2013. június 22., szombat

Úrnapja után XV.



Úrnapja után

tizenötödik rész

„Isten újra szólt: Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá. Ők uralkodjanak a tenger halain, az ég madarain, a háziállatok, a mezei vadak és az összes csúszó-mászó fölött, amely a földön mozog. Isten megteremtette az embert saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket, Isten szólt hozzájuk: Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet, és vonjátok uralmatok alá”. (Ter 1,26-28b) Akkor még nem létezett még a Biblia, annak eseményeit majd Ábrahám egyik fél évezred múlva élő leszármazottja szemléli végig a Teremtő jóvoltából és írja papirusztekercsekre a mi javunkra. De élt Isten akarata. Az akkor élők szájról szájra adták át Isten parancsait az újszülött nemzedékeknek. Ezt a tudást nem kurtította meg a bűn büntetése, csak megnehezítette, hiszen élnie kellett az emberiségnek. Sőt! Segített fejleszteni az eredeti gazdasági módszereket. Mutatja ezt a menyasszonynak átadott ajándék mennyisége és minősége:„Mikor Ábrahám szolgája hallotta szavaikat, imádkozva földre vetette magát az Úr előtt. Azután a szolga előhozta az ezüst és arany ékszereket, a ruhákat, és odaadta Rebekkának. Testvérének és anyjának is értékes ajándékokat adott. Utána ettek és ittak, ő és a férfiak, akik kísérték, s éjszakára ott maradtak. Másnap reggel fölkeltek, és ő így szólt: Bocsássatok el, uramhoz. A testvére és az anyja ezt felelte: Maradjon még a lány egy ideig, legalább tíz napig nálunk, azután elindulhat. Ő azonban ezt válaszolta: Ne tartóztassátok! Az Úr sikeressé tette utamat, bocsássátok hát el, hadd menjek uramhoz! Hívjuk a lányt,-- mondták ők--, és kérdezzük meg tőle magától! Odahívták Rebekkát, és megkérdezték: Akarsz elmenni ezzel az emberrel? Akarok –felelte. Erre elbocsátották Rebekkát dajkájával, Ábrahám szolgájával és embereivel. Megáldották Rebekkát, és mondták: Nővérünk legyen ezerszer tízezerré, utódaid foglalják el ellenségeik kapuját”. (24,51-60) Mit mondanak ezek az emberek? Felelőtlenek? Nem felelőtlenek, hanem beteljesítik Isten örök tervét: „Ezért a férfi elhagyja apját és anyját, feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy test lesz”. (2,24) Isten ezt Éva teremtése után mondta, tehát kivétel nélkül minden férfi és nő eligazítása lett, akik felcseperedtek, érettek lettek Isten terveit tovább vinni. A leány szülei neveljék föl gyermeküket Isten akaratának vállalására, vagyis arra, hogy feleség és édesanya legyen. Rebekka sem tudta hogy neki, a pusztai kislánynak kell átvennie Izsáknak gondozását, hatékonyan betöltenie a Megváltó egyik ősanyjának küldetését. Szülei pedig majd két évtized múlva boldogan ölelik a hozzájuk küldött unokát. Amikor Ábrahám szálláshelyére értek, és Rebekka messziről észrevette, hogy egy ifjú legény közeleg feléjük, mert észrevette a kis karavánt. Az ifjú menyasszony izgatottan kérdezte az öreg szolgától: Ki ez? Ő pedig boldogan válaszolt: „Ő a mi urunk”. (65) Az ismeretlen menyasszony gyorsan fejére húzta fátylát, hogy ősi szokás szerint csak a fátyolon keresztül lássa meg őt először a vőlegény. Izsák boldogan hallgatta végig apja, Ábrahám csodálatos tervét, és a rákövetkező fejleményeket. Boldogan vezette sátrához a Gondviselés ajándékát. Bevezette a sátrába, és feleségül vette. Madách Imre az Ember tragédiája című művében szép szimbólumot talált Éva számára, amikor úgy érzi, hogy az emberiség boldogsága az Éva által kimentett szőlőtő lesz. Az Úristen a Bibliában ad nekünk ötletet az emberiség boldogságának átmentésére. Az örök teremtési forgatókönyvet Istenatyánk és Megváltó Fia, valamint a Szentlélek örök szeretetét.

255. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.06.22. szombat

A gyöngék közt gyöngévé lettem

Szent Pál apostol felsorolása egy hős lelkű lelkipásztor hitvallása. Véleményem szerint a papoknak, meg kell fontolnia, hogy ezt a kétségtelen szentpáli igazságot hogyan éli meg és hogyan tudja százszázalékos eredménnyel vonzóvá tenni éppen azoknak a gyöngéknek javára, akik miatt ezt a hátrányos kifejezést elhíresítette. Úgy vonzóvá tenni ezt a kijelentést, hogy ne Szent Pál apostol legyen a gyengeség propagátora s mentegetője, hanem megtanulják tőle a gyengék, az általános erőfeszítéseket nehezebben vállalók, hogy mindenkinek van lehetősége erősödni, a bűn bilincseiből kibontakozni és állandó erőfeszítések árán, de nekifeszülni az üdvözülés meredek útjának. Nem másokra mutogatok, hogy ne legyetek olyan gyengék, hanem ha hivatkozhatok arra, hogy én is hátrányosan indultam, de Isten kegyelmében bízva erősödtem, folyton nőttem a reményben. Élete végén vallja: „Én a legkisebb vagyok az apostolok között, arra sem vagyok méltó, hogy apostolnak nevezzenek, mert üldöztem Isten egyházát. De Isten kegyelméből vagyok az, ami vagyok, és a nekem juttatott kegyelem nem volt hiábavaló. Sőt, valamennyiüknél többet munkálkodtam, bár nem én, hanem Isten kegyelme velem együtt”.

2013. június 21., péntek

254. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.06.21. péntek

Mindenkit szívünkbe fogadni

Amikor a harminckilenc évre működési engedélytől megfosztott ferences rendtartományunk újra élhetett, igen nehéz helyzetben voltunk. Kétszáz rendtárs halt meg a szétszórtság ideje alatt, vagy távozott el tőlünk idegenbe. Mivel én voltam az utolsó teljhatalmú klandesztin tartományfőnök, nekem kellett a közösséget újraélesztenem. A szétszóratáskor növendék voltam. Plébánosként küldtem ugyan szerzetesi gimnáziumba papi hivatásra alkalmasnak tűnő fiúkat, lettek is néhányan felszentelt papok ezek közül, de az új körülmények között igen szorított az utánpótlás gondja. Jöttek ugyan jelentkezők, de csak kevesen értek célba. Nem könnyű a papi hivatás, mert Jézus Krisztus a felebaráti szeretet mércéjét az ószövetségi szintről nagyon magasra emelte. A régi megfogalmazás így hangzott: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.”(Lev 19,18) Az utolsó vacsorán viszont Jézus így változtatja meg: „Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket”(Jn 15,12) Ehhez kell felnőniük a papnövendékeknek, gyarapodni a hivatásban eltöltött évek alatt, hogy mindenkit szívünkbe tudjanak fogadni. Nevezzük nevén ezt a csodálatos szeretetet: szolgálni mindenkinek. Pál apostol jó példát adott erre: „Mert én, bár mindenkitől független voltam, mindenki szolgájává tettem magam, hogy minél többeket nyerjek meg. A zsidóknak olyan lettem, mint zsidó, hogy megnyerjem a zsidókat. A gyöngéknek gyönge lettem, hogy megnyerjem a gyöngéket; mindenkinek mindene lettem, hogy egyeseket megmentsek. Mindent az evangéliumért teszek, hogy nekem is részem legyen benne”(1Kor 9,19-20. 22-23) Ebben az önző, gyakran gyűlölködő világban a keresztényekre vár a feladat, hogy a maguk körében megmutassák, milyen az Isten akarata szerinti ember. 

2013. június 20., csütörtök

Úrnapja után XIV.



Úrnapja után

tizennegyedik rész

Ábrahám azért eskette meg öreg szolgáját, hogy érezze át, a küldetése igen jelentős. Isten az első találkozás és Ábrahám megáldása alkalmával azt parancsolta neki, hogy hagyja el a rokonságát, addigi életkörülményeit, aztán induljon Kánaánba, jövendő hazájába, amit sok esztendő múlva vehet tulajdonába az addigra megszaporodott nemzetsége. Az Úr nyilván féltette, hogy nem tud majd elég függetlenül szolgálni a bálványozó rokonok közelében a Magasságbeli egy igaz Istennek. Féltette Izsákot, hogy valamelyik kánaáni nemzetségbe benősül, az új rokonság meg rontja egyedülálló istenhitét. Ha a régi rokonságból hoz feleséget a gazdája hitét valló hű szolga, ott Isten sok rétű segítségével éppen a megfelelő menyasszonyt tudja majd megtalálni.„Azután a szolga kiválasztott tíz tevét ura tevéi közül, és különféle drágaságaiból is vett magához. Elindult és elment Aram Naharajimba, Nachor városába. A tevéket letelepítette egy kútnál, a városon kívül. Estefelé volt az idő, amikor az asszonyok kijönnek vízért. Így szólt: Uram, uramnak, Ábrahámnak Istene, rendezd el ma szerencsésen a dolgot, és légy kegyes uramhoz, Ábrahámhoz. Nézd, én a kútnál állok. és az emberek leányai kijönnek a városból vizet meríteni. Ha az a lány, akinek szólok:: Nyújtsd a korsódat, hadd igyam, azt feleli: igyál, tevéidet is megitatom, akkor kiválasztottad azt szolgád, Izsák számára. Erről fogom megismerni, hogy jóságosnak mutatkoztál uram iránt. -- Még mielőtt végigmondta volna, kijött Rebekka, aki Ábrahám testvére, Náchor felesége, Milka fiának, Betuelnek a leánya volt, s vizeskorsó volt a vállán. A lány külsőre nagyon szép volt, hajadon, aki még nem volt együtt férfival. Lement a forráshoz, megtöltötte korsóját, és ismét feljött. A szolga odasietett hozzá és megszólította: Hadd igyam egy kis vizet korsódból. Igyál, uram -- válaszolta, aztán gyorsan leemelte a korsót, kezébe fogta, s inni adott neki. Megvárta, amíg eleget ivott, majd így szólt: Merítek tevéidnek is, míg teleisszák magukat. Gyorsan kiöntötte a vizet a vályuba, s a kúthoz futott, hogy merítsen. így merített minden tevéjének. A férfi hallgatagon figyelte, hogy felismerje, az Úr sikeressé teszi-e útját vagy nem. Mikor a tevék már eleget ittak, a férfi elővett egy fél sékel súlyú aranykarikát, s az orrába tette, majd két csatot tett a karjára, amelyek tíz aranysékelnyit nyomtak, aztán megkérdezte: Mondd meg nekem, kinek a lánya vagy? Van-e hely atyád házában, hogy ott töltsük az éjszakát? Betuel lánya vagyok, Milka fiáé. akit ő Nachornak szült. Majd hozzáfűzte: Szalma és takarmány bőven van nálunk, és hely is éjjeli szállásra. Erre a férfi meghajtotta magát , leborult az Úr előtt, és mondta: Áldott legyen az Úr, uramnak, Ábrahámnak Istene, aki nem vonta meg szeretetét és hűségét uramtól. Az Úr egyenesen uram testvérének házába vezetett.”(Ter 24,1-27) Rebekka ékszerekkel feldíszítve hazarohant. Otthon elmesélte találkozása történetét. Ámulva hallgatták. Aztán közelebbről megszemlélték a pompás ékszereket, majd Lábán, Rebekka testvére kisietett a kúthoz. Ott meg is találta az ismeretlen „embert”. Hívta szállásra otthonukba. Embereknek, tevéknek készen volt immár a szállás. A vacsora is ott állt az asztalon. Leült a boldog, öreg szolga, de előbb el akarta mondani küldetésének okát, Ábrahám történetét, hogy elküldte őt ősi hazájába: keress ott menyasszonyt Izsáknak, ősanyát a Messiás népének. „Rokonságomból és atyám házából fogsz feleséget hozni fiamnak”. Én buzgó imában kértem, mi legyen a jel, hogy azt találjam, akit az Úr szánt Izsák feleségének. Rebekka szó szerint mondta imádságom szavait. A jel biztosan az Úrtól való. „Most ha szeretetet és hűséget akartok tanúsítani uram iránt, jelentsétek ki, ha nem, azt is jelentsétek ki, hogy aszerint forduljak jobbra vagy balra. Erre Lábán és Betuel ezt mondták feleletül: Ez az Úrtól indult ki. Nem szólhatunk semmit sem hozzá, sem ellene. Nézd, Rebekka rendelkezésedre áll: Vedd és menj! Ő legyen urad fiának felesége, ahogy az Úr megmondta”. (Ter 24,49-51)

253. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.06.20. csütörtök

Eucharistia mások számára

Az atyák nagyon szívükön viselik a szegény és rászoruló honfitársaiknak a sorsát.Segíteni akarnak rajtuk. Ezért arra a szintre kell állniuk, amelyen a rájuk bízott szegények tartózkodnak.Nehezen tudjuk Urunkat, Jézus Krisztust olyan tökéletesen megjeleníteni, ahogyan Ő, aki az Eukarisztiában nemcsak emberi termetét tudta a parányi ostya színében is teljesen megjeleníteni, hanem minden morzsájában tökéletesen jelen is van. Még kevésbé tudjuk az Úr istenségét pótolni, hiszen az eukarisztikus látogatásnak az az értelme, hogy emberségével egyesült istenségét ajándékozza az áldozónak. Sok esetben úgy tudunk segíteni legjobban, ha sikerül éreztetni szegény és testvéreinkkel, hogy mi nem akarunk a fejük felett feltűnni. Pár esztendeje annak, hogy a ferences tartományfőnökök hat évente esedékes nagykáptalanját a legfőbb elöljáró Braziliába hívta össze. Annak az egyházmegyés főpásztornak az egyházmegyéjébe kaptak meghívást, amelynek főpásztora Lorscheider bíboros eredetileg ferences misszionárius volt. Amikor véget ért a nagykáptalan, a bíboros kivitte a világ minden tájáról egybegyűlt tartományfőnököket a székváros szélén létesített nyomortelepre. Ott beszélgettek a sorsüldözött szegény emberekkel. Az egyik így nyilatkozott: Atyák, nekünk nem az fáj igazán, hogy nincs elegáns márkájú autónk, sem fényes lakásunk. Az szégyenít meg bennünket, hogy a gazdagabbak nem néznek minket embernek. Maguktól ezt kérjük: kezeljenek bennünket emberként! Íme, a testvériség igénye valóban nagy, és Jézus papjaitól elvárható, el is várják jogosan. Jézus a lábmosás után az utolsó vacsorán félreérthetetlenül adta parancsba: „Példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek!” (Jn 13,15)

Úrnapja után XIII.



Úrnapja után

tizenharmadik rész

„Sára életkora 127 esztendőt tett ki. Ekkor halt meg Sára Kirjat- Arbában Hebronban, Kánaán földjén. Ábrahám megkezdte Sáráért a gyászszertartást és a siratást. Fölkelt, eltávozott a halottól, és így szólt a hettitákhoz: Én csak vendég és jövevény vagyok nálatok. Ezét adjatok nekem egy sírhelyet, hogy házam halottait eltemethessem. A hettiták így válaszoltak Ábrahámnak: Hallgass ránk, urunk! Úgy élsz közöttünk, mint Isten főembere. Temesd halottaidat legjobb sírhelyeinkre. Senki közülünk nem tagadja meg tőled a sírját, hogy oda temesd halottaidat. Ábrahám erre fölkelt, meghajtotta magát az ország lakói, a hettiták előtt, és így szólt hozzájuk: Ha beleegyeztek abba, hogy házam halottait eltemethessem, akkor hallgassatok meg: járjatok közbe értem Efronnál, Cochár fiánál, hogy a machpelai barlangot, ami az övé és birtoka szélén fekszik, engedje át nekem. Adja el nekem jelenlétetekben teljes áron temetőhelynek. Efron éppen a hettiták között ült. A hettita Efron válaszolt Ábrahámnak az összes hettita jelenlétében, aki eljött a város kapujához: Nem úgy, uram. Hallgass meg engem. A telket neked ajándékozom és neked adom a barlangot is. amely rajta van. Honfitársaim jelenlétében ajándékozom neked, temesd el halottaidat. Ábrahám meghajtotta magát az ország lakói előtt, és így szólt Efronhoz az ország lakóinak jelenlétében: Igen, ha te, de mégis hallgass meg engem. Én megfizetem neked a telek teljes árát. Fogadd el tőlem, hogy eltemethessem ott halottaimat. Efron ezt válaszolta Ábrahámnak: Hallgass meg engem, uram. Négyszáz ezüst sékel egy telekért: mi az köztem és közted? Temesd el halottaidat! Ábrahám elfogadta Efron ajánlatát, és Ábrahám lemérte az árat Efronnak, amit az a hettiták jelenlétében megnevezett: négyszáz ezüst sékel, ahogy az a kereskedők körében járja így Efron telke, amely Machpelában, Mamrétól keletre feküdt, a telek, a rajta levő barlangokkal, s körös-körül a telek egész területén levő fákkal – az összes hettita jelenlétében, aki a város kapujához jött – átment Ábrahám birtokába. Ezután Ábrahám eltemette a feleségét, Sárát a barlangban, a machpelai telken, Mamrétól keletre, Kánaán földjén. Így a telek a rajta lévő barlanggal a hettitáktól jogszerűen Ábrahámra szállt, temetőhelyül”. (Ter 23,1-20) Ábrahám pedig megnyugodott. Ténylegesen volt már egy darab föld a nevén, a birtokában. Miután a halottairól gondoskodott, Istentől kapott utódjáról is gondoskodni kívánt. Az élőknek a család az otthonuk. Azt tudta már a Magasságbelitől, hogy Kánaán lakói nem az igaz Isten imádói. Gonoszságuk gyorsan betelik, és akkor Isten elveszi tőlük egész Kánaánt, és a rabszolgaságban néppé erősödő Ábrahám-utódok jönnek majd. Ők kapják majd ezt a földet ténylegesen Isten ajándéka képen. Ehhez fiának, Izsáknak méltó feleséget kellett biztosítani. „Ábrahám idős volt, előrehaladt a korban és az Úr mindenben megáldotta Ábrahámot. Ábrahám akkor így szólt háza legidősebb szolgájához, aki egész vagyonát kezelte: Tedd kezedet a csípőm alá! Megesketlek az Úrra, az ég Istenére és a föld Istenére, hogy nem veszel feleséget a fiam számára a kánaániták lányai közül, akik között lakom. Menj inkább szülőföldemre, a rokonaimhoz, s hozzál feleséget a fiam, Izsák számára. A szolga ezt válaszolta: De hátha nem akar követni a lány erre a földre, akkor vigyem vissza a fiadat abba a hazába, ahonnan te eljöttél? Óvakodj attól, felelte Ábrahám, hogy a fiamat oda visszavidd. Az Úr, az ég Istene és a föld Istene, aki kihozott engem atyám házából és rokonaim földjéről, aki beszélt hozzám, és megesküdött nekem: Ezt a földet utódaidnak adom, ő majd előtted küldi angyalát, hogy feleséget hozhass onnan a fiamnak. Ha pedig a lány nem akar követni, akkor föl vagy mentve ez alól az eskü alól. De a fiamat nem szabad oda visszavinned. Akkor a szolga megesküdött neki”.

252. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.06.19. szerda

Fő, vagyis Szolga

Szent Pál apostol Rómaiakhoz ír levelében olvastuk arról, hogy a keresztények egy testet, egy közösséget alkotnak. Minden embert azért teremt Isten, azért lát el különböző testi-lelki adományokkal, hogy annak a közösségnek, amelybe beleszületik minél több jót tudjon nyújtani és a melléje rendelteket sokféleképpen tudja boldogítani. Ezt a krisztusi közösséget, szervezetet nevezi az apostol Krisztus titokzatos testének. Ennek feje maga Jézus Krisztus. A többiek az emberi testből vett hasonlat alapján mondhatók különféle szerveknek. Minden szervnek megvan a maga fontos funkciója, rendeltetése. Ha erre fel van készülve, hibátlanul végzi feladatát, akkor az egész test jól működik. Ha a test minden porcikája arra van kötelezve, hogy önfeláldozásig szolgálja a az egész test épségét, akkor ez a szerep fokozottan vonatkozik a fejre. Úgy is mondhatjuk, hogy a fej és annak minden részecskéje nélkülözhetetlen. Kezetlen, lábatlan, fogatlan ember életképes, de a fejetlen soha. Így érthető II. János Pál pápa gondolata, hogy a Fő, Jézus, az tulajdonképpen Fő Szolga. Így kell értelmezni Nagy Szent Gergely pápa (590-604) elhatározását is: amikor a konstantinápolyi pátriárka az új császárváros főpapjaként ősi jog híján új és még újabb címeket keresett magának, ő felvette a Gregorius episcopus servus servorum Dei-t Gergely püspök Isten szolgáinak szolgája címet. Ma is ez a pápák legszebb címe.
 

Úrnapja után XII.



Úrnapja után

tiznkettedik rész

Isten az akkor élő hagyomány legerősebb áldozatával nyugtatja meg Ábrámot, hogy a negyedik nemzedékben a már komoly népnek számító nemzetségé lesz törvényesen is Kánaán. Mert hite mellé az ember újabb kézzel fogható bizonyságokat keres: „Nézd, nem adtál nekem utódot, így szolgám lesz az örökösöm. Az Úr szava ezt mondta neki: Nem az lesz örökösöd, hanem az lesz örökösöd, aki testedből származik. Aztán kivezette, és ezt mondta neki: Nézz föl az égre, és számold meg a csillagokat, ha meg tudod számolni őket. Majd hozzáfűzte: Ilyen lesz a nemzetséged. Hitt az Úrnak, ő pedig beszámította neki megigazulásra. Ismét szólt hozzá: Én vagyok Isten, aki kihívtalak a kaldeai Úrból, hogy ezt a földet adjam birtokul. Ő így válaszolt: Uram, Istenem, miből tudom meg, hogy birtokolni fogom azt? Erre megparancsolta neki: Hozz egy három éves üszőt, egy három éves kecskét, egy három éves bakot, egy gerlét és egy galambot!’ Amikor odahozta neki ezeket az állatokat, középen átvágta őket, és a két felet egymás mellé állította, a madarakat azonban nem vágta szét. Akkor rablómadarak szálltak a testekre, de Ábrám elűzte őket. Amikor a nap lenyugodott, Ábrámot mély álom fogta el, s nagy félelem szállta meg. Ő azonban így szólt Ábrámhoz: Tudd meg, hogy nemzetséged idegen lesz egy országban, amely nem az övé. Szolgálni fognak nekik, azok pedig elnyomják őket négyszáz esztendeig. De én megítélem azt a népet is, amelynek szolgálniuk kell. Akkor javakban bővelkedve vonulnak ki onnan. Te azonban békében térsz meg atyáidhoz, és magas korban temetnek el. A negyedik nemzetségben térnek ide vissza, mivel az amoriták bűne még nem teljes’.Mikor a nap lenyugodott és beállt a sűrű sötétség, füstölő kemencéhez és égő fáklyához hasonló valami ment végig ezek között a darabok között. Azon a napon kötött az Úr szövetséget Ábrámmal, és így szólt: Utódaidnak adom ezt a földet Egyiptom patakjától egészen a nagy folyamig, az Eufráteszig: a kenitákat és kenizitákat, a kadmonitákat, hettitákat, perizitákat és refaitákat, az amoritákat, kánaániakat, girgasitákat és jebuzitákat”. (Ter 15,5-21) Isten megnyugtató választ ad Ábrámnak: választottja okos ember, de csak ember. A teremtés Ura végtelen hatalmú és tudású Isten. Ettől a végtelen nagy Úrtól önként jött Ábrám kiválasztása itt a földön. Vele és általa vissza akarja állítani a családi viszonyt az emberekkel. Ehhez hit kell. Isten megérti a földi dolgokban jártas ember igényét, hogy saját mércéje szerint is szeretné magát biztosnak érezni. Ezért hozatja elő a nagy és apró állatokat, vágatja ketté és rakatja a fél testeket egymással szemben egy kis utat hagyva köztük, mert az ember szerződése komolyságát így tudja végső soron igazolni: mindketten átmegyünk a tetemek között. Aki megszegi a szerződést, járjon úgy, mint ezek az állatok. Ábrám őrzi a kiterített tetemeket, mert jönnek a sakálok, madarak és felfalják őket. Aztán elnyomja az álom. Arra ébred, hogy füstölő kemencéhez és égő fáklyához hasonló valami bevonul a madarak és az egyre nagyobb értékű tetemek közé, és felemészt mindent. Ennek a mondanivalója: így jár az esetleges szószegő! Ábrám pedig megnyugszik: Még négyszáz évet várni kell, de Kánaán az utódaié lesz. Még egy újabb biztosítékot kap Ábrahám. Amikor a felesége, Sára meghalt, Ábrahám nem akarta idegen földbe eltemetni. Ezért Kánaán gazdag földbirtokosához akart folyamodni, hogy egy viszonylag kicsi földet adjanak el neki örök áron, ahol egyelőre Sára holttestét tisztességgel saját földjükbe temetheti, aztán később majd az ő és egész családja temető helye lehet. Az Istentől tanult család-eszme szerint, hogy az ősök és utódok együtt nyugodjanak békességben a testük feltámadásáig.

251. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.06.18. kedd

Szolgálat, nem hatalom

Az elmélkedés forrása az utolsó vacsora keretében történt lábmosás. A zsidóknál a vendéget mindjárt érkezésekor köszöntötte a házigazda egy szakáll-csókkal, megkente a homlokát csepp olajjal. Majd leültette az előtérben, és a szolga hozta a lábmosáshoz a vizet. A vendég saruját lehúzta, lekefélte, a lábát pedig megmosta. Ezt a szolgai munkát a házigazda tisztét ellátó Jézus vállalta magára. Péter nagyon jól érzékelte, hogy ez valami nagyon különleges állapot, ezért nem akarta engedni, hogy a Mester az ő lábát megmossa. Az Úr leendő helytartóját oktatja: „Amit teszek, azt te most nem érted, de majd később meg fogod érteni.”(Jn 13,7) Amikor pedig végzett a tanítványok lábának megmosásával, akkor megmagyarázta cselekvése okát: „Tudjátok-e, mit tettem veletek? Ti úgy hívtok engem: Mester és Uram, és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát én, az úr és mester megmostam a lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amit én tettem veletek, ti is úgy tegyétek”Mivel ez a lábmosás és annak mélyebb oka megnyilvánult, az apostolok már részesültek az igehirdetés, beteggyógyítás és ördögűzés hatalmából. A feltámadás után újabb hatalmat nyertek: a bűnbocsánatra kaptak felhatalmazást. Nem szabad elfelednie egyetlen papnak sem, hogy a hatalmat Jézus azért adta, hogy szolgáljon vele a rá bízottak lelki üdvéért. Aki ezt nem érti, főként ha nem is akarja megérteni, az ne legyen pap.

250. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.06.17. hétfő

Egy másik önmagad

A Teremtő az igazság és a szeretet alapjára építette az Isten országát. Mindkettő nagyon fontos. Együtt kell emlegetnünk folyton, hogy vérébe szívódjék minden kereszténynek. Aztán legyen belőle másokat is igaz emberré alakító erő. Mivel mindenki önmagához van legközelebb, Isten így fogalmazta meg a szeretet parancsát: Istent szeresd mindennél jobban, felebarátodat pedig úgy, mint önmagadat. Ezt a mércét a világ Megváltója magasabbra emelte, jelezve, hogy a szeretet rangosabb erény lett mindennél. Jézus így fogalmazott: „Új parancsot adok nektek,hogy szeressétek egymást; ti is úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket.”(Jn 13,34) Aztán azt is pontosítja, hogy Ő mennyire szeret minket:„Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért”(15,13) Ha tehát önmagunkat igazán, Jézus példája szerint akarjuk szeretni, ezt azzal kell megmutatnunk, hogy életünk cselekedeteit, sőt magát az életünket is oda kell adnunk másokért. Ezzel növünk fel Krisztus Urunk mércéjéhez, hogy a szeretet teljesen kiszorítja belőlünk az önszeretetet.Ez a kereszténység legnagyobb kívánalma: mindig azt tedd, ami a melléd rendelteknek a boldogságát szolgálja,akkor majd a mennyországban igen komoly visszafizetésként kapod a boldogságot mindörökké. 

Úrnapja után XI.



Úrnapja után

tizenegyedik rész

Ábrahám kiállta a végleges személyes próbát, amit a magasból olyan pontosan, olyan erővel harsogott szét négyezer éve, hogy akkor ez elégnek bizonyult Istennek és magának Ábrahámnak is. Elégnek bizonyult nekem és a hívő, de gondolkodva hívő embernek is. Isten ígéreteinek örök érvényét nem befolyásolja sem az idő, sem az oktondi félelem, sem valami különleges erő. A különleges erőt azóta is egyértelműen Istennek mondják, a vele szembenállókat pedig kotnyeleseknek hívják. Azért kellett olyan sokáig tartania a próbának, hogy minden emberi és túlvilági értelembe jól bevésődjék. Azért írták le mindezt a Biblia első huszonöt fejezetébe, hogy még az örökké hazudozó sátán se tudja letagadni.Van azonban ennek a nagy alapvetésnek egy másik oldala is. Az ember a történelmet akkor látja és érzi biztonságosnak, ha a történelem biztos talajon játszódik le, ha van a történelemnek hazája, biztos anyaföldje. Ábrahámnak és családjának nem volt földje, sem háza Háránban. Ősei módján az ottani föld birtokosaitól vettek bérbe legelőket egy-egy esztendőre. Kifizették a díját, és egy év múlva újra kezdődött a tárgyalás. Ez is jelentett némi biztonságot, hiszen hosszú időn át becsületük volt a garancia a föld tulajdonosainál. Ezt a viszonylagos biztonságot mondatta fel az Úr Ábrahámmal a meghívása után: „Vonulj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked. Nagy néppé teszlek. Megáldalak (Ter 12,1-2) Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége”. (3b) „Ábrám tehát elköltözött, ahogy az Úr meghagyta neki, s vele ment Lót is. Ábrám hetvenöt éves volt, amikor Háránból elindult. Ábrám vette feleségét, Sárait és unokaöccsét, Lótot, minden vagyonukat, amijük volt, és az összes szolgát, akiket Háránban szereztek. Az után elindultak, hogy Kánaán földjére menjenek, s meg is érkeztek Kánaán földjére. Ábrám végig vonult az országon Szichem városáig. Móre terebintjéig. A vidéken kánaániták laktak. Akkor az Úr megjelent Ábrámnak, és így szólt hozzá: Ezt a földet utódaidnak adom. Erre ő oltárt épített az Úrnak, aki megjelent neki. Innét tovább vonult a hegyvidékre, Bételtől keletre. Fölverte sátrát, s Bétel nyugatra esett, Ai pedig keletre. Aztán oltárt épített az Úrnak, és segítségül hívta a nevét. Majd tovább vonult a Negeb felé.”. (4-9)Súlyos éhínség arra késztette, hogy Egyiptomba költözzék. Kellemetlen epizód után a fáraó embereivel visszaköltöztette Kánaánba. Ekkor költözött el mellőle Lót, mert a legelők nem voltak elegendők mindkettőjük barmainak ellátására. Egyedül maradt az ígéret földjén. Isten így szólt hozzá: „Emeld föl szemedet, és tekints a helyről, ahol állsz, északra és délre, keletre és nyugatra. Az egész földet, amelyet látsz, neked és utódaidnak adom minden időkre. Olyanná teszem utódaidat, Mint a föld homokját: Ha az ember megszámlálhatná a föld homokját, akkor megszámlálhatná utódaidat is. Rajta tehát, járd be a földet széltében és hosszában, mivel neked adom azt. Ábrám tovább vonult sátraival, és Mamre terebintjénél telepedett le, Hebron mellett, s ott oltárt épített az Úrnak.” (13,14-18) Amíg Ábrám szemével és a szíve örömével birtokba vette Kánaánt, annak távlati jövőjére is fényt villantott az Úr: megmutatta, hogy politikai zűrzavarok keletkeznek: Szodomát és négy szövetségesét megtámadja négy másik király. Ábrám értesül erről és háromszáztizennyolc szolgájával legyőzi a győzteseket. Amikor visszavonul, találkozik Melkizedekkel, az élő Isten főpapjával, aki megáldja és a tőle származó Messiásra mutat kenyér és bor áldozatával. Ábrám pedig tizedet ad neki zsákmányaiból. Az Úr egy szövetségi áldozattal nyugtatja meg Ábrámot (15,7-15), hogy népéé lesz az egész Kánaán, és elmondja neki, hogy ez majd négy nemzedék múltával válik valóra, „mivel az amoriták bűne még nem teljes”(16)

249. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.06.16. vasárnap

Megosztás – a testvérek között

Isten a világ javait nem osztotta szét egyenlően. Azt akarta, hogy a szeretet, amelyre a maga világát tervezte és létesítette, az legyen a kiegyenlítő erő: akinek több van valamiből, adjon annak, akinek kevesebb jutott. Jézus a példabeszédeiben is megpendíti ezt a gondolatot: a távolba utazó gazdag ember szétosztja vagyonát szolgái között, hogy forgassák tőkéjét. Adott többet és kevesebbet. A lényeg, hogy akinek van, az maga is megtanulja az isteni stílust, tanuljon meg adni. Ez az isteni stílus Jézusban így mutatkozott meg: Ő az Atyától ajándékba kapja a végtelen isteni természetet. Amikor az embereken segíteni kell a megváltással, lemond arról, hogy istenségét zsákmányként szorongassa, egyszerű emberként is belép a történelembe, amint Atyja akarta. Aztán engedelmesen mindent odaad, hogy a megváltás teljes és tökéletes legyen. Ezért Isten felmagasztalja minden lény fölé emberként is.(Fil 2,5-11) Ennek az önfeláldozásnak a csúcsa: életét is odaadja barátaiért (Jn 15,13; Fil 2,8) Példát adott nekünk. A gazdag ember is lemondhat bizonyos földi javakról, hogy másokon segítsen, de odaadhatja egész önmagát is mások szolgálatára mint Batthyány-Strattman László, vagy gyermekét áldozhatja a köz javára. A csúcs mindig az önfeláldozás marad.

Úrnapja után X.



Úrnapja után

elmélkedés tizedik rész

Ábrahám szíve Isten parancsának elhangzása óta rettenetes kínokat állt ki. Eszébe jutott a boldog óra, amikor Isten kegyelme megérintette őt úgy fél évszázaddal korábban. Nevén szólította egy ismeretlen, barátságos túlvilági hang. Elmondta neki, hogy nagyon rossz úton jár az emberiség, hiszen elhagyta az egy igaz, a láthatatlan Istent, és undorító bálványokat farag kőből, fából, és a keze munkája előtt hódol, neki tulajdonít isteni erőt és tőle kér segítséget. Milyen más lett minden: fejét felemelve látta a fényes napot, a zöld földi növényeket, és hallotta újra a csodálatos hangot: Látod, mindezt én teremtettem, alkottam, alakítottam azért, hogy embereket teremtsek. Embereket akartam látni, akik vidáman veszik birtokukba a minden földi jóval pompázó földet. Megtanítottam az első emberpárt, hogy a csillagok milliárdjai ragyogják be a végtelennek tűnő égboltozatot, de én, az Isten vagyok csak végtelen. Arra is felhívtam az első férfi és az első asszony figyelmét, hogy a testük további életforrás lesz: édesanyás szeretettel fogannak majd férjüktől új fiúkat és leányokat. Boldog családi kört alkotnak, játék lesz a munka, és a vidám gyerekkacagás egybeolvad az az állatok füttyével, zsongásával. A háromnapi vándorúton eszébe jutott: Nekem is ígérte a Teremtő Isten, hogy a feleségem nekem is fog szülni egy gyermeket. Fiút! Amit hatvan éves koromig olyan szomorúan nélkülöztem, engem is apámnak szólít majd a kisfiam, a legnagyobb ajándék a házaspár számára. Igaz, megmondta, hogy erre még várnom kell, de ha vállalom feleségemmel együtt ezt a nehéz feladatot, akkor a boldog szülés lesz osztályrészünk. Hosszú idő elteltével annyi unokát ígért nekem, mint az égen a csillag, a földön a porszem: „Vonulj ki földedről, rokonságod köréből, és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked. Nagy néppé teszlek. Megáldalak és naggyá teszem nevedet, s te magad is áldás leszel. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége”. (Ter 12,1-3) Évtizedeket kellett várnom, hogy ezt a boldog percet megérjem. S most, hogy csinos és okos legény lett a fiamból, kaptam a parancsot Istenemtől, hogy „áldozzam föl egészen elégő áldozatul!” Íme, ma reggel megláttam a hegyet. Amikor pedig a lábához értünk, leszálltam szamaramról, leszállítottam fiamat és két szolgámat is. A szolgákat a hegy lábánál hagytam. Fiam hátára helyeztem a faköteget. Kezembe vettem a tüzet és a kést. Így ballagtunk fel a hegyoldalon. „Ekkor megszólalt Izsák: „Atyám! Az válaszolt: Igen, fiam! Ez azt mondta: Lám, itt a tűz és a fa, de hol a bárány az égőáldozathoz? Ábrahám így felelt: Isten majd gondoskodik bárányról az égőáldozathoz, fiam”. Így mentek tovább egymás mellett”. (7-8) Felértek a hegytetőre. Összeszedték a követ az oltárépítéshez. Rárakták a fát. Fiam, tudod, mennyit szenvedtem, amíg végre megszülettél. A sorsodat Isten úgy mondta el jó előre, hogy férfivá érsz, lesznek gyermekeid. Ők majd szaporodni kezdenek, és igen nagy néppé növekszik a számuk. Aztán két évezred múlva utódaid közül születik a világ Megváltója. De most azt parancsolja, hogy téged áldozzalak föl egészen elégő áldozatul. Fiam! Isten mindig igazat mond. Vállald el hősiesen! A hamvaidból fel fog támasztani téged. Majd egy mennydörgő hang kiált a hős apára: „Az Úr angyala rászólt az égből és azt mondta: Ábrahám, Ábrahám! Itt vagyok, felelte. Az folytatta: Ne nyújtsd ki kezedet a fiú felé, és ne árts neki! Most már tudom, hogy féled az Istent, és egyetlen fiadat sem tagadtad meg tőlem. Amikor Ábrahám fölemelte szemét, látott egy kost, amely szarvánál fogva fennakadt a bozótban. Ábrahám odament, megfogta a kost és föláldozta égőáldozatul a fia helyett. Ábrahám így nevezte a helyet: Az Úr gondoskodik, ezért mondják mind a mai napig: A hegyen, ahol az Úr gondoskodik”. (22,11-14)

Úrnapja után IX.



Úrnapja után

elmélkedés kilencedik rész

Ábrahám boldog volt, hogy mellékfelesége fiút szült neki. Ez annyira megnyugtatta, hogy amikor az Úr újra megígérte neki, hogy Sára fogja megszülni a megígért fiút, aki majd a nagy néppé bővülő ábrahámi család őse lesz, Ábrahám jókedvűen nevetgélt, és azt mondta a földre borulva: „Százéves embernek legyen még fia? És Sára, a kilencven esztendős még szülni fog? Ezért Ábrahám így szólt Istenhez: Éljen csak Izmael színed előtt! De Isten ezt válaszolta: Nem úgy! Feleséged, Sára, ajándékoz meg fiúval téged, s te majd az Izsák nevet adod neki. Szövetségemet örök szövetséggé teszem vele, én pedig az ő és őutána leszármazottainak Istene leszek De Izmaelt illetően is meghallgatlak. Nézd, megáldom, termékennyé teszem, és szerfölött megsokasítom. Tizenkét fejedelmet fog nemzeni, és nagy néppé teszem. De szövetségemet Izsákkal kötöm meg, akit Sára a jövő évben ez idő tájt szül. Miután Isten befejezte beszédét Ábrahámmal, előtte felemelkedett”. (Ter17,17-22) Isten szerette Ábrahámot, de a Gondviselés öröktől fogva megerősített rendjét nem forgatta fel az ő kedvéért. Nem kárpálta Ábrahámot azért, mert kinevette a harminc éve megerősített rendet, de Sárának fiát örök figyelmeztetőül Jiszchaknak (a férfi nevetett) kell hívni. Isten tervei örök életűek. Ezt mindenkinek tudomásul kell vennie. Keményen határozta el az Úr, hogy az ördögtől származó paradicsomkerti kísértésnek lesz halálos áldozata, de nem az egész emberiség, hanem annak egy olyan tagja, aki öröktől fogva született az Istenatyától, a Második Isteni Személy, akivel megosztotta a végtelen isteni természetet, és ez a megosztás állandó marad köztük. A Fiúisten egyrészt ősmintája lesz az örök tervek szerint a teremtendő világnak azzal, hogy a testből és lélekből álló emberi természetet az istensége mellé magára veszi, elválaszthatatlanul összeköti Isteni Személye alatt. Az ősbűn büntetése: „Arcod verítékével eszed kenyeredet, amíg vissza nem térsz a földbe, amiből lettél. Mert por vagy, és a porba térsz vissza.” (Ter 3,19) Ezzel a büntetéssel meghal minden ember, itt nincs szó a feltámadásról, amitől újra ember (azaz anyagi testből és szellemi lélekből álló) minden bűntől megtisztult istengyermeke tudna lenni. Ezt az állapotot csak a Megváltó tudja visszaállítani, aki nemcsak ember, hanem Istenember. Amikor meghal, emberi lelke válik el emberi testétől, de istensége szoros egységben marad mindkettővel. Ez a halál tehát isteni értékű áldozat, és egyben biztosítani tudja a feltámadás lehetőségét is azzal, hogy saját hatalmával újra egyesíti a halálban szétszakadt emberségét és megújított testét. Isten előtt kiérdemli az összes emberhalálból való feltámadását is az összes emberi bűn bocsánatát is. Mindebből érthetővé válik, hogy mit jelent az Ábrahámnak ígért utolsó áldás: „Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége”. (Ter 12,3) Ebbe beletartozik az élet egyik legfontosabb áldása, a gyermek-áldás, amit az eredeti házasság, Ábrahámnak Sárával kötött házassága kaphatott meg egyedül. Izmael máig élő népei a jézusi megváltásról még ma sem akarnak tudni. Amikor Izsák már felserdült, Isten próbának veti alá Ábrahámot: „Vedd egyetlen fiadat, akit szeretsz, Izsákot, menj Morija földjére, s ott mutasd be égőáldozatul azon a hegyen, amelyet majd megnevezek neked. Amikor pedig ama hegynek oldalán kapaszkodtak felfelé a harmadik napon, Izsák feltette a kérdést apjának: Lám, itt a tűz és a fa, de hol a bárány az égőáldozathoz? Ábrahám így felelt: Isten majd gondoskodik bárányról az égőáldozathoz, fiam. Így mentek tovább egymás mellett” (22,2; 8)

248. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.06.15. szombat

Átölelni a világ drámáját

Megrázhatja az emberiség egy részét az egyre szélesebb körben eluralkodó „mélyszegénység”, vagyis a nyomor. Isten az embereket nem szegénységre teremtette, amelyben állandóan központi téma a nélkülözés. Maga Urunk, Jézus sem nyomorra született. Nevelőapjának komoly ipari képzettsége volt. Dolgozott. El tudta tartani családját. Amikor Jézus megszületett Betlehemben, a barlangistállóban, csak addig laktak ott, amíg a betlehemi illetőségű, de máshol élő emberek dolgukat befejezték, végeztek az összeírással. Akkor már volt üres ház. József azonnal bérelt egy ilyet, és rögtön dolgozni kezdett. Jézus nem tette gazdaggá szüleit. De amint elérte a tizenkét éves kort, Szent József mellett ő is dolgozni kezdett. Ez példaadás is volt a keresztények számára. A hagyományos kérés nemzeténél így szólt Istenhez: Se gazdagságot, se nyomort ne adj nekem, hanem csak a megélhetéshez szükségeseket biztosítsd, Uram! Assisi Szent Ferenc is a munkára építette a mozgalmát, majd erre kapott engedélyt III. Ince pápától. Megértette Jézus Krisztust, aki a mennyei Atyára bízta életét és apostolai számára is ezt az életformát szabta ideálnak: „Méltó a munkás a maga bérére”.(Lk 10,7) Ha pedig nem kapja meg az ennivalót a ferences a munkájáért, akkor mehet koldulni. A szegényeken segíteni kell, hogy állapotuk maradjon „tisztes szegénység”, sose koplalás és nyomor! Inkább emelkedjék az életnívó családja és mások javára. A közösség is ezen munkálkodjék. Akiknek pedig anyagi örökségben, vagy tehetségben több adatott, azok lássanak hozzá a világ nyomorának felszámolásához. Ezt a módszert is Jézustól tanuljuk: Semmije sem volt, és elfogadta az Őt követő jómódú asszonyok állandó segítségét. (Lk 8,1-3)

247. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.06.14. péntek

Az egyetlen nyáj az emberiség

Az egész Egyház minden híve Jézus báránya és juha. Sem a helyi plébánosnak, sem a helyi egyházmegyés püspöknek, sem a pápának nincsen saját nyája. A Genezáreti tó mellett lezajlott beszélgetés Jézus és Péter között, aminek néma tanúi voltak a csodálatos halfogásban részt vevő tanítványok, mondhatjuk bátran, mint a jövendő világegyház képviselői, pontosan erről szól: „Simon, János fia, szeretsz-e engem, jobban, mint ezek? Ő azt felelte: Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek. Erre azt mondta neki: Legeltesd bárányaimat!”(Jn 21,15) Ez a még kétszer megismételt szeretetnyilvánítás és megbízatás az összes emberre vonatkozott. Jézus korábban, a jó pásztorról mondott példabeszédében nemcsak a hitükkel hozzá csatlakozottakról beszél, hanem ezt is hangsúlyozza: „Más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Azokat is vezetnem kell. Hallgatni fognak szavamra, és egy akol lesz és egy pásztor” (Jn 10,16) Aki üdvözülni fog, az előbb-utóbb Jézus juhai közé fog tartozni. Jézus ismeri őket és már a magáénak vallja. Ezeket is Péterre bízta, ezeket is legeltetnie kell: Ajánlani a Szentírást, úgy írni az aktuális kérdéseket taglaló körleveleket, hogy a jövendő egyháztagok kezdjék felfedezni bennük Jézus szavát, az örök igazságot, az egyetlen Megváltót, az egyetlen örök Atyát, az egyetlen nyájat, az egyetlen családot. Ezek az egyelőre más akolban élő Jézus-hívők is lehetnek, de akadhatnak pogányok,ateisták is. Világhíres példák: Newman, aki az anglikán egyházban megbecsült vezető-egyéniség volt, kereste a teljes igazságot és csak a katolikus Egyházban találta meg. Gemelli, aki Milánóban ateista orvos volt, hallgatta a könyvtárigazgató, Achille Ratti (később XI. Pius pápa) vitáit, meglepetésszerűen bejelentette barátainak: katolizálok, sőt belépek a ferencesek közé. Kettő a milliárdok közül. Tárt karokkal várjuk őket. Imádkozunk értük.

246. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.06.13. csütörtök

Bármilyen áldozat árán

Az az ember, aki képes arra, hogy életének nagy élményeként a Szentháromság hitét felismerje, nagy kegyelmet kapott. Az istengyermekség ajándékát milliárdok kapták meg és nyerik el újra napról napra, de bizony igen kevesen jutnak el odáig, hogy ezt kellőképpen becsülni tudják, és ezért áldozatra is képesek legyenek. Pedig ez a hittitok életünk alapjaként tökéletes biztonságot adhatna nekünk, és minden keresztény átélhetné a legtökéletesebb örömöt: Isten minket, embereket, a maga szentháromságos benső boldogságának mintájára teremtett: „Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra!” (Ter 1,26) A Szentháromság titka a legnagyobb titok, amire rájönni egyszerűen lehetetlen. Mi is a hitünk tanításából tudjuk, hogy az egyetlen istenséget nem egy személy, hanem három birtokolja. Azt azonban én is csak teológusként ismertem meg, hogy az Atya végtelen szeretetből adja át Fiának a maga mérhetetlenül nagy tulajdonát, az isteni természetet fenntartás nélkül. Az ajándékozás által a Fiú végtelenül boldog. Mivel tudja, hogy Atyja sem élhet e természet nélkül, visszaajándékozza neki. Aztán ketten ajándékozzák a harmadik Isteni Személynek, a Szentléleknek. Ez a fenntartás nélküli szeretet az Isten benső, boldog életének titka. Mivel minket gyermekévé fogad a Szentháromság titkának hite és a keresztség szentségének felvétele által. Ezt a fenntartás nélküli Isten- és emberszeretetet akarja bennünk is látni az Úr.Bármilyen áldozatot kíván tőlünk a Szentháromság önmaga részére imában, munkában, szenvedésben, boldogan kellene vállalnunk, mert a boldogító szeretet a boldogság alapja. De Isten egymás felé is ugyanezt akarja vállaltatni: családi szeretet, nemzeti szeretet, általános emberszeretet: mind-mind bármilyen áldozatot kíván, hozzuk meg, mert aki fenntartás nélkül tudja erre a célra odaadni teljes önmagát, kizárólag az lehet boldog. Az önzés a boldogság gyilkosa.

Úrnapja után VIII.



Úrnapja után

elmélkedés nyolcadik rész

A Mennyei Atya Ábrahám kiválasztása után megkezdi a megváltás konkrét előkészítését. Az előző történelmi áttekintésben szépen kibomlik az atyai terv Ábrahámtól Dávidon keresztül a Messiásig. Most viszont a Szentírásban nézzük át azt a folyamatot, amelyikben ténylegesen megvalósulnak a korábban meghirdetett történelmi tények. Mindennek kezdete és alapja az Élő Istentől kapott áldás.
„Vonulj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked. Nagy néppé teszlek. Megáldalak és naggyá teszem nevedet, s te magad is áldás leszel. Megáldom azokat, akik áldanak téged, de akik átkoznak téged, azokat én is megátkozom. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége”. (Ter 12,1-3) Ábrahám arra a vidékre költözött, amely majd egykor az ő leszármazottainak tulajdona lesz. Csak elhunyt bátyjának árváját vitte magával, aki később elvált tőle, és akit Szodomából kimentettek az angyalok. 318 szolgájával legyőzött négy királyt seregükkel együtt. Találkozott a Magasságbeli főpapjával, Melkizedekkel, aki szintén megáldotta őt. Isten újabb látomásban részesítette, és még több jót ígért neki. Ekkor fakadt ki Ábrahám: „Uram, Istenem, mit adhatsz nekem, hiszen gyermek nélkül maradtam. És Ábr(ah)ám így folytatta: Nézd, nem adtál nekem utódot, így szolgám lesz az örökösöm. Az Úr szava ezt mondta neki: Nem az lesz az örökösöd, hanem az lesz az örökösöd, aki testedből származik. Aztán ki vezette, és azt mondta neki: Nézz föl az égre, és számold meg a csillagokat, ha meg tudod számolni őket. Majd hozzáfűzte:Ilyen lesz a te nemzetséged. Hitt az Úrnak, ő pedig beszámította neki megigazulásra”.(15,2-6) Ez az isteni megállapítás nemcsak azt jelenti, hogy Ábrahám nagy sokaság testi életforrás lesz, tehát a zsidó nép ősatyja, hanem azt is, hogy lelki síkon is ősatya lesz a hitével. Szent Pál apostol kemény igazságokat keményen megfogalmazó levelében erre utal: nem azok Ábrahám igazi gyermekei, akik körül vannak metélve: „Hiszen maguk a körülmetéltek (a zsidók) sem tartják meg a törvényt. Csupán azért kívánják a ti körülmetéléseteket, hogy testetekkel dicsekedhessenek. Én azonban nem akarok mással dicsekedni, mint Urunk Jézus Krisztus keresztjével. Általa keresztre szegezték nekem a világot, és engem is a világnak. Mert sem a körülmetéltség nem ér semmit, sem a körülmetéletlenség, hanem csak az új teremtmény. Béke és irgalom mindazoknak, akik ezt a szabályt követik, Isten igaz Izraelének! Ezután senki ne okozzon kellemetlenséget nekem, mert Jézus jegyeit viselem testemen”. (Gal 6,13-17)„Isten igaz Izraele” Jézus abszolút érve szerint az, hogy hisz Jézus megváltói halálában és feltámadásában. Olvassuk el Szent Márk evangéliumának befejező részéből: „Végül a tizenegynek jelent meg, amikor egyszer asztalnál ültek (Húsvétvasárnap este). Szemükre vetette hitetlenségüket és keményszívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik feltámadása után látták (az asszonyoknak, Mária Magdolnának: Lk 24,9-11; Mk 16,10-11)(az emmauszi tanítványoknak: (Mk 16,12-13) Aztán így szólt hozzájuk: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik.(Mk 16,13-16) Gondolom, ezek után értjük, hogy miért kellett Ábrahámnak olyan keservesen megszenvednie azzal, hogy kilencven esztendős koráig várnia kellett Izsák születésére. Sára segítő ötlete átmenetileg megvigasztalta, hogy éljenek az akkori kor közmegegyezéséből vett biztatással, hogy ha a feleség nem tud gyermeket szülni, adja férjének mellékfeleségül, és ha az fiút szül, legyen törvényes örököse apjának. Ábrahám beleegyezett. Izmaelt elfogadta, sőt Istent kinevette, amikor újra megígérte, hogy Sára megszüli az ígért gyermeket. Isten ezért rendelte el, hogy Sára fiának ezt a nevet kell kapnia: Jiszchak, vagyis az apa kinevette Istent. Mi őt Izsáknak írjuk és mondjuk. (Ter 17,15-19)

245. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.06.12. szerda

Törekedjünk megismerni az Urat

A régi, gyerekkoromban használt kiskatekizmus első kérdése ez volt: „Mi végre vagyunk a világon?”, A válasz:„hogy Istent megismerjük, szeressük, neki szolgáljunk, és ezáltal üdvözüljünk, vagyis a mennyországba jussunk.”Hat éves voltam, amikor ezt megtanultam. Különös gondot nem jelentett, hiszen úgy éreztem, rendben vagyok, én ismerem, szüleim és testvéreim is ismerik, az egész falu ismeri, hiszen mindenki jár misére, tudjuk az összes imádságot, éneket, sokan áldoznak is.Majd éveken át egyre többet kellett tanulni a hittant. Mindig volt valami új ismeret. A főiskolán, majd az Egyetemen csak Róla tanultunk, és be kellett látnom, az Isten végtelen, teljesen megismerni nem is lehet. De „törekedni”, azt igen, azt lehet és kell is. Szorongatóbb kérdés: mi van azokkal, akik még nem tudnak Róla semmit, vagy rosszul ismerik, esetleg elfeledték? Ezeknek szól elsősorban Ozeás próféta: „Ismerjük meg, törekedjünk megismerni az Urat”! (Oz 6,3) Biztatást is ad: „Biztosan eljön, mint a hajnal, megjön, mint a zápor, mint a tavaszi eső.”Jó ez a biztatás, mert az éjszaka nem egyforma annak, aki alszik és annak, aki álmatlanul virraszt vagy súlyos fájdalmak közt hányódik fekhelyén. A záport is néha nagyon hosszan kell várni, addig aggaszt az aszály. Tavaszi eső híján nem indul igazán az élet. Sokan tudva, vagy tudatlanul hosszan várják, hogy eljöjjön végre a perc, amikor Isten felfedi előttünk önmagát, amikor végre megkapja az ember ezt a nagy kegyelmet. Sokan nagy áldozatot is hoznának érte. Hozzanak is, megéri! De a legegyszerűbb módszer, ha egyszerűen és tisztán gyakoroljuk a szeretetet. Isten, aki maga a szeretet, ránk mosolyog a másik ember szeméből. Miért nem próbálja ki a sok „kereső”?

Úrnapja után VII.



Úrnapja után

hetedik rész

Szodoma és Gomorra pusztulása bevezető esemény volt a Fiúisten megváltói működéséhez. Igaz ugyan, hogy Dávid király csak nyolcszáz év múlva születik meg és kezdi el nagyon fiatalon hős harcosi, neves hadvezéri, majd végül a zsidó népet erős állammá szervező ténykedését, így a most ismertetett időszakot is csak később tudta megénekelni zsoltáraiban. Ámde nekünk, a megváltást még később megismerőknek elősegíti Isten országának, az örökkévalóság abszolút tér és idő-nélküliségét együtt élni a térben és időben élő teremtett világgal. Így figyelhetjük meg az Ószövetség néhány ismertetett mozzanatából és a későbbi dávidi látomásokból összeálló messiási idő kialakulását. Felrémlik egyik zsoltárában a sátán félrevezette, a kárhozat útját járó világot. Látja az ószövetségi átmenetet is, a törvény korszakát, majd hallja az égből feléje áramló igazi örömhírt: a messiási küldetés elvállalja a Fiúisten: „Bíztam az Úrban, bizakodtam, s ő lehajolt hozzám és meghallgatta kiáltásomat. Kiszabadított a sírgödörből, ki az iszapból és mocsárból. Sziklára állította lábamat, és megszilárdította léptemet. Ajkamra új éneket adott, Istenünk magasztalására. Sokan látják majd és megremegnek, s eltelnek az Úr iránt bizalommal. Boldog az ember, aki reményét az Úrba veti, aki a bálványok szolgáit nem követi. Sem azokat, akik csalfa ámításnak élnek. Mennyi csodát tettél, Uram, és Istenem, a rólunk való gondban hozzád senki sem mérhető. Ha elmondani vagy hirdetni próbálnám, felsorolni sem győzném. Te nem kívánsz véres vagy ételáldozatot, de megnyitottad fülem a hallásra. Nem követelsz égő- és engesztelő áldozatot, így szólok hát hozzád: Lásd, itt vagyok! A könyvtekercsben rólam írták, hogy teljesítsem akaratod. Parancsod, Istenem, örömmel tölti el szívemet. Az Úr igazságát hirdetem a nagy közösségben”. (Zsolt 40,1.10) Dávidnak sok és ádáz ellenséggel kellett megküzdenie. Ezeket azonban az Úr segítségével legyőzte. A Messiásnak viszont megüzeni az Úr rajta keresztül egy újabb zsoltárral, hogy a sátánon ő is úgy fog győzni, ahogyan Dávid győzött ellenségei felett: „Azt mondta az Úr az én Uramnak: Ülj jobbomra, és minden ellenségedet lábad elé teszem zsámolyul!” Az Úr kinyújtja hatalmas jogarod Sionból: uralkodj ellenségeid közepette!” (Zsolt 110,1-2) – Ez a győzelmes messiási harc azonban nem karddal és dárdával folytatódik, mint Dávidé. Amikor ugyanis Dávid már cédrusfa palotájában lakott, rádöbbent egy nagy igazságra. El is mondta prófétájának, Nátánnak: „Nézd, én már cédrusházban lakom, az Úr szövetségének ládája pedig sátor alatt van”. Nátán így felelt Dávidnak: „Valósítsd meg mind, amit elterveztél, hiszen az Isten veled van”. De Isten szava még azon az éjjelen felszólította Nátánt: „Menj és mondd meg szolgámnak, Dávidnak, ezt üzeni az Úr: Nem te fogsz nekem házat építeni lakásul… Én hoztalak el a legelőről, a juhok mögül, hogy népem fejedelme légy. Veled voltam minden vállalkozásodban, és megsemmisítettem előtted minden ellenségedet… Leigázom (népem) minden ellenségét… Az Úr házat épít neked (Dávid), s ha majd betöltöd napjaidat és atyáidhoz térsz, megőrzöm utánad ivadékodat: egyik fiad lesz az, s én megerősítem királyságát”. (1Krón 17,1b-4. 7b-8. 10b-11) „Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége”(Lk 1,32b-33) „Születésed óta tiéd a királyi méltóság a szent hegyen, anyád méhétől kezdve, ifjúságod hajnala óta. Az Úr megesküdött és nem bánja meg: Te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint. Jobbodon áll az Úr: Haragja napján királyokat tipor le, a pogányok között ítéletet tart”. (Zsolt 110,3-6a) Jézusnak világszerte rengeteg temploma van, ahol trónja áll, és aranyos edényekben őrzik népéért vállalt emberi testét, az Eukarisztiát. Íme, az Atya örök akarata. 

Úrnapja után VI.




Úrnapja után

hatodik rész

„A férfiak Szodoma felé indultak, de Ábrahám megállt az Úr előtt. Azután Ábrahám közelebb lépett és megszólalt: Valóban el akarod pusztítani az igazakat is a gonoszokkal? Talán ötven igaz is akad a városban. Igazán a vesztüket akarod, nem kegyelmezel meg inkább a helységnek, az ötven igazért, aki ott lakik? Távol legyen tőled, hogy az igazakat megöld a gonoszokkal együtt, s így egyenlő legyen a sorsuk az igazaknak meg a gonoszoknak. Távol legyen ez tőled! Az egész föld bírája nem járna el igazságosan”.Az Úr így válaszolt: Ha ötven igazat találtok Szodoma városában, értük megkegyelmezek az egész helységnek”Ábrahám folytatta és így szólt: Vettem magamnak a bátorságot, hogy beszéljek Urammal, pedig csak por és hamu vagyok. Lehet, hogy öt még hiányzik az ötven igazhoz. Az öt miatt elpusztul az egész város? Nem pusztítom el, ha csak negyvenöt igazat találok benne. Erre ő folytatta beszédét. De lehet, hogy csak negyven van. Ezt felelte: Negyven miatt sem fogom megtenni. Ő újra szólt: Ne haragudj, Uram, hogy beszélek, de lehet, hogy csak harmincan lesznek. Ezt válaszolta: Ha harmincat találok, hát nem teszem meg. Aztán újra szólt: nos, ha már egyszer bátorkodtam Urammal beszélni, lehet, hogy csak húszat találsz. Húsz miatt sem pusztítom el. Ő folytatta: Ne haragudj rám, Uram, ha még egyszer szólok: lehet, hogy csak tízen vannak. Ezt válaszolta: Tíz miatt sem pusztítom el. Ezután Isten eltávozott, miután Isten befejezte beszédét Ábrahámmal. Ábrahám pedig hazament”. (Ter 18,22-33) Aki ez után még feltételezi, hogy Isten nem nagylelkű a megbocsátásban, attól még sok kellemetlen beszédet kellene elviselnie Istennek és a barátainak is. Ábrahám Isten parancsára ment ezt a szodomai fogolycsapatot kiszabadítani az ellenséges négy király fogságából. Azután pedig alázatos közbenjárással kísérelte meg megmentésüket. amikor sokat kért alázatosan az Úrtól, tehát odaadóan imádkozott értük. Aki azonban makacsul ragaszkodik a bűneihez, azt nem lehet megmenteni.„a két angyal este ért Szodomába, amikor Lót épen a város kapujánál ült. Mikor Lót meglátta őket, felállt, eléjük ment, földig hajolt előttük és így szólt: Kérlek benneteket, uraim, térjetek be szolgátok házába éjszakára, és mossátok meg lábatokat. Holnap reggel aztán elindultok és folytatjátok utatokat.Azok így válaszoltak: Nem, a szabadban akarunk éjszakázni. De unszolta őket, azért betértek hozzá és beléptek házába. Ő pedig vacsorát készíttetett nekik, kovásztalan kenyeret süttetett, s azok ettek. Még nem tértek nyugovóra, amikor a város férfiai, fiatalok és öregek, az egész nép körülvették a házat. Kihívták Lótot, és így szóltak: Hol vannak a férfiak, akik ma este érkeztek hozzád? Hozd ki nekünk, hadd ismerjük meg őket. Lót kiment hozzájuk a bejárat elé, de az ajtót bezárta maga mögött, és így szólt: Testvéreim, ne kövessetek el ilyen gonoszságot. Itt van a két lányom, még nem voltak együtt férfival, kihozom őket nektek és tegyetek velük, amit akartok. A férfiaknak azonban nem árthattok, mert ők az én tetőm árnyékában vonták meg magukat. Erre azok így kiabáltak: El veled! Idegenként jött ide s már a bírót akarja játszani. Veled még jobban elbánunk, mint velük’. Hevesen rátámadtak az emberre, Lódra, s már azon voltak, hogy betörik az ajtót. De a férfiak kinyújtották kezüket, és behúzták Lótot magukhoz a házba. és bezárták az ajtót. Az ajtó előtt álló embereket pedig vaksággal sújtották, apraját és nagyját, úgy, hogy hiába keresték a bejáratot.” (19,1-11) Lótot pedig összecsomagoltatták, és virradatkor gyors menekülésre késztették. Földrengés, kénes eső követte lábnyomukat. Mindenki meghalt, még Lót felesége is. Az angyalok tilalma ellenére visszafordult. Elborította a kén. Nem kellett a gyermektermő házasság, Isten ítélt.

244. nap a Hit Évében.




Katekézis a Hit Évében

2013.06.11. kedd

A valóság szívének közepébe

Minden embernek, minden papnak is egyénisége, egyéni küldetése is van. Én a magam részéről a valóság szívének közepébe másként szeretnék bejutni. Valóság az, amit a fölséges Isten a semmi helyére a megszámlálhatatlan lehetőségből konkrét módon megteremtett. Minden teremtmény megkapta létének határozmányait. Mindenbe beleírta Isten a természete törvényét: azért légy mindig készenlétben, hogy elősegítsd lehetőségeid szerint a nagy mindenség céljának valóra válását. Az élettelen hordozza hátán az élők törékenyebb létű világát. Aztán a benne rejlő energiák lassú porladásával váljék alkalmas táplálékává az élőknek, így maga is építse az életet. Az egyszerűbb élők segítsék a magasabb rendűek céljait Aztán a legmagasabb rendű földi lény, az ember sajátos rendeltetését biztosítsa minden más anyagi létező. Mert azt mondta Isten, miután minden más földi lényt megteremtett: „Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra, hogy uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, az állatokon és az egész földön, s minden csúszó-mászón, amely mozog a földön! Megteremtette tehát Isten az embert a maga képére; Isten képére teremtette őt, férinak és nőnek teremtette őket. Isten megáldotta őket, és azt mondta nekik Isten: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be a földet! Hajtsátok uralmatok alá!” (Ter 1,26-28) Én pedig értelmes szív szeretnék lenni, hogy mindenkivel megértessem: Isten így gondolta el, hogy az ember mindennel tegye boldogabbá a mellé rendelte embert, semmit ne rontson, semmit ki ne pusztítson, főként ne önnön faját. Értse meg, boldog csak akkor lehet, ha boldoggá tesz másokat.

243. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.06.10. hétfő

A termékenység forrása

Elmélkedésünk alanya misszionárius volt. Valóságot élt meg, amikor missziós küldetésről elmélkedve megértette, hogy Jézus szenvedéseivel váltotta meg a világot, ennek a folytatása sem lehet más, csak szenvedés. Ezt az Ú nyíltan meg is mondta apostolainak, amikor a maga megváltó szenvedéseiről először beszélt nekik: „Aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét mindennap és kövesen engem” (Mt 16,24) A teremtéskor Isten a lét és élet ajándékait ingyen adta a világnak. Az ember még a természetfeletti életet, az istengyermekséget is ingyen kegyelemből kapta. A földi életben sem kalkulált a szenvedéssel, főként nem a halállal. Amikor eladta magát a kísértőnek, megváltoztak az életkörülményei. Bűnükkel Istennek igen nagy fájdalmat, szomorúságot okoztak az ősszülők. Isten, mint a legjobb nevelő, azzal válaszolt: érezzétek meg ti is, hogy a fájdalom mennyire borzasztó. Az asszony fájdalommal fog szülni, pedig a legnagyobb gyönyörűsége, hogy kicsinyének a az édesanyja, a mindene. A férfi kemény munkában görnyed, hogy előteremtse családjának és magának a mindennapi kenyeret. Jön sok kellemetlen betegség, testi, lelki szenvedés. A természetfeletti élet visszaszerzése is borzalmas szenvedést, iszonyú kereszthalált követelt a Megváltótól. Alkantarai Szent Péter átérezte mindennek igazságát. Sok szenvedést kapott az Úrtól, és sokat okozott önmagának. Halála után mennyei fényben jelent meg ismerősének, és azt mondta: Ó boldog szenvedés! Ha újra kezdhetném, sokkal többet vállalnék, mert ilyen csodálatos boldogságot érdemel ki nekem.

242. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.06.09. vasárnap

A „legfontosabb” szolgálat

Urunk, Jézus Krisztus mennybemenetele előtt néhány perccel, legfontosabbnak szánt szavait intézte apostolaihoz: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz, és megkeresztelkedik az üdvözül, aki nem hisz, elkárhozik”(Mk 16,15-16) a papi szolgálat legfontosabb tennivalója az igehirdetés. Jézus maga is ezt tette nyilvános működésének három éve alatt. Érthető, hiszen minden üdvös cselekedetnek alapja a hit: hit a Szentháromságban, a Fiú megtestesülésében és üdvösséget szerző halálában és feltámadásában. Most már Magyarországon is szabad az Egyház a szolgálataiban. Nem könnyű elsajátíttatni az apró gyerekekkel, hogy mit ad az Úrtudásban és szentségi kegyelmekben, még nehezebb tudatosítani bennük, hogy mit kér, mit vár el tőlünk az üdvösségünk biztosítására. A szentmisén is tanítani kell. A tanító beszédek alapozzák meg a felnőttkori magatartást. Most szabadon járhatna mindenki hittanórákra. Mivel nem mindenki él vele, legalább érett fejjel a templomban kell pótolni a hiányos ismereteket.

Úrnapja után V.



Úrnapja után

elméledés ötödik rész

Isten helyreigazította Sára szavait. Nem keményen, hiszen az idős asszony különös kíméletet érdemel, a kíváncsiság pedig igen erős kísértés számukra ifjan és öregen egyaránt. Isten azonban az igazságot nem hagyhatja sértve, helyre kellett igazítania. A fontosabb és nehezebb tennivaló ezután következett. Rendet kellett teremtenie Szodoma és Gomorra dolgában. Ebben a tekintetben nemcsak a lakosok büntetése volt az igazság védelmének fontos pontja, hanem az is, hogy mind Ábrahám, mind a mennyország hatalmas tábora is jól értse az elkövetkező nap szörnyű büntetését. Hiszen az angyalok figyelik embertestvéreik sorsát, és azt kizárólag a földi történéseken keresztül mutatja meg nekik a fölséges Isten.Az angyaltábor üdvözült és elkárhozott része nagyon kíváncsi lehetett a megtestesülés előtti idők egyik leggyökeresebb büntetése valóban indokolt-e?„A férfiak (az Istent kísérő és látszólagos embertestbe öltözött angyalok) elindultak és Szodoma felé ették útjukat. Ábrahám velük ment, hogy elkísérje őket. Akkor az Úr így szólt: Titokban tarthatom-e Ábrahám előtt, amit tenni készülök? Ábrahám ugyanis nagy és erős néppé lesz, s általa nyer áldást a föld minden népe. Arra szemeltem ki, hogy fiainak, majd pedig egész háza népének megparancsolja: Járjatok az Úr útján jogot és igazságosságot gyakorolva, hogy az Úr megadhassa Ábrahámnak, amit ígért neki”. (Ter 18,16-19) Az Úr emberi módon gondolkodva eltöprengett a távoli jövőn: Annak a kétezer évnek a végén vajon szólhat-e majd az akkori júdeaiaknak (zsidóknak),akik büszkén Ábrahám fiainak vallják magukat, és dühösen védik előjogaikat a galileai Názáretből való rabbival szemben, ha most nem fedi fel legalább rejtelmesen az igazságot. Amikor Ábrahám észrevette a három vándort és eléjük szaladt, majd mélyen meghajolva köszöntötte őket, tulajdonképpen csak az egyikhez szólt:„Uram, ha kegyelmet találtam színed előtt, ne kerüld el szolgádat”.A vendéglátás már mindhármuknak szólt (. Ter 18,1-5) Most tehát jónak látta felfedni kilétét, és megjelenése további célját. Mi viszont, akik már az Újszövetség részesei vagyunk, idézzük fel igazi kilétét: Jézust, az Atya Fiát, a megtestesült Igét, szamaritánusnak bélyegzik a kevély júdeaiak: „Hát nincs igazunk, amikor szamáriainak és ördögtől megszállottnak mondunk? Nem vagyok ördögtől megszállott felelte Jézus, hanem tisztelem Atyámat, ti ellenben gyalázattal illettek, noha nem keresem a magam dicsőségét, hisz van, aki keresse, és ítéletet mondjon. Bizony, bizony mondom mondom nektek: aki megtartja tanításomat, az nem ízleli meg a halált örökre.’A zsidók közbevágtak: Most aztán igazán meggyőződtünk róla, hogy ördögtől megszállott vagy! Ábrahám is a próféták is meghaltak, s te azt állítod: Aki megtartja tanításomat, nem ízleli meg a halált örökre. Csak nem vagy nagyobb Ábrahám atyánknál? Mert hisz ő meghalt. S a próféták is meghaltak. Mivé teszed magad? Jézus így válaszolt: Ha én dicsőíteném meg magam, mit sem érne a dicsőségem. Atyám dicsőít meg, akiről azt mondjátok ugyan, hogy Istenetek, de nem ismeritek. Én azonban ismerem, s ha azt mondanám, hogy nem ismerem, hozzátok hasonlóan hazug volnék. De ismerem, s megtartom tanítását. Ábrahám, a ti atyátok örült, hogy megláthatja napomat. Meg is látta, és örült neki .A zsidók felháborodtak: Ötvenesztendős sem vagy, s láttad Ábrahámot? Jézus így válaszolt: Bizony, bizony, mondom nektek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok”. Erre követ ragadtak, s meg akarták kövezni, de Jézus eltűnt előlük, és elhagyta a templomot”.(Jn 8,48-59) Visszatérünk Ábrahám idejébe. Még együtt áll a jövendő Megváltó, a földi és mennyei közbenjárók. Csak Jézus tudja, hogy nincs mentség azoknak, aki saját döntésükkel örök kárhozatra ítélték magukat. Már menthetetlenek.

241. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében

2013.06.08. szombat

Az igaz taps

Amikor az apostolok visszatértek igehirdető és gyógyító körútjukról, nagy örömmel számoltak be Jézusnak elért eredményeikről. Legjobban az lelkesítette őket, hogy „még az ördögök is engedelmeskednek nekünk a te nevedben”. (Lk 10,17) Ennek nyilván Jézus is nagyon örült, hiszen a világ fejedelme ellen indultak hadjáratra. Mégsem ezt emeli ki dicséretként: „Láttam a sátánt. mint a villám, úgy zuhant le az égből. Íme, hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, s minden ellenséges hatalmon, és semmi sem fog ártani nektek. De ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, hanem annak örüljetek, hogy nevetek fel van írva a mennyben” (18-20) Szerencsére Magyarországon nem divat a templomi taps. A munkánk eredménye ilyen gyorsan nem szokott jelentkezni. Az igazi sikert az jelent számunkra, ha valakit sikerül meggyőzni arról, hogy a saját életének a célja ne valamilyen érzékelhető fizetség legyen, mert tudjuk, hogy a meg nem fizetett tudás-öröm- és boldogságszolgálatok bízhatnak abban, hogy majd ezek a jótettek viszonzásul megkapják az örök élet boldogságát. Aranyszájú Szent Jánosnak igaza van abban, hogy a szeretet gyarapodása, a boldog családi élet, a családok szaporodása az jelzi, hogy eredményes az Isten igéjének hirdetése. Ha híveinknek négyszemközt van visszajelzése arról, hogy a szentbeszéd milyen hatással volt az ő lelkiéletükre, nagyon jónak találom Különösen az megnyugtató, ha a hittani tudást gyarapíthattuk, ha a fogalmakat tisztán értik a híveink, mert az Isten országa az igazság és szeretet világa, és az igazság csak tiszta fogalmakkal ismerhető meg.