Nagyböjt nyolcadik napja

Nagyböjt első hetének szerdája

Kölni Szent Heribert hitvalló érsek emléknapja

Nagyböjt nyolcadik napja

Irgalmasságodra gondolj, Urunk,

És könyörületedre, mely öröktől való.

Ne ujjongjon ellenség fölöttünk:

Szabadítsd meg népedet minden sanyarúságából, Istenünk.

Könyörögjünk!

Urunk, Istenünk, tekintsd jóságosan néped buzgóságát. Add, hogy testi önmegtagadásaink és jó cselekedeteink gyümölcseként lélekben újjászülessünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen!

Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Generatio hæc, generatio nequam est.”

(Lukács 11, 29b.)

„ Ez a nemzedék gonosz nemzedék.” Hangzik fel a mi Urunk, Jézus Krisztus határozott szava, határozott ítélete a körülötte odatódult csodaváró tömeg felé. Az emberi testben földre közénk szállt Isten számára elkeserítő lehetett azt látni maga körül, hogy az emberi tömeg legnagyobb része csupán azért sereglik kőréje, csupán azért követi lépten nyomon mindenhová, hogy kíváncsiskodó szemtanúja legyen azoknak a tetteknek és csodáknak, amelyeket ő vitt, vagy visz majdan végbe. Nem a hit, nem alázat, és nem is a bűnbánat vezérli lelküket, hanem emberi gonoszságuk, amely olyan mélyen fertőzte már meg őket, hogy gyógyítani sem lehet másként, csak valóban csodával. Sajnos az azóta eltelt két ezer évben megszületett generációk nemzedékről-nemzedékről adták tovább ezt a gonoszságot, ezt a fertőzést, és ma sem különbek az emberek, mint a názáreti Mester idejében, ahogy nem voltak különbek az előtt, Jónás próféta idejében sem. Jól ismerjük hittani tanulmányainkból, Jónás könyvéből Ninive városának történetét. De ennek az eseménynek nem a történeti elbeszélése a lényeges, hanem az Isten irgalmáról és nagylelkűségéről szóló tanítás. Az a lényeges ebből számunkra a nagyböjti időben, hogy bizony vannak olyan idők, vannak olyan időszakok az ember, vagy az egész emberiség életében, amikor elérkezik a bűnbánat, a szigorú bűnbánat ideje. A 40 napos böjt és bűnbánat nem mindig csak húsvét előtt kell, hogy átélésre kerüljön, vannak olyan élet helyzetek, amikor az ember számára más időszakban is el kell kezdenie a 40 napos böjtöt. A csodajelek nem mindig olyan jelek, amelyek örömmel, vagy szépséggel töltenek el bennünket, vannak olyan csodajelek is, amelyek félelemmel, rettegéssel töltenek el minden bűnös embert. Napjainkban ezzel a félelemmel kell tekintenünk Japán felé, ahol a természeti katasztrófa olyan jel volt, amely komoly tragédiával, komoly pusztulással fenyegeti azt a népet, azt a szigetet. A földrengés, a cunami csupán jel volt, csupán figyelmeztetés, hogy ember ideje elkezdened a 40 napos böjtöt, amíg nincsen késő. A büntetés számunkra a saját nagyra vágyásunk, a saját technikai civilizációnk és eszközeink, amelyeket ugyan megalkottunk, amelyekről ugyan azt hittük, hogy uraljuk és bennünket szolgálnak, valójában azonban kiderül, hogy semminek sem vagyunk az urai, és ha Isten valóban úgy akarná akár egyik napról a másikra eltörölné az emberiséget a földszínéről minden technikájával, minden nagyravágyásával. Ninive példája jól mutatja számunkra, hogy az ítéletről és a bűnbánatról szóló igehirdetés nem fölösleges téma sem a pogányoknak, sem a keresztényeknek. A mai világ megtéréséhez, a mai világ őszinte bűnbánatához nem elég már csupán a keresztények imája és bűnbánata kell hozzá minden emberré, mert Isten ezt már csak így tudja elfogadni tőlünk. Külön irgalommal fordul Isten azok felé, akik úgy kezdenek bűnbánatot, hogy valójában nem is tudják megkülönböztetni jobb és balkezüket, vagyis a gyermekeket, akik valójában nem is bűnösök, a vétkeket nem ők követték el Isten ellen, és mégis az ő életükön fog az ítélet csattanni. Ninive példája azt is megmutatja nekünk, hogy valójában nem a Mennyei Atya hangolódott át a megbánás láttán, hanem ő ad lehetőséget a megtérésre, ő nyit mindig egy kis kaput szeretteinek a megmenekülésre. Ezt várja a mai nemzedék is. Ezeket a csodajeleket, de ahogy annak idején a zsidók nem ismerték fel magát a csodát, Jézus Krisztust, úgy a mai nemzedék is értetlenül megy el a természeti katasztrófák mellett, és igyekszik azt mással megmagyarázni, becsapva ezzel saját magát és gyermekeit. Való igaz, hogy a prófétákat Mózestől kezdve természetfeletti jelek igazolták. Jézus Krisztus is adott bizonyító jeleket, főleg