Jézus csodái 55. - Menj, és dicsérd az Urat!

Menj, és dicsérd az Urat!

 

A sátoros ünnepek utolsó napján Jézus a Templomban elmondja az élő vízről szóló példabeszédet (P 9,342-346), ami annyira felháborítja a vezetőket, hogy a templomőrséget küldik elfogatására. Azok azonban hallják Jézus beszédének egy részét, és annyira csodálkoznak rajta, mint ahogy kisgyermekek csodálkoznának az angyalokon, és megfeledkeznek elfogásáról.

Erre megérkezik az egyik hivatalnok, magához hívja, és megfeddi őket.

Közben Jézus meggyógyítja a betegeket, akiket oda visznek, és nem törődik mással, míg a papok, farizeusok és kapitányok egy csoportja utat nem tör a sokaság között, oda nem ér hozzá.

– Még itt vagy? Menj el! A Főpap nevében!

Jézus feláll – mert lehajolt egy béna fölé – és rájuk néz, nyugodtan és szelíden. Utána visszafordul a beteg felé, lehajol hozzá, és ráteszi a kezét.

– Menj el! Érted? A nép elcsábítója! Vagy letartóztatunk téged!

– Menj, és dicsérd az Urat egy szent élettel – mondja Jézus a betegnek, aki meggyógyultan felkel. Ez Jézus egyetlen válasza, míg azok, akik fenyegetik, mérget köpködnek, a tömeg pedig figyelmezteti őket, hozsannázásával, arra, hogy ne ártsanak Jézusnak.

De ha Jézus szelíd, nem az József, Alfeus fia, aki kiegyenesedik, hátravetve fejét, hogy még magasabbnak tűnjék, felkiált:

– Eleázár és a tieid, akik szeretnétek letörni Dávid és Isten választott Fiának jogarát, tudd meg, hogy te kivágsz minden fát, és a tiédet először, amire oly büszke vagy. Mert a te gonoszságod megmozdítja fejed fölött az Úr kardját! – És még többet is mondana, de Jézus vállára teszi kezét, és azt mondja:

– Béke, testvérem! – És József, elkékülve a méltatlankodástól, elhallgat.

Utána kimennek a Templomból. (Vö. Jn 7,37-53)

(7-1438)