2016. január 16., szombat

Harmadik Lelki Ábécéskönyv 5.



2.Buzgó hálaadás kísérje minden munkádat
(Bendiciones muy fervientes frecuenta en todas tus obras.)
A megígért ajándék előíze
 
Végül az utolsó jótétemény, ami miatt hálát kell adnunk az Úrnak, ez a mennyei dicsőség ígérete. Ha Izrael gyermekei dicsekedtek Isten ígéretével, ami egy földre vonatkozott, az ígéret földjére, és még azelőtt hálát adtak neki érte, mielőtt az az övék lett volna, hát akkor mennyivel szerencsésebbnek kell tartania magát minden kereszténynek, akinek Isten nem földet, hanem mennyet ígért. A mennyek országának ígérete volt az az egyetlen dolog, amit az Isten Fia minden másnál inkább hirdetett, amíg e földön járt, és az evangéliumnak szinte minden lapján találunk szakaszokat, amelyek minden kereszténynek megígérik az Isten Országát. Azzal zárom, amelyben Megváltónk így szól követőihez: "Keressétek először is az Isten Országát és annak igazságosságát, és a világon minden egyéb megadatik majd nektek"Amit megígértek neked, ahhoz ragaszkodnod kell. Az Úr üzenete nehéznek tűnt fel követői előtt, meghaladta képességüket, mert a maga erejéből, a maga érdeméért, bármilyen hatalmas legyen is az, nem érdemli meg az ilyen fönséges jutalmat, mint a mennyek országa. Urunk úgy válaszolt meg nekik, hogy a szívükhöz beszélt, megerősítette, amit mondott, és megmutatta, hogy lehetséges az: "Ne félj, kisded nyáj, mert úgy tetszett az Atyának és nekem és a Szentléleknek, hogy nektek adja az országot" . Ezzel a néhány szóval megerősítette ígéretét, és levette szívünkről a kételyt, ami kicsinységünkből fakadt, és kinyilvánította, hogy Isten annyira nagylelkű, hogy az érdemek előzetes vizsgálata nélkül ad jótéteményeket. Szent János azt mondja, hogy az igazakat követni fogják a tetteik, Isten nagylelkű irgalma pedig előttük megy majd, jótetteik pedig utánuk, őket kísérve, mint a tettek feltétele vagy körülménye, és nem, mint fő lényege vagy teljes oka. Ahogy a zsoltáros is emlékeztet minket, mikor erről a titokról elmélkedik, egyetlen nemzedéknek sem szabad elmulasztania, hogy hálát adjon ezért a boldog ígéretért és áldania kell az Urat: "Az Úr kegyelméről énekelek örökkön-örökké. Hűségedet hirdeti ajkam minden nemzedéken át. Így szóltam ugyanis: Kegyelmed alapját örökre megvetetted a szövetségben, hűségedet megszilárdítottad a mennyben." Ne lepődj meg azon, hogy azt kérem tőled: még az előtt mondjál köszönetet az Úrnak, hogy az ígéret beteljesült volna, mert ennek feltétele nem őbenne van, hanem azon múlik, hogy mi végigfutjuk-e a pályát? Ahogy más valaki mondta: "Az én véremet nemsokára kiontják áldozatul, eltávozásom ideje közel van. A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, hitemet megtartottam." Aki ezeket mondta, éppen az előtt állt, hogy az ígért kincset átvegye, és bár az még nem volt az övé, mégis hálát adott az Úrnak, akinek úgy tetszett, hogy áldozatot mutassunk be a már befogadott áldásokért, és ezért elrendelte, hogy hálaáldozatot mutassunk be neki azért, amit még remélünk, hogy majd befogadhatunk. Az ezért a hetedik jótéteményért szóló hálaadás és az itt leírt ígéret általánosnak mondható, mert minden keresztény élvezheti. Istennek azonban külön eljárása van arra nézve, hogy barátainak megígérje országát, és bár ez alapjában nem különbözik az elsőtől, mégis eltér tőle annyiban, hogy itt megengedik nekünk, hogy meg is ízleljük azt, amit megígértek nekünk.


IL. Himnusz



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.
Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.


HIMNUSZ

Ó, Szűzanyánk, te Szent Fiad
boldogságos leánya vagy,
fölségesen alázatos,
minden teremtmény elseje.
Időtlen égi terv szerint
remekbe öntött Alkotás,
mint szent Magaslat, ékesen
ragyogsz a földiek között.
A Mű tebenned oly jeles,
hogy fényességes Alkotód
csak benned s általad lehet
csodálatosan ember itt.
A szűzi méhben újra gyúlt
a lángoló nagy Szeretet,
hevétől nyílnak mennyei
virágok lent a föld porán.
Dicsérjük Egyszülöttedet,
Atyánkat és a Lelket is,
a nagy kegyelmek köntösét,
csodás Szűz, ők szőtték neked. Ámen.


A pápa a keresztény munkavállalókhoz: nevelés, osztozás másokkal, tanúságtétel



A pápa a keresztény munkavállalókhoz: nevelés, osztozás másokkal, tanúságtétel


A munka egy hivatás, mert Isten emberhez szóló elhívásából születik, hogy művelje és őrizze meg a közös otthont – fogalmazott beszédében Ferenc pápa, amelyet a keresztény munkavállalók mozgalmához intézett január 16-án.


A Szentatya a szervezet közel hétezer tagját fogadta a vatikáni VI. Pál teremben.

Hogy válaszoljunk jól erre a hivatásra, amely arra indít minket, hogy aktívan kövessük az Atya és Jézus fáradhatatlan működését? – tette fel a kérdést. Három szóban összegezte tanácsát, amely segítségünkre lehet ebben: nevelés, osztozás másokkal és tanúságtétel.

A nevelni annyit jelent, mint „kihozni valamit magunkból”. Ez az a képesség, hogy kihozzuk a legjobbat a szívünkből. Nem pusztán technikai dolgok megtanításáról van szó, hanem önmagunk és a bennünket körülvevő valóság emberségesebbé tételéről. Ez különösen is vonatkozik a munkára. Meg kell teremteni a munka új humanizmusát. Olyan világban élünk ugyanis, amelyben kihasználják a munkavállalókat és a munka nem a személy méltóságának szolgálatában áll, hanem rabszolgamunka. A munka új humanizmusára kell nevelni, amelyben az ember és nem a profit áll a középpontban, amelyben a gazdaság az embert szolgálja és nem az embert használja saját szolgálatára – hangsúlyozta a Szentatya.

A nevelés segít, hogy ne tudjon megtéveszteni bennünket az, aki el akarja hitetni velünk, hogy a munkának, a mindennapi elkötelezettségnek, önmagunk odaajándékozásának és a tanulásnak nincs értéke. Ma a munka világában arra kell nevelni, hogy a becsületesség ragyogó és fáradságos útját járjuk, a kivételezés és a protekció kiskapuit elkerülve. E mögött húzódik a korrupció. Erkölcsi adásvételről van szó ilyen esetekben, ami nem méltó az emberhez. Ezt el kell utasítani, hozzászoktatva a szívet ahhoz, hogy szabad maradjon. Különben hamis és ártalmas mentalitás alakul ki, az illegalitásé, amely a személy és a társadalom korrumpálódásához vezet. Az illegalitás olyan mint a láthatatlan polip: elrejtőzik, de csápjaival megragad és megmérgez, beszennyez és sok rosszat okoz. A nevelés nagy hivatás. Arra kaptunk meghívást, hogy a fiatal nemzedékeket hozzásegítsük a valóban emberséges munka szépségének felfedezésére – mutatott rá a pápa.

A második kifejezés az osztozás másokkal. A munka nem pusztán az egyes ember hivatása, hanem lehetőség arra, hogy kapcsolatba lépjünk másokkal. A munkának egyesítenie kellene az embereket, nem eltávolítani egymástól. Alkalmat ad ugyanis arra, hogy osztozzunk a mindennapokban, hogy érdeklődjünk a mellettünk álló személy iránt, hogy megkapjuk, mint ajándék és felelősség mások jelenlétét. Az osztozás egy formája lehet például a mozgalom által megvalósított „Polgári szolgálatvégzés projektjei”, amelyek lehetővé teszik, hogy közeledjünk az emberekhez és az új helyzetekhez, magunkévá téve problémáikat és reményeiket. Fontos, hogy a többiek ne csak a figyelem célpontjai legyenek, hanem ők maguk legyenek a terv. Mindenki készít terveket saját maga számára, de ha másokért szövünk terveket, az lehetővé teszi, hogy egy lépést tegyünk előre: az intelligenciát a szeretet szolgálatába állítja, teljesebbé téve a személyt és boldogabbá téve az életet, mert képessé válik az adásra.

Ferenc pápa tanácsának harmadik szava a tanúságtétel. Pál apostol arra buzdított, hogy a hitről a tevékenység által is tegyünk tanúságot, legyőzve a lustaságot és a nemtörődömséget. Világos és erős szabályt fogalmazott meg: aki nem dolgozik, ne is egyék. Abban az időben is voltak, akik másokat dolgoztattak, hogy ők egyenek. Ma viszont vannak, akik szeretnének dolgozni, de nem tudnak. Ma sok fiatallal találkozunk, akik nem dolgoznak, ők korunk új kirekesztettjei. Számos európai országban a 25 év alattiak munkanélküliségi aránya eléri a 40, 47, 50 százalékot. De hol végzi az a fiatal, aki nem dolgozik? – tette fel a kérdést Ferenc pápa. Függőségekben, pszichológiai betegségekben és öngyilkosságban. Nem mindig teszik közzé az ifjúsági öngyilkosságok statisztikáit. Egy drámával állunk szembe, korunk új kirekesztetteinek drámájával. Elveszik méltóságukat. Az emberi igazságosság azonban hozzáférést kér a munkához mindenki számára. Az isteni irgalmasság is arra késztet, hogy a nehézségben levő emberek láttán nem prédikálásra van szükség, hanem reményt kell közvetíteni, vigaszt nyújtani jelenlétünkkel és támogatást adni konkrét segítségnyújtással – figyelmeztetett a Szentatya.

Beszéde végén arra buzdított, hogy tanúságot kell tenni a személyes és közösségi életstílusból kiindulva: az ingyenességről, a szolidaritásról, a szolgálatkészségről tanúskodva. Krisztus tanítványa, amikor szívében átlátszó és az életben érzékeny, elhozza az Úr világosságát azokra a helyekre, ahol él és dolgozik – zárta Ferenc pápa beszédét a keresztény munkavállalók mozgalmához.
 


Évközi első hát szombatja



Évközi első hát szombatja


Miként a tegnapi evangéliumban a béna meggyógyítása esetén a csodás gyógyulás helyett a bűnbocsánat kapott nagyobb hangsúlyt, ugyanúgy a mai evangéliumban a vámos Máté meghívása csak kiindulópont ahhoz, hogy a bűnösökhöz közeledő Istent bemutassa az evangélista. Tegnap arról olvastunk, hogy a béna és bűnös embert viszik abba a házba, ahol az Úr tartózkodik, ma pedig arról, hogy Jézus lép be egy bűnös ember házába. Nem csak a bűnös és bűneit őszintén megbánó ember keresi Istent, hanem az irgalomban gazdag Isten is szüntelenül keresi az embereket, mint elveszett bárányokat vagy mint tékozló fiúkat. Annak tudata, hogy az irgalmas Isten keres minket, azt a reményt adja nekünk, hogy a végső szó nem a bűnökben való elmerülésé, hanem a megújulásé, amelyet Isten a kiengesztelődés szentsége, a szentgyónás által kínál fel nekünk. Isten megszólít minket, mert szívünk megtérését szeretné. Helytelen volna azt mondanunk, hogy Isten lelkiismeretfurdalást vagy bűntudatot akar ébreszteni bennünk, hanem inkább úgy kell fogalmaznunk, hogy Isten a szeretetet ébreszti fel, újítja meg bennünk, hogy nála keressük bűneink bocsánatát.
Amikor az Egyház hirdeti a bűnbánat fontosságát és az igehirdetők részéről elhangzik a bűnbánatra való felszólítás, akkor mindig gondoljunk arra, hogy ilyen módon az irgalmas Isten szólít meg bennünket.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Jézus Krisztus, te kezdettől fogva az Atyánál voltál, amikor eljöttél az emberek közé, elérhetővé tetted a hit alázatos bizalmát. És eljön a nap, amikor ezt mondhatjuk: Krisztushoz tartozom, elszakíthatatlanul az övé vagyok!



2016. január 15., péntek

Hívom a családokat 2016 januárjában – Bíró László püspök levele



Hívom a családokat 2016 januárjában – Bíró László püspök levele


Hívom a családokat, házaspárokat, jegyeseket és szerelmeseket, a családokat szerető szerzetes- és paptestvéreket, és mindenkit, aki a család és az élet mellett áll!


Köszönöm kedves meghívásodat – mondta barátjának egy tudományos kutató –, de tudod, szerintem semmi jelentősége sincs annak, hogy most egy jó hét múlva már nem 2015-öt, hanem 2016-ot írunk. A napok továbbra is ugyanúgy fognak telni, sem a megoldandó feladatok, sem a ránk nehezedő gondok nem fognak változni. Akkor pedig minek ünnepeljük az év fordulóját, miért töltsük el együtt azt az éjszakát, tudva, hogy ettől semmi nem lesz se jobb, se rosszabb. Ne érts félre, szívesen vagyunk veletek és barátaitokkal együtt, feleségem is kedveli a társaságot, de annak semmi értelmét nem látom, hogy ünnepeljünk, hogy úgy tegyünk, mintha a mi sikerünk lenne, hogy eggyel nagyobb számot írhatunk a dátumban. Ahhoz, hogy komoly elhatározásokat tegyünk, hogy jobban és még többet akarunk dolgozni, hogy nagyobb szeretettel fogunk mások felé fordulni, nem kell ébren megvárnunk az éjfélt. Szóval köszönöm szilveszteri meghívásodat, kedves, hogy ránk gondoltál, de inkább itthon maradunk feleségemmel kettesben. Sajnálom – válaszolt a barát –, jól esett volna az új év első perceiben nektek, régi jó barátainknak, együtt mindannyiunknak boldog új évet kívánni, azt, hogy a most kezdődő év hozzon sok örömet, a gondok megoldását, és a bajok sikeres leküzdését.
A világegyetem és benne az emberiség története a teremtéssel kezdődött és azóta folyamatosan tart. Az ószövetségi prédikátor erről így írt: „Mindennek megvan a maga órája, és az ég alatt minden dolog elmúlik a maga idejében. … Az emberek ugyanis mindnyájan, akik esznek, isznak és fáradságuk mellett a jót élvezik, Isten ajándékát veszik. Megismertem, hogy mindaz, amit Isten tesz, örökre úgy marad: nem lehet ahhoz hozzáadni, sem abból elvenni. Isten pedig azért tett így, hogy féljék őt. Ami történt, régen is megtörtént, és ami lesz, az is megesett már, és Isten megújítja azt, ami elmúlt.” (Préd 3, 1-15) Létünk és minden létező Isten teremtő akaratából jött létre. Az Ő ajándéka minden, ami létezik. Ő ajándékozza nekünk az időt is, amelyet itt, a földön tölthetünk. A földi élet az eljövendő világhoz viszonyítva csak részleges és rövid, tehát jól föl kell használnunk. Isten akarata és terve azonban minden időt áthat, Ő szabta ki mindennek a határát és minden óra rendeltetését. Sohasem hagyta magára az idő jó felhasználásáért küszködő embert; szólt hozzánk a próféták és a törvény szavával, majd amikor az idő beteljesedett, mérhetetlen irgalmasságában közénk jött a megtestesült Ige személyében.
Mondjatok példákat saját életetekből arra, hogy rádöbbentetek: ami veletek történt, amit kaptatok, az Isten ajándéka!
Az idők teljessége az előkészület és a várakozás idejének vége, az az időszak, melyet az Atya a maga végtelen szabadságában és bölcsességében határozott meg az üdvösség misztériumának megvalósítására. Krisztus földi életének évei az idők teljességét jelentik. Isten emberként belépett a történelembe, föltámadása új távlatot nyitott az emberiségnek, mert embersége a föltámadással teljesen átváltozott és megdicsőült, így nyilatkoztatta ki teljesen isteni mivoltát és dicsőségét. Minden, ami ezután történik a világ végéig, nem egyéb, mint kiterjedése és kibontakozása annak, ami azon a napon történt, amikor a megfeszített Krisztus meggyötört teste a Szentlélek erejéből föltámadott, és a Szentlélek forrásává lett az egész emberiség számára. Ezért tudjuk, hogy nem kell más üdvösséget várnunk, hiszen a világ, bármeddig tart is az időben, már az utolsó időben él. A föltámadott Krisztus nemcsak az Egyházat, hanem a kozmoszt és az egész történelmet is irányítja és vezérli. Ez az életenergia viszi a teremtést, „mely sóhajtozik és vajúdik mindmáig” (Róm 8,22) a beteljesedés célja felé. Az ember életének beteljesedése az üdvösség.
„Az üdvösség, amelyet Isten felkínál nekünk, az Ő irgalmasságának a műve. Nincs olyan emberi cselekvés – bármilyen jó legyen is –, mellyel kiérdemelhetnénk ekkora ajándékot. Isten tisztán kegyelemből vonz magához, hogy egyesüljünk vele. Elküldi Lelkét a szívünkbe, hogy gyermekeivé tegyen, átformáljon és képessé tegyen arra, hogy életünkkel válaszoljunk az ő szeretetére. … Ez a kegyelem szüntelenül és minden lehetséges kontrollt túlhaladó módon tevékenykedik. Fontos mindig tudnunk, hogy az első szó, az igazi kezdeményezés, az igazi tevékenység Istentől való, és csak ezen isteni kezdeményezésbe bekapcsolódva, csakis ezen isteni kezdeményezésért könyörögve válhatunk mi is – Ővele és Őbenne – evangelizálókká. … Isten megkezdett egy utat, hogy minden idők minden emberével egyesüljön. Úgy határozott, hogy népként, és nem elszigetelt egyénenként hívja össze az embereket. Senki nem üdvözül egyedül, elszigetelt egyénként, csupán saját erejéből. Isten úgy vonz bennünket, hogy figyelembe veszi a személyek közötti kapcsolatok bonyolult szövetét, ami egy emberi közösségben az élettel együtt jár. … Jézus nem azt mondta az apostoloknak, hogy kiváltságos csoportot vagy elitet alkossanak, hanem azt mondta nekik: »Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket« (Mt 28,19).” (EG 112-113)
Idézzetek fel olyan eseteket, amelyekben „nagy” emberek az üdvösségtől különböző célokat akartak népek, országok elé tűzni! Mi volt kudarcuk ára? Miért nem lehet boldog az önző, csak magával foglalkozó ember?
Isten a kezdeményező, az Ő ajándéka az életünk, az idő, amit itt a földön tölthetünk, és a kegyelem, amely képessé tesz bennünket, hogy válaszoljunk szeretetére. Ő hív meg az üdvösségre, és a Vele való párbeszéd nyomán érthetjük meg küldetésünket. Szeretetére adott válaszként lépünk kapcsolatba más emberekkel, hogy együtt haladhassunk Feléje utunkon. Az utolsó időben élünk, küldetésünk az üdvösségre jutni és másokat az üdvösségre jutásban segíteni. Küldetésünk teljesítésében erőforrásaink a szentségek. A keresztény házastársakat a házasság szentsége erősíti meg –mintegy fölszenteli – állapotbeli kötelességeik teljesítésére és méltóságuk megélésére. Ezáltal válnak ők az evangélium hiteles hirdetőivé. Az üdvösség felé való haladásunkban nem azért állunk meg időről időre, tekintünk hátra és előre, mert belefáradtunk munkálkodásunkba, vagy mert már úgy látjuk, hogy nincs mit tennünk, hanem azért, hogy hálásan fel mérjük a megtett utat, és kérjük a Szentlélek megvilágosítását az előttünk álló – részben még ismeretlen – nehézségek leküzdéséhez. Családunkkal, barátainkkal, közösségünk tagjaival való beszélgetésben jó lehetőség adódik az őszinte gondolatcserére és megosztásra.
Társadalmunk elvilágiasodott, egyre mélyebb a szakadék a keresztény házasság- és családeszmény és a házasságról és családról vallott világi nézetek között. Milyen módon lehet a harmóniát helyreállítani: ha hozzáigazítjuk a házasságra és családra vonatkozó erkölcsi normákat a társadalom igényeihez, vagy ha a világi társadalom nyújtotta lehetőségeket az evangélium hirdetésének szolgálatába állítjuk?
Amikor a tudományos kutató hazaért, felesége örömmel újságolta: Képzeld, levelet kaptam volt gimnáziumi osztályfőnökömtől, aki meghívott szilveszterezni. Január 2-án lesz a 80. születésnapja, és mivel tudja, hogy az osztályból sokan fel akarjuk köszönteni, megelőzött mindnyájunkat. Azt írja, hogy a Szilveszter este jó alkalom arra, hogy együtt áttekintsük: ki miben haladt az utóbbi években, milyen feladok várnak rá a jövőben és hogyan készül ezeket megoldani. Közben falatozunk, iszogatunk, zenélünk, a „fiúk” felkérhetik a „lányokat” egy táncra, éjfélkor pedig pezsgővel koccintunk. Persze a házastársakat is várja, az ő felesége is ott lesz, sőt vele kell megbeszélnünk, hogy ki mit hoz az ünnepi asztalra. Ugye te is örülsz, ugye elmegyünk? A férj első gondolata az volt, hogy épp most mondta le barátjának szilveszteri meghívását, nem mondhat máris ellen saját magának. Aztán percekig csendben nézte felesége örömtől sugárzó arcát, és megszólalt: Én csak akkor megyek el, ha már most igent mondasz a táncra való felkérésemre.
Bíró László
az MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
 


IIL. Himnusz



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.
Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.


HIMNUSZ

Örömmel kél a tisztelet,
a Szentet ünnepeljük itt,
ki téged tisztelt, jó Atyánk,
szeretve hozzád költözött.
Jézusban biztos útra lelt.
Mulandó kincs, öröm miatt,
amit világunk nyújt nekünk,
nem tévedett meg útjain.
Neked szolgálva, önmagát
átadta választott jelül,
s mint Krisztus tiszta jegyese
a szüzek méltó társa lett.
Neked kívánt csak tetszeni,
híven hozzád ragaszkodott;
szavát, lelkét és tetteit
hűsége izzította át.
Itt lenn virágzó szeretet
tehozzád fűzte életét,
szabad lélekkel, győztesen
haladt a csillagok felé.
Nyomába lépjünk lelkesen;
Atyánk vár! Ő és egy Fia,
s a Lélek lesz majd életünk;
e Hármat áldjuk boldogan! Ámen.


Ferenc pápa péntek reggeli homíliája: Jézus Krisztus a hitünk Istene, aki megbocsát nekünk



Ferenc pápa péntek reggeli homíliája: Jézus Krisztus a hitünk Istene, aki megbocsát nekünk


Jézus lépéseket tesz felénk, mi is... - OSS_ROM

A hitet senki nem vásárolhatja meg, mert az egy ajándék, mely megváltozatja az életet
„Milyen az én hitem Jézus Krisztusban?” – vetette fel a lényegi kérdést a pápa rögtön a péntek reggeli homíliája kezdetén, melyben a napi örömhírt magyarázta, a Márk evangélium második fejezetében a béna meggyógyításáról szóló rész kapcsán (Mk 2,1-12). „Bezárt szívvel nem követhetjük Jézust a megbocsátás és a megalázkodás útján. A hitet senki nem vásárolhatja meg, mert az egy ajándék, mely megváltozatja az életet”.
Bezárt szívvel nem érthetjük meg Jézust
„A béna esetében Jézus egy lépést tesz előre – jegyezte meg a pápa. A Názáreti a szolgálata kezdetén elment a zsinagógába és kijelentette, hogy küldetése az elnyomottak, a bebörtönzöttek  megszabadítása, a vakok meggyógyítása, hogy lássanak, hogy meghirdesse az Úr kegyelmi esztendejét, hogy az Úr közel jön hozzánk. Vagyis megnyit egy utat számunkra az Úr felé. Itt azonban  még egy lépést tesz: nem csak meggyógyítja a betegeket, hanem meg is bocsátja a vétkeiket. De voltak körülötte olyanok is, akik bezárták a szívüket. Azt még elfogadták – persze csak egy bizonyos pontig – hogy a názáreti Jézus egy csodás gyógyító, de hogy megbocsátja a bűnöket, ez már sok! – mondták. Ez az ember túloz! Nincs joga ehhez, mert a bűnöket egyedül csak az Isten tudja megbocsátani! Jézus pedig átlátva gondolataikon, egy lépést tesz előre, amikor kijelenti: „Tudjátok meg, hogy az Emberfiának van hatalma arra, hogy megbocsássa a bűnöket”. Kelj föl, fogd, gyógyulj…! Jézus  olyan nyelvet kezd beszélni, mely egy bizonyos ponton elbátortalanítja azokat az embereket is, akik követték őt: Kemény beszéd ez! – mondják, amikor saját testéről, mint az üdvösség útjához szükséges eledelről beszél.
Kérdezzük meg magunktól: A Jézusban való hitünk tényleg megváltoztatta az életünket?
„Az Isten azért jön hozzánk, hogy megszabadítson bennünket a betegségektől – állapította meg a pápa, hozzátéve: de elsősorban azért jött, hogy megváltson bennünket a bűneinktől és az Atyához vezessen bennünket. Azért küldetett, hogy életét adja a mi üdvösségünkért. És ezt a legnehezebb megérteni, és nem is csak az írástudók számára! Jézus olyannak mutatja magát, mint akinek nagyobb a hatalma az emberénél, aki meg tudja bocsátani a bűnöket, aki életet tud adni, aki újjáteremti az emberiséget, még akkor is, ha a tanítványai kételkednek benne és még ha el is mennek tőle, mint ahogy Jézus meg is kérdezte a tanítványait: Talán ti is el akartok menni?”.
Hogyan állunk a Jézus Krisztusba vetett hitünkkel?
„Hogyan állunk a Jézus Krisztusba vetett hitünkkel? – tette fel a kérdést a pápa. Hiszem-e azt, hogy Jézus Krisztus Isten, hogy ő az Isten Fia? És hogy ez a hit megváltoztatja az életemet? És hogy e hit révén ebben az évben beköszönt a szívemben a kegyelem, a megbocsátás, az Úr elközelgésének az esztendeje? A hit egy adomány. Senki sem „érdemli ki” a hitet. Megvásárolni sem lehet. Adomány. A Krisztusban vallott hitem vajon elvisz engem egészen a megalázkodásig? Nem mondok alázatot! A megalázkodásig, a bűnbánatig, az imádságig, mely azt kéri: Bocsáss meg, Uram! Te Isten vagy! Te meg tudod bocsátani az én vétkeimet".
Hitünk próbája, hogy képesek vagyunk az Istent dicsérni
„Az Úr gyarapítsa a hitünket! – fohászkodott föl a pápa. A tömeg Jézust kereste, hogy hallgassa őt, hiszen ő hatalommal szólt, nem úgy, mint az írástudók. Aztán követte is, mert Jézus meggyógyította őket: Csodát tesz!”  - mondták róla. Majd végül az emberek , látván mindezt, elmentek és mindnyájan elcsodálkoztak és dicsérték az Istent.
A dicséret. Bizonyítja, hogy én hiszek abban, hogy Jézus Krisztus Isten az én életemben, aki azért küldetett, hogy megbocsásson nekem, hogy növelje bennem a Jézus Krisztusban, mint Istenben való hitemet, aki megbocsát nekünk, aki a kegyelem esztendejét kínálja és ez a hit dicséretre indít minket – zárta homíliáját Ferenc pápa péntek reggel a Szent Márta ház kápolnájában tartott szentmise során.


Évközi első hét péntekje



Évközi első hét péntekje


A mai evangélium egy béna ember meggyógyítását írja le. A béna olyannyira magatehetetlen, hogy barátai segítségére szorul, ők viszik Jézus elé. Szándékukban nem akadályozhatja meg őket a nagyszámú tömeg, még a tetőt is képesek megbontani, csakhogy a gyógyulásra váró ember Jézus elé kerüljön. Ebben az esetben Jézus nem csak a testi bajt szünteti meg, hanem az ember lelkét is meggyógyítja, megbocsátja bűneit. E csoda esetében tehát új elem jelenik meg: Jézus megmutatja, hogy képes a bűnök megbocsátására. Csodái azt igazolják, hogy isteni erővel rendelkezik, a bűnök megbocsátásával pedig világosan kinyilvánítja, hogy valóban Isten.
Keresztény emberként szüntelenül keressük az Istennel való kiengesztelődés lehetőségét, amely feltételezi, hogy egyrészt őszintén elismerjük bűnösségünket, másrészt hiszünk Isten megbocsátó irgalmában. A kiengesztelődés vágya nem azt jelenti, hogy meg akarunk szabadulni a bűntudattól, hanem azt, hogy ráébredünk arra, hogy vétettünk a szeretet ellen. Megtagadtuk Isten szeretetét és elmulasztottuk a szeretet gyakorlását embertársaink felé. A bűnbánat útja mindig a szeretet felindításával kezdődik. Mennyire megnyugtató, hogy ez a szeretet nem csak arra késztet, hogy nézzek szembe bűneimmel, hanem abban is segít, hogy nézzek szembe a megbocsátó Istennel.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Istenem, add, hogy az időt úgy használjam fel, hogy értékes legyen földi és örök életem számára! Óvj meg mindnyájunkat ebben az újesztendőben minden bajtól, és a napok, hónapok múlásával közelebb kerüljünk Atyai szívedhez! Szűz Mária, Isten Anyja, légy pártfogóm szent Fiadnál.
 


2016. január 14., csütörtök

IIIL. Himnusz



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.
Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.


HIMNUSZ

Urunk, felséges Istenünk,
a lét rendjét ki megszabod:
reggel világosságot adsz,
és délben tűző ragyogást,
oltsd el minden viszály tüzét,
szüntesd a rossz vágyak hevét,
a testet egészséggel áldd,
szívünket békéd járja át.
Add meg, kegyelmes jó Atya,
Atyának egyszülött Fia
és Szentlélek, vigasztalónk,
egyetlen Úr, örök király. Ámen.


Harmadik Lelki Ábécéskönyv 4.



Ha a világból veszed el, ami kell neked, és élvezetekkel hizlalod hiúságodat, azt hiszed, Isten ez alatt alszik vagy füle süket? Gonoszságodban rosszat gondolnál Istenről, és kiforgatnád szolgáinak igyekezetét, akik keresik őt, és a hiúságot lustasággal és hanyagsággal tetéznéd, amikor azt hiszed, hogy csak az létezik, ami mulandó, és ami mindenkié. Tudnod kellene, ahogy Szent Ágoston mondja, hogy Isten nem téveszt meg senkit, és ha nem akarna támogatni minket, akkor nem sürgetné újra meg újra, hogy térjünk hozzá. A hétköznapi dolgok az egyházban a hétköznapi emberek számára vannak, de Isten mást tartogat a különleges embereknek, és a hétköznapiban is van valami különleges, amit azok értenek, akik mélyebben szeretnek, míg, akik kevésbé, azok nem értik. Végül hadd zárjam ezt a gondolatot azzal, hogy biztosítalak: ebben az életben lehetséges a barátság Istennel, és nem is olyan nehéz, és a lélek és Isten között a szerelem még bensőségesebb, mint a legmagasabb rangú angyalok között. Ezt az Istennel való közösséget nem lehet megtanulni, mert csak a Szentírás tanításából érthető, fontold meg tehát gondosan, amit Izajás szavával mond az Úr: "Örülj, Jeruzsálem, s ujjongjatok ti is mind, akik szeretitek! Örüljetek és vigadjatok, akik gyászoltatok miatta! Hogy tejével táplálkozzatok és jóllakjatok vigasztalása ölén, és elteljetek gyönyörrel dicsőségének emlőjén. Mert ezt mondja az Úr: Íme, kiárasztom rá a békét, mint folyamot; és mint kiáradt patakot a nemzetek dicsőségét. Ölükben hordozzák csecsemőiket, és a térdükön becézik őket. Mint a fiút, akit az anyja vigasztal, úgy vigasztallak meg én is titeket. Ennek láttán örülni fog szívetek."  Isten ezekkel a szavakkal tárja fel, mennyire szereti az ember lelkét, a békés Jeruzsálemet, ahol nagy nyugalomban lakozik. Ez a barátság akkora örömet ad, hogy Isten úgy invitál rá minket, mint valami nagy lakomára, mert Isten lakomája nem más, mint amikor együtt örül barátaival. A második megfontolás az, hogy mivel Isten nem személyválogató, ez a közösség előtted is nyitva áll, bárki is vagy, mert ugyanúgy Isten képére lettél teremtve, mint bárki más, és te sem kevésbé vágyakozol erre a boldogságra, mint bárki más. Talán – mivel az akaratodra hallgatsz, és nem Istenre – fenntartod, hogy a kor, beosztás, temperamentum, betegség vagy tehetség fölment vagy kizár ebből a közösségből. Nem tudok máshogy felelni erre, mint a bölcs szavával: "Aki otthagyja barátját, az ürügyet keres, és mindig kárhoztatják majd ezért." Nem tudom, hogy a kifogásaid neked magadnak elégnek tűnnek-e, de én szerintem felháborítóak, és Szent Ágostonnal egyetértve nem hiszek neked, mert semmi nem tudja kioltani benned a képességet a szeretetre. Mármost ha azt mondanád, hogy nem tudsz böjtölni, önsanyargatást vállalni, durva szövetruhát viselni, dolgozni vagy akár járni is, akkor hinnénk neked, de hogy képtelen vagy szeretni, ezt nem tudjuk elfogadni. Ha Szent Ágoston ezt képes mondani az ellenségszeretetről, akkor mennyivel inkább áll ez Isten szeretetére, hiszen ő sokkal méltóbb a szeretetünkre. A harmadik megfontolás pedig az, hogy a lélek, mindenáron ezt a közösséget keresve, szüntelenül virrasszon, sohase nyugodjon, csak Istenre szegezze a szívét. Ezt az eltökéltséget, elszántságot legjobban hasonlatokkal tudjuk kifejteni. Amikor például valaki elvesztett valamit, nyugtalanul járkál ide-oda, mindenhová benéz, hátha itt vagy ott megtalálja. Vagy vegyük például az utazót, aki – ha okos – elsősorban azon van, hogy utazását bevégezze, és mindent úgy rendez, hogy ez megvalósuljon. Utazása során azon jár az esze, mennyi utat kell még megtennie, már korán reggel fenn van, és éjszakánként arról álmodik, hogy célhoz ért. Ha lankad, új erőt ad neki a gondolat, hogy el kell jutnia úti céljához. Vagy a mohó bányász, aki minden rögben aranyat sejt, minden csákányütéssel azt reméli, hogy valami nagyot talál, és addig nem nyugszik, amíg minden darab földet föl nem forgatott. A horgász, aki szemét le nem veszi az úszóról, csak a maga dolgára gondol, és azon jár az esze, hogy a hal már harapott-e, vagy még csak készül. Azt hiszem, senki nem képes megtalálni Istent, akármilyen úton is igyekszik felé, ha nincs meg benne ez az eltökéltség és aggódó elszántság. Nem az út számít, hanem csak az, hogy egyedül Isten a célunk és feléje haladunk. Azt is tudnunk kell, hogy kétféle eltökéltség van: olyan, amit Isten önt belénk, és olyan, ami a magunk erőfeszítése. Az Istentől jövő eltökéltség annyira erős, hogy nem tudunk se aludni, se enni, se nyugodtan élni, mert sürget minket, és annyira sarkallja a lelket, hogy annak nincs nyugta. Erről mondja a bölcs: "aki az eke szarvát tartja és dicsekszik vele, aki ökröket hajt, velük dolgozik, aki egyre csak borjúkról beszélget". Krisztus tartja az eke szarvát, mert az a keresztfa, amellyel népének szívét felszántotta, és állítólag vele marad a kereszt, mert rászögezték, bár hatalmában állt, hogy rászögezzék-e vagy sem. Urunk dicsekszik az ösztökével, ami a bűnbánat, amit sokakban felébreszt, ahogy neki tetszik, de vannak mások is, a lusta ökrök, akiket jobban meg kell, hogy verjen az ösztökével, és ezeket is hajtja, és mintegy velük dolgozik, mert minden, amit tesznek, Isten keresésére irányul, és minden dolgukat erre irányítják. A sebük átalakítja őket, és lusta ökrökből borjak lesznek, és isteni felindulásból utánozni akarják a régi szentek nagy műveit, és eközben maguk is egy kicsit hozzájuk hasonlókká válnak. Isten beszél az ilyen emberekkel, ahogy a tekintélyek mondják, mert sok dolgot kinyilvánít nekik. Akik ilyen ajándékot kaptak, vagy akik ezt az ételt megízlelték, azok jobban teszik, ha kihasználják ezt, mert az Isten iránti lelkesedés és vágy rendszerint nem tart sokáig. Válaszd hát ki a neked leginkább megfelelő módszert és siess, mert ezzel az ajándékkal megerősítve egy év alatt többet tudsz haladni, mint három év alatt nélküle. Ha valaki kölcsönadna neked egy igásállatot néhány napra, hogy segítsen egy munkában, és te elfecsérled az időt, akkor eljön a nap, amikor az állatot vissza kell adnod, és te pedig még nem végeztél. Ne legyél ilyen, testvér, mert Isten azt akarja, hogy adományából hasznot húzzál, és szorgalmasan forgatva azt megsokszorozd, ha viszont nem produkálsz nyereséget, mástól fogja azt kérni. Ne hagyd, hogy a vágy elhaljon, mert ha a gyertya kialszik, sötétben maradsz, és ha már nincs veled az ajándék, a vágy hidegebb lesz, mint valaha. Sokféle hatása van a lélekre, de a legfőbb a vágy, vagy elszántság, amely aggasztja és sarkallja a szívet, felébreszti és kényszeríti, hogy ne keressen másutt nyugovást, csak Istenben. Sok embert ismertem, aki kiment a mezőre, hogy nyugalma legyen és érzelmeinek szabad folyást engedjen, Istent hívogatva és könyörögve hozzá, hogy nyilvánítsa ki neki akaratát. Akik megvizsgálják az ajándékot és hasznos lelki gyakorlatokat keresnek, azok egyre többet fognak elérni. Ismerek másokat is, akik oktalanul bántak az ajándékkal, és a testi önsanyargatás felé mentek el, mintha az valamire is elegendő volna, pedig már Szent Pál megmondta, hogy ezek nem sokat érnek, ha nincs belső áhítat. Mások az ajándékot a puszta szó és az olvasás szintjén fogadták be, és nem igazán léptek be önmagukba, és erőfeszítéseik elpárologtak, mint amikor a higanyt kiteszik a levegőre. Ha ennél többet szeretnél elérni, testvér, akkor ne kifelé menjél, hanem szívedben keresd az Istent. Közelebb van hozzád, és mélyebben ott van benned, mint te magad. Ezért tanácsolja ez az első betű: "Járjanak mindig kéz a kézben, a személy és a lélek". (I. fejezet)


Pápai üzenet a fiatalok jubileumára: irgalmassá növekedni, mint az Atya



Pápai üzenet a fiatalok jubileumára: irgalmassá növekedni, mint az Atya


Ferenc pápa a fiatalokkal a Vatikánban - AFP

Csütörtökön tették közzé a Szentatya üzenetét, amelyet a 13-16 év közötti fiatalok szentévi találkozójára írt. A jubileum alkalmából Ferenc pápa április 24-én, Húsvét negyedik vasárnapján találkozik a fiatalokkal és szentmisét mutat be nekik Rómában. Erre készülve megosztotta gondolatait az ifjúsággal, azt kérve tőlük, hogy ússzanak árral szemben, legyenek Jézus barátai, és növekedjenek az irgalmasságban.
Jézus mindenkit meghív az ünnepre
A szentévben minden pillanatot szentnek nevezünk azért, hogy egész életünk szent legyen. Fölfedezhetjük, hogy egymás testvéreiként élni nagyszerű, a legszebb dolog, amiről csak álmodhatunk. A jubileum ünnepére Jézus mindenkit hív, senkit nem zár ki belőle. A pápa ezért szeretne pár napot együtt tölteni a fiatalokkal, imával és ünnepléssel.
Felnőni az irgalmasságban, az Atya nyomán
Az irgalmasságban való növekedés az ifjúság jubileumának témája. Ez azt jelenti, hogy a fiatalok megtanulják, hogyan legyenek bátrak a konkrét és önzetlen szeretetben; hogyan növekedjenek testben és lélekben. Olyan kereszténnyé akarnak válni, akik képesek egy békés jövőt építeni. A 13-16 évesek korát hihetetlen változások jellemzik, amikor egyszerre minden lehetségesnek és lehetetlennek tűnik – állapítja meg a pápa, aki ezt üzeni a fiataloknak: „Maradjatok szilárdak a hit zarándokútján, reméljetek az Úrban. Ebben áll a zarándoklat titka. Az Úr ugyanis erőt ad ahhoz, hogy árral szemben haladjunk. Vele együtt nagy dolgokra vagyunk képesek, megérezhetjük, milyen jó a tanítványainak, a tanúinak lenni. Nagy eszméket, nagy dolgokat tűzzetek ki magatok elé! Minket, keresztényeket nem apró dolgokra választott ki az Úr. Menjetek mindig tovább, a nagy dolgok felé, játsszátok életeteket a nagy eszmék vonzásában!”.
Háború, szegénység közepette se veszítsétek el a reményt
A Szentatya nem feledkezik el azokról a fiatal fiúkról és lányokról sem, akik a háború, a nyomor, a napi küszködés, az elhagyatottság közepette élnek. „Ne veszítsétek el a reményt, az Úr nagy álmot akar veletek együtt megvalósítani!”– üzeni nekik. „Azok a társaitok, akiknek jobb életkörülmények adatnak meg, gondolnak rátok és elkötelezik magukat azért, hogy a béke és az igazságosság mindenkit megillessen. Ne higgyetek a gyűlölet és a terror szavának, amit gyakran hallotok, inkább kössetek új barátságokat! Szánjatok időt a rászorulókra, segítsetek rajtuk. Legyetek bátrak és árral szemben haladók, legyetek Jézus barátai, aki a béke fejedelme. Őbenne minden az irgalmasságról és az együttérzésről beszél”.
Szentévi ünneplés az egyházmegyékben is
Bár nem tud minden fiatal Rómába jönni, de a jubileum valóban mindenkinek szól és a helyi egyházakban is megünneplik. A Szentatya az összes fiatalt meghívja erre az örömteli pillanatra, majd azt kéri, hogy ne csupán hátizsákjukat és a transzparenseket csomagolják be: elsősorban a szívüket és az elméjüket készítsék föl. Gondolják végig, milyen kívánságokat adnak majd át Jézusnak a kiengesztelődés és az eucharisztia szentségében, amit együtt ünnepelnek a pápával. Amikor átlépik a szentkaput, jusson eszükbe, hogy az életszentségre törekedjenek; arra, hogy az evangéliumból és az oltáriszentségből táplálkozzanak. Az élet Szava és Kenyere révén ugyanis egy igazságosabb és testvéribb világot építhetnek.
Mária, az irgalmasság igazi kapuja
„Az Úr áldja meg minden lépéseteket, amelyet a szentkapu felé tesztek. Imádkozom a Szentlélekhez, hogy vezessen és világítson meg benneteket. Szűz Mária, aki mindenki édesanyja, legyen az irgalmasság igazi kapuja családjaitok és mindazok számára, akik segítenek nektek növekedni a jóságban és a kegyelemben – zárja január 6-án kelt üzenetét Ferenc pápa a fiatalok jubileumára.


Évközi első hét csütörtökje



Évközi első hét csütörtökje


Jézus korában a betegségek közül a leprát vélték az egyik legsúlyosabb bajnak. Tulajdonképpen mindenféle bőrbetegséget leprának tartottak, olyanokat is, amelyeket a mai orvostudomány már másként nevez. A betegség terjedésének megakadályozására a leprás betegeket szigorúan elkülönítették, semmilyen módon nem érintkezhettek az egészségesekkel. A zsidóságnál a betegség tisztátalanságnak is számított, így a leprában szenvedőket nem csak a társadalmi, hanem a vallási életből is kizárták. Gyógyulásukat követően akkor lehettek újra a társadalom tagjai, ha a pap gyógyultnak nyilvánította őket. Ezért küldi Jézus is a paphoz az általa meggyógyított embert.
Az evangéliumi jelenet egy jellegzetes csoda elbeszélés. Egy leprában szenvedő ember jön Jézushoz. Kérésével, térdre borulásával kifejezi alázatosságát és hitét. Aligha jönne Jézushoz, ha nem hinne abban, hogy képes őt megszabadítani súlyos bajától. Az Úr a szíve mélyéig együttérez ezzel az emberrel, sajnálja őt, ismeri mindazokat a hátrányokat, amelyek az illetőt érik betegsége miatt, ezért nem tagadja meg tőle a segítséget. A gyógyulás Jézus érintésének és szavának köszönhetően megy végbe, mégpedig azonnal.
A csoda azt szemlélteti, hogy Isten segít a szenvedő emberen, és arra ösztönöz minket, hogy ébresszük fel szívünkben az együttérzést a betegek iránt.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Szent Atyánk, az élet és a szeretet kiapadhatatlan forrása, aki az élő emberben kinyilatkoztatod dicsőséged ragyogását, és szívébe helyezed hívásod csíráját, ne engedd, hogy a mi hanyagságunk miatt megtörténhessen, hogy valaki nem veszi észre vagy elveszíti ezt az ajándékot, hanem járjon mindenki teljes önzetlenséggel azon az úton, amelyen a te szereteted megvalósul.
Szent II. János Pál pápa
 


2016. január 13., szerda

Himnuszok IVL.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.
Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.


HIMNUSZ

Pásztorok áldott főpásztora, Krisztus,
szent követődnek ünnepelve napját
tárjuk eléd most lelkes énekünkkel
hódolatunkat.
Harcokban edzett hű fiadat egykor
égi kenettel belül gazdagítva
szent közösségnek gondos pásztorává
tette a Lélek.
Nyájadnak őre, pásztoraid tükre,
fénye a vaknak, elesettnek atyja,
lankadók lelke, mindeneknek mindig
mindene volt ő.
Krisztus, a jókat jutalmul az égben
megkoronázod; minekünk is add meg,
hogy pásztorunkat, nyomdokain járva,
mennybe kövessük.
Himnusszal áldjuk mindeneknek Atyját,
felmagasztalván, Isten Fia, téged,
Szentlélek Istent ugyanúgy dicsérjük
szerte a földön. Ámen.


Harmadik Lelki Ábécéskönyv 3.



1.Járjanak mindig kéz a kézben, a személy és a lélek.  
(Anden sempre juntamente, la persona y spirítu)
Az Istennel való életközösség mindenki előtt nyitva áll
 
Mielőtt az ábécé kifejtését elkezdenénk, illő, hogy tisztázzunk három dolgot, ami szükségesnek látszik mindenki számára, aki el akar érni Istenhez vagy bármilyen lelki vállalkozásba akar fogni. Az első az, hogy az Istennel való barátság és közösség lehetséges már földi száműzetésünk idején is. Ez nem valami távoli barátság, hanem biztosabb és bensőségesebb viszony, mint bármilyen kapcsolat testvérek között, sőt anya és gyermeke között. Attól, hogy "lelki" barátságnak nevezzük, ez az Isten és ember közti közösség vagy barátság még nem kevésbé jelentős vagy bizonyos, és azt se felejtsd el, hogy itt most nem az isteni kiválasztásról beszélek, vagy az emberi kétségekről, hogy meg van-e bennem Isten kegyelme, mert ezekről majd más helyen szólok, hanem arról a közösségről beszélek, amelyet az emberek akkor keresnek és akkor találnak meg, amikor erőfeszítéseket tesznek, hogy az imádságban és az áhítatban előrelépjenek. Ez a közösség biztosabb, mint bármi a világon, és nincs nála semmi örömtelibb, értékesebb és drágább. Ne gondold, hogy élvezik a nehézségeket ezek az emberek, akiket itt látsz: folyik a könnyük, szomorúak a világban, éheznek, leszakad róluk a ruha, álmatlanság gyötri őket, kigúnyolják és zaklatják őket, beesett a szemük, hamuszürkék, mindegyikük csont és bőr, állandó harcban állnak a szabados felfogásúakkal. Hogyan is gondolhatnád, hogy elégedettek, amikor az élet – tudjuk – még akkor is nehéz, ha minden a kedvünk szerint történik! Semmi kétség, ezek az emberek hamar összeesnének, ha Urunk Istenünk nem fogadná őket tárt karokkal, mélyebb boldogsággal és édesebb vigasztalással, mint ahogy egy anya veszi karjára a fájdalomtól menekülő gyermekét. Az anya átöleli a kicsit, keblére szorítja, csillapítja éhségét, és amikor arcához szorítja, akkor az már nem nyög, nem bőg, nem fél többé. Azt olvassuk, hogy Urunk Istenünk annyira kívánja szeretetünket, hogy ő is ugyanígy tett, amikor a tékozló bűnös messzi földről visszaérkezett, és úgy bánt vele, mintha szolgája lenne, vagy még több. Meg van írva: Isten kiment elébe annak, aki jött, míg általában az anya nem mozdul, csak kitárja karját a gyermeke előtt. Isten azonban, könyörülettől indíttatva, ahogy Szent Lukács írja, kiment az érkező elébe, és barátságosan magához ölelte, békecsókot adott neki, sőt, megparancsolta, hogy vadonatúj köpenyt adjanak rá, gyűrűt az ujjára a barátság megpecsételéseként, és a cipőről sem feledkezett meg. Azután Isten levágatta a hizlalt borjút, vendégeket hívott, és öröménekkel ünnepeltek egész nap.  Ha mindez azt szemlélteti, hogy Isten lelkileg hogyan bánik a megátalkodott bűnössel (márpedig Fia szerint ez azt szemlélteti), akkor hogyan örülhet az igaznak, aki szorgalmasan és kitartóan keresi őt? Minden kételyt kizáróan tudom, hogy az igazak részesei a paradicsomnak ebben az életben és azután a következőben, míg a bűnösök, ha belegondolsz, nem csak később szenvedik a poklot, hanem már most is.


Ferenc pápa: Isten szeretete megbízható és hűséges, nem olyan, mint a szappanoperák érzelmessége!



Ferenc pápa: Isten szeretete megbízható és hűséges, nem olyan, mint a szappanoperák érzelmessége!


A szerdai általános kihallgatáson új katekézissorozatot kezdett Ferenc pápa, melynek keretében a Szentírás alapján elmélkedik az irgalmasságról. Isten irgalmas és hosszan tűrő Istenként nyilatkoztatta ki nevét Mózesnek. A Szentatya katekézisét teljes terjedelmében közöljük.



Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Ma elkezdjük azokat a katekéziseket, amelyek az irgalmasságot biblikus szempontból vizsgálják. Oly módon szeretnénk elsajátítani az irgalmasságot, hogy meghallgatjuk, amit maga Isten tanít nekünk az ő szavában. Az Ószövetséggel kezdjük, amely felkészít és elvezet bennünket Jézus Krisztus teljes kinyilatkoztatására, akiben végérvényesen feltárul az Atya irgalmassága.
A Szentírás „irgalmas Istenként” mutatja be az Urat. Ez az ő neve, amelyen keresztül úgymond feltárja előttünk az ő arcát és szívét. Miként a Kivonulás könyve elbeszéli, így határozza meg önmagát: „az Úr, irgalmas és kegyes Isten, lassú a haragra, gazdag szeretetben és hűségben” (Kiv 34,6). Más szövegekben is megtaláljuk ezt a megfogalmazást, kisebb változtatásokkal, de ez mindig Isten irgalmasságát és szeretetét hangsúlyozza, aki nem fárad bele a megbocsátásba (vö. Ter 4,2; Joel 2,13; Zsolt 86,15; 103,8; 145,8; Neh 9,17). Nézzük most egyesével ezeket a szavakat, amelyekkel a Szentírás bemutatja Istent.
Az Úr „irgalmas”: ez a szó arra a gyengédségre utal, amellyel az anya bánik gyermekével. A Biblia által használt héber szó ugyanis az ember zsigereit és az anyaméhet is jelenti. Vagyis egy olyan Isten képét kelti bennünk, akinek a szíve megesik rajtunk, aki elérzékenyül, miként egy anya, aki karjába veszi gyermekét, és csak arra vágyik, hogy szeressen, védelmezzen, segítsen, készen arra, hogy mindent odaadjon, még önmagát is. Ez az a kép, amelyet ez a szó ébreszt bennünk. Olyan szeretetről van tehát szó, amelyet a szó pozitív értelmében „zsigerinek” nevezhetünk.
A Biblia azt is írja, hogy az Úr „kegyes”, abban az értelemben, hogy kegyelmet gyakorol, együttérez, nagyságában lehajol a gyengéhez és a szegényhez, mindig kész a befogadásra, a megértésre, a megbocsátásra. Olyan, mint az apa a Lukács-evangéliumban olvasható példabeszédben (vö. Lk 15,11–32): ez az apa nem zárkózik be a neheztelésbe amiatt, hogy a kisebbik fia elhagyta, hanem épp ellenkezőleg, folytonosan várja – hiszen ő adott neki életet –, aztán pedig elébe szalad, megölelgeti, nem is engedi, hogy végigmondja bűnbánó szavait, szinte a szájára teszi a kezét, olyan nagy benne a szeretet és az öröm, amiért megtalálta; aztán pedig kimegy, hogy a nagyobbik fiát is hívja, aki méltatlankodik, és nem hajlandó ünnepelni, azt a fiát, aki bár mindig otthon maradt, inkább szolgaként, mint fiúként élt, de az apa hozzá is lehajol, próbálja becsalogatni, igyekszik megnyitni szívét a szeretetre, hogy senki se maradjon ki az irgalmasság ünnepéből. Az irgalmasság ünnep!
Erről az irgalmas Istenről azt is olvassuk, hogy „lassú a haragra”, szó szerint „hosszú lélegzetű”, vagyis megvan a képessége a nagylelkűségre és a hosszan tűrésre. Isten tud várakozni, az ő ideje nem fogható az ember türelmetlenségéhez. Ő olyan mint a bölcs földműves, aki tud várni, időt hagy a jó magnak, hogy kikeljen és felnőjön a konkoly ellenére is (vö. Mt 13,24–30).
Végezetül az Úr azt mondja magáról: „nagy a szeretetben és a hűségben”. Milyen szép Istennek ez a meghatározása! Minden benne van. Mert Isten nagy és hatalmas, de ez a nagyság és hatalom abban valósul meg, hogy szeret minket, minket, akik annyira kicsik és tehetetlenek vagyunk. Az itt használt „szeretet” szó jó szándékot, kegyelmet, jóságot jelent. Nem a szappanoperák érzelmességét! Olyan szeretet ez, amely megteszi az első lépést, nem a mi emberi érdemeinktől függ, hanem végtelenül ingyenes. Ezt az értünk való isteni aggódást semmi sem állíthatja meg, még a bűn sem, mert képes arra, hogy felülemelkedjen a bűnön, hogy legyőzze és megbocsássa a rosszat.
Határokat nem ismerő „hűség”: ez az utolsó szó, amelyet Isten kinyilvánít Mózesnek. Isten hűsége sosem csökken, mert az Úr az az őr, aki – miként a zsoltár mondja – nem alszik el, hanem szüntelenül virraszt felettünk, hogy elvezessen az életre:
„Ő nem engedi, hogy botladozzék lábad,
nem alszik az, aki őriz téged.
Lám, nem alszik, nem pihen,
aki őrt áll Izrael felett.
[…]
Az Úr megóv minden bajtól,
ő vigyáz életedre.
Az Úr megőriz jártodban-keltedben,
mostantól fogva mindörökké” (121,3–4.7–8).
Ez az irgalmas Isten hűséges a maga irgalmasságában. Szent Pál nagyon szépen fogalmaz: ha te nem is vagy hűséges hozzá, ő hű marad, mert önmagát nem tagadhatja meg. Az irgalmasságban megvalósuló hűség maga a lényege Istennek. Ezért Isten teljesen és mindig megbízható. Szilárd és állandó a jelenléte. Ez hitünk bizonyossága! Ezért most, az irgalmasság szentévében bízzuk rá magunkat teljesen, és annak öröme tölt majd el minket, hogy ez az „irgalmas és kegyes Isten, aki lassú a haragra, nagy szeretetben és hűségben”, szeret minket.