2014. március 15., szombat

Zsolozsma 70.



A II. vatikáni zsinat Gaudium et spes kezdetű, az Egyház és a mai világ viszonyáról szóló lelkipásztori konstitúciójából

Az ember sorskérdései

A modern világ egyszerre mutatkozik hatalmasnak és erőtlennek, képesnek arra, hogy megvalósítsa a legjobbat, de arra is, hogy elkövesse a legrosszabbat; egyképpen nyitva van számára az út a szabadság vagy a rabszolgaság, a haladás vagy a visszaesés, a testvériség vagy a gyűlölködés felé. Ráébred továbbá az ember, hogy neki magának kell helyes irányba terelnie azokat az erőket, amelyeket ő maga szabadított fel, mert ezek eltiporhatják, de szolgálhatják is. Mindebből világos, kérdéseinek tárgya: önmaga. Azok az egyensúlyhiányok, amelyekkel a modern világ küszködik, tulajdonképpen azzal az alapvetőbb egyensúlyhiánnyal függenek össze, amely az ember szívében gyökerezik. Sok ellentétpár ugyanis magában az emberben küzd egymással. Az ember mint teremtmény újra meg újra megtapasztalja a maga korlátait, vágyaiban azonban korláttalannak és egy magasabb rendű életre elhivatottnak érzi magát. Sokféle érték vonzza egyszerre, és mindig választani kénytelen közöttük, nem egyről pedig egészen le is kell mondania. Ráadásul, mivel esendő és bűnös, gyakran cselekszi azt, amit nem akarna tenni, amit pedig szeretne, nem teszi meg. Az ember így benső meghasonlásban van önmagával, ez pedig a társadalomban is számtalan súlyos ellentét forrása.Ennek a drámai helyzetnek a világos felismeréséig el sem juthatnak azok, akik elmerültek a gyakorlati anyagelvűségben, vagy a rájuk nehezedő nyomor nem engedi, hogy erről elgondolkodjanak. Sokan úgy vélik, hogy beérhetik a valóság sokféle értelmezésének valamelyikével. Mások egyedül az ember erőfeszítésétől várják az emberiség igazi és teljes felszabadulását, és meggyőződésük, hogy az ember eljövendő uralma a föld felett ki tudja majd elégíteni a szív minden vágyakozását. Vannak olyanok is, akik reménytelenül kételkednek az élet értelmében, ezért azoknak a vakmerőségét magasztalják, akik úgy vélekedve, hogy az emberi létezésnek önmagában semmi értelme sincs, kizárólag egyéni bátor döntésük által akarják annak egész értelmét megadni. Mégis, egyre többen lesznek olyanok, akik a világ jelen fejlődését látva felvetik, vagy fokozott érzékenységgel élik át a legalapvetőbb kérdéseket: Mi az ember? Mi az értelme a szenvedésnek, a rossznak, a halálnak? – mert ezekkel minden haladás ellenére számolni kell; Mit érnek az oly drága áron szerzett győzelmek? Mit nyújthat az ember a társadalomnak, és mit várhat tőle; Mi következik a földi élet után? Az Egyház pedig meggyőződéssel hisz Krisztusban, aki mindenkiért meghalt és feltámadt, és Szentlelke által világosságot meg erőt ad az embernek, hogy megfelelhessen nagyszerű hivatásának; de az ég alatt nem is adatott más név az embernek, amelyben üdvözülhetne. Hiszi továbbá az Egyház, hogy Ura és Mestere az egész történelem kulcsa, középpontja és végső célja. Az Egyház azt is hirdeti, hogy az összes változás mögött sok minden van, ami nem változik, és mindezeknek végső alapja Krisztus, aki ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.


2014.03.15. szombat



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.03.15. szombat

Kivezetni a sivatagból.

A teremtés első fázisában az anyag rettenetes hőfokon izzott. Mózes látomása szerint Isten kegyelme őt a föld felszínére állította. A sötétség teljes volt. A föld mostani vízkészlete utolsó cseppig gőzként lebegett, betakarva a felszínt. Amikor sokkal később lehűlt a földfelszín, kialakultak a felszíni viszonyok: hegyek, völgyek, folyók, tengerek, majd a föld anyaga lassan porlani kezdett. Isten ilyen elporladt helyen ültette a paradicsomkertet. Négy folyó öntözte, közülük kettőt ma is ismerünk: Tigris és Eufrátesz. Az első emberpárt a virágos, bokros, gyümölcsös kertbe helyezte. A bűn egyik büntetése volt, hogy a kertet körülvevő terméketlen sivatagba kellett vissza menniük. Napjainkban az emberi gondatlanság következtében egyre szaporodnak a sivatagok, zsugorodik a termőfelület. Sajnálatos, hogy vannak lelki-sivatagok is. Terméketlen, boldogtalan, jövőtlen lelkivilág. Szentséges atyánk szerint: „a szegénység, az éhség és a szomjúság sivatagja, az elhagyottság, az egyedüllét, a tönkretett szeretet sivatagja. Van Isten sötétségének és az emberi lélek kiüresedésének is sivatagja”. A fizikai élethiányt is nehéz visszafordítani, a lelkit sem könnyebb. Ez utóbbiak javítása, majd megszüntetése a papság feladata. A víztelenséget pótolni a lélek sivatagában Isten kegyelmével lehetséges. A kegyelmek hivatásos közvetítője a pap. Tanítóként feltárja a helyes ismereteket Istenről, emberről, kettőjük viszonyáról, örök életről, tökéletes boldogságról. Megmutatja a lehetőségeket, elindítja a vágyakat, az első lépéseket a kibontakozás útján. Aztán gondozza a lélek virágoskertjét tökéletesítéssel, időnként bűnbocsánattal. Felhívja a figyelmet a szentek koszorújára: ők is emberek voltak, de kapcsolatba léptek Jézussal, az Egyházzal, közösségükbe vonták Isten szétszórt gyermekeit, és így egyre elevenebb lett a kegyelmi élet, amely az igazság és szeretet világát, Isten országát telepítette a lelki sivatag helyére.


Nagyböjt 1. hete szombat




Istenünk, irgalmas Atyánk térítsd meg szívünket,hogy mindig az egy szükségeset keresve és az irgalmasság cselekedeteit gyakorolva csak a te dicsőségedet szolgáljuk egész életünkben. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben Isten mindörökkön örökké. Ámen.A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben Isten mindörökkön örökké.Ámen.

Nagyböjt 1 hete szombat

MTörv 26,16-19 Mt 5,43-48

„Ti tehát legyetek tökéletesek, mint ahogy a ti mennyei Atyátok tökéletes”

Nem tudom, hogy a Jézust hallgató egyszerű zsidók milyen szemmel néztek rá, amikor a hegyi beszédet eléjük tárta. Azok a szegény emberek tudtak néhány történetet őseik elmondása alapján a világ teremtéséről, ősapjuk, Ábrahám kiválasztásáról, aztán Jákob családjának szaporodásáról Egyiptomban. Amikor aztán már a zsinagógákban olvasták Mózes könyveit (öt papirusztekercs), megtanulták belőle, hogy Isten a Sínai hegy lábánál szövetséget kötött velük, ők az óta Isten különleges népe. Ez a számukra kézzelfoghatóan annyit jelentett, hogy Ábrahám egyik unokájának, Jákobnak (Izrael) tizenkét fia közül valamelyiknek a törzséből származik. Nyolc napos korukban mindegyik fiút körülmetélték, mert ez volt a testén örökös nyomot hagyó szertartás, amely által részesei lettek hivatalosan Isten ígéreteinek, ők vállalják, hogy Isten minden parancsát, rendelkezését híven megtartják, Isten, pedig gondoskodik róluk: hazát ad nekik, megvédi őket ellenségeiktől, haláluk után, pedig örök boldogságra vezeti őket. Ezt a szövetséget Isten azzal a céllal hozta létre, hogy felkészítse a zsidó népet igazi céljára: Nekik kell világra szülniük a minden ember megváltóját, Jézust, akiről csak annyi valóságot tudtak eleinte, hogy Ábrahám rajta keresztül válik minden nép áldásává: „Benned nyer áldást a föld minden nemzetsége”. (Ter 12, 3) Mivel a zsidó nép lázadásai miatt a pusztában vezekelt negyven évig, kipusztult mindenki, aki az Egyiptomból való szabadulás idejében elmúlt húsz éves, Mózes a honfoglalás előtt minden törvényt újra elmondott a megújult népnek Moáb mezején, és az imént felolvasott résszel fejezte be tanítását a Messiás eljöveteléig érvényes Ószövetségről. Ezzel az volt a célja, hogy megértsék a zsidók: Isten tiszta tanításokat adott Istenről, nem meséket, mint a bálványimádók, hogy „fennköltebbé tegyen téged minden nemzetnél, amelyet teremtett a maga dicséretére, hírnevére és dicsőségére, hogy szent népe légy az Úrnak, a te Istenednek, amint megmondta”. (MTörv 26, 19) Az evangélium, pedig arról szól ma, hogy eljött a Messiás, Izraelből született Dávid király családjából. Őt hallgatják most, amint hosszú, szép beszédben taglalja azokat a tudni és tenni valókat, amelyeket egy újszövetség megkötésével szentesít a saját vérével. Az Ószövetségben Isten kiemelte Ábrahám utódait a bálványimádó népek tömegeiből és a maga különleges népévé avatta. A megérkezett Messiás a világ minden népét meghívja, hogy az Ő népe legyen. Ennek az új közösségnek Jézus tanítása lesz a törvénykönyve. A zsidóknak adott törvénykönyv elkülönítette őket a többi néptől: „Hallottátok, hogy ezt mondták (nekik): Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet” (Mt 5,43) Most Jézus ezt mondja:
„Szeressétek ellenségeiteket (a nem zsidó népeket is), és imádkozzatok üldözőitekért, hogy fiai legyetek mennyei Atyátoknak, mert ő fölkelti napját a gonoszokra és a jókra, s esőt ad igazaknak és gazembereknek. Ha ugyanis csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi lesz a jutalmatok? ”Ti tehát legyetek tökéletesek, mint ahogy a ti mennyei Atyátok tökéletes” (44-48)


Jézus csodái 56. - Egy kegyet kérek



Egy kegyet kérek

 

Jézus a Nébó hegy közelében jár apostolaival. Ellenséges rabbik és farizeusok egy csoportja követi, szidalmazva Őt:
– Átkozott a Názáreti, bolond, megszállott. Nem akarjuk őt falaink között!
Épp akkor halad arra egy nagy karaván. Amikor annak vezetője meghallja a szitkozódást, megfordítja tevéjét, és megállítja az egész karavánt. Odamegy az apostolokhoz, és megkérdezi:
– Istenetek nevében, melyik köztetek a názáreti Jézus?
– Miért kérdezed? Te is kellemetlenkedni akarsz nekünk? Nem elég honfitársai kellemetlenkedése? Te is el akarod kezdeni? – kérdezi nagyon nyugtalanul Fülöp.
– Jobb vagyok ezeknél. És egy kegyet kérek. Ne utasítsatok el! Istenetek nevében kérem azt.
Van valami hangjában, ami meggyőzi a megkérdezett apostolokat. Simon azt mondja:
– Az első, ott elől, a két legfiatalabbal együtt.
A férfi tevéjével Jézushoz siet.
– Uram!... Hallgass meg egy szerencsétlent... – mondja neki.
Jézus, János és Marciam csodálkozva megfordul.
– Mit akarsz?
– Petrából való vagyok, Uram. Mások számára árukat szállítok a Vörös-tengertől Damaszkuszig. Nem vagyok szegény. De olyan, mintha az lennék. Van két gyermekem, Uram, és szemük megbetegedett, az egyik teljesen megvakult, a másik közel áll hozzá. Az orvosok nem tesznek csodákat, de te igen.
– Honnan tudod?
– Ismerek egy gazdag kereskedőt, aki ismer téged. Az én körzetemben tartózkodik. Néha neki is szolgálatokat teszek. Ő mondta nekem, amikor meglátta gyermekeimet: „Csak a názáreti Jézus tudná meggyógyítani. Keresd meg Őt!” Kerestelek téged. De kevés időm van, mert követnem kell a legmegfelelőbb utakat.
– Mikor láttad Sándort?
– Tavaszotok két ünnepe között. Azóta két másik utat tettem, de sose találkoztam veled. Uram, irgalmazz!
– Ember, nem tudok lemenni Petrába, és te se tudod elhagyni a karavánt...
– De igen, elhagyhatom. Van egy megbízható emberem. Őt küldöm előre, lassan. Én Petrába repülök. Tevém sebesebb a pusztai szélnél és mozgékonyabb egy gazellánál. Magamhoz veszem gyermekeimet és egy másik hűséges szolgámat. Csatlakozom hozzád. Te meggyógyítod őket... Ó, világosságot adsz szemeiknek, amelyek most olyanok, mint a sűrű felhő által eltakart csillagok. Utána folytatom utamat, miközben ők visszatérnek anyjukhoz. Hová mész?
– Debonba.
– Ne menj oda! Tele van azokkal... a machaerusbeliekkel. Átkozott helyek, Uram. Ne foszd meg magadat a szerencsétlenektől, Uram, azáltal, hogy átadod magadat az átkozottaknak!
– Ezt mondtam én is – dünnyög Bertalan szakállába, és sokan igazat adnak neki.
Most már mindenki Jézus és a petrai ember körül van. A városbeliek azonban visszafordulnak, amikor látják, hogy a karaván jóindulatú az Üldözött iránt. A karaván megállt, s várja a döntés kimenetelét.
– Ember, ha nem megyek a déli városokba, visszatérek észak felé. De ez nem jelenti, hogy meg foglak hallgatni.
– Tudom, hogy az izraeliták megvetnek engem. Nem vagyok körülmetélve, nem érdemlek meghallgatást. De te a világ Királya vagy, és mi is a világban vagyunk...
– Nem erről van szó. Hanem arról, hogy hogyan hihetsz abban, hogy én megteszem azt, amire az orvosok nem voltak képesek?
– Mert te az Isten Messiása vagy, ők pedig csak emberek. Te Isten Fia vagy. Misace mondta nekem, és én hiszem. Te mindent meg tudsz tenni, még egy olyan szegény ember számára is, mint én vagyok. – Az ember válasza biztos, és az ember teljessé teszi kijelentését azáltal, hogy lecsúszik tevéjéről anélkül, hogy letérdeltetné azt, és leborul a porba.
– A te hited nagyobb, mint sokaké. Menj! Tudod, hol van a Nébó?
– Igen, Uram. Az a hegy a Nébó. Mi is tudunk Mózesről. Nagy! Túl nagy ahhoz, hogy ne tudnánk róla. De te nagyobb vagy! Amint egy szikla a hegy mellett, olyan Mózes melletted.
– Menj Petrába! A Nébónál várni fogok rád...
– Van ott egy város a hegy lábánál, a látogatóknak. És ott vannak szállóhelyek... Ott leszek legfeljebb tíz napon belül. Erőltetni fogom az állatot, és ha az, aki téged küld, megvéd engem, nem találkozom viharral.
– Menj! És térj vissza, amily gyorsan csak tudsz!
– Uram! Én... nem vagyok körülmetélt. Az én áldásom utálatos előtted. De egy atya áldása sose utálatos. Megáldalak, és megyek.
Elővesz egy ezüstsípot, és háromszor belefúj. A karaván élén levő ember ügetve odajön. Beszélnek egymással. Üdvözlik egymást. Utána a férfi visszatér a karavánhoz, és elindítja azt. A másik felszáll tevéjére, és elindul dél felé, ügetve. Jézus és övéi folytatják az utat.

(7-1480)


Jézus csodái 55. - Menj, és dicsérd az Urat!



Menj, és dicsérd az Urat!

 

A sátoros ünnepek utolsó napján Jézus a Templomban elmondja az élő vízről szóló példabeszédet (P 9,342-346), ami annyira felháborítja a vezetőket, hogy a templomőrséget küldik elfogatására. Azok azonban hallják Jézus beszédének egy részét, és annyira csodálkoznak rajta, mint ahogy kisgyermekek csodálkoznának az angyalokon, és megfeledkeznek elfogásáról.
Erre megérkezik az egyik hivatalnok, magához hívja, és megfeddi őket.
Közben Jézus meggyógyítja a betegeket, akiket oda visznek, és nem törődik mással, míg a papok, farizeusok és kapitányok egy csoportja utat nem tör a sokaság között, oda nem ér hozzá.
– Még itt vagy? Menj el! A Főpap nevében!
Jézus feláll – mert lehajolt egy béna fölé – és rájuk néz, nyugodtan és szelíden. Utána visszafordul a beteg felé, lehajol hozzá, és ráteszi a kezét.
– Menj el! Érted? A nép elcsábítója! Vagy letartóztatunk téged!
– Menj, és dicsérd az Urat egy szent élettel – mondja Jézus a betegnek, aki meggyógyultan felkel. Ez Jézus egyetlen válasza, míg azok, akik fenyegetik, mérget köpködnek, a tömeg pedig figyelmezteti őket, hozsannázásával, arra, hogy ne ártsanak Jézusnak.
De ha Jézus szelíd, nem az József, Alfeus fia, aki kiegyenesedik, hátravetve fejét, hogy még magasabbnak tűnjék, felkiált:
– Eleázár és a tieid, akik szeretnétek letörni Dávid és Isten választott Fiának jogarát, tudd meg, hogy te kivágsz minden fát, és a tiédet először, amire oly büszke vagy. Mert a te gonoszságod megmozdítja fejed fölött az Úr kardját! – És még többet is mondana, de Jézus vállára teszi kezét, és azt mondja:
– Béke, testvérem! – És József, elkékülve a méltatlankodástól, elhallgat.
Utána kimennek a Templomból. (Vö. Jn 7,37-53)

(7-1438)
 


Zsolozsma 69.



Szent Aszteriosz amazeai püspök szentbeszédeiből

Utánozzuk az Úr, pásztori gondoskodását!

Ha Istennel kívántok versenyre kelni – hiszen az ő képmására vagytok teremtve –, akkor kövessétek az ő példáját. Ti, akik keresztények vagytok, már e névvel is valljátok emberszeretetét, törekedjetek Krisztus szeretetére! Vegyétek fontolóra jóságának gazdagságát: midőn emberként akart eljönni az emberekhez, maga előtt küldte Jánost, a bűnbánat hírnökét és vezérét, és János előtt az összes prófétát, hogy magukba szállásra tanítsák az embereket, hogy térjenek vissza az útra, és jobb gyümölcsöt teremjenek. Majd eljött közénk, és saját szájával személyesen hirdette: Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, és akik terhet hordoztok: én, megkönnyítlek titeket (Mt 11, 28). Hogy hogyan fogadta azokat, akik meghallgatták szavait? Készséggel megbocsátotta bűneiket; gyötrő bűneiktől gyorsan és pillanatok alatt megszabadította őket: az Ige megszentelte, a Lélek megerősítette őket; a régi ember a vízben eltemettetett, megszületett az új, amely a kegyelemben tündökölt. S hogyan folytatódott ezután? Az előbb még ellenség: jó baráttá lett; az idegen: fiúvá, a szentségtörő: szentté és jámborrá. Utánozzuk az Úr pásztori gondoskodását: vegyük csak szemügyre az evangéliumokat; ott mintegy tükörben szemlélhetjük szeretetének és jóságának a példáját; tanulmányozzuk csak szorgosan! Az evangélium példabeszédeiben és hasonlataiban ott látom azt a pásztorembert, akinek száz juha van. Amidőn az egyik bárány a nyájtól elszakad, és messze elkóborol, a pásztor nem marad a nyájnál, amely szép rendben együtt legelészik, hanem elindul, hogy megkeresse az elveszettet. Sok völgyön és szakadékon átkel, megmászik magas és meredek hegyeket, sok fáradsággal addig járja a pusztákat, amíg meg nem találja a tévelygőt. A megtalált bárányt nem üti-veri, és nem is kergetve hajszolja vissza a nyájhoz, hanem tulajdon vállára veszi, és szelíden bánva vele viszi vissza. Nagyobb öröm tölti el szívét a megtalált egy miatt, mint az egész nyáj miatt. Vegyük fontolóra ennek a hasonlatnak a homályba burkolt és elrejtett tanítását. Ez a bárány nem csupán akármilyen bárányt, és ez a pásztor sem akármilyen pásztort jelez, hanem valami többet. Ezek a példák szent valóságot tartalmaznak. Arra figyelmeztetnek bennünket, hogy ne tartsuk az embereket elveszetteknek és reménytelen eseteknek; és ha veszélybe jutnak, ne hanyagoljuk el őket, ne legyünk restek segítségükre sietni, és azokat, akik a helyes életútról letévedve bolyonganak, vezessük vissza az útra; örüljünk, ha visszatérnek, és segítsük őket vissza a helyesen és vallásosan élők közösségébe. 


Nagyböjt 1. hete péntek



Istenünk add meg híveidnek, hogy a nagyböjt üdvös hatására tetszésed szerint alakuljanak és az önként vállalt testi vezeklés mindannyiunk lelke számára hozzon lelki gyümölcsöt.A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben Isten mindörökkön örökké.Ámen.

Nagyböjt 1. hete péntek

Ez 18,21-28; Mt 5,20-26

„Ha a ti igazságtok nem múlja felül az írástudókét és farizeusokét, semmiképp se mentek be a mennyek országába”

Az igazság azt jelenti, hogy valami megfelel a saját fogalmának. Vannak természetes, a mi természetünk szerinti létrendhez tartozó igazságok, és vannak természetfeletti, vagyis Istennek a teremtett világot felülmúló rendjéhez tartozó igazságok. A természetes világhoz tartozó igazság: a víz a fizikai élet egyik legfontosabb feltétele. A kémikusok szerint a víz két hidrogén és egy oxigén vegyülete. Ezt ember fogalmazta meg, de nem ember találta ki. Természetfeletti igazság: Isten a világ Ura. A természetfeletti rend igazságait az Ó- és az Újszövetség kinyilatkoztatásaiban találjuk meg. Ezek az igazságok mind igazak, egymásnak nem mondanak ellen, és gyönyörű összhangban állnak egymással. Jézus külön kinyilatkoztatta ezt az alapvető tényt: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy visszavonjam a törvényt vagy a prófétákat; nem azért jöttem, hogy megszüntessem, hanem hogy beteljesítsem”. (Mt 5,17) Mit jelenthet ez a jézusi kifejezés: A ti igazságotok. Ez Isten igazsága kell, legyen, amelyet Jézus tanítványai elfogadtak és az embereknek hirdetik. Ha ugyanazt hirdetik az ószövetségi tanítók is, akkor nincs semmi baj, de Jézus óvja tanítványait attól, hogy a farizeusok és az írástudók igazságait mércének tartsák maguk és hallgatóik számára. Miért? Mert az ószövetségi kinyilatkoztatást több ízben emberi szintre igyekeztek leszállítani. Ilyen volt a házasság értelmezése. Isten így kodifikálta a házasságot: „Ezért elhagyja a férfi apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és egy testté lesznek”(Ter 2,24) Az egy test egy nagyszerű szervezetet jelent, amit csak úgy lehet felbontani, ha a szervezetet tönkreteszem, a bontott részek pedig teljesen hasznavehetetlenekké válnak. A farizeusok megengedték a házastársak válását, igaz, csak a férj kezdeményezésére. Jézus kifogásolja és tiltja. Vissza kell térnie a keresztény gondolkodásnak az eredeti igazsághoz.(Mt 5,27-28)Az Úr tehát magasabb szintre akarja visszaállítani ezeket az igazságokat. Jól érzékelteti más példákkal is, amit mondani akar: „Hallottátok, hogy azt mondták a régieknek: Ne ölj! Aki pedig öl, méltó az ítéletre. Én pedig azt mondom nektek, hogy mindenki, aki haragszik testvérére, méltó az ítéletre. Ha valaki azt mondja testvérének: Oktalan, méltó a főtanács ítéletére; aki pedig azt mondja: Bolond, méltó a gyehenna tüzére” (21-22) Jézus tehát újszövetségi szintre emeli a parancs megtartásának fokozatait, azokat az indulatokat, amelyek megelőzik az ötödik parancs végkifejletét. A modern ember még tovább csúszott a romlás lejtőjén, mint az egykori önző farizeusok és írástudók. Szétrombolják Isten egyik legféltettebb intézményét, a családot. Hirdetik, hogy ugyanolyan értékű az azonos neműek együttélése, mint az egy férfi és egy nő életre szóló szeretetközössége,a férj és feleség egymást boldogító szeretetszolgálata, az új élet természetes forrása. Mi az igazság? Az, ha a dolgok megfelelnek a fogalmuknak. Hol a megfelelőség? Jézus ítélete: „Semmiképp sem mentek be a mennyek országába”


2014.03.14. péntek



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.03.14. péntek

Mutassuk meg Krisztust!

Krisztus az istenséget birtokló Második isteni Személy. Egylényegű az Atyával és a Szentlélekkel. Elválaszthatatlanok. Jézus titokzatos teste az Egyház. „Ő a testnek, az egyháznak a feje” (Kol 1,18) Minden keresztény ennek a krisztusi testnek a tagja, szerves egységben Krisztussal és egymással: „Most pedig örömest szenvedek értetek, és kiegészítem testemben azt, ami hiányzik Krisztus szenvedéseiből, testének, az egyháznak javára, amelynek én szolgája lettem az Istentől értetek kapott tisztségnél fogva.” (24-25) Ennek a közösségnek teljes jogú vezetőjévé nevezte ki Jézus Szent Pétert, mielőtt elhagyta volna látható alakban a fiát llegeltesd bárányaimat 1,15-17) Már korábban is erre a tisztségre emelte:„és mondom neked: Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni Egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyekben is, és amit feloldsz a földön, föl lesz oldva a mennyekben is”(Mt 16,18-19) Az Egyház él és élni is fog a világ végéig. Ha nem így lenne, akkor Krisztus súlyos vereséget szenvedne, mert a tekintélye csorbát szenvedve füstté válna. Mindig igaza van, mert Ő örök igazság. Ha gond van egyesek fejében az Egyházzal, annak oka az illető gyenge hite, esetleg sértődöttsége. Lehetséges, hogy mi, az Egyház tagjai sem tudjuk igazán megbecsülni a Sziklát, amelyet Krisztus hitelesített. Igyekezzünk az igazság és szeretet alapján állva bizonyságot tenni Krisztus műve mellett.


2014. március 13., csütörtök

Jézus csodái 54. - Elég! Akarom!



Elég! Akarom!

 

Jézus a Jeruzsálemhez közel lévő Nóbéban beszél, egy öreg ember házának küszöbén állva. Ekkor mondja el A népét látogató királyról szóló példabeszédét. (P 9,340-341) Utána elhallgat. Csak a szél hangját lehet hallani, ami mindinkább erősödik. A fák félelmetesen csikorogva hajlonganak. Az emberek visszasietnek házaikba.
Egy valódi forgószél jön északról a városra. Ágakat tör le a fákról, cserepek repülnek, néhány terasz fala nagy zajjal leomlik. A dió- és almafák megcsavarodnak, mintha ki akarnának szakadni a földből.
– Valami szerencsétlenség jön – mondja a házigazda.
– Igen. Nem tudom mi lesz azokkal, akik még a lombsátrakban laknak... – mondja Péter.
A szél oly erős, hogy a háromágú mécses lángjai remegnek, jóllehet az ajtók be vannak csukva.
A szél zaja mindinkább erősödik, és veri a házat a homokkal és töredékekkel, ami azt a benyomást kelti, mintha finom jégeső esne. Kintről mind közelebbről hallatszik az asszonyok kiáltozása:
– Férjeink! Gyermekeink! Úton vannak! Félünk! Ledőlt egy elhagyott ház fala... Uram! Jézus! Irgalom!
Jézus feláll, nagy nehezen kinyitja az ajtót, amit a szél fújása erősen nyom. Az asszonyok, meghajolva, hogy ellenálljanak a szélnek, kezüket előre tartva, nyögnek.
– Jöjjetek be! Ne féljetek! – mondja Jézus. És nézi az eget és a kidőlni készülő fákat.
– Jöjj vissza, Jézus! Látod, miként törnek le az ágak, és hullanak a cserepek. Nem okos dolog kint maradni – kiáltja Júdás, Alfeus fia.
– Szegény olajfák! Ez jégeső. Ahová esik, ott vége az aratásnak – jegyzi meg Péter.
Jézus nem jön be. Sőt, egészen kimegy a viharba, amely tépdesi ruháját és összeborzolja haját. Felemeli karját, imádkozik, és utána megparancsolja: – Elég! Akarom! – és visszamegy a házba.
A szél egy utolsót nyög, és utána hirtelenül megszűnik. Mély benyomást tesz a csend, a nagy zaj után. Az emberek csodálkozva néznek egymásra. A szélvész nyomai megmaradnak: a levelek, letört ágak, elszakadt függönyök. De minden csendes. A felhők világosabbá válnak, szétszóródnak, de egy zápor hull belőlük, és megtisztítja a poros levegőt.
– De mi történt?
– Hogyan ért véget?
– Úgy látszott, a világ vége következik, és most kiderül az ég!
Házról házra ezt kérdezik az emberek.
Az asszonyok, akik Jézushoz futottak, most kifutnak.
– Az Úr! Az Úr van velünk! Ő művelte a csodát! Megállította a szelet! Szétszaggatta a felhőket! Hozsanna! Hozsanna! Dicsőség Dávid Fiának! Béke! Áldás! Krisztus velünk van! Velünk van az Áldott! A Szent! A Szent! A Szent! A Messiás velünk van! Alleluja!
A városka minden lakója odafut a házhoz, ahol Jézus van. Mindenki meg akarja csókolni, érinteni, magasztalni.
– Dicsérjétek a Magasságos Urat! Ő a szelek és a vizek Ura. Ha Ő meghallgatta Fiát, azért tette, hogy megjutalmazza iránta tanúsított hiteteket és szereteteteket.
És Jézus el akarja bocsátani őket. De ki tudja lecsillapítani az ünneplő várost, amelyet felizgatott a nyilvánvaló csoda? Főleg, ha a város tele van nőkkel? Jézus hiába erőlködik. Türelmesen mosolyog, miközben a vendéglátó öreg könnyeivel mossa és megcsókolja balkezét.
Visszatérnek az első emberek Jeruzsálemből, lihegve, félelemmel eltelve. Ki tudja milyen szerencsétlenségtől féltek. Látják az ünneplő népet.
– Mi az? Mi történt? De nem volt itt vihar? A hegyről úgy látszott, hogy a város eltűnik a porfelhőben. Azt hittük, összeomlott. És itt mindenki ép!
– Az Úr! Az Úr! Idejében jött el, hogy megmentsen minket a pusztulástól. Csak az elátkozott ház dőlt össze, és néhány cserép és ág. És ti? Mi történt Jeruzsálemben?
Keresztezik egymást a kérdések és a válaszok. De a férfiak utat nyitnak, hogy odamenjenek, és kifejezzék tiszteletüket az Üdvözítő előtt. Csak utána mondják el, hogy mennyire féltek a városban a fenyegető vihartól, és mindnyájan elmenekültek a lombsátrakból a házakba, és az olajfa kertek tulajdonosai már siratták termésüket... amikor hirtelenül a szél elült és az ég kiderült, kis eső után... és az egész város elcsodálkozott. Egyesek a vihart Isten büntetésének tartották azért, mert előzőleg rosszul bántak a Templomban a Messiással.

(7-1420)


Zsolozsma 68.



Szent Aszteriosz amazeai püspök szentbeszédeiből

Utánozzuk az Úr, pásztori gondoskodását!

Ha Istennel kívántok versenyre kelni – hiszen az ő képmására vagytok teremtve –, akkor kövessétek az ő példáját. Ti, akik keresztények vagytok, már e névvel is valljátok emberszeretetét, törekedjetek Krisztus szeretetére! Vegyétek fontolóra jóságának gazdagságát: midőn emberként akart eljönni az emberekhez, maga előtt küldte Jánost, a bűnbánat hírnökét és vezérét, és János előtt az összes prófétát, hogy magukba szállásra tanítsák az embereket, hogy térjenek vissza az útra, és jobb gyümölcsöt teremjenek. Majd eljött közénk, és saját szájával személyesen hirdette: Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, és akik terhet hordoztok: én, megkönnyítlek titeket (Mt 11, 28). Hogy hogyan fogadta azokat, akik meghallgatták szavait? Készséggel megbocsátotta bűneiket; gyötrő bűneiktől gyorsan és pillanatok alatt megszabadította őket: az Ige megszentelte, a Lélek megerősítette őket; a régi ember a vízben eltemettetett, megszületett az új, amely a kegyelemben tündökölt. S hogyan folytatódott ezután? Az előbb még ellenség: jó baráttá lett; az idegen: fiúvá, a szentségtörő: szentté és jámborrá. Utánozzuk az Úr pásztori gondoskodását: vegyük csak szemügyre az evangéliumokat; ott mintegy tükörben szemlélhetjük szeretetének és jóságának a példáját; tanulmányozzuk csak szorgosan! Az evangélium példabeszédeiben és hasonlataiban ott látom azt a pásztorembert, akinek száz juha van. Amidőn az egyik bárány a nyájtól elszakad, és messze elkóborol, a pásztor nem marad a nyájnál, amely szép rendben együtt legelészik, hanem elindul, hogy megkeresse az elveszettet. Sok völgyön és szakadékon átkel, megmászik magas és meredek hegyeket, sok fáradsággal addig járja a pusztákat, amíg meg nem találja a tévelygőt. A megtalált bárányt nem üti-veri, és nem is kergetve hajszolja vissza a nyájhoz, hanem tulajdon vállára veszi, és szelíden bánva vele viszi vissza. Nagyobb öröm tölti el szívét a megtalált egy miatt, mint az egész nyáj miatt. Vegyük fontolóra ennek a hasonlatnak a homályba burkolt és elrejtett tanítását. Ez a bárány nem csupán akármilyen bárányt, és ez a pásztor sem akármilyen pásztort jelez, hanem valami többet. Ezek a példák szent valóságot tartalmaznak. Arra figyelmeztetnek bennünket, hogy ne tartsuk az embereket elveszetteknek és reménytelen eseteknek; és ha veszélybe jutnak, ne hanyagoljuk el őket, ne legyünk restek segítségükre sietni, és azokat, akik a helyes életútról letévedve bolyonganak, vezessük vissza az útra; örüljünk, ha visszatérnek, és segítsük őket vissza a helyesen és vallásosan élők közösségébe. 


Nagyböjt 1. hete csütörtök



Kérünk Istenünk,erősítsd bennünk az egyenesen gondolkodó elmét és a készségesen jót tevő akaratot,hogy akik nélküled nem létezhetünk,
törvényeid szerint tudjunk élni.A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben Isten mindörökkön örökké.Ámen.

Nagyböjt 1. hete csütörtök

Eszt 4,n.p-r.aa-bb.gg-hh; Mt 7,7-12

„Kérjetek és adatik nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek”

Urunk, Jézus Krisztus a böjti napokban nemcsak passzív, tehát szenvedő, lemondó magatartást kíván tőlünk, hanem szent tevékenységre is sarkall minket. Ezért ajánlja a hegyi beszédben: „Kérjetek és adatik nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek”. A jó érdekében, amit a Mennyei Atya általunk akar adni a ránk bízottaknak, ezeket a néha nehéz tennivalókat is vállalnunk kell. A kéréshez általában megalázkodás járul. A kisgyerekek kérése bizalomból fakad. Meggyőződéssel gondolja: szüleim szeretnek, minden kívánságomat teljesítik, ha módjukban áll. De szólnom kell, hogy szeretnék valamit megkapni. Ugyanezt elvárja tőlünk a Mennyei Atya is, bár ő tudja, hogy mit szeretnénk, végtelen gazdag is, minden lehetőt meg tud adni gyermekeinek, meg is akarja adni, ha javunkra válik a kért dolog. De ezt a kis megalázkodást feltételül szabja a kérőnek. Minden kegyelem ingyenes ajándék, de kérni kell. Ezért nem tud sokszor kegyelmeket nyújtani Atyánk, mert nem kérjük. A mai olvasmányban a világtörténelem egyik legnagyobb és legszebb kérését hallottuk. Eszter zsidó származású gyönyörű nagylány volt, amikor egy felségsértő királyné helyére újat kerestek a zsidókat is fogságban tartó óriási pogány birodalom királya mellé királynénak. A sok jelölt közül a király Esztert választotta. Származását nem kutatták. Egy nagyúr később ki akarta írtatni a zsidó népet. Eszter nagybátyja üzent neki a népirtás veszélyéről. Kérte, hogy a királynál járjon közbe népéért. A fennálló törvények szerint a királyné is csak a király hívására léphetett be a trónterembe. Ezért könyörgött Eszter udvarhölgyeivel együtt Istenhez, hogy minden körülményt Ő rendezzen el. Imájából mi is tanulhatunk: Alázatos megszólítás: „Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene, áldott légy! Segíts meg elhagyatottságomban, hiszen más segítőm rajtad kívül nincsen. Veszedelmem ugyanis nyilvánvaló”. Utána hivatkozik az Úr régi csodáira, amelyekkel a zsidó népet istápolta: „Azt hallottam, Uram, őseim könyveiből, hogy te mindazokat, akik kedvesek előtted, megszabadítod mindörökre. Most pedig segíts meg engem, aki egyedül vagyok és senkim sincs rajtad kívül, Uram, Istenem. És most jöjj segítségemre árvaságomban, adj ajkamra ékes szavakat az oroszlán színe előtt, tégy kedvessé előtte és úgy hajlítsd a szívét, hogy meggyűlölje ellenségünket és elpusztuljon azokkal egyetemben, akik egyetértenek vele. Minket meg szabadíts meg ellenségeink kezéből, fordítsd gyászunkat örömmé, szomorúságunkat vidámsággá” Nekünk nincs királyunk és királynénk a földön,de van Jézusunk, aki minden nemzet Királya, és van örökös Királynőnk, aki Jézus Édesanyja, nekünk Nagyasszonyunk, Szent István ország felajánlása óta törvényes öröksége neki Magyarország. Kérjük a legnagyobb bizalommal, mert szükségünk igen nagy, emberi segítség kívülről nincs: Jöjjön és hozzon segítséget a mennyből! Hozza el Fia erejét, igazságát és szeretetét, adja meg nekünk őseink hitét, buzgóságát, adjon egyetértést, egymásra találást. Uram! Zörgetünk bizalommal, nyisd meg gyorsan irgalmad kapuját.


2014.03.13. csütörtök



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.03.13. csütörtök

A mai előírt szentírási szövegek a kérő imáról adnak nekünk üdvös tanítást. Meg lehet, és meg is kell tanulnunk, hogy mindent a fölséges Isten teremtett. Ezt az anyagi és a szellemi javakra vonatkozólag egyaránt el kell fogadnunk. A szellemi, lelki javakról, a kegyelmekről külön nem tárgyalunk, hiszen mind az Eszter könyvéből vett olvasmány, mind az evangélium e világi, történelmi gondokat tár elénk, de a teljesség kedvéért megemlítve az üdvösség eszközeit, a kegyelmeket kizárólag csak kérő imával lehet megnyerni Istentől. A napi gondok megoldása lehetnek nagyon nehezek. Ilyenkor szabad Istentől imával segítséget kérni. Eszter könyvéből erre igen alkalmas tanítást kapunk. Urunk, Jézus Krisztus a mai evangéliumban erre buzdít. Kr.e. 586-ban a babiloni hadsereg katonái két éves ostrom után elfoglalták Jeruzsálemet. A királyt udvarával, gazdagabb alattvalóival és a jól képzett mesteremberekkel együtt a babiloni birodalomba hurcolták rabszíjra fűzve. Ott szétszórták őket a helyi lakosok között. Amikor az uralkodó, Nebukadnezár meghalt, fia Baltasszár foglalta el a trónját. Néhány év múlva legyőzték a perzsa birodalom csapatai. Az összes fogoly nép, köztük a zsidók is, az ő zsákmányuk lett. Achasveros királynak új fő királynét kerestek, egy gyönyörű zsidó hölgyre, Eszterre esett a választás. Kislány kora óta árva volt. Idős rokona, Mardokeus maga mellé fogadta. A királyné-keresés versenyébe fogadott leányát ő nevezte be. Egy magas rangú úr, aki gyűlölte Mardokeust, rávette a királyt, hogy az egész birodalomban egy kijelölt napon öljék meg a zsidókat. Eszter is, Mardokeus is böjtölt és imádkozott az Úrhoz. „Uram, Uram, mindenható Király! A te hatalmadban van a mindenség, és senki sem tud neked ellenállni, ha meg akarod Izraelt menteni. Te alkottad az eget és a földet, s az összes csodálatos dolgot, amely az égbolt alatt található. Re vagy a mindenség Ura, és nincs senki, aki ellenállhatna neked, Uram. Most pedig, Uram, Istenem, Királyom, Ábrahám Istene, könyörülj népeden! Ránk vetették ugyan szemüket, hogy elveszítsenek bennünket. Azon vannak, hogy örökségedet, amely kezdettől fogva a tiéd, elpusztítsák. Ne fordulj el tulajdonodtól, amelyet kiszabadítottál Egyiptom földjéről! Hallgasd meg imámat, légy irgalmas örökségedhez, fordítsd gyászunkat örömre, hogy életben maradhassunk, és dicsőíthessük a nevedet, Uram. ne engedd, hogy elnémuljon azoknak az ajka, akik téged dicsőítenek!” (Eszt 4,17é-h) Eszter a királyi palotában így imádkozott: „Uram, királyunk, te Egyetlen! Siess segítségemre, mert magam vagyok, és rajtad kívül nincs segítségem, s életemet kockáztatom. Tudom már a bölcsőtől, családom ölétől, hogy te, Uram, kiválasztottad Izraelt minden nép közül, és atyáinkat is őseik közül, hogy örök-részed legyenek örök időkre, és amit ígértél, azt mind megadtad. De vétkeztünk ellened, azért ellenségeink kezébe adtál minket, mert az ő isteneiket imádtuk. Igazságos vagy, Uram! Nem elég nekik keserű szolgaságunk, kezüket bálványaik kezébe tették, hogy eltörlik szád parancsait, megsemmisítik örökségedet,bezárják azok ajkát,akik téged dicsőítenek.
Ne engedd, Uram, jogaidat azoknak, akik nincsenek. Adj bátorságot, te isteneknek királya, és minden hatalom Ura. Minket meg szabadíts meg karoddal és siess segítségemre, mert magam vagyok”. (1-8) Jézus a kérő imára így tanít: „Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. Mert aki kér, az kap, aki keres, az talál, s aki zörget, annak ajtót nyitnak. Melyiktek ad fiának követ, amikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, ki ad neki kígyót? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jót mennyei Atyátok azoknak, akik kérik. Amit akartok, hogy veletek tegyenek, ti is tegyétek velük. Ez a törvény és a próféták”(Mt 7,7-12) Az aggdalom helyébe csodálatos örömöt ad a bizalom és a szeretet.


2014. március 12., szerda

Jézus csodái 53. - Miért gyógyítasz szombaton?



Miért gyógyítasz szombaton?

 

A sátoros ünnepen Jézus a jeruzsálemi Templomban beszél, amikor valaki beléköt:
– Hogyan lehet Isten csodáidban, ha azok tiltott napokon történnek? Tegnap meggyógyítottál egy leprást a betfagei úton!
Jézus ránéz beszédének félbeszakítójára, de egyelőre nem válaszol neki. Később azonban visszatér erre az ellenvetésre:
– Szemrehányást tesztek nekem, és nem először, azért, mert meggyógyítottam egy embert szombaton. Nemde Mózes azt mondja, hogy irgalmasnak kell lenni egy elesett szamár vagy ökör iránt is, mert az testvéred jószága? És énnekem nem kell irgalmasnak lennem testvérem beteg teste iránt, aki számára a visszaszerzett egészség egy anyagi jó és egy lelki eszköz arra, hogy áldja Istent, és szeresse Őt jóságáért? És nemde szombaton is gyakoroljátok a körülmetélést, amit Mózes a pátriárkáktól kapott és nektek adott? Ha egy ember körülmetélése szombaton nem sérti a mózesi törvényt, mert arra szolgál, hogy egy fiút a Törvény fiává tegyen, miért méltatlankodtok, ha én szombaton meggyógyítom az egész embert, testét és lelkét, és Isten fiává teszem? Ne a látszat és a betű szerint ítéljetek! Hanem ítéljetek helyesen és lélek szerint, mert a betű, a szertartások, a látszat halott dolgok, festett tájak, de nem élnek igazán, míg a szavakban és látszatokban lévő lélek igazi élet, és az örökkévalóság forrása. De ti nem értitek meg ezeket a dolgokat, mert nem akarjátok megérteni. Menjünk!
És hátat fordítva nekik, kimegy apostolaival a Templomból.

(7-1398)


Zsolozsma 67.



Szent Aszteriosz amazeai püspök szentbeszédeiből

Utánozzuk az Úr, pásztori gondoskodását!

Ha Istennel kívántok versenyre kelni – hiszen az ő képmására vagytok teremtve –, akkor kövessétek az ő példáját. Ti, akik keresztények vagytok, már e névvel is valljátok emberszeretetét, törekedjetek Krisztus szeretetére!Vegyétek fontolóra jóságának gazdagságát: midőn emberként akart eljönni az emberekhez, maga előtt küldte Jánost, a bűnbánat hírnökét és vezérét, és János előtt az összes prófétát, hogy magukba szállásra tanítsák az embereket, hogy térjenek vissza az útra, és jobb gyümölcsöt teremjenek. Majd eljött közénk, és saját szájával személyesen hirdette: Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, és akik terhet hordoztok: én megkönnyítlek titeket (Mt 11, 28). Hogy hogyan fogadta azokat, akik meghallgatták szavait? Készséggel megbocsátotta bűneiket; gyötrő bűneiktől gyorsan és pillanatok alatt megszabadította őket: az Ige megszentelte, a Lélek megerősítette őket; a régi ember a vízben eltemettetett, megszületett az új, amely a kegyelemben tündökölt. S hogyan folytatódott ezután? Az előbb még ellenség: jó baráttá lett; az idegen: fiúvá, a szentségtörő: szentté és jámborrá.Utánozzuk az Úr pásztori gondoskodását: vegyük csak szemügyre az evangéliumokat; ott mintegy tükörben szemlélhetjük szeretetének és jóságának a példáját; tanulmányozzuk csak szorgosan!Az evangélium példabeszédeiben és hasonlataiban ott látom azt a pásztorembert, akinek száz juha van. Amidőn az egyik bárány a nyájtól elszakad, és messze elkóborol, a pásztor nem marad a nyájnál, amely szép rendben együtt legelészik, hanem elindul, hogy megkeresse az elveszettet. Sok völgyön és szakadékon átkel, megmászik magas és meredek hegyeket, sok fáradsággal addig járja a pusztákat, amíg meg nem találja a tévelygőt. A megtalált bárányt nem üti-veri, és nem is kergetve hajszolja vissza a nyájhoz, hanem tulajdon vállára veszi, és szelíden bánva vele viszi vissza. Nagyobb öröm tölti el szívét a megtalált egy miatt, mint az egész nyáj miatt. Vegyük fontolóra ennek a hasonlatnak a homályba burkolt és elrejtett tanítását. Ez a bárány nem csupán akármilyen bárányt, és ez a pásztor sem akármilyen pásztort jelez, hanem valami többet. Ezek a példák szent valóságot tartalmaznak. Arra figyelmeztetnek bennünket, hogy ne tartsuk az embereket elveszetteknek és reménytelen eseteknek; és ha veszélybe jutnak, ne hanyagoljuk el őket, ne legyünk restek segítségükre sietni, és azokat, akik a helyes életútról letévedve bolyonganak, vezessük vissza az útra; örüljünk, ha visszatérnek, és segítsük őket vissza a helyesen és vallásosan élők közösségébe.


Nagyböjt 1. hete szerda



Kérünk Istenünk, jóságosan ügyelj Egyházad áhítatos odaadására, hogy mindazok, akik a böjtöléssel fékre fogják magukat testben, jótettük gyümölcseként szülessenek újjá lélekben. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben Isten mindörökkön örökké.Ámen.

Nagyböjt 1. hete szerda

Jón 3,1-10; Lk 11,29-32

„Ez a nemzedék nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét”

Jézus nagyon szomorú, amikor ezt a kijelentés teszi:„Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Jelet kíván, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Mert amint Jónás jel volt a niniveiek számára, az Emberfia is az lesz ennek a nemzedéknek” (Lk11,29-30) Az Úr két régi példát említ, amelyekből megfelelő következtetéseket vonhattak le akkori hallgatói, és amiket bölcsen végighallgatva mi is komolyan megerősödhetünk hitünkben. Sába földje, országa a legrégibb szentírási részekben is megtalálható. Salamon korában a Szentföldtől délre eső vidéket, a mai Arábia északi részét jelentette. A Királyok 1. könyve, mint aranyban és fűszerben rendkívül gazdag országként írja le. Akkori királynője művelt asszony volt. Hírből ismerte Salamon királyt. Legendákat meséltek neki bölcsességéről, udvaráról, építkezéseiről. Felébredt benne a vágy, hogy ha már kortársa egy ilyen csodálatos tehetségű embernek, személyesen is megismerkedhessen vele. Ma sem mentes a gondtól egy ilyen uralkodói utazás megtervezése, lebonyolítása. Akkor viszont nem voltak diplomáciai testületek, külföldi nagykövetek, attasék. Még térkép, sőt iránytű sem létezett. A sivatagos tájon gyalog vagy teveháton haladhatott az utas. A királynő természetesen tevekaravánnal vágott neki a hosszú útnak. De vállalta, mert próbára akarta tenni kérdéseivel uralkodó társát. „Miután nagy kísérettel és gazdagsággal, fűszereket, mérhetetlen sok aranyat és drágaköveket hozó tevékkel bevonult Jeruzsálembe, elment Salamon királyhoz, s elmondta neki mindazt, ami a szívében volt. Salamon fel is világosította minden dologról, amelyet eléje terjesztett; nem volt olyan dolog, ami a király előtt rejtély lett volna. Sába királynője látta Salamon egész bölcsességét a házat, amelyet épített, az asztalán levő ételeket, a szolgák lakóhelyeit s a cselédek sorát az egészen elégő áldozatokat, amelyeket az Úr házában szokott bemutatni, a lélegzete is elállt és azt mondta a királynak: Igaz az a beszéd, amelyet hallottam földemen dolgaidról és bölcsességedről; nem hittem, amikor beszélték, amíg el nem jöttem magam és saját szememmel nem láttam, s meg nem győződtem, hogy felét sem mondták el nekem: bölcsességed és dolgaid felülmúlják a hírt, amelyet hallottam. Boldogok embereid és boldogok szolgáid, akik mindig előtted állnak, s hallják bölcsességedet. Áldott legyen az Úr, a te Istened, akinek megtetszettél, s aki Izraelé trónjára ültetett – mivel az Úr örökké szereti Izraelt, s aki királlyá tett, hogy jogot s igazságot szolgáltass! Majd adott a királynak százhúsz talentum aranyat (41 kg/db) s nagyon sok fűszert meg drágaköveket; sohasem hoztak többé annyi fűszert, mint amennyit Sába királynője adott Salamon királynak”. (1Kir 10,1-13) Csoda, hogy Jézus szomorúan gondolja végig mindezt? Salamon bölcs volt néhány dologban, de Jézus maga a végtelen bölcsesség. Salamon felépített egy fővárost, rendbe hozott egy Duna-Tisza köznyi országot; de Jézus az egész föld és ég teremtője, feldíszítője, éltetője. Népének jelentéktelen figurái új jelet követelnek. Nem ad más jelet, mint a feltámadást halottaiból. Vajon a mi nemzedékünk okosabb? Mi Jézusnál keressük a megoldásokat?


2014.03.12. szerda



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.03.12. szerda

Jónás próféta haragudott Ninivére.

Lehet, hogy tudatos pogány-ellenesség élt a lelkében a nagyváros ellen, és nem vette komolyan Isten első parancsát, ami keményen hangzott és nagy veszedelemről szólt: „Kelj útra, menj el Ninivébe, a nagy városba! Hirdesd neki, hogy gonoszsága színem elé jutott”. (Jón 1,2) Jónás fölkelt, de nem északra indult Ninive felé, hanem a Földközi tenger irányába, nyugatra. Jegyet váltott egy Ibéria felé induló hajóra, és lement a hajó legalsó szintjére, ahol mély álomba merült. Isten a tengeren iszonyatos vihart támasztott. Az edzett hajósok is reszketni kezdtek a félelemtől. Megérezték, hogy ez isteni büntetés. Senki nem érezte magát felelősnek, de megtudták, hogy valaki a hajó aljában mélyen alszik. Felkeltették és kikérdezték utazásának céljáról. Jónás őszintén bevallotta, hogy az ég és föld Istene elől menekül. Kérte, hogy a toronymagas hullámok közé dobják, mert a vihar addig le nem csendesül. Az emberek nem akarták a biztos halálba küldeni, de végül megtették, hogy megmeneküljenek. Jónást pedig lenyelte egy Isten küldte cethal. Vitte vissza a part felé, és három nap múlva vissza is érkezett sértetlenül a konok parancsszegő. Amint a nagy hal kivetette magából, Isten újabb parancsa hangzott:„Az Úr másodszor is szólt Jónáshoz: Kelj fel, menj el Ninivébe, a nagyvárosba, és hirdesd azt, amit majd mondok neked! Jónás fölkelt és elment Ninivébe, az Úr parancsa szerint. Ninive nagyváros volt, három napba telt, míg az ember végigment rajta. Jónás bement a városba, egynapi járásnyira, és hirdetni kezdte: Még negyven nap, és Ninive elpusztul. Ninive lakói hittek az Istennek. Böjtöt hirdettek, nagyok és kicsik egyaránt zsákruhát öltöttek. Amikor a szózat eljutott Ninive királyához, ő is leszállt trónjáról, levetette palástját, és zsákruhába öltözve hamuba ült. Aztán a király és a főemberek parancsára kihirdették és elrendelték Ninivében: Ember és állat, ökör és juh semmit se egyék, ne legeljen, és vizet se igyék. Öltsön zsákruhát ember és állat, és harsány hangon könyörögjön az Istenhez. Mindenki hagyja el gonosz útjait és a rosszat, amit a keze végbevitt. Ki tudja, hátha irgalmas lesz, és újra megbocsát Isten, lecsillapul izzó haragja és nem kell elvesznünk! Amikor Isten látta, hogy letérnek gonosz útjaikról, megbánta a rosszat, amivel fenyegette őket, és nem tette meg”. (Jón 3,1-10)Ninive tehát megmenekült a pusztulástól. A történelem folyamán sokszor megtörtént már, hogy a nagy bűnökkel terhelt közösségek is hasonló kegyelemben részesültek. De tudunk a Szentírásból olyan büntetésekről, amelyekben örökre elveszett egy-egy nagy város,Ábrahám idejében Szodoma és Gomorra. Aztán 800 évvel később a Kánaánban lakó hét erős törzset pusztította ki az Úr, mert akkorra beteljesült a gonoszságuk. 722-ben az északi zsidó királyság pusztult el örökre, 586-ban a déli királyság, benne Júda és Benjamin törzse került idegenek fogságába, miután fővárosukat, Jeruzsálemet foglalta el és rombolta földig Babilon királya. A zsidók hetven éves idegenben töltött fogság után hazatérhettek, felépíthették fővárosukat és az új templomot, de önálló állammá már soha nem tudtak válni. Kr.u. 70-ben hosszú ostrom után a rómaiak elfoglalták Jeruzsálemet, lerombolták a templomot, és a XX. század közepéig nem volt őseik országa az ő lakóhelyük. Biztató számunkra Ninive öröme: Isten kitartóan harcolt érte, hogy Jónás felkeresse, és a város megtérjen és éljen. Jónás nem lett boldog: a várossal szemközt kunyhót készít, és várja a nagyváros pusztulását. A gyorsan felnőtt ricinus-bokor hirtelen pusztulása fáj neki. Isten kioktatja: „Hát akkor én ne irgalmazzak Ninivének, amelyben több mint százhúszezer ember van, aki még nem tud különbséget tenni a jobb és a bal keze között,és igen sok állat?”(Jón 4,11) Aggódunk gőgös, ateista világunkért,és reméljük, hogy hazánk és a sok javuló ember Istenhez fordul.


2014. március 11., kedd

Jézus csodái 52. - Nemde meg kellett jutalmaznom hitét?



Nemde meg kellett jutalmaznom hitét?

 

Jézus Szamariában jár. A farizeusok kémkednek utána, hogy amint átlép Júdeába, letartóztassák. A Kerióti ezért azt ajánlja, hogy ne a főutakon menjen, amelyet a zarándokok használnak, hanem mellékutakon, hegyi ösvényeken jusson el Betániába. Jézus követi tanácsát. A sokfelé ágazó hegyi ösvényeken azonban könnyen el lehet tévedni. Azért útmutatást kérnek egy szamaritánus pásztortól, aki nemcsak szívesen segíti őket, hanem azt ajánlja, várják meg, mert hamarosan hazaindul nyájával, s akkor egy ideig vele mehetnek. (Lásd az előzményeket részletesen: Jd 8,343-351.)
A pásztor nagyon szeretne találkozni Jézussal, de nem reméli, hogy ez sikerülni fog neki. Jézus nem fedi fel előtte kilétét, de kérdéseivel előkészíti lelkét a csodára:
– Ha meg tudnám találni azt a prófétát, jóllehet szamaritánus vagyok, beszélnék vele...
– És mit mondanál neki? – kérdi Jézus.
– Azt mondanám: „Volt egy jó feleségem, aki oly jó volt, mint a hegyi víz a szomjazó számára, és a Magasságbeli magához vette. Volt egy leányom, olyan jó, mint anyja, de meglátta egy római, és feleségül vette, messzire víve őt. Van egy elsőszülött fiam, aki mindenem volt... megcsúszott egy esős napon a hegyen, eltörte gerincét, és megbénult, és most még beteg is. Valami belső baja van, és az orvosok azt mondják, hogy meg fog halni. Nem kérdezem tőled, miért büntetett meg engem az Örökkévaló. De kérlek, gyógyítsd meg fiamat!”
– És hiszed, hogy Ő meg tudná gyógyítani?
– Igen, biztos, hogy hiszem! De sose fogom látni Őt...
– Miért vagy biztos ebben? Ő nem szamaritánus.
– Ő egy igaz. Azt mondják: Isten Fia.
– A ti atyáitok megbántották Istent.
– Igaz. De azt is mondják, hogy Isten meg fogja bocsátani az ember Bűnét, elküldve a Megváltót. Mózes öt könyvében, Ádám és Éva elítélésének közelében olvasható ez az ígéret. És a Könyv sokszor megismétli ezt. Ha megbocsátja azt a bűnt, megtagadhatja-e tőlem az irgalmasságot, aki nem vagyok bűnös abban, hogy szamaritánusnak születtem. Hiszem, hogy ha a Messiás tudna fájdalmamról, megkönyörülne rajtam.
Jézus mosolyog, de nem mond semmit. Az apostolok is megértően mosolyognak, amit azonban a pásztor nem vesz észre.
– Ez a fiú, aki most segít neked, tehát nem a te fiad? – kérdezi Jézus.
– Nem. Egy özvegy fia, akinek nyolc fia van, és éhezik. Én segítőként magamhoz vettem... és fiamként... hogy ne maradjak egyedül, miután... miután Ruben a sírban lesz... – és felsóhajt.
– De ha fiad meggyógyulna, mit csinálnál ezzel?
– Megtartanám. Jó, és szánom őt... – lehalkítja hangját: – Ő nem tudja... De apja meghalt a gályán.
– Mit tett, hogy oda került?
– Semmi szándékosat. De kocsija átment egy részeg katonán, és azzal vádolták, hogy szándékosan tette...
– Honnan tudod, hogy meghalt?
– Ó, nem élnek sokáig az evezőnél! De a hír biztos, egy szamariai kereskedő hozta, aki látta, hogy a holttestet a tengerbe vetették.
– És igazán magadnál tartanád?
– Kész vagyok megesküdni erre. Ő is szerencsétlen, akárcsak én. És nem vagyok egyedül, aki ezt teszem. Mások is magukhoz vették az özvegy fiait, és ő a három lánnyal maradt. Még mindig sok. De jobb négyesével lenni, mint tizenketten... De nem szükséges megesküdnöm!... Ruben meg fog halni...
Jézus nézi az utat, ahol sok zarándok siet, hogy szállásra találjon. Közel van az este.
– Van, hol alhatsz? – kérdezi a pásztor.
– Valójában, nincs.
– Azt mondanám: „jöjj”, de a ház kicsi mindnyájatok számára. De az akol nagy.
– Isten jutalmazzon meg éppúgy, mintha szállást adtál volna. De folytatom utamat addig, míg a hold világít.
– Amint akarod. De nem félsz, hogy eltévedsz? És hogy rablókkal találkozol?
– A rablók ellen megvéd szegénységem és az enyéimé. Ami az utat illeti, rábízom magamat a zarándokok angyalára.
– A nyáj elejére kell mennem! A gyermek még járatlan... És az út tele van kocsikkal... – és előre siet, hogy irányítsa a juhokat.
– Mester, most jön a neheze. Az út egy részén az emberek között kell átmennünk... – suttogják az apostolok.
A pásztorfiú most a nyáj végén van, és Jézus megsimogatja.
Elérkeznek egy útelágazáshoz. A pásztor megállítja a nyájat, és azt mondja:
– Íme. Ez az út számodra. És ez a másik, az én utam. De ha elérsz a faluhoz, ott találsz egy harmadik, rövidebb utat a következő faluig. Nézd: látod azt a hatalmas szikomorfát? Menj addig, és utána fordulj jobbra! Látni fogsz egy kis teret, egy forrással és utána egy füsttől fekete házat. Az a kovácsműhely. A ház után van az út. Nem tévesztheted el. Isten veled!
– Isten veled. Jó voltál, és Isten meg fog vigasztalni.
A pásztor elmegy saját útján, Jézus pedig az övén.
Már egy házcsoport elválasztja őket. Eljutnak a forráshoz. Odasietnek, hogy megmossák magukat, és megtöltsék kulacsaikat. A kovács éppen becsukja műhelyét. És ott van a mezőkre vezető út. Arra mennek.
De messziről, a faluból kiáltás hallatszik:
– Rabbi! Rabbi! A fiam! Polgárok! Jöjjetek! Hol van a Zarándok?
– Minket keresnek, Uram! Mit tettél?
– Fussatok! Ha elérjük azt az erdőt, többé nem látnak minket.
Keresztülfutnak egy réten, elérkeznek egy kis dombhoz, eltűnnek mögötte, megállva annak lábánál. Már sokan keresik őket, de az esthomály mind több dolgot eltakar.
– Mondom nektek, hogy a Szichem felé menő Rabbi volt. Nem lehetett más, mint Ő. És meggyógyította nekem Rubent. És én nem ismertem fel Őt! Rabbi! Rabbi! Engedd, hogy tiszteljelek! Mondd meg, hol rejtőzöl?
– Nem lehet messze – mondja a kovács. – Előttem ment el, kevéssel az előtt, hogy te megérkeztél...
– De még sincs itt. Látod. Az út néptelen. Ezen kellett haladnia.
– Nincs talán az erdőben?
– Nem. Sietett... – Utána segítségül hívja kutyáját. Buzdítja: „Keresd! Keresd!” És egy pillanatig úgy látszik, hogy a kutya leleplezheti a rejtőzőket, mert az erdő felé indul, miután szaglászott a réten. De utána az állat megáll, felemelve egy lábát, szaglászva a levegőben... és ugatva elindul az ellenkező irányba, a nép pedig fut utána...
– Ó, dicséret az Úrnak! – sóhajtanak fel megkönnyebbülve az apostolok, akik nem tudják visszatartani magukat, hogy azt ne mondják a Mesternek:
– De mit csináltál, Uram! – mintegy neheztelve miatta. – Tudod, hogy jó, ha nem ismernek fel, és te...
– És nem kellett volna megjutalmaznom hitét? És nem jó, hogy azt hiszik, a Dotaintól Pellába vezető úton vagyok? Nem akarjátok talán, hogy többé semmit se értsenek meg?
– Igaz. Igazad van! De ha a kutya fölfedezett volna téged?
– Ó, Simon! És te azt gondolod, hogy aki akaratával távolról uralkodik a betegségeken, az elemeken, és kiűzi az ördögöket, nem tud irányítani egy állatot? Most igyekezzünk eljutni az útra, a kanyar után. Ott többé nem látnak minket. Menjünk!

(7-1364)