2015. október 31., szombat

Zsolozsma CCCXXXVI.



A Bölcsesség könyvéből

11, 21b – 12, 2. 11b-19

Isten irgalma és türelme

Uram, te mindent mérték, szám és súly szerint rendeztél el. Mindig megvan rá a módod, hogy megmutasd nagy hatalmadat, és ki tudna ellene szegülni karod erejének? Hisz az egész világ olyan előtted, mint a porszem a mérlegen, és mint a földre hulló hajnali harmatcsepp. De te mindenkin megkönyörülsz, mert mindent megtehetsz, és elnéző vagy az emberek bűnei iránt, hogy bűnbánatot tartsanak.
     Mert szeretsz mindent, ami van, és mit sem utálsz abból, amit alkottál. Ha gyűlöltél volna valamit, meg sem teremtetted volna. Hogy is maradhatna meg bármi, ha te nem akarnád, és hogyan állhatna fenn, ha te nem hívtad volna létre? De te kímélsz mindent, mert a tiéd, életnek barátja!
     Mert a te el nem múló szellemed van mindenben. Ezért enyhén bünteted, akik hibáznak, és a bűneikre emlékezteted őket, hogy hagyjanak fel a gonoszsággal, és higgyenek benned, Uram. Nem is azért hagytad büntetlenül bűneiket, mintha valakitől tartottál volna. Hisz ki mondhatná neked: „Mit tettél?” Vagy ki szegülhetne ellene ítéletednek? Ki illethet váddal a népek megsemmisítéséért, amelyeket magad alkottál? Vagy ki léphet föl ellened az istentelen emberek ügyét pártolva?
     Mert sem Isten nincs rajtad kívül, aki mindeneknek gondját viselné, úgyhogy bizonyítanod kellene, hogy nem ítéltél igazságtalanul, sem király, sem fejedelem nem állhat eléd azok miatt, akiket megbüntettél.
     De mivel igazságos vagy, mindent igazságosan intézel, és nem tartod hatalmadhoz illőnek, hogy olyat elítélj, aki nem szolgált rá a büntetésre. Hiszen igazságosságodnak hatalmad az alapja: mivel mindennek ura vagy, mindent kímélhetsz. Erődet csak akkor mutatod meg, ha nem hisznek hatalmadban, és megbünteted a dacot azokban, akik ismerik hatalmadat. Bár hatalom van a kezedben, szelíden ítélsz, és nagy kímélettel vezetsz bennünket; mert a hatalom a rendelkezésedre áll, mihelyt akarod.
     Ezzel a bánásmóddal arra tanítottad népedet, hogy az igaz legyen emberszerető, és azzal a jó reménnyel töltötted el gyermekeidet, hogy a bűn után időt adsz a bűnbánatra.



Ferenc pápa beszéde az olasz katolikus vállalkozókhoz



Ferenc pápa beszéde az olasz katolikus vállalkozókhoz


A keresztény vállalatvezetők az evangélium lelkiségének megfelelően irányítsák a gazdasági tevékenységet. Október 31-én, délben Ferenc pápa a VI. Pál kihallgatási teremben fogadta az unió hétezer tagját, akik Salvatore De Giorgi bíboros elnök vezetésével vettek részt a találkozón.


A Vállalatvezetők Keresztény Uniója olyan katolikus vállalkozókat egyesít magában, akik a közjó fejlődéséhez kívánnak hozzájárulni – fejtette ki beszédében a Szentatya. Nagy jelentőséget tulajdonítanak a keresztény képzésnek, elsősorban az egyház társadalmi tanításának elmélyítése révén. A pápa arra buzdította őket, hogy mind szavakkal, mind példamutatással, továbbra is töltsék be a kovász szerepét a vállalkozói életben.

Mint egyházi társulás arra kaptak meghívást, hogy a családban, a munkahelyen, a társadalomban hűségesen megéljék az evangélium és az egyház szociális tanítását. Fontos tanúságtételről van szó – hangsúlyozta Ferenc pápa. „Egy vállalkozó hivatása a nemes munka, amely mindig kész arra, hogy az élet teljesebb értelme felőli kérdések is eljussanak hozzá, és ez teszi lehetővé számára, hogy valóban a közjót szolgálja úgy, hogy erőfeszítéseivel gyarapítja és hozzáférhetőbbé teszi e világ javait mindenki számára” – idézett a Szentatya Evangelii gaudium k. apostoli buzdításából (203).

A vállalat és a vezetőségi irodák a megszentelés helyeivé válhatnak, ha mindenki elkötelezi magát a vállalkozók, vezetők és dolgozók közötti testvéri kapcsolatok építésében. Fordítsanak különleges gondot az alkalmazottak munkakörülményeinek minőségére, kedvezzenek a munka és a családi élet összehangolásának. A pápa külön utalt a dolgozó nők helyzetére. Védeni kell a munkához való maradéktalan jogukat, anyai hivatásukat és családi jelenlétüket – erre a kihívásra kell válaszolniuk. Fontos továbbá a vállalatok felelőssége a teremtett világ megőrzésében és gondozásában.

Álljanak közel a szegényekhez, növeljék a javakban való osztozást, a szolidaritást elősegítő kezdeményezéseket. Nem elégséges azonban a puszta jótékonykodás. Arra van szükség, hogy a gazdasági tevékenységet az evangéliumnak megfelelő irányba tereljék, vagyis állítsák azt a személy és a közjó szolgálatába.

A vállalkozók ne akármilyen etikát kövessenek, hanem olyant, amely a személyt és a közösséget állítja a középpontba. A vállalkozás ugyanis közérdekű tevékenység, még ha magánkézben is van. Olyan célkitűzések megvalósítására törekszik, mint a gazdasági fejlődés, az újítás, a foglalkoztatottság. A vállalkozók, a gazdasági, pénzügyi és bankszakemberek tevékenységüket folytassák szakértelemmel, becsületesen és nagy felelősségérzettel – hangzott a pápa buzdítása, majd Munkás Szent József oltalmába ajánlotta a keresztény vállalkozókat, hozzátartozóikat és alkalmazottaikat. Végül imáikat kérve vett búcsút tőlük.



A Megszentelt Élet Éve 302.



október 31.

Szent Józsefről nevezett Boldog Mária Terézia, alapítónő ünnepe
Imádkozzunk a Jézus Isteni Szívéről Nevezett Kármelita Nővérekért!
  • Jézus Isteni Szívéről Nevezett Kármelita Nővérek
Alapítójuk: Szent Józsefről Nevezett Boldog Mária Terézia
Fiatal, új hajtás a Karmel öreg törzsén. Az Alapítóanya Illés prófétától mondását, és Avilai Szent Teréz lelkiségét vette át. Az Alapítóanya a szenvedés és a belső imán keresztül Istent követve akarja a lelkeket Istenhez vezetni. A Karmelből merítette a Jézussal való benső egyesülést. Ilyen kongregációt akart, de szigorú klauzúra nélkül. Elhagyott gyerekekkel kezdett foglalkozni Berlinben, és a családokkal, akik messze kerültek az Egyháztól és a Szentségektől. A nővérek buzgón imádkoznak a papokért és az Egyházért. Fontos nekünk a Szentségimádás, mint elégtétel a Jézus Isteni Szent Szíve elleni sértésekért.
Lelkiségünkből:
„Mindig áldjuk és magasztaljuk Istent!”
 


Évközi harmincadik hét szombatja



Évközi harmincadik hét szombatja


Az evangéliumi jelenet a farizeus házában folytatódik, ahová Jézust vendégségbe hívják. Úgy tűnik, mintha mindenki hirtelen megfeledkezett volna arról, hogy Jézus szombaton gyógyított s ezzel megszegte a törvényt. Ismét nyugodt a légkör, a meghívott vendégek helyet keresnek maguknak. A zsidó szokások szerint a vendéglátás nem csupán közös étkezést jelentett, hanem az ilyen alkalmak során a nagyobb tekintélynek örvendő tanítók kifejtették tanításukat s a többiek megvitatták azt. Bizonyára Jézust is felkérhették, hogy szóljon valamit, tanítsa a jelenlévőket. Tanítása témájául a meghívottak viselkedését választja, akik az előkelőbb helyeket keresték maguknak. Alázatot nélkülöző magatartásuk ösztönzi az Urat arra, hogy az alázatról, az egyszerűségről, mint a vallásos ember alapmagatartásáról tanítsa őket. A nagyravágyás, a törtetés méltatlan a hívő, a vallásos emberhez.
Jézus így foglalja össze tanítását: „mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig magát megalázza, azt felmagasztalják” (Lk 14,11). E kijelentést olvasva már nem is egy farizeus házában, nem egy zsidó lakomán érezzük magunkat, hanem a keresztény közösségben, amely közösség tagjai számára elengedhetetlen tulajdonság az alázat. Követem-e alázatban Jézust, aki nem uralkodni, hanem szolgálni jött a világba?
© Horváth István Sándor
Imádság:

Hálát adok neked, Urunk, hogy hiszem és tudom: életünknek értelme és célja van. Nem vég és pusztulás vár ránk, hanem feltámadás és boldogság. Nem tudjuk ugyan most még elképzelni a beteljesedést, de azt tudjuk, Uram, hogy te legyőzted a halált.
M. Seitz-Fr. Thlele 
 
 

2015. október 30., péntek

Zsolozsma CCCXXXV.



A Bölcsesség könyvéből
 8, 1-21
A bölcsességet Istentől kell kérnünk

 A bölcsesség erejét kifejtve elér a világ egyik végétől a másikig, és a mindenséget üdvösen igazgatja. Őt szerettem és kerestem ifjúkorom óta; azon voltam, hogy jegyesemmé tegyem, és hódolója lettem szépségének. Nemes származással dicsekedhet, mivelhogy együtt lakik az Istennel, és a mindenség Ura szereti, mert be van avatva Isten tudásába, és a tetteit ő választja meg. Ha a gazdagság kívánatos jó az életben, vajon mi gazdagabb, mint a bölcsesség, amely mindeneket alkot? Hogyha az okosság valamit létrehoz, akkor ki nagyobb művész nála az egész világon? És ha valaki az igazságosságot kedveli, akkor amit ő elér, az erény: mértékletességre, okosságra, igazságosságra és erősségre tanít. Ezeknél nincs hasznosabb az életben az ember számára. Ha meg valaki gazdag tudást kíván, akkor ő ismeri a régmúltat, és feltárja a jövendőt; ért a fordulatos beszédhez és a talányok megfejtéséhez; előre tud a jelekről és csodákról, a korok és időszakok végéről. Eltökéltem hát, hogy élettársamul veszem, mert tudtam, hogy jó soromban tanácsadóm, gond és bánat közepette meg vigaszom lesz. Tekintélyem lesz miatta a sokaság előtt, és az öregek előtt becsületem, holott ifjú vagyok. A bíráskodásban éles elméjűnek találnak majd, és megcsodálnak a hatalmasok. Ha hallgatok, várnak rám; ha felszólalok, figyelmesen meghallgatnak, és ha hosszabban beszélek, szájukra teszik a kezüket. Miatta halhatatlanságban lesz részem, és örök emlékezetet hagyok az utókorra. Népeket kormányozok majd, és nemzetek lesznek alattvalóim. A félelmetes zsarnokok rettegnek, ha felőlem hallanak, hanem a nép körében kegyesnek mutatkozom, a hadban meg vitéznek. Megtérve otthonomba, oldalán kipihenem magam; mert társaságában nincs keserűség, és a vele való élet nem jár bosszúsággal, hanem derű és öröm. Míg ezeket fontolgattam magamban, és szívemben meghánytam-vetettem, hogy a halhatatlanság a bölcsességgel rokon, a vele való barátságban tiszta öröm rejlik, a keze munkájában kimeríthetetlen gazdagság, a vele való bizalmas érintkezésben okosság, a vele való társalgásban jó hírnév, szétnéztem, és kerestem, hogyan vihetném házamba. Tehetséges ifjú voltam ugyan, és jó lélek jutott részemül, vagy helyesebben, mivel jó voltam, jutottam tiszta testhez. De mivel beláttam, hogy nem juthatok másként birtokába, csak ha Isten megadja – már az is okosság volt, hogy tudtam, kinek az adománya –, azért az Úrhoz fordultam, és imádkoztam hozzá.


Ferenc pápa: A pap Isten könyörületességével szolgál



Ferenc pápa: A pap Isten könyörületességével szolgál


Az igazán jó pap képes arra, hogy együttérezzen az emberekkel, és elköteleződjön irántuk – emelte ki Ferenc pápa a Szent Márta-ház kápolnájában október 29-én – a vasmisés Javier Lozano Barragán mexikói bíborossal együtt celebrált szentmisén – spanyol nyelven elmondott reggeli homíliájában.


Isten könyörületes. Könyörületes mindannyiunkkal, könyörületes az emberiséggel. Ezért küldte el Fiát, hogy megítéljen, újjáteremtsen és megújítson bennünket – mondta a Szentatya.

„Érdekes, hogy a tékozló fiúról szóló, mindnyájunk által jól ismert példabeszéd szerint az apa – aki a megbocsátó Isten alakja – könyörületre indul, amikor meglátja hazaérkező fiát. Isten könyörületességének semmi köze nincs a kegyességhez, a jámborsághoz. A kettőnek semmi köze nincs egymáshoz!” – hangsúlyozta Ferenc pápa.

„Megszánhatok én egy haldokló kutyát, de az Isten könyörületessége teljesen más. Azt jelenti, hogy belehelyezkedem a problémába, a másik helyzetébe, mégpedig az Atya szívével. Ezért és ilyen lelkülettel küldi az Atya a világba a fiát” – folytatta a pápa.

Hozzátette: „Jézus meggyógyította az embereket, jóllehet ő nem volt orvos. Nem volt, de gondozta a népet, törődött velük, és ez az Atya könyörületességének a jele volt, hogy megmentse és a karámban a helyére tegye az eltévedt bárányt. Hasonlóképpen teszi vissza az erszénybe az elgurult drachmákat is. Isten könyörületes mindnyájunkkal. Isten nekünk adja az atyai szívét, mindnyájunknak odaadja a szívét. Amikor Isten megbocsát, mint egy Atya bocsát meg nekünk, nem pedig mint egy törvényszéki bíró, aki felolvassa az ítéletet: „Felmentem elegendő bizonyíték hiányában. Ezzel szemben Isten nekünk belülről bocsát meg. Megbocsát, mert a szívén hordozza azt a személyt. Jézus úgy kapta a küldetését, hogy örömhírt vigyen, hogy megszabadítsa azokat, akik rabságban sínylődnek. Jézus az Atya küldötte, azért jött, hogy belénk költözzék, és hogy megszabadítson minket a bűneinktől.”

A Szentatya így folytatta homíliáját: „Ez az, amit egy pap csinál: együttérzést tanúsít az emberekkel, és elköteleződik a népe életéért, azért mert pap, mert Jézus egy pap. Hányszor kritizáljuk azokat a papokat – aztán persze mehetünk gyónni –, akiket nem érdekel egyéb, csak az, ami a saját szerzetükben történt, egyéb dologgal nem foglalkoznak. Nem, az ilyen nem jó pap. Ugyanis a jó pap hagyja magát belevonni a dolgokba. Egy jó pap hagyja magát belevonni a dolgokba, mindenféle emberi problémába.”

Ferenc pápa ezután szeretettel köszöntötte a vele együtt koncelebráló vasmisés Javier Lozano Barragán mexikói bíboros érseket, aki most ünnepli pappá szentelésének 60. évfordulóját. Hálásan emlékezett a pápa Barragán bíboros elkötelezett munkásságára az Egészségügyi Dolgozók Pápai Tanácsában, az egyház betegekért végzett szolgálatában. „Adjunk hálát ezért a hatvanéves papi szolgálatért, melyet Isten máig könyörületesen adott – ez az az ajándék, melyet az Úr adott Barragán bíborosnak, aki így tudja megélni a vasmiséjét” – zárta spanyol nyelvű homíliáját Ferenc pápa a Szent Márta-ház kápolnájában.



A Megszentelt Élet Éve 301.



október 30.

Imádkozzunk a hajléktalanokkal foglalkozó rendekért!
Idézet az imaszándékhoz:
„A közelmúltban a máltai mosodával kirándulni mentünk. Harmincöt hajléktalannal felbuszoztunk a Normafához, majd elgyalogoltunk Makkos Máriára. Aki akart, részt vett a szentmisén, majd bográcsoztunk. Az étkezés végén még ott maradt velünk tíz ember, akik elkezdtek egymással beszélgetni. Az egyik férfi elmondta, hogy nagyon szeretne hazamenni a lányához, de nincs rá pénze. Ebből kiindulva a következő kis párbeszéd zajlott le: "Szereted-e magadat?"- kérdezte az egyik társa. "Hát, nem tudom" - jött a válasz. "Ha magadat nem szereted, Istent is nehéz lesz elfogadni." Hajléktalan emberek egymással beszélgettek. Gyönyörű volt látni ezt az igazi megosztást. Nagyon nagy szívük van, nagyon mélyek, semmiképp nem kell félni tőlük.” Beszélgetés Mariola Pietrzak Sacré Coeur nővérrel


Évközi harmincadik hét péntekje



Évközi harmincadik hét péntekje


Az evangéliumi jelenet ismét egy farizeus házában játszódik, ahová Jézust vendégként hívják meg. A meghívás ténye önmagában jószándékot feltételez a meghívó részéről. Lukács evangélista viszont megjegyzi, hogy a jelenlévők figyelték őt. Vagy maga a házigazda azért hívta meg őt, hogy beleköthessen, ha olyat tesz, amit a törvények szerint nem szabad szombaton, vagy csak a jelenlévő többi farizeus akarja kihasználni az alkalmat ugyanerre. Ellenségeskedésük jól ismert Jézus számára, hiszen korábban már többször kezdeményeztek vitákat vele, illetve vádolták meg őt azzal, hogy nem tartja meg és tanítványaival sem tartatja meg a szombati nyugalomra vonatkozó előírásokat. Bár tisztában van ellenséges szándékaikkal, mégsem utasítja el a meghívást, betér a farizeus házába. Nem provokálni akarja őket, nem haragjukat és ellenszenvüket akarja fokozni, hanem abban bízik, hogy tanítása talán jó hatással lesz valakire.
A vízkórban szenvedő ember megjelenése rögtön feszültség forrásává válik. Szombat van, a nyugalom napja, amikor nem szabad semmilyen munkát végezni, még gyógyítani sem. Jézus rögtön tudja, hogy mit fog tenni s cselekedete helyes. Erről akarja meggyőzni a farizeusokat is, de kérdésére ők nem válaszolnak. A gyógyítás után Jézus egy olyan helyzetet mond el példaként, amelyben a farizeusok is cselekednének, dolgoznának. Rosszindulatukat jelzi további hallgatásuk.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Uram, bennem sötét van, de te vagy a világosság. Egyedül vagyok, de te nem hagysz el engem. Kislelkű vagyok, de te vagy a segítőm, Nyugtalan vagyok, de te vagy a béke. Keserűség tölt el engem, de te vagy utam, életem. Bármi történjék is velem az életben, Isten a tenyerén hordoz engem.
D. V. Bonhoeffer 



2015. október 29., csütörtök

Zsolozsma CCCXXXIV.



A Bölcsesség könyvéből 
7, 15-30
A bölcsesség: Isten képe 

Adja meg nekem az Isten, hogy bölcsen beszéljek, és ahhoz méltóan gondolkodjam, aminek részese lettem! Mert ő irányítja a bölcsességet, és vezeti a bölcset. Hiszen a kezében vagyunk mi magunk, a szavaink, egész értelmünk és minden ügyességünk. Mert ő adta nekem a dolgok biztos ismeretét, hogy értsem a világmindenség szerkezetét és az elemek működését, az idők elejét, végét és közepét, a napfordulat változását és az évszakok váltakozását, az év lefolyását és a csillagok állását, az állatok természetét és a vadállatok indulatait, a szellemvilág hatalmát és az emberek gondolkodását, a növények különbségeit és a gyökerek gyógyító erejét. Mindent megismertem, ami el volt rejtve, s ami látható volt; mert a mindeneket művészien alakító bölcsesség megtanított rá. Benne ugyanis lélek van, amely értelmes, szent, a maga nemében egyetlen, sokrétű, finom, könnyed, mozgékony, átható, tiszta, világos, sérthetetlen, a jót kedveli, éles, akadályt nem ismer, jótékony, emberbarát, állhatatos, szilárd, bátor, mindenható, mindent lát, és áthatja a szellemet, a gondolkodó, a tiszta és a legfinomabb lényeket. Mert a bölcsesség mozgékonyabb, mint bármi, ami mozog; tisztaságánál fogva mindenen áthatol. Hiszen Isten erejének lehelete és a Mindenható dicsőségének tiszta kicsordulása; ezért nem érheti soha semmi folt. Az örök világosság kisugárzása, és az Isten működésének tiszta tükre és jóságának képmása. Bár csak egy, mindent megtehet, s jóllehet magában marad, megújítja a mindenséget. Nemzedékről nemzedékre betér a szent lelkekbe, így teremti meg Isten barátait és a prófétákat. Isten csak azt szereti, aki a bölcsességgel él, mert az ékesebb a napnál, és fönségesebb minden csillagképnél. Ha a világossághoz hasonlítjuk, még annál is különb, mert azt felváltja az éjszaka, a bölcsességgel szemben azonban tehetetlen a gonoszság.


Ferenc pápa: Isten nem ítél, csak szeretni tud



Ferenc pápa: Isten nem ítél, csak szeretni tud


Isten csak szeretni tud, nem ítélkezik, az ő gyöngesége a mi győzelmünk: így foglalható össze röviden Ferenc pápa szentbeszéde, amelyet október 29-én reggel mondott a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén.


Az első olvasmányban Szent Pál elmagyarázza, hogy a keresztények azért győznek, mert ha „Isten velünk, ki ellenünk?” (Róm 8,31). Ha Isten megigazulást ad, ki kárhoztat minket? Úgy tűnik, hogy a győztes bizonyosságának erejét, ezt az ajándékot a keresztény a kezében tartja mint saját tulajdonát. Szinte diadalittasan mondhatnák a keresztények: „Most mi vagyunk a bajnokok!” De ennek más az értelme: mi nem azért vagyunk győztesek, mert ez az ajándék a kezünkben van, hanem másért. Valami más az, ami győztessé tesz minket, vagy legalábbis, ha mi visszautasítjuk a győzelmet, akkor mindig győzhetünk. Ez pedig az, hogy semmi „nem szakíthat el minket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van” (Róm 8,39). Nem mi vagyunk azok, akik legyőzik az ellenségeiket, a bűnt. Nem! Mi annyira kötődünk Isten szeretetéhez, hogy senki és semmi, egyetlen hatalom sem szakíthat el minket ettől a szeretettől. Pál az ajándékban többet látott a puszta ajándéknál, azt, amit az ad: az újjáteremtés, a Jézus Krisztusban való megújulás ajándékát. Meglátta benne Isten szeretetét. Azt a szeretetet, amit nem lehet megmagyarázni.
Minden férfi és nő visszautasíthatja az ajándékot, választhatja inkább saját hiúságát, saját büszkeségét, saját bűnét. De az ajándék ott van. Az ajándék Isten szeretete, azé az Istené, aki nem tud elszakadni tőlünk. Ebben áll Isten „tehetetlensége”. Mi azt mondjuk: Isten hatalmas, mindent megtehet! Kivéve egy dolgot: azt, hogy elszakadjon tőlünk! Az evangéliumban látjuk Jézust, aki sír Jeruzsálem fölött, és ez a kép segít megérteni valamit ebből a szeretetből. Jézus sírt! Könnyeket hullatott Jeruzsálem fölött, és ebben a sírásban benne van Isten egész tehetetlensége: az, hogy képtelen nem szeretni, elszakadni tőlünk – magyarázta a Szentatya.
Jézus sír Jeruzsálem miatt, amely megöli prófétáit, akik az ő üdvösségét hirdetik. Isten ekkor azt mondja Jeruzsálemnek és nekünk, mindannyiunknak: „Hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, mint a tyúk a csibéit a szárnyai alá, de te nem akartad” (Lk 13,34). Ez egy gyöngéd kép. Hányszor akartam megéreztetni ezt a gyöngédséget, ezt a szeretetet, mint a tyúk a csibéivel, és ti visszautasítottátok. Ezért Szent Pál megérti és meggyőződéssel mondhatja, hogy „sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem jövendők, sem erők, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat minket Isten szeretetétől” (Róm 8,38–39). Isten nem tud nem szeretni! Ez a mi bizonyosságunk. Én visszautasíthatom ezt a szeretetet, visszautasíthatom, ahogy a jó lator tette egészen élete végéig. De aztán ott várta őt ez a szeretet. A legrosszabb, legnagyobb káromlót is szereti Isten atyai gyöngédségével. És ahogy Pál mondja, ahogy az evangélium és Jézus mondja: mint tyúk a csibéit. És a hatalmas, a teremtő Isten mindent megtehet: Isten sír! Jézusnak a Jeruzsálemért hullatott könnyeiben ott van Isten egész szeretete. Isten értem sír, amikor eltávolodom; Isten sír mindannyiunkért; Isten sír azokért a rosszakért, akik visszás dolgokat művelnek, és sokat ártanak az emberiségnek… Vár, nem ítél, sír. Miért? Mert szeret! – zárta csütörtök reggeli homíliáját Ferenc pápa.


A Megszentelt Élet Éve 300.



október 29.

Imádkozzunk a zarándokhelyeket működtető rendekért!
Idézet az imaszándékhoz:
„Máté evangéliuma a napkeleti bölcsekről szóló beszámoló végén (Mt 2,12) megjegyzi, hogy a bölcsek, miután befejezték “zarándoklatukat”, “más úton tértek vissza hazájukba”. Az emberré lett Fiúval való találkozás, a Megváltó előtti hódolat valószínűleg az ő életútjukat is megváltoztatta. Remélhetőleg a zarándoklatok segítenek bennünket keresztény életutunk megújításában. Mindenesetre alkalmat adnak arra, hogy átéljük életünk zarándok jellegét és lehetőséget arra, hogy megváltozott szívvel térjünk vissza a mindennapi életbe.” Dolhai Lajos


Évközi harmincadik hét csütörtökje



Évközi harmincadik hét csütörtökje


Az evangélium szerint farizeusok figyelmeztetik Jézust, hogy Heródes az életére tör. Nem tudjuk, hogy jószándék áll-e a figyelmeztetés mögött vagy valamilyen fondorlat, hiszen a korábbiakban is többször akarták őt tanítása miatt csapdába csalni. Szavaikat az Úr úgy értékeli, hogy el akarják téríteni őt útjától - amely Jeruzsálem felé vezet - és küldetésétől. Ezért beszél hozzájuk kemény szavakkal és ragaszkodik ahhoz, hogy folytassa útját.
Az ószövetségi idők prófétáinak sorsára utalással jelzi, hogy őrá is hasonló sors vár. A zsidó nép a korábbi időkben nem szívesen hallgatott a prófétákra, akiket Isten azért küldött, hogy figyelmeztessék őket arra, hogy letértek a szövetség útjáról. Könnyebb volt számukra elhallgattatni a prófétákat, mintsem megváltoztatni életüket s újra megtartani a törvényeket. Jézus jól tudja, hogy az igazság kimondása miatt őrá is hasonló sors vár, hisz folyamatosan növekszik ellene a szembenállás a vallási vezetők részéről. Azért ragaszkodik útjának és küldetésének folytatásához, mert ezt az utat jelölte ki számára a mennyei Atya s ő mindig neki engedelmeskedik. Semmiféle emberi akarat vagy fenyegetés nem térítheti el őt attól, hogy küldetését megvalósítsa.
Időnként érdemes megvizsgálnom, hogy jó úton járok-e, azt teszem-e, amit Isten kér tőlem.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Uram, kezet adtál nekünk, mi pedig mindent meg akarunk vele ragadni. Úgy szeretnénk boldogok lenni, hogy sokat birtokolunk. Szerencsétlennek érezzük magunkat, ha a javak kezünkből kihullanak, ha elvesztik ragyogásukat, ha megöregszenek, mint mi magunk, és napról napra fogynak. Add, hogy elvessük a túlzott gondokat, hogy le tudjunk mondani a legkedvesebbről is azért, hogy téged jobban birtokolhassunk.
G. Miller 



2015. október 28., szerda

Zsolozsma CCCXXXIII.



Szent Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből 
4, 1-16
Legyünk az Apostol követői, mint ahogy az Apostol Krisztus követője 


Testvéreim!
Úgy tekintsenek minket az emberek, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak gondnokait. A gondnokoktól természetesen egyet követelnek meg: hogy hűségesnek bizonyuljanak. A magam részéről nem törődöm azzal, hogy ti vagy más emberi bíróság mint ítéltek felőlem, hiszen önmagam fölött sem ítélkezem. Nem érzem ugyan magam semmiben sem bűnösnek, de ez még nem jelent megigazulást. Az Úr mond fölöttem ítéletet. Ne ítélkezzetek hát időnap előtt, míg el nem jön az Úr. Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és földeríti a szívek szándékait. Akkor majd mindenki megkapja az elismerést az Istentől. Ezeket, testvérek, miattatok alkalmaztam magamra és Apollóra, hogy rajtunk tanuljátok meg: Ne többet annál, ami írva van! Senki se kérkedjék az egyikkel a másik rovására! Ki mond különbnek másoknál? Mid van, amit nem kaptál meg? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna? Lám, már jóllaktatok, már meggazdagodtatok, nélkülünk is uralomra jutottatok! Bárcsak uralomra jutottatok volna, hogy veletek uralkodhatnánk! Úgy látom ugyanis, hogy Isten nekünk, apostoloknak az utolsó helyet jelölte ki, mint olyanoknak, akiket halálra szántak, hogy látványul szolgáljunk a világnak, az angyaloknak és az embereknek is. Mi oktalanok vagyunk Krisztusért, ti okosak Krisztusban. Mi gyöngék vagyunk, ti erősek. Titeket megbecsülnek, minket megvetnek. Mindmáig éhezünk és szomjazunk, nincs ruhánk és verést szenvedünk. Nincs otthonunk, és kezünk munkájával keressük kenyerünk. Ha átkoznak minket, áldást mondunk, ha üldöznek, türelemmel viseljük, ha szidalmaznak, szelíden szólunk. Szinte salakja lettünk ennek a világnak, mindenkinek söpredéke mostanáig. Nem azért írom ezeket, hogy megszégyenítselek, hanem mint kedves gyermekeimet intelek benneteket. Ha számtalan tanítótok volna is Krisztusban, atyátok nincs sok. Az evangélium által én adtam nektek életet Jézus Krisztusban. Azért kérlek titeket, legyetek követőim, mint ahogy én Krisztus követője vagyok. 


Általános kihallgatás: a Nostra Aetate zsinati dokumentum 50. évfordulója



Általános kihallgatás: a Nostra Aetate zsinati dokumentum 50. évfordulója


Ferenc pápa üdvözölte a más vallások képviselőit a szerdai általános kihallgatáson - ANSA

„Vallásközi” általános kihallgatásra került sor szerdán délelőtt a Szent Péter téren a Nostra Aetate zsinati nyilatkozat 50. évfordulója alkalmából. Ez a dokumentum foglalkozik a katolikus egyház és a nem keresztény vallások kapcsolatával. Ferenc pápa vágya volt, hogy így emlékezzenek meg róla. A Szentatya találkozott az évfordulóra szervezett  nemzetközi konferencia különböző vallású résztvevőivel. A Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsa szervezte a rendezvényt együttműködésben a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsához tartozó a Zsidósággal való vallási kapcsolatok Bizottságával a Pápai Gergely Egyetemen. A vallásközi általános kihallgatás alkalom volt arra, hogy köszönetet mondjanak az elmúlt 50 év során végzett párbeszéd eredményeiért és kérjék az Úr áldását a további útra.
Ajánljátok fel a betegségből fakadó fájdalmakat Jézusnak
Az előrelátható esős idő miatt két helyszínen zajlott az audiencia. A betegek a vatikáni VI. Pál kihallgatási teremben követték óriáskivetítőkön. Velük a kihallgatás előtt találkozott a Szentatya. Humorosan megjegyezte köszöntve őket: nem azért vagytok itt, mert börtönbe dugtunk benneteket, hanem mert rossz az idő és esik az eső. Buzdította őket, hogy ajánlják fel a betegségből fakadó fájdalmakat Jézusnak. Kérjék a kegyelmet tőle, hogy a szomorúság és a fájdalom közepette ne veszítsék el a reményt, amely örömet ad. Elimádkozták közösen az Üdvözlégy Máriát, megáldotta őket és kérte, hogy imádkozzanak érte.
A Szent Péter téren körbejárt pápamobilján a hívek között. Ahogy lenni szokott, Ferenc pápának ez alkalommal is az ég áldásában volt része. A kihallgatás idejére elállt az eső.
A katolikus egyház és a nem keresztény vallások kapcsolata
A katolikus egyház és a nem keresztény vallások kapcsolata nagyon közel állt Boldog VI. Pál pápa szívéhez. A II. Vatikáni Zsinat végét megelőző Pünkösdkor létrehozta a Titkárságot a nem keresztényekért, amely ma a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsa. Ferenc pápa hálával és szeretettel köszöntötte a különböző vallású csoportokat. Emlékeztetett, hogy a II. Vatikáni Zsinat az elmélkedés, a párbeszéd és az ima rendkívüli ideje volt annak érdekében, hogy az egyház megújítsa önmagáról és a világról alkotott képét. Az idők jeleinek olvasata volt az aggiornamento (megújulás) jegyében, hűek maradva az egyház hagyományához és a mai idő embereinek történetéhez.
A Nostra Aetate k. nyilatkozat üzenete mindig aktuális
A Nostra Aetate k. nyilatkozat üzenete mindig aktuális – állapította meg Ferenc pápa és néhány pontját kiemelte: a népek növekvő kölcsönös függése; az élet, a szenvedés, a halál értelmének keresése, amely kérdések mindig elkísérik utunkat; az emberiség közös eredete és sorsa; az emberi család egyedülálló mivolta; a vallások, mint Isten és az Abszolút keresése a különböző etnikumokon és kultúrákon belül; az egyház jószándékú és figyelmes tekintete a vallások felé: nem utasít el semmit, ami szép és igaz bennük; az egyház elismeréssel tekint minden vallás híveire, értékelve spirituális és morális elkötelezettségüket; az egyház nyitott a párbeszédre mindenkivel, ugyanakkor hű az igazsághoz, amelyben hisz, kezdve attól, hogy a mindenkinek felkínált üdvösség eredete Jézusban, az egyetlen üdvözítőben van, és hogy a Szentlélek működik, aki a béke és a szeretet forrása.
Az egymás megismerése, a tisztelet és a kölcsönös elismerés az út
Ezt követően a pápa áttekintette az elmúlt 50 év kezdeményezéseit a vallásközi párbeszéd terén, kiemelve néhány eseményt. Külön hálát adott Istennek azért az igazi átalakulásért, amely a keresztény-zsidó kapcsolatok terén létrejött. Az ellenségekből és idegenekből barátokká és testvérekké váltunk. A Zsinat a Nostra Aetate nyilatkozatában kijelölte az utat: igent mondott a kereszténység zsidó gyökereinek újra felismerésére, és nemet mondott az antiszemitizmus minden formájára, elítélt minden sértést, diszkriminációt és üldözést, amely abból fakadt. Az egymás megismerése, a tisztelet és a kölcsönös elismerés az út, amely különösen is él a zsidókkal való kapcsolatokra vonatkozóan, hasonlóképpen áll a más vallásokkal való kapcsolatokra is. A muzulmánokkal kapcsolatban emlékeztetett, hogy utalnak Ábrahám atyaságára, prófétaként tisztelik Jézust, tisztelik a Szűzanyát, Máriát, várják az ítélet napját és imádkoznak, alamizsnát osztanak és böjtölnek.
A kölcsönös tisztelet a feltétele és ugyanakkor a végcélja a vallásközi párbeszédnek
A párbeszéd, amelyre szükségünk van, legyen nyitott és tiszteletteljes, mert akkor lesz eredményes. A kölcsönös tisztelet a feltétele és ugyanakkor a végcélja a vallásközi párbeszédnek. Tisztelni kell a másik jogát az élethez, a fizikai integritáshoz, az alapvető szabadságokhoz, vagyis a lelkiismereti, a gondolkodási, a szólás- és a vallásszabadsághoz.
Működjünk együtt egymással, a jóakaratú emberekkel
A világ ránk tekint, hívőkre és arra buzdít minket, hogy működjünk együtt egymással, a jóakaratú emberekkel, akik nem tartoznak semmilyen valláshoz. Számos területen van erre lehetőség, pl. a béke, az éhezés, a nyomor, a környezeti válság, az erőszak, a korrupció, az erkölcsi züllés, a család, a gazdaság, a pénzügyek és mindenekelőtt a remény válsága témában. Nekünk hívőknek nincs receptünk ezekre a problémákra, de van egy nagy erőforrásunk: az ima. Ez egy kincs, amelyből saját hagyományaink szerint meríthetünk, hogy kérjük az ajándékokat az emberiség számára.
A vallásközi párbeszéd jövőjét illetően az első dolog, amit tennünk kell, hogy imádkozunk egymásért
Az erőszak és a terrorizmus miatt elterjedt a gyanú és a vallások elítélése. Bár egyetlen vallás sem mentes a fundamentalista és szélsőséges elhajlások veszélyétől egyéni és csoport szinten (vö. Beszéd az amerikai Kongresszushoz, 2015. szeptember 24.), a pozitív értékekre kell tekinteni, amelyeket megélnek és felkínálnak, amelyek a remény forrásai. A bizalmas tiszteleten alapuló párbeszéd a jó magvait eredményezheti, amelyek a barátság és az együttműködés csírájává válhat sok területen. Ezek közé tartozik a szegények, a kicsik, az idősek szolgálata, a migránsok befogadása, a kirekesztettekre való figyelem. Együtt haladhatunk az egymás és a teremtett világ iránti gondoskodás terén. Az Irgalmasság rendkívüli szentéve kitűnő alkalom arra, hogy együtt munkálkodjunk a szeretet cselekedetei területén. Végül Ferenc pápa hangsúlyozta: a vallásközi párbeszéd jövőjét illetően az első dolog, amit tennünk kell, hogy imádkozunk egymásért.
Felhívás Pakisztánért és Afganisztánért a földrengés után
A szerdai általános kihallgatás végén a Szentatya felhívással fordult a világhoz. Lelki közelségének adott hangot a pakisztáni és afganisztáni nép iránt, amely országokat erős földrengés rázta meg. Számos áldozatot és súlyos károkat eredményezett. Imádkozzunk az elhunytakért és hozzátartozóikért, minden sebesültért és fedél nélkül maradtért. Kérjük Istentől a szenvedés enyhítését és a bátorságot a balszerencse közepette. Ne hiányozzon testvéreinknek konkrét szolidaritásunk – kérte Ferenc pápa.


A Megszentelt Élet Éve 299.



október 28.

Imádkozzunk az óvodákat fenntartó rendekért!
  • Árpád-házi Szent Margitról Nevezett Szent Domonkos Rendi Nővérek Apostoli Kongregációja
  • Boldogasszony Iskolanővérek
  • Don Bosco Szalézi Társasága
  • Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek Kongregációja
  • Jézus Isteni Szívéről Nevezett Kármelita Nővérek
  • Krisztus Légiója Kongregáció
  • Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány
  • Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Iskolanővérek Társulata
  • Páli Szent Vincéről Nevezett Szatmári Irgalmas Nővérek
  • Piarista Rend Magyar Tartománya
  • Segítő Szűz Mária Leányai Don Bosco Nővérek
  • Szent Erzsébetről Nevezett Betegápoló Nővérek
  • Szeretet Leányai Társulata
  • Szociális Missziótársulat
Idézet az imaszándékhoz:
„A keresztény ember számára a gyermek Isten ajándéka, az élet folytonosságának láncszeme. Az Isten adta természet és erkölcs törvényei szerint lép az életbe, és az Isten adta törvények szerint kell belőle embert fejleszteni. Érték, mert fejlődő életbimbó, érték, mert Istentől származik, érték, mert halhatatlan lélek lakik benne.” Dr. Marczell Mihály


Évközi harmincadik hét szerdája



Évközi harmincadik hét szerdája


Két olyan apostolt ünnepel ma Egyházunk, akik szinte teljesen észrevétlenek maradnak az események sodrában, nevükkel elsősorban a Tizenkettő kiválasztásánál és nevük felsorolásánál találkozunk. Egyikük Szent Simon, akit a „buzgó” melléknévvel illetnek az evangélisták, s aki nem tévesztendő össze Simon Péterrel, a halásszal. A másik pedig Júdás Tádé, aki nem azonos iskarióti Júdással, a későbbi árulóval.
Az apostolok kiválasztását Jézus imádsága előzte meg. Választásuk azt jelzi, hogy új feladatot, küldetést kapnak. Állandóan az Úr mellett vannak, rendelkezésére állnak, hallgatják tanítását, látják cselekedeteit, s mindezt az élményt a Mester mennybemenetelét követően elmondják az embereknek. Az apostoli igehirdetés alapja a Jézussal való életközösség. Arról tanúskodnak, azt hirdetik, amit Jézus mellett átéltek. A ma ünnepelt buzgó Simon és Júdás Tádé esetében ez a jelenlét egészen csendes és visszahúzódó. Nem tesznek semmi látványosat vagy feltűnőt.
E csendes jelenlét azt az üzenetet hordozza, hogy nem kell mindenkinek látványos dolgokat tennie ahhoz, hogy együtt legyen az Úrral. Jézus tanújának, követőjének, igehirdetőjének lenni amúgy sem azt jelenti, hogy valaki harsány módon felhívja magára a figyelmet, hanem azt, hogy az emberek tekintetét Jézus Krisztus személyére irányítja.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Urunk, te élő kövekből akarsz örök hajlékot emelni Fölségednek, és ezek az élő kövek a te választottaid. Légy segítségére könyörgő népednek, és add, hogy egyházad nemcsak külső nagyságban, hanem belső életében is gazdagodjék és növekedjék. 



2015. október 27., kedd

Zsolozsma CCCXXXII.



A Bölcsesség könyvéből
 3, 1-19
Az igazaké lesz a mennyek országa 


Az igazak lelke Isten kezében van, a halál kínja nem érinti őket. Az esztelenek szemében úgy tetszett: meghaltak, végüket balsorsnak ítélték, és távozásukat megsemmisülésnek; pedig ők a békességben vannak. Bár az emberek szerint kínokat szenvedtek, halhatatlansággal teljes mégis reményük. Egy kis fenyítés után sok jóban részesültek, mert Isten próbára tette, és magához méltóknak találta őket. Mint aranyat a kohóban, megvizsgálta, és égőáldozatként elfogadta őket, és az ítéletkor fényleni fognak. Az igazak fénylenek majd, mint a nádasban szikrázva futó tűz. Nemzeteket ítélnek, népeken uralkodnak, és az Úr lesz királyuk minden időben. Akik benne bíznak, megértik az igazságot, s a hűek nála maradnak szeretetben, mert kegyelem és irgalom lesz az ő választottainak osztályrésze. Az istentelenek meg a lelkületük szerint bűnhődnek majd, azok, akik megvetették az igazat, és elpártoltak az Úrtól. Mert boldogtalan, aki megveti a bölcsességet és a fegyelmet: hiú a reményük, hiábavaló a fáradozásuk, hasztalanok a tetteik. Esztelenek az asszonyaik, gonoszak a gyermekeik, és átkozott a nemzetségük. Boldog a magtalan, aki nem szennyezte be magát, akinek ágya nem ismerte a bűnt. Termékenysége majd kiderül a lelkek látogatásának idején. Boldog a herélt is, aki nem követett el kezével törvénysértést, aki nem forgatott elméjében semmi gonoszat az Úr ellen, mert elnyeri hűsége nagyszerű jutalmát, és örvendetes öröksége lesz az Úr templomában. Mert nagyszerű a nemes törekvés gyümölcse, és a bölcsesség gyökere nem pusztul el. A házasságtörők gyermekei azonban nem boldogulnak, és a bűnös ágy ivadéka elpusztul. Ha soká élnek is, akkor sincs becsületük, és öregkoruk végül dicstelen lesz. Ha azonban korán meghalnak, akkor az ítélet napján sem reményük nem lesz, sem vigaszuk. Mert az istentelen nemzedéknek gonosz a vége.


Családszinódus után – Interjú Erdő Péter bíborossal, a XIV. püspöki szinódus főrelátorával



Családszinódus után – Interjú Erdő Péter bíborossal, a XIV. püspöki szinódus főrelátorával


Ferenc pápa október 25-én a Szent Péter-bazilikában szentmisével zárta le a XIV. rendes püspöki szinódust. A főpásztorok október 4-étől tartó gyűléséről, annak tapasztalatairól Erdő Péter bíborost, a szinódus főrelátorát kérdeztük hazautazása előtt Rómában.


– Véget ért a családszinódus, amelyben főrelátorként jelentős szerepet vállalt. Nagyon intenzív, feszített munkával telt három hét után milyen érzésekkel, tapasztalatokkal tér haza?


– Először is egy nagyszerű érzéssel, mert ezekben a hetekben tanúi lehettünk annak, hogyan működik körünkben a Szentlélek. Amikor október 17-én, a püspöki szinódus intézménye létrejöttének 50. évfordulóján a Szentatya arról beszélt, hogy mi a küldetése ennek a testületnek, szépen körülhatárolta – mint korábbi beszédeiben –; nem parlament, nem döntéshozatali szerv, de ugyanakkor nem is tudományos kongresszus vagy puszta beszélgetés, hanem az apostolok utódai, Péter utódával és az ő tekintélye alatt, keresik a válaszokat a küldetésük teljesítésével kapcsolatos nagy kérdésekre. Tehát mindannyiunk lelkében az élt, hogy a lelkek üdvössége érdekében merre vezet az út, mi a legjobb megoldás. Ilyen szellemben folytak a találkozások, ilyen szellemben hangzottak el a vélemények. Nagyon fontos volt azt érezni, hogy konvergencia valósul meg, napról napra, hétről hétre világosabban, nagyon sok témakörben. Nagyon imponáló volt látni azt, és ez a záródokumentumból (Relatio Finalis) is kitűnik, hogy ez már nem Európa-központú szinódus volt, szemléletében sem.
Nagyon fontos volt látni azt is, hogy akaratlanul is, nem azért, mert ez lett volna a központi célkitűzés, de az egyes tapasztalatokból, javaslatokból egy újfajta egyház képe bontakozott ki. Természetesen az egy, szent, katolikus, apostoli Anyaszentegyházé, aki ugyanaz, mint volt, mégis új hangsúlyokkal. Amit a II. vatikáni zsinat tanított a világi Krisztus-hívők szerepéről és küldetéséről, azt itt és most már megélt valóságként láttuk. A családok, a családokból álló közösségek szerepe a hit átadásában, a nem hívő világ felé irányuló misszióban, de az összes emberi problémában való segítés terén is, vagy az egyházi közösségek, a plébániák építésében és hordozásában, ez egy olyan lenyűgöző kép, ami azt hiszem, hogy korfordulót mutat, mert ezt nem mi csináltuk, nem mi szerveztük, nem íróasztalnál találtuk ki, hanem a Szentlélek megérlelte. Tehát egy új egyházi tudatra ébredésnek lehetünk a tanúi, és ez minden részletnél és paragrafusnál fontosabb. Lehet, hogy azt hittük, hogy paragrafusokon vitatkozunk, és közben észrevétlenül belenéztünk az egyház megújult arcának tükrébe.


– Visszatekintve a családszinódust előkészítő kétéves folyamatra, hogyan összegezné annak állomásait, ívét?


– A Szentatya döntött a szinódus témájáról, aztán következtek az előkészítő kérdések, a világegyház meghallgatása, ebben sok helyen világiak, illetve azok közösségeinek véleményét vették figyelembe. Magyarországon mi is megtettük ezt, például az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyében meghallgattuk a pasztorális tanácsot, a családokból álló közösségeket, illetve személyes találkozók során tájékozódtunk. Ezek a vélemények eljutottak a szinódusi titkárságra, abból keletkezett a szinódus előkészítő dokumentuma (Lineamenta), a tavalyi rendkívüli szinóduson ennek tárgyalása során gyakorlatilag az összes új javaslatok elhangoztak, ezeknek különböző visszhangjuk támadt.

Utána a második szakaszban továbbérlelődtek a témák, újabb kérdőíveket küldtek ki, ugyanakkor tudományos kongresszusokra került sor, könyveket publikáltak, elmélyítették világviszonylatban a házasságról, a családról, a házassági kötelékről, a házasság felbonthatatlanságáról, a válásról, az egyházi közösségbe való beilleszkedés feltételeiről és módjairól szóló gondolkodást. Tehát ilyen szempontból is termékeny időszak volt ez. Ennek a lezárása volt a munkaokmány (Instrumentum laboris), amelyet meg kellett vitatni ezen a szinóduson. Ez volt az eredetileg is kitűzött cél és módszer, ezért minden hozzászólást, amit írásban elő kellett készíteni, a munkaokmány valamely pontjához kellett fűzni. Ezt a szempontot a Szentatya is hangsúlyozta, és ez meg is történt. A nyitóreláció összefoglalta az eddigieket, különös tekintettel arra, amit a tanító egyház ad elénk, és különös tekintettel a helyzetre, amely szintén kirajzolódott az előkészület hónapjai alatt.

A szinódusi vita során ennek az elmélyítése történt, és nagyon jó volt hallani, hogy megérezték az atyák – bár csak három perc volt egy-egy felszólalásra –, hogy bizonyos gyakorlati, lelkipásztori témák hitünk mélységeit tárják fel. Tehát olyan kérdéseket vetnek föl, mint például mi a megismerés forrása a hitben, honnan tudjuk, hogy mit hiszünk, elsősorban a természet megfigyeléséből vagy a mai világ általános képéből kell levezetni, vagy pedig van egy evangélium, megvan Krisztus örömhíre, megvan a tradíció, megvan az ezt közvetítő egyház, és ennek a gazdagságnak a birtokában tekintünk a világra, és éppen ennek a nagy közvetítésnek a feladata hárul ránk.

Ugyancsak fontos, hogy a rendes szinódus végére kétharmados többség formálódott, tehát a zárójelentés minden pontja megkapta a minősített szavazattöbbséget, némely egyenesen az egyhangú támogatást is, ami körülbelül kétszázhatvan résztvevő esetében nem kis dolog.


– Melyek a legjelentősebb eredményei az idei rendes szinódusnak?

– Az egyik eredmény maga az a fent említett tapasztalat, amit mindenki hazavisz. Hogy mennyi mindenre kell tekintettel lenni, mennyire különböző módon merülhetnek fel helyzetek az egyház életén belül. Azután az az alázatos alapállás, ami azt jelenti, hogy figyelmesen meghallgassuk a másikat, ne csak megvárjuk, amíg felszólalásának ideje letelik, hanem figyeljünk arra, amit mondani akar, és érezzük meg benne a jó szándékot, mit szeretne ő az egyház életéhez hozzátenni. Lehet, hogy nem értünk vele egyet, mégis fontos egy ilyen nyitott meghallgatás tapasztalata.

Nagyon fontos maga a zárójelentés is, mely publikus, az interneten elérhető, igen gazdag dokumentum. Rengeteg pasztorális tanácsot, ötletet ad; külön szól arról felszólító módban, hogy legyenek családokból álló közösségek mindegyik plébánián; hogy milyen nagy szerepük van például a lelkiségi mozgalmaknak, amelyek a családokat és a generációkat összekapcsolják. Arról is szó van benne, hogy milyen fontos az, hogy közösségként éljük meg a hitünket; ebbe integrálódjanak a fiatalok, így kapják meg a család és a házasság eszményét, és az esküvő után is egy baráti családokból álló közösség kísérje őket. Ezáltal ne maradjanak magukra krízis idején sem; ha polgári válás vagy más törés következik be az életükben, akkor se érezzék úgy, hogy ki vannak közösítve a hívők közösségéből, társaságából, családjából – nevezzük így az egyházat, mert ez előfordult így a szövegben –, hanem lássák meg feladataikat; tudják egy hozzáértő pap segítségével, Isten színe előtt mérlegre tenni helyzetüket és eddigi tetteiket; ha kell, ha van miért, tartsanak bűnbánatot; ha helyzetüknek megfelel, bizonyos tevékenységekben továbbra is szívesen látja őket az egyház; tehát érezzék meg, hogy cselekvő tagjai a közösségnek.

Nagyon fontos az, hogy a krisztusi értékeket, életeszményt és tanítást világosan közvetítsük saját magunk és a világ felé. Az embereknek ugyanis nem csupán jó szóra van szükségük, de szükségük van egy feltűnő és határozott válaszra is arra a kérdésre, hogy mi végre vagyunk a világon, miért élünk, mi életünk végső célja – ennek megválaszolására is vágynak az emberek, és a misszió főleg abban áll, hogy ezt az örömhírt hirdetjük. Többször előkerült a dokumentumban, hogy a házasság távolabbi, közelebbi közvetlen előkészítése, a liturgia megünneplése és a házastársak utólagos közösségi kísérése milyen fontos. Vagy az, hogy családokat képezzünk ki a családok közösségi jellegű pasztorálására – szerintem ez ilyen formában, programként, értékként még nem merült fel.


– Milyen új utakat nyitott meg ez a szinódus?


– Az előbb említettek mellett a házasság érvénytelenségének kimondásával kapcsolatban megváltozott az eljárás rendje. Ezt a Szentatya két motu propriójában újította meg. Ennek az életre váltása, tisztességes és dinamikus alkalmazása is a közvetlen jövő feladatai közé tartozik. Tehát mindenképpen érzem azt a távlatot, hogy elevenebb, közösségibb jellegű plébániák legyenek, elevenebb, közösségibb, személyesebb módon fogadják a hívőket, és ilyen alapon maga ez a közösség tudjon kilépni a nem hívő világ felé.

– Nagy hangsúly esett az egyház tanítására, az igazság fenntartása és az irgalmasság gyakorlása közötti egyensúly megtalálására a családokat érintő problémák kezelésében. Sikerült ez? Hogyan mutatkozik meg ennek az egyensúlynak a megtalálása vagy annak hiánya a záródokumentumban?

– Ez a két év egy nagy kört írt le. A tavalyi szinódus bevezető relációjában éppen az akkori viták fényében hangsúlyoztam azt, hogy Isten az, akiben az igazságosság és az irgalmasság egybeesik. A Biblia egyszerre tanítja Őróla azt, hogy irgalmas és igazságos, és ez a kettő nem áll egymással szemben. Istenben nincs ellentét, a mi emberi szemléletünk az, ami részekre osztja, ami megkülönbözteti az isteni tulajdonságokat, és próbálja azokat az emberi világra leképezni. Most, a kétéves folyamat végén olyan képet kapunk, amelyben a kinyilatkoztató Isten igazsága és a törvényét a szívünkbe beleíró Isten igazsága – hiszen Szent Pál apostol a rómaiakhoz írt levélben szól erről, hogy ott hordjuk a szívünkben az Isten törvényeit, még a nem hívő emberek is –, tehát ennek az Istennek az igazsága és a minket személyesen szerető Istennek az irgalma egybeesik.

Ajándék tehát a törvény, ahogy azt a zsoltár olyan gyönyörűen mondja, és ugyanakkor Krisztus megváltó műve alapján nem pusztán a régi törvény cselekedete, hanem az Isten szívünkbe írt legalapvetőbb törvénye és parancsa, a szeretet parancsa, annak összes következményével együtt, ez az, ami bennünket egyrészt irgalmassá tesz, ha megtartjuk, másrészt megmutatja Isten irántunk való irgalmát. Egy ilyen szintézisben látszik kicsúcsosodni ez a gondolatkör. Nem csoda, hogy éppen az irgalmasság évének kezdetén jutottunk el erre a pontra.


– A zárójelentés egyes pontjait a szinódusi atyák nagy többséggel fogadták el. A szükséges kétharmad három paragrafus esetében volt – mondjuk úgy – határmezsgyén, az elváltakra és újraházasodottakra vonatkozó kérdésekben. Miben áll e három pont lényege?


– Hangsúlyozom, hogy minden egyes pontnál teljesen egyértelműen megvolt a kétharmados többség. A püspöki szinódus rendtartása szerint a záróokmány akkor számít elfogadottnak, ha kétharmados többséget kapott. Pontonként szavaztunk, kilencvennégy pontról, mindegyikről külön. Mind a kilencvennégy pont megkapta a kétharmados többséget, ez nagy szó, és azt hiszem, gondviselésszerű. Természetesen ebben sok munka van, különösen a kényesebb kérdéseknél, amelyek körül több volt a vita. Az újraházasodottak témájában nem szól a dokumentum arról, hogy újraházasodott elváltak áldozhatnak-e.

Arról van szó, hogyan lehet őket minél jobban integrálni az egyházi közösségbe, tehát hogy ne érezzék magukat kiközösítve, hogy gyakorlatilag is részt vegyenek a közösség életében és feladataiban. Ez nagyon fontos, mert vannak olyan egyházjogi tilalmak, amelyek bizonyos funkciókat nem tesznek lehetővé számukra, például a keresztszülőséget. Ennek kapcsán a dokumentum nem úgy fogalmaz, hogy az holnaptól automatikusan megszűnik, hanem azt hangsúlyozza, hogy komolyan mérlegelni kell, hogy melyek azok a tilalmak, amelyeket – minden botrány elkerülésével – immár el lehetne hagyni, éppen a jobb integrálás érdekében.

Ezenkívül szó van benne a lelki kísérésről is: ebben a tekintetben hangsúlyozza a dokumentum, hogy a kiindulópont és az alap II. János Pál pápa Familiaris consortio kezdetű apostoli buzdítása. Idézi a szöveg annak a 84. pontját, melyben a pápa arról szól, hogy mi mindent kell megvizsgálni azok élethelyzetében, akik elváltak és újraházasodtak; hogy jelenleg milyen körülmények között élnek, hogyan ment tönkre az előző házasságuk, milyen kötelességeik vannak a korábbi házastárs iránt, a gyermekek iránt, esetleg a beteg családtagok iránt. Meg kell vizsgálni tehát mindazokat a nehézségeket, körülményeket, amelyek az életüket ma meghatározzák.

Ezek alapján azonban nem lehet olyan megoldásra jutni, amely ellentmond a házasság felbonthatatlanságának. Hanem például keresni kell – hangsúlyozza már II. János Pál pápa – minden olyan lehetőséget, amely annak tisztázására irányul, hogy érvényes volt-e az első házasság. Erre vonatkozóan azt mondanám, hogy egyrészt az eljárás sokat egyszerűsödött, éppen az utóbbi hónapokban, másrészt pedig lehetnek olyan esetei egy házasság érvénytelenségének, amelyek külső fórumon, tehát még a mai egyszerű perrendtartás szerint sem bizonyíthatók. Ilyenkor nagyon komoly lelkivezetésre van szükség, nagyon őszinte önmagunkba tekintésre, hiszen Istent, aki mindent tud, nem lehet megtéveszteni. Ezért rendkívüli felelősséggel jár az ilyen fajta lelkivezetés, és egy másik kérdés, hogy egy ilyen belső fórumon nyert felismerésnek vagy bizonyosságnak lehet-e közösségi vonatkozást tulajdonítani. Azonban ebben a tekintetben is azt hangsúlyozza a dokumentum, hogy ezt az egyház tanításának figyelembevételével mérlegelje a lelkivezető.

Tehát nem arról van szó, hogy csupán szubjektív véleményének vagy érzéseinek alapján. Ilyen összefüggésben nagyon is érthető az, hogy a jelenlévők kétharmada elfogadta ezt a szöveget – mert ez egy rendkívül kiegyensúlyozott és a valódi igazságra törekvő szöveg. Tehát – amint a pápa mondta is a szinódus előtt – nem valamiféle kompromisszumról vagy alkuról van szó, hogy ennek is, annak is igaza legyen; hanem az egyetlen igazságot keressük a kérdésben, ami egy mély és radikális lelki valóság. Erre vagyunk kíváncsiak, és ha ezt felismerjük, ennek megfelelően keressük a kiutat ezekben az élethelyzetekben.


– Az egyház eddigi álláspontjához képest miben újdonság ez a három pont?


– Dogmatikai értelemben természetesen nincs újdonság; lelkipásztori értelemben lehet: hogyha ennek általános szinten gyakorlati következményt is tud tulajdonítani a Szentatya – ezt neki kell valamilyen megnyilatkozásban rögzítenie. Úgy gondolom, hogy a szinódus nagy bizalommal fordult a pápához, amikor letettük az asztalára a megszavazott szöveget – a szavazáskor egyébként ő maga is jelen volt –, ennek legutolsó pontjában azt írjuk: azzal a bizalommal helyezzük Péter utódának kezébe ezt az elfogadott okmányt, hogy ennek segítségével a világon sok családban megerősödik a reménység és az öröm, és hogy a lelkipásztoroknak, a pasztorális kisegítőknek új ösztönzést, új iránymutatást ad az evangelizáció művében.

Azt kérjük alázattal a Szentatyától, hogy értékelje az időszerűségét annak, hogy esetleg egy dokumentumot adjon ki a családról, éppen azért, hogy a család mint családegyház, mint ecclesia domestica egyre erősebben sugározza Krisztus fényét a világban. Tehát az lenne a kérésünk a Szentatyához, hogy egy ilyen dokumentumban buzdítsa a családokat és mindazokat, akik a családok érdekében dolgoznak.


– A szinódusi atyák hangsúlyozták interjúikban, hogy a szinódusi út nem zárult le, hanem folytatódik. A pápai dokumentum mellett milyen további lépésekre lehet számítani?


– A szinódusi út kíséri az egyház életét kezdettől fogva, különböző nevek alatt, de most, az utóbbi ötven évben a püspöki szinódus intézménye formájában is. Ez azt jelenti, hogy újra és újra, más és más témákról ülésezik a szinódus; már most kérdezték, mint mindig szokták a rendes ülésszakok végén, hogy milyen témát javasolunk a legközelebbi alkalomra. Meglátjuk, hogy ezek közül a Szentatya melyiket fogja kiválasztani. Tehát a szinódusi út nemcsak azt jelenti, hogy útmutatást kapunk, amit megpróbálunk végrehajtani, hanem azt is, hogy új meg új kérdésekben keressük a választ.

– Lehet azt tudni, milyen témák merültek fel?

– Nem lehet tudni, mert a titkárságon mindenki maga adta be az űrlapot, amelyen ezt föl lehetett tüntetni. Erről semmilyen összesítés nem áll rendelkezésre.