a gyógyítást, ami Isten irgalmát is kinyilvánította egyben. Ahogy akkor a zsidóknak is olyan jelek kelletek, olyan jeleket követeltek, amelyek azt igazolták hogy Ő valamilyen földi, politikai és nemzeti értelemben vett Messiás. Ugyanúgy a ma hitetlen emberének is olyan jelek kellenének, amelyek azt bizonyítanák, hogy valóban van élet a földi élet után, hogy valóban van mennyország, amelyért érdemes betartani a parancsokat és a törvényeket. Jézus Krisztus hiába hivatkozott arra, hogy ő maga a jel: bölcsességével, szentségével és csodáival, hogy ezek alapján kell őt értelmezni. Ma is hiába hivatkozunk Jézus Krisztusra, és hiába figyelmeztetjük a pogány, öntelt emberi világot arra, hogy a jelek figyelmeztetések, senki nem akar ennek hinni, senki nem akar emiatt bűnbánatot tartani, vagy megtérni. Nemcsak hogy egy kicsit is megszelídülnének, vagy magukba szállva, csak pár órára is kételkedni kezdenének önmagukban, és hinnének a nagyobb isteni erőnek, az emberek nem képesek. Újra és újra félre magyarázzák a dolgokat, minden úgy állítanak be, mintha rajtuk állna, vagy bukna. Ezekben a magyarázatokban nyoma sincs a hitnek, nyoma sincs Isten akaratának. Még mindig az egész világ azt hiszi, hogy az emberben több a bölcsesség, mint ő benne! Még mindig azt hiszi a világ, hogy az ő szavuk, az ő magyarázatuk igazságosabb és valóságosabb, mint Jézus Krisztus szava és intelmei. Éppen ezért erre a nemzedékre sokkal szigorúbb ítélet vár hitetlenségük, önteltségük, nagyravágyásuk miatt, mint valaha is várt volna Ninivére, vagy az egész zsidó népre. Krisztusban szeretett Testvéreim a csodaváró tömeg jelek vár. Az eget kémleli, de a jelek a földben vannak. De nem csak hogy várták ezt a jelet akkor a zsidók, hanem egyenesen követelték is, ami már önmagában is feltételez némi hitet. Ma már jelet sem követelnek, hogy is követelhetnének jelet onnan, attól, aki szerintük nem létezik. Mindannyian egyszer életünk során biztosan eljutottunk oda, hogy megfordult bennünk a gondolat, hogy jelet kérjünk az Úrtól, mert milyen jó lenne, ha saját szemünkkel egyértelműen látnánk, milyen jó lenne tudni biztosra, hogy még ebben sem kelljen hinni. Ez tulajdonképpen nem is baj, ha gondolunk rá, csak ne kényszerítsük rá őt, hanem várjunk alázattal, hogy adja a jelet. Mert Isten mindig ad jelet. A jel ott van minden imában, a jel ott van a templomban és a templomon kívül is, fűben, fában, magában az életben. Csodákat sem azért tett, vagy tesz, hogy természetfölöttiségét, emberfölöttiségét igazolja, hanem azért, aki küldte őt. Nem akar ő fölöttünk zsarnokoskodni, hiszen akkor nem küldte volna Egyszülött Fiát emberi testben közénk, hanem angyali sereg élén küldte volna, elseperve minden földi erőt és ellenállást. Higgyük el Testvéreim, hogy Jézus Krisztus jöhetett volna, Mihály főangyal seregének élén is! Jöhetett volna tűzzel és vízzel! De nem így jött, mert nem uralkodni akar rajtunk, hanem szolgálni minket, hogy testvéreiként mi is szolgáljuk az Istent. Isten itt van az emberek között, és az emberek, ahogy egykor a zsidók, úgy ők sem ismerik fel. Hányan futnak ma is vélt vagy valós csodák után, amikor közben pedig saját hétköznapjainkban történnek „véletlenek” csodák, azt már észre sem veszik, vagy azt gondolják, hogy ez nekik megjár alapból. Testvéreim pedig nem voltak és nem is lesznek jelek, csak csodák vannak, de azok csak azoknak, akik a hit szemével látnak, mert ezek a csodák csak így ismerhetők fel nem 3 dimenziós szemüveggel.

Keresztúry Dezső: Esti imádsága így szól hozzánk:

Ó milyen vak homályba futnak
kik nélküled indulnak útnak.
A kezemet nézem: leszárad
szívem síró homokkal árad.
Valamikor kézen vezettél
szökni akartam, nem engedtél
csend volt szívemben és a csendben
szavad szólt csak mindennél szebben.
Én Istenem, hívj vissza engem!
Magam maradtam, eltévedtem.
Légy bátorságom, bizodalmam
ó légy úrrá megint te rajtam!

Bár csak felismernék az embereket és vallanák ezeket a sorokat, amelyeket a költő olyan szépen megfogalmazott, de sajnos nem ismerik fel, és nem hallják meg, mert: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék.”

Imádkozzunk:

Istenünk, te szüntelenül táplálsz minket szentségeiddel. Engedd, hogy az eledel, amelyet e szentségben nyújtasz, adja meg nekünk az örök életet. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!