2014. június 14., szombat

Jézus Szíve, az Isten Igéjével lényegileg egyesített Szív



Jézus Szíve, az Isten Igéjével lényegileg egyesített Szív, irgalmazz nekünk!

A Szentlélek teremtő ereje létrehozta a Szűzanya méhében az Üdvözítő parányi testét, szívével együtt megteremtve számára az emberi lelket is. Létre jött az új emberi természet. Nekünk, embereknek Isten egyszerre teremti meg a személyünket és ajándékozza oda a magzati alakú emberi természetet. Isten ereje Jézusnál személyt nem teremtett, hanem az öröktől élő Fiúnak, az Igének ajándékozta oda. Ezért mondjuk, hogy az Ige testté lett, testet öltött magára, megtestesült. Ettől a pillanattól az Igének két természete van: az isteni, amely közös az Atyával és a Szentlélekkel, és az emberi, amely egészen az Övé. Ezt a két, egymástól teljesen különböző fajta természetet egyszer s mindenkorra egymáshoz kapcsolta, és a két természet ettől fogva elválaszthatatlan. Jézus kereszthalála után emberlelke elhagyta ugyan a testét, de nem vált el az isteni természettől. A kiszenvedett test egyesülten maradt az istenséggel. Aki látta a Szűzanya ölében imádással kellett volna tisztelegnie előtte. A feltámadáskor pedig az isteni természet nem önmagával egyesítette testét és lelkét, hanem a testet és lelket egymással. A két természetet birtokló Fiút a Szűzanya méhében történt egyesítéstől kezdve nevezzük Jézusnak. 


Zsolozsma 161.



Szent Ambrus püspök zsoltármagyarázataiból

Imádkozzam lélekkel, de imádkozzam elmémmel is!

Mi kedvesebb a zsoltárnál? Nagyon szépen mondja maga Dávid is: Áldjátok az Urat, mert jó az Istent dicsérnünk, mert őt magasztalni gyönyörűség (Zsolt 146, 1). Valóban, a zsoltár a nép dicsérő szava, Isten magasztalása, a nép dicsőítése, mindenki ujjongása, a mindenség éneke, az Egyház hangja, a hit hangos megvallása, áhítatos meghódolás Isten hatalma előtt, a szabadság öröme, a vidámság hangos kiáltása, az öröm ujjongása. Lecsendesíti a haragos indulatot, megszünteti az aggodalmat, enyhíti a keserűséget. Fegyver az éjszakára, és tanítómester nappalra; menedék a félelem ellen, ünneplés a szent életben, az örök boldogság előképe, a béke és egyetértés záloga, olyan, mint a citera, amely sok különböző magasságú hangból egyetlen egybehangzó dallamot szólaltat meg. A napkelte már zsoltárt zendít, és zsoltár visszhangzik napnyugtakor is. A zsoltár egyformán törekszik tanítani és kegyelmet adni; miközben örömet találunk éneklésében, ugyanakkor gazdagodunk is a tanításban. Mi az, amivel ne találkoznál, ha olvasod a zsoltárokat? Olvasom bennük: A szeretett baráthoz szóló ének (Zsolt 44, 1), és felgyullad bennem a szeretet szent vágya; megtalálom bennük a kinyilatkoztatások kegyelmét, feltámadásunk bizonyságait, az ígért jutalmakat; megtanulom bennük, hogy hogyan kerüljem el a bűnt, és nem szégyenkezem vétkeimet megbánni. Mi más tehát a zsoltár, mint az erények hangszere, amelyen a Szentlélek ihletésére a tiszteletre méltó Próféta már itt a földön megszólaltatja az égi zene édes hangjait? Ugyanakkor lantokon és citerákon, azaz a halandó emberek más-más megnyilatkozási formáival irányítja az istendicséret énekét a menny felé. Megtanított arra, hogy először is meg kell halnunk a bűnnek, aztán ebben az életben különféle jótetteket kell gyakorolnunk, hogy erényes életünk vezessen el bennünket Urunkhoz. Dávid tehát arra tanított meg, hogy lélekben kell énekelnünk, szívből kell zsoltároznunk, ahogyan Pál is mondja: Imádkozzam lélekkel, de imádkozzam értelmemmel is; énekeljek lélekkel, de énekeljek értelmemmel is (1 Kor 14, 15). Megtanított rá, hogy életünket és tetteinket a mennyeiek szerint formáljuk, nehogy e földi élvezetek felélesszék a test szenvedélyeit, mert ezek nincsenek lelkünk megváltására, sőt vesztét okozzák. Mindezt azzal is tanítja a zsoltár, hogy a szent Próféta nem feledkezik meg arról sem, hogy lelkének megszabadulását ünnepelje: Zsoltározok neked, Istenem, hárfán játszom neked, Izrael Szentje; ajkam örül, amikor neked énekelek, s lelkem ujjong, mert megváltottad (vö. Zsolt 70, 22-23).


2014.06.14. szombat



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.06.14. szombat

A nagy eső után Illésnek menekülnie kellett Izrael országból, mert Acháb király hazaérve mindenről beszámolt feleségének, Izabelnek. A bálvány ledöntését, a bálványpapok pusztulását hallva a királyné azt üzente Illésnek:„Ezt és ezt tegyék velem az istenek, ha holnap ebben az órában hasonlóvá nem teszem életedet ezek egyikének az életéhez" (1Kir 19,2)

A halálos fenyegetéstől Illés megrettenve menekült. Júda országában elbocsátotta szolgáját,a pusztában kimerülve behúzódott egy borókafenyő árnyékába.„Most már elég, Uram! Vedd magadhoz lelkemet! Én sem vagyok különb atyáimnál. Ezzel lefeküdt és elaludt. Egyszer csak angyal érintette meg, és így szólt hozzá: Kelj föl és egyél. Ahogy odapillantott, a fejénél egy sült cipó meg egy korsó víz volt. Evett és ivott, újra lefeküdt aludni. Az Úr angyala másodszor is megjelent, megérintette, és azt mondta: „Kelj föl és egyél! Különben túl hosszú lesz neked az út” Fölkelt, evett és ivott, aztán negyven nap és negyven éjjel vándorolt ennek az ételnek erejében egészen az Isten hegyéig, a Hórebig” (4b-8) Ott egy barlangba húzódva töltötte az éjszakát. Megszólította az Úr: „Mit csinálsz itt, Illés? Emészt a buzgalom az Úrért, a Seregek Uráért. Mert Izrael fiai elhagytak, oltáraidat lerombolták, prófétáidat meg kardélre hányták. Csak én maradtam élve, de most nekem is az életemre törnek. Menj, és a hegyen járulj az Úr színe elé! Az Úr elvonult arra. Hegyeket tépő, sziklákat sodró hatalmas szélvész haladt előtte, de az Úr nem volt a földrengésben. A földrengés után tűz következett, de az Úr nem volt a tűzben. A tüzet enyhe szellő kísérte. Amikor Illés észrevette, befödte arcát köntösével, kiment és a barlang szája elé állt. Egy hang megszólította, ezekkel a szavakkal: Mit csinálsz itt, Illés? Emészt a buzgalom az Úrért, a Seregek Istenéért. Mert Izrael fiai elhagytak, oltáraidat lerombolták, prófétáidat meg kardélre hányták, és most nekem is az életemre törnek. Az Úr azonban azt mondta neki: Menj, fordulj vissza, és vedd utadat Damaszkusz pusztasága felé!” (1Kir 19,9c-15b) Az üldöztetésbe belefáradt Illés a pusztai borókabokor árnyékában várta a jótékony halált. Isten azonban egyik angyalát küldi, étkekkel és pihenéssel erőt önt belé, majd az angyal tudomására hozza, hogy Isten személyesen intézi a teremtett világ sorsát. Menjen oda, ahol az Úr az ó-szövetséget úgy kötötte meg a zsidókkal, hogy érezzék, az élő Isten irányította a népek sokaságából kiemelt népet, aki érzékelve végtelen erejét, égjen bele a tudatába: Ez az élő, az eget-földet a semmiből megteremtő Isten, az ő Istenük. A bálványok holt anyagdarabkák, amelyeket ügyes, ügyetlen emberkezek eszkábáltak. A királyné férje hadseregével megijesztette és sarokba szorította a tíz zsidó törzset. Ezért a Mindenhatótól kapott egy keserves leckét: három és fél évig tartó szárazságot. A Kármel hegyi második leckében megkapta a végső intelmet: az igaz Isten egyszemélyű képviselője Baál-t és négyszázötven prófétáját kiemelte a harcból. Egymás után jöttek isteni módon a helyrebillentő jelzések: a két cipót elfogyasztva emberileg elképzelhető, hogy valaki megállás nélkül gyalogoljon negyven napon át? Nem. Két józanító kérdés: „Mit csinálsz itt, Illés?” (9 és 13) a válasz Kikészültem! Isten tudja és nem haragszik érte, de isteni választ ad: Szépen visszamész Izraelbe, ott királlyá kened Jehut, Nimsi fiát, Arám királyává pedig Hazaelt. Ők elintézik katonáikkal az istentelen bálványimádókat. Magad helyett prófétává kened Elizeust, aki eddig szántott-vetett, ezen túl pedig ítéletet tart a maradék gonoszok fölött. Eskü dolgában nekünk Jézus üzen: „Egyáltalán ne esküdjetek sem az égre, mert az az Isten trónja, sem a földre, mert az lába zsámolya, sem Jeruzsálemre, mert az a nagy Király városa. Még saját fejedre se esküdjél, mert egyetlen hajszáladat sem tudod fehérré vagy feketévé tenni” (Mt 5,34-36) „Ne esküdjél hamisan, hanem tartsd meg az Úrnak tett esküdet”(33) Milyen szép a hívő magyarok esküje:
„Esküszöm az élő Istenre!”


2014. június 13., péntek

Zsolozsma 160.



Páduai Szent Antal áldozópap beszédeiből

Eleven a szó, ha, a tettek beszélnek

Aki eltelik Szentlélekkel, az különféle nyelveken beszél. A sokféle nyelv nem más, mint a Krisztusról szóló sokféle tanúságtétel: mint az alázat, szegénység, türelem és engedelmesség, amelyeken akkor szólalunk meg, amikor azokat önmagunkban másoknak megmutatjuk. Eleven a szó, ha a tettek beszélnek. Kérlek benneteket, hallgassanak el a puszta szavak, és szólaljanak a tettek. Tele vagyunk szavakkal, de hiányoznak belőlünk a tettek. Ezért átkoz meg minket az Úr, hiszen ő megátkozta a fügefát, amelyen nem talált gyümölcsöt, csak leveleket. „A prédikáló számára — mondja Szent Gergely — a törvény az, hogy tegye is meg, amit hirdet.” Hiába henceg a törvény ismeretével az, aki tetteivel lerombolja azt, amit tanít. Az apostolok beszélni kezdtek, úgy, ahogy a Lélek szólásra indította őket (ApCsel 2, 4). Boldog, aki úgy beszél, ahogy a Szentlélek adja neki a szót, és nem saját eszére hagyatkozik! Vannak ugyanis olyanok, akik saját eszükből beszélnek, ellopják mások szavait is, és úgy adják elő, mintha saját szavaik lennének. Róluk és a hozzájuk hasonlókról mondja az Úr Jeremiásnál: Igen, a próféták ellen fordulok, akik ellopják egymástól szavaimat. Igen, a próféták ellen fordulok, akik úgy akarnak jövendölni, hogy csak a nyelvüket mozgatják, és azt mondják: így szól az Úr. A próféták ellen fordulok, akik hazug álmaik szerint prófétálnak — mondja az Úr —, mert elbeszélik őket, s így félrevezetik népemet hazugságaikkal, csalárdságukkal. Bizony, nem küldtem őket, sem parancsot nem adtam nekik. Nem is használnak semmit ennek a népnek — mondja az Úr (Jer 23, 30-32). Mi tehát úgy beszéljünk, ahogy a Szentlélek szólásra indít minket. Alázatos áhítattal kérjük, árassza belénk kegyelmét, hogy a Pünkösdöt, a Szent Ötven-napot öt érzékünk üdvös használatával és a tízparancsolat megtartásával ünnepeljük, és teljünk el a bűnbánat buzgó lelkületével, s a hitvallás lángnyelvei gyújtsanak lángra bennünket, hogy a szentek ragyogásában lobogva és megvilágosodva megláthassuk majd a háromszemélyű egy Istent. 


Szent Antal ünnepén



Szent Antal ünnepén

A betű öl, a Lélek pedig éltet”

Pál apostol a 2 Korintusi levél harmadik fejezetében a Lélek csodálatos szolgálatáról ír a híveknek. Saját sorsából tudta, mit jelent az, ha valaki a Szentírás betűit látja csupán, de nem érzékeli a Lélek erejét és mondanivalóját. Pál komolyan tanulta az Írás szövegeit, híres tudósok lábánál ült, az Írás legfőbb mondanivalóját, a messiási üzenetet mégsem tudta felfedezni benne és Jézus Krisztusra alkalmazni. Kellett a Szentlélek ereje, hogy megértse, majd tanítsa, általa éltessen másokat és meghaljon érte. A XIII. század elején Lisszabonban az ágostonos kanonokok rendjébe egy jó képességű fiatalember lépett be. Fényes tehetségét különösen a Szentírás tanulmányozásában kamatoztatta: „Könyv nélkül tudta.” „Arca Testamenti” (frigyszekrény, vagyis a szövetség ládája) mondták róla. Antal testvér egyetemi katedra helyett jelentkezett a nemrég alapított ferences rendbe, amelynek alapgondolata: „Tartsátok meg a mi Urunk Jézus Krisztus evangéliumát.” Élvén engedelmességben, szegénységben és tisztaságban. A Szentírást nemcsak ismerni kell, mint kétezer éves betűket, hanem úgy, ahogy Jézus Krisztus élte, és ahogy Szent Ferenc újraélte. Szent Ferenc Antalban kapott bizonyítékot arra, hogy lehet a Szentírást tudományosan ismerni, és lélekben átélni. Ezért engedélyezte, amit addig tiltott, hogy a testvérek tanulmányozzák a Szentírást, éppen Szent Antal vezetésével. A XIX. századig rengeteg változáson esett át a Biblia. A Luther féle „Sola Scriptura justificat” (Egyedül az Írás tesz megigazulttá) elindított egy komoly mozgalmat, a könyvnyomtatás lehetővé tette a hozzáférést a szöveghez, olvasták és mindenki a saját elgondolása szerint magyarázta. A XIX. században eljutottak odáig: „Az evangéliumban szereplő „csodák” Jézus okkult tudományának művei, amiket még ma sem tudunk megmagyarázni, vagy ha nem titkos természeti erőkből jönnek, akkor hazugságok.” Íme, az Írástól Jézus istenségének tagadásáig jutottak el. A betű megölte őket (2Kor 3,6), mert aki nem hiszi Jézus istenségét, az elkárhozik.


2014.06.13. péntek



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.06.13. péntek

Szeretet nélkül ne prédikálj!

Nagyon régen hallottam ezt a kritikát hívek szájából: A mi papunk felolvassa az evangéliumot, sok szép üzenetet hallunk, azután kezd prédikálni. Szívesebben hallgatnánk, ha azt próbálná elmagyarázni, hogy Isten milyen nagyon szeret bennünket, és nekünk is ez lenne a legfőbb kötelességünk: Őt mindennél jobban szeretni. Vagy talán ezt csak komoly készülettel lehetne elérni? Bizonyos, hogy Isten szeretetből teremtett bennünket, mert azzal kezdte az első ember teremtését: „Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra!” (Ter 1,26) a Szentháromság személyei végtelen szeretettel szeretik egymást. Ez a szentháromságos szeretet kellene, hogy létrejöjjön minden családban: a férj boldogítaná feleségét, a feleség a férjét. Kettejük szerelméből kellene születni a gyermekeknek, hogy így alakuljon ki minden családban, az egész társadalomban a szeretet hármassága. Így élnek az emberek? Sok házasság a gyűlölködés színtere. Nincs másként a társadalomban sem. Minden papnak legfontosabb tanítani valója az a szeretet, amit Isten teremtéskor belénk plántált. Ezt tanította az Istenember szóval is, szenvedésével is, halálával is: „Nagyobb szeretete senkinek sincsen, mint aki életét adja barátaiért” (Jn 15,13) 


2014. június 12., csütörtök

Zsolozsma 159.



Origenész áldozópapnak Józsue könyvéről mondott szentbeszédeiből

Jerikó elfoglalása

Körülzárják Jerikót, mert el kell foglalni. Hogyan foglalják el Jerikót? Kardot sem vonnak ki ellene, faltörő kosokat sem irányítanak neki, dárda sem villog; csupán a papi harsonának hangja zúg: és erre Jerikó falai leomlanak. A Szentírásban gyakran úgy tűnik, hogy Jerikó a világot jelképezi. Hiszen az az evangéliumban szereplő ember is, aki Jeruzsálemből Jerikóba ment le, és rablók kezébe került, kétség nélkül annak az Ádámnak jelképe, aki a Paradicsomból e világ számkivetésébe került. De a Jerikói vakok is, akikhez Jézus azért jött, hogy látókká tegye őket, azokat az embereket jelképezik, akik e világon a tudatlanság vakságában szenvedtek, ezekhez is eljött az Isten Fia. Tehát Jerikó, vagyis ez a világ el fog pusztulni. A szent könyvek már régóta hirdetik ugyanis a világ végét. Hogyan következik be majd a világ vége? Milyen eszközökkel? A harsona hangjára, olvassuk (vö. 1 Kor 15, 52). Milyen harsonák hangjára? Pál felfedi előtted e titok értelmét. Halld csak, mit mond: Megszólal a harsona, amire a Krisztusban elhunytak romolhatatlanságra támadnak fel, és a parancsszóra, a főangyal szólítására, Isten harsonájának zengésére az Úr maga száll le a mennyből (1 Tessz 4, 15). Akkor Jézus Urunk harsonával győzi le Jerikót, és romba dönti, csak a bűnös asszony és háza népe menekül meg belőle. Alászáll, úgymond, Jézus Urunk, éspedig a harsonák szavára száll alá. S csupán ezt az egyetlen asszonyt menti meg, aki befogadta hírnökeit, aki hűséggel és engedelmességgel befogadva háza emeletére vitte apostolait, ezért ő is ezt az asszonyt háza népével együtt befogadja, és beveszi a választott nép közé. De ne ismételgessük, ne hánytorgassuk már régi bűnét. Valamikor bűnös asszony volt, de most már egyetlen szűzi Férfinak, Krisztusnak a szűzi jegyese lett. Halld csak, miként szól róla az Apostol: Elhatározta azt, hogy eljegyez titeket egy férfival, hogy tiszta szűzként vezessen Krisztushoz (2 Kor 11,2). Az Egyházból való az is, aki így beszélt: Egykor mi magunk is oktalanok, hitetlenek és tévelygők voltunk; mindenféle vágynak és gyönyörnek éltünk (Tit 3,3) Bővebben akarsz még hallani arról, mennyire nem bűnös már ez a korábban bűnös nő? Halld akkor Pál további szavait: Bizony, ilyenek voltatok, de megtisztultatok, szentek lettetek Urunk, Jézus Krisztus nevében, Istenünk Lelke által (1 Kor 6, 11). Hogy pedig megmenekülhessen ez az asszony, és Jerikóval együtt el ne pusztuljon, a hírnököktől megkapta a megmenekülés hathatós jelét: a vörös zsinórt. Krisztus vére által üdvözül ugyanis az egész egyetemes Egyház ugyanazon a mi Urunk, Jézus Krisztusban, akinek dicsőség és hatalom legyen örökkön-örökké. Ámen. 


2014.06.12. csütörtök



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.06.12. csütörtök

„Bizony mondom neked, ha igazságotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem mentek be a mennyek országába” (Mt 5,20) Az előzetes tanítás arra enged következtetni, hogy az emberek általános életszemlélete, viselkedése nem éri el azt a szintet, ami az emberi életet a földi életszakaszban hasznossá, az örök életben pedig örökre maradéktalanul boldoggá tehetné. Az első megváltói ajánlás: az üdvösség előiskolája. Tudomásul kell vennie az embereknek, hogy a földi lét eléggé szűkre szabott tér és életkeret, nem önfeledt szórakozás. A végcél az örök boldogságba való bejutás és a tökéletes boldogság biztosítása számunkra. A Teremtő Isten mindkét életformának megtervezője a kivitelezésének, a megismerésnek, elfogadásnak és végrehajtásnak egyedüli elbírálója. Jézus előtt élő emberek is felfedezték, hogy van anyagvilág, csillagvilág. Ez az ember számára mérhetetlen, de láthatatlanul kis részecskékből (atomokból) áll. Egy előttünk ismeretlen erő élővé tudja tenni az anyagot. Ismerjük három formáját, de nem tudjuk, hogy mi az. Közös szóval ezt az életforrást is léleknek nevezzük, de egészen más, mint az angyalok és az emberek teremtett formája a szellemi létű lélek. Az anyagi éltető erő növényi-lélek és állati lélek. Isten teremtményei, céljuk az anyagi létű élők tápláléka lenni. A világ végén ezek elpusztulnak vagy átalakulnak, de mivel Isten művei, azért az emberek testét alkotó anyagban átalakítva, de az Úr átmenti a tiszta szellemi lét mellé a mennyországba. Fontosságát mutatja, hogy az ember teremtésekor az Úr élőbb kész agyagból megalkotja az ember testét a fejlett állati léthez hasonlóan, de végtelenül másként. Majd teremtette a szellemi létű emberlelket, ezt „belelehelte” az elkészített testbe és így lett az ember élőlény. Mindezt legalább ennyire ismernünk illik. Meg is kell becsülnünk szüleinktől származó testünket, mert remekmű. Az ember halálakor átmenetileg elválik a lelkünktől, elpusztul, de a világ végén Isten feltámasztja egy megmaradt részecske formájában, amely valamikor testünk alkotóeleme volt. Ebben őrződik meg földi életünk minden történésének lenyomata, fantáziaképe. Ezt előrebocsátva nézzük Krisztus Urunk üzenetének mondanivalóját.„Ezért mondom nektek, ha igazságotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem mentek be a mennyek országába.”Az elbizakodottaknak, akik meg voltak róla győződve, hogy igazak, s a többieket megvetették, ezt a példabeszédet mondta: Két ember fölment a templomba imádkozni: az egyik farizeus volt, a másik vámos. A farizeus odaállt előre, és így imádkozott magában: Isten, hálát adok neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan, házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, mindenemből tizedet adok. A vámos megállt hátul, szemét sem merte fölemelni az égre, inkább a mellét verte és könyörgött: Isten, irgalmazz nekem, bűnösnek!Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, az nem. Aki magát felmagasztalja, azt megalázzák, aki megalázza magát, azt felmagasztalják”(Lk 18,9-14) Jézus megmagyarázza, hogy az emberek milyen könnyedén megszólják, elítélik embertestvéreiket, pedig az ilyen megnyilatkozás súlyos ítéletet von maga után: „Hallottátok, hogy a régiek ezt a parancsot kapták: Ne ölj! Aki öl, állítsák a törvényszék elé. Én pedig azt mondom nektek, már azt is állítsák a törvényszék elé, aki haragot tart embertársával. Aki embertársát ostobának nevezi, állítsák a nagytanács elé. Aki azt mondja neki, hogy te bolond, méltó a pokol tüzére.” (Mt 5,21-22) Miért ilyen szigorú Jézus övéihez? Mert a végső ítélet meghozatala az Ő kizárólagos joga.


Jézus Szíve litánia 1.



Jézus üzente: AZ ÉN SZENTSÉGES SZÍVEM és ÉDESANYÁM SZEPLŐTELEN SZÍVE A VILÁG UTOLSÓ MENEDÉKE.

Ajánlom, hogy mondjátok el naponta a Jézus Szíve litániát! Nekem hatvannégy éve ajánlotta ezt egy ferences atya. Megfogadtam.

Az Egyházban Jézus Szíve ünnepe főünnep. Jézus Szíve tisztelet ideje minden első péntek, és június hónap, amikor minden nap a Jézus Szíve litániát imádkozzuk. Alacoque Szent Margit vizitációs nővér a XVII. században felszólítást kapott Jézustól, hogy terjessze Jézus Szíve tiszteletét, és első pénteken járuljon szentáldozáshoz. Akik kilenc egymást követő első pénteket gyónással, áldozással megtartanak, Jézus ígérete szerint sokféle kegyelmet kapnak Istentől.Ezeknek az ígéreteknek nyomán az első pénteki nagy kilenced megtartása széles körben elterjedt az Egyházban és a Jézus Szíve tisztelet legelterjedtebb formája lett. A Jézus Szíve tiszteletben az Istenembert, Jézust ünnepeljük, különösen nagy hangsúllyal Jézus szeretetét, amelyet a szív jelképez. A szívben Jézus emberi, és istenemberi szeretetének jelképe, amely tükrözi az Atya és az emberek iránti szeretetét. A szív Jézus valóságos emberségének kifejezése, melyet áldozatul adott értünk. A Jézus Szíve tisztelet megnyilvánulási formái: az engesztelés, Krisztus követése, önmagunk felajánlása.Alacoque Szent Margit volt az első, aki a Szent Szív különös oltalmába ajánlotta magát. XI. Pius pápa az Egyházat is Jézus Szíve oltalmába ajánlotta.

A hónap első szombatja, Szűz Mária Szeplőtelen Szíve-tiszteletének napja. A Szűzanya 1925. december 10-én Lúciának, a fatimai látnoknak megmutatta tövisekkel övezett szívét és így szólt:„Hirdesd nevemben a világnak, hogy megígérem:ott leszek az üdvösséghez szükséges kegyelmekkel mindazok halálos ágyánál, akik öt egymást követő hónap első szombatján meggyónnak, megáldoznak, elimádkozzák a rózsafüzért és egy negyed óráig társamul szegődnek az elmélkedésben.Mária Szeplőtelen Szíve: a teljes ártatlanság,valamint Jézus és az emberek iránti anyai szeretet jelképe. Tiszteletének alapja a szeplőtelen fogantatás, ami azt jelenti, hogy Mária mentes volt az áteredő bűntől, és az istenanyasága. Mária Szíve a Jézus iránti szeretet példaképe mindannyiunk számára. XII. Pius pápa 1942-ben fölajánlotta az emberiséget Mária Szeplőtelen Szívének. A Szeplőtelen Szív ünnepét Jézus Szíve ünnepét követő szombaton ünnepli az Egyház. A fatimai jelenésekben a Szűzanya kifejezetten kérte Szívének tiszteletét és a világ fölajánlását a Szeplőtelen Szívnek, amit II. János Pál pápa megtett 1982. május 13-án Fatimában, majd 1984-ben Rómában, és 2000-ben a világegyház összes püspökeivel együtt szintén Rómában megismételt.

„Jézus Szíve, az örök Atya Fiának Szíve, irgalmazz nekünk!

A szív, amely a keblünkben dobog, hihetetlen erőfeszítéssel éjjel-nappal pumpálja testünk minden részébe a friss oxigént. Ezért a pihenés nélküli önfeláldozó munkájáért szinte minden nép a szeretet szimbólumának tartja a szívet. A zsidók az Ószövetség idején még a gondolkodás központjának is hitték. Az örök Atya, a Szentháromság első Személye, öröktől fogva birtokolja a végtelen nagy isteni természetet, a mindentudást és a mindenhatóságot. Mint tökéletesen kimerítő önismeretet szüli szellemi szüléssel az Igét, az egyszülött Fiút. Mint végtelen Szeretet neki ajándékozza az oszthatatlan isteni természetet. Amikor a Fiú megtestesül, dobogni kezd a Szíve, nemcsak pici testét kezdi éltető vérrel ellátni, hanem felkészül arra, hogy az egész emberiségbe állandó szolgálattal küldje Atyja és a maga kimeríthetetlen szeretetét. Fel tudja ezt fogni az ember? Mivel a legtöbb ember nem is gondol erre, Uram, irgalmazz nekünk!

Jézus Szíve, a Szűzanya méhében a Szentlélektől alkotott Szív, irgalmazz nekünk!

A Szűzanyát az angyal kegyelemmel teljesnek szólította. Mivel a legnagyobb kegyelem a szeretet, a lehető legnagyobb szeretet lakott benne. Isten Fia a megtestesüléskor semmi mást nem kért Atyjától, mint egy jó Édesanyát, ezzel azt akarta megmutatni, hogy Isten- Atyja szeretetét, amit a teremtéskor az embereknek ajándékozott, egy édesanya szíve mellett kezdhesse ember módon megismerni, majd születése után is legyen hová odahúzódnia veszélyek, meg nem értések idején. A Harmadik isteni Személy, akinek a származásától kezdve az Atya és a Fiú közösen ajándékozza meg az isteni Szeretettel, most viszonzásul megteremti a Fiú számára a legszeretőbb emberszívet. Édesanyák és szülötteik, tudjátok ezt és utánozzátok is? A mulasztóknak Uram, irgalmazz!

Jézus Szíve, az Isten Igéjével lényegileg egyesített Szív, irgalmazz nekünk!

A Szentlélek teremtő ereje létrehozta a Szűzanya méhében az Üdvözítő parányi testét, szívével együtt megteremtve számára az emberi lelket is. Létre jött az új emberi természet. Nekünk, embereknek Isten egyszerre teremti meg a személyünket és ajándékozza oda a magzati alakú emberi természetet. Isten ereje Jézusnál személyt nem teremtett, hanem az öröktől élő Fiúnak, az Igének ajándékozta oda. Ezért mondjuk, hogy az Ige testté lett, testet öltött magára, megtestesült. Ettől a pillanattól az Igének két természete van: az isteni, amely közös az Atyával és a Szentlélekkel, és az emberi, amely egészen az Övé. Ezt a két, egymástól teljesen különböző fajta természetet egyszer s mindenkorra egymáshoz kapcsolta, és a két természet ettől fogva elválaszthatatlan. Jézus kereszthalála után emberlelke elhagyta ugyan a testét, de nem vált el az isteni természettől. A kiszenvedett test egyesülten maradt az istenséggel. Aki látta a Szűzanya ölében imádással kellett volna tisztelegnie előtte. A feltámadáskor pedig az isteni természet nem önmagával egyesítette testét és lelkét, hanem a testet és lelket egymással. A két természetet birtokló Fiút a Szűzanya méhében történt egyesítéstől kezdve nevezzük Jézusnak.


2014. június 11., szerda

Zsolozsma 158.



Szent Chromatius püspöknek Szent Máté evangéliumáról szóló fejtegetéseiből 

Ti vagytok a világ világossága

Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. S ha világosságot gyújtanak, nem rejtik véka alá, hanem a tartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban (Mt 5, 14-15). Az Úr a föld sójának mondta tanítványait, mivel az ördög által elcsábított emberszíveket a mennyei bölcsességgel ők fűszerezték. Most a világ világosságának is nevezi őket, mivel ő maga, az örök és igazi világosság világítja meg tanítványait, s így ők is világossággá lettek a sötétségben. Mivel Krisztus az igazság Napja, méltán nevezi tanítványait is a világ világosságának: rajtuk keresztül mint ragyogó sugarakon át árasztja az egész világra ismeretének a fényét. Ők az igazság fényét felragyogtatva, kiűzték az emberek szívéből a tévedés sötétségét. Mi magunk is általuk nyertük a fényt, s lettünk világosság a sötétségből, ahogy az Apostol mondja: Valaha sötétség voltatok, most azonban világosság az Úrban. Éljetek úgy, mint a világosság fiai (Ef 5, 8). S máskor: Mindnyájan a világosság és a nappal fiai vagytok. Nem vagyunk az éjszakáé és a sötétsége (1 Tessz 5, 5).
Méltán tanúskodik Szent János is levelében: Az Isten világosság (1 Jn 1, 5), és aki Istenben marad, az világosságban van, amint Isten is fényben van. Ezért, mivel annak örvendünk, hogy megszabadultunk a sötétség tévedéseitől, mint a világosság fiainak, állandóan fényben kell járnunk. Emiatt mondja az Apostol: Úgy kell ragyognotok közöttük, mint a csillagoknak a mindenségben. Ragaszkodjatok az életet tápláló tanításhoz (Fil 2, 15-16). Amit ha nem teszünk meg, olyanok leszünk, mint akik önmaguk és mások kárhozatára is hitetlenségük fátylával eltakarják és elhomályosítják az annyira szükséges fény áldásait. A Szentírásból olvassuk és tudjuk, hogy az az ember, aki a mennyei kamatoztatásra kapott talentumot inkább elrejtette, mint hogy a pénzváltó asztalára adja, megkapta megérdemelt büntetését. Éppen ezért annak az égő lámpásnak, amely üdvösségünk javára gyulladt fel bennünk, állandóan világítania kell. A lelki kegyelem és a mennyei törvény lámpásának birtokában vagyunk, amelyről Dávid ezt mondta: Lámpás a te igéd lábam előtt, ösvényemen csak ez világít (Zsolt 118, 105). Salamon is azt mondja róla: Lámpás a törvény parancsa (vö. Péld 6, 23). Nem szabad tehát elrejtenünk a törvény és a hit lámpását, hanem az Egyházban mindenki üdvösségére mintegy tartóra kell helyeznünk, hogy az igazság fényét mi magunk is élvezzük, és a többi hívőt is megvilágítsa. 


2014.06.11. szerda



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.06.11. szerda

Jézus harminc évesen abbahagyta az építőmesterek munkáját, mert azt sokan gyakorolják, hogy legyen minden embernek kényelmes otthona a földi élet folyamán. Nem hívta magával munkatársnak Keresztelő Jánost, csak bemutatkozott neki, megmutatta a Szentháromság tanúságtételét,majd ünnepélyesen tanúságot tett mellette rá mutatva:„Nézzétek, az Isten Báránya! Ő veszi el a világ bűneit.Róla mondtam: a nyomomba lép valaki, aki nagyobb nálam, mert előbb volt mint én”(Jn 1,29-30) Ezek a János-tanítványok most már ott vannak vele a nyolc boldogság hegyén, és a többi apostoljelölt is, de ott tolonganak olyanok is, akiket a kegyelem ösztönzött. Azok, akik már találkoztak vele a zsinagógákban, tanúi voltak a betegek gyógyításának.„Híre elterjedt egész Szíriában”(Mt 4,24)„Csapatostul kísérték Galileából, Dekapoliszból, Jeruzsálemből, Júdeából és a Jordánon túlról”(25) A tömeg láttára fölment a hegyre és leült. Tanítványai köréje gyűltek, ő pedig szólásra nyitotta ajkát”. (5,1-2) Előbb országa nyolc boldogságát hirdeti meg, utána az apostolok fő feladatairól szól: ti vagytok a föld sója és a világ világossága.(5,13-16) Ezután az üdvtörténet egyik legkényesebb pontját említi és tisztázza a lényegét. „Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni” (17) Ábrahám meghívásakor Isten áldását kapta: „Vonulj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked. Nagy néppé teszlek. Megáldalak és naggyá teszem nevedet, s te magad is áldás leszel. Megáldom azokat, akik áldanak téged, de akik átkoznak téged, azokat én is megátkozom. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége” (Ter 12,1-3) Ezt az áldást adja tovább az Isten Izsáknak, akit a felesége, Sára szült neki. Ehhez az áldáshoz fűződik Melkizedek áldása: „Áldott legyen Ábrám a magasságbeli Isten előtt, aki az eget és a földet teremtette”. (14,20) Földet is ígér neki örökségül, amelyet majd később kapnak meg egyik unokájának. Jákobnak (Izrael) leszármazottjai (15,7-16) . (27,27-29) Jákob (Izrael) ezt az áldást negyedik szülöttének, Júdának adja (49,8-10) Az ünnepélyes szövetségkötés Isten és Izrael népe között a Sínai hegy lábánál Mózes közvetítésével (Kiv 24,1-8): „Ez annak a szövetségnek a vére, amelyet az Úr ezen feltétek mellett kötött veletek” Dávid király kapja a nagy ígéretet öreg korában az Úrtól: „Ezt közöld tehát szolgámmal, Dáviddal: Ezt mondja a Seregek Ura: „Én hoztalak el a legelőről, a juhok mögül, hogy népem fejedelme légy. Veled voltam minden vállalkozásodban, és megsemmisítettem előtted minden ellenségedet Olyan hírnevet adok neked, amely fölér a legnagyobbakéval a földön. Lakóhelyet adok népemnek, Izraelnek, letelepítem, hogy azon a helyen lakjék, s ne hányódjék tovább. Leigázom minden ellenségét, téged pedig naggyá teszlek. Az Úr házat épít neked, s ha majd betöltöd napjaidat, és atyáidhoz térsz, megőrzöm utánad ivadékodat: Egyik fiad lesz az, s én megerősítem királyságát. Ő épít majd nekem házat, s én örökre megszilárdítom trónját. Atyja leszek, ő pedig fiam lesz, s nem vonom meg tőle kegyelmemet, mint ahogy megvontam elődödtől. Megtartom mindörökre házamban, országomban, és trónja szilárd lesz örökre” (1Krón 17,7—14) A végső pontot az Újszövetség teszi rá a legszentebb történetre: „Az angyal ezt mondta neki: „Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni. Nagy lesz ő, és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége. A Szentlélek száll rád, s a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni”-(Lk 1,30.35) A feltett kérdés megoldása: „Igen, jönnek napok,mondja az Úr, amikor új szövetséget kötök Izrael házával és Júda házával. De nem olyan szövetséget, amilyet atyáikkal kötöttem: Bensejükbe adom törvényemet és a szívükbe írom”(Jer 31,31-32)


Ferenc pápa: az istenfélelem nem tesz félénkké, hanem bátorságot ad



Ferenc pápa: az istenfélelem nem tesz félénkké, hanem bátorságot ad – VIDEÓVAL


Ferenc pápa a Szent Péter téren tartotta meg a június 11-i szerdai általános kihallgatást, folytatva katekézisét a Szentlélek hét ajándékáról. A sorozat befejező részében az istenfélelem ajándékáról tanított – írja a Vatikáni Rádió.


Mindenekelőtt leszögezte, hogy az istenfélelem nem az Istentől való félelmet jelenti. „...egyáltalán nem azt, mert tudjuk jól, hogy az Atya szeret bennünket, üdvösségünket akarja és mindig megbocsát nekünk. Nincs tehát semmi ok a félelemre! Ellenben az istenfélelem a Szentlélek ajándéka, mely emlékeztet bennünket arra, hogy milyen kicsik vagyunk Isten és a szeretete előtt, továbbá a mi javunkat szolgálja, ha alázattal, tisztelettel és bizalommal hagyatkozunk az ő kezeire. Ez tehát az Isten félelme: ráhagyatkozás az Atyánk jóságára, aki nagyon szeret bennünket” – tanított a Szentatya.

Amikor a Szentlélek lakást vesz a szívünkben, vigasz és béke tölt el bennünket, ami arra vezet, hogy olyannak érezzük magunkat, amilyenek vagyunk, vagyis kicsiknek, azzal a lelkülettel, amit Jézus az evangéliumban oly nagyon ajánlott nekünk, és ami minden aggodalmunkat, elvárásunkat az Istenbe helyezi, ugyanakkor melegségének és oltalmának érzete tölt el minket, mint egy kisgyermeket az édesapjával szemben. Ez az érzés az, amit a Szentlélek művel a szívünkben: megérezteti velünk azt, ahogy egy gyermek nyugszik az atyja ölében. Ebben az értelemben az istenfélelem az engedelmesség, az elismerés és a dicséret formáját ölti magára. Ugyanis hányszor nem sikerül megérteni az Isten tervét és hányszor vesszük észre, hogy nem vagyunk képesek saját magunktól biztosítani a boldogságot és az örök életet! Mégis a Szentlélek segít bennünket, hogy megvigasztalódjunk és hogy megértsük: az egyetlen fontos dolog, hogy hagyjuk magunkat Jézus által az Atya karjaiba vezetni.

Ezért is olyan fontos a Szentléleknek ez az ajándéka – hangsúlyozta Ferenc pápa a katekézisében. Az istenfélelem tudatosítja, hogy minden a kegyelemből ered, és hogy a mi igazi erőnk egyedül Krisztus követése. Hagyjuk, hogy az Atya ránk árassza a jóságát és az irgalmát. Nyissuk meg a szívünket, hogy az Atya jósága és irgalma elérjen minket. Ezt teszi a Szentlélek az istenfélelem ajándékával, megnyitja a szíveket, hogy elérjen minket az Atya megbocsátása, irgalma, jósága és gyengédsége, mivel végtelenül szeret minket.
Amikor istenfélelem tölt el minket – folytatta a pápa – akkor arra indulunk, hogy kövessük Jézust alázattal, tanulékonyan és engedelmesen. De ez nem egy lemondó, passzív, sem pedig siránkozó magatartás, hanem meglepetés és öröm, annak a fiúnak az öröme, aki érzi, hogy az Atyja mintegy szolgálja és segíti őt. Az istenfélelem tehát nem tesz bennünket, keresztényeket félénkké, belenyugvóvá, hanem bátorságot és erőt támaszt bennünk. Ez az adomány meggyőződésessé és lelkessé tesz bennünket, hogy ne félelemből vessük alá magunkat Istennek, hanem mert megérintett és megszerzett magának az ő szeretete. Milyen szép – csodálkozott rá a pápa –, hogy Isten szeretete megszerez magának bennünket! Engedjük, hogy az Atyának ez a szeretete megszerezzen minket.

Végül Ferenc pápa egy nagy veszélyre hívta fel a figyelmet. „Az istenfélelem adománya egyúttal egy vészjelzés, egy riadó is a bűnben való megátalkodottsággal szemben" mondta. Amikor ugyanis az ember bűnben él, káromolja az Istent, kihasználja a társait, uralkodik fölöttük, amikor csak a pénzért, hatalomért és a hiú büszkeségért él, akkor az Isten félelme mintegy riadókészültségbe helyezi őt, azt mondva: Figyelem! Ezzel a hatalommal, pénzzel és büszkeséggel, mindezen ürességgel nem leszel boldog! Semmit nem tudsz ebből odaátra vinni, semmit! Csak az Atya szeretetét, melyet tőle kaptunk, vihetjük magunkkal. És amit mások számára tettünk! „Gondoljatok csak azokra, akik felelősséget viselnek másokért és mégis korruptakká válnak. El tudjátok képzelni, hogy egy korrupt ember boldog legyen?” – kérdezte a pápa. „Nem! Romlottsága megrontotta a szívét is és így nehéz az Atya színe elé járulnia. Ugyanez érvényes az embercsempészekre és azokra is, akik rabszolgamunkával zsákmányolják ki az embereket.” Gondoljunk továbbá a fegyvergyárosokra, akik a háborúkat szítják. Miféle mesterség ez? Kérdem tőletek: Hányan vannak közöttetek fegyvergyárosok? Ugye, senki, de senki sem! Mert akik fegyvert gyártanak, azok nem jönnek ide Isten Igéjét hallgatni. Azok ugyanis halált gyártanak, a halál kereskedői! Az Isten félelme értesse meg velük, hogy egy nap mindez véget érjen és végre számot vessenek az Istennel!

Befejezésül a 34. zsoltárt idézte a pápa: „Ez a szegény az Úrhoz kiáltott és ő meghallgatta, az Úr angyala védőfalat emel és körülveszi az igazat, hogy megoltalmazza őt." Kérjük az Úr kegyelmét, hogy egyesítse a hangunkat a szegényekével, hogy elfogadjuk az istenfélelem adományát és ismerjük fel velük együtt, hogy Isten a mi Atyánk és apánk – fejezte be katekézisét Ferenc pápa a szerda délelőtti általános kihallgatáson.



2014. június 10., kedd

Aki mondja, és amit mond, megpecsételő



Aki mondja, és amit mond, megpecsételő:

Szűrjük meg, mi marad a szűrőben? „Ti vagytok a föld sója” – „Ti vagytok a világ világossága” – „a hegyre épült város” – „világítson a ti világosságotok” – hogy akik e fényben látnak, megvilágosuljanak, megvilágosultságuk az Atya dicsőítésére legyen.
Henri Bouland SJ azt mondja: „Mindig ugyanez az üzenet: azért, hogy többet kapjak egy dologból, egy személyből vagy magából Istenből, nem arra kell törekednem, hogy tapasztalásaimat megsokszorozzam, hanem a jelen mélyébe kell behatolnom, a dolgok és a lények gyökeréig. Nem mennyiségi, hanem minőségi fokozásról van tehát szó.” Ebből lesz íze életemnek, ebből lesz fénylővé – világosságot adóvá életem, így leszek a hegyre épült város részévé! Talán, pontosan ez az a titok, ami fiatalon megtartja az embert. Bouland idézi Szent Pált: „Ezért nem veszítjük el kedvünket, mert bár a külső ember romlásnak indult bennünk, a belső napról napra megújul.” (2Kor 4,16)
Majd így folytatja elmélkedését: „Személyes bensőnkben is kettős mozgás figyelhető meg, akárcsak a világ belsejében. Teilhard de Chardin értette meg velünk, amikor kétféle energiáról beszélt, egy tangenciális és egy radiális energiáról. A tangenciális az entrópiába torkollik, azaz fölemészti önmagát. Ez a folyamatos energiavesztésnek a fizikából ismert jelensége, s az öregség és a halál is idetartozik. A radiális energia ezzel szemben állandó emelkedésben és növekedésben van. Ez a pszichikai-szellemi energia. Megint itt vagyunk a khronosznál és a kairosznál. A khronosz 60., 70., vagy 100. születésnapunk felé visz minket – aztán vége lesz. Az új ember azonban egészen más, ő a kairosz síkján él, ő a megélés mélységéből állandóan megújuló ember.
Ez a tapasztalás kiszakít a halál karmai közül. Azt eredményezi, amit én ellensorsnak nevezek. A halálhoz vezető öregedési folyamat és a világ entrópiájának egész folyamata a létezés normális sorstapasztalata. Mi így fogadjuk el a dolgokat, és azt hisszük, hogy meg kell adnunk magunkat. De nem! Mert létezik spirituális, létezik misztikus tapasztalás is, mint ellensors! A megélt spiritualitás és misztika erősebbé tesz, mint amilyen erős a sorsom – kiemel belőle, és föléje helyez. Így menekülök el emberként a halál elől. Ha ezután a halál biológiai-fizikai jelensége ténylegesen bekövetkezik, akkorra én már régen végeztem vele; a halál fölé nőttem, és régóta beszállásoltam magam az örökkévalóság szívébe.”
Ő, aki már nyolcvan fölött jár, amit aktivitásával, dominanciájával, alkotóképességével, dinamizmusával meghazudtol, valamit már ért. Ami számomra csupán érzés. De, ahogy megadatik számomra, hogy más idős emberek aktivitását is láthassam, tapasztalásból eredő érzésem.
Szemlélődés, és láthatóvá lesz Isten jelenléte a világban.
„Vajon előbb egy másik világba kell-e kivándorolnunk, hogy Istennel találkozhassunk? „Isten, hol is vagy tulajdonképpen?” ...Isten itt van. Nem Ő az, aki hiányzik, hanem mi nem vagyunk itt. Mi nem vagyunk jelen Istennel szemben. Nem vagyunk jelen magunkkal szemben sem, és nem vagyunk jelen felebarátaink számára sem. Nem vagyunk jelen az életpercben, amelyben pedig ott az egész teljesség és kegyelem. És benne van az Isten, hogy Őt megéljük.
Mégis azt szokták mondani, hogy egy napon majd színről színre meglátjuk Istent. Később, halálunk után. Én már ma látom őt, mert annak az arcát viseli, akire éppen ránézek. Ezer, sőt milliárdnyi arcban megtalálhatom őt. Már egyetlen ember sugárzásában vagy a föld egyetlen foltjának kisugárzásában is Isten szívét érezhetem. (…) és van valami, amiben megváltozhatatlanul csak önmagához hasonlít: az egyediség. Teilhard de Chardin úgy írja körül, mint nem érzékelhető jegyet, ami ott lebeg minden felett. Szép! És ez az, amiért valami egészen valóságosat érzek, valami megváltozhatatlant, ami ugyanakkor végtelenül különbözőképpen nyilatkozik meg. Ki tudná tehát az istenfogalmat emberi szavakba kényszeríteni, Lényét szemléltetni? A sok éltető arc, amelyet itt most magam előtt látok, hírt ad nekem Róla, az Élőről. Egészen közel hozza hozzám, és leírja Őt nekem – miközben természetesen tudom, hogy Ő mindezt végtelen mértékben felülmúlja.” – hirdeti Bouland. Ez a jezsuita ember, hiszem, hogy élettapasztalatairól beszél, mely szentignáci szemlélődésében vált értékévé. De azért, hogy só, hogy világítótorony, hogy hegyre épület városlakóvá legyen számomra, számunkra. Küldetésünk ez, erről tanít Jézus ma, az evangéliumban.
Köszönöm Istenem, hogy a mai evangéliumban elhangzó tanításodhoz mindjárt példával is szolgálsz. Segíts, hogy így legyen hasznomra ez az élet, és így válhassak mások hasznára életemmel! Ámen
 


Zsolozsma 157.



Józsue könyvéből 2, 1-24

Rácháb Istenben bízva megmenti a hírszerzőket

Azokban a napokban: Józsue, Nun fia Sittimből titokban két hírszerzőt küldött előre ezzel a megbízatással: „Menjetek, fürkésszétek ki Jerikó földjét!” Előrementek, s egy Rácháb nevű rossz hírű nő házába tértek be, aztán nyugalomra tértek. Jerikó királyának nyomban jelentették: „Izrael fiai közül emberek érkeztek éjszakára, az országot kikémlelni.” Jerikó királya erre üzent Ráchábnak: „Add ki azokat az embereket, akik hozzád érkeztek, s házadba betértek, mert azért jöttek, hogy az egész országot kikémleljék.”De az asszony fogta, és elrejtette a két embert, így válaszolt: „Valóban, ezek az emberek betértek hozzám, de nem tudtam, honnan valók. Amikor a sötétség beálltával be akarták zárni a város kapuit, kimentek. Nem tudom, hova mentek. De vegyétek gyorsan üldözőbe, s talán még utoléritek őket!” Közben fölvitte a tetőre, s ott a kupacokba rakott lenszár alá rejtette őket. A király emberei a Jordán irányában a gázlóig üldözték őket, a kaput pedig, mihelyt kivonultak, akik üldözőbe vették őket, bezárták.Mielőtt még nyugalomra tértek volna, Rácháb fölment hozzájuk a tetőre, így beszélt: „Tudom, hogy az Úr nektek adta ezt a földet. Félelem fogott el bennünket tőletek, s az ország lakóit közeledéstekre mind hatalmába kerítette a rémület. Mert tudomásunkra jutott, hogy Egyiptomból való kivonulástok idején az Úr kiszárította előttetek a Sás-tengert, meg hogy mit tettetek az amoriták két királyával, Szichonnal és Oggal, a Jordánon túl: betöltöttetek rajtuk az átkot. Amikor meghallottuk, elhagyott a bátorságunk, és senki sem mert többé nektek ellenállni. Mert az Úr, a ti Istenetek, Isten fönn az égben éppen úgy, mint lenn a földön. Most hát esküdjetek meg nekem az Úrra, amint én könyörületes voltam irántatok, ti is megkönyörültök atyám házán, s adjatok erre valami megbízható jelet; hagyjátok életben apámat és anyámat, bátyáimat és nővéreimet és mindazokat, akik hozzájuk tartoznak, kíméljetek meg bennünket a haláltól.” A hírszerzők azt válaszolták: „Inkább magunk haljunk meg helyettetek! De ne áruljátok el egyezségünket! Ha az Úr nekünk adja az országot, könyörületesek és hűségesek leszünk hozzád.” Rácháb egy kötélen leengedte őket az ablakból, háza ugyanis a város falánál állt, a város fala mellett lakott. S így szólt hozzájuk: „Menjetek a hegyekbe, akkor kikerülitek azokat, akik üldözőbe vettek benneteket. Ott rejtőzzetek el három napig, üldözőitek visszatértéig, azután menjetek utatokra.”Az emberek azt felelték neki: „Az esküt, amit tettél velünk, ezzel a föltétellel vagyunk kötelesek megtartani: Ha megérkezünk az országba, nézd, mutasd ezt a jelet: Kösd ezt a piros fonálból font zsinórt arra az ablakra, amelyen leengedtél bennünket, s gyűjtsd össze házadban apádat, anyádat, bátyáidat és egész családodat. Aki házad ajtaján kilép, annak hulljon a vére vissza a fejére, mi ártatlanok vagyunk benne. Hanem azoknak a vére, akik házadban lesznek, hulljon a mi fejünkre, ha valaki kezet emel rájuk. De ha elárulnál minket, nem köt az eskü, melyet neked tettünk.” Erre így válaszolt: „Úgy legyen, ahogy mondtatok.” Ezzel útra bocsátotta őket, s ők eltávoztak. Akkor az ablakra kötötte a piros zsinórt. Elmentek, és a hegyekbe értek. Ott maradtak három napig, amíg az üldözésükre küldött emberek vissza nem tértek. Ezek az egész utat végigfürkészték, de nem találták őket. Aztán a két ember újra lejött a hegyekből, átkelt a Jordánon, és Józsuéhoz, Nun fiához ment. Mindent elbeszéltek neki, ami történt, így szóltak Józsuéhoz. „Az Úr az egész országot kezünkre adta. Már most retteg tőlünk az ország minden lakója ” 


2014.06.10. kedd



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.06.10. kedd

Az egység szerelmesei

Az egység annyira fontos Jézus Krisztus nagy művében, a római katolikus Anyaszentegyházban, hogy az Úr az utolsó vacsorán hosszan imádkozik érte az Atyához: „Értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem azokért, akiket nekem adtál, mert ők a tieid. Mindaz, ami az enyém, a tied, és ami a tiéd, az enyém, és én megdicsőültem bennük. De nem csupán értük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő szavukra hinni fognak bennem, hogy mindnyájan egy legyenek, ahogyan te, Atyám, bennem vagy, és én tebenned, úgy ők is egy legyenek mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem” (Jn 17,9-10. 20-21) Ezt az egységet kell megvalósítani először a helyi egyházközségekben. Mert ha a nemzeti közösségben sincs erő, ha a családok széthúznak, nem lesz az egész Egyház sem erős, ha az egyházközségek és a belőlük formált egyházmegyék nem egy közösséget képeznek. A világ rengeteg népből áll. Különféle bőrszín, eredet, nyelv található a földkerekségen, de egy a Krisztus, aki megváltott, egy az Atya, aki mindnyájunkat gyermekévé fogadott. De egy az ősellenségünk, a sátán, aki azzal szórakozik, hogy összeveszíti az embereket a hazugságok tömkelegével és az összekötő szeretet helyett elveti a gyűlölet magvait. Örüljünk annak, hogy ebben a sátán által megbutított világban Istenatyánk lehajol hozzánk, és a Fia kérése szerint, meg az igazi imádkozók esedezésére, szinte remény ellenére, megmozdulnak a több száz éve elszakadt testvéreink: a finn evangélikusok, angol anglikánok, éled a testvériség a keleti testvérekkel. 1964. január 6-án Jeruzsálemben találkozott Kelet és Nyugat. VI. Pál pápa és Athenagorasz konstantinápolyi pátriárka, aki többek közt ezt a nagyon bölcs próféciát fogalmazta meg: „Alig várom a napot, hogy egy oltárnál misézzem VI. Pál pápával, és ő öntse a kehelybe a bort és én csöppentsem hozzá a vizet”. Ötven éves forró óhaja Krisztus és a mi imánk eredményeként reméljük, hamarosan valóra válik.


2014. június 9., hétfő

Ferenc pápa pünkösdhétfői homilíája



„Jézus boldogmondásai az életszentség gyakorlati programja” – Ferenc pápa hétfő reggeli homíliája


A nyolc boldogság napi evangéliumát kommentálta a pápa a Szent Márta Ház kápolnájában tartott reggeli szentmiséje során, miközben átelmélkedte a Hegyi beszéd nagy nyitányát. Emlékeztetett arra, hogy a nyolc boldogság evangéliumi örömhíre éppen a békéért mondott vasárnapi történelmi ima-találkozó másnapján hangzik el, és a boldogságok között most különösen is fontos figyelni a szelídségre, a gyűlölettel szemben.
„A boldogságok képezik a kereszténység programját, egyfajta személyi azonosságot adnak. Ha valaki azt kérdezi tőlünk, hogyan lehetnénk jó keresztények, Jézus válaszát itt találjuk meg – mondta pápa –, amely nagyon is szemben áll a mai világ szokásos felfogásával. Boldogok a Lélekben szegények, üzeni Jézus, és valóban, a gazdagság nem old meg semmit sem. Sőt, amikor a szív gazdag, amikor nagyon elégedett önmagával, akkor már nincs ott hely Isten Szava számára” – figyelmeztetett a pápa. A jézusi „boldogok, akik sírnak, mert ők vigasztalást nyernek” kijelentéssel szemben a világ azt mondja nekünk: öröm, boldogság, szórakozás és mindaz, ami az életben szép! A másik oldalról tekintve – tett ellenvetést a pápa – nem ismerik a betegség, a fájdalom problémáját a családban. A világ nem akar sírni, tudomást sem akar venni a fájdalmas helyzetekről és ezért inkább elkendőzi azokat. Ellenben az a személy, aki olyannak látja a dolgokat, amilyenek, amikor sír a szívében, akkor valójában boldog, mert vigasztalást nyer. Jézus vigasztalása nem azonos evilág vigasztalásával”.

„Boldogok a szelídek” – mondja Jézus. „A világ kezdettől fogva a háborúk világa – mutatott rá Ferenc pápa – mindenütt veszekedés és gyűlölet. Jézus pedig így szól: semmi háború, semmi gyűlölet, béke és szelídség. Ha én szelíd vagyok az életben – folytatta a pápa – akkor azt gondolják rólam, hogy bolond vagyok, vagy arra gondolnak: Te valóban szelíd vagy, de nem is fogod ezzel a szelídséggel a földet megörökölni”.

„Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságosságot… és akik üldöztetést szenvednek az igazságosságért, hogy megteremtsék azt. Ennél persze sokkal könnyebb – intett a pápa –, belépni a korruptak klikkjébe, a „do ut des”, vagyis az „adok, hogy adjál” hétköznapi politikába, mert hiszen minden csak üzlet!” Valóban, mennyi az igazságtalanság, hány ember szenved ezektől?! És Jézus mégis mondja: „Boldogok azok, akik harcolnak az igazságtalanság ellen”.

Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek. Azok az irgalmasok, – magyarázta a pápa –, akik megbocsátnak és megértőek mások tévedéseivel szemben. Jézus ugyanis nem azt mondta, hogy boldogok, akik bosszút állnak, akik megtorolják sérelmüket, hanem: Boldogok azok, akik megbocsátanak, akik irgalmasok. Mert mi mindnyájan azoknak vagyunk hatalmas serege, akiknek megbocsátottak. Tehát az a boldog, aki a megbocsátásnak erre az útjára lép. „Boldogok a tiszta szívűek, mert nekik egyszerű a szívük, tiszta és mocsoktalan. Az ilyen szív nagyon tud szeretni, azzal a szép benső tisztasággal.

Boldogok a békességszerzők – haladt tovább a pápa - viszont mennyire közös a sorainkban, hogy béke helyett háborút teremtünk és félreértéseket szerzünk béke helyett. Amikor hallok egy dolgot valakitől, aztán egy másikat, de már az előzőt kibővítve, akkor ez a pletykálás világa. A pletykás világ nem teremt békét, ellensége a békének, nem is boldog!”.

„Boldogok ellenben az igazságosságért üldözöttek. Sok embert azért üldöztek, mert harcoltak az igazságosságért. A boldogmondások sora életprogram, amit Jézus javasol nekünk, és amilyen egyszerű, olyan nehéz is”.

A Máté evangélium 25. fejezetében Jézus mondja: Éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, börtönben voltam és meglátogattatok”. Ezzel a két dologgal, a boldogmondásokkal és a Máté 25-tel, meg lehet élni az életet az életszentség szintjén”.

„Néhány egyszerű szó – foglalta össze a pápa a homíliáját – de gyakorlatiasak mindenkinek, mert a kereszténység egy gyakorlati vallás, nem gondolnivaló, hanem gyakorlatba kell átültetni. Ha lesz ma egy kis időtök – buzdított Ferenc pápa – vegyétek elő a Máté evangéliumot, az ötödik fejezetben vannak a boldogságok, míg a másik rész az evangélium 25. fejezete. Jót tesz nektek, ha elolvassátok egyszer, kétszer, háromszor! Mert ez az életszentség programja. Az Úr adjon nektek kegyelmet, hogy megértsétek az üzenetét!”.



Zsolozsma 156.



Antiochiai Szent Ignác püspök és vértanúnak a rómaiakhoz írt leveléből

Ne csak kereszténynek hívjanak, de azzá is váljak.

Soha senkit tévútra nem vittetek, másoknak tanítói voltatok. Én is meg akarom erősíteni azt, amit ti tanítotok és hirdettek. Csak kérjetek számomra lelki-testi erőt, hogy ne csak beszéljek, de úgy is tegyek; hogy ne csak kereszténynek hívjanak, de azzá is váljak. Mert ha azzá lettem, akkor lesz igazán krisztusi a nevem; akkor leszek igazán hívő, ha már nem állok a világ szolgálatában. Semmi sem jó, ami csak látszat. Maga a mi Istenünk, Jézus Krisztus ugyanis megint az Atyánál van, s azóta sokkal inkább kinyilvánítja magát. Mert kereszténynek lenni a világban, amely gyűlöl minket, nem meggyőzés dolga, hanem lelki nagyságé. Minden egyháznak írok, és mindnyájatoknak meghagyom, hogy szívesen meghalok Istenért, ha ti meg nem akadályozzátok. Kérlek benneteket, hogy ne akarjatok nekem alkalmatlan jótéteménnyel segíteni. Engedjetek, hadd legyek vadállatok eledele, mert ezáltal juthatok Istenhez. Isten búzája vagyok én, és meg kell hogy őröljenek a vadállatok fogai, hogy Krisztus tiszta kenyerének bizonyuljak. Csalogassátok inkább a bestiákat, hogy sírommá váljanak, és testemből semmit ne hagyjanak meg, mert így legalább elhunytom után senkinek sem leszek terhére. Akkor leszek Krisztus igazi tanítványa, ha már testemet sem látja a világ. Esedezzetek Krisztushoz értem, hogy e vadállatok által Isten számára áldozattá legyek. Nem úgy parancsolom ezt nektek, mint Péter és Pál. Ők apostolok voltak, én elítélt; ők szabadok voltak, én mindmáig rab vagyok. De ha elszenvedtem a halált, Jézus Krisztus szabadosa leszek, és benne szabad emberként fogok feltámadni. Most vasra verve megtanulom, hogy semmi földi dolgot se kívánjak. Szíriától egészen Rómáig vadakkal van küzdelmem, szárazon és vízen. Éjjel-nappal tíz leopárd rabságában vagyok; ezek az engem őrző szakasz katonái. Ha jót teszek velük, annál gonoszabbak. De az ő gonoszságuk javamra szolgál; bár ez még nem jelent megigazulást (1 Kor 4, 4). Csak jussak a vadállatok elé, amelyek számomra már készenlétben vannak. Az a vágyam, hogy gyorsan rontsanak rám. Ingerelni is fogom őket, hogy hamar felfaljanak, nehogy megrettenve érintetlenül hagyjanak, mint néhány esetben megtették. Ha pedig visszakoznának, kényszerítem majd őket. Bocsássatok meg nekem, de én tudom, mi válik javamra. Most kezdek csak tanítvány lenni. Semmi látható vagy láthatatlan dolog el ne ragadja a lelkemet, hogy így csak Jézus Krisztust bírhassam. Jöjjön rám bármi: tűz, kereszt, bestiák hada, szétdarabolás, szétmarcangolás, csontjaim megtörése, tagjaim levágása, az egész test összezúzása, az ördög minden vad kínzása: csak eljussak Jézus Krisztushoz! 


Pünkösdhétfő



Pünkösdhétfő 2014.

„A lélek adományait mindenki azért kapja, hogy használjon vele.”

Csodálatos erő a Szentléleké. Az apostolokat bátorrá, nyelvtudóssá, okossá, szerető szívűvé és gondoskodóvá tette. Isten igazi gyermekeivé és egymásnak testvéreivé. Az őket hallgatókat is átformálta, és egy Egyházzá ölelte össze. Két jelet kaptak: zúgást és a tüzet. Rohantak, láttak meg nem égett idegeneket, akik boldogok. Beszélnek, és mondókájukat húsz nyelven megértették tolmács nélkül. Mi ez? – kérdik! Péter felel: beteljesülés! Joel próféta már szólt róla, az ígéretet pedig a Názáreti Jézus beteljesítette: megváltott minket, majd elküldte a Szentlelket. Ő bennünk él, a mienk, de belőlünk felétek is árad, hiszen Jézus mindenkit megváltott, és az ajándékai mindenkié. Csodák-csodája pár perc alatt megértik az egész üdvtörténetet. Nemcsak értik, de kérik is Isten ajándékait, a keresztséget, a bérmálást és Jézust az Eucharistiában. A Lélek, a végtelen erő műveli mindezt. Egymilliárd katolikus él a világon, legtöbbjüket éveken át készítették fel a hit dolgaira. Ennek ellenére tekintélyes részük nem tud lelkesen hinni és egymásnak igazi testvére lenni. Nem békességesek, hanem önzők. Elhanyagolják az imát és a szentmisét is. Hol van a Lélek? Erőtlen? Nem adja a kegyelmeit? De igen. Csakhogy a kapott kegyelmek rajtunk keresztül mások javára áramlanak, s ha ezt nem akarjuk, eltorlaszoljuk magunknak, akkor elhalnak, és hatástalanokká válnak. A kegyelmek temetőivé válik az ilyen keresztény ember. A temető pedig nem az élet forrása. Szítsuk fel a már megkapott kegyelmeket, szolgáljuk általuk az emberek, a mások előnyét, békéjét és boldogságát, s akkor mi is eltelünk Istennel. Amilyen világot alakítunk, olyat kapunk mi maguk is.” Tegyetek tanítványommá mindennépet!”(Mt 28,19) Ez volt Jézusküldő parancsa. Sok fajta, sokérzésű és műveltségű, soknyelvű az emberiség.„Ne induljatok addig, amíg a magasságból erővel nem ruháztak fel benneteket.”(Lásd: Lk 24,49) a jelek nem az apostoloknak és társaiknak kellettek, hanem a zarándokoknak, akik vagy húsz országból jöttek Jeruzsálembe keresni az üdvösséget. Zsidók és prozeliták, a zsidó templomban keresték. A küszöbig jutottak, ahol Jézus szerint „ültek” a törvénytudók, akik maguk sem mentek be az Isten igazi országába, és másokat sem engedtek be. Az üdvösség már az utolsó vacsora termében volt megtalálható. A vihar és tűz odavonzotta a tömeget, amelyből háromezren meg is tértek. A megtéréshez érteni kellett, miről van szó. Péter beszélt, és a Szentlélek adta, hogy a soknyelvű emberek meg is értsék azt, hogy a Názáreti Jézus beteljesítette Isten ígéretét, meghalt és feltámadt. Ő az üdvösség. A nyelvcsoda és az általa fakadó megértés, megtérés a Szentlélek nagy pünkösdi ajándéka.


2014.06.09. hétfő



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.06.09. hétfő

Mindenki számára érthető nyelvezet

Amikor a Központi Szeminárium kispapja lettem, énektanárunk a százhuszonhat kispapot maga elé rendelte, és mindenkinek meghallgatta az énekét. Csak azt válogatta be az énekkarba, akit megfelelő hallású és hangúnak minősített. Urunk, Jézus Krisztus a tanítványokat nem így válogatta ki. Igaz, belelátott mindenki lelkébe. Nem ellenőrizte, hogy legalább az ószövetségi hittanból van-e megfelelő előképzettségük, még kevésbé tartott megfelelő artikulációs, hanganyag-próbát. Nevelte tanítványait, majd rábízta irányításukat a Szentlélekre. Utódai, a püspökök és a szemináriumi nevelők. Az ő feladatuk biztosítani a megfelelő szellemi szintet és a fizikai képességeket, amelyek a jövendő szolgálathoz nagyon fontos. Az egyik követelmény a prédikálás mikéntje. Jézus megparancsolta a tanítást. Komoly parancs hogy a szentbeszédben tanítanunk kell a híveket. Mire? Az Isten szavára. Az Anyaszentegyház előírja, hogy a szentmisében milyen szentírási részleteket kell felolvasnunk. Ezzel akarja biztosítani, hogy az egész kinyilatkoztatást ismerjék meg a hívek is, és minden igazság kellő képen legyen megmagyarázva. Bele kell állítani a kor és a hely kereteibe. Nem szabad levegőben lebegtetni, mint a meséket: hol volt, hol nem volt. A teológia és történelem nehezebb problémáit őszintén és megalapozottan kell előadnunk, hogy hallgatóinkban ne maradjanak kételyek, és meg tudják védeni a kinyilatkoztatás tényeit és Egyházunk tanítását a rosszakaratú kritikák ellen. A legkisebbeknek is a tiszta igazságot kell tanítanunk, amilyen szinten igazán megértik.


2014. június 8., vasárnap

Zsolozsma 155.



Szent Iréneusz püspök és vértanú „Az eretnekségek ellen” című értekezéséből

A Szentlélek elküldése

Az Úr megadta az Istenben való újjászületés hatalmát tanítványainak, amikor így szólt hozzájuk: Menjetek, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében!Azt ígérte ugyanis már a próféták által, hogy a végső időkben majd kiárasztja magát szolgáira és szolgálóira, hogy prófétáljanak. Ezért leszállott az Isten Fiára, miután az az ember Fiává lett, és általa kedve telt abban, hogy az emberi nemben lakjék, az emberek között maradjon, és szállást vegyen Isten teremtményeiben, teljesítse bennük az Atya akaratát, és megújítsa őket az elöregedésből Krisztus újdonságára. Lukács írja, hogy a Szentlélek az Úr mennybemenetele után Pünkösdkor leszállt az apostolokra. Ő az, akinek hatalma van arra, hogy az összes népet elvezesse az életre, és megnyissa számukra az új szövetséget. Ezért minden nyelven egybehangzóan dicsőítették az Istent, mert a Szentlélek hozta egységre a különálló törzseket, és ő ajánlotta fel őket az Atyának, mint az összes nép zsengeáldozatát. Az Úr is megígérte már előre, hogy elküldi a Vigasztalót, aki bennünket előkészít Istennek. Amint ugyanis a száraz búzaliszt víz nélkül nem lehet egy tésztává és egy kenyérré, úgy mi sem lehetünk Krisztus Jézusban egyek a mennyből származó víz nélkül. S ahogy a száraz föld képtelen termést hozni, ha nem jut nedvességhez, úgy mi is, akik előzőleg száraz fák voltunk, soha nem teremhetnénk az élet gyümölcseit a magától jövő isteni eső nélkül. Testünk ugyanis a fürdő által nyeri el az egységet a romolhatatlansággal, lelkünk pedig a Lélek által. Isten Lelke leszállt az Úrra, a bölcsesség és az értelem Lelke, a tanács és az erősség Lelke, a tudás és a jámborság Lelke és Isten félelmének Lelke (Iz 11, 2), akit azután az Úr továbbadott Egyházának, amikor elküldte a Vigasztalót az egész földre, ahová az Úr szava szerint a sátán: mint a villám, bukott le az égből (Lk 10, 18) Éppen ezért van szükségünk az Isten harmatára, hogy meg ne égjünk, és terméketlenné ne váljunk, s ahol vádlónk van, legyen ott a Védelmezőnk is. Hiszen az Úr a Szentlélekre bízta emberét, aki rablók kezébe esett, akin ő maga megkönyörült, és bekötözte sebeit, aztán két királyi dénárt adott, hogy a Szentlélek által az Atya és a Fiú képét és belénk írt jelét magunkba fogadva gyümölcsöztessük a ránk bízott dénárokat, és megsokszorozva számoljuk le az Úrnak. 


Zsolozsma 154.



Egy VI. századi afrikai szerző beszédeiből

Az Egyház egyetemessége minden nyelven beszél

„Sokféle nyelven beszéltek.” Úgy akarta ugyanis Isten nyilvánvalóvá tenni a Szentlélek jelenlétet, hogy különféle nyelveken beszéltek azok, akik elnyerték őt. Értsük meg, kedves testvéreim, hogy arról a Szentlélekről van szó, akivel a szeretet kiárad szívünkbe.A szeretetnek kellett ugyanis összegyűjtenie Isten Egyházát az egész földkerekségről. Akkor a Szentlelket elnyert egy ember is elegendő volt arra, hogy sokféle nyelven beszéljen. Ma már a Szentlélek által összegyűjtött Egyház egysége beszél minden nyelven. Ezért ha valaki számon kérné valamelyikünktől: „Megkaptad a Szentlelket, miért nem beszélsz minden nyelven?”, azt mondhatnánk neki: „Hiszen az összes nyelven beszélek, mivel tagja vagyok Krisztus ama titokzatos testének, vagyis az Egyháznak, amely minden nyelven beszél. Hiszen mi mást tett nyilvánvalóvá Isten a Szentlélek jelenlétével, mint az ő Egyházát, amely minden nyelven beszél?”Így teljesedett be az Úr ígérete: Senki sem tölt új bort régi tömlőkbe. Az új bor új tömlőbe való, hogy mindkettő megmaradjon (Lk 5, 37-38). Amikor hallották az apostolokat minden nyelven beszélni, találóan jegyezték meg egyesek: Ezek teleitták magukat édes borral (ApCsel 2, 13). A szentség kegyelme által megújítva ugyanis már új tömlőkké váltak, hogy az új borral: vagyis a Szentlélekkel eltelve, és minden nyelven beszélve, kezdjenek mintegy forrani, és ezzel az egészen nyilvánvaló csodával már előre jelezzék az eljövendő katolikus Egyházat, amely az összes nemzet nyelvén beszél. Ezt a napot tehát úgy ünnepeljétek meg, mint Krisztus teste egységének tagjai. Nem fogtok hiába ünnepelni, ha azzá váltok, amit magasztaltok: ha ahhoz az Egyházhoz ragaszkodtok, amelyet az Úr eltölt Szentlelkével, és az egész világon gyarapítva elismeri saját Egyházának, az Egyház pedig elismeri őt Urának. Hiszen a vőlegény sem felejtkezik el menyasszonyáról, mivel senki idegen nem pótolja őt számára. Nektek, akik az összes nemzetből gyűltetek egybe, vagyis Krisztus Egyházának, Krisztus tagjainak, Krisztus testének, Krisztus jegyesének szól az Apostol intése: Viseljétek el egymást szeretettel! Törekedjetek rá, hogy a béke kötelékével fenntartsátok a lelki egységet! (Ef 4, 2) Látjátok, amikor megparancsolja, hogy viseljük el egymást, rögtön hozzátette a szeretetet is; és amikor az egység eléréséről beszél, azonnal rámutat a béke kötelékére is. Ez az Isten háza, amely élő kövekből épült; boldogan él benne a családfő, mert nem kell látnia szemének a romlásba döntő széthúzást. 


Pünkösd 2014



Pünkösd 2014.

„Megdicsőít engem, mert az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek”

Pünkösd a beteljesült isteni öröm áldott, szép ünnepe. Az utolsó vacsorán, amikor Urunk Jézus szomorú szívvel készült megváltó szenvedésére és halálára, amikor apostolait csüggedéssel töltötte el, hogy Mesterük iszonyú szenvedések között indul a Golgotára, Jézus azzal vigasztalja őket – és minket is,- „Amikor pedig eljön az igazság Lelke, ő elvezet majd titeket a teljes igazságra, mert nem magától fog szólni, hanem azt fogja mondani, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek. Megdicsőít engem, mert az enyémből kapja, amit majd hirdet nektek” (Jn 16,13-14) Jézus tehát az Atya küldötte. Minden ige, amire tanítja hallgatóit, az Atyáé. Ezt fogja megerősíteni a Harmadik Isteni Személy is. Így teljesül be az igazság: Hárman tanúsítják, abszolút igaz (1Jn 5,9-12) Jézus azért szenvedett és halt meg, hogy az emberek Isten ellen elkövetett bűneiért kiengesztelje a világ Urát. Az apostolok szégyellni fogják Mesterüket, amikor iszonyú szenvedések között látják: a rabló és gyilkos Barabással szemben szorul háttérbe, istenkáromlással ítéli halálra a zsidók főtanácsa, két gonosztevővel együtt cipeli keresztjét Jeruzsálem utcáin, és ruháitól, becsületétől megfosztva hal meg a keresztfán. Tehát minden bűnnel Őt terhelik. Jézus pedig szótlan elviseli. Amikor azonban feltámad halottaiból, azonnal megmutatja, hogy ő a világ minden bűnéért meghalt, ezeknek megbocsátását a Szentlélek erejéből apostolaira bízza: „Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus megismételte: Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket. E szavak után rájuk lehelt és így folytatta: Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot”. (Jn 20,20-23) Micsoda öröm lenne, ha ma az egész világon ezt lehetne hallani: Megadom nektek bűneitek bocsánatát! S nem lenne többé gonosz ember, elvérezne a gyűlölet örökre. Jézus mennybemenetele után is együtt maradtak követői. A mintegy százhúsz Krisztus-hívő őszinte hittel és nagy bizalommal várta, hogy eljöjjön a Lélek-áradás csodálatos napja. Az Úr olyan nagy szeretettel beszélt a Másik Vigasztalóról, hogy teljes bizalommal fordultak felé. Tanítása Jézus igazságait erősíti majd. Szelleme az Ő jóságából forrásozik. A tízedik nap a zsidók hetek-ünnepe volt az ószövetségi törvény szerint. Ugyanolyan módon szoktak részt venni ezen az ünnepen is a hívek, mint a peszach (húsvét) ünnepén. Ezen a pompás napon reggel kilenc óra körül hirtelen megváltozott minden: olyan viharzúgás hallatszott, hogy mindenki felkapta fejét: kereste a viharfelhőket az égboltozaton, a hajladozó fákat a földön. Semmi nyugtalanítót nem lehetett tapasztalni kivéve a viharzúgást. Aztán felfedeztek valami tűzfészket a magasban. Nagy sebességgel száguldott lefelé. A templomtérről megindult az embertömeg a tűz felé. A tér egyik házára szállt az égből indult láng-gomoly. Bement a tetőn át a házba. Semmit fel nem gyújtott. De a megrettent tömeg földbegyökerezett lábakkal bámult: Semmi füstszag, semmi sérülés, a kifelé rajzó százhúsz boldog embercsillogó szemmel szorította szívére a kezét: akit ott bent észlelt, köszöntött, imádott nem lehetett más, csak Jézus végtelen ajándéka, a Szentlélek. Mindenki egyformán boldog volt. A bámuló tömegnek mondták csodálatos élményüket. Nem értették. Végül Péter apostol állt a kíváncsiak gyűrűjébe: Beszélt Jézusról, az Isten Fiáról, aki nem rég meghalt a bűnösökért. Ő küldte el a Joel próféta által megígért isteni ajándékot, a Lelket, aki Jézus erejével megújítja a világot. Ő kezdte el csodálatos működését. Íme, ti is legalább húsz féle nyelven beszéltek, és máris értitek a mi nyelvünket, mi is megértünk minden szavatokat. És bízunk abban, hogy ezen túl válogatás nélkül szeretni is tudja egyik ember a másikat, és boldog világot alkot Isten általunk. Higgyetek az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben, keresztelkedjetek meg nevükre, és éljetek parancsaik szerint. Rajtunk a sor: velünk átalakítja az újra elromlott világot.