2016. február 13., szombat

Nagyböjti kalendárium – február 13.



Nagyböjti kalendárium – február 13.


Idei nagyböjti kalendáriumunkkal az irgalmasság rendkívüli szentévéhez kapcsolódunk. Szent II. János Pál pápa Dives in misericordia kezdetű, az isteni irgalmasságról szóló enciklikáját idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus feltámadásának ünnepére!


„Krisztusban és Krisztus által Isten is fölragyog a maga irgalmában, hiszen általa és benne megmutatkozik az az isteni tulajdonság, melyet már az Ószövetség is különböző képekkel és kifejezésekkel mint »irgalmat« határozott meg. Krisztus ehhez az ószövetségi hagyományhoz fűz örökérvényű értelmezést. Az irgalomról nemcsak beszél, nemcsak példabeszédekkel és hasonlatokkal magyarázza, hanem személyében magára öltve megtestesíti. Hiszen elmondható róla, hogy Ő maga az »irgalom«. Mindazoknak tehát, akik meglátják és megtalálják benne az irgalmat, különleges módon »láthatóvá« lesz Isten, mint az »irgalomban gazdag« Atya (vö. Ef 2,4).”
(Dives in misericordia, 6.)
Mindenható, örök Isten, tekints ránk irgalmasan, mert gyöngék vagyunk. Nyújtsd felénk védelmező jobbodat, és oltalmazz minket. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.


Himnusz LXXVII.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.
Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.


HIMNUSZ

Urunk ez órán szomjazott,
keresztfán teste lankadott:
akik most zsoltárt mondanak,
azoknak égi szomjat ad.
És éhséget kelt, mennyeit,
mit önmagával csillapít,
segít megvetni rosszakat,
erényre ő gyújt vágyakat.
Teremtő Lelke kincseit
a zsoltárt mondók élvezik:
lehűti lázas test hevét,
olvasztja fázó szív jegét.
Kérleljük Krisztust s az Atyát,
kettőjük Lelkét egyaránt:
egyetlen Úr az ég felett,
imánk hallgasd meg, Hármas-Egy! Ámen.


Felhívás az áprilisi budapesti családpasztorációs papi találkozóra



Felhívás az áprilisi budapesti családpasztorációs papi találkozóra


Április 13-án, szerdán rendezik a tavaszi családpasztorációs papi találkozót a fővárosban, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Irodaházában. Bíró László családreferens püspöknek a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családbizottsága honlapján olvasható felhívását adjuk közre.


Most, hogy lezajlott a Ferenc pápa által kezdeményezett, a családdal foglalkozó rendkívüli szinódus második fordulója is, és kiadták a szinódusi atyák által Szentatyánk részére összeállított javaslatokat, nyilvánvalóvá vált, hogy a családpasztorációban új fejezet kezdődik. Bizonyos, hogy ezzel a záródokumentummal és a hozzá kapcsolódó anyagokkal még sokat kell foglalkoznunk. Már most is megállapítható azonban, hogy melyek azok a súlyponti kérdések, amelyekkel haladéktalanul foglalkoznunk kell. A két szinódusi ülésszak dokumentumai ugyanis arra utalnak, hogy a család körül világszerte súlyos problémák vannak, márpedig a család nemcsak a társadalomnak, hanem az Egyháznak is alapsejtje.
Tavaszi családpasztorációs papi találkozónkon megkezdjük a közös gondolkodást teendőinkről. A találkozó 2016. április 13-án, szerdán lesz az MKPK irodaházában (1068 Budapest, Városligeti fasor 42.). Szeretettel hívlak mindnyájatokat: munkálkodjunk együtt a családpasztoráció megújításán. Kérlek, lehetőségeitek szerint tanulmányozzátok a szinódusi anyagokat, különösen a záródokumentumot, és buzdítsatok a részvételre minden a családpasztorációban tevékenykedő vagy tevékenykedni szándékozó paptestvért.
Bíró László,
az MKPK családreferens püspöke
* * *
A jelentkezési lapot legkésőbb 2016. április 8-ig kérik visszaküldeni postán, faxon vagy e-mailben: MKPK Családbizottsága, 1071 Budapest Városligeti fasor 45.; (36 1) 266 1962 vagy (36 1) 342 6957; katcsal@katolikus.hu
Internetes jelentkezésre pedig ITT van lehetőség.
A részletes programot ESEMÉNYNAPTÁRUNKBAN találják.
 


Hamvazószerda utáni szombat



Hamvazószerda utáni szombat


Az írástudók és farizeusok a saját szempontjukból minősítik Jézus cselekedeteit. Ők bűnösnek tartják a vámosokat, mert pénzügyekkel foglalkoznak, s mert tevékenységükkel a megszálló rómaiakat szolgálják. Bűnös voltuk miatt a vámosokkal való találkozást, érintkezést helytelennek tartották. Felháborodnak azon, hogy Jézus szóba áll egy vámossal, Lévivel, akit Máté apostollal azonosíthatunk. Megütköznek azon, hogy betér az általuk bűnösnek tartott ember házába, és elfogadja tőle a vendéglátást. Érthetetlen számukra, hogy Jézus egy vámost is meghív, hogy tanítványa legyen. Méltatlankodásukat nem közvetlenül Jézusnak, hanem tanítványainak mondják el, választ azonban a mi Urunktól kapnak: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek.”
E talányos mondás arra utal, hogy küldetése azokhoz szól, akik nem tartják magukat vallási értelemben tökéletesnek, azaz elismerik, hogy javulniuk, lelkiekben fejlődniük kell. A farizeusok és írástudók a vallásosság példaképeinek tartották magukat, akik tökéletesen megtartják a mózesi törvényeket, s ezzel Isten előtt igaznak, jónak számítanak. Ők tökéletesnek, bűntelennek képzelték magukat, ezért a bűnbánatra való felszólítást meg sem hallották. Velük szemben állnak azok, akik elismerik bűnösségüket és Isten előtti alázatuk alkalmassá teszi őket az isteni megbocsátás befogadására.
Ma imádkozom a bűnösök megtéréséért.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Édesanyánk, vezesd gyermekeidet, hogy minden ember felismerje Krisztust, a világ világosságát. Mutatkozzon meg még egyszer az emberiség történelmében Fiadnak, Jézus Krisztusnak végtelen megváltó hatalma, az Atya irgalmas szeretetének hatalma! A Szentlélek alakítsa át a lelkeket! Gyógyítsa meg emlékezetünket, és tisztítsa meg szívünket. Isten uralkodjon mindörökké közöttünk, ő, aki Atya, Fiú és Szentlélek.
 


Nagyböjti kalendárium – február 12.



Nagyböjti kalendárium – február 12.


Idei nagyböjti kalendáriumunkkal az irgalmasság rendkívüli szentévéhez kapcsolódunk. Szent II. János Pál pápa Dives in misericordia kezdetű, az isteni irgalmasságról szóló enciklikáját idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus feltámadásának ünnepére!


„[...] minden egyes ember az Egyház útja – [...] ezt az utat minden egyes emberrel egyenként kell végigjárnunk, úgy, ahogy Krisztus kijelölte, amikor önmagában kinyilatkoztatta az Atyát és az Ő szeretetét (vö. Redemptor hominis, 14.). Valahányszor tehát Krisztus Jézusban az ember felé irányul ez az út – mely a századok változó körülményei között egyszer s mindenkorra az Egyházra bízatott –, mindannyiszor az Atya és az Ő szeretete felé megyünk.”
(Dives in misericordia, 3.)
Urunk, Istenünk, kísérd kegyelmeddel bűnbánati cselekedeteinket a nagyböjt kezdetén. Add, hogy külső önmegtagadásainkat lelki megújulással tegyük teljessé. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.


Himnusz LXXVI.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.
Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.


HIMNUSZ

Hittel, mely buzgó szívben él,
reménnyel, melyet hit kísér,
és égi lánggal, mely szeret,
Krisztusnak zengjünk éneket.
Ez órán vitték őt oda,
hol várta véres Golgota,
vállán kereszttel halni megy,
hűtlen juhát így menti meg.
Kérjük most, hívő népei,
szabaddá váltott vérei:
ne ejtse tőrbe földi vágy,
kit vádlevél nem köt tovább.
Kérleljük Krisztust s az Atyát,
kettőjük Lelkét egyaránt:
egyetlen Úr az ég felett,
imánk hallgasd meg, Hármas-Egy! Ámen.


Továbbra is irgalmasan tekintsen ránk a Szűzanya



Továbbra is irgalmasan tekintsen ránk a Szűzanya

Ferenc pápa február 12-én pénteken reggel 7 óra 45-kor az Alitalia repülőgépével elindult hétnapos mexikói útjára, melynek „előállomása” egy közbeiktatott kubai megállás során a havannai repülőlőtér, ahol kubai helyi idő szerin délután kettőkor találkozik Kirill moszkvai pátriárkával.
Ferenc pápa a repülőgép fedélzetéről, útban Havanna felé, délben a következő twitter üzenetet küldte: „Mexikóban a Szűzanya szemébe tekintek, kérem őt, hogy továbbra is irgalmasan tekintsen ránk. Rá bízom az utamat”.
A repülőgép fedélzetén P. Federico Lombardi szentszéki szóvivő köszöntötte a pápát a vele együtt utazó 76 újságíró nevében, akik közül tízen mexikóiak. Ferenc pápa „megköszönte az újságírók jelenlétét, hogy elkísérik erre a sűrű programokkal teli útjára, „amit ő nagyon akart, amit nagyon akart Kirill pátriárka és nagyon akart a mexikói nép is”.
Ferenc pápa legbensőbb vágya, hogy a Gaudalupei Szűzanya elé álljon
Ferenc pápa elmondta, hogy az utazás kapcsán „a legbensőbb vágya az, hogy a Gaudalupei Szűzanya elé álljon. Az ő titkát ugyanis egyre csak tanulmányozzák, tanulmányozzák, pedig nincs rá emberi magyarázat. A legtudományosabb magyarázat is csak ezt mondja: „Ez az Isten dolga”.
Alberti Gasbarri, pápai útimarsall köszöntése, aki 37 éve szervezi a pápák útjait
Ferenc pápa megragadta az alkalmat és bejelentette, hogy „az apostoli útjai során mindig mellette álló Gasbarri úrnak ez lesz az utolsó útja, miután 47 éve dolgozik a Vatikánban. Egykor belépett 3-4 évre dolgozni. És most már 37 éve szervezi a pápai utakat. Azért mondom ezt, mert ezekben a napokban megköszönhetjük neki ezt a szolgálatot és gondolhatunk egy kis ünnepre is. Ugyanakkor köszöntöm Mauricio Rueda prelátust, ő lesz ugyanis ezentúl az utakkal megbízva. Isten hozta köztünk! És ha most megengeditek nekem, mindenkit szeretnék köszönteni”.
A köszöntések előtt azonban P. Lombardi a rangidős mexikói újságírónő kollégát kérte a mikrofonhoz, aki egyébként a szerda délelőtti kihallgatás kezdetén a Szentatyának ajándékozta a híres mexikói komikus filmszínész, Cantinflas filmjeit. Ezúttal egy sombrerot ajándékozott a pápának, hogy az védje őt a mexikói napsütéstől. Ő a harmadik pápa, akinek Valentina sombrero-t ajándékoz.
Egy sombrero viszontagságos története
Valentina mexikói újságírónő elmondta, hogy „az első sombrero-t 37 éve ajándékozta II. János Pálnak, amikből aztán ő egy egész kollekciót csinált, minthogy ötször járt Mexikóban. Benedek pápa Guanajuato-ban vette fel először és azt mondta, hogy alatta egészen mexikóinak érzi magát. Ez a sombrero most Kubából érkezett, ahová egy mexikói család vitte Ferenc pápának, de nem sikerült nekik átadni azt. Én megígértem, hogy ha elmegy a pápa Mexikóba, akkor átadom neki. De azt már igazán nem gondoltam volna, hogy ez a sombrero visszatér Kubából. Ez aztán az igazi meglepetés. És most tessék, fogadja! Köszönöm és jó utat!”
Válaszként Ferenc pápa megköszönte Valentinának és minden mexikóinak az ajándékot. Ezt követően Ferenc pápa – a szokásához híven, de immár sombrero-ban – a fedélzeten minden újságírót személyesen és külön-külön is köszöntött, röviden elbeszélgetve velük.
 


Hamvazószerda utáni péntek



Hamvazószerda utáni péntek


A böjtöléssel kapcsolatban hangzik el egy kérdés Jézus felé a mai evangéliumban. A kérdezők ezúttal nem a Jézus cselekedeteibe belekötni szándékozó írástudók és farizeusok, hanem Keresztelő János tanítványai, akik megtartották a korabeli zsidó szokásokat a böjttel kapcsolatban. Kérdésükből úgy tűnik, hogy Jézus és tanítványai nem tartották meg a böjti szokásokat. Az Úr válasza nem magyarázkodás vagy mentegetőzés. Feleletéből kiderül, hogy azt az időszakot, amíg ő tevékenykedik, nem tekinti a böjt idejének, de távozása után majd eljön az ideje a böjtnek is. Amíg ő a nép körében tanít és gyógyít, az kegyelmi idő az emberek számára. Most nem kell böjtölni, hanem mindenki örvendezzen annak, hogy Isten irgalma kiárad az emberekre és mindenki hallhatja az üdvösség örömhírét.
Fontos leszögeznünk, hogy Jézus nem tartja helytelennek a böjtölést. Az a tény viszont, hogy ő és tanítványai nem az akkori előírások szerint tartják meg, azt jelzi, hogy a böjtölés gyakorlatának megújítását akarja, miként erről a hamvazószerdai evangéliumban olvastuk kijelentését. Eljött az ideje annak, hogy a böjtölésben és a többi vallási cselekedetben megújuljanak az emberek.
Számunkra most van itt a böjt ideje. Testi böjtölésünk szolgálja lelkünk újjászületését és szeretetünk megújítását!
Ma részt veszek a templomi keresztúti imádságon.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Istenem! Lehet lelkünk még oly fennkölt: telve jószándékkal, buzgalommal, elszántsággal, mégis elég egy pillanatra elszakadnunk tőled, hogy legkiválóbb érzelmeink szertelenséggé fajuljanak, szeretetünk erőtlen érzelemmé satnyul, előrelépésünk lelki kevélységgé ágaskodik, buzgalmunk erőszakossággá türelmetlenkedik, önbizalmunk elbizakodottsággá fuvalkodik. Ilyenkor döbbenünk rá arra, hogy biztos úton csak te tudsz vezetni bennünket. A te szavad a legfőbb életszabályunk. Az életadó erőt is belőled merítjük a hit csatornáján keresztül.
Boldog John Henry Newman
 


2016. február 11., csütörtök

Nagyböjti kalendárium – február 11.



Nagyböjti kalendárium – február 11.


Idei nagyböjti kalendáriumunkkal az irgalmasság rendkívüli szentévéhez kapcsolódunk. Szent II. János Pál pápa Dives in misericordia kezdetű, az isteni irgalmasságról szóló enciklikáját idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus feltámadásának ünnepére!


„[...] ezekben a kétséges és nehéz napokban egy másik és nem kevésbé jelentős igény arra késztet minket, hogy ismét ugyanabban a Krisztusban, a mi Urunkban fölfedjük az Atya arcát, aki valóban »az irgalmasság Atyja és a teljes vigasztalás Istene« (2Kor 1,3).”
(Dives in misericordia, 2.)
Kérünk, Istenünk, cselekedeteinket előzd meg sugallatoddal és kísérd segítségeddel, hogy minden munkánkat mindig veled kezdjük, és amit elkezdtünk, segítségeddel be is fejezzük. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.


Himnusz LXXV.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.
Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.


HIMNUSZ

Üdvösség napja, Krisztusunk,
hasítsd szét vakságunk ködét,
hogy felragyogjon az erény,
midőn reánk nappalt hozol.
Adtál üdvünkre szent időt,
adj hát bűnbánó szívet is,
hogy jóságod térítse meg,
kiket sokáig tűrt kegyed.
Hadd vezekeljünk némiképp
a bűnbocsánat díjaként:
hisz bűneink bármily nagyok:
csodás irgalmad még nagyobb.
Jön már a nap, fényes napod,
és minden újra felvirít;
mi is vigadjunk boldogan,
hogy szent kegyelmed ránk ragyog.
A nagy mindenség téged áld,
kegyes Háromság, és imád,
bocsánatodban újulók,
mi is mondjunk új éneket! Ámen.


Ferenc pápa hamvazószerdán: Engedjétek kiengesztelni magatokat Istennel!



Ferenc pápa hamvazószerdán: Engedjétek kiengesztelni magatokat Istennel!


Február 20-án, hamvazószerdán este a Szentatya a Szent Péter-bazilikában bemutatott szentmisén a hiteles megtérésről, a bűnből való kigyógyulás három orvosságáról elmélkedett, és elküldte az irgalmasság misszionáriusait, az általa kiválasztott több mint ezer papot szerte a világba.


Ferenc pápa homíliáját teljes terjedelmében közöljük.

Nagyböjti bűnbánati utunk kezdetén Isten szava két meghívást intéz az egyházhoz és valamennyiünkhöz.


Az elsőt Pál apostoltól halljuk: „Engedjétek kiengesztelni magatokat Istennel” (2Kor 5,20). Ez nemcsak egy atyai jó tanács, de nem is pusztán javaslat, hanem egy igazi könyörgés, kérlelés Krisztus nevében: „Könyörgünk nektek Krisztus nevében: Engedjétek kiengesztelni magatokat Istennel” (uo.). Mi a magyarázata ennek az ünnepélyes és szomorú felhívásnak? Mert Krisztus tudja, mennyire törékenyek és bűnösök vagyunk, ismeri szívünk gyengeségét; látja, hogy megsebezte az általunk elkövetett és elszenvedett rossz; tudja, mennyire irgalomra szorulunk, tudja, hogy szeretve kell éreznünk magunkat ahhoz, hogy a jót tehessük. Egyedül nem vagyunk rá képesek: ezért az apostol nem azt mondja, hogy tegyünk valamit, hanem hogy engedjük kiengesztelni magunkat Istennel, engedjük, hogy megbocsásson nekünk, bizalommal, mert „Isten nagyobb a szívünknél” (1Jn 3,20). Ő legyőzi a bűnt és felemel nyomorúságunkból, ha rábízzuk magunkat. Nekünk azt kell felismernünk, hogy irgalomra szorulunk: ez a keresztény út első lépése; be kell lépnünk a nyitott kapun keresztül, aki Krisztus, oda, ahol ő maga vár minket, a Megváltó, és új, örömteli életet kínál nekünk.

Lehetnek akadályok, melyek bezárják a szív kapuit. Ott a kísértés, hogy biztonsági zárral zárjuk be a kapukat, vagyis hogy együtt éljünk a bűnünkkel, jelentéktelennek állítjuk be, állandóan igazoljuk magunkat, azt gondoljuk, nem vagyunk rosszabbak másoknál, így azonban bezárjuk a lélek zárait, bezárva maradunk, a rossz rabjaiként. Egy másik akadály a szégyen, hogy feltárjuk szívünk titkos kapuját. A szégyen igazából hasznos tünet, mert azt jelzi, hogy el akarunk szakadni a rossztól, ugyanakkor nem szabad félelemmé vagy rettegéssé válnia. Van egy harmadik veszély is, mégpedig a kaputól való eltávolodásé: ez akkor történik, amikor beburkolózunk nyomorúságainkba, szüntelenül emésztjük magunkat, a negatív dolgokat összekötjük egymással, s végül a lélek szakadékos mélységébe süllyedünk. Sőt összebarátkozunk a szomorúsággal, amit nem akarunk, elbátortalanodunk, és gyengévé válunk a kísértésekkel szemben. Ez azért történik így, mert egyedül maradunk magunkkal, bezárkózunk és elmenekülünk a fénytől; pedig csak az Úr kegyelme szabadít meg minket. Engedjük tehát kiengesztelni magunkat, hallgassunk Jézusra, aki azt mondja a fáradtaknak és a nehéz terhektől szenvedőknek: „Jöjjetek hozzám” (Mt 11,28). Ne maradjunk hát magunkban, hanem menjünk hozzá! Nála felüdülésre és békére találunk!


A mai szentmisén jelen vannak az irgalmasság misszionáriusai, hogy megkapják megbízatásukat, hogy Isten bocsánatának jelei és eszközei legyenek. Kedves testvéreim, kívánom, hogy segíteni tudjátok az embereket, hogy megnyissák szívük kapuját, leküzdjék a szégyent és ne meneküljenek el a fény elől. Kívánom, hogy kezetekkel megáldjátok és felemeljétek testvéreiteket és nővéreiteket, atyai szeretettel, hogy rajtatok keresztül elérje az Atya tekintete és keze gyermekeit és begyógyítsa sebeiket.

Istennek egy másik hívását is hallottuk, mégpedig Joel prófétától: „Térjetek vissza hozzám teljes szívetekből” (Jo 2,12). Nem nehéz belátni: valamennyien látjuk, mennyire nehezünkre esik valóban bízni Istenben, rábízni magunkat félelem nélkül, mint Atyára; mennyire nehéz szeretni másokat ahelyett, hogy rosszat gondolnánk rólunk; mennyire nehéz valódi javunkra tenni, miközben oly sok anyagi valóság vonz és csábít minket, melyek elenyésznek s végül leszegényítve hagynak magunkra minket. A bűnnek e történelme mellett Jézus elindította az üdvösség történelmét. A nagyböjtöt megnyitó evangélium arra hív minket, hogy legyünk a főszereplői ennek: ragadjunk meg három gyógyszert, három orvosságot, amelyek kigyógyítanak a bűnből (vö. Mt 6,1–6.16–18).

Első az ima, az Úr felé való megnyílás és a belé vetett bizalom kifejeződése: személyes kapcsolat vele, amely áthidalja a bűn által támasztott távolságokat. Az imában voltaképpen ezt mondjuk: „Nem vagyok elég önmagamnak, szükségem van rád, te vagy az életem és az üdvösségem.” Második a szeretetcselekedet, amely legyőzi a másoktól való idegenkedést. Az igazi szeretet ugyanis nem egy külső tett, nem azt jelenti, hogy atyáskodva odaadunk valamit lelkiismeretünk megnyugtatására, hanem annak a személynek az elfogadása, akinek szüksége van az időnkre, a barátságunkra és a segítségünkre. Harmadik pedig a böjt, a bűnbánat, amely megszabadít minket a mulandó dolgok függőségéből, megedz minket, hogy fogékonyabbak és irgalmasabbak legyünk. Meghívás az egyszerűségre és javaink megosztására: odaadunk valamit az asztalunkról és javainkból, hogy visszanyerjük a szabadság igazi értékét.


„Térjetek vissza hozzám – mondja az Úr –, térjetek vissza teljes szívetekből”: nemcsak néhány külső cselekedettel, hanem lényünk legmélyéből! Jézus ugyanis arra hív minket, hogy az imát, a szeretetcselekedetet és a bűnbánatot koherensen, hitelesen éljük meg, és mondjunk nemet a képmutatásra. A nagyböjt legyen a hamisság, a világiasság és a közömbösség áldásos „lemetszése” rólunk: ne gondoljuk, hogy minden jól van pusztán azért, mert jól érezzük magunkat; értsük meg, nem a megfelelés számít, de nem is a siker vagy a tetszés keresése, hanem a szív és az élet tisztasága; találjuk meg újra keresztény önazonosságunkat, vagyis a másokat szolgáló szeretetet, és nem az önmagát szerető egoizmust. Induljunk el együtt, egyházként, hamvazkodjuk – mi magunk is hamuvá válunk –, szemünket pedig szegezzük a megfeszített Krisztusra! Ő szeret minket, és így arra hív minket, hogy engedjük kiengesztelni magunkat Istennel, térjünk vissza hozzá, s így ismét rátaláljunk önmagunkra.


Hamvazószerda utáni csütörtök



Hamvazószerda utáni csütörtök


Böjt, imádság és jócselekedetek. E három szót ízlelgetjük a nagyböjt elején. Tegnap megtartottuk a hamvazószerdai szigorú böjtöt. A többség valószínűleg az Egyház által ajánlott módon: háromszori étkezés, de csak egyszeri jóllakás, mindez húsétel nélkül. Néhányan talán még ennél is szigorúbban, csupán kenyeret és vizet fogyasztva ezen a napon. Egyesek könnyebben, mások talán nehezebben viselték, de azért ők is túlélték. Holnap, pénteken ismét böjti és bűnbánati nap van. Talán már tervezgetjük, hogy milyen böjtöt vállalunk magunkra az idei nagyböjtben, milyen ételt vonunk meg magunktól. Emellett azt is átgondoljuk, hogy miként szeretnénk megújítani imaéletünket. És remélhetőleg egy-egy gondolat már azzal kapcsolatban is felvillan fejünkben, hogy kikkel tudnánk valamilyen jót cselekedni. Böjt, imádság és jócselekedetek. Önként vállaljuk ezeket, mindenki lelki beállítottsága és lehetőségei szerint.
Ezek mellett a nagyböjtben sokat találkozunk még a szenvedés, a betegség, a kereszthordozás gondolatával. Krisztus szenvedésére emlékezvén ki ne gondolna az emberi szenvedésekre? A szenvedést már nem önként vállalja az ember. A sors, az élet, az idő méri ránk – gondolják sokan. Istentől kapjuk – mondják mások. Büntetésként vagy próbatételként. Jézus azt ajánlja, hogy vegyük fel keresztünket és így kövessük őt. A szenvedést, a betegséget nem kell keresnünk és nem kell kérnünk, enélkül is elér minket. Rajtunk múlik, hogy kelletlenül elszenvedjük vagy elfogadjuk és az Úrral együtt hordozzuk.
Ma meglátogatok egy beteget vagy imádkozok a betegekért.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Előtted, Uram, bűnös és por vagyok: irgalmadból élek, neked köszönhetek mindent; alárendelem magam neked, hagyom, hogy fájdalmaid és szenvedéseid teljesen átalakítsanak; teljes engedelmességben és akaratodhoz simulva hagyatkozom terád.



2016. február 10., szerda

Hamvazószerda 2.



Hamvazószerda - Térjetek hozzám

„Térjetek hozzám teljes szívetekből, böjttel, sírással és jajgatással” Az Anyaszentegyház hamvazó szerdával bűnbánati időszakot kezd. Lényege az Istenhez fordulás, mégpedig teljes szívvel, egész egyéniségünkkel, minden erőnkkel. Ezt Isten mind az Ó-, mind az Újszövetségben ajánlja azoknak, akik az üdvösség útját keresik. Joel próféta mai üzenete: „Térjetek hozzám teljes szívetekből böjttel, sírással és jajgatással!” Urunk, Jézus Krisztus pedig nyilvános működésének kezdetén így kínálja programját az üdvözülni kívánóknak: „Betelt az idő, és elközelgetett az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban”. (Mk 1,15) Az Ószövetség is, az Újszövetség is Istenhez térést ajánl. Az Ószövetség emberi eszközöket ajánl, az Újszövetség pedig Isten kegyelmét nyújtja hozzánk érkezett Fiában. Ha Jézus tanítását figyeljük, akkor tudjuk, hogy a kettő együtt érvényes. Jézus alaptörvényében, a hegyi beszédben nyilatkozik így: „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy visszavonjam a törvényt vagy a prófétákat; nem azért jöttem, hogy megszüntessem, hanem hogy beteljesítsem”. (Mt 5,17) Az evangéliumban mindjárt meg is magyarázza, hogy mit jelent ez a beteljesítés a bűnbánati gyakorlatban. Ugyanazokat az eszközöket ajánlja, mint régen tették, de igazabb lélekkel.A böjt, vagyis a koplalás egész nap vagy csak részlegesen a nap egyik szakában, mint eszköz megmarad Jézus gyakorlatában is. „Amikor böjtöltök, ne legyetek búsképűek, mint a képmutatók. Ők ugyanis elváltoztatják az arcukat, hogy böjtölésükkel föltűnjenek az emberek előtt. Bizony, mondom nektek, ők megkapták már jutalmukat. Te, amikor böjtölsz, kend meg a fejedet, az arcodat pedig mosd meg. Ne lássák az emberek, hogy böjtölsz, csak Atyád, aki a rejtekben van; és Atyád, aki lát a rejtekben, megfizet majd neked” (Mt 6,16-18) Nálunk tehát a lelkület az érték. Az imádság lényege az Istennel való beszélgetés. A szándék más a régi és az új személetben: „Mikor pedig imádkoztok, ne tegyetek úgy, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és a terek sarkán állva imádkozni, hogy feltűnjenek az embereknek. Bizony, mondom nektek, megkapták jutalmukat. Te, amikor imádkozol, menj be a szobádba, zárd be az ajtódat, és így imádkozz Atyádhoz, aki a rejtekben van; akkor Atyád, aki lát a rejtekben, Megfizet majd neked”. (6,5-6) Miért? Mert te csak az Atyát keresed. A harmadik böjti segédeszköz az alamizsna, a jótékonykodás. „Ügyeljetek, hogy igazvoltotokat ne az emberek előtt gyakoroljátok, hogy csodáltassátok magatokat velük, mert így nem lesz jutalmatok Atyátoknál, aki a mennyben van. Amikor tehát adakozol, ne kürtöltess magad előtt, ahogyan a képmutatók teszik a zsinagógákban és az utcákon, hogy dicsőítsék őket az emberek. Bizony, mondom nektek, megkapták jutalmukat” (6,1-2) Jézus tehát a böjti eszközökkel valóban Istenhez akar vinni bennünket. Ez a nagyböjt célja most is, amikor a képmutatás mesterség, sőt életművészet lett ugyan, de értéke Isten előtt semmi. Istenben mindent megtalálunk, nélküle mienk lesz és marad a nyomor.


Himnusz LXXIV.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.
Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen.


HIMNUSZ

Ez most a kedvező idő,
kegyelmek napja ránk ragyog:
a lankadt földre hozza már
a böjt a boldog gyógyulást.
Krisztus nagy fénye tündököl,
üdvünknek nyitja napjait,
míg bűnnel sebzett szíveket
fegyelme gyógyít, jóra int.
Urunk, tarthassunk üdvösen
testben-lélekben böjtöket,
s utunkon biztos fény legyen
örök Húsvétod öröme.
Kegyes Háromság, tégedet
imádjanak már mindenek,
s kiket megújít nagy kegyed,
zengjük dicső, új éneked. Ámen.
 


Ferenc pápa: A szentévben javainkat is meg kell osztanunk!



Ferenc pápa: A szentévben javainkat is meg kell osztanunk!


Február 10-én, hamvazószerdán tartott katekézisében a pápa a jubileumnak, vagyis az ötvenévente előírt szentévnek az intézményéről és annak időszerű tanításáról elmélkedett. Igazságos és emberhez méltó társadalmat kell építenünk, ennek első lépése pedig az, hogy megossszuk javainkat a rászorulókkal.


Kedves testvéreim, jó napot és szép nagyböjti időszakot kívánok!

Milyen szép és sokatmondó, hogy ezt a kihallgatást épp hamvazószerdán tartjuk! Megkezdjük nagyböjti utunkat, ma pedig a jubileum ősi intézményével foglalkozunk; ősi dologról van szó, melyről a Szentírás tanúskodik. Különösképpen a Leviták könyvében olvashatunk róla, amely Izrael vallási és társadalmi életének csúcspontjaként mutatja be.

Minden ötvenedik évben, „az engesztelés napján” (Lev 25,9), amikor az Úr irgalmasságát az egész népre lehívták, a kürt hangja nagy felszabadulási eseményt hirdetett meg. A Leviták könyvében ezt olvassuk: „Legyen ez jubileum számotokra: mindenki kapja vissza birtokát, mindenki térjen vissza családjához. […] Ebben a jubileumi évben mindenki kapja vissza a birtokát” (Lev 25,10.13). Ha valaki kénytelen volt eladni földjét vagy házát, e rendelkezések szerint a jubileumi évben visszakaphatta; ha pedig valaki kölcsönszerződést kötött, de nem tudta azt törleszteni, akkor kénytelen volt hitelezőjének szolgálatába állni, a jubileumi esztendőben viszont szabadon visszatérhetett családjához és visszakapta minden tulajdonát.

Egyfajta „általános adósságelengedés” volt ez, mindenki lehetőséget kapott arra, hogy visszatérjen az eredeti helyzetébe, a szentév eltörölt minden tartozást, visszaadta a földet, és lehetővé tette, hogy mindenki ismét Isten népe tagjainak szabadságát élje meg. „Szent” népről van szó, melyben a törvényi előírások – mint például a jubileumra vonatkozó – a szegénység és az egyenlőtlenség megszüntetését szolgálták, méltó életet biztosítottak mindenkinek, valamint a föld igazságos elosztását, hogy legyen hol lakni és legyen miből kinek-kinek családját fenntartani. A központi eszme az, hogy a föld eredendően Istené, ő bízta rá az emberekre (vö. Ter 1,28–29), s ezért senki sem tarthat kizárólagos igényt rá, hiszen azzal egyenlőtlenséget teremtene. Erről ma érdemes újra elgondolkodni: szívében mindenki gondolja végig, nincs-e túl sok tulajdona! Miért nem ad belőle olyanoknak, akiknek semmijük sincs? A tíz százalékát, az ötven százalékát… Azt mondom: a Szentlélek adjon indítást valamennyiteknek!

A jubileummal az, aki leszegényedett, ismét hozzájutott a nélkülözhetetlenhez, az, aki meggazdagodott, visszaadta a szegénynek azt, amit elvett tőle. A cél az egyenlőségen és a szolidaritáson alapuló társadalom volt, amelyben a szabadság, a föld és a pénz ismét mindenki javát szolgálja, és nem csak kevesekét, ahogy ma is történik, ha nem tévedek… Az emberiség gazdagságának körülbelül nyolcvan százaléka – lehet, hogy az adatok nem pontosak – a lakosság kevesebb, mint húsz százalékának a kezében van. A jubileum arra szolgál – és ezt úgy mondom, hogy emlékezzünk csak az üdvtörténetre –, hogy megtérjünk, hogy szívünk nagyobb, jobb legyen, hogy jobban Isten gyermekei legyünk, több szeretettel éljünk. Mondok én nektek valamit: ha ez a vágy, ha a szentév nem éri el a zsebünket [a pénztárcánkat], nem lesz igazán szent! Értitek? Ez áll a Szentírásban! Nem a pápa találja ki: a Bibliában olvasható! A cél tehát – amint mondtam – az egyenlőségen és a szolidaritáson alapuló társadalom volt, amelyben a szabadság, a föld és a pénz ismét mindenki javát szolgálja, és nem csak kevesekét. A jubileumi évnek ugyanis az volt a szerepe, hogy segítse a népet a konkrét testvériségnek, egymás segítésének megélésében. Kijelenthetjük, hogy a bibliai szentév az „irgalmasság szentéve” volt, mert az emberek őszintén rászoruló testvéreik javát keresték.

Ugyanebbe a körbe tartoznak más intézmények és törvények is, melyek Isten népének életét irányították, hogy az Úr irgalmasságát az emberek irgalmasságán keresztül lehessen megtapasztalni. Azokban a szabályokban ma is érvényes útmutatásokat találunk, melyek elgondolkodtatnak minket. A bibliai törvény például előírta a „tized” beszolgáltatását, melyet a levitáknak, az istentisztelet vezetőinek szántak, akiknek nem volt földjük, továbbá a szegényeknek, az árváknak és az özvegyeknek (vö. MTörv 14,22–29). Gondoskodtak tehát arról, hogy a termésnek vagy a más tevékenységből származó javaknak a tizedét azok kapják meg, akik védelem nélkül és szükséget szenvedve éltek, és így egy viszonylagos egyenlőséget mozdítottak elő a népen belül, ahol mindenkinek testvérként kellett élnie.

Létezett az „első termésekre” vonatkozó törvény is. Mi volt ez? A termés első, legértékesebb részét meg kellett osztani a levitákkal és az idegenekkel (vö. MTörv 18,4–5; 26,1–11), akiknek nem volt földterülete, hogy így a föld számukra is a táplálék és az élet forrása legyen. „A föld az enyém, ti meg csak jövevények és vendégek vagytok számomra” (Lev 25,23). Valamennyien az Úr vendégei vagyunk, a mennyei hazára várunk (vö. Zsid 11,13–16; 1Pét 2,11), és az a feladatunk, hogy a bennünket befogadó világot lakhatóvá és humánussá tegyük. És mennyi „első termést” adhatna az, aki szerencsésebb annak, aki nehéz helyzetben van. Mennyi első termést! Nemcsak a föld terméseinek első részét, hanem minden munkaterméknek, a munkabéreknek, a megtakarításoknak, és sok mindennek, amink van, és amit csak elpazarlunk. Ez [az adományozás] ma is megtörténik! Az Apostoli Alamizsnahivatalba rengeteg levél érkezik egy kis pénzzel: „Ez a fizetésem egy része, szeretnék segíteni másokat.” Szép ez, segíteni másokat, a jótékonysági intézményeket, a kórházakat, az öregotthonokat… adni az idegeneknek is, azoknak, akik külföldiek és csak átutazóban vannak. Jézus átutazóban volt Egyiptomban.

A Szentírás épp erre gondolva buzdít nyomatékosan arra, hogy nagylelkűen válaszoljunk annak, aki kölcsönt kér, ne bonyolódjunk szánalmas számításokba, és ne kérjünk uzsorakamatot: „Ha veled élő testvéred nyomorba jut és nincs biztosítva a megélhetése nálad, akkor segítsd úgy, mint az idegent és a vendéget, s maradjon veled. Ne vond meg tőle a munkát, ne végy tőle kamatot, hanem féld Istenedet, hogy testvéred eléldegélhessen melletted. Ne kölcsönözz neki pénzt azért, hogy hasznot húzz belőle, sem pedig ételt, hogy kamatostul kapd vissza” (Lev 25,35–37). Ez a tanítás ma is időszerű! Hány család került utcára az uzsora áldozataként?! Kérlek titeket, imádkozzunk, hogy ebben a jubileumi esztendőben törölje ki az Úr mindnyájunk szívéből ezt a pénzsóvárságot, az uzsorát! Hogy ismét nagylelkűek és nagyvonalúak legyünk! Milyen sok, uzsora teremtette helyzetet vagyunk kénytelek látni, mennyit szenvednek és szoronganak a családok! Sok esetben pedig teljes kétségbeesésükben mennyien választják az öngyilkosságot, mert nem bírják tovább, nincs reményük, nem találnak feléjük nyújtott segítő kézre, csak olyan kézre, amely a kamatokat követeli. Súlyos bűn az uzsora, Istenhez kiáltó bűn! Az Úr viszont áldását ígérte annak, aki bőkezűen adakozik (vö. MTörv 15,10). Ő a kétszeresét adja vissza neked, lehet, hogy nem