Nyitott szívvel – Holpár Balázs, a Győri Egyházmegye újmisése
Holpár Balázzsal a szentelés előtti nap délutánján beszélgettünk a győri szeminárium rekreációs termében.
Holpár
Balázzsal a szentelés előtti nap délutánján beszélgettünk a győri szeminárium
rekreációs termében. Akkor tért vissza a szentelésre felkészítő
lelkigyakorlatról, éppen befejezték a másnapi szertartás próbáját. Még
várt rá a Veres András főpásztorral végzett esti szentségimádás, amelynek során
a szentelendők leteszik az esküt a cölibátusra, az egyházmegyéhez való hűségre
és az engedelmességre. Azután indult „haza”, a soproni Szent István-plébániára,
hivatása születésének és fejlődésének helyszínére, hogy másnap a hívekkel és
Böcskei Győző plébánossal érkezhessen a szentelés ünnepére.
Holpár
Balázs februárban töltötte be 25. életévét. Születésnapját Mosonmagyaróváron
ünnepelte. A szentelés előtti tanévet ugyanis itt, a Szent Gotthárd-plébánián
töltötte diakónusként. Azt meséli, szép időszak volt ez számára, a papi élet
minden szeletéből ízelítőt kapott. Tanított hittant óvodában és iskolában,
keresztelt, temetett, segített a házasságra való felkészítésben, és gyakran
volt lehetősége prédikálni is. „Nagy ajándékot jelentett számomra a prédikáció.
Öröm volt, hogy tanúságot tehetek arról, amit élek.”
„Atya,
ne menjen el!” – kérlelték a hittanosai az év végén, és Balázsnak nagyon
jólesett a gyerekek ragaszkodása. „Egy kicsit féltem a tanítástól, és most
megtapasztaltam, milyen sokrétű feladat a hitátadás. Az volt a célom, hogy
szeressem a híveket, és nyitott legyek feléjük. Láttam, az emberek azt várják a
paptól, hogy utat mutasson nekik. Fontos számukra, hogy érezzék, van pásztoruk,
aki szereti őket. Szolgálatunk alapja, hogy szeretjük Krisztust, és a vele való
kapcsolatunk tükröződik az életünkben”– vallja a hivatásáról.
Balázs
Pusztacsaládon töltötte a gyermekéveit. Nagyszülei vitték el a templomba, ahol
plébánosa, Böcskei Győző atya sokat foglalkozott a vallás iránt érdeklődő fiúval.
Pártfogója lett a kamaszkor nehéz éveiben. Aztán mindketten Sopronba kerültek:
Böcskei Győző a Szent István-plébániára, Balázs az orsolyitákhoz, a
gimnáziumba. „Győző atya segített felismerni a hivatásomat, ő hívta fel a
figyelmemet az erre utaló jelekre. Sokat köszönhetek neki, a hosszú út során
mindig mellettem állt.” Balázs rögtön a gimnázium után jelentkezett a
szemináriumba. „Az első hónapok nagyon nehezen teltek. Az ismeretlen környezet,
az új társak, a bezártság megijesztett. Aztán egyre könnyebb lett, de sok
küzdelem van mögöttem. Főként magammal vívódtam, a gyengeségeimmel, a
félelmeimmel, de a közösségben is voltak konfliktusaink. Mindemellett sok szép
élményt köszönhetek ennek az időszaknak, és meghatározó barátságokat is. Ezek
az évek érleltek meg igazán” – vonja meg a mérleget.
Balázs
ragaszkodó természet. Mosonmagyaróváron, ahol az utóbbi évet töltötte, nagyon
szeretik a hívek, ezt érezni lehetett a köszöntésekből is. Balázsnak pedig
sokat jelent, hogy tartozik valahová. „Hagytam, hogy megszólítsanak, és én is
kerestem a kapcsolatot az emberekkel. A pasztorációval egy új világ nyílt meg a
számomra, amely sok lehetőséget és persze veszélyeket is rejt” – utal röviden a
csapdákra, például arra a hibára, amit azzal követhet el egy pap, ha „leragad”
néhány hívőnél, ha a rokonszenv határozza meg a kapcsolatait.
A
mosonmagyaróvári szolgálati évvel az elöljárók szándéka az volt, hogy Balázs
még inkább megerősödjön a döntésében, és így jelentkezzen a szentelésre. A
tanév egy súlyos balesettel kezdődött számára. Az autóba, amelyben ült,
belehajtott egy kamion. Akár meg is halhatott volna, de végül agyrázkódással és
bordatöréssel megúszta az ütközést. „Megtapasztaltam Isten szeretetét és
irgalmát, átéltem, hogy mindig ott van mellettem. Nem engedte, hogy meghaljak,
és én tudom, hogy feladatom van a világban.”
A
Mosonmagyaróváron töltött év sok feladat elé állította Balázst, aki így képet
kapott arról, milyen is valójában egy pap élete. „Megerősödtem az
elhatározásomban, tudatos és mély döntést hoztam Krisztus mellett. Tudom, hogy
ki hívott meg, és mire hívott. Nem tehetek mást, mint hogy kinyitom a szívem,
és ráhagyatkozom Istenre.”