Ferenc
pápa: A szentévben javainkat is meg kell osztanunk!
Február
10-én, hamvazószerdán tartott katekézisében a pápa a jubileumnak, vagyis az
ötvenévente előírt szentévnek az intézményéről és annak időszerű tanításáról
elmélkedett. Igazságos és emberhez méltó társadalmat kell építenünk, ennek első
lépése pedig az, hogy megossszuk javainkat a rászorulókkal.
Kedves testvéreim, jó napot és szép nagyböjti időszakot kívánok!
Milyen szép és sokatmondó, hogy ezt a kihallgatást épp hamvazószerdán tartjuk!
Megkezdjük nagyböjti utunkat, ma pedig a jubileum ősi intézményével
foglalkozunk; ősi dologról van szó, melyről a Szentírás tanúskodik.
Különösképpen a Leviták könyvében olvashatunk róla, amely Izrael vallási és
társadalmi életének csúcspontjaként mutatja be.
Minden ötvenedik évben, „az engesztelés napján” (Lev 25,9), amikor az Úr
irgalmasságát az egész népre lehívták, a kürt hangja nagy felszabadulási
eseményt hirdetett meg. A Leviták könyvében ezt olvassuk: „Legyen ez jubileum
számotokra: mindenki kapja vissza birtokát, mindenki térjen vissza családjához.
[…] Ebben a jubileumi évben mindenki kapja vissza a birtokát” (Lev 25,10.13).
Ha valaki kénytelen volt eladni földjét vagy házát, e rendelkezések szerint a
jubileumi évben visszakaphatta; ha pedig valaki kölcsönszerződést kötött, de
nem tudta azt törleszteni, akkor kénytelen volt hitelezőjének szolgálatába
állni, a jubileumi esztendőben viszont szabadon visszatérhetett családjához és
visszakapta minden tulajdonát.
Egyfajta „általános adósságelengedés” volt ez, mindenki lehetőséget kapott
arra, hogy visszatérjen az eredeti helyzetébe, a szentév eltörölt minden
tartozást, visszaadta a földet, és lehetővé tette, hogy mindenki ismét Isten
népe tagjainak szabadságát élje meg. „Szent” népről van szó, melyben a törvényi
előírások – mint például a jubileumra vonatkozó – a szegénység és az
egyenlőtlenség megszüntetését szolgálták, méltó életet biztosítottak
mindenkinek, valamint a föld igazságos elosztását, hogy legyen hol lakni és
legyen miből kinek-kinek családját fenntartani. A központi eszme az, hogy a
föld eredendően Istené, ő bízta rá az emberekre (vö. Ter 1,28–29), s ezért
senki sem tarthat kizárólagos igényt rá, hiszen azzal egyenlőtlenséget
teremtene. Erről ma érdemes újra elgondolkodni: szívében mindenki gondolja
végig, nincs-e túl sok tulajdona! Miért nem ad belőle olyanoknak, akiknek
semmijük sincs? A tíz százalékát, az ötven százalékát… Azt mondom: a Szentlélek
adjon indítást valamennyiteknek!
A jubileummal az, aki leszegényedett, ismét hozzájutott a nélkülözhetetlenhez,
az, aki meggazdagodott, visszaadta a szegénynek azt, amit elvett tőle. A cél az
egyenlőségen és a szolidaritáson alapuló társadalom volt, amelyben a szabadság,
a föld és a pénz ismét mindenki javát szolgálja, és nem csak kevesekét, ahogy
ma is történik, ha nem tévedek… Az emberiség gazdagságának körülbelül nyolcvan
százaléka – lehet, hogy az adatok nem pontosak – a lakosság kevesebb, mint húsz
százalékának a kezében van. A jubileum arra szolgál – és ezt úgy mondom, hogy
emlékezzünk csak az üdvtörténetre –, hogy megtérjünk, hogy szívünk nagyobb,
jobb legyen, hogy jobban Isten gyermekei legyünk, több szeretettel éljünk.
Mondok én nektek valamit: ha ez a vágy, ha a szentév nem éri el a zsebünket [a
pénztárcánkat], nem lesz igazán szent! Értitek? Ez áll a Szentírásban! Nem a
pápa találja ki: a Bibliában olvasható! A cél tehát – amint mondtam – az
egyenlőségen és a szolidaritáson alapuló társadalom volt, amelyben a szabadság,
a föld és a pénz ismét mindenki javát szolgálja, és nem csak kevesekét. A
jubileumi évnek ugyanis az volt a szerepe, hogy segítse a népet a konkrét
testvériségnek, egymás segítésének megélésében. Kijelenthetjük, hogy a bibliai
szentév az „irgalmasság szentéve” volt, mert az emberek őszintén rászoruló
testvéreik javát keresték.
Ugyanebbe a körbe tartoznak más intézmények és törvények is, melyek Isten
népének életét irányították, hogy az Úr irgalmasságát az emberek irgalmasságán
keresztül lehessen megtapasztalni. Azokban a szabályokban ma is érvényes
útmutatásokat találunk, melyek elgondolkodtatnak minket. A bibliai törvény
például előírta a „tized” beszolgáltatását, melyet a levitáknak, az
istentisztelet vezetőinek szántak, akiknek nem volt földjük, továbbá a
szegényeknek, az árváknak és az özvegyeknek (vö. MTörv 14,22–29). Gondoskodtak
tehát arról, hogy a termésnek vagy a más tevékenységből származó javaknak a
tizedét azok kapják meg, akik védelem nélkül és szükséget szenvedve éltek, és
így egy viszonylagos egyenlőséget mozdítottak elő a népen belül, ahol
mindenkinek testvérként kellett élnie.
Létezett az „első termésekre” vonatkozó törvény is. Mi volt ez? A termés első,
legértékesebb részét meg kellett osztani a levitákkal és az idegenekkel (vö.
MTörv 18,4–5; 26,1–11), akiknek nem volt földterülete, hogy így a föld számukra
is a táplálék és az élet forrása legyen. „A föld az enyém, ti meg csak
jövevények és vendégek vagytok számomra” (Lev 25,23). Valamennyien az Úr
vendégei vagyunk, a mennyei hazára várunk (vö. Zsid 11,13–16; 1Pét 2,11), és az
a feladatunk, hogy a bennünket befogadó világot lakhatóvá és humánussá tegyük.
És mennyi „első termést” adhatna az, aki szerencsésebb annak, aki nehéz
helyzetben van. Mennyi első termést! Nemcsak a föld terméseinek első részét,
hanem minden munkaterméknek, a munkabéreknek, a megtakarításoknak, és sok
mindennek, amink van, és amit csak elpazarlunk. Ez [az adományozás] ma is
megtörténik! Az Apostoli Alamizsnahivatalba rengeteg levél érkezik egy kis
pénzzel: „Ez a fizetésem egy része, szeretnék segíteni másokat.” Szép ez,
segíteni másokat, a jótékonysági intézményeket, a kórházakat, az
öregotthonokat… adni az idegeneknek is, azoknak, akik külföldiek és csak
átutazóban vannak. Jézus átutazóban volt Egyiptomban.
A Szentírás épp erre gondolva buzdít nyomatékosan arra, hogy nagylelkűen
válaszoljunk annak, aki kölcsönt kér, ne bonyolódjunk szánalmas számításokba,
és ne kérjünk uzsorakamatot: „Ha veled élő testvéred nyomorba jut és nincs
biztosítva a megélhetése nálad, akkor segítsd úgy, mint az idegent és a
vendéget, s maradjon veled. Ne vond meg tőle a munkát, ne végy tőle kamatot,
hanem féld Istenedet, hogy testvéred eléldegélhessen melletted. Ne kölcsönözz
neki pénzt azért, hogy hasznot húzz belőle, sem pedig ételt, hogy kamatostul
kapd vissza” (Lev 25,35–37). Ez a tanítás ma is időszerű! Hány család került
utcára az uzsora áldozataként?! Kérlek titeket, imádkozzunk, hogy ebben a
jubileumi esztendőben törölje ki az Úr mindnyájunk szívéből ezt a
pénzsóvárságot, az uzsorát! Hogy ismét nagylelkűek és nagyvonalúak legyünk!
Milyen sok, uzsora teremtette helyzetet vagyunk kénytelek látni, mennyit
szenvednek és szoronganak a családok! Sok esetben pedig teljes
kétségbeesésükben mennyien választják az öngyilkosságot, mert nem bírják
tovább, nincs reményük, nem találnak feléjük nyújtott segítő kézre, csak olyan
kézre, amely a kamatokat követeli. Súlyos bűn az uzsora, Istenhez kiáltó bűn!
Az Úr viszont áldását ígérte annak, aki bőkezűen adakozik (vö. MTörv 15,10). Ő
a kétszeresét adja vissza neked, lehet, hogy nem pénzben, hanem másban, de az
Úr mindig a kétszeresét adja neked!
Kedves testvéreim! A Szentírás üzenete nagyon világos: meg kell nyílni bátran
az osztozásra, ez az irgalmasság! Ha irgalmasságot akarunk Istentől, akkor
kezdjük el gyakorolni mi magunk! Ez azt jelenti, hogy kezdjük el gyakorolni
egymás között: az embertársak között, a családok között, a népek között, a
földrészek között. Ha hozzá akarunk járulni egy szegények nélküli világ
létrejöttéhez, akkor olyan társadalmat kell építenünk, amelyben nincs hátrányos
megkülönböztetés, amely a szolidaritáson alapul, vagyis megosztjuk egymással
javainkat és újraosztjuk az erőforrásokat a testvériség és az igazságosság
nevében. Köszönöm!
Az általános kihallgatáson a pápa arra kérte a híveket, hogy kísérjék
imáikkal Kirill moszkvai pátriárkával való február 12-i havannai találkozóját
és azt követő mexikói apostoli útját.