Évközi tizenkilencedik hét keddje

Évközi tizenkilencedik hét keddje

A következő napokon – az ünnepeket leszámítva – Jézusnak a tanítványokhoz intézett beszédét olvassuk az evangéliumban. E tanító beszéd témája a közösség, a közösség vezetőinek és tagjainak lelkülete és magatartása. A tanítás azzal a jelenettel kezdődik, hogy Jézus egy gyermeket állít példaképül a tanítványok elé, akik nagyságra, elismerésre, dicsőségre vágyakoznak. Meglepő cselekedetét tovább erősíti még meglepőbb kijelentése: „ha meg nem változtok, és nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be a mennyek országába.” Miben lehet egy felnőtt számára példakép egy gyermek? A zsidó törvények szerint a gyermekek nem voltak önállóak, mindenben atyjuk felügyelete alatt álltak. A gyermek szemszögéből ez bizalmat, ráhagyatkozást és engedelmességet jelent.
A keresztény közösség tagjainak, akik mindannyian Isten gyermekei, ezeket a gyermeki tulajdonságokat kell magukban megőrizniük. Ahogyan a gyermek teljes engedelmességgel fordul szülei felé, úgy a krisztusi közösség tagjai engedelmességgel tartoznak Istennek. Ez nem szolgalelkűséget jelent és nem azt, hogy az ember felhagyjon szabadságával, hanem azt, hogy az ember felismeri Istenben az ő Atyját, aki szereti őt és gondoskodik róla, ezért szabadon rábízza életét Istenre. A Krisztus által javasolt gyermeki lelkület annak felismerését is jelenti továbbá, hogy Isten jót akar nekünk, gyermekeinek.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Uram, add, hogy elvethessem a szívekbe a te igéid csíráit. Mindannyiunkat örök életre hívsz. Rajtam múlik, hogy hány szívben fogan meg szavad életem példája által. Küldj munkásként földjeidre. Add meg a kellő bátorságot, mert ha csak egy is a legkisebbek közül meghallja szavad, ha csak egy szívben jó talajra talál a mag általam, az az örök élet forrása lehet! Tégy engem is jó talajjá, hogy állandó kapcsolatban lehessek veled, hogy gyökeret verjen bennem szent jelenléted.