2017. november 12., vasárnap

Áldott angyalok Könyörögjetek érettünk!



Áldott angyalok
Könyörögjetek érettünk!


 
A bölcsesség könyvének soraiban vélem visszacsengeni Jézus szavait: „Ti keressétek először az Isten országát és annak igazságát, és mindezt megkapjátok hozzá. Ne aggódjatok tehát a holnapért;” [Mt 6,33-34] Mert azt mondja a bölcsesség: „Róla elmélkedni tökéletes okosság, aki érte virraszt, csakhamar gond nélkül lesz, mert ő maga jár körül, s felkeresi azokat, akik hozzá méltók, vidáman jelenik meg nekik az utakon, és minden gondolatban találkozik velük”. A bölcsesség Isten igazságában keresendő! Ha máshol keresem, tévedésben vagyok.
Vajon, a bölcsesség menyire szükséges az élethez? Kell érte fáradoznom?
Úgy tűnik, az evangéliumi példából, hogy bizony, a bölcsességre szüksége lehet annak, aki az okosságot, a tudást akarja birtokolni. Talán, a bölcsesség mentheti meg az embert az okoskodástól.
Elkerülhető a balgák esete, ha Isten igazságában a bölcsességre szert teszek!
A bölcsesség mennyiben kegyelmi ajándék? Azt mondja a mai olvasmány, hogy „akik keresik, meg is találják. Eléje megy azoknak, akik vágyódnak utána, s előre megmutatja nekik magát”! Úgy tűnik számomra, hogy a bölcsességgel sincs másképpen, mint más, Istentől származó jóval: elég az embernek vágyakozni utána, keresni, és kutatni. Azaz: irányba állni, hogy Isten felkaphassa a vágyat, azt a hiányt, ami bennem van, iránta. Tehát, fel kell ismernem, és szükségemet látni Isten gazdagsága iránt! Részévé lenni akarjak annak, Aki az Élet teljessége!
Isten felismeri az igényt, a vágyat, mely utána vágyakozik! És Ő, e vágyakozás iránt nem marad érzéketlen! Köszönöm Istenem! Hálát mondok Neked, csodálatos figyelmedért, alázatodért, és szelídségedért. Értem el nem múló vágyakozásodért! Segíts engem, hogy utánad való vágyakozásomból soha ki ne fogyjak! Ámen
 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése