2015. október 6., kedd

Ferenc pápa kedd reggeli homíliája: merevség helyett Isten irgalmasságot kér



Ferenc pápa kedd reggeli homíliája: merevség helyett Isten irgalmasságot kér


Ferenc pápa misézik a Szent Márta-házban - OSS_ROM

Óvakodjunk attól, hogy kemény legyen a szívünk, amelyik nem engedi be Isten irgalmasságát – figyelmeztetett a Szentatya kedden reggel, a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén. A pápa arra buzdított, hogy ne álljunk ellen az Úr irgalmának, abban a hiszemben, hogy saját gondolataink vagy a megtartandó parancsok fontosabbak nála.
Jónás engedelmes Istennek, Ninive megtér
Jónás próféta ellenszegül Isten akaratának, de a végén megtanulja, hogy engedelmeskednie kell az Úrnak. Ferenc pápa az első olvasmányra építette szentbeszédét, amely Jónás könyvéből való és Ninive megtéréséről szól. A gonosz útra tért város lakói hallgatnak Jónás szózatára és ezért az Úr megkíméli őket a pusztulástól. Jónás szózata tényleg csodát tesz, mert ezúttal sutba dobja önfejűségét és engedelmeskedik Isten akaratának, vagyis azt teszi, amit az Úr parancsolt. Ninive tehát megtér és e megtérése láttán Jónás, aki nem hajlott a Szentlélek szavára, feldühödött. Jónáson nagy szomorúság vett erőt és haragra gerjedt, sőt egyenesen korholta az Urat.
Ha kemény a szívünk, Isten irgalma nem tud bejutni rajta
Jónás és Ninive története három részre tagolható – magyarázta a pápa. Az első az ellenállás a küldetéssel szemben, amit az Úr rábíz; a második az engedelmesség, amelynek nyomán csodák születnek: Jónás engedelmeskedik az Úr akaratának és Ninive városa megtér. A harmadik rész pedig az ellenállás az Úr irgalmasságának. „Ó Uram, vajon nem megmondtam-e ezt már akkor, amikor még otthon voltam? Mert te jóságos és irgalmas Isten vagy” (vö. Jón 4,2). Én nagy munkával hirdettem a szózatot, jól végeztem a dolgom, erre te megbocsátasz nekik? – háborodik föl Jónás. Kemény szíve pedig nem engedi be Isten irgalmasságát. Fontosabb az én szózatom, fontosabbak a gondolataim, fontosabb az a sor parancs, amit meg kell tartanom: minden, minden, minden fontosabb, mint Isten irgalmassága.
Jézust sem értették meg irgalmassága miatt
Ezt a drámát élte meg Jézus is az írástudókkal, akik nem értették, miért nem hagyta megkövezni a házasságtörő asszonyt, miért vacsorázott együtt a vámszedőkkel és a bűnösökkel. Nem értették őt, mert nem értették az irgalmasságot. „Te jóságos és irgalmas Isten vagy”. A mai zsoltár (zarándok-ének: „A mélységből kiáltok hozzád” Zs 129 – a szerk.) azt tanácsolja, hogy várjuk az Urat, mert az „Úrnál van az irgalom, és bőséges nála a szabadítás”.
Irgalmasságot akarok és nem áldozatot
Ahol az Úr, ott irgalom van. Szent Ambrus pedig hozzáteszi: És ahol merevség van, ott vannak a merevség szolgái. Az önfejűség, amelyik kihívja maga ellen a küldetést, az irgalmasságot. Most, az irgalmasság szentévének kezdetéhez közeledve imádkozzunk az Úrhoz, hogy segítsen megértenünk, milyen az ő szíve, mit jelent az irgalmasság; mit jelent az, amikor Ő azt mondja: irgalmasságot akarok és nem áldozatot. Ezért imádkoztuk sokszor a mise felajánlásnál azt a szép mondatot, hogy: „Áraszd ránk irgalmadat”, mert csak akkor értjük meg Isten irgalmát, ha Ő kiárasztja ránk, bűneinkre, nyomorúságainkra irgalmasságát – mondta még kedd reggeli homíliájában Ferenc pápa.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése