2015. október 30., péntek

Évközi harmincadik hét péntekje



Évközi harmincadik hét péntekje


Az evangéliumi jelenet ismét egy farizeus házában játszódik, ahová Jézust vendégként hívják meg. A meghívás ténye önmagában jószándékot feltételez a meghívó részéről. Lukács evangélista viszont megjegyzi, hogy a jelenlévők figyelték őt. Vagy maga a házigazda azért hívta meg őt, hogy beleköthessen, ha olyat tesz, amit a törvények szerint nem szabad szombaton, vagy csak a jelenlévő többi farizeus akarja kihasználni az alkalmat ugyanerre. Ellenségeskedésük jól ismert Jézus számára, hiszen korábban már többször kezdeményeztek vitákat vele, illetve vádolták meg őt azzal, hogy nem tartja meg és tanítványaival sem tartatja meg a szombati nyugalomra vonatkozó előírásokat. Bár tisztában van ellenséges szándékaikkal, mégsem utasítja el a meghívást, betér a farizeus házába. Nem provokálni akarja őket, nem haragjukat és ellenszenvüket akarja fokozni, hanem abban bízik, hogy tanítása talán jó hatással lesz valakire.
A vízkórban szenvedő ember megjelenése rögtön feszültség forrásává válik. Szombat van, a nyugalom napja, amikor nem szabad semmilyen munkát végezni, még gyógyítani sem. Jézus rögtön tudja, hogy mit fog tenni s cselekedete helyes. Erről akarja meggyőzni a farizeusokat is, de kérdésére ők nem válaszolnak. A gyógyítás után Jézus egy olyan helyzetet mond el példaként, amelyben a farizeusok is cselekednének, dolgoznának. Rosszindulatukat jelzi további hallgatásuk.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Uram, bennem sötét van, de te vagy a világosság. Egyedül vagyok, de te nem hagysz el engem. Kislelkű vagyok, de te vagy a segítőm, Nyugtalan vagyok, de te vagy a béke. Keserűség tölt el engem, de te vagy utam, életem. Bármi történjék is velem az életben, Isten a tenyerén hordoz engem.
D. V. Bonhoeffer 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése