2010. december 18., szombat

Advent harmadik hetének szombatja



Advent harmadik hetének szombatja



Marignanoi Szent Masseo ferences szerzetes emléknapja



Eljön Krisztus, a mi Királyunk,
az eljövendő Bárány, akit Keresztelő János hirdetett.



Könyörögjünk!

Mindenható Istenünk, a bűn szolgaságra vetett minket, és így ősidők óta igája alatt görnyedünk. Engedd, hogy Fiad születésének várva várt ünnepe szabaddá tegyen minket. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Ámen!



Krisztusban szeretett Testvéreim!

A mai evangélium egy olyan helyzetet tár elénk, amely nagyon sokszor előfordult már mindennapjainkban, sőt úgy gondolom, hogy minden településen volt már hasonlóra példa. A régi időkben a jegyességet nemcsak a zsidóknál, hanem minden más népnél igen szigorúan vették és be is tartották. Ellenben a mai időkben a liberális, szabadelvű gondolkodás következtében ezek a szabályok, ezek a családalapítás törvényszerűségei nincsenek előírva, nincsenek betartva, nem véletlen hát, hogy a családok válságban vannak. Az evangéliumi Szent Család önhibáján kívül kerül ebbe az igen kellemetlen helyzetbe. József már nem éppen fiatalember, aki valószínűleg egy házasságon már túl van, jegyesül kap egy tizenhat év körüli, a maga nemében szép, templomban szolgáló hajadont. Biztosan nagyon fontos József számára ez az új lehetőség, hogy öregkorára ne maradjon egyedül. Abban is biztosak lehetünk, hogy József igaz ember lehetett, istenfélő, törvénytisztelő, köztiszteletben álló, mert másképp egy fiatal hajadont nem jegyeztek volna el vele. Szent Máté evangélista hasonló értelemben ír Szent Józsefről, mint ahogyan Szent Lukács beszél evangéliumában Zakariásról és Erzsébetről: igazak voltak és feddhetetlenül éltek az Úr parancsa és törvényei szerint. Mégis olyan csapás éri házasságukat, hogy nem születik gyermekük, amit abban az időben, úgy gondoltak, hogy olyanokkal fordul elő, akik tisztátalanul élnek és ezért az Isten ezzel bünteti őket. Ebben az összehasonlításban is mélységes a párhuzam és az összefüggés Jézus Krisztus és Keresztelő Szent János születésének körülményei között. A mai világban is igen nagy botránynak számít, ha egy menyasszony nem a jegyesétől esik teherbe, pedig a mai világ nagyon elnéző az erkölcsi kilengésekkel szemben. Józsefben egy egész világ dőlhetett össze pillanatok alatt, amikor jegyesét teherben látja viszont és jól tudja, hogy ő nem ért hozzá. Lesújtottságában azonban még sem veszti el a fejét, amit valószínűleg egy fiatalabb jegyes elvesztett volna. Így aztán József lesz az egyetlen, aki tudja, hogy Mária gyermeket fogant, és azt is, hogy ez a gyermek nem tőle van. Rendkívül nagy a jelentősége ebben a pillanatban annak a ténynek, hogy József istenfélő, törvénytisztelő, korosabb, tapasztalt ember. Nem kürtöli világgá azonnal az őt ért sérelmet, inkább azt gondolta, hogy alszik rá egyet, és aztán megnyugodva a legjobb döntést tudja hozni mind maga, mind Mária számára. És milyen jól tette kedves Testvéreim, hogy aludt még rá egyet! A modern világ egyik legnagyobb hibája a türelmetlenség és a kapkodás. Mindig úgy gondoljuk, hogy majd mi a kezünkbe vesszük a dolgok intézését, majd mi elrendezzük a dolgokat, emberi módszereinkkel. Csakhogy valójában a valódi dolgokat, a valódi döntéseket nem mi hozzuk, hanem Isten, mi csupán azt tesszük meg, amit ő akar, velünk megtenni. Ha elkapkodjuk a dolgokat az éppúgy végzetes és visszafordíthatatlan lesz, mint ahogy az is, ha túl sokáig halogatunk valamit. Adjunk mindig időt Istennek, hogy általa hozzuk meg döntéseinket, adjunk magunknak és embertársainknak mindig egy éjszakát, hogy a sötétség elmúltával megvilágosodjunk és mindig a leghelyesebb döntést hozhassuk meg, akár megjelenik álmunkban az angyal, akár nem!



Imádkozzunk:

Urunk, Istenünk, add, hogy befogadjuk lelkünk templomába irgalmas Üdvözítőnket, és így megváltásunk közelgő ünnepére méltó tisztelettel készüljünk. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!


2010. december 17., péntek

Advent harmadik hetének péntekje



Advent harmadik hetének péntekje



Konstantinápolyi Szent Olümpiász hitvalló özvegy emléknapja



Örvendjen az ég és ujjongjon a föld,
mert Urunk érkezik,
hogy megkönyörüljön szegényein.



Könyörögjünk!

Teremtő és megváltó Istenünk, akinek akaratából a Szűzanya méhében testet öltött az örök Ige, méltasd figyelemre kérésünket. Engedd, hogy egyszülött Fiad, aki emberi életünket vállalta, adjon részt nekünk isteni életéből. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Ámen!



Krisztusban szeretet Testvéreim!

Hányan vagyunk olyanok, akiket már foglalkoztatott az a kérdés, hogy vajon kik is voltak az őseik? Hányan voltunk, akik már megpróbáltuk felállítani saját családfánkat és kíváncsiak voltunk arra, hogy kik és milyenek is voltak egykor őseink. Rendkívül fontos, hogy ismerjük gyökereinket, mert enélkül úgy lebegnénk a világban, mint, akinek se múltja, se jövője, se jelenje nincsen. Szent Máté evangélista éppen ezért így kezdi meg evangéliumát, hogy elsőként igazolja, azt a tényt, hogy az amiről a későbbiekben szó esik nem múlt nélküli, hanem igen is vannak gyökerei az ószövetségben, amelyből kisarjadva, indul az új élet az újszövetség evangéliuma. Ez az igazolás azért nagyon fontos, mert a zsidó hitfelek nem fogadják el, hogy Jézus Krisztus a megígért Messiás. Azzal érvelnek, hogy hiszen a megígért Illés még nem tért vissza, tehát a Messiás sem érkezhetett meg. Bár a keresztre feszítés haláltusájában kap még valakitől egy esélyt, mert amikor Eloit kiált, valaki Illés ért alatta, és hátra ugrik izsópért, hátha mégis eljön Illés, mielőtt Jézus Krisztus meghalna a kereszten! Ez igazolná, hogy valóban ő az, akire várnak az évszázadok során a kiválasztott nép fiai. De az agónia megnyújtása sem teljesíti a várva várt várakozást, nem Illés jön el, hanem a halál! Illést várták, holott akkor már a Messiás volt jelen, nem is számítva arra, hogy a várva várt történések ilyen sebesen átrobognak fölöttük. Így aztán nem marad más, mint az utólagos bizonyítás. Ezt teszti Máté evangélista a mai advent köznapjának evangéliumában a felvázolt nemzetségtáblával, amikor nem is annyira dokumentumszerűen, hanem sokkal inkább irodalmi jelleggel bizonyítja, hogy Jézus Krisztus az, akire vártak, ő Izrael királya. A mai nap szentje szintén egy bizánci nemesi család sarja volt, aki tudta bizonyítani őseinek származását, ám ez számára egész élete során csak teherként nehezedett, hiszen mindig ennek szellemében és értelmében kellett alakítania az életét. Első férje pár hónappal a házasságkötésük után meghalt, és ekkor a császár ismét férjhez akarta adni őt, aki azonban elutasította ezt. Erre a császár komoly büntetéseket eszelt ki a megbüntetésére és jobb belátásra bírására, ám Olümpiász mind végig hajthatatlan maradt. Még vagyonának elvesztése is örömmel töltötte el, mire a Császár visszaadta mindenét, ő azonban szétosztotta azt az Egyház és a szegények között. Ekkor püspöke diakonisszává szentelte. Testvéreim Szent Olümpiász példáján felbuzdulva mi magunk is legyünk ilyen kitartóak a hitben még akkor is, ha ezáltal elveszítjük minden földi javunkat, viszont az égieket megőrizhetjük. Ne azt nézzük, hogy ki kinek a gyermeke, milyen a nemzetsége, kik az ősei, hanem azt, hogyan él, és hogyan cselekszik.



Imádkozzunk:

Mennyei ajándékkal betelve, kérünk, mindenható Istenünk: töltsön el minket a vágy, hogy Szentlelked által lángra gyúlva, mint tiszta fény, úgy ragyogjunk az eljövendő Krisztus előtt. Aki él és uralkodik mindörökkön-örökké.
Ámen!


2010. december 16., csütörtök

Advent harmadik hetének csütörtökje



Advent harmadik hetének csütörtökje



Burgundiai Szent Adelheid hitvalló özvegy emléknapja



Közel vagy hozzánk, Urunk, minden utad igazság,
kezdettől fogva meggyőződtem arról,
hogy örökkévaló vagy.



Könyörögjünk!

Tekints reánk, Istenünk, ha méltatlannak is találsz minket szolgálatodra. Bűneinket töredelmes szívvel bánjuk, és kérünk, örvendeztess meg bennünket Egyszülöttednek, a mi Üdvözítőnknek eljövetelével. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Ámen!



Krisztusban szeretet Testvéreim!

A mai napon egy olyan szent emlékezetét ünnepeljük, amely több, mint ezer évvel ezelőtt akarata ellenére csöppent bele korának viharos forgatagába. A herceglányt 16 évesen férjhez adták Itáliába. Ott azonban férjét hamarosan megmérgezik a hatalmaskodó, rivális nemesek. Adelheid a törvény szerint jogosan uralkodhatott volna, ám egy kegyetlen őrgróf elrabolja javait és őt magát is, kicsit országát pedig bekebelezi. Az ekkor 19 éves özvegynek a fizikai és lelki bántalmazás minden kínját ki kellett állnia, míg nem titkos hívei körmükkel vájt alagúton kiszabadítják Garda várából. El rablóját pedig a megözvegyült német király Ottó, aki mellesleg apja lehetett volna elkergeti a kis királyságból és összeházasodik a kiszabadított özveggyel. Ha e történetet nem támasztanák alá tények, egy nagyon szép mesébe illő legenda lenne. Csakhogy a történetnek és megpróbáltatásoknak nem ez a vége. Adelheid második férje is meghal és legidősebb fia, feleségével elűzik Adeleidot ismét hazájából. A család teljesen széthullik, a rokonok egymás ellen fognak fegyvert. Szent Adelheid a Salzi kolostorba vonult vissza és ott is derült jobblétre. Mindig mindenben Isten útját követte, még akkor is, ha emiatt családjával kellett szembe fordulnia. Mi volt ez az ő életébe, hanem a mai adventi köznap evangéliumában is szereplő kivonulás a pusztába?! Jézus Krisztus is ezt kérdezte: Miért mentek ki a pusztába? Azt már tudjuk, hogy Adelheid miért ment ki a pusztába, azt is tudjuk az elmúlt napok elmélkedéseiből, hogy Keresztelő Szent János miért ment ki. Sőt azt is tudjuk, hogy Jézus Krisztus miért ment ki. De még azt is, ha ószövetségi példát akarunk kiemelni, hogy a választott nép miért menekült ki Egyiptomból az ismeretlen pusztába. De vajon ti miért mentek ki a pusztába? - kérdezi a Mester a tanítványait. Mit akartok ott? Mit rejt nektek a puszta? Jól tudjuk, Testvéreim, hogy ezek a kérdések, amelyeket Jézus Krisztus fel tesz, olyan kérdések, amelyekre nincsen közös, vagy azonos felelet. Mert minden ember más keres, mást vár, és mást talál a pusztában. Mi is pontosan a puszta? Az életünk! Ha Jézus Krisztus és tanítása nélkül élünk, akkor az életünk egy kietlen, sivár pusztaság. Ha vele éljük tanítása szerint mindennapjainkat, akkor ez a puszta, az igazságok, a feleletek mezeje, ahol a helyes utat találhatjuk meg Jézus Krisztusban. Időnként fel kell tennünk magunknak is ezeket a kérdéseket: miért mentünk ki, miért léptünk be, miért hagytuk el, miért mondtuk azt, miért döntöttünk úgy? Az év vége, az advent, mindig a kérdések és visszatekintések időszaka. És miközben igyekszünk kérdéseinkre választ fogalmazni, gondolatban újra meg újra megjárjuk a pusztánkat. Egyesek puha ruhában, pompás öltözetben, királyi otthonuk ablakán kilesve, keressük a durva darócot meg a teveszőr ruhát. Mások rongyos ruhákban, otthon nélkül mindig a pusztában vannak, ott bolyonganak, keresik az utat, de nem találják, mert az ő pusztájukban nemcsak kietlenség van, hanem sötétség is. Ahogy a pompás lakások meleg fényében is lelketlen pusztaságok vannak és sötét emberi lelkek. Ők is a fényt keresik, és az utat még ha nem is tudják. A fény pedig közeledik, a horizonton egyre nagyobb lesz az aprócska csillag. Közel vagy hozzánk már Urunk, ahogy a bevezetőben is mondottuk a zsoltáros szavaival. Térdeljünk le mi is Testvéreim estenként az ablak elé, tekintsünk ki az éjszaka pusztaságába és keressük a csillagot, amely megmutatja mindannyiunknak a helyes utat.



Imádkozzunk:

Kérünk, Istenünk, szolgáljon javunkra ez a közösségben bemutatott áldozat, amellyel már mostani mulandó életünkben megtanítasz arra, hogy az égieket szeressük, és az örökkévalókhoz ragaszkodjunk. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!


2010. december 15., szerda

Advent harmadik hetének szerdája



Advent harmadik hetének szerdája



Keresztről nevezett Szent Mária Róza szűz apáca emléknapja



Eljön az Úr és nem késlekedik,
megvilágosítja a sötétség rejtelmeit,
és kinyilvánítja magát az összes nemzet előtt.



Könyörögjünk!

Add meg, kérünk, mindenható Istenünk, hogy karácsony közelgő ünnepe gyógyító kegyelmedet bőségesen árassza földi életünkre, és hozza meg nekünk örök javaidat. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Ámen!



Krisztusban szeretet Testvéreim!

Mai adventi köznapunkon egy igen szerény és hétköznapi szerzetesnőről is meg kell emlékeznünk. Életét nem kísérték hatalmas csodák, nem támadtak fel halottak, mégis 1954-ben a szentek közé emelték a 42 évesen elhunyt szüzet. Pár mondattal jellemezve életét, bármelyikünk élete lehetett volna. Édesanyja halálakor, édesapja férjhez akarja adni, hogy így gondoskodjon a sorsáról. Az ő számára azonban édesanyja halála legalább olyan jelnek számított, mint a hívő zsidók számára egykor a messiási idők eljöveteléről a visszatérő Illés próféta. Vagy, ahogy jel volt Szűz Máriának Erzsébet áldott állapota, a betlehemi éjszakában a pusztában nyájukra vigyázó pásztoroknak az angyal megjelenése és a barlangistálló jászolában fekvő gyermek, Jézus Krisztus. De ilyen jel lett az apostoli tanítványok számára Keresztelő Szent János is, vagy éppen fordítva Keresztelő Szent János tanítványainak az, amikor meglátják Jézus Krisztus által, látásukat visszanyerő vakokat, az ismét járó sántákat, a megtisztult leprásokat, hallásukat visszanyerő süketeket, a feltámadt halottakat, vagy a szegényeknek, elnyomottaknak hirdetett Örömhírt - Jézus Krisztus jóvoltából. Szent Mária Róza kolostorba lépett és szüzességi fogadalmat tett, válaszul a világ elvárásaival szemben. Két évtizeden keresztül nem volt más feladata, mint szakadatlanul gondozni a betegeket és a szegényeket, rászorulókat. Tette mindezt olyan hévvel, olyan szeretettel, hogy óhatatlanul elnyerte környezetének minden elismerését. 1852-ben egy szerzetesnői kongregációt szervezet, amelyet, "A szeretet szolgálóleányai" néven be is jegyeztek. Elkezdett munkáját már éppen hogy csak betudta fejezni, mert három évvel később megbetegedett és meghalt. Amit elért életében itt a földön, az a maximum volt, de ez a maximum mindannyiunk számára elérhető lenne. Nem mutatott be csodákat, egyetlen dolgot tudott művelni, szerette embertársait, gondozta azokat, akik rászorultak, biztatta és reményt adott nekik akkor is, ott is, amikor már nem volt remény. A súlyos betegek mindig közelebb állnak lélekben Isten országához, mint mi egészségesek. Tudat alatt is ők már valahogyan megérzik a sötétség rejtelmeit, életük addigi minden nehézségét és kudarcát. A fájdalom és a betegség mellett ez olyan erővel nyomja a beteg ember lelkét, hogy ebből a sötétségből alig tud szabadulni saját erejéből. Mindig kell hozzá egy megértő, egy szerető, gondoskodó lélek, aki képes ezt a sötétséget Krisztus által megvilágosítani. Szerencsés azaz ember, akinek ilyen személy a családjában van, de még szerencsésebb az a személy, akihez egy idegen tudja eljuttatni ezt a fényt. Tudjuk jól Testvéreim, hogy Isten országában mindennek kettős jelentése van. Semmi sem csupán annyi, amennyi önmaga, hanem üdvösségrendi kiterjedése van. Mert minden ember önmagában is jel! Jel sántán, jel vakon is, a megkeresztelt, az imádkozó, az egészséges és a beteg is. Jel, hogy magunk is értsük, és ne csak magunk, hanem mások is. Sokszor mégis siketek párbeszéde zajlik a világban, és nemcsak süketeké, hanem némáké is. Mégis e siketségben, e némaságban és e vakságban is micsoda káoszt képes az ember teremteni maga körül. A valóban ki kiáltott szó azonban a mennyekig terjed a pusztában és mindig halló fülekre, mindig látó szemekre és mindig segítségre siető léptekre talál! Legyünk ebben az adventban és utána tovább mi is ilyenek, akik meghalljuk embertársaink segélykérő néma kiáltását és segítségükre sietve vigyük el számukra azt a fényt, amelyet Jézus Krisztus hozott el a világba, a betlehemi láng fényét.



Imádkozzunk:

Kegyességedért esedezünk, Urunk, hogy ez az isteni erőforrás mossa le bűneinket, és készítsen elő a közelgő ünnepekre. Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké.
Ámen!


2010. december 14., kedd

Advent harmadik hetének keddje



Advent harmadik hetének keddje



Keresztes Szent János egyháztanító áldozópap emléknapja



Nem akarok mással dicsekedni,
mint Urunk, Jézus Krisztus keresztjével.
Általa keresztre szegezték nekem a világot,
és engem is a világnak.



Könyörögjünk!

Istenünk, te Keresztes Szent János áldozópapot és egyháztanítót a tökéletes önmegtagadás és a kereszt nagy szeretetére nevelted. Engedd, hogy kitartóan kövesük példáját, és eljussunk dicsőséged boldog szemlélésére az örökkévalóságban. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik, a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Ámen!



Krisztusban szeretet Testvéreim!

A mai napon a sarutlan karmelita rend alapítójának Keresztes Szent Jánosnak az emléknapját ünnepeljük. Keresztes Szent Jánosnak nem volt egyszerű elöljárójának lenni, mert bizony igencsak nehezen volt irányítható. Mindezek ellenére tehetsége nyilvánvaló volt mindenki számára mégis aggódtak az akaratos, olykor igen konok lelkipásztorért. Kompromisszumokra szinte alig volt hajlandó, egyedül Avilai Szent Teréz megismerése és egyénisége tartotta a karmelita rendben, azzal a feltétellel, hogy visszaállíthatja a szigort a rendben és így alapította meg a sarutlan rendet. A mai adventi köznap evangéliumában ma felhangzó példabeszéd nagyon jól illik szentünk életrajzához. A példabeszédben hallott két testvér esetében ugyanis az egyik felmerülő megoldás sem szerencsés. Már-már az ember érzése, hogy a történetből hiányzik egy harmadik testvér, mint a régi mesékben általában, aki szófogadó, kedves, aki nemcsak, hogy igent mond, hanem teljesíti is azt, amit magára vállalt ellenben testvéreivel szemben, akik mindketten egy-egy jellembeli hibával rendelkeznek. Ez a harmadik, szófogadó, kedves testvér azonban úgy tűnik, hogy már Jézus Krisztus korában is ritkaság számba ment. Mindebből úgy tűnik ki, mintha szót fogadni, engedelmeskedni, szavatartónak maradni ellenkeznénk korunk és szinte minden kor emberi szabadságeszméjével is. Mintha az utolsó pillanatig halogatott döntésben sokkal nagyobb érték rejlene. Pedig higgyétek el Testvéreim, hogy nem így van. A kellő időben és a határozottan kimondott igen, vagy nem mindenkinek csak segítségére van. És Jézus Krisztus ismét Keresztelő Szent Jánosra utal, de mi utalhatunk akár Keresztes Szent János alakjára is, aki az igazság útján járva segítségére lett kortársainak. Így hát mindketten a példabeszédben szereplő testvérek harmadik testvérévé válhatnak, aki azokkal ellentétben mindvégig tartotta magát az ígéretéhez. Az elmúlt napok, hetek elmélkedései nyomán lehet, hogy mi is tettünk már ígéreteket ebben az adventban, akkor ma aktuális lehet annak felülvizsgálata, hogy vajon mi hol tartunk ígéreteink betartásában? És, ha magunkba tekintve úgy véljük, hogy már ennyi idő elteltével is lazítottunk ígéreteink szaván, akkor most még nem késő, hogy visszatérjünk az eredeti szigorúbb felajánláshoz, ahogy Keresztes Szent János is visszatért a testi nehézségekhez járó fogadalom tételéhez.



Imádkozzunk:

Istenünk, te a kereszt titkának tanítását Keresztes Szent János életében csodálatosan elénk tártad. Add kegyelmesen, hogy ebből az áldozatból erőt merítve Krisztushoz hűségesen ragaszkodjunk, és az Egyházban minden ember üdvösségéért munkálkodjunk. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!


2010. december 13., hétfő

Advent harmadik hetének hétfője



Advent harmadik hetének hétfője



Siracuzai Szent Lucia vértanú szűz emléknapja



Ez a szent halálig küzdött Istenének törvényéért,
nem félt a gonoszok szavától,
mert életének alapja szilárd kőszikla volt.



Könyörögjünk!

Urunk, Istenünk, védelmezzen és óvjon minket Szent Lúcia szűz és vértanú dicsőséges közbenjárása. Add, hogy égi születésnapját buzgón megüljük itt, a földön, egykor pedig találkozzunk vele az örökkévalóságban. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Ámen!



Krisztusban szeretet Testvéreim!

Nem hiszem, hogy van olyan gyermek, vagy felnőtt itt nálunk Magyarországon, aki ne ismerné Luca napját, az ahhoz csatlakozó népi hiedelmeket, megfigyeléseket. Ennek ellenére a névadó szentről Szent Lúciáról bizony nagyon keveset, vagy legtöbbször semmit sem tudnak még a hittanos gyermekek, de még az őszülő felnőttek sem. Szent Lúcia gazdag Siracuzai család gyermeke volt, aki egy alkalommal beteg édesanyját elkísérte egy zarándoklatra Szent Ágota sírjához, ahol gyógyulást reméltek. Erős hittel imádkoztak és könyörögtek a Szenthez és szavaik meghallgatásra találtak a mennyben, annak közbenjárására, mert a betegségben szenvedő édesanya meggyógyult. A visszafelé vezető úton Lúciát megszólította egy hang, amely Szent Ágotának vallotta magát és szemére hányta a leánynak, hogy beteg édesanyját miért tette ki ilyen hosszú útnak, amikor betegségét ő maga a leánya is meggyógyíthatta volna hittével. Lúcia annyira megdöbbent e szavak hallatán, hogy el is határozta, hogy szüzességi fogadalmat tesz és zárdába vonul. Édesanyja bele is egyezett ebbe. Csakhogy volt már egy jegyese, akinek odaígérték a kezét, és aki nem volt hajlandó lemondani róla, egy láthatatlan Istenért. Bosszúból feljelentette Lúciát, akit először bordélyházba vetettek, majd megkínoztak, legvégül amikor már nem tudtak mit tenni vele, hogy elszakítsák az ő Égi Jegyesétől, egy karddal átszúrták a torkát. Lúcia szóra sem méltatta kínzóit, bár hogy is faggatták. Legyen ez példa a mi számunkra is nem kell mindig beszélni, nem kell mindig válaszolni. Azért sem, mert egy fajta válasz a hallgatás is. A mai köznap evangéliumában Jézus Krisztus válaszként olykor a visszakérdezés módszerét alkalmazza. Válaszolni ugyanis mindig nehezebb, mert nemcsak egy mondatra kell felelni, hanem meg kell érteni azt is, hogy valójában milyen rétegei vannak a kérdésnek, milyen hátulsó szándék vezérli azt. Ezért Jézus Krisztus, aki mestere a kérdezésnek és a válaszolásnak is, itt most azzal a módszerrel él, amivel ritkán szokott: visszakérdez. Ha ti megmondjátok előbb, akkor én is válaszolok utóbb... És újra csak Keresztelő Szent Jánosnál köt ki. Úgy tűnik, hogy Keresztelő Szent János eltétele láb alól nagy felháborodást, komoly nem tetszést váltott ki a zsidó emberekben. Személye, halála alkalmas volt arra, hogy tisztázza, ki hol is áll, melyik oldalt képviseli valójában. Mi keresztény római katolikusok elég, ha Jézus Krisztusról kérdezzük embertársainkat! Elég ha ebből, az erre érkező válaszból felismerjük, hogy akit kérdezünk mit gondol, melyik oldalon is áll. Mert a farizeusi lelkület nem csak a zsidó nép egyedüli tulajdonsága, hanem ellenkezőleg fellelhető az minden népnél, minden közösségnél, minden családnál. Vegyünk példát Szent Lúciáról, aki vallatóinak szavak helyett életével válaszolt, mert tudta, hogy az örökélet dicsősége sokkal fontosabb, mint a földi élet haszontalanul eltöltött évei.



Imádkozzunk:

Magunkhoz vettük szent Fiad Testét és Vérét, Istenünk. Kérünk adja meg a szentáldozás azt a lelkierőt, amely Szent Lúcia vértanúdat szolgálatodban hűségessé, a szenvedésben pedig diadalmassá tette. Krisztus, a mi Urunk által.
Ámen!


2010. december 12., vasárnap

Advent harmadik vasárnapja



Advent harmadik vasárnapja



Chantal Szent Franciska Vizitációs Nővérek Rendjének alapítója



Örüljetek az Úrban szüntelenül:
újra csak azt mondom, örüljetek, az Úr közel van!



Könyörögjünk!

Istenünk, te látod, milyen hűséges lélekkel várja néped karácsony ünnepét. Add, kérünk, hogy Üdvözítönk születésének nagy napjára elérkezve örvendező lélekkel, áhítatosan ünnepeljünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.
Ámen!



Krisztusban szeretet Testvéreim!

Ahol ránk Jézus vár

Valami mindig vár.
Hol munka, lárma, hajsza,
hol a mindennapok küzdelme, harca,
hol a keservek és kísértések,
próbák, bukások, szenvedések,
hol csend, csend, csend.
Kívül?
Vagy bent?
Valami mindig vár.

S Valaki mindig vár.
Mert Jézus mindig, mindenütt ott van.

Írja Türmezei Erzsébet költeményében, amely az Advent lelkiséget igyekszik sorai közé emelni. Szent Jakab apostol is így ír levelének elején: "Legyetek türelemmel az Úr eljöveteléig! Lám, a földműves is türelemmel vár a föld drága termésére, míg a korai és a késői eső meg nem érkezik." Sok elmélkedésben az elmúlt napokban és hetekben már a szent várakozás lelki örömeiről gondolkodtunk. Vannak sokan, főként a gyerekek, akik már türelmetlenül várják a karácsony eljövetelét. Nem is annyira egy pólyában síró Kisdedet várnak nagyon, ennél sokkal önzőbben az ajándékok halmazát várják türelmetlenül, hogy két nappal később unottan félre dobhassák, mint a megunt játékszereket. Nekünk szülőknek és nagyszülőknek nagyon fontos feladatunk, hogy megértessük gyermekeinkkel, hogy nem az ajándékok értéke, mennyisége a fontos, hanem, hogy van kinek adnunk valamit, és van kitől kapjunk egyáltalán valamit. A család minden ajándéknál, minden csillogásnál fontosabb! A betlehemi barlang istállóban sem volt meleg, sem volt luxus, de még kábeltévé sem, az ajándékok is szűkösek voltak, de annál bölcsebbek, annál fejedelmibbek. Ellenben ott volt a család és a baráti sokaság, akik felfigyeltek egy Kisded születésére. Nagyon sok csonka család él a világon, akik nem ismerhetik meg ennek melegségét, ennek fényét, ennek ünnepélyességét. Számukra nekünk kell elvinni a mi családjainkban lobogó meleget, hogy annak tűzénél ők is megmelegedhessenek.

Amikor Keresztelő Szent János börtönben raboskodott...-így kezdődik a mai evangélium. Sejteni lehetett, a politikai hatalom nem fogja tűrni, engedni, hogy akárcsak lelki értelemben is, egy másik rivális hatalom alakuljon. Ez sajnos a napjaink világában is így történik. Ma is leginkább emiatt támadják különböző rejtett módszerekkel a katolikus egyházat. Pedig, ha tetszik, ha nem, akkor is éppen egy másik, egy új hatalom születésénél járunk! A kereszténység valójában Keresztelő Szent János radikális föllépésében hallatja elsőként a hangját. Ez a pusztába kiáltó hang, ez vezeti át az addig őt követők figyelmét Jézus Krisztusra. Kettejük üzenetváltásában benne található a tanítványok iránti tapintat is: nehogy Szent János kiszolgáltatott helyzete kárukra legyen. A kérdés, ami elhangzik, nem hagy maga után többé semmiféle kétséget. Nem homályos, nem kertelő, nem intellektuális, nem irodalmi, nem költői, hanem az egyetlen, ami az ő helyzetében fontos, lényegre törő, és beismerést, állásfoglalást sürget - te vagy-e az, akinek el kell jönnie, vagy mást várjunk? Már-már provokálja Jézus Krisztust ezzel a kérdéssel. Nyilatkozatra, állásfoglalásra készteti. Nem sok olyan esetet idéznek az evangélisták, amelyben az Úr Jézus ilyen helyzetbe kerül, hogy neki kell színt vallania. Mindig megőrzi szuverenitását, istenségéből fakadó szabadságát, még a természet rendje fölött is. Keresztelő Szent János kérdése azonban választ sürget, hiszen itt nem kevésről van szó, hanem arról, hogy itt van-e az idő, vagy sem? A válaszban azonban több is van, mint egyszerű igen, Jézus Krisztus belefoglalja azt az üzenetet, ami nem csak Keresztelő Szent Jánosnak szól, hanem főleg a tanítványoknak: a vakok látnak, a sánták járnak, a halottak feltámadnak, a szegények pedig hirdetik az örömhírt. Egy finom jelzés utal azért arra, hogy a kérdés még sem egészen azt jelenti, amit a szavak takarnak. Mögöttes tartalma hagy némi okot aggodalomra, ezért teszi hozzá Jézus Krisztus válasza végén: boldogok, akik nem botránkoznak meg bennem! Ahány bibliafordítás látott napvilágot, szinte annyiféle megjelölést használnak a botránkozás kifejezésre: boldogok, akik nem sértődnek meg rám, boldogok, akik nem neheztelnek meg rám, boldogok, akik nem tántorodnak el tőlem, boldogok, akik nem ábrándulnak ki belőlem.

Azokon a helyeken, ahol Jézus Krisztus ugyan e szavakat használj, mindig találunk olyan személyt, akik helyzetük miatt, a maguk kényelme miatt, vagy éppen a nehézségek láttán hátat fordítanának Jézus Krisztusnak. Ilyen esetekben mondja: ha a szemed megbotránkoztat, vájd ki! Názáretben az övéi megbotránkoztak miatta. A világvége jövendölés végett: sokan eltántorodnak a hittől. Amikor beszédét kemény beszédnek tartják megkérdezi tőlük: ez megbotránkoztat titeket? Búcsúbeszédében is így fogalmaz: ezeket mondtam nektek, hogy meg ne botránkozzatok. Az olajfák hegyén pedig így szól: ti mindnyájan megbotránkoztatok bennem ma éjjel.

Mint azaz asszony, aki hosszú időn keresztül látogatta az ágyban fekvő betegeket, segített az időseknek és a fogyatékosoknak, míg egyszer neki magának is térd ízületi problémái támadtak, nagy fájdalmai voltak, és műtétre került sor. A műtét nem sikerült. Ezért kiábrándult Istenből. Gyóntatója azt tanácsolta neki, hogy imádságban kérdezze meg magát Jézus Krisztust, hogy vajon mi az oka annak, hogy őt ebben az állapotában hagyta. A következő napon az atya találkozott az asszonnyal, akinek az arcán teljes nyugalom ült, dacára annak, hogy szemmel láthatóan nem gyógyult meg és a fájdalmak továbbra is kínozták. Atya, emlékszik, mit mondott nekem tegnap? - kérdezte az asszony. Nos, odaálltam a kereszt elé, fölnéztem Jézus Krisztusra, és beszéltem neki a fájó térdemről, ő pedig azt mondta, hogy az semmi. Az övé sokkal rosszabb, az ő fájdalmai sokkal nagyobbak és nemcsak a fizikai sérülések miatt, hanem az emberek lelki állapota miatt! Testvéreim ennek az asszonynak a példájára álljunk mi is a megfeszített Jézus Krisztus elé és beszéljünk vele, de ne csak egyszer, hanem rendszeresen és kitartóan, akkor is, ha nem mindig felel. A válasz nem mindig szavakban érkezik, hanem sokszor életünkben történő váratlan változásokban! Ismerjük fel az ő szavait és jeleit, hogy vele éljünk második eljöveteléig. Végül Tűrmezei Erzsébet versének második felével fejezzük be elmélkedésünket:

Ott a zajban, a mindennapokban,
küzdelmekben és feladatokban,
ott szenvedésben és kísértésben,
hogy felemeljen, őrizzen, védjen,
hogy tanácsoljon, segítsen, áldjon,
átvigyen tűzön és akadályon,
új erőt adjon, új kegyelemben.

Mindenütt mindig vár,
de százszorosan vár ránk,
a csendben!



Imádkozzunk:

Kegyességedért esedezünk, Urunk, hogy ez az isteni erőforrás mossa le bűneinket, és készítsen elő a közelgő ünnepekre. Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké.
Ámen!