Erdő
Péter Nagyboldogasszony ünnepén: Nem íróasztalnál született elmélet, nem
ideológia a hitünk
Erdő Péter bíboros, prímás,
esztergom-budapesti érsek augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén, az
esztergomi Nagyboldogasszony és Szent Adalbert-főszékesegyházban mutatott be
ünnepi szentmisét. Ezt követően megáldotta a Debrencenbe induló Szent koronát
és Szent László lovagkirályt megjelenítő virágkocsikat.
Krisztusban
Kedves Testvérek!
Nagyboldogasszony
napja van, Szűz Mária mennybevételét ünnepeljük. Tudjuk jól, hogy hittételként
csak XII. Piusz pápa hirdette ki azt az igazságot, hogy a Szűzanya földi
életének vége után testestől-lelkestől felvétetett a mennybe, ahol az örök
dicsőségben Szent Fiának jobbján ül. Ám vallották és hirdették ezt a dogma
kihirdetése előtt is hosszú évszázadokon át. Különös módon ábrázolták Szűz
Mária elszenderedését. Szépnek, harmonikusnak mutatták be azt a pillanatot, nem
pedig úgy, mint a többi ember megkínzott haldoklását. Már a 12. század óta
liturgikus ünnepet szenteltek augusztus 15-én a Szent Szűz mennybevételének.
Mária
mennybevételének titkával is hasonló a helyzet, mint sok más hitigazsággal,
amelyet az Egyház a történelem során fogalmazott meg egyre pontosabban. Ám ezek
nem késői elméletekből fakadtak, hanem az egyházi közösségnek az apostolok és
utódaik által elfogadott hitét és gyakorlatát fogalmazták meg pontosabban. Az
igaz hitre érzékeny keresztény közösség sajátos hitérzékkel rendelkezik, amely szervesen
illeszkedik a Szentíráshoz, a Szent Hagyományhoz és az apostoli igehirdetéshez.
Méltán szól a teológia a hívők érzékéről (sensus fidelium). Ilyen értelemben
beszél Boldog John Henry Newman, akinek a szentté avatására idén ősszel kerül
sor. (Vö. P. J. H. Newman, Konzultáció a hívekkel hittani kérdésekben,
Bp., 2019, 17–19 stb.)
Hasonlóan
gondolkodtak erről a régi magyar teológusok és hitszónokok is. A maga korában,
a 18. században, modern gondolkodásúnak számított például Molnár János jezsuita
atya. A korszellem azonban olyan volt, mint a vihar, nem elégedett meg a
nyitottsággal, hanem az abszurdumig, az elfogadhatatlanságig túlozta a
kezdetben helyesnek látszó felismeréseket is. Hiába számított tehát sok
korabeli magyar szerzetessel együtt haladó gondolkodásúnak Molnár János, mégis
előbb az ő rendjét, a jezsuitákat oszlatta fel külső nyomásra az Apostoli
Szentszék, később II. József, a kalapos király majdnem az összes rendet
betiltotta. Nos, ez a Molnár János írja Nagyboldogasszony ünnepéről, hogy Szűz
Mária testi, lelki boldogságra jutott és a Mennyek Királynéja lett. Elismeri,
hogy erről a Szentírásban vagy a zsinatokon nincs világos megfogalmazás vagy
hittétel, mégis „ha ez ellen valaki száját merné tátani, azt széles e világ
igaz püspökei, a templomoknak és a főiskoláknak tanító doktorai nyelvvel,
tollal, könyvvel addig nyomnák és kergetnék, amíg meg nem vallaná azt, amit az
egész kereszténység szokása vall, hirdet, prédikál”. (Molnár J., Egész
esztendőnek vasárnapira és innepire szólgáló prédikátziók,
Pozsonyban és Kassán 1777, 514.)
Mária
mennybevételének ünnepe gyönyörűen példázza katolikus hitünk jellegét. A
Szentírás, a Szent Hagyomány, a liturgikus élet gyakorlata, a hívő meggyőződés
szerves egységben őrzi azt a gazdagságot, amit Isten Krisztus üdvözítő művével
az emberiségnek ajándékozott. Nem íróasztalnál született elmélet, nem ideológia
a hitünk, hanem szerves, élő, történelmi valóság, amely az Egyház közösségében
él a Szentlélek indításai szerint. Szerepe van ebben a tanúságtételben a
képzőművészetnek, a zenének, a költészetnek, főképpen pedig magának a
liturgiának, hiszen a közös istentisztelet szabálya egyben a hit szabálya is.
Szűz
Mária közössége Szent Fiával valódi egység itt a földön. De ez nem szűnhetett
meg a halállal sem. Jézus Krisztus Isten és ember találkozásának szentsége.
Vagyis jele és megvalósítója is. De Szűz Mária sajátos szerepe jelzi a mi
hivatásunkat is. Mert az egész Egyház Krisztus teste. Mi, keresztények Krisztus
tagjai vagyunk. Ő előttünk járt a halálban és a test feltámadásában, de minket
is az idők végén arra hív, hogy testileg-lelkileg részünk legyen az örök
boldogságban. Hisszük a test feltámadását. Szűz Máriáról pedig azt valljuk,
hogy már most, megdicsőült testében is Szent Fiával együtt részesedik az örök
boldogságban.
Nem
nagyon távoli mindez? Van ennek köze szétszórt mindennapi életünkhöz? Olyan
közeli és távoli, mint bármelyik más korban volt a történelem során. Mert
mindennapi gondok gyötörték az embereket régen is. Éhínség és háborúk,
különböző betegségek, korai halálozás, intrikák és gonoszkodások. Csak távolról
látszik nyugalmasnak a régi emberek élete. Ha pedig belegondolunk a mai
körülményeinkbe, most sem kiszámítható az emberiség helyzete. Vannak ugyan
folyamatok, amelyek tőlünk függenek. Óvhatjuk a teremtett környezetünket,
kötelességünk is kerülni az értelmetlen pazarlást vagy a szennyezést. De a
kozmikus erőknek Földünk is ki van téve. A természet nagy folyamatai közül sok
van, amelyet nem tudunk befolyásolni. Nem is az adja az életünk biztonságát,
hogy mindent eltervezünk és irányítunk a földön, hanem az, hogy az egész létünk
célját és értelmét megtaláljuk. Ez a cél pedig nem önáltatás, hanem a
mindenható Isten nagyszerű terve, aki boldogságra hívott mindannyiunkat. Arra
szánt, hogy egész lényünkkel átélhessük a vele való közösséget, vagyis
eljuthassunk abba az országba, ahová a Boldogságos Szűz Mária már
testestől-lelkestől felvétetett. Ámen.
*
Erdő
Péter bíboros a szentmisét követően megáldotta a bazilika mellett kiállított a
Szent Koronát és Szent László lovagkirályt megjelenítő virágkocsikat. A
két kompozíció péntek este érkezik Debrecenbe, hogy augusztus 20-án a jubileumi
karnevál menetben végigvonuljanak a városon.