Évközi harmincadik hét hétfője

Évközi harmincadik hét hétfője

Lukács evangélista nem nevezi meg a várost, ahol a mai evangélium gyógyítása történt, de feltehetően valamelyik Kafarnaum közeli település zsinagógájában járunk. Jézus szokása szerint részt vesz a szombati istentiszteleten. Talán nem mindenhol olvasott fel a szent szövegekből és nem mindenütt tanított, de jelenléte nem maradt titokban, bárhol is járt. Az emberek keresték őt, s tudhatták, hogy a zsinagógában biztosan megtalálják szombatonként, ezért is vihették oda betegeiket, miként erre a zsinagóga elöljárójának szavai utalnak. Lukács röviden írja le a meggörnyedt asszonnyal való találkozást, csupán az Úr együttérzésére és az eredményre koncentrálva. A sikeres gyógyítás tényét így emeli ki: „Az asszony rögtön felegyenesedett, és dicsőítette az Istent” (Lk 13,13). Aki tehát korábban erősen meghajolva csak a földet nézhette, most felegyenesedve az égre emeli tekintetét és hálát ad a mindenható Istennek gyógyulásáért. Ezzel kapcsolatban két dologra gondolhatunk: egyrészt hitt abban, hogy Jézus valóban Isten és isteni erejével tudta őt meggyógyítani. Másrészt megérthette, hogy Jézus gyógyító cselekedete mögött a hozzá lehajló irgalmas Atya áll.
A csodás gyógyítás, amely minden jelenlévő számára nyilvánvaló volt nem hagyta közömbösen az embereket. A zsinagóga elöljárója bosszankodik, a nép pedig örvendezik. Én hogyan fogadom Isten érintését?
© Horváth István Sándor

Imádság:

Köszönöm, Uram, hogy szereteted egyesít minket. És megköszönöm azokat az embereket, akiket rám bíztál. Köszönöm, hogy egymásnak szolgálhatunk. Tarts meg a szeretetben, hogy egymás számára követeid legyünk. Add, hogy egyetértésünk jele legyen annak, hogy te egyesítesz minket.
A. Pereira