2017. június 29., csütörtök

Jézus Szíve, az élet és szentség forrása, Irgalmazz nekünk!



Jézus Szíve, az élet és szentség forrása,
Irgalmazz nekünk!


Emberileg nézve soha nem érte nagyobb csapás az Egyházat kétezer éves zarándokútja folyamán, mint amikor – a hagyomány szerint – ugyanazon a napon elveszítette két oszlopát: Pétert és Pált. Mégis, mi keresztények kezdettől fogva győzelemként ünnepeljük ezt az eseményt, mert hitünk szerint a két főapostol vértanú halála nem veszteség, hanem nyereség. Nyereség nekik, akik „a jó harcot megharcolták, a pályát végigfutották, a hitet megtartották” és tovább is adták, s fáradozásuk jutalmaként a mennybéli hazába költözhettek. És nyereség az Egyháznak is, hiszen elköltözésükkel gyarapodott a mennyben a diadalmas Egyház, közbenjárásuk pedig a zarándok Egyház hathatós támasza. A két apostol élete tehát nem megszakadt, hanem eljutott a végső kiteljesedésre; a két kiválasztott és igaz tanú nem kudarcot vallott, hanem most ért fel a csúcsra; a két oszlop nem kidőlt, hanem most vált csak igazán megingathatatlanná, úgyhogy bátran támaszkodhat rájuk az Egyház épülete.

A szentek halálában mindig megdicsőül az Isten. Kimondhatjuk, hogy valójában csak a halál, a szeretetből vállalt halál nyomhatja rá életükre, munkásságukra a hitelesítő pecsétet, amikor hitvallásuk és szeretetük maximumát nyújtva belépnek Isten dicsőségébe. S ekkor nem csupán előttük tárul ki az ajtó a mennyben, hanem Isten előtt is, hogy életpéldájuk, tanúságtételük, tanításuk által ő maga léphessen be abba a közösségbe, ahol éltek, erőt, bátorítást és mennyei vigasztalást nyújtva a közösség minden tagjának.

Urunk, Jézus Krisztus, hálát adunk Neked Szent Péterért és Pálért, akiket minden emberi gyarlóságuk ellenére kiválasztottál, és minden különbözőségük ellenére eggyé tettél az Irántad való szeretetedben és az Egyházadért való munkálkodásban. Áldj meg minket, akiknek hite az általuk vetett magból sarjadt, és közbenjárásukra segíts, hogy egész hátralévő életünkben úgy munkálkodjunk a Te országodért, hogy életünkben-halálunkban egyaránt nyitott ajtóvá válhassunk, melyen keresztül beléphetsz testvéreink életébe.
 



Ferenc pápa Úrangyala imádsága Szent Péter és Pál apostolok ünnepén: a Város védőszentjei az Úr hűségét tanúsítják



Ferenc pápa Úrangyala imádsága Szent Péter és Pál apostolok ünnepén: a Város védőszentjei az Úr hűségét tanúsítják


Úrangyala imádság a téren a hívekkel 

A szentmisét követően a pápa az Úrangyala imádság előtt mondott beszédében Péter és Pál apostolok szerepére utalt, amelyet az ősegyházban töltöttek be. Utalt az egyházi hagyományra, mely őket „oszlopoknak” nevezte, melyre a látható egyház építménye nehezedett. Mindketten vérük ontásával pecsételték meg tanúságtételüket. A pápa a szentmise olvasmányaira utalt, melyek elmondják hitük és tanúságtételük motívumait.
Péter és Pál apostol a küldetés hasonló útját járták be, mindig a szabadító Úrral együtt
Péter apostol az Apostolok Cselekedetei szerint csodálatos módon szabadult ki jeruzsálemi börtönéből, ahová Heródes király vetette őt, hogy majd a nép elé vezettesse. Ám az Úr kimentette őt, hogy bevégezhesse evangelizáló küldetését előbb Jeruzsálemben, aztán Rómában, minden erejét a keresztény közösség szolgálatába állítva.
Pál apostol ugyancsak megtapasztalta az ellenségeskedést és őt is az Úr szabadította meg abból. Az Úr követeként számos várost felkeresett, ahol mind a pogány lakosság mind saját hitsorsosai részéről erős ellenállásba ütközött. Péter és Pál szabadulás történetei felfedik a két apostol útjának közös vonását: mindketten az Úr követei, hogy hirdessék az örömhírt nehéz, sokszor ellenséges körülmények között. Mindketten személyes sorsukkal tanúsítják, hogy az Úr mindig mellettük állt és ez ma is azt jelenti, hogy Jézus mellettünk áll most is, velünk együtt jár és nem hagy el bennünket – hangsúlyozta a pápa. Főként a nehézség idején nyújtja ki a kezét utánunk és megszabadít bennünket az ellenségtől. Ám a legfőbb ellenség a bűn és a gonosz, mely a bűnre indít bennünket. Végül Ferenc pápa Szűz Mária, az Apostolok Királynéja közbenjárását kérte, főként Róma városa számára, melynek a két apostol a fővédőszentje. Az Úr jósága tartsa meg és segítse a római népet, hogy békében és egyetértésben éljen.
Pápai köszöntések
Az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa köszöntötte a frissen kreált öt új bíborost és a metropolita érsekeket, arra buzdítva őket, hogy örömmel végezzék küldetésüket az evangélium hirdetése szolgálatában, közösségben az egész egyházzal. Szeretettel üdvözölte a konstantinápolyi ökumenikus pátriárkátus küldöttségét, majd a római népet köszöntötte a város búcsúnapja alkalmából, melyet széppé tettek sokfelé a díszes virágszőnyegekkel, este pedig a Piazza del Popolo-n az immár hagyományossá vált Girandola tűzijátékkal.


Tizenöt nap



Tizenöt nap

Szent Pál apostol a galatákhoz írt levelének elején beszámol arról, hogy a damaszkuszi úton történt megtérése után Arabiába indult. Ez az útja rendkívül rövid lehetett és nem sok eredménnyel járhatott, ezért hamarosan visszatért Damaszkuszba, ahol három évig tartózkodott. Ezt követően felment Jeruzsálembe, hogy meglátogassa Péter apostolt és nála maradt tizenöt napig (vö. Gal 1,18). Tizennégy évvel később újra találkozik a két apostol Jeruzsálemben, amikor az apostolok beleegyezésével Pál Barnabással együtt a pogányok térítésére indul, majd pedig Antióchiában is találkoznak, itt kisebb vita alakul ki köztük azzal kapcsolatban, hogy a pogányoknak meg kell-e tartaniuk a zsidó szokásokat.
De térjünk vissza ahhoz a tizenöt naphoz, amiről semmi többet nem tudunk. Mi történt, mi történhetett e két hét alatt? Biztosak lehetünk benne, hogy Pál nem anyósa hogyléte felől kérdezte Pétert, akit annak idején Jézus meggyógyított (vö. Mt 8,14), és nem is arról faggatta, hogy mi történt azzal a százötvenhárom nagy hallal, amelyeket Jézus segítségével fogtak az Úr feltámadása után (vö. Jn 21,11). Pál Jézus személyére volt kíváncsi és azért ment Jeruzsálembe Péter apostolhoz, hogy minél többet megtudjon Jézusról, aki megszólította őt a damaszkuszi úton és aki egészen új irányba állította az életét. Pál érezte, hogy többet kell tudnia az Úrról, akit eddig csak a különleges látomásából ismert. Mégpedig olyan személytől kell minél több ismeretet szereznie, aki mindvégig együtt volt vele. Többet kell tudnia Jézus személyéről, mert csak így indulhat a pogányok közé hirdetni az Úr tanítását. E tizenöt nap alatt Pál nem tett mást, csak hallgatta Pétert, esetleg kérdéseket tett fel neki, mert egyetlen szándéka volt: minél többet megtudni Jézusról egy valóban hiteles szemtanútól, egy olyan személytől, aki nyilvános működése évei alatt mindvégig elkísérte az Urat. És Péter ilyen személy volt, az apostolok között az első, aki a legnagyobb tekintélynek örvendett. Pál tizenöt napon keresztül hallgatta Péter elbeszéléseit a csodákról, a tanításokról, a tanító utakon történt eseményekről, az utolsó napokról, a szenvedésről és a kereszthalálról, a feltámadás utáni jelenésekről, mindarról, ami Jézus személyéhez köthető.
Egészen bizonyos, hogy Péter számára is nagy élmény lehetett a Pállal való találkozás, örömmel fogadta az újabb és újabb kérdéseket, amelyek segítségével talán már-már feledésbe merült részleteket idézett fel magában. Pál számára, aki korábban hívő zsidó ember, a farizeusok csoportjához tartozó írástudó volt, nagy problémát jelentett annak megválaszolása, hogy ha valóban Jézus volt a Messiás, akkor miért kellett meghalnia? Péter szavainak hatására Pál felismerte, hogy Jézus önként vállalta a halált, önként áldozta fel magát minden ember bűnéért. Pált nem a csodák és nem a rendkívüli tanítás ragadja meg igazán, hanem Jézus kereszthalálának eseménye, az Úr önfeláldozásának mozzanata. Ezért írja például a korintusiaknak: „Elhatároztam ugyanis, hogy nem akarok másról tudni köztetek, csak Jézus Krisztusról, a megfeszítettről” (1Kor 2,2). Ezért Pál apostol igehirdetésében és leveleiben kiemelt helyet kap Jézus tanításának és tetteinek ismertetése, de a legfontosabb az Úr üdvösségszerző kereszthalála. A népek apostola számára ennek hirdetése a legfontosabb.
Legyen a mi életünk középpontja is a kereszt! A kereszt legyen hitünk erősödésének, keresztény életünknek és Krisztusról szóló tanúságtételünknek a forrása!
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Elvinni a szeretetet, a te szeretetedet az emberekhez, ez az apostoli lelkületet őrző Egyház feladata minden korban és napjainkban is. Add, hogy közösségben, valódi szeretetközösségben legyünk veled és egymással. Így válhatunk a szeretet tanúivá, a közösség szolgálóivá. A testvéri szeretet tesz bennünket valódi közösséggé, a szeretet Egyházává, amely ily módon jel lehet a világban élők felé, akik talán még személyesen nem ismerik, de szívük mélyén vágyakoznak az isteni szeretetre. Az irántad való szeretet adjon nekünk bátorságot és erőt az evangélium hirdetésére!