Nagyböjt első vasárnapja

Nagyböjt első vasárnapja

Szent Eufrázia szűz emléknapja

Nagyböjt ötödik napja

Vállaidra veszed a keresztet,

Árva szíved ó, hogy sajog, reszket,

Ezer bűnünk iszonyatos terhe

Nehezedik súlyos keresztedre.

Könyörögjünk:

Mindenható Istenünk, add kegyelmedet, hogy a nagyböjti szent időszak évenként visszatérő gyakorlatai által egyre jobban megismerjük Krisztus életének titkait, és méltó keresztény életünkkel igazodjunk hozzá. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ámen!

Krisztusban szeretett Testvéreim!

„Dominum Deum tuum adorabis, et illi soli servies.”

(Máté 4, 10c.)

„Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” Hangzik fel, a mi Urunk, Jézus Krisztus ajkairól az a parancs, amely egyedül álló az egész Szentírásban. Miért is? Tehetnénk fel a kérdést magunknak? Azért, mert ezúttal nem földi ellenségeivel kell megvívnia a küzdelmet, hanem egy olyan ellenféllel szemben, amely erősebb és hatalmasabb, mint az ember, hiszen egykor a mennyben élt és a főangyalok egyike volt. Ez az ellenség a Sátán! A nagyböjt ugyanis erről is szól, sőt elsősorban erről szól. Miért is? Tehetnénk fel ezt a kérdést is magunknak. Azért, mert azaz ember, aki hajlandó lemondani földi dolgokról, emberi gyümölcsökről, értékekről, amelyekkel könnyebbé tudjuk tenni életünket, abban a pillanatban olyan cselekedetett visz végbe, amely Istennek kedves, a Sátánnak azonban szörnyűséges, mert érzi, hogy elveszíthet egy lelket, amelyért ő ugyan olyan elszántan küzd, mint maga Isten. Nyilvánvaló, hogy Jézus Krisztus negyven napos böjtölése a pusztában nem kis próbatétel volt már önmagában is, de ez volt az a pillanat is, amit a Gonosz erő kihasznált arra, hogy támadást intézzen Isten Egyszülött Fia ellen. A gonosz természetéből fakadóan sosem akkor támad, amikor erős, elszánt az ember, hanem akkor, amikor gyenge és bizonytalan vagy a lelkedben, vagy akkor, amikor elbizakodott, akkor, amikor a sikerek elvakítanak, öntelt és nagyravágyó leszel. Tudta, hogy Jézus Krisztust csak akkor lehet esélye legyőzni, amikor az gyenge, kiszolgáltatott, ezért kísérti meg minden olyan földi és emberi dologgal, amely nekünk magát a földi paradicsomot jelentené, de neki Isten Fiának ezek semmit nem jelentettek, hiszen ezek már mind az övék voltak. A mai szentmise megtanít minket a szentleckében arra, hogy ez az idő szent idő, a kegyelem ideje, s erre az időre ad nagyböjti programot Szent Pál. De az evangélium megmutatja azt is, hogy egyúttal ez a harc ideje is. A szebb élet alakításáért folytatott küzdelmeinkben és önmegtagadásainkban Krisztus a mi példaképünk. Őt is megkísértette a sátán, hogyan lehetnénk mi mentek kísértésektől? De nem is kell tőlük annyira félnünk, mert isteni mesterünk megmutatta, hogyan kell csábításait visszavernünk. A szentmise többi imádságával pedig arra segít bennünket, hogy megfelelő érzelemmel: nagy bizalommal és önbizalommal tudjuk átélni ezt a szent időt. Egyébként ez a vasárnap a legnagyobb vasárnapok közé tartozik a liturgikus évben; mutatja ezt az is, hogy Rómában a hivatalos szentmisét a legfőbb székesegyházban, a lateráni bazilikában tartják. A másik fontos kérdés, hogy vajon, honnan szereztek tudomást a tanítványok erről a megkísértésről, amikor Jézus Krisztus egyedül volt negyven napig a pusztában? Nyilvánvaló, hogy csak ő volt az, aki elmondhatta apostolainak még pedig azzal a szándékkal, hogy tanuljanak és okuljanak abból, és nehogy azt higgyék, hogy a sátán erői csak az embereket igyekeznek elcsábítani, hanem azokat is, akik feljebb állnak az embereknél. Jézus Krisztus megkísértésének másik oka az volt, hogy küldetése elején emberi természete szerint tudatosan állást kellett foglalnia küldetésével kapcsolatban. A másik ilyen megkísértésről küldetése végén, elfogása előtt a Getszemáni kertben lehetünk a tanúi, ahol még egyszer utoljára a gonosz lélek megpróbálja meghiúsítani küldetését az emberi lelkek megmentésére. A Szentírás a kísértést úgy szemlélteti, mint a gonosz lélek tettét, de sokan nem hiszik azt, hogy a bukott angyal ide-oda képes vinni az Isten Fiát. Úgy vélik a történet annak szemléltetése, hogy Krisztus nem az álmessiások útját választja, nem földi országot keres, hanem azt teszi, ami ,,írva van''. A bűntől és a haláltól hoz majd megváltást. Én azonban úgy gondolom, hogy a sátánnak valóban van akkora ereje és hatalma, hogy képes akár Isten Fiát is kényszeríteni dolgokra. Ne feledjük Testvéreim, hogy emberi teste, anyagi megnyilvánulása némiképpen csökkentette Isteni erejét és természetét, amelyet itt a földön csak gyógyításra használhatott.

Testvéreim, nagyböjt első vasárnapjának igeliturgiája is ezt a két pólust mutatja be, amely között kibontakozik az üdvösségtörténet: ez az ember bűne, illetve Krisztus megváltása. Az ember éppen csak kikerült a Teremtő kezéből, aki ma saját képére és hasonlatosságára teremtette, és barátságban él Teremtőjével.

A gonosz azonban támad, és hármas kísértéssel csábítja az embert a lázadásra Isten ellen. Első kísértés, hogy ne higgyenek Isten szavában. A második a gőg kísértése, végül pedig az engedetlenség kísértése. Mint nagyon jól tudjuk a Bibliai történetből az eredmény az, hogy az ember pedig elesik. De nemcsak elesik, hanem az ember egyszerűen félretolja, félresöpri Isten tervét és saját nagyságát keresi, így pusztulásába rohan, magával rántva utódait, bennünket is. Isten azonban tudja, hogy az embert becsapta a gonosz, és ennek következményén túl megígéri az Üdvözítőt, aki majd megszabadítja a bűntől.

Éppen ezért Isten Fia ember lesz, a bűn kivételével egészen hasonló az emberhez. Még azt sem utasítja el, hogy megkísértse őt is a Gonosz a pusztában. A sátán itt is, mint a paradicsomban, hármas kísértéssel áll elő: kísértés a függőség, az engedelmesség és az Istennek kijáró imádás ellen. Szenvedésmentes életet kínál föl Jézus Krisztusnak. Ajánlatai, amelyek filmszerűen fel is villant előtte, valójában nem is neki, hanem sokkal inkább nekünk szólnak. A sátán pontosan ismeri Isten tervét, és tudja, hogy Jézus Krisztust legyőzni sosem tudja, de neki elég lenne az is, hogy csak egyszer is megbotoljon, és az emberiséget visszarántja a paradicsomi bűn állapotába.

A sátánnak ugyanaz volt az okoskodása, mint Szent Péteré is, amikor Jézus Krisztus szenvedésének jövendölésére e szavakkal tett Jézusnak szemrehányást. „Ments Isten, Uram! Ilyesmi nem történhetik veled!” A názáreti Mester rögtön felismeri Péter hangjában a kísértő sátán hangját, és egyenesen vissza is utasítja azt: „Takarodj előlem, sátán! Emberi módon, s nem Isten tervei szerint gondolkodol.” Az emberi logikának alacsony vonalára leszűkíteni a végtelen Isten bölcsességét, ez volt a kísértőnek is az eljárása. Az atya azonban nem akarja, hogy ezt Jézus Krisztus a saját előnyére használja. A Messiás nem lehet diadalmas győztes, hanem „Jahve szolgája”, aki azért jött, hogy alázatban, szegénységben, engedelmességben és a kereszttel üdvözítse az embereket. A sátán paradicsomi győzelme a palesztinai pusztában teljes vereséggel ér véget. És ez a vereség ad lehetőséget arra, hogy Jézus Krisztus tanítása kibontakozhasson az emberek számára.

Jézus Krisztus már nyilvános élete kezdetén ellene mond minden olcsó sikernek, és vállalja a küldetésével járó szenvedéseket. A starttól elrugaszkodva, jól látja már lelki szemei előtt a Golgota hegyét, a rajta durván megácsolt, véres keresztfákkal. De ahelyett, hogy mindenhatóságát igénybe vette volna, vállalta a szolgai sorsot, az emberi sorsot. Visszautasította a rendelkezésére álló lehetőségeket és esélyeket, „külsejét tekintve olyan volt, mint egy ember, megalázta magát, és engedelmes lett mindhalálig”. Jézus Krisztus az emberi értelemnek sötétjében mindig észrevette az isteni bölcsesség és akarat ragyogását a szenvedés fölött. Ezért egyenes vonalú az élete és Isten akaratának teljesítése útján jár. A jó és a rossz harca Jézus Krisztus és a sátán esetében is sportszerű, kétesélyes küzdelem volt, Jézus Krisztus mégis bebizonyította, hogy az Isten iránti hűség, bizalom és engedelmesség legyőzheti a bőség, a politikai hatalom, a vakmerő bizakodás vágyát az emberben. Nem könnyű ezt nekünk, embereknek utána csinálnunk! Nem könnyű testvéreim ezt az utat választani, de ha valóban őszinte és mély a hitünk, akkor képesek lehetünk rá, mert megláthatjuk a rajttól a célt, a Mennyei fényességet. Igaz a rajt után a célig sokszor negyven napos puszta vár ránk, sokszor száz megkísértés, amikor gyengék, vagy éppen túl erősek vagyunk. Figyelmünk nem lankadhat egy pillanatra sem, különben eltévedünk ebben a pusztaságban. Mégis azt kell, kívánom nektek, hogy a ránk váró puszta, a ránk váró szent negyven nap elszánt kihasználásában adjon erőt mindnyájunknak Jézus Krisztus fényes győzelme. Amint az ő számára, számunkra is csak is az Isten lehet az egyetlen cél, a mennyei Atya akarata a minden, a mindennapi eledel. Éppen ezért, Krisztusban szeretett Testvéreim, legyen hát a mi célunk is az, hogy egyedül Istent imádjuk, és csak neki szolgáljunk. Adjunk hálát neked, Isten Egyszülött Fia, hogy emberként, olyan igazán emberként, amilyen Ádám és Éva volt, megtanítottál minket, hogy a kísértésen győzedelmeskedni is lehet, hogy a bukás, amelyre az ember ítélve van elkerülhető. Márai Sándor így erről Füves könyvében:

„Mindig, mikor megérkezik és szól hozzád a kísértés, mely barátságot, szenvedélyt, bizalmasságot, kötést ígér, tudjad: az anyag, melyből az ilyen kötés készül, romlandó, mert emberi anyag. Ami ma eskü, holnap nyűg, ami ma szenvedély és vágy, holnap érthetetlen és torz emlék, ami ma hűség, holnap szomorú kötelesség. Hasztalan mosolyog, ígér, reménykedik a kísértés. Hasztalan él halálig szívedben a vágy, teljesen és bizalommal megosztani az élet magányát valakivel. Nincs módod erre, mert ember vagy. Mindig tudjad ezt.”

Életünket nem is oszthatjuk meg valójában senkivel, csak Istennel, nem állhat hozzánk olyan közel senki, se feleség, se gyermek, se anya, se barát, senki, csak az Isten, mert ő a szívünk rejtekében van. Ezért mondjuk mi is nagyböjt első vasárnapján, a mi Urunk, Jézus Krisztus szavaival: „Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!”

Imádkozzunk:

Istenünk, te mennyei kenyérrel tápláltál minket: ettől növekszik hitünk, éled reményünk, erősödik szeretetünk. Kérünk, taníts meg, hogy Krisztusra, az élő kenyérre éhezzünk, és élni tudjunk minden igéből, amely ajkadról származik. Krisztus, a mi Urunk által.

Ámen!