2011. március 19., szombat

Szent József, a Boldogságos Szűz Mária jegyese


Nagyböjt első hetének szombatja


Szent József a Boldogságos Szűz Mária jegyesének főünnepe


Nagyböjt tizenegyedik napja


Drága Jézus! Erőd egyre lankad,

Kényszeredve Simon segít rajtad,

Ó, ha tudná szenvedésed titkát,

De más szívvel vinné szent keresztfád.


Könyörögjünk!

Mindenható Istenünk, te Szent József hűséges gondviselésére bíztad megváltásunk kezdetének titkait. Add, kérünk, hogy Egyházad, az ő közbenjáró segítségével szüntelenül folytassa és teljesítse az üdvösség szent művét. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!


Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Joseph, fili David, noli timere accipere Mariam conjugem tuam.”

(Máté 1, 20c.)

„József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát!” Szólal meg a názáreti ácsmester álmában a hang, mégpedig nem is közönséges hang, hanem maga az Úr angyala Gábriel arkangyal. Nem könnyű feladat erről az emberről beszélni, azért nem könnyű Testvéreim, mert majdnem olyan volt egész élete során, mint valami szellem, mint valami kísértet. Nem mondhatnám, hogy tipikus példája a ma élő családapáknak. És nem csak én vagyok kicsit tanácstalan, amikor életéről kellene néhány szót mondani, hanem tanácstalan ezzel kapcsolatban, maga az Anyaszentegyház is. Ha bepillantunk az evangéliumokba, akkor a következőket tapasztalhatjuk. A kánoni evangéliumok röviden, más-más hangsúlyozással állítják elénk Szent Józsefet. A művelt Lukács evangélistánál – mint a jezsuita Otto Pfülf fejtegeti írásában – József a maga hatalmas történelmi jelentőségében, méltó tekintéllyel mutatkozik, mint a család feje: Jézus atyja, Mária ura. Ezzel szemben János apostol evangéliumában, Jézus Krisztus istenségének evangélistája Józsefet igénytelenségében rajzolja, és rámutat Jézus Krisztusnak alázatára, hogy a názáreti családot, a szegény hajlékot választotta isteni személyiségének elrejtésére. Márk evangélista pedig, aki a büszke rómaiaknak írt, nevelőatyjának sohasem nevezi, csupán csak egyszer utal rá, amikor azt mondja, hogy a zsidók Jézus Krisztust ácsnak nevezik. Végül a negyedik evangélista Szent Máté apostol a hívő zsidókhoz írt evangéliumában: a pátriárkák ivadékaihoz szól, és Szent Józsefnek életharcaiból származó erényeit emeli ki. Hát akkor vajon melyik volt az igazi József kétezer év távlatából? – kérdezhetjük magunktól jogosan. A tisztánlátáshoz azt is tudnunk kell, hogy a középkorban József még nem részesült abban a nagy tiszteletben, amely később, így napjainkban is osztályrészül jutott neki. Ennek több oka is van. A karácsony ünnepe és hagyományvilága elsősorban Máriát és Fiát veszi körül nagy hódolattal. Az alázatos József meghúzódik a betlehemi istálló homályában, majd később ugyan így háttérbe húzódik a názáreti ács műhely titokzatosságába. Az Egyház attól tartott, hogy József misztériumát az egyszerűbb hívek félreértik. Kizárólag az ő személyét magasztaló ábrázolások a középkor szakrális művészetéből szinte teljesen hiányzanak. A mi magyar kódexeink is nagyon sommásan emlékeznek meg róla. A József-legenda már kikerekedik, és valósággal megelevenedik híres, számtalan kiadásban megjelent barokk népkönyvünk, a Makula nélkül való tükör előadásában, amelyből most idéznék: „Ő legdicsőségesebb nemzetbül származott, mert az ő nemzetéből némellyek pátriárkák, némellyek királyok, némellyek próféták, némellyek papok voltak és nagyobb részént istenes szent emberek. Hogy pedig Szent József ács volt, az nem történt szegénysége miatt, hanem maga akaratjábul, mivel e világ gazdagságát, dicsőségét semminek tartotta, és inkább akarta tisztességes munkában magát foglalni, hogysem henyélésben életét tölteni. Szent József a pátriárkák bizodalma volt és több dicsőséget, tiszteletet vettek őtőle, hogysem ő vett tölök. Ami a testet illeti, Szent József legszebb és ékesebb volt az emberek fiai között, mivel oly királyi nemzetből származott, és az emberek között legékesebbnek kellett jegyesül adatni, mind lelkében, mind testében hozzá hasonlónak kellett lenni. Azért őfelőle úgy van megírva, hogy tiszta szűz férfiú volt. Beszédében szerelmetes, cselekedeteiben mértékletes, társalkodásában nyájas, serénységében, ábrázatjában, szavában, cselekedetiben, hajlandóságiban, kedvességben, nyájasságban Krisztushoz és az ő anyjához mindenekben hasonló. Ez férfiúrul méltán mondhatni azt, kit Dávid Krisztusrul prófétál; minden emberek fiai fölött ékes vagy, kiöntetett a malaszt a te ajakidban és megáldott az Úr örökké. Az Isten anyja is mondhatta róla ama mennyei menyasszonnyal: az én szeretőm fejér és piros, ezerek közül választatott. Jákob pátriárka is így mond róla: természet szerént való fiú a József, fölneveltetett férfiú és a leányzók tiszta tekénteti egyben futottak, hogy láthatnák szépségit. Szent Józsefnek minden jóságos cselekedetei a szemein kitetszett, és a testi szépségéből a lelki szépsége megismértetett.”

Krisztusban szeretett Testvéreim!

Szent József pontosan azt a szerepet kapta a Megváltásunk misztériumában, amelyet nekünk családapáknak szánt a Mindenható Mennyei Atya: ez pedig a hit szolgálata, és a gyermekek felnevelés úgy, mintha minden egyes gyermek, amely a világra jött maga lenne Jézus Krisztus. Mi is pontosan ez a szerep? Tanúskodnia kell a misztériumról és arról, hogy az Isten Fia szűzi fogantatással lett emberré. Nem kis dolog ám ez! A Megváltás Isteni művének sarokpontja, vagy úgy is mondhatnánk, hogy a szegletköve. Itt ezen a ponton kapcsolódik az égi és földi világ egyetlen magzatban, Jézus Krisztusban. Ebben a fogantatásban volt valaha is legközelebb a felsőbb világ, a mienkhez, sem azóta, és várhatóan a későbbiekben sem lesz ilyen közel. Ebből kifolyólag ez az a pont, amelyet leginkább támadhatnak az emberek, a hitetlenek, ezért ez a pont az, amelyet meg kell erősíteni, egy ilyen sziklaszilárd tanúval. József, ahogy mi legtöbb ember nem könnyen hihette el ezt a történetet, amelyre sem előtte, sem utána többé nem volt példa. Ezért volt szükség, ezért kellett neki az angyali kinyilatkoztatásból meg ismernie a titkot, s az számunkra is a hit tárgya marad. Szent József ma is rendületlenül őrzi és hirdeti ezt a titkot, és bizonyítja, hogy a felnőtt ember, igenis azért alapít családot, hogy abban éljen, hogy abban önmagát teljesen lekicsinyítve, két dolgot szolgáljon szüntelenül: az édesanyát, aki új életet képes foganni és világra hozni, és a gyermeket, akinek élete és jövője is a családapa kezében van. József alakja jelképe annak is, hogy a Messiás e jövetele nem egyszerűen az ószövetségi kor folytatása, hanem Isten új és különleges adománya. Jézus Krisztusra úgy kell tekinteni, mint aki Istentől jött, ezért aztán őbenne hinni kell, ahogyan hit benne nevelőapja József is, és édesanyja a Boldogságos Szűz Mária is. Nem hiszem, hogy van olyan keresztény katolikus férfi, családapa, aki ne tekintené példaképének Szent Józsefet. A két kezi munkával, a mindennapi nehézségeket leküzdeni képes férfi lehet egyedül a családapák példaképe. Nem azok az emberek, akik pénzen veszik meg gyermekeik és családjaik boldogulását, de közben fogalmuk sincs arról, hogy ki is a gyermekük, merre fejlődik lelkivilága, milyen ember lesz belőle akkor, ha már nem lesznek szülei, vagy éppen nem lesz pénze és úgy is boldogulnia kell, majd a világban, családot alapítania és felnevelnie. Ezek a családok Testvéreim összeroppannak a terhek alatt, vagy összeroppannak, mert nincs közös hitük, amely összetartja őket, ezért a család 95% szét is válik. A legtöbb sérült gyermek az ilyen családokban születik és nevelkedik. A keresztény katolikus családok nem ilyenek, mert Isten nem ilyennek akarja, hanem olyannak, mint amilyenben saját Egyszülött Fiát is felnőni akarta látni. Szent József ennek a hitnek is kimagasló példája. A zsidók a Messiásban evilági uralkodót vártak. Józsefnek nincsenek tervei, ő egyszerűen engedelmeskedik Isten akaratának. Nagyon jó példája ez annak, hogy mi családapák milyen célokat tűzzünk ki magunk és családjaink elé. Soha se földi dicsőséget, soha sem földi gazdagságot keressünk, hanem sokkal inkább a mennybéli dicsőség és gazdagság legyen célunk, családjaink célja. Isten nem földi vágyainkat akarja kielégíti, hanem örök életet akar számunkra adni. Tehát ne tévesszen meg az bennünket Testvéreim, hogy e nagyszerű hivatás és magasztos szentség ellenére Szent József tiszteletére az Egyház csak később szentelt liturgikus ünnepet. – 1479-ben jelenik meg Szent József ünnepe március 19-án a római breviáriumban. 1621-ben XV. Gergely pápa egyházilag parancsolt ünneppé rendelte: 1970-ben IX. Pius az Egyház védőszentjévé tette és ünnepét elsőrangú ünneppé emelte. Sajnos a mai világ a keresztény katolikus ünnepeket már nem tartja mértékadónak, és a polgári élet szervezése egy kicsit sem könnyíti meg a hívő emberek hitének méltó gyakorlását. Emiatt következhetett be az, hogy idén március 14. egy köznap ünnepnappá válhatott, és helyébe munkanappá alacsonyítottak egy olyan főünnepet, mint Szent József napja. Amíg a modern világ, és benne szűkebb hazánk, Magyarország nem fog visszatérni a keresztény ünnepek eszmeiségéhez, addig ebben az országban nem lesz nyugalom, nem lesz béke, nem leszünk méltók István királyunk örökségére! Verhetjük a melleinket, szavalhatunk, mondhatunk ragyogó szellemiségű beszédeket, de addig belülről fog rothadni a nemzet, és az egész fejlett nyugati világ! Testvéreim, őseink dologtiltó napként tartották számon a mai főünnepet, ha már ma nem is tudtuk ezt megvalósítani, kérlek benneteket, hogy térjetek vissza gyökereinkhez és a jövőt, gyermekeink jövőjét már erre alapozzátok, nekik ezt tanítsátok, és ne a hitetlen, szívtelen polgári világ liberális eszméit! Ezért mi is mondjuk Gábriel arkangyallal, mondjuk fel magunknak családapáknak: „József Dávid fia, ne félj, hogy feleségül vedd Máriát!”


Imádkozzunk:

Kérünk, Istenünk, oltalmazd folytonos védelmeddel családodat, amelyet Szent József örömünnepén ennek az oltárnak kenyerével tápláltál. Add, hogy ajándékaid megmaradjanak bennünk. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!


2011. március 18., péntek

Nagyböjt tizedik napja


Nagyböjt első hetének péntekje


Jeruzsálemi Szent Cirill egyháztanító püspök emléknapja


Nagyböjt tizedik napja


Szabadíts ki bajaimból, Uram!

Lásd, megaláztak, és szenvedek,

Bocsásd meg hát minden bűnömet!


Könyörögjünk!

Urunk, Istenünk, add meg híveidnek, hogy töredelmes szívvel készüljünk húsvét ünnepére. Enged, hogy a magunkra vállalt nagyböjti önmegtagadás mindnyájunk lelki javára váljék. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!


Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Et vade prius reconciliari fratri tuo.”

(Máté 5, 24b.)

„Menj, és előbb békülj ki testvéreddel.” Vágja fejükhöz tanítványainak a tanítást, amit a hegyi beszédben fogalmazott meg, de nemcsak az ő számukra, hanem az egész emberiség számára. A hegyi beszédben Jézus Krisztus lerakja az újszövetség alapköveit, és milyen meglepően más formával és tartalommal kerül az az emberek elé, az emberek szívébe. A zsidókhoz beszél, de tanítványai és minden követője már keresztény, mert megkeresztelkedtek az újszövetség törvényeire, a szeretett törvényeire. A názáreti Mester egyértelműsíti tanítványai és az egész zsidó nép számára, hogy ettől kezdve nem ők a kiválasztott nép, hanem azok, akik felveszik az újszövetség keresztségét, lelkületét, szeretetét. Ezzel is kezdi a mai evangéliumi szakaszban a követőinek, a keresztényeknek a figyelmeztetését. „Ha igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét nem juthattok be a mennyek országába.” Testvéreim látom és tudom, hallom és érzem, hogy köztetek is mennyi sok harag és ellentét van. Jézus Krisztus is látta ezt már tanítványai között is, ezért figyelmezteti őket arra, hogy nem elég a vízben megmártózás ahhoz, hogy új emberek legyünk, kell ahhoz, az új szív is, amely új érzelmeket, új szeretett tolmácsol a lelkünknek. Tudom, hogy nincsen komoly ellentét köztetek, tudom, hogy a harag nem is igazán harag, amit éreztek testvéretek iránt, de éppen ezért, vagy éppen emiatt sokkal inkább meg kellene egymásnak bocsátani és szeretettel kellene egymáshoz közelíteni. Mert hiába jöttök ki az Eucharisztia gyümölcséért az oltárhoz, nem Jézus Krisztus testét és vérét veszitek magatokhoz, hanem csupán egy ostyát, és egy kis bort, mert nem tud bennetek azzá válni, ami, mert a harag a szeretetlenség nem engedi, hogy azzá váljon. A hegyi beszédben kapott ezen tanítás azt mutatja, hogy a Jézus Krisztus által követelt erkölcsi magatartás nemcsak az ószövetségi törvények fölött áll, hanem fölötte áll minden ember alkotta törvény felett is, hát még az rátudók magyarázatainak. Szélsőséges példát hozz fel ennek szemléltetésére a „Ne ölj!” parancsát. Abban az időben az elrettentés volt a cél, mert csak ez által voltak képesek az emberek megérteni a kisebb dolgok nagyobb súlyát is. Ma már a pedagógiai eszközök mások, az emberi lelkek sokat finomodtak, csiszolódtak, akár az Egyházra, akár a polgári élet követőire gondolok. Nekünk keresztényeknek sokkal szigorúbb erkölcsi normáknak kellett és kell ma is megfelelnünk. A büntetést akkor is és most is ki kell róni a vétkezőkre. Ma azonban sokkal hajlamosabbak vagyunk elsiklani ezek felett, talán éppen a megbocsátás törvénye miatt, de attól félek, hogy inkább a hanyagság és a nem törödömség miatt. Aztán a példát lejjebb viszi Jézus Krisztus, mert ő az ártó szándék és az ellenségeskedés gyökerét is kiakarja belőlünk irtani. Szerinte már az is elítélendő dolog, ha valaki gúnyos, megvető szavakkal illet másokat, hiszen a harag és gyűlölködés ilyenekkel, ilyeneknél kezdődik. Azóta a világ sokszorosára gyorsult. Több a követelmény, nagyobbak az elvárások, a legtöbb embernek pusztán a megélhetéséhez is erőn felül kell vállalnia, ahhoz, hogy lépést tudjon tartani a világ követelményével. Ennek aztán az a következménye, hogy az emberek belefáradnak, belefásulnak a mindennapi küzdelemben, az állandó harcba a családdal, a világgal és önmagukkal. Ettől aztán szinte állandóan robbanásig feszült állapotban élnek, konfliktust tűrő képességeik határra kiéleződik, és a legapróbb akadály, vagy ellentét hatására vita, ellenségeskedés, gyűlölködés robban ki belőlük. Nehéz ezekben az emberekben fellelni a felebaráti szeretetet, és tiszteletet, amelyek a békességet parancsolják szívünknek és lelkünknek. A legtöbb ember tudja is, hogy nem jól és nem helyesen él, de néha tétova küzdelmet indítanak ezért, áldozni is kijönnek egy-egy gyónás után, de aztán visszaesnek ugyan abba a kerékvágásba, ugyanazokba a hibákba. Azt pedig, hogy hetente, havonta gyónjanak sem ők, sem a papság nem képes felvállalni a fentebb vázolt nehézségek miatt. Pedig ez sokkal fontosabb még az áldozásnál is, hogy ne legyen harag a szívünkben sem embertársunk, sem semmi iránt, mert akinek harag van a szívében, az nem kerülhet a mennyek országába és azért mindannyian hívők és nem hívők is odatartanak. Ezért Jézus Krisztus ki is emeli szavaival, hogy ahol sérelem van, hogy akinek szívében harag tüskéje van felebarátja iránt, azt előbb jóvá kell tennie, és csak utána járulhat Isten elé áldozattal, áldozásért. Legjobb azért az, ha ilyen van szívünkben, akkor eljövünk a templomba, és a már a templom ajtóban rendezzük magunkban ezeket a lelkiismereti dolgokat. Ne feledjük, hogy emberi életünk zarándokútjának sem elejét, sem a végét nem ismerjük, nem tudhatjuk, hogy melyik napon, vagy melyik éjjelen kell megjelennünk az égi bíró előtt, és ha úgy érkezünk oda, hogy a szívünkben ott vannak ezek a sérelmek, ezek a tüskék, akkor bizony már nem lesz módunk kijavítani azokat és menthetetlenül az örök kárhozatra kerül a lelkünk. Minden szentmisének elengedhetetlen része a felajánlás, amikor kenyeret és bort helyezünk az oltárra, mint a föld termését és az emberi munka gyümölcsét. Ünnepi szentmiséken a ministránsok gyűjtik az adományokat. Az evangéliumban Jézus arra figyelmeztet, hogy a legszebb adomány a béke, az egységre törekvés, a felebaráti szeretet és tisztelet ajándéka. A törvény külső szabályait a szív mélyébe írja az Úr: már az is méltó az Ítéletre, aki haragszik testvérére. Minden szentmise felajánlása alkalmas pillanat arra, hogy megvizsgáljuk, mennyire törekedtünk Isten újszövetségi törvénye szerint élni. Mert amilyen mértékkel mértek másoknak, nektek is olyannal fognak mérni – teszi hozzá Jézus Krisztus egy másik evangéliumi szakaszban. Természetesen az sem elegendő, hogy meg van bennünk a jó szándék és elhatározás arra, hogy békét teremtek magam körül, de közben egy lépést sem teszek azért, hogy ez megvalósuljon, csak mindig azt várom, hogy mások tegyék meg ezt helyettem! Testvéreim az első lépést mindig nekünk keresztény katolikus embereknek kell megtennünk, akár milyen nehéz is az, de induljunk Jézus Krisztus szavaival: „Menj, és előbb békülj ki testvéreddel.”


Imádkozzunk:

Istenünk, újítson meg minket a szentségi táplálék, tisztítson meg bűneinktől, és tegyen egyre inkább részesesévé üdvösségünk szent titkának. Krisztus, a mi Urunk által!

Ámen!


2011. március 17., csütörtök

Arimathiai Szent József tanítvány


Nagyböjt első hetének csütörtökje


Arimathiai Szent József tanítvány emléknapja


Nagyböjt kilencedik napja


Fájdalmas, jaj, szívet tépő látvány:

A Szűzanya Jézus keresztútján!

Vérző szívét elönti a bánat,

Zokogva megy, Jézus, Teutánad.


Könyörögjünk!

Urunk, Istenünk, add, hogy mindig helyesen gondolkodjunk, és a jót készségesen meg is tegyük. Így mi, akik nálad nélkül létezni sem tudunk, segítségeddel tetszésed szerint élhetünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!


Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Petite, et dabitur vobis.”

(Máté 7, 7a.)

„Kérjetek, és adnak nektek.” Mondja a mi Urunk, Jézus Krisztus hegyi beszédében tanítványainak, mind a hetvenkettőnek, akik ott voltak körülötte és csüngtek szinte minden szaván, amelyek nem úgy szóltak bele a nagyvilágba, mint egy közönséges ember szavai, sokkal inkább úgy, mint akinek hatalma van a szavak felett is. Különleges ez a mai nap számomra, mert sokakkal ellentétben, akik hozzám hasonlóan ezt a keresztnevet viselik névnapjukat 19.-én szombaton tartják. Általános, hogy a Józsefek, a názáreti ács, a Mester nevelőapjának Szent Józsefnek ünnepén tartják névnapjukat. Valószínűleg nagyon kevesen vannak, akik egyáltalán tudják, hogy másik napon is van József nap és ez éppen két nappal korábban ma van. Az Egyházi liturgiában is mind idehaza, mind Európában ezen a napon Szent Patrik szerzetest ünneplik, akik az írek megtérítésének atyja volt. Már azt is nagyon kevesen tudják, hogy ez a Szent Patrik nem is ír, hanem angol származású szerzetes volt, akinek édesapja szintén katolikus áldozópap volt a 350-es évek közepén Glastonburryben. Abban a Glastonburryben, amelyet háromszáz évvel korábban éppen névadó szentem alapított meg, és amelynek közel még ötven évig az élén is állt, ezzel rendkívül magas kort megérve. Nem csigázom tovább senkinek a kíváncsiságát és elárulom, hogy névadó szentemet Arimathiai Szent Józsefnek hívják. Úgy gondolom, hogy rendkívül méltatlanul helyezte őt a keresztény Egyház ennyire háttérbe, úgy szólván Szent Patrik szerzetes háta mögé, pedig azért ez az idős férfi, aki közvetlenül Jézus Krisztus 72 tanítványa közé tartozott megérdemelné, hogy többet tudjanak róla az emberek. Röviden szólnák ennek a szentnek az életéről. Arimathiai József előkelő zsidó tanácsos a Sahendrin tagja, Jézus Krisztus titkos tanítványa, aki Nikodémussal együtt az Úr tisztes temetéséről gondoskodott. Hivatalosan neve ekkor fordul elő először az általunk ismert Szentírásban. Nikodémus apokrif evangéliuma szerint ő volt az, aki a Megváltó kicsorduló vérét kehelybe gyűjtötte a Golgotán a kereszt alatt, és ezzel a Grál-misztérium alapító hőse lett. A Grál eredetileg széles tálat jelentett. A legenda szerint minden áldott pillanatban ételt-italt és minden szükséges dolgot nyújt híveinek. Az Utolsó Vacsorán erről az edényről vendégelte volna meg Jézus a tanítványait, majd pedig Arimathiai József ebben fogta volna föl a kereszten függő Megváltó vérét, amikor Longinus az Úr oldalát lándzsájával megnyitotta. Ebből az is következik, hogy minden valószínűség szerint az utolsó vacsora terme nem másé volt, mint Arimathiai Józsefé, aki ő maga adta rendelkezésre azt a názáreti Mesternek. Jézus feltámadása után angyalok tartották ég és föld között a drága ereklyét, majd templomos lovagok őrizték a Megváltás hegyén (Mons salvationis). A legenda azt is tudja, hogy az edény egyetlen drágakőből áll, éspedig jaspisból. Látása örök ifjúságot ad, a főnix megfiatalodik benne. Senki sem keresheti, senki meg nem találhatja. A Grál maga hívja meg szolgáit a várába: a szent ereklyén föltűnik a kiválasztott neve, aki ezután magától odatalál a várba. Szolgái nemes lovagok, akik a világ pompájáról, a földi szerelemről lemondani kötelesek. Csak a Grál-király lehet nős, akinek fényes udvara van. Egyetlen tennivalója a Grál szolgálata. Wolfram von Eschenbach az ő Parsifal-eposzában a Grál királyok családját az Anjou-házhoz kapcsolja. Az elmondottak értelmében Nagy Lajos a Grál királyok ivadéka. Ennek tudata, küldetése nyilván élt benne. Ismeretes, hogy a királyt milyen meghitt szálak fűzték a pálosokhoz. Feltűnő, de egyúttal természetesnek is látszik, hogy ismereteink szerint Arimathiai József tisztelete hazánkban egyedül a pálosoknál virágzott, ünnepét csupán ők tartották számon. Misekönyvük és szabályzatuk (1643) nyilván régi rendi hagyományok alapján teszi erre a napra. Barilovics Lajos rendfőnök sokat fáradozott tiszteletének terjesztésén. Így a máriavölgyi kolostorban oltárt szentelt neki. Arimathiai Józsefet magasztaló prédikációi azonban csak halála után jelentek meg: Grálvonatkozásokra sajnos, nem utal. Nem lehetetlen, hogy a kultusz, illetőleg ünnep hazai eredetű. Egy székelyhídi József napi (márc. 19.) köszöntőt mintha még a Grálemlékezete, Arimathiai József ihletett volna:

A setét éjszaka gyászát levetette

Bíborban, bársonyban magát öltöztette.

Eljött már Szent József nevenapja,

Midőn a múzsákon vigadni szoktak.

Vigadjon, vigadjon,

Szent József áradjon!

Betekintvén a mennyország kapujában:

Kívül aranyos, belől irgalmas.

Közepében áll az Úr Jézus Krisztus,

Szent kendő a nyakában,

Szent pohár a kezében.

Aki ebből a szent pohárból iszik,

Soha meg nem szomjúhozik.

Aki pedig ehhez a szent kendőhöz törülközik,

Az soha el nem kárhozik.

Krisztusban szeretett Testvéreim a névadó szentünk, életünk során legalább olyan fontos, mint szentőrző angyalunk. Ők azok, akik közvetlenül közben járnak értünk a Mennyei Atyánál, akik ha kell segítenek sugallataikkal, tanácsaikkal, amit mi úgy élünk meg, hogy a véletlenek összejátszása. Mindig különös tekintettel tartsuk tiszteletbe azt a szentünket, akinek nevét magunkon viseljük. Gondoljunk rá ilyenkor a nevünk napján többször is, igyekezzünk minél többet megtudni életéről, hitéről. Ahogy a mai evangéliumban Jézus Krisztus különleges hangsúllyal adott bátorságot hallgatóinak a kérőimához, úgy forduljunk mi is közbenjárásért névadó szentünkhöz. A kérés sohasem szégyen, a kérés emberi mivoltunkból folyik, hiszen nem vagyunk elegendők magunknak, amikor létünk veszélyben forog, és igényeinket sem tudjuk kielégíteni az ő hathatós segítségük, közbenjárásuk nélkül. Jézus Krisztus a gyermekek bizalmát, és az állhatatosságot nevezi meg, mint a kérés meghallgatásának feltételét. A kitartó imára persze nem azért van szükség, mert Istent rá kell beszélni, vagy hosszasan kell unszolni, vagy, mert éppen idegenkedik tőlünk, avagy kérésünk teljesítésétől. A kitartó és bizalmas imára sokkal inkább nekünk van szükségünk és nem neki, mert ez bennünket alakít, bennünket tisztít meg emberi szennyeződéseinktől. Az imától úgy fényesedünk, ahogy a gyémánt fényesedik a csiszolás által. Isten csupán kipróbálja hitünket, kitartásunkat, akaratunkat é bölcsességünket. A megismételt és újra elmondott imában minden ember megtalálja lelke nyugalmát, ahogy Jézus Krisztus szavára csendesedik el a viharos tenger. Az újra és újra felhangzó imában megtanuljuk hozzámérni magunkat Isten akaratához. Ugyanis Isten mindig azt a kérést teljesíti, kéréseinkre azt adja meg, ami a lelkünk üdvössége szempontjából szükséges. Ezért kérem Arimathiai Szent Józsefet, hogy járjon közben értünk és minden hívő emberért a Mennyei Atyánál, mert akire Egyszülött Fiának Testét és Vérét bízta, annak van szava az Égi Országban. Számunkra pedig különösen is többet jelent, mint egy szent a sok közül, hiszen ne feledjük Jézus Krisztus vére itt is megjelent nálunk a Klastrom-hegyen és ezáltal bensőségesebb kapcsolatban vagyunk vele, aki a Szent Vér őrzője. Arimathiai Szent József és a Szent Vér kapcsolatáról és Bátáról holnap egy legendát fogok elmesélni és ki-ki eldöntheti, hogy hisz-e benne, vagy sem. Addig is a fenti ősi imával kérjük és köszöntsük Arimathiai Szent Józsefet, és ő az evangélium szavával fog válaszolni: „Kérjetek és adnak nektek.”


Imádkozzunk:

Kérünk, Urunk, Istenünk, szent tested és véred vétele, melyet megváltásunk zálogául rendeltél, szolgáljon nekünk orvosságul, a jelen és az örök életre. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!


2011. március 16., szerda

Nagyböjt nyolcadik napja


Nagyböjt első hetének szerdája


Kölni Szent Heribert hitvalló érsek emléknapja


Nagyböjt nyolcadik napja


Irgalmasságodra gondolj, Urunk,

És könyörületedre, mely öröktől való.

Ne ujjongjon ellenség fölöttünk:

Szabadítsd meg népedet minden sanyarúságából, Istenünk.


Könyörögjünk!

Urunk, Istenünk, tekintsd jóságosan néped buzgóságát. Add, hogy testi önmegtagadásaink és jó cselekedeteink gyümölcseként lélekben újjászülessünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen!


Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Generatio hæc, generatio nequam est.”

(Lukács 11, 29b.)

„ Ez a nemzedék gonosz nemzedék.” Hangzik fel a mi Urunk, Jézus Krisztus határozott szava, határozott ítélete a körülötte odatódult csodaváró tömeg felé. Az emberi testben földre közénk szállt Isten számára elkeserítő lehetett azt látni maga körül, hogy az emberi tömeg legnagyobb része csupán azért sereglik kőréje, csupán azért követi lépten nyomon mindenhová, hogy kíváncsiskodó szemtanúja legyen azoknak a tetteknek és csodáknak, amelyeket ő vitt, vagy visz majdan végbe. Nem a hit, nem alázat, és nem is a bűnbánat vezérli lelküket, hanem emberi gonoszságuk, amely olyan mélyen fertőzte már meg őket, hogy gyógyítani sem lehet másként, csak valóban csodával. Sajnos az azóta eltelt két ezer évben megszületett generációk nemzedékről-nemzedékről adták tovább ezt a gonoszságot, ezt a fertőzést, és ma sem különbek az emberek, mint a názáreti Mester idejében, ahogy nem voltak különbek az előtt, Jónás próféta idejében sem. Jól ismerjük hittani tanulmányainkból, Jónás könyvéből Ninive városának történetét. De ennek az eseménynek nem a történeti elbeszélése a lényeges, hanem az Isten irgalmáról és nagylelkűségéről szóló tanítás. Az a lényeges ebből számunkra a nagyböjti időben, hogy bizony vannak olyan idők, vannak olyan időszakok az ember, vagy az egész emberiség életében, amikor elérkezik a bűnbánat, a szigorú bűnbánat ideje. A 40 napos böjt és bűnbánat nem mindig csak húsvét előtt kell, hogy átélésre kerüljön, vannak olyan élet helyzetek, amikor az ember számára más időszakban is el kell kezdenie a 40 napos böjtöt. A csodajelek nem mindig olyan jelek, amelyek örömmel, vagy szépséggel töltenek el bennünket, vannak olyan csodajelek is, amelyek félelemmel, rettegéssel töltenek el minden bűnös embert. Napjainkban ezzel a félelemmel kell tekintenünk Japán felé, ahol a természeti katasztrófa olyan jel volt, amely komoly tragédiával, komoly pusztulással fenyegeti azt a népet, azt a szigetet. A földrengés, a cunami csupán jel volt, csupán figyelmeztetés, hogy ember ideje elkezdened a 40 napos böjtöt, amíg nincsen késő. A büntetés számunkra a saját nagyra vágyásunk, a saját technikai civilizációnk és eszközeink, amelyeket ugyan megalkottunk, amelyekről ugyan azt hittük, hogy uraljuk és bennünket szolgálnak, valójában azonban kiderül, hogy semminek sem vagyunk az urai, és ha Isten valóban úgy akarná akár egyik napról a másikra eltörölné az emberiséget a földszínéről minden technikájával, minden nagyravágyásával. Ninive példája jól mutatja számunkra, hogy az ítéletről és a bűnbánatról szóló igehirdetés nem fölösleges téma sem a pogányoknak, sem a keresztényeknek. A mai világ megtéréséhez, a mai világ őszinte bűnbánatához nem elég már csupán a keresztények imája és bűnbánata kell hozzá minden emberré, mert Isten ezt már csak így tudja elfogadni tőlünk. Külön irgalommal fordul Isten azok felé, akik úgy kezdenek bűnbánatot, hogy valójában nem is tudják megkülönböztetni jobb és balkezüket, vagyis a gyermekeket, akik valójában nem is bűnösök, a vétkeket nem ők követték el Isten ellen, és mégis az ő életükön fog az ítélet csattanni. Ninive példája azt is megmutatja nekünk, hogy valójában nem a Mennyei Atya hangolódott át a megbánás láttán, hanem ő ad lehetőséget a megtérésre, ő nyit mindig egy kis kaput szeretteinek a megmenekülésre. Ezt várja a mai nemzedék is. Ezeket a csodajeleket, de ahogy annak idején a zsidók nem ismerték fel magát a csodát, Jézus Krisztust, úgy a mai nemzedék is értetlenül megy el a természeti katasztrófák mellett, és igyekszik azt mással megmagyarázni, becsapva ezzel saját magát és gyermekeit. Való igaz, hogy a prófétákat Mózestől kezdve természetfeletti jelek igazolták. Jézus Krisztus is adott bizonyító jeleket, főleg a gyógyítást, ami Isten irgalmát is kinyilvánította egyben. Ahogy akkor a zsidóknak is olyan jelek kelletek, olyan jeleket követeltek, amelyek azt igazolták hogy Ő valamilyen földi, politikai és nemzeti értelemben vett Messiás. Ugyanúgy a ma hitetlen emberének is olyan jelek kellenének, amelyek azt bizonyítanák, hogy valóban van élet a földi élet után, hogy valóban van mennyország, amelyért érdemes betartani a parancsokat és a törvényeket. Jézus Krisztus hiába hivatkozott arra, hogy ő maga a jel: bölcsességével, szentségével és csodáival, hogy ezek alapján kell őt értelmezni. Ma is hiába hivatkozunk Jézus Krisztusra, és hiába figyelmeztetjük a pogány, öntelt emberi világot arra, hogy a jelek figyelmeztetések, senki nem akar ennek hinni, senki nem akar emiatt bűnbánatot tartani, vagy megtérni. Nemcsak hogy egy kicsit is megszelídülnének, vagy magukba szállva, csak pár órára is kételkedni kezdenének önmagukban, és hinnének a nagyobb isteni erőnek, az emberek nem képesek. Újra és újra félre magyarázzák a dolgokat, minden úgy állítanak be, mintha rajtuk állna, vagy bukna. Ezekben a magyarázatokban nyoma sincs a hitnek, nyoma sincs Isten akaratának. Még mindig az egész világ azt hiszi, hogy az emberben több a bölcsesség, mint ő benne! Még mindig azt hiszi a világ, hogy az ő szavuk, az ő magyarázatuk igazságosabb és valóságosabb, mint Jézus Krisztus szava és intelmei. Éppen ezért erre a nemzedékre sokkal szigorúbb ítélet vár hitetlenségük, önteltségük, nagyravágyásuk miatt, mint valaha is várt volna Ninivére, vagy az egész zsidó népre. Krisztusban szeretett Testvéreim a csodaváró tömeg jelek vár. Az eget kémleli, de a jelek a földben vannak. De nem csak hogy várták ezt a jelet akkor a zsidók, hanem egyenesen követelték is, ami már önmagában is feltételez némi hitet. Ma már jelet sem követelnek, hogy is követelhetnének jelet onnan, attól, aki szerintük nem létezik. Mindannyian egyszer életünk során biztosan eljutottunk oda, hogy megfordult bennünk a gondolat, hogy jelet kérjünk az Úrtól, mert milyen jó lenne, ha saját szemünkkel egyértelműen látnánk, milyen jó lenne tudni biztosra, hogy még ebben sem kelljen hinni. Ez tulajdonképpen nem is baj, ha gondolunk rá, csak ne kényszerítsük rá őt, hanem várjunk alázattal, hogy adja a jelet. Mert Isten mindig ad jelet. A jel ott van minden imában, a jel ott van a templomban és a templomon kívül is, fűben, fában, magában az életben. Csodákat sem azért tett, vagy tesz, hogy természetfölöttiségét, emberfölöttiségét igazolja, hanem azért, aki küldte őt. Nem akar ő fölöttünk zsarnokoskodni, hiszen akkor nem küldte volna Egyszülött Fiát emberi testben közénk, hanem angyali sereg élén küldte volna, elseperve minden földi erőt és ellenállást. Higgyük el Testvéreim, hogy Jézus Krisztus jöhetett volna, Mihály főangyal seregének élén is! Jöhetett volna tűzzel és vízzel! De nem így jött, mert nem uralkodni akar rajtunk, hanem szolgálni minket, hogy testvéreiként mi is szolgáljuk az Istent. Isten itt van az emberek között, és az emberek, ahogy egykor a zsidók, úgy ők sem ismerik fel. Hányan futnak ma is vélt vagy valós csodák után, amikor közben pedig saját hétköznapjainkban történnek „véletlenek” csodák, azt már észre sem veszik, vagy azt gondolják, hogy ez nekik megjár alapból. Testvéreim pedig nem voltak és nem is lesznek jelek, csak csodák vannak, de azok csak azoknak, akik a hit szemével látnak, mert ezek a csodák csak így ismerhetők fel nem 3 dimenziós szemüveggel.

Keresztúry Dezső: Esti imádsága így szól hozzánk:

Ó milyen vak homályba futnak
kik nélküled indulnak útnak.
A kezemet nézem: leszárad
szívem síró homokkal árad.
Valamikor kézen vezettél
szökni akartam, nem engedtél
csend volt szívemben és a csendben
szavad szólt csak mindennél szebben.
Én Istenem, hívj vissza engem!
Magam maradtam, eltévedtem.
Légy bátorságom, bizodalmam
ó légy úrrá megint te rajtam!

Bár csak felismernék az embereket és vallanák ezeket a sorokat, amelyeket a költő olyan szépen megfogalmazott, de sajnos nem ismerik fel, és nem hallják meg, mert: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék.”


Imádkozzunk:

Istenünk, te szüntelenül táplálsz minket szentségeiddel. Engedd, hogy az eledel, amelyet e szentségben nyújtasz, adja meg nekünk az örök életet. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!


2011. március 15., kedd

Nagyböjt első hetének keddje


Nagyböjt első hetének keddje


Hofbauer Szent Kelemen redemptorista pap emléknapja


Nagyböjt hetedik napja


Meginog a kereszt vérző vállán,

Összeroskad az ártatlan bárány,

Ó boruljunk veled mi is porba,

Hiszen a mi bűnünk terhét hordja.


Könyörögjünk!

Urunk, Istenünk, tekints jóságosan házad népére, és add, hogy átjárja lelkünket az utánad való szent vágyakozás, és a testi önmegtagadás gyakorlásával szívünk megtisztuljon. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!


Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Orantes autem, nolite multum loqui, sicut ethnici,”

(Máté 6, 7a.)

„Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok!” Javasolja tanítványainak, a mi Urunk, Jézus Krisztus Máté evangéliumában, a hegyi beszédben, amikor imádkozni tanítja meg apostolait. Természetesen ezáltal nem csak azokat tanította meg erre a hitünk legfontosabb alap imádságára, akik akkor és ott körülötte tartózkodtak, hanem mindenkit, aki később a keresztséget felvéve, az újszövetségi tanítást magáévá téve követőjévé vált. Hat éve nem múlhat el úgy nap, hogy napjában többször is ne mondjam el az égre emelet tekintettel, imára kulcsolt kézzel ezt az imádságot. Legyen az reggel, napközben, vagy este, vagy akár éjszaka, legyen az templom, kápolna, a hálószoba, vagy a gyümölcsös, vagy éppen a szőlészet, ahol dolgozom. Hat év tudom, hogy nem nagy idő, ahogy azt is tudom, hogy ahhoz meg aztán végképpen kevés, hogy feledtesse, vagy csak akár némi képen is kompenzálja az előtte kimaradt évtizedeket, amelyeket rendszeres ima nélkül éltem le. Gyerekkoromban még gyakran imádkoztam, de középiskolás koromtól fogva az imák elmaradtak, és helyükbe egy helytelen emberi ideológia férkőzött az agyamba. Azért az agyamba, mert a szívemben nem tudott gyökeret verni, így aztán hamarosan új téveszme az előzőnek az ellentéte a Mammon férkőzött be az agyamba, a zsigereimben. A szívemben ez sem tudott örök otthont lelni, mert pár év múlva bebizonyosodott, hogy ez sem azaz út, amelyet kerestem. Aztán következett Isten büntetése a rossz utakért, letaszított a trónról, le egészen, a földnek porába. De ez, ahogy Jézus Krisztus Via Dolorosai útjának harmadik elesése, úgy ez sem volt végleges, mert, ahogy lesújtott baljával, a jobbjával már fel is emelt. Küldött egy papot, aki megfogott, új utat mutatott, és új szívet adott, de alázatosságot és sok imát kért, hogy lelkem megpihenhessen. Ő, László András atya, Ő tanított meg imádkozni, ő tanított meg kérni, és ő tanított felnőttkoromra, gyermekként szolgálni. Nekem ő mondta el a hegyi beszédet, ő mondta el, hogy ne szaporítsam a szót, mint a pogányok, hanem egyenesen és nyíltan kérjem, amit akarok, mert Isten úgy is látja minden gondolatunkat. Nem félni kell tőle, hanem bízni igazságosságában, és végtelen szeretetében. Mindenkinek szüksége van arra életében, hogy valaki, ahogy Jézus Krisztus a tanítványait, úgy ő neki is meghatározza az imádság helyes módját, megtanítson arra, hogyan járuljunk Isten színe elé. Mert aki ezzel az imával fohászkodnak, azok Jézus Krisztus követői, Isten gyermekeinek közösségét alkotják, ezért aztán jogunk van Istent Atyának szólítani. Azzal a boldog tudattal állhatunk, vagy térdelhetünk eléje, hogy ő a másik embernek is Atyja. Őt nem lehet magunknak kisajátítani, mint valami játékszert, vagy kedvenc autót, illetve filmet, ugyanígy Őt, a Mennyei Atyát nem is használhatjuk fel másik embertársunk ellen. Természetesen közben, habár Atyánknak szólíthatjuk nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy úgy is kell imádkoznunk hozzá, mint Istenhez, a Világ Urához, kifejezni a hódolatot, a tiszteletet, és az engedelmességet, mert ebben áll uralmának megvalósulása. Csak ezek után gondolhatunk emberi szükségleteinkre: a mindennapi kenyérre, bűneink bocsánatára, a veszélytől, a kísértéstől, és a rosszakarattól való megmenekülésre. A figyelmeztetés azonban nagyon is jogos, és nagyon is időszerű. Irgalmasságára csak akkor, és egyedül akkor számíthatunk, ha mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétettek. Krisztusban szeretett Testvéreim, az evangéliumi parancsok, nem emberi törvények, nem mások, mint isteni útmutatások, az építendő remény alapjai, a megerősítendő hit égboltozata, a melengetésre vágyó szív táplálékai, földi életünk zarándoklatának irányítására szolgáló kormány, az elnyerendő üdvösség oltalma, melyek, míg a hívek tanulékony szívét oktatják a földön, a mennyek országába vezetnek el. Írta Szent Ciprián vértanú püspök „Az Úr imádsága” című értekezésében. Aztán így folytatja: Isten már szolgái, a próféták által is sokat akart közölni velünk, és elvárta, hogy meghallgassuk. De mennyivel nagyszerűbbek azok, amiket a Fia mond ne­künk! Azok, amikről ő, az Isten Igéje, a próféták küldője tanúskodik a saját szavaival. Ó már nem azt pa­rancsolja, hogy mi készítsünk utat egy eljövendő valaki számára, hanem ő maga jön, és ő készíti, és tárja fel nekünk az utat, hogy mi, akik azelőtt meggondolatlanul bolyongtunk a halál sötétségében, és vakok voltunk, most már a kegyelem fényénél lássunk, és Urunk vezetése s irányítása alatt kövessük az élet útját. Szent Gály Kata versében így fogalmazza meg a mai evangélium mondani valóját:

Isten igéje véghezviszi mindazt, amit az Úr akar.

Hiszek a Mindenható Atyában:
a kezdet nélküli Kezdetben,
a vég nélküli Végben,
aki van, születés nélkül,
gazdagít szegényedés nélkül,
változtat változás nélkül.

Az ő alkotása mindaz, amit ismerünk,
és amit majd ezután fogunk felfedezni.
őbenne élünk, mozgunk és vagyunk.

Befejezésül szeretett Testvéreim fogadjuk meg Jézus Krisztus szavait, amelyekkel apostolait is oktatta: „Amikor imádkoztok, ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok!”


Imádkozzunk:

Istenünk, erősítsen minket e szentség vétele, hogy földies vágyainkat megfékezve eljussunk a mennyei javak szeretetére. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!


2011. március 14., hétfő

Nagyböjt hatodik napja


Nagyböjt első hetének hétfője


Szászországi Szent Matilda királyné emléknapja


Nagyböjt hatodik napja


Amint a szolga szeme gazdája kezére figyel,

Urunkra, Istenünkre szemünk úgy tekint,

Amíg csak meg nem könyörül rajtunk.

Könyörülj rajtunk, Uram, könyörülj rajtunk!


Könyörögjünk!

Üdvözítő Istenünk, téríts magadhoz minket, és oktass szent tanításoddal, hogy lelkünk javára váljék minden jó cselekedet, amellyel húsvétra készülünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!


Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Quamdiu non fecistis uni de minoribus his, nec mihi fecistis.”

(Máté 25, 45c.)

„Amit e legkisebbek egyikével nem tettetek, velem nem tettétek!” Mondja a mi Urunk, Jézus Krisztus tanítványainak a summás ítéletet, amikor egy alkalommal éppen az utolsó ítéletről beszél nekik. A mai evangéliumi szakasszal hatalmasat, mint egy három évet ugrottunk az időben a pusztából az utolsó napokra, amikor már igen közel van a húsvét a zsidók ünnepe, és Jézus Krisztus tudja, hogy hamarosan betelnek a napjai. Még mindig úgy érzi, hogy nem kellő képen készítette fel apostolait, még mindig úgy érzi, hogy sokat kellene velünk lennie, mert még mindig olyanok, mint a pásztor nélküli juhok. Pontosan ezzel a hasonlattal, ezek a jelzőkkel igyekszik bemutatni követőinek, azokat a történéseket, amelyek majd a halál után várnak minden emberre. A Mennyei legfőbb pásztor szétválasztja a juhokat a kosoktól, de élhetnénk a búza jelképével is, a jó magot a konkolytól. Láthatóan, és világosan érzékelteti apostolaival, hogy nem kell világ megváltó nagy dolgokat tenni, ahhoz, hogy a jobb oldalra kerüljenek ne pedig a balra. Mi kell hozzá? Nem nagy dolog, csupán a szeretet. A felebaráti szeretetre buzdítás, annak mindennapi gyakorlása nem kaphatott volna hatékonyabb indíttatást, mint ezekben a szavakban: Amit a legkisebb testvéreiteknek tesztek, azt nekem teszitek. Hát be kell vallanunk, hogy Jézus Krisztus szavai és tanításai ma sem lennének sokkal népszerűbbek, mint a zsidók korában. Tapasztalhatjuk szinte naponta, hogy a felebaráti szeretet gyakorlata szinte teljesen kiveszett az emberekből és csupán az önzés gyakorlata van meg az emberek többségének mindennapjaiban. Hány millió, de talán már azt is mondhatjuk, hogy milliárd éhes ember él, tengődik a fejlődő világokban, ami közben a modern fejlett világban a kukákban több élelmet dobnak el az emberek, mint amire ott szükség lenne. Hányan szomjaznak, hány helyen hatalmas kincs a tiszta ivóvíz, nálunk pedig utcákon hömpölyög liter számra. Mennyi sok hajléktalan, ház és lakás nélkül élő család tengeti életét a világban, amikor nálunk kutyaólat is lehet venni százezrekért. Hány mezítelen, hány ruhátlan gyermek és felnőtt él csak Afrikában, Ázsiában és Dél-Amerikában, ami közben nálunk egy-egy alkalomra új és újabb ruhákat, ruhakölteményeket mutatnak be a divatbemutatókon. Mennyi beteg, magányos szenvedő ember hal meg úgy, hogy nem fogja senki a kezét, nem mond neki senki vigasztaló szavakat, nem jut paphoz, hogy ellássa útravalóval. Ezzel szemben nálunk, a fejlett világban dívik az eutanázia, tele vannak az idősek otthonai, szociálisházak, mindenkinek van hozzátartozója, de inkább fizet idegeneknek, csak hogy ne neki kell ott lennie az utolsó percekben. Itt van pap, de az emberek feleslegesnek tartják kihívni és az idősek végakarata ellenére sem kapnak egyházi szertartást, mert arra az örökösök nem hajlandók pénzt áldozni. És végül a názáreti Mester nem feledkezik meg azokról sem, akik börtönben sínylődnek, még akkor sem, ha éppen jogos büntetésüket töltik. Tudnunk kell Testvéreim, amit tegnap is megtanultunk az evangéliumból, hogy nem az egészségesnek kell az orvos, hanem a betegnek. A börtönben raboskodók pedig beteg emberek, akiket Jézus Krisztus ugyanúgy meghív országába, ahogy meghívta a kereszten jobb oldalról mellette függő, utolsó pillanatban megtérő latort is. A két tábor között jelentős a különbség. Az igazaknak fel sem tűnt, hogy mindezeket a jó tetteket megtették. A gonoszaknak pedig az nem tűnt fel, hogy mindezeket megtehették volna egy kis odafigyeléssel, emberbaráti szeretettel. A Szentírás stílusában a negatív megismétlést azt jelzi, hogy ez a dolog nagyon fontos, kiemelt tanítás. Itt nemcsak azt kell látnunk, hogy Jézus Krisztus az utolsó ítéleten az irgalmasság cselekedeteit kéri tőlünk számon, hanem azt is, hogy saját magát behelyettesítette az emberek egy-egy szélsőséges élethelyzetébe, és ezzel maga ez a fajta élet különleges szentségi légkört kapott. Nyilvánvalóvá kell válnia számunkra, hogy Ő jelen van mindenféle emberi kapcsolatban: a házastársak kapcsolatában, a szülő és gyermek viszonyában, a betegek, az elhagyottak, a szenvedők ápolásában. Nincs olyan élethelyzet, nincs olyan pillanata életünknek, amikor is lépten-nyomon ne Jézus Krisztussal találkoznánk, legyen az bármikor, de főleg akkor, amikor csak együtt vagyunk embertársainkkal. Krisztusban szeretett Testvéreim mi is a lényege ennek az egész bonyolult képnek? „Szeresd embertársadat, úgy, mint önmagadat.” Mert amikor egy ember arcára pillantunk, annak vonásai mögött jelen van Ő, a Mennyei Atya Egyszülött Fia, de amikor tükörbe pillantunk akkor is Ő néz vissza ránk, mert bennünk is ott létezik. Jézus Krisztussal találkozhatunk, amikor szeretet van bennünk és emberi kapcsolatainkban, emberi megnyilvánulásainkban. Ezek a lehetőségek mindig előttünk állnak, iskolában, munkahelyen, otthon, vagy éppen sportolás, kikapcsolódás közben. De addig, amíg magunkat nem tudjuk szeretni, amíg önmagunkkal nem tudunk megbékélni, addig mást sem tudunk szeretni, addig másokkal is mindig harcban fogunk állni. Tegyük fel a kérdést magunknak reggelente, amikor mosakodás után a tükörbe pillantunk: szeretjük-e magunkat? Természetesen az sem jó, ha nem teszed, ahogyan az sem jó, ha túlzásba viszed, mert az akkor már egoizmus, az már önzés. Minden attól függ Testvéreim, még az örök életünk is, hogy mit teszünk, hogyan döntünk nap, mint nap egyszerű hétköznapi kérdésekben. A szeretet olyan erő, amely bennünk él örökké, vagy élettelen, és akkor már most halottak vagyunk, és élő halottként járunk-kelünk ebben az árnyékvilágban. A döntés szabadságát magunkban hordozzuk. Nem kell más, mint egyszer most a nagyböjti időben, figyeljük meg a napunkat! Mi történik akkor, ha a szeretet van bennünk, és mi akkor, amikor a szeretet helyett a harag irányítja lépéseinket? Befejezésül néhány gondolat nagyböjti napjainkhoz G. Palau, Krisztus útján című írásából, amelyet 1922-ben vetett papírra:

Kedves fiam, nem azért állítottalak magasra, hogy elfeledkezzél arról, mit köszönhetsz alantabb álló testvéreidnek.

Tehetségeid, jó tulajdonságaid, vagyonod az én bőkezűségemet bizonyítják.

Az egyéni javaknak is a közjót kell szolgálni.

A kezeknek segíteni kell a lábakat; a lábaknak segíteni kell a kezeket.

Nincs oly kis teremtmény, amely nem tehetne valami szolgálatot.

Mikor én oly bőkezű voltam és vagyok veled szemben: te fösvény akarsz lenni irántam?

Az örök dicsőség olyan nagy dolog, hogy méltányos azt a földön drágán megfizetni.

Szívem különös kegyelmekben részesíti azokat, kik feláldozzák magukat másokért.

Ha javaidat biztosítani kívánod, fordítsd azokat a szerencsétlenek fölsegítésére.

És ne véld, hogy itt csak az anyagi segítségre gondolok; nem, hanem minden segítségre: a lelkire és a természetfölöttire is.

Tanítsd a pazarlókat takarékosságra.

Tanítsd a vigyázatlanokat óvatosságra.

Tanítsd a rendetleneket fegyelemre.

Tanítsd azokat, kik testükkel visszaélnek, a lelki egészségre.

Tanítsd a könnyelműeket megfontolásra.

Tanítsd a szenvedélyeseket a szív megfékezésére.

Tanítsd azokat, kik csak tanulni akarnak, a maguk megjavítására.

Tanítsd azokat, kik nem tudnak élni, a meghalásra.

Végül jusson eszünkbe, a mi Urunk, Jézus Krisztus intelme a baloldalon állok felé: „Amit e legkisebbek egyikével nem tettetek, velem nem tettétek!”


Imádkozzunk:

Kérünk, Istenünk, szentséged vétele erősítse testünket és lelkünket. Újíts meg minket, és engedd, hogy a mennyei dicsőségben elnyerjük teljes gyógyulásunkat. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!


2011. március 13., vasárnap

Nagyböjt első vasárnapja


Nagyböjt első vasárnapja


Szent Eufrázia szűz emléknapja

Nagyböjt ötödik napja

Vállaidra veszed a keresztet,

Árva szíved ó, hogy sajog, reszket,

Ezer bűnünk iszonyatos terhe

Nehezedik súlyos keresztedre.

Könyörögjünk:

Mindenható Istenünk, add kegyelmedet, hogy a nagyböjti szent időszak évenként visszatérő gyakorlatai által egyre jobban megismerjük Krisztus életének titkait, és méltó keresztény életünkkel igazodjunk hozzá. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!

Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Dominum Deum tuum adorabis, et illi soli servies.”

(Máté 4, 10c.)

„Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” Hangzik fel, a mi Urunk, Jézus Krisztus ajkairól az a parancs, amely egyedül álló az egész Szentírásban. Miért is? Tehetnénk fel a kérdést magunknak? Azért, mert ezúttal nem földi ellenségeivel kell megvívnia a küzdelmet, hanem egy olyan ellenféllel szemben, amely erősebb és hatalmasabb, mint az ember, hiszen egykor a mennyben élt és a főangyalok egyike volt. Ez az ellenség a Sátán! A nagyböjt ugyanis erről is szól, sőt elsősorban erről szól. Miért is? Tehetnénk fel ezt a kérdést is magunknak. Azért, mert azaz ember, aki hajlandó lemondani földi dolgokról, emberi gyümölcsökről, értékekről, amelyekkel könnyebbé tudjuk tenni életünket, abban a pillanatban olyan cselekedetett visz végbe, amely Istennek kedves, a Sátánnak azonban szörnyűséges, mert érzi, hogy elveszíthet egy lelket, amelyért ő ugyan olyan elszántan küzd, mint maga Isten. Nyilvánvaló, hogy Jézus Krisztus negyven napos böjtölése a pusztában nem kis próbatétel volt már önmagában is, de ez volt az a pillanat is, amit a Gonosz erő kihasznált arra, hogy támadást intézzen Isten Egyszülött Fia ellen. A gonosz természetéből fakadóan sosem akkor támad, amikor erős, elszánt az ember, hanem akkor, amikor gyenge és bizonytalan vagy a lelkedben, vagy akkor, amikor elbizakodott, akkor, amikor a sikerek elvakítanak, öntelt és nagyravágyó leszel. Tudta, hogy Jézus Krisztust csak akkor lehet esélye legyőzni, amikor az gyenge, kiszolgáltatott, ezért kísérti meg minden olyan földi és emberi dologgal, amely nekünk magát a földi paradicsomot jelentené, de neki Isten Fiának ezek semmit nem jelentettek, hiszen ezek már mind az övék voltak. A mai szentmise megtanít minket a szentleckében arra, hogy ez az idő szent idő, a kegyelem ideje, s erre az időre ad nagyböjti programot Szent Pál. De az evangélium megmutatja azt is, hogy egyúttal ez a harc ideje is. A szebb élet alakításáért folytatott küzdelmeinkben és önmegtagadásainkban Krisztus a mi példaképünk. Őt is megkísértette a sátán, hogyan lehetnénk mi mentek kísértésektől? De nem is kell tőlük annyira félnünk, mert isteni mesterünk megmutatta, hogyan kell csábításait visszavernünk. A szentmise többi imádságával pedig arra segít bennünket, hogy megfelelő érzelemmel: nagy bizalommal és önbizalommal tudjuk átélni ezt a szent időt. Egyébként ez a vasárnap a legnagyobb vasárnapok közé tartozik a liturgikus évben; mutatja ezt az is, hogy Rómában a hivatalos szentmisét a legfőbb székesegyházban, a lateráni bazilikában tartják. A másik fontos kérdés, hogy vajon, honnan szereztek tudomást a tanítványok erről a megkísértésről, amikor Jézus Krisztus egyedül volt negyven napig a pusztában? Nyilvánvaló, hogy csak ő volt az, aki elmondhatta apostolainak még pedig azzal a szándékkal, hogy tanuljanak és okuljanak abból, és nehogy azt higgyék, hogy a sátán erői csak az embereket igyekeznek elcsábítani, hanem azokat is, akik feljebb állnak az embereknél. Jézus Krisztus megkísértésének másik oka az volt, hogy küldetése elején emberi természete szerint tudatosan állást kellett foglalnia küldetésével kapcsolatban. A másik ilyen megkísértésről küldetése végén, elfogása előtt a Getszemáni kertben lehetünk a tanúi, ahol még egyszer utoljára a gonosz lélek megpróbálja meghiúsítani küldetését az emberi lelkek megmentésére. A Szentírás a kísértést úgy szemlélteti, mint a gonosz lélek tettét, de sokan nem hiszik azt, hogy a bukott angyal ide-oda képes vinni az Isten Fiát. Úgy vélik a történet annak szemléltetése, hogy Krisztus nem az álmessiások útját választja, nem földi országot keres, hanem azt teszi, ami ,,írva van''. A bűntől és a haláltól hoz majd megváltást. Én azonban úgy gondolom, hogy a sátánnak valóban van akkora ereje és hatalma, hogy képes akár Isten Fiát is kényszeríteni dolgokra. Ne feledjük Testvéreim, hogy emberi teste, anyagi megnyilvánulása némiképpen csökkentette Isteni erejét és természetét, amelyet itt a földön csak gyógyításra használhatott.
 

Testvéreim, nagyböjt első vasárnapjának igeliturgiája is ezt a két pólust mutatja be, amely között kibontakozik az üdvösségtörténet: ez az ember bűne, illetve Krisztus megváltása. Az ember éppen csak kikerült a Teremtő kezéből, aki ma saját képére és hasonlatosságára teremtette, és barátságban él Teremtőjével.

A gonosz azonban támad, és hármas kísértéssel csábítja az embert a lázadásra Isten ellen. Első kísértés, hogy ne higgyenek Isten szavában. A második a gőg kísértése, végül pedig az engedetlenség kísértése. Mint nagyon jól tudjuk a Bibliai történetből az eredmény az, hogy az ember pedig elesik. De nemcsak elesik, hanem az ember egyszerűen félretolja, félresöpri Isten tervét és saját nagyságát keresi, így pusztulásába rohan, magával rántva utódait, bennünket is. Isten azonban tudja, hogy az embert becsapta a gonosz, és ennek következményén túl megígéri az Üdvözítőt, aki majd megszabadítja a bűntől.

Éppen ezért Isten Fia ember lesz, a bűn kivételével egészen hasonló az emberhez. Még azt sem utasítja el, hogy megkísértse őt is a Gonosz a pusztában. A sátán itt is, mint a paradicsomban, hármas kísértéssel áll elő: kísértés a függőség, az engedelmesség és az Istennek kijáró imádás ellen. Szenvedésmentes életet kínál föl Jézus Krisztusnak. Ajánlatai, amelyek filmszerűen fel is villant előtte, valójában nem is neki, hanem sokkal inkább nekünk szólnak. A sátán pontosan ismeri Isten tervét, és tudja, hogy Jézus Krisztust legyőzni sosem tudja, de neki elég lenne az is, hogy csak egyszer is megbotoljon, és az emberiséget visszarántja a paradicsomi bűn állapotába.

A sátánnak ugyanaz volt az okoskodása, mint Szent Péteré is, amikor Jézus Krisztus szenvedésének jövendölésére e szavakkal tett Jézusnak szemrehányást. „Ments Isten, Uram! Ilyesmi nem történhetik veled!” A názáreti Mester rögtön felismeri Péter hangjában a kísértő sátán hangját, és egyenesen vissza is utasítja azt: „Takarodj előlem, sátán! Emberi módon, s nem Isten tervei szerint gondolkodol.” Az emberi logikának alacsony vonalára leszűkíteni a végtelen Isten bölcsességét, ez volt a kísértőnek is az eljárása. Az atya azonban nem akarja, hogy ezt Jézus Krisztus a saját előnyére használja. A Messiás nem lehet diadalmas győztes, hanem „Jahve szolgája”, aki azért jött, hogy alázatban, szegénységben, engedelmességben és a kereszttel üdvözítse az embereket. A sátán paradicsomi győzelme a palesztinai pusztában teljes vereséggel ér véget. És ez a vereség ad lehetőséget arra, hogy Jézus Krisztus tanítása kibontakozhasson az emberek számára.

Jézus Krisztus már nyilvános élete kezdetén ellene mond minden olcsó sikernek, és vállalja a küldetésével járó szenvedéseket. A starttól elrugaszkodva, jól látja már lelki szemei előtt a Golgota hegyét, a rajta durván megácsolt, véres keresztfákkal. De ahelyett, hogy mindenhatóságát igénybe vette volna, vállalta a szolgai sorsot, az emberi sorsot. Visszautasította a rendelkezésére álló lehetőségeket és esélyeket, „külsejét tekintve olyan volt, mint egy ember, megalázta magát, és engedelmes lett mindhalálig”. Jézus Krisztus az emberi értelemnek sötétjében mindig észrevette az isteni bölcsesség és akarat ragyogását a szenvedés fölött. Ezért egyenes vonalú az élete és Isten akaratának teljesítése útján jár. A jó és a rossz harca Jézus Krisztus és a sátán esetében is sportszerű, kétesélyes küzdelem volt, Jézus Krisztus mégis bebizonyította, hogy az Isten iránti hűség, bizalom és engedelmesség legyőzheti a bőség, a politikai hatalom, a vakmerő bizakodás vágyát az emberben. Nem könnyű ezt nekünk, embereknek utána csinálnunk! Nem könnyű testvéreim ezt az utat választani, de ha valóban őszinte és mély a hitünk, akkor képesek lehetünk rá, mert megláthatjuk a rajttól a célt, a Mennyei fényességet. Igaz a rajt után a célig sokszor negyven napos puszta vár ránk, sokszor száz megkísértés, amikor gyengék, vagy éppen túl erősek vagyunk. Figyelmünk nem lankadhat egy pillanatra sem, különben eltévedünk ebben a pusztaságban. Mégis azt kell, kívánom nektek, hogy a ránk váró puszta, a ránk váró szent negyven nap elszánt kihasználásában adjon erőt mindnyájunknak Jézus Krisztus fényes győzelme. Amint az ő számára, számunkra is csak is az Isten lehet az egyetlen cél, a mennyei Atya akarata a minden, a mindennapi eledel. Éppen ezért, Krisztusban szeretett Testvéreim, legyen hát a mi célunk is az, hogy egyedül Istent imádjuk, és csak neki szolgáljunk. Adjunk hálát neked, Isten Egyszülött Fia, hogy emberként, olyan igazán emberként, amilyen Ádám és Éva volt, megtanítottál minket, hogy a kísértésen győzedelmeskedni is lehet, hogy a bukás, amelyre az ember ítélve van elkerülhető. Márai Sándor így erről Füves könyvében:

„Mindig, mikor megérkezik és szól hozzád a kísértés, mely barátságot, szenvedélyt, bizalmasságot, kötést ígér, tudjad: az anyag, melyből az ilyen kötés készül, romlandó, mert emberi anyag. Ami ma eskü, holnap nyűg, ami ma szenvedély és vágy, holnap érthetetlen és torz emlék, ami ma hűség, holnap szomorú kötelesség. Hasztalan mosolyog, ígér, reménykedik a kísértés. Hasztalan él halálig szívedben a vágy, teljesen és bizalommal megosztani az élet magányát valakivel. Nincs módod erre, mert ember vagy. Mindig tudjad ezt.”

Életünket nem is oszthatjuk meg valójában senkivel, csak Istennel, nem állhat hozzánk olyan közel senki, se feleség, se gyermek, se anya, se barát, senki, csak az Isten, mert ő a szívünk rejtekében van. Ezért mondjuk mi is nagyböjt első vasárnapján, a mi Urunk, Jézus Krisztus szavaival: „Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!”
 
 
 
Imádkozzunk:
 
Istenünk, te mennyei kenyérrel tápláltál minket: ettől növekszik hitünk, éled reményünk, erősödik szeretetünk. Kérünk, taníts meg, hogy Krisztusra, az élő kenyérre éhezzünk, és élni tudjunk minden igéből, amely ajkadról származik. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!