2017. november 18., szombat

Szeplő nélkül való angyalok Könyörögjetek érettünk!



Szeplő nélkül való angyalok
Könyörögjetek érettünk!


 
Két kérdés feszül ma egymásnak: 1.: Isten igazságát kutatom, vágyom, és akarom, hogy érvényre jusson rajtam, bennem, és általam? 2.: Van hozzá elég hitem, hogy várakozzak rá, hogy az hamarosan bekövetkezzen; vagy kikényszerítem, esetleg megelőzöm a magam igazságával türelmetlenül?
Jézus mai, utolsó mondata mindig aggaszt, és önvizsgálatra kényszerít: hitem elég lesz, elégségesnek fogja ítélni Jézus, amikor eljön? A hit bizonyítéka az, amiről Jakab levele beszél: „a hit, ha tettei nincsenek, halott önmagában” [Jak 2,17] Jézus nem a halott hitre gondol, bizonyos vagyok benne! Hanem arra, amit a tettek igazolnak!
De, hogy értsem ehhez az evangéliumi fejezethez rendelt olvasmányt? Vajon a hitben, képes megújulni számomra a természet? Megváltozni, és olyannak látszani a valóság, ami a hitben való cselekvésre képessé tehet embert? Az Istennek odaajándékozott hitem, elég ahhoz, hogy a hitben való cselekvésben Isten sértetlenül megóvjon, a keletkezett bajban is megmentsen? Mitől kell, hogy óvjon Isten? Mert ugye, elhangzik Jézus szájából, hogy „Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Féljetek inkább attól, aki a lelket is és a testet is el tudja pusztítani a gyehennában.” [Mt 10,28] Talán attól a félelemtől, kell Isten oltalma, mely a lelkemet ölheti meg. És nem a testi bántalom, a szenvedés, az áldozat az, amitől oltalmát kell remélnem, kérnem, elvárnom! A Lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit! – Halljuk Jézus szavait, a Jn 6,63 –ban.
A létben együtt lélegezni Istennel! Valami ilyen hitről beszél Jézus, úgy tűnik nekem.
Uram, Istenem, én Atyám! Ha erről van szó, akkor ezt a hitet add meg nekem! Ebben a hitben erősíts meg engem! Ámen
 



Ferenc pápa beszéde az antropológiai kihívásokról: A tudomány az egész emberiség javát szolgálja



Ferenc pápa beszéde az antropológiai kihívásokról: A tudomány az egész emberiség javát szolgálja


A pápa köszönti a plenária tagjait

A Szentatya november 18-án szombaton délben a Kelemen teremben fogadta a Kultúra Pápai Tanácsa közgyűlésének szervezésében tartott konferencia 83 tagját, amely az emberiséget ért antropológiai kihívásokról tanácskozott csütörtöktől szombatig. A Kultúra Pápai Tanácsa közgyűlése tagjaként vett részt az üléseken Erdő Péter bíboros, aki pénteki adásunkban számolt be a konferencia tapasztalatairól.
Hármas kihívás: gyógyászat-genetika, a neurotudományok, az intelligens gépek
Ferenc pápa a konferencia tagjaihoz intézett beszéde kezdetén a felvetett témát, az emberiséget ért antropológiai kihívásokat úgy értelmezte, mint a tudomány és a technika fejlődése irányvonalainak egyfajta értelmezési lehetőségét, mégpedig hármas tartalmi vonatkozásban. Első helyen áll az orvoslás és a genetika, mely bepillantást kínál az emberi lény mélyebb összefüggéseibe, de fölajánlja a struktúrák megváltoztatásának a lehetőségeit is. Ennek révén eddig gyógyíthatatlannak vélt betegségeket győzhetünk le, de egyúttal megnyitják a lehetőségét az emberi lény programozása, megtervezése előtt, némely minőségében. Második helyen a neurotudományok kínálnak mind több információt az emberi agy működéséről. Ezek révén a keresztény antropológia alapvető valóságai, mint a lélek, az öntudat, a szabadság olyan megvilágításba kerülnek, hogy azokat alapvetően megkérdőjelezik. Harmadik helyen az önálló és gondolkodó gépek hihetetlen fejlődése - részben már megvalósult formában - arra a megfontolásra indítanak, hogy mi is az a kifejezetten emberi, ami megkülönböztet bennünket a gépektől.
Az egyház a megfontolások középpontjába az emberi személyt helyezi
Ezen tudományos és technikai fejlődés láttán többen azt gondolják – emelte ki a pápa –, hogy egy új korszak, egy új emberi lény születésének a hajnalán vagyunk, ami felülmúlja az eddig megismertet. Mindezek a kihívások nagy és súlyos kérdőjeleket vetnek fel, ezért az egyház figyelemmel követi korunk embereinek örömeit és reményeit, szorongásait és félelmeit és éppen ezért az egyház a megfontolások középpontjába az emberi személyt helyezi.
Alapkérdés az ember önazonossága a jelenlegi globális összefüggésekben
Beszéde középső részében Ferenc pápa a bibliai kinyilatkozatás alapjaira hivatkozott: A Szentírás ugyanis a maga egészében antropológiai választ ad arra a kérdésre, amit a  8. zsoltár is felvet: „Uram, mi az ember, hogy megemlékezel róla, az ember fia, hogy gondot viselsz reá?” (Zsolt 8,5). A bibliai válasz az ember hármas dimenziójában fogalmazódik meg: az anyagvilág és az élőlények, az Isten és az embertársak viszonylatában. Az emberi szabadság az önállóságában és a morális döntésein keresztül valósul meg. Ma azonban az ember önazonosságát kutató antropológia a megkérdőjelezett évszázados válaszok nyomán utólagos elmélyítésre szorul. Napjaink szemléleti távlatai folyékonnyá váltak, melyek okai a társadalmi-gazdasági változások, a népek elvándorlása, és ebből adódóan a kultúrák szembesülése egymással, továbbá a globális kultúra és főként a tudomány és technika hihetetlen felfedezéseinek az elterjedése.
Válasz a kihívásokra: hála a kutatók iránt
Ezen kihívások előtt – szögezte le a pápa – mindenekelőtt hálával tartozunk a kutatóknak, az emberiség javára tett szolgálatukért. Az Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember – éppen a szeretet, az ingyenesség és szolgálat jegyében kapott teremtettsége jegyében – köteles követni ezt az isteni logikát, szemben az uralom és a hatalmaskodás logikájával. A tudomány és a technika, jóllehet kitágította a természetről szerzett ismeretek határait, önmagában nem elegendő arra, hogy választ adjon a felvetett kérdésekre. Napjainkban egyre világosabbnak tűnik, hogy mint forrásból, meríteni kell a vallási hagyományok bölcsességi kincseiből, a népi bölcsességből, az irodalom és a művészet kincseiből. Ezek ugyanis az emberi létezés legmélyebb titkát érintik és segítenek a filozófiai és teológiai megközelítés újrafelfedezésében. Ferenc pápa „Laudato si” kezdetű enciklikájából idézett: „Ugyanakkor időszerűvé válik annak a humanizmusnak a parancsoló szükségessége, amely magába építi a különböző ismereteket, a gazdaságit is, egy át- és egybefogóbb szemlélet érdekében” (LS 141).  Ennek segítségével lehetne túllépni azon a fájdalmas megosztottságon, mely a „két kultúra”, a humanista-irodalmi-teológiai kultúra és a tudományos kultúra között fennáll - mondta a pápa.
Az egyház felajánlott alapelvei a dialógus támogatására
Az egyház a maga részéről néhány alapelvet ajánl fel a dialógus támogatására. Az első a személy központi szerepe, aki cél és nem eszköz és akinek harmonikus kapcsolatban kell állnia a teremtett világgal, mint az Istentől rábízott javak őrzője. A második szempont a javak egyetemes célra rendeltsége. A tudományos és technikai fejlődés az egész emberiség javát szolgálja, nem pedig kevesek előnyét, hiszen ez újfajta egyenlőtlenséggel gyarapítja a meglévőt. A harmadik pedig a mindig érvényes alapelv, hogy ami technikailag lehetséges, nem biztos, hogy morálisan elfogadható. A fejlődés igazi mértéke, ahogy VI. Pál megfogalmazta, minden ember és az egész ember érdekét szolgálja – zárta beszédét Ferenc pápa az emberiséget ért antropológiai kihívásokról szóló tanácskozás tagjaihoz.
 
 
 

Évközi harminckettedik hét szombatja



Évközi harminckettedik hét szombatja


Még a buzgó, vallásos emberekkel is előfordul, hogy szentgyónásaik alkalmával arról panaszkodnak, hogy bizony időnként fárasztó számukra a mindennapi imádkozás. Mások azt állítják, hogy a napi munkában annyira elfáradnak, hogy nincs erejük imádkozni. Ebben azért erős túlzás van, ők vélhetően inkább önmagukat próbálják felmenteni hanyagságuk miatt. El kell ismernünk, hogy nem csak a munka, de az ima is lehet néha valóban fárasztó. Az is előfordul, hogy valaki nem elég kitartó, s ha nem teljesülnek azonnal vagy rövid időn belül a kérései, akkor abbahagyja az imádkozást, mert belefáradt. Jézus azt kéri, hogy legyünk kitartóak az imában. Ezt könnyen értjük csupán a kéréseinkre, pedig az istendicséretre és a hálaadásra is vonatkozik.
Az özvegyről és az igazságtalan bíróról szóló történet azt tanítja, hogy a kitartó kérés meghozza eredményét. Arról se feledkezzünk meg, hogy Isten talán a hitünket, az állhatatosságunkat akarja próbára tenni. Ha valami valóban fontos számunkra lelki fejlődésünkhöz, akkor kérjük bátran Istent annak megadásáért. Gazdagságot és mérhetetlen vagyont nem érdemes kérnünk Istentől, de lelki kincseket és kegyelmi segítségét igen. Egyedül Istentől érdemes kérnem mindazt, ami életem boldogságához és az örök élethez szükséges.
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézusunk! Te örömhírt hirdettél az embereknek és olyan igazságokat tanítottál, amelyek emberségünk legmélyét érintik. Te azt várod tőlünk, hogy ne kényszerből, hanem önként és szeretettel kövessünk téged. Te azt kéred tőlünk, hogy keresztutadon is kövessünk. Érted és az üdvösség reményében lemondunk a kényelemről, az evilági előnyökről és személyes érdekeinkről. Nem ragaszkodom régi életemhez, hanem élek az új élet lehetőségével, amelyet te adsz. Töltsd el szívemet az újrakezdés örömével! Töltsd el szívemet az irántad való őszinte szeretettel! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!


2017. november 17., péntek

Tiszta angyalok Könyörögjetek érettünk!



Tiszta angyalok
Könyörögjetek érettünk!

Jézus éjszakájáról tanítja az egyház, hogy feláldozta önmagát, megváltásunkért. De szabad ezt érteni is, nem csupán ismételgetni vakon, és buzgón.
Egy ember életéről van szó csupán? Vagy, egy olyan ember életéről, akit mintának, példának állít minden ember elé – közénk - Isten, azért, hogy őt kövessük? Miben kell követnem Jézust? Vallom, hogy előbb értenem kell az üzenetét, amit általa közvetíteni akar nekem Isten. Amikor már értem, akkor fogok ráismerni, hogy miben kell őt követnem. Mire szán engem Isten, amikor a maga képére, hasonlatosságára elgondol, és szabadsággal indít utamra! Ebben a teremtett rengetegben.
Jézus áldozata mélyebb értelmű, mint ahogy azt ma próbáljuk érteni. Jézus, bár emberi alakban, ebben az anyagi világban élt, mégis szabaddá tudta tenni magát, vagyis függetleníteni tudta magát a világ csábításaitól. Nézzük ezt a kijelentésemet korunk csábításai tükrében:
  • Tudatában volt annak, hogy mire képes, milyen küldetéssel érkezett a világba, mégsem használta adottságait a maga javára.
  • Jézus, ismerte a világát, mégis, azokat az erőforrásokat, melyek a világban eszközeivé lehettek volna, nem aknázta ki a maga érdekeire.
  • Jézus ismerte környezete gyengeségeit. Szinte mindenkibe bele látott. Mégis tisztelte, és nem használta ki gyengeségüket, nem élt vissza gyengeségükkel, a maga érdekeinek érvényesítésére.
Folytathatnánk a sort. De nem ez a cél. A cél az, hogy megtaláljam azt az okot, amiért Jézus, számomra vált áldozattá, az én megmentésemre.
Jézus mit kezdett azzal a szabadsággal, melyet Neki adott az Atya? Ami szabadságot nekem is megad, és hozzá megadja azokat a támogatásokat is, melyekkel a szabadságom mindenek javára válhat! Jézus olyannyira megőrizte a világtól szabadságát, hogy az emberi önkény, és szubjektív érdek érvényesülésének sem szabott gátat! Ami, végül is, Őt pusztította el!
Aszkéta volt? Szadista volt? Abban lelte örömét, hogy önmagát megalázta? Szerette a szenvedést? Önpusztító volt? Fanatikus volt Jézus? Ezek a jelzők ma divatosak. Ezeket olyan jó visszautasítani, ezektől a jelzőktől elhatárolódni. Jézus nem e jelzőknek akart megfelelni, hiszen ezek a jelzők mind a világ kifejeződései, és arra valók, hogy gúnyt űzzenek az emberi szabadságból. Jézus nem ezért halt meg a kereszten. Hanem azért, mert engedelmes volt az Atyának, és nem engedett a világ cinizmusának, álnokságának, képmutatásának, vagy úgy is mondhatnám, hogy csábításainak. Áldozatává lett az emberi együgyűségnek, önkénynek, önimádatnak, önteltségnek, önigazolásnak. Hatalom, gazdagság, függőség, kényszeresség, szokások, íratlan szabályok, stb. Jézus nem volt alárendeltje senkinek és semminek, csak az Istennek!
Ebben akar minta lenni, és példa lenni számomra. Erre utalva mondom azt, hogy Isten szótárában a szeretetnek egészen más értelme van, mint amilyen értelemmel megtöltjük mi, e világban hatalmat képviselő, gyakorló emberek. Mert hatalmaskodunk az életen, azért, hogy életünk legyen ebben a világban, miközben az Istentől nekünk szánt Élettel nem törődünk!
Számunkra az Istentől Embernek szánt boldogság smafu. Számunkra, a boldogság azt jelenti, ami ebben a pillanatban, most és azonnal kielégültséget eredményez, örömöt szerezhetünk a magunk számára – és kizárólag a magunk számára!
Én magamból indulok ki. De én egy átlagember vagyok. De nem szeretnék átlagos lenni! Én Krisztushoz akarok hasonlóvá lenni! Istenhez akarok tartozni, részévé lenni vágyom, már most, már itt. Hogy az átlagos ember Isten boldogságában éljen - Isten országát megélhessem! Istenem segíts meg bennünket, hogy Isten fiának napjait éljük, hogy Életünk legyen, most és mindörökké! Ámen