Évközi huszonkilencedik hét szombatja

Évközi huszonkilencedik hét szombatja

A mai evangéliumi részlet bevezetése bepillantást enged Jézus korának politikai viszonyaiba, mindabba a félelembe és borzalomba, amit a rómaiak megszállása, fennhatósága jelentett a zsidók számára. Az idegen hatalom uralkodását a zsidók nehezen viselték, s emiatt rendszeresek voltak a fegyveres lázadások, amelyeket a rómaiak a nép megfélemlítése érdekében kegyetlenül levertek. Egy ilyen lázadás leverésére, a lázadók megölésére utal Jézus, amely Jeruzsálemben a templomban, az áldozatbemutatás helyén történhetett. A rómaiak vérengzése feltehetően nem csak a tényleges lázadókat érintette, hanem a jeruzsálemi zarándoklaton részt vevő ártatlan emberek is áldozatul eshettek. Lukács evangélista nem az eseményre figyel, hanem az ennek kapcsán Jézus részéről elhangzó figyelmeztetésre. Az áldozatok nem azért jártak így, mert másoknál bűnösebbek voltak, s nem Isten büntette meg őket ilyen módon a rómaiak keze által titkos bűneikért. Ugyanez a helyzet azokkal az emberekkel, akikre rádőlt egy torony s ezzel halálukat lelték. A tragédia nem Isten büntetése ez esetben sem.
De eljön az idő, az isteni számonkérés ideje. Mégpedig akkor, amikor azt Isten akarja. Ezt szemlélteti a fügefáról mondott hasonlat. Számomra is eljött a megtérés ideje. Nem élhetek vissza a nagylelkű Isten türelmével.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Szentlélek Isten, vigaszom vagy; alakíts át engem, mert bűnös ember vagyok. Kelts életre, mert halott vagyok. Ébressz fel álmomból és tégy alkalmassá az örök életre. Légy velem, lakj nálam, maradj bennem dicsőséges Szentháromság!
C. Neumann