Hívom a családokat 2017
novemberében – Bíró László püspök levele
Hívom a családokat, házaspárokat, jegyeseket és
szerelmeseket, a családokat szerető szerzetes- és paptestvéreket, és mindenkit,
aki a család és az élet mellett áll!
Folytatjuk azoknak a gondolatoknak ismertetését, amelyek Ferenc pápa
tanításából alapul szolgáltak a Családok 9. Világtalálkozójára felkészítő
lelkipásztori útmutató összeállításánál.
A teremtés egységes egész. A világon mindent,
ami létezik, Isten teremtett, magán viseli a Teremtő keze nyomát. Minden létező
ezért összefüggő egységet alkot, minden összefügg mindennel. Isten szeretetével
mindent és mindenkit magához vonz, szeretete mindent felemel. Emberi
méltóságunk eredete az, hogy Isten képmásai vagyunk, forduljunk tehát az Ő
szeretetével mindenhez és mindenkihez. Ennek a szeretetnek az eltorzítása
ugyanakkor mindent megront, – saját belső életünket, családi életünket, a
földkerekség minden népének életét, de magának a Földnek a jólétét is.
Elválaszthatatlan kapcsolatban áll egymással a természet és a létező javak
elosztásának igazságossága, a társadalom jóléte és a béke ügye. [...]
Nagy megrázkódtatást okoz, ha a családban
fogyatékos gyermek születik. Hogyan tudjátok gyerekeiteknek megmagyarázni, hogy
Isten az ilyen gyerekeket is, és szüleiket is maradéktalanul szereti? Idézzetek
fel saját életetekből vagy rokoni, ismerősi körből eseteket, amelyekben az
segített egy családi probléma megoldásában, hogy az érintettek nem saját – vélt
vagy valóságos – érdekeiket akarták érvényre juttatni, hanem a másik fél javát
keresték!
A teremtett világ maga figyelmeztet: egyre több
zavar keletkezik működésében olyan károk miatt, amelyeket az Isten teremtette
javak felelőtlen használatával és a velük való visszaéléssel az ember okozott.
Az ember magát a természet urának és birtokosának képzelve felelőtlenül
visszaél erejével, és kizsákmányolja a földet. A bűn által megsebzett emberi
szívben lakozó erőszak beteggé teszi a talajt, a vizet, a levegőt és az
élőlényeket. Ezért a legelhagyatottabb és legsanyargatottabb szegények közé
sorolhatjuk a mi elnyomott és beteggé vált Földünket (vö. LS 2.). Boldog VI.
Pál pápa már 1970-ben hangsúlyozta, hogy ökológiai katasztrófa fenyeget, az
emberiség magatartásának gyökeresen és sürgősen meg kell változnia. Ha a
legrendkívülibb tudományos eredmények, a leglenyűgözőbb technikai vívmányok és
a legcsodálatosabb gazdasági növekedés nem járnak együtt valódi szociális és
erkölcsi fejlődéssel, akkor ezek végül az ember ellen fordulnak.
Hogyan tudjátok a családban tudatosítani, hogy
környezetünkért mi is éppen annyira felelősek vagyunk, mint a szomszédunk? Mi
segít gyerekeiteket környezetbarát, a közjóért felelősen dolgozó emberekké
nevelni?
Assisi Szent Ferenc még a parányi
teremtményeket is a testvér vagy a nővér névvel illette. Ezt a meggyőződést nem
szabad észellenes romanticizmusként lebecsülni, mert hatással van szabad
választásainkra, amelyek meghatározzák viselkedésünket. Ha e nélkül az ámulatra
és csodálkozásra való nyitottság nélkül közelítünk a természethez és a
környezethez, ha a világgal való kapcsolatunkban többé nem beszélünk a
testvériség és a szépség nyelvén, akkor az erőforrások uraként, fogyasztójaként
vagy puszta kizsákmányolójaként fogunk viselkedni, és képtelenek leszünk határt
szabni közvetlen érdekeinknek. Ha ellenben átérezzük, hogy szoros egységben
vagyunk mindennel, ami létezik, a mértéktartás és a törődés magától
megszületik. Szent Ferenc szegénysége és egyszerűsége nem merőben külső
aszketizmus volt, hanem gyökeres lemondás arról, hogy a valóságot puszta
használati tárgyként kezelje, amely felett az ember korlátlanul rendelkezhet.
(vö. LS 11)
A Teremtő Isten az általa teremtett világot az
emberre bízta (Ter 1,28), az ember ezzel felelős gazdájává vált a világnak, de
nem teljhatalmú tulajdonosává. A saját magatok által létrehozott családi
otthonotoknak tulajdonosai vagy gazdái vagytok?
Remény. Isten ma is közöttünk munkálkodik. Noha
a világon sok a szenvedés és az egyenlőtlenség, Isten ma is tevékenyen építi a
szeretet társadalmát. Az a feladatunk, hogy bekapcsolódjunk ebbe a
tevékenységbe, bárhol is találkozunk vele. Ferenc pápa nagyon szomorúan látja
az igazságtalanságokat, de nem esik kétségbe. Hiszi, hogy bármit is próbálunk
összetákolni, Isten mindig előttünk jár.
Sokan úgy vélik: úgy sem változik meg semmi,
minden fáradozás hiábavaló. Miért fosztanám meg magamat a kényelmemtől és a
kedvteléseimtől, amikor nem várhatok semmiféle jelentős eredményt? – mondják.
Bezárkóznak önző ürességükbe, elégedetlen szomorúságukba, tehetetlenségükbe.
Önpusztító magatartás ez, mert az ember nem élhet remény nélkül, a
tartalmatlanságra ítélt élet elviselhetetlenné válik.
Jézus Krisztus legyőzte a bűnt és a halált,
valóságosan él, és erővel teli. A feltámadott és dicsőséges Krisztus reményünk
kiapadhatatlan forrása, az Ő segítsége nem marad el. Így teljesíthetjük a
küldetést, amelyet ránk bízott. Az evangélium elmondja, hogy amikor az első
tanítványok elindultak prédikálni, „az Úr velük együtt munkálkodott, s a
tanítást az azt kísérő csodajelekkel megerősítette.” (Mk 16,20). Krisztus
hűséges követői ma is felfedezik és megélik, hogy az Úr velük munkálkodik.
Az Ő feltámadása nem a múlthoz tartozik, benne
életerő van, amely átjárja a világot. Olyan erő ez, amelynek nincsen párja.
Sokszor úgy látszik, mintha Isten nem létezne: mindenütt igazságtalanságokat,
rosszaságokat, közömbösséget és könyörtelenséget látunk. Bizonyos azonban, hogy
a sötétség közepette mindig feltűnik valami új, ami előbb vagy utóbb termést
hoz. A világban a történelem viharai által átformált szépség naponta
újjászületik, az igazi értékek állandóan megújulnak. Hányszor született már
újjá visszafordíthatatlanul reménytelennek látszó helyzetekből az ember! Ez a feltámadás
ereje, és Krisztus követője ennek a dinamizmusnak az eszköze.
A hit azt jelenti, hogy hiszünk Őbenne,
hisszük, hogy valóban szeret bennünket, hogy él, hogy titokzatosan be tud
avatkozni, hogy nem hagy magunkra, hogy a maga hatalmával és végtelen kreativitásával
a rosszból is képes jót kihozni. Higgyünk az evangéliumnak, amely azt mondja,
hogy Isten országa már jelen van a világban, s különféle módokon itt is, ott is
bontakozik, mint a kicsinyke mag, amely nagy fává tud nőni (vö. Mt 13,31–32),
mint egy maroknyi kovász, amely sok lisztet meg tud keleszteni (vö. Mt 13,33),
s mint a jó mag, amely a konkoly között is felnő (vö. Mt 13,24–30.). Krisztus
feltámadása ennek az új világnak a hajtásait hozza mindenütt; s még ha le is
nyesik, újra kihajt, mert Jézus nem hiába támadt fel, feltámadása már áthatotta
a történelem rejtett szövedékét. Ne maradjunk az eleven remény ezen útjának a
szélén! (vö. EG 275, 276, 278)
Idézzetek fel saját családotokban vagy rokoni,
baráti körben történt eseteket, amelyekben a látszólagos rossz jóra fordult!
Minek volt ez köszönhető?
Nyugalom. Nagy kihívás számunkra Isten Lelke
működésének nyomait felfedezni, majd nyomába lépni és követni őt. Ez azt
jelenti, hogy ki kell magunkban alakítani a lelki nyugalmat és a reményben
gyökeredző imádságot úgy, hogy mai világunk sok kihívása és nehézsége ellenére
sohase feledkezzünk meg Isten jelenlétéről. A missziós buzgóság életben
tartásához nagyon kell bíznunk a Szentlélekben, aki „gyöngeségünkben
segítségünkre siet” (Róm 8,26). Nincs nagyobb szabadság, mint ráhagyatkozni a
Lélekre, lemondva arról, hogy mindent kiszámítsunk és ellenőrizzünk; mint
engedni, hogy ő világosítson meg, vezessen, irányítson, és abba az irányba
indítson, amerre csak akarja. Ő jól tudja, mire van szükség minden korszakban
és minden pillanatban. Ezért nagylelkű bizalommal szüntelenül hívnunk kell őt.
(vö. EG 280)
Bíró László,
az MKPK családreferens püspöke,
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke