2015. október 26., hétfő

Ferenc pápa a káld egyház szinódusához: Szerezzetek békét Irakban és Szíriában!



Ferenc pápa a káld egyház szinódusához: Szerezzetek békét Irakban és Szíriában!


Imádkozom azért, hogy a keresztények ne legyenek kénytelenek elhagyni Irakot és a Közel-Keletet – mondta Ferenc pápa a káld szinódus résztvevőinek, akiket október 26-án délelőtt fogadott a Vatikánban Louis Raphael Sako iraki káld pátriárka vezetésével.


A Szentatya ismételten azt kérte a nemzetközi közösségtől, hogy hatékony stratégiákkal szerezzenek békét a térségben.
Több ezer éves műemlékeket rombolnak le buldózerekkel, a lánctalpak maguk alá gyűrik a keresztény és a zsidó történelem emlékeit. Gépfegyverlövések szaggatják szét a templomokat és a szíveket, félelem vesz erőt az embereken, akik mindenüket hátrahagyják, hogy életüket mentsék. Irakban és Szíriában már évek óta erőszak dúl, és ennek első számú szenvedői az ott élő keresztények, akiknek megmaradása életbevágóan fontos. Ferenc pápa ezért a Szentszék nevében támogatásáról és szolidaritásáról biztosította a káld egyházat és az ott élőket.
Az elmúlt évszázadokat az iszlámmal való békés együttélés jellemezte, mára azonban veszélybe került a keresztény közösség léte, száműzetés vagy vértanúság vár rájuk. A pápa azt kéri a káld egyház szinódusától, hogy segítsék elő a párbeszédet a közéletben és igyekezzenek orvosolni a megosztottságot.
Imádkozom azért, hogy a keresztényeknek ne kelljen elhagyniuk Irakot és a Közel-Keletet, gondolok itt elsőként a gazdag hagyománnyal rendelkező káld egyház híveire – mondta a Szentatya.

Ferenc pápa megerősítette felhívását a nemzetközi közösséghez, amelynek feladata hatékony stratégiákkal elérni a békét azokban az országokban, ahol a gyűlölet szörnyű pusztítást végzett; valamint kieszközölni, hogy az erőszak gyászos meddőségét váltsa fel az építő együttélés légköre.
A káld főpásztorokhoz fordulva a Szentatya azt kéri, hogy álljanak papjaik és szerzeteseik mellett, segítsék a világiakat és minden hívőt. Ezáltal ugyanis sikerül közelíteni egymáshoz az embereket, és válaszokat találhatnak a diaszpórában szétszóródott káld egyház sürgető kihívásaira is.
A káld egyház éves szinódusára az iraki Kurdisztánban, Ankawában került volna sor, ám a több ezer menekült keresztény jelenléte miatt Rómában tartották meg az összejövetelt.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése