2015. október 24., szombat

Zsolozsma CCCXXIX.



Báruk próféta könyvéből 
3, 9-15. 24 – 4, 4
Izrael a bölcsesség útján juthat el az üdvösségre 

Halld meg, Izrael, az élet törvényét, figyeljetek, hogy szert tegyetek a tudásra! Izrael, miért vagy ellenséged országában, miért? Megöregedsz idegen földön? Beszennyezed magad halottakkal, s azok közé számítanak, akik leszállnak az alvilágba? Elhagytad a bölcsesség forrását! Ha az Úr útjain jártál volna, akkor otthon laknál, békében mindörökké. Tanuld meg, hol van a tudomány, hol az erő, hol az értelem, s akkor megtudod azt is, hol a maradandóság és az élet, hol a szem ragyogása és a béke. De ki fedezte föl a helyét, és ki hatolt el kincseihez? Ó, Izrael, milyen nagy az Isten hajléka, milyen messze terjed a birtoka: nagy és határtalan, magas és mérhetetlen! Itt születtek az óriások, a régi kor hírességei, a daliás és harcos emberek. De Isten nem választotta ki őket, nem mutatta meg nekik a tudás útját. Elvesztek, mert nem volt tudományuk, elvesztek esztelenségük miatt. Ki száll fel az égbe, hogy megragadja és lehozza a felhőkből? Ki kel át a tengeren, hogy fölfedezze és idehozza tiszta aranynak? Senki sem találta meg az útját, nem fogta fel ösvényeit. De ismerte az, aki mindent tud, ő átvizsgálta értelmével; ő, aki mindörökre megalkotta a földet, és betöltötte élőlényekkel; ő, aki küldi a fényt, és az eljön, de ha visszahívja, az remegve engedelmeskedik. A csillagok vidáman ragyognak helyükön, de ha ő szólítja őket, azt felelik: „Itt vagyunk.” Vidáman csillognak Alkotójuk előtt. Ő a mi Istenünk, senki sem hasonlít hozzá. Ő felkutatta a tudás minden útját, s átadta Jákobnak, a szolgájának, és Izraelnek, akit szeretett, így jelent meg a földön, és társalgott az emberekkel. Az Isten parancsának könyve az a törvény, amely örökre megmarad. Aki megtartja, élni fog, aki elhagyja, meghal. Térj vissza, Jákob, és öleld magadhoz, járj fényének világosságában! Ne engedd át dicsőségedet másnak, a kiváltságodat más népnek! Boldogok vagyunk mi, Izrael fiai, mert Isten tudtunkra adta, hogy mi tetszik neki. 


Cseh püspök péntek reggeli homíliája a szinóduson: ez az irgalmasság ideje



Cseh püspök péntek reggeli homíliája a szinóduson: ez az irgalmasság ideje


Október 23-án délelőtt 9 órakor a szinódusi atyák elmondták az első napközi imaórát. A cseh Jan Vokál, Hradec Králové püspöke mondott szentbeszédet.


„Mert ő alkotta a hegyeket, s ő teremtette a szelet; az embernek tudtára adja terveit. Ő teremti a hajnalt és a sötétséget, fenn jár a föld magaslatai fölött: az Úr, a Seregek Istene az ő neve.” (Ám 4,13) Idézte Ámos könyvét Vokál püspök homíliája elején. Időnként szükség van arra, hogy megálljunk, feltekintsünk az égre és emlékeztessük magunkat, hogy nem mi vagyunk a világ és az élet urai. El kell gondolkodni az égről, a hegyekről, a tengerről és érezzük a szél erejét, a víz hangját…ahogy Szent II. János Pál szerette ezt tenni, akinek október 22-én ünnepeltük liturgikus emléknapját. Szükség van arra, hogy kicsinek érezzük magunkat – amik valójában is vagyunk – a nagy univerzumban, amelyet Isten teremtett, továbbra is teremt és életben tart minden pillanatban.

Egyre több mesterséges dolog között élve ez lassan elnémítja a valóságról és önmagunkról alkotott felfogásunkat. Anélkül, hogy észrevennénk, elfelejtjük, hogy hol vagyunk és kik vagyunk; elvesztjük igazi dimenziónk tudatát. Időnként mindenhatónak érezzük magunkat, pedig nem vagyunk azok. Időnként tehetetlennek érezzük magunkat, pedig nem vagyunk azok. Ahogy Ámos próféta emlékeztet bennünket, fűszálak vagyunk. Ez így igaz, de szívünk képes a végtelenre. Szinte semmik vagyunk, ez igaz, de feltehetjük a kérdést: miért? Magunkban érezzük azt a titokzatos és néha fájdalmas kötődést Istenhez, aki a világot, a napot, a holdat, a csillagokat teremtette… (vö. Zsolt 8)

Minden teremtmény között – amelyek a maguk módján hasonlóbbak és engedelmesebbek nálunk a Teremtőhöz – mi emberek vagyunk az egyedüliek, akik felismerik és időnként megérzik Isten mindenhatóságát, ezt a felfoghatatlan nagyságot, a mindent betöltő és egyedüli szeretetet, az irgalmas, gyengéd, együttérző szeretetet, mint amelyet az anya érez kicsi és törékeny gyermekei iránt. Mi vagyunk az egyedüliek, akik megérzik, hogy az egész teremtés nyög és szenved, mint egy szülés fájdalmakor (vö. Róm 8,22).

Szent II. János Pál örökségül hagyta nekünk a próféciát, hogy ez az irgalmasság ideje. Isteni irgalmasság vasárnapjának nevezte el Húsvét 2. vasárnapját és e ünnep vigíliáján lehelte ki lelkét. Továbbra is járjon közbe értünk, hogy váljunk egyre irgalmasabbá, ahogy irgalmas a mi Mennyei Atyánk is (vö. Lk 6.36).



A Megszentelt Élet Éve 295.



október 24.

A Kongregáció alapításának évfordulója
Imádkozzunk a Boldogasszony Iskolanővérekért!
  • Boldogasszony Iskolanővérek
Alapítójuk: Boldog Gerhardinger Terézia
Számunkra a nevelés azt jelenti, hogy az embereket mint Isten teremtményeit és képmásait teljes kibontakozásukhoz segítjük. Képessé tesszük őket arra, hogy latba vessék adottságaikat a föld emberhez méltóvá alakításában. Magyarországon és a határon túli magyarok körében óvodákban, különféle iskolatípusokban, középiskolás és egyetemi kollégiumokban valamint intézményes kereteken kívüli formákban hirdetjük az örömhírt. Kiemelt figyelmet fordítunk a lányok, nők képzésére.
Lelkiségünkből:
„A szeretet nem várhat.” (Lelki jegyzetek, 1822.)
 


Évközi huszonkilencedik hét szombatja



Évközi huszonkilencedik hét szombatja


A mai evangéliumi részlet bevezetése bepillantást enged Jézus korának politikai viszonyaiba, mindabba a félelembe és borzalomba, amit a rómaiak megszállása, fennhatósága jelentett a zsidók számára. Az idegen hatalom uralkodását a zsidók nehezen viselték, s emiatt rendszeresek voltak a fegyveres lázadások, amelyeket a rómaiak a nép megfélemlítése érdekében kegyetlenül levertek. Egy ilyen lázadás leverésére, a lázadók megölésére utal Jézus, amely Jeruzsálemben a templomban, az áldozatbemutatás helyén történhetett. A rómaiak vérengzése feltehetően nem csak a tényleges lázadókat érintette, hanem a jeruzsálemi zarándoklaton részt vevő ártatlan emberek is áldozatul eshettek. Lukács evangélista nem az eseményre figyel, hanem az ennek kapcsán Jézus részéről elhangzó figyelmeztetésre. Az áldozatok nem azért jártak így, mert másoknál bűnösebbek voltak, s nem Isten büntette meg őket ilyen módon a rómaiak keze által titkos bűneikért. Ugyanez a helyzet azokkal az emberekkel, akikre rádőlt egy torony s ezzel halálukat lelték. A tragédia nem Isten büntetése ez esetben sem.
De eljön az idő, az isteni számonkérés ideje. Mégpedig akkor, amikor azt Isten akarja. Ezt szemlélteti a fügefáról mondott hasonlat. Számomra is eljött a megtérés ideje. Nem élhetek vissza a nagylelkű Isten türelmével.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Szentlélek Isten, vigaszom vagy; alakíts át engem, mert bűnös ember vagyok. Kelts életre, mert halott vagyok. Ébressz fel álmomból és tégy alkalmassá az örök életre. Légy velem, lakj nálam, maradj bennem dicsőséges Szentháromság!
C. Neumann 



2015. október 23., péntek

Zsolozsma CCCXXVIII.



Báruk próféta könyvéből 
1, 14 – 2, 5; 3, 1-8
A bűnbánó nép könyörgése 

Olvassátok fel ezt a könyvet, amelyet küldünk nektek: hangozzék el az Úr házában, az ünnep napján, az összejövetel napján, és mondjátok: „Az Úré, a mi Istenünké az igazságosság, a szégyenkezés azonban a mienk ezen a napon, Júda fiaié, Jeruzsálem lakóié, királyunké, vezetőinké, papjainké, prófétáinké és atyáinké, mivel vétkeztünk az Úr színe előtt, nem engedelmeskedtünk neki, és nem hallgattunk az Úrnak, a mi Istenünknek a szavára, pedig az Úr parancsai szerint kellett volna élnünk, amelyeket elénk tárt. Attól a naptól fogva, hogy atyáinkat kihozta Egyiptom földjéről, egészen a mai napig engedetlenek voltunk Urunk, a mi Istenünk iránt, és vonakodtunk a szavára hallgatni. Ezért ránk tört a baj és az átok, amellyel az Úr megfenyegetett szolgája, Mózes által, amikor atyáinkat kivezette Egyiptom földjéről, hogy nekünk adja a tejjel-mézzel folyó országot, s az átok rajtunk is maradt mind a mai napig. Nem hallgattunk az Úr szavára, amelyet a hozzánk küldött próféták közvetítettek, hanem mindenki saját szívének gonosz hajlamát követte, és idegen isteneknek szolgáltunk, és azt tettük, ami nem tetszett az Úrnak, a mi Istenünknek.Ezért az Úr beváltotta szavát, amelyet kimondott ellenünk, az Izrael fölött ítélkező bírák ellen, királyunk ellen, elöljáróink ellen, Izrael és Júda népe ellen. A mérhetetlen ég alatt sohasem történt ahhoz hasonló, amit Jeruzsálemben véghezvitt, egészen úgy, ahogy Mózes könyvében meg van írva, hogy közénk tartozó emberek közül némelyek saját fiaik, mások meg saját lányaik húsát ették meg. Aztán kiszolgáltatta őket azoknak az országoknak, amelyek körülöttük vannak, hogy megvetés és gyalázat tárgya legyenek körös-körül minden nép körében, ahova szétszórta őket. Alájuk kerültünk, nem föléjük, mert vétkeztünk az Úr, a mi Istenünk ellen, és nem hallgattunk a szavára. Mindenható Urunk, Izrael Istene, szorongatott lélek és gyötrődő szív kiált hozzád! Hallgass meg, Urunk, és légy irgalmas! Vétkeztünk színed előtt. Te örökké uralkodol, mi meg elvesszünk örökre? Mindenható Urunk, Izrael Istene, hallgasd meg Izrael halálra szántjainak és azok fiainak a könyörgését, akik vétkeztek ellened, akik nem hallgattak Uruk, Istenük szavára; ezért szakadtak ránk a csapások. Ne gondolj többé atyáink bűneire; ebben az órában gondolj inkább saját kezedre és nevedre. Igen, Urunk, te vagy a mi Istenünk, s mi dicsőítünk téged, Urunk! Te oltottad szívünkbe félelmedet, hogy segítségül hívjuk a nevedet. Dicsőítünk téged számkivetésünkben, hiszen eltávolítottuk szívünkből atyáink minden gonoszságát, amellyel vétkeztek színed előtt. Nézd, mi még ma is abban a fogságban vagyunk, amelybe kiszórtál bennünket, hogy iszonyat, átok és büntetés legyünk atyáink minden bűne miatt, akik eltávolodtak az Úrtól, a mi Istenünktől.”


Ferenc pápa: Ismerjük fel az idők jeleit és változzunk az evangéliumhoz híven



Ferenc pápa: Ismerjük fel az idők jeleit és változzunk az evangéliumhoz híven


Ferenc pápa misézik a vatikáni Szent Márta-ház kápolnájában - OSS_ROM

Az idők változnak és nekünk, keresztényeknek folyton változnunk kell, szabadon, és a hit igazságának megfelelően. Ezt állapította meg Ferenc pápa október 23-án, pénteken reggel, a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén. A Szentatya a jó és a rossz megkülönböztetésének fontosságáról beszélt, mondván: az egyháznak figyelembe kell vennie az idők jeleit, nem szabad engednie a konformizmus kényelmének, ehelyett mindig az imádság sugallatából kell merítenie.
Az idők teszik a dolgukat, tehát változnak. A keresztények pedig tegyék azt, amit Krisztus akar: mérlegeljék az időket és változzanak együtt a korral, szilárdan gyökerezve az evangélium igazságában. Nem megengedhető a nyugodt behódolás, a konformizmus, ami mozdulatlanságra késztet.
Keresztény bölcsességgel használjuk a kapott szabadságot
A napi liturgia Szent Pálnak a rómaiakhoz írt levelét tárja elénk (vö. Róm 7,18-25a), erőteljes hangon hirdetve a szabadság erejét, amely megszabadított minket a bűntől. Az evangéliumi szakaszban (vö. Lk 12,54-59) pedig Jézus az idők jeleiről beszél, és képmutatónak nevezi azokat, akik felismerik az idők jeleit, az Emberfia idejét pedig nem. Isten szabadnak teremtett minket. Ehhez a szabadsághoz pedig meg kell nyílnunk a Szentlélek ereje előtt, és alaposan meg kell értenünk, mi zajlik bennünk és rajtunk kívül, az ítélőképesség, az ún. megkülönböztetés használatával. Szabadon megítélhetjük azt, ami rajtunk kívül történik. De ahhoz, hogy ítéletet mondjunk, jól kell ismernünk a körülöttünk zajló történéseket. Ennek módja pedig az, amit az egyház úgy nevez, hogy felismerni az idők jeleit. Az idők változnak, és a keresztények bölcsessége éppen abban rejlik, hogy felismerjük ezeket a változásokat, a változó korokat és felismerjük az idők jeleit. Mit jelent ez és mit jelent amaz. Mindezt pedig félelem nélkül, szabadon – magyarázta homíliájában Ferenc pápa.
Csönd, elmélkedés és ima
Ez persze nem könnyű, túl sok külső befolyás nehezedik a keresztényekre is, ami sokakat egy kényelmesebb nem-cselekvésre indít, mondván: Ilyen munkát mi rendszerint nem végzünk; nem lógunk ki a sorból, megnyugtatjuk magunkat azzal, hogy nekem ezt mondták, így hallottam, az emberek ezt olvasták…Így nyugodtak vagyunk. De mi az igazság? Mi az Úr üzenete, amit az idők jeleivel akar nekünk küldeni? Ahhoz, hogy értelmezzük a kor jeleit, először is csendességre van szükség: csöndben kell maradni és figyelni. Aztán pedig elmélkedni magunkban. A pápa egy példát is fölhozott: miért van ma oly sok háború? Miért történik valami? – kérdezzük, aztán imádkozzunk, csöndben, elmélkedjünk és imádkozzunk. Csak így érthetjük meg az idők jeleit, azt, hogy mit is akar mondani nekünk Jézus.
Szabadon az evangélium igazságában
Az idők jeleinek megértése pedig nem egy kulturális elit kiváltságos munkája – emlékeztetett Ferenc pápa. Jézus nem azt mondja, hogy nézzétek, hogy csinálják az egyetemisták, a doktorok, az értelmiségiek… Jézus a földművesekhez beszél, akik a maguk egyszerűségében meg tudják különbözteti a búzát a konkolytól. Az idők változnak és nekünk, keresztényeknek folytonosan változnunk kell. Úgy kell változnunk, hogy miközben szilárdan állunk a Jézus Krisztusba vetett hitben, az evangélium igazságában, viselkedésünk folyton az idők jelei szerint alakul. Szabadok vagyunk, a Jézus Krisztustól kapott szabadság ajándékának köszönhetően. De a mi feladatunk az, hogy megnézzük, mi történik bennünk, értelmezzük az érzéseinket, a gondolatainkat; aztán megnézzük, mi történik rajtunk kívül, és helyesen értelmezzük az idők jeleit. A csönddel, az elmélkedéssel és az imádsággal – foglalta össze homíliájának kulcsszavait Ferenc pápa.


A Megszentelt Élet Éve 294.



október 23.

Legszentebb Megváltó ünnepe
Imádkozzunk a megváltós nővérekért!
  • Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek Kongregációja
Alapítójuk: Eppinger Erzsébet Mária Alfonza
Az Isteni Megváltóról Nevezett Nővérek Kongregációja pápai jogú, apostoli tevékenységet folytató szerzetesintézmény, nyilvános örökfogadalmakkal. Általános célja Isten dicsőségének előmozdítása a keresztény szeretet tökéletességére való törekvés által Krisztus követésében az evangéliumi tanácsok útján. (vö. CIC 573) Sajátos apostoli küldetésünk: láthatóvá tenni Jézus Krisztus irgalmas és megváltó szeretetét pasztorális, pedagógiai, karitatív és szociális tevékenység által.
Lelkiségünkből:
„Mindent Isten által, Istennel, és Istenben az ő nagyobb dicsőségére és dicsőitésére.”


Évközi huszonkilencedik hét péntekje



Évközi huszonkilencedik hét péntekje


Nem kell különösebben sok értelem ahhoz, hogy az ember többé-kevésbé kiismerje a természetet. Idővel egyre több tapasztalatot szerez, s ezek alapján következtetni tud a várható időjárásra. Az ókori ember a modern kor eszközei nélkül is jól boldogult az előrejelzés területén. Erről a tapasztalatról beszél Jézus: a nyugatról érkező felhők esőt hoznak, a déli szél pedig hőséget. Nemzedékek adták tovább egymásnak a tapasztalatot az égi jelekről, jelenségekről.
Jézus szavai panaszként hatnak, elégedetlenséget tükröznek. Az égi jeleket és természeti jelenségeket értő emberek miért nem veszik észre az idők jeleit, Isten országának jeleit? Miért nem ismerik fel Krisztusban a Megváltót? Miért nem fedezik fel tanításában az igazság üzenetét? Miért keményítik meg szívüket, s zárkóznak el az üdvösség tanításától? Miért nem hisznek csodái láttán, amelyek jelként szolgálnak? Az örömhír hirdetésével elkezdődött a messiási idő, az üdvösség korszaka. A Jézus által hozott új korszak új viselkedésmódot kíván az embertől.
Észreveszem-e mindennapjaim során azokat a jeleket, amelyeket Isten mutat számomra? Meghallom-e üzeneteit, amelyekkel szándékait, útmutatásait közli velem? Felismerem-e küldötteit, azokat az embereket, akiket mellém állít, hogy segítsen és vezessen?
© Horváth István Sándor
Imádság:

Hűséges Jézusom, ölelj bennünket, gyarló embereket szívedhez. Ha nem vonzol bennünket, nem tudunk követni. Ha elgyengülünk, ne hagyjon el kegyelmed, mert nélküled semmit sem tehetünk; főleg nem vállalhatjuk a halált éretted. Adj tiszta akarást és félelem nélküli szívet, igaz hitet, szilárd reményt és tökéletes szeretetet, hogy mindent elviselve örömmel adjuk életünket neked. 



2015. október 22., csütörtök

Zsolozsma CCCXXVII.



Eszter könyvéből
5, 1-5; 7, 1-10
A király és Ámán Eszter lakomáján. Ámán büntetése


A harmadik napon Eszter királyi ruhába öltözött, és megjelent a palota belső udvarában, amely a király lakosztályával szemben volt. A király trónján ült a palota termében a bejárattal szemben. Amikor látta, hogy Eszter királyné áll előtte, ez tetszett szemének. Ki is nyújtotta feléje aranyjogarát, amelyet kezében tartott. Eszter közelebb lépett, és megcsókolta a jogar végét.
     Akkor így szólt hozzá a király: „Mi a baj, Eszter, mondd, mi a kívánságod? Országom felét is megkapod, ha kívánod.” Eszter így válaszolt: „Ha a király jónak látja, jöjjön el ma a király Ámánnal a lakomára, amelyet neki rendeztem.” A király így szólt: „Hívjátok gyorsan Ámánt, hogy teljesítse Eszter kívánságát!”
     A király és Ámán elment a lakomára, amelyet Eszter rendezett. A király a lakoma második napján így szólt Eszterhez: „Mondd, mit kérsz, Eszter királyné? Teljesítem. Mit kívánsz? Országom felét is megkapod, ha kívánod.” Eszter királyné így válaszolt: „Ha valóban tetszésre találtam szemedben, ó, király, s ha úgy tetszik neked, akkor ajándékozz meg életemmel, ez a kérésem, és népem életével, ez a kívánságom. Mert eladtak minket – engemet és népemet –, hogy aztán kiirtsanak, lemészároljanak, és megsemmisítsenek bennünket. Ha csak rabszolgának vagy rabszolganőnek adnának el bennünket, hallgatnék. A csapás ugyanis nem volna méltó, hogy terheljem vele a királyt. De a hóhérnak nem lesz módjában helyrehoznia a kárt, amelyet a király rovására okoz.”
     Achasvéros király vette át a szót, és így szólt Eszter királynéhoz: „Ki az, és hol van, aki kigondolta ezt a gaztettet?” Eszter így felelt: „Az üldöző és ellenség ez az elvetemült Ámán.” A király és a királyné előtt Ámán megdermedt a rémülettől. A király haragjában fölkelt, és kiment a lakoma terméből a palota kertjébe. Ámán is felállt, hogy Eszter királynénál életéért könyörögjön, mert nagyon jól tudta, hogy a király elhatározta vesztét.
     Amikor a király visszatért a kertből a lakoma termébe, Ámánt a kerevetre hajolva találta, amelyen Eszter feküdt. Akkor a király így szólt: „A királynén akar erőszakot elkövetni az én jelenlétemben és házamban?” Alig hagyta el a szó a király száját, máris betakarták Ámán arcát. Harbona, az egyik eunuch, aki épp szolgálatára volt a királynak, így szólt: „Lám, Ámán házában áll egy ötven könyök magas bitófa, amelyet Ámán Mardokeus számára készíttetett, aki a király javát szolgálta.” A király elrendelte: „Akasszátok fel rá!” Felakasztották Ámánt arra a bitófára, amelyet Mardokeusnak készíttetett, és erre lelohadt a király haragja.



Ferenc pápa: A keresztény ember erőfeszítése megnyitja a kaput a Szentlélek előtt



Ferenc pápa: A keresztény ember erőfeszítése megnyitja a kaput a Szentlélek előtt


„A keresztények erőfeszítése arra irányul, hogy megnyissák a szív kapuját a Szentlélek előtt.” Így fogalmazott Ferenc pápa október 22-én, csütörtök reggel a Szent Márta-házban elmondott homíliájában.


A Szentatya kiemelte, hogy a keresztények számára a megtérés mindennapi feladat, amely elvisz a Jézussal való találkozáshoz. Szentbeszédében a pápa Szent Pál Rómaiakhoz írt leveléből indult ki, hogy hangsúlyozza: ahhoz, hogy a gonoszság szolgálatából a megszentelődésre jussunk, mindennap erőfeszítéseket kell tennünk.
Szent Pál a sportember képét használja, az emberét, aki edz, hogy felkészüljön a mérkőzésre, és nagy erőfeszítést tesz. Ezt mondja Szent Pál: ha ez az ember ennyi erőfeszítést tesz egy mérkőzés megnyeréséhez, akkor mi mit tegyünk, akik a Menny elnyerésére törekszünk? Szent Pál tehát erősen buzdít minket, hogy haladjunk előre erőfeszítéseinkben. „Atyám, gondolhatjuk azt, hogy a megszentelődés azon az erőfeszítésen keresztül történik meg, amit úgy teszek, amint a sportoló, aki győzelmét az edzés által éri el?” – tehetnénk fel a kérdést. Nem, a mi erőfeszítésünk, ami mindennapos munka, hogy szolgáljuk az Urat lelkünkkel, szívünkkel, testünkkel és egész életünkkel, pusztán megnyitja a kaput a Szentlélek előtt. Ő az, aki belénk költözik, és üdvözít minket! Ő az ajándék Jézus Krisztusban! „Mi pedig a fakírokra hasonlítunk?” – vetődhet fel bennünk a kérdés. – Nem, mi erőfeszítésünkkel megnyitjuk a kaput.
Ez nehéz feladat, mert gyengeségünk, az áteredő bűn és az ördög mindig visszahúznak bennünket. A Zsidókhoz írt levél szerzője figyelmeztet a meghátrálás kísértésére, hogy ne lépjünk vissza, ne adjuk meg magunkat. Haladjunk előre, mindig egy keveset naponta, akkor is, amikor nagy nehézséggel állunk szemben.
Néhány hónappal ezelőtt találkoztam egy asszonnyal – mondta Ferenc pápa. – Fiatal családanya egy szép családban, aki súlyos rákbeteg volt. Ő azonban boldogan tett-vett, úgy, mintha egészséges lenne. Azt mondta nekem: „Atya, mindent megteszek, hogy legyőzzem a rákot!” Ilyen a keresztény ember – mutatott rá a Szentatya. – Nekünk, akik megkaptuk ezt az ajándékot Jézus Krisztusban, és a bűntől, a gonosz élettől a Jézusban, a Szentlélekben kapott ajándékból származó életbe jutottunk, ugyanezt kell tennünk. Mindennap egy lépést előre – hangsúlyozta a pápa.
Utalt néhány kísértésre, mint például a pletykálás vágyára. Ilyen esetben erőfeszítést kell tenni, hogy hallgassunk. Vagy ha elálmosodunk, és nincs kedvünk fohászkodni, próbáljunk csak egy kicsit imádkozni. Kis dolgokkal kezdjük. Ezek segítenek, hogy ne adjuk meg magunkat, ne lépjünk vissza, ne térjünk vissza a gonoszsághoz, hanem haladjunk előre ezzel az ajándékkal, Jézus Krisztus ígéretével, amely a Vele való találkozás. Kérjük az Úrtól a kegyelmet, hogy ügyesek legyünk az élet edzésén a találkozáson keresztül, mert megkaptuk a bűnbocsánat, a kegyelem és a Lélek ajándékát Jézus Krisztusban.


A Megszentelt Élet Éve 293.



október 22.

Szent II. János Pál pápa ünnepe
Imádkozzunk az ifjúságpasztorációban szolgáló szerzetesekért!
Idézet az imaszándékhoz:
„Ti vagytok a világ jövője, ti vagytok az egyház reménysége, ti vagytok az én reménységem!” Szent II. János Pál pápa a fiatalokhoz
„Segítenünk kell a fiataloknak, hogy rájöjjenek: a hit nem áll szemben az értelemmel. Az ifjúságpasztorációs felelősök és munkatársak haladjanak együtt a fiatalokkal, álljanak mellettük az élet sokszor nehéz helyzeteiben. Ezáltal örömmel tanúskodhatnak társaik körében az evangéliumról életükkel és szavaikkal egyaránt, hiszen Európának ma nagy szüksége van az evangélium újra fölfedezésére.” Ferenc pápa


Évközi huszonkilencedik hét csütörtökje



Évközi huszonkilencedik hét csütörtökje


Érdekes kijelentéssel szemlélteti Jézus a mai evangéliumban saját küldetését: „Azért jöttem, hogy tüzet gyújtsak a földön. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon!” (Lk 12,49). Természetesen nem egy eszement gyújtogató ő, aki kárt akarna okozni bárki anyagi javaiban, hanem jelképes értelemben beszél a tűzről. Nem feltétlenül a tűz pusztító, romboló erejéről van itt szó, amire elsőként gondolunk, ha tűzről hallunk, hanem a tűz megtisztító, megújító hatásáról. A tűz mindent megéget, ami a közelébe, erejének kevés anyag tud ellenállni. A tűz gyorsan terjed, s olykor bizony megállíthatatlannak tűnik. Jézus tanítása forradalmi újdonságokat tartalmazott, s szinte egy tűzvész gyorsaságával terjedt az emberek között. Aki hallotta, az megérintettnek érezte magát, mint akit megérint a láng egy pillanatra. Aki hallotta, azt valamilyen válaszra késztette, senki nem maradhatott közömbös. Krisztus örömhíre olyan felszólítás, amely mindenkitől választ, állásfoglalást kíván.
A részlet befejező része a családtagok közti ellenállást említi meg. A krisztusi üzenet egy olyan zsidó társadalomban hangzik el, amelyben a vallásnak erőteljes hatása van az emberekre. Amikor valaki Krisztus és az új hit követője lesz, akkor szembekerülhet családtagjaival, akik régi hitükhöz ragaszkodnak. Az Úr előre látja, hogy tanításának ilyen hatása is lesz.
Engedem-e, hogy Krisztus tanítása lángra lobbantson?
© Horváth István Sándor
Imádság:

Uram, gondoskodásunkra és szeretetünkre bíztad azokat, akik a közelünkben hiányt szenvednek. Add, hogy nevedben melléjük álljak. Csak te biztosíthatod számomra az elégséges türelmet, a szelídséget és odaadást, hogy valóban segítségükre lehessek.
T. Kranich



2015. október 21., szerda

Zsolozsma CCCXXVI.



Eszter könyvéből 
14, 1-19
Eszter királyné imádsága 

Azokban a napokban: Eszter királyné az Úrnál keresett menedéket a ránehezedő halálveszedelemben. Levetette díszes öltözékét, s a szorongás és gyász ruháját öltötte magára. Illatos kenetek helyett hamut és szemetet tett a fejére. Keményen megsanyargatta testét, s minden részét, amelyet azelőtt szíves-örömest ékesített, most befödte hajával. Az Úrhoz, Izrael Istenéhez könyörgött ezekkel a szavakkal: „Uram, Királyunk, te Egyetlen! Siess segítségemre, mert magam vagyok, és rajtad kívül nincs segítségem, s életem veszélyben forog. Tudom már a bölcsőtől, családom ölétől, hogy te, Uram, kiválasztottad Izraelt minden nép közül, és atyáinkat is őseik közül, hogy örökrészed legyenek örök időkre, és amit ígértél, azt mind megadtad. De vétkeztünk ellened, azért ellenségeink kezére adtál minket, mert az ő isteneiket imádtuk. Igazságos vagy, Uram! Nem elég nekik keserű szolgaságunk, kezüket bálványaik kezébe tették, hogy eltörlik szád parancsait, megsemmisítik örökségedet, bezárják azok száját, akik téged dicsőítenek, kioltják házad és oltárod fényét, és megnyitják a pogányok száját, hogy magasztalják az üres bálványokat, és ujjongjanak egy testi király színe előtt, örökké. Ne engedd át, Uram, jogarodat azoknak, akik nincsenek. Ne nevessenek romlásunkon! Fordítsd vissza tervüket ellenük, s aki ellenünk fordult, azt példásan büntesd meg! Emlékezzél, Uram, és nyilvánítsd ki magadat szorongatásunk idején! Adj bátorságot, te, isteneknek Királya és minden hatalomnak Ura. Adj ajkamra ékes szavakat, amikor az oroszlán színe előtt leszek! Szívében kelts gyűlöletet ellenségünk ellen, hogy elpusztuljon azokkal egyetemben, akik egyetértenek vele! Minket meg szabadíts meg karoddal, és siess segítségemre, mert magam vagyok, és rajtad kívül nincs senkim, Uram. Te mindenről tudsz, tudod azt is, hogy gyűlöltem a gonoszok dicsőségét, borzadok a körülmetéletleneknek és minden idegennek ágyától. Ismered szorultságomat, hogy dicsőségem jelvényét, amelyet homlokomon hordok azokon a napokon, amikor meg kell jelennem, mennyire szégyellem. Utálom, mint a havi tisztuláskor beszennyezett ruhát, s nem viselem nyugalmam napjaiban. Szolgálód nem evett Ámán asztalánál, nem tartotta sokra a király lakomáit, s nem ivott az italáldozatok borából. Szolgálód nem találta örömét másban attól a naptól kezdve, hogy idehozták, mind a mai napig, csak tebenned, Uram. Ábrahám Istene! Ó, Istenem, te erősebb vagy mindenkinél, hallgasd meg a kétségbeesettek szavát, szabadíts ki minket a gonoszok kezéből! Szabadíts meg a félelemtől!” 


Ferenc pápa: Adjuk vissza a szereteten alapuló hűség társadalmi megbecsülését!



Ferenc pápa: Adjuk vissza a szereteten alapuló hűség társadalmi megbecsülését!


Október 21-én a Szentatya a házastársak szereteten alapuló hűségéről elmélkedett az általános kihallgatás keretében, és arra buzdított, hogy mind egyéni, mind társadalmi életünkben növeljük az adott szó becsületét, az ígéreteinkhez való hűség megbecsülését.



Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Előző alkalommal azokról a fontos ígéretekről elmélkedtünk, amelyeket a szülőknek tesznek gyermekeiknek onnantól kezdve, hogy e gyermekeket szeretetben elgondolják és ők az anyaméhben megfogantatnak.

Hozzátehetjük, hogy – ha jól megnézzük – a család egész valósága az ígéreten alapszik (jól gondoljátok meg ezt: a család önazonossága az ígéreten alapszik!): mondhatjuk, hogy a család abból a szeretet- és hűségígéretből él, amelyet a férfi és a nő tesznek egymásnak. Ebbe beletartozik a gyermekek elfogadásának és felnevelésének vállalása; megvalósul az idős szülőkről való gondoskodásban, a család leggyengébb tagjainak védelmében és ellátásában, egymás kölcsönös segítésében, ami arra irányul, hogy saját képességeiket kibontakoztassák és saját korlátaikat elfogadják. És a házastársi ígéret kitágul: a házasok osztoznak az összes apa, anya, gyermek örömeiben és szenvedéseiben, nagylelkű nyitottsággal az emberi együttélésre és a közjóra. Ha egy család önmagába zárkózik, az önellentmondás, annak az ígéretnek a megsértése, amelytől élete származik, és amely folytonosan élteti. Ezt sose felejtsétek el: a család önazonossága mindig egy olyan ígéret, amely kitágul: az összes család felé és az egész emberiség felé.

Napjainkban a családos élet ígérete melletti hűség becsülete nagyon meggyengült. Egyfelől azért, mert a szabadság kétségbevonhatatlan elveként magasztalják fel az embernek azt a félreértett jogát, hogy – minden áron és bármilyen kapcsolatban – saját megelégedésére törekedhet. Másfelől azért, mert kizárólag a törvény kényszerítő erejére bízzák a kapcsolatban élt élettel és a közjó melletti elkötelezettséggel járó kötelezettségeket. De valójában senki sem akarja, hogy a javaiért vagy kötelességből szeressék. A szeretet – és a barátság is – erejét és szépségét abból nyeri, hogy olyan köteléket hoz létre, amely nem veszi el az ember szabadságát. A szeretet szabad, a család ígérete szabad, és ez a szépség. Szabadság nélkül nincs barátság, szabadság nélkül nincs szeretet, szabadság nélkül nincs házasság.
Szabadság és hűség tehát nem állnak egymással szemben, sőt, támogatják egymást, mind a személyközi, mind a társadalmi kapcsolatokban. Gondoljunk csak bele, micsoda kárt okoz a civilizált kommunikációban világszerte a meg nem tartott ígéretek egyre gyakoribbá válása – különféle területeken –, valamint az adott szóhoz és a vállalt kötelezettségekhez való hűtlenség elnézése!
Igen, kedves testvéreim, a hűség egy olyan elkötelezettség ígérete, amely önmagát igazolja: növekszik az adott szóhoz való szabad engedelmességben. A hűség olyan bizalom, amely valóban azt akarja, hogy közösen osztozzanak rajta, és olyan remény, amely azt akarja, hogy együtt táplálják. És a hűség kapcsán eszembe jut, amit a mi öregeink, a nagyszüleink mesélnek nekünk: „Azokban az időkben, amikor egyezséget kötöttünk, egy kézfogás elég volt, mert még létezett hűség az ígéretekhez.” És ennek is – ami egy társadalmi valóság – az eredete a családban van, a férfi és a nő kézfogásában, hogy együtt haladnak előre egész életükön át.


A hűség az ígéretekhez az emberség valódi mesterműve! Ha merész szépségére nézünk, megrettenünk, de ha megvetjük bátor állhatatosságát, elvesztünk. Semmilyen szeretetkapcsolat – sem barátság, sem másfajta szeretetforma, a közjó semmilyen boldogsága – nem tölti be igazán a vágyunkat és a reményünket, ha nem vesz lakást benne a léleknek ez a csodája. Azért említek „csodát”, mert a hűség hatalma és meggyőző ereje – mindennek ellenére – továbbra is lenyűgöz minket és csodálatot ébreszt bennünk. Az adott szó becsületét, a hűséget az ígérethez nem lehet adni-venni. Senkire sem erőltethetők rá, de megőrizni sem lehet őket áldozat nélkül.
Egyetlen más iskola sem tudja megtanítani a szeretet igazságát, ha a család nem teszi meg. Egyetlen törvény sem tudja senkire ráerőltetni az emberi méltóság ezen kincsének a szépségét és örökségét, ha a szeretet és a gyermekvállalás közötti személyes kötelék nem írja bele a húsunkba.

Testvéreim, vissza kell adnunk a szereteten alapuló hűség társadalmi megbecsülését: adjuk vissza a szereteten alapuló hűség társadalmi megbecsülését! Ki kell emelnünk a rejtettségből annak a sokmillió férfinak és nőnek a mindennapi csodáját, akik nap mint nap újra lefektetik családi életük alapját, amelyből minden társadalom él anélkül, hogy más módon biztosíthatná. Nem véletlen, hogy a szeretet és a gyermekvállalás ígéretéhez való hűségnek ez az alapelve bele van írva Isten teremtésébe örök áldásként, amelyre rá van bízva a világ.

Ha Szent Pál kijelentheti, hogy a családi kötelékben titokzatos módon feltárul az Úr és az egyház közötti köteléknek is a döntő igazsága, akkor ez azt jelenti, hogy maga az egyház itt egy olyan áldást talál, amelyet őriznie kell, és amelytől mindig tanulnia kell, még mielőtt maga tanítaná vagy fegyelmi szabályokkal ellátná azt. Az ígérethez való hűségünket mindig rábízzuk Isten kegyelmére és irgalmára is. Az emberi család iránti szeretet – jó és balsorsban – becsületbeli kérdés az egyház számára! Adja meg nekünk Isten azt a kegyelmet, hogy meg tudjunk felelni ennek az ígéretnek. És imádkozzunk a szinódusi atyákért is: az Úr áldja meg munkájukat, amelyet teremtő hűségben és abban a bizakodásban végeznek, hogy elsőként ő, az Úr az, aki hűséges ígéreteihez. Köszönöm!
A pápai katekézist követően a Magyar Katolikus Karitász igazgatója, Écsy Gábor átadta a pápának azt a fényképalbumot, amely a Magyarországon átvonuló menekültek között végzett munkájukat dokumentálja.
A pápai kihallgatáson jelen volt Pákozdi István budapesti egyetemi lelkész, Egri László kézsebész, állandó diakónus és felesége, Merza Katalin gyógyszerész.


A Megszentelt Élet Éve 292.



október 21.

Szent Orsolya ünnepe
Imádkozzunk az orsolyita nővérekért!
  • Római Unióhoz Tartozó Szent Orsolya Rend Magyar Tartománya
Alapítójuk: Merici Szent Angéla
A Szent Orsolya Rend pápai jogú nemzetközi szerzetesi intézmény, amelyben a szemlélődés és az apostoli életmód egymást kölcsönösen áthatja és élteti. A közösségi élet az orsolyita hivatás lényegéhez tartozik. Szent Angéla karizmájához hűen Isten és az emberek szolgálatában akarjuk élni a kettős és egyetlen szeretetet: „Mindent az Isteni Felség dicséretére és a lelkek javára irányítva.” Az Egyház a nevelés küldetését bízza ránk, amelyet különböző formákban az evangelizáció szolgálatában végzünk. Iskolát, kollégiumot, idősek otthonát tartunk fenn Magyarországon. Rendünk az egész világon elterjedt. Éppen a különbözőségben tudjuk kinyilvánítani az egységet.
Lelkiségünkből:
„Kapcsolódjatok egymáshoz a szeretet kötelékével, megbecsülve, segítve, elviselve egymást Jézus Krisztusban.” Merici Szent Angéla
 


Évközi huszonkilencedik hét szerdája



Évközi huszonkilencedik hét szerdája


Az Emberfiára való várakozásról és az állandó készenlétről szóló tanítását folytatja Jézus mai evangéliumi részletünkben. Újabb példát mond, amely az érkezés váratlanságát, meglepetés jellegét emeli ki. Miként a házigazda sem tudhatja, hogy mikor érkezik a tolvaj, ugyanúgy a keresztény ember sem tudja előre, mikor fog bekövetkezni az Úr jövetele. Mert ahogyan a tolvaj sem jelenti be előre a gazdának, hogy mikor szándékozik betörni házába, ugyanúgy Jézus sem közli velünk előre érkezésének időpontját.
A folytatásban szereplő példa a szolgák, az ember személyes felelősségét hangsúlyozza. A példabeszédet elmondó Jézus azt feltételezi, hogy a váratlanság, az időpont ismeretének hiánya arra készteti, arra ösztönzi a hívőket, a közösség tagjait, hogy állandó készületben legyenek. E feltételezés helyesnek bizonyul a felelősségteljesen gondolkodók esetében. Aki viszont felelőtlen, az könnyelmű módon megfeledkezik a várakozásról, az Úr eljöveteléről, amely aztán általa nem várt időben következik be.
További ösztönző erő lehet a szüntelen készenlétre a várható jutalom. A hazaérkező úr valóban nagylelkűnek bizonyul azokkal szemben, akik felkészülten várták őt. Ugyanígy Isten nagylelkűségére számíthatunk, ha megfogadjuk Jézus ajánlását, és nem engedjük kialudni lelkünk világító mécsesét. Isten megjutalmazza hűségünket.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Uram, adj békés megelégedettséget nyugtalan szívemnek. Legyek megelégedett azzal, hogy a közelemben vagy és a te segítségeddel mindent megtehetek. Egyetlen kívánság elég: a te akaratod követése, hisz te úgyis boldoggá akarsz tenni.
C. Sonnenschein



2015. október 20., kedd

Zsolozsma CCCXXV.



Eszter könyvéből 
4, 1-8; 15, 2-3; 4, 9-17
Ámán az összes zsidó vesztére tör 


Mardokeus is megtudta mind, ami történt. Akkor Mardokeus megszaggatta ruháját, hamuval és szőrzsákkal födte be magát, aztán bejárta az egész várost, és keservesen jajgatott. A királyi kapuval szemben megállt, mert szőrzsákba öltözve nem léphette át senki a király kapuját. Minden egyes tartományban, ahol csak kihirdették a király rendeletét és parancsát, nagy gyász borult a zsidókra, böjtöltek, sírtak és jajgattak. Sokaknak hamu meg szőrzsák lett a fekvőhelye. Eszterhez bementek szolgálóleányai és eunuchjai, és elbeszélték neki a dolgot. A királyné mélyen megrendült, s ruhát küldött Mardokeusnak, hogy öltse magára, a szőrzsákot meg vesse le. De nem fogadta el.Ekkor Eszter hívatta a király által szolgálatára rendelt eunuchok közül az egyiket, Hatakot, és elküldte Mardokeushoz, kérdezze meg tőle, mi történt, és miért viselkedik így. Hatak elment, és fölkereste Mardokeust, aki egész nap ott volt a királyi kapu előtti téren. Mardokeus elbeszélt neki mindent, ami történt, azt is, mennyi ezüstöt ígért Ámán a királyi kincstárnak a zsidók kiirtása fejében. Aztán átadott neki egy másolatot is a kiirtásukról szóló, s Szuzában is kifüggesztett rendeletről azzal, hogy mutassa meg Eszternek, és tájékoztassa felőle. Egyúttal meghagyta, hogy menjen be a királyhoz, járjon közben irgalomért, és könyörögjön népéért. Ezt üzente neki: „Emlékezzél kicsiséged napjaira, amikor még kezemmel tápláltalak. Ámán ugyanis, aki második ember a királyságban, ellenünk beszélt, és halálunkat kérte a királytól. Könyörögj az Úrhoz, s beszélj a királlyal, hogy szabadítson meg minket a haláltól.” Hatak visszatért, és átadta Eszternek Mardokeus üzenetét. Eszter azt felelte Hataknak, meghagyva neki, hogy mondja meg Mardokeusnak: „A király szolgái és a tartományok lakói mind tudják, hogy aki – férfi vagy nő – hívatlanul bemegy a királyhoz a belső udvarba, az a könyörtelen törvény szerint halállal lakol, hacsak a király feléje nem nyújtja aranyjogarát, mert akkor életben marad. Engem meg már harminc napja nem hívatott a király.” Amikor Mardokeus Eszter szavait meghallotta, ezt az üzenetet küldte neki: „Ne gondold, hogy a király palotájában te majd megmenekülsz, egyedül a zsidók közül. Mert ha te most hallgatsz, máshonnan jön segítség és szabadulás a zsidóknak, de te és atyád háza elpusztultok. Ki tudja, vajon nem éppen ilyen időre jutottál-e királyi méltósághoz?” Erre Eszter azt üzente Mardokeusnak: „Menj, és gyűjtsd össze a Szuzában található összes zsidót, s böjtöljetek értem! Három nap és három éjjel semmit se egyetek, és ne is igyatok! Magam is ugyanígy böjtölök szolgálóleányaimmal. Akkor aztán nem törődve a törvénnyel, bemegyek a királyhoz, s ha el kell pusztulnom, hát elpusztulok.” Mardokeus elment, és aszerint járt el, amint Eszter meghagyta neki.


Ferenc pápa: Mi, emberek méricskélünk, Isten azonban túláradó bőséggel szeret



Ferenc pápa: Mi, emberek méricskélünk, Isten azonban túláradó bőséggel szeret


„Isten bőséggel adja kegyelmét az embereknek, akik pedig méricskélni szokták a helyzeteket… Mindig kegyelem gyümölcse az isteni szeretet bőségének a megértése” – ezek voltak Ferenc pápa október 20-i homíliájának főbb gondolatai, amelyek a Szent Márta-ház kápolnájában hangzottak el.


„Az Isten ember iránti szeretete bőséges szeretet. Ez a nagylelkűség azonban sokszor elkerüli az ember figyelmét, mert túlságosan is hozzászokott ahhoz, hogy aprólékosan mérlegeljen, amikor valamijét szeretné odaajándékozni.” Ferenc pápa Szent Pál Rómaiakhoz írt levelének az Ádám-Krisztus párhuzamát értelmezte: Az egy ember bűnének következményét a krisztusi megváltás mindenkire bőséggel áradó kegyelmével állítja szembe. „A Jézus által hozott üdvösség jelentősége felülmúlja Ádám bukását, mindez pedig annak a bemutatása, hogy a megváltás bőséggel árad és az valójában egyfajta barátság közöttünk és közte”.

„Hogyan adja az Isten ebben az esetben a barátságát, a mi egész üdvösségünket?” – tette fel a kérdést a pápa. „Úgy adja, ahogy jelezte, mint amikor valami jót teszünk: tömött, megrázott, túláradó mértékkel mér nekünk jutalmul. Ez a bőséget juttatja eszünkbe, hiszen ez a szó „bőség”, háromszor is előfordul ebben a szakaszban. Isten egészen odáig menőn bőséggel adja kegyelmét, hogy végül Pál kimondja: »Ahol eluralkodott a bűn, ott túláradt a kegyelem.« Bővelkedik, egészen… Mert ilyen az Isten szeretete: mérték nélküli.”
„Mérték nélküli, mint az evangéliumi példabeszéd atyja, aki mindennap lesi a látóhatárt, hogy meglássa, vajon a fia elhatározta-e már, hogy hazajöjjön hozzá – folytatta a pápa. – Isten szíve nem zárul be, mindig nyitva marad. És ha megérkezünk, mint az a fiú, akkor megölel és megcsókol bennünket. Olyan Isten ő, aki ünnepet rendez nekünk.”

„Isten nem szűkkeblű Isten, nem ismeri a szűkkeblűséget. Ő mindent ad. Ez az Isten nem mozdulatlan, hanem körülnéz, várakozik, amíg meg nem térünk. Olyan Isten, aki kimegy, kimegy, hogy keressen, hogy megtaláljon mindnyájunkat. De tényleg igaz ez? – kérdezte Ferenc pápa. – Igen, mindennap keres bennünket. Ahogyan az elveszett bárány történetében mondta és tette is: keres minket. Ő mindig ilyen.”

„A mennyben nagyobb ünnepet tartanak az egy megtérő bűnös miatt, mint a száz igaz miatt. Mindazonáltal igaz, hogy nem könnyű a mi lehatárolt és kicsi emberi szempontjainkkal megérteni az Istent. Ez csak kegyelem által lehetséges, amiként annak a Buenos Aires-i 84 éves szerzetesnővérnek az szolgálata, aki a kórházban Isten szeretetének a mosolyával tekintett a betegekre. Ő megkapta e titok megértésének az adományát, megértette Isten szeretetének ezt a túláradását” – tette hozzá a Szentatya.

„Másfelől igaz – folytatta a pápa –, hogy nekünk szokásunk mérlegelni a helyzeteket, azokkal a mértékekkel, amelyekkel rendelkezünk. Ám a mi mértékeink csekélyek, éppen ezért jó, ha a Szentlélek kegyelmét kérjük, hogy kicsit közelebb kerüljünk a misztérium megértéséhez és hogy legyen bennünk a vágy az atyai ölelés és csók után, Isten korlátlan mértékével” – zárta Ferenc pápa kedd reggeli homíliáját.



A Megszentelt Élet Éve 291.



október 20.

Jézus Szíve ünnep
Imádkozzunk a Jó Pásztor Nővérekért!
  • Jó Pásztor Nővérek Kongregációja
Alapítójuk: Szent Mária Eufrázia
A Jó Pásztor Szeretetéről nevezett Miasszonyunk Kongregációt Pelletier Szent Mária Eufrázia alapította, és XVI. Gergely pápa hagyta jóvá 1835. január 16-án. A Kongregáció eredete az Eudes Szent János által 1641-ben alapított Menedéknek hívott, Szeretetről nevezett Miasszonyunk Rendjében található. Eudes János leginkább úgy ismert, mint Jézus és Mária Szíve liturgikus tiszteletének bevezetője, doktora és kezdeményezője. Franciaországot átölelő számos missziója során Eudes Atyában egyre inkább tudatosodott a nagyszámú fiatal lány és nő erkölcsi nyomora és kizsákmányoltsága, melynek áldozatai voltak. 1641-ben nyitott egy házat, hogy segítse és befogadja mindazokat, akik szeretnék megváltoztatni életüket. 1814-ben Rose Virginie (rendi neve: Mária Eufrázia) belépett ebbe a Kongregációba. Főnöknővé választása után megalapította a Kontemplatív Nővéreket, majd létrehozta a Generalátust. Az így létrejött új Kongregáció a Jó Pásztor Szeretetéről nevezett Miasszonyunk nevet kapta. A két Kongregáció 2014. június 27-én Jézus Szíve ünnepén újra egyesült.
Lelkiségünkből:
„Egy lélek többet ér, mint az egész világ.” Eudes Szent János
„Jézus Krisztus, a Jó Pásztor az igazi modell, akit törekednünk kell utánozni, hogy elnyerjük szent állapotunk tökéletességét; ő az isteni eredeti, akit egész magatartásunkkal követnünk kell. A mi részünkről, kell, hogy ennek az imádott Mesternek lelkülete szerint formáljuk magunkat, és az ő életét éljük.” Szent Mária Eufrázia
 


Évközi huszonkilencedik hét keddje



Évközi huszonkilencedik hét keddje


Az előzményekben Jézus azt ajánlotta tanítványainak, hogy ne a földi kincsek gyűjtésével törődjenek, amelyek e mulandó világhoz tartoznak, hanem lelki kincsekkel igyekezzenek biztosítani az örök életre jutásukat. Mindez feltételezi azt a bölcsességet és előrelátást, amely gondol a túlvilágra, a halál utáni életre, a feltámadást követő örök sorsra. Ez a bölcsesség éppen az ellentéte annak az ostobaságnak, amit a helytelenül gondolkodó gazdag ember képviselt.
A bölcs előrelátáshoz az is hozzátartozik, hogy a keresztény ember tudatában van annak, hogy a végső elszámolás ideje, az Emberfia eljövetele bármikor bekövetkezhet és felkészülten várja azt. Az állandó készenlét fontosságát világítja meg Jézus a várakozó szolgák hasonlatával. A szolgák nem tudják, mikor várható uruk érkezése, mégis jogos igény, hogy állandó készületben legyenek. Ez az elvárás valóban reális velük szemben, hiszen ez a feladatuk. Jól tudják az úr egyszer meg fog érkezni, bár annak pontos időpontja nem ismert számukra. A keresztény ember is így él a földön, állandó készületben, mert az Úrral való találkozás ideje ugyan nem ismert számára, de biztosan be fog következni. A várakozás, az éberség, a készenlét meghozza jutalmát, a találkozás boldogságát. Készen állok-e mindenkor e találkozásra?
© Horváth István Sándor
Imádság:

Uram, lelkiismeretemet előtted vizsgálom. Azt nézem, mi nagy és mi kicsiny, mi fontos és mi jelentéktelen gondjaimban, terveimben, reményeimben és félelmeimben. Mi szükséges? Mi felesleges? Mi igaz? Mi csak álvalóság? Van, ami most kicsinek tűnik előttem, pedig valamikor oly fontosnak látszott, más viszont oly nagy lett előttem, hogy miatta sok mindent meg kell változtatnom életemben. Fontos, hogy azt tegyem, amit te akarsz velem és bennem elérni.
G. Sauer 



2015. október 19., hétfő

Zsolozsma CCCXXIV.



Eszter könyvéből 
3, 1-15
A zsidókat végveszély fenyegeti 

Azokban a napokban: Achasvéros király kitüntette Ámánt, az Agag nemzetségből való Hamdata fiát: magas méltóságra emelte, s székét minden fejedelme fölé helyezte, aki csak udvarában volt. A király szolgái, akik a kapunál voltak, mind térdet hajtottak, és leborultak előtte, mert így parancsolta a király. Mardokeus azonban nem hajtott térdet, és nem borult le. „Miért hágod át a királyi parancsot?” – kérdezték tőle a király szolgái, akik a királyi kapunál voltak. De hiába ismételték neki napról napra, nem hallgatott rájuk. Ekkor jelentették Ámánnak, s kíváncsiak voltak, vajon Mardokeus továbbra is úgy viselkedik-e, megmondta ugyanis nekik, hogy zsidó. Amikor Ámán tapasztalta, hogy Mardokeus nem hajt térdet és nem borul le előtte, fellángolt benne a harag. Miután tájékoztatták Mardokeus származásáról, kevésnek látszott szemében, hogy csak Mardokeusra emeljen kezet, s azon gondolkozott: Mardokeussal együtt mind kiirtja a zsidókat Achasvéros király egész birodalmában. Achasvéros király tizenkettedik évében, az első – azaz Niszán – hónapban „purt", vagyis sorsot vetettek Ámán szeme láttára a napra és a hónapra. A sors a tizenkettedik – azaz Adar – hónapra esett. Ámán akkor így szólt Achasvéros királyhoz: „Királyságod megszámlálhatatlan népe között él a tartományokban szétszórtan és elkülönülten egy nép. Törvényük különbözik minden más népétől, s a királyi rendeleteket sem tartják meg. Ezért nem válik javára a királynak, ha nyugton hagyja őket. Ha a király jónak látja, adjon írásos parancsot kiirtásukra, s leszámolok 10 000 talentum ezüstöt tisztviselői kezébe a királyi kincstár javára.” A király lehúzta ujjáról a gyűrűt, és Ámánnak, az agagita Hamdata fiának, a zsidók üldözőjének adta. Azt mondta a király Ámánnak: „Az ezüstöt tartsd meg magadnak, a néppel pedig bánj tetszésed szerint!” Az első hónap tizenharmadik napján összehívták a király írnokait, és úgy, amint Ámán parancsolta, levelet írtak a király szatrapáinak, minden tartomány kormányzójának, minden egyes nép fejedelmének: minden tartománynak a saját írásával és minden népnek a saját nyelvén. Achasvéros király nevében állították ki az írást, és a király pecsétjével pecsételték le. Futárok hordták szét a király minden tartományába a leveleket, amely szerint el kellett pusztítani, le kellett mészárolni és ki kellett irtani minden zsidót, az ifjakat, az öregeket, a gyermekeket és az asszonyokat egyaránt, egyetlen napon, a tizenkettedik – azaz Adar – hónap tizenharmadik napján, javaikat pedig el kellett vinni zsákmányul.A rendelet szövege, amelyet törvényként hirdettek ki, minden tartományban tudtára adta minden népnek, hogy erre a napra készüljön elő. A futárok a király parancsára sietve elindultak. A rendeletet hamarosan nyilvánosságra hozták Szuza várában is. S amíg a király és Ámán lakomát tartott, Szuza városában eluralkodott a döbbenet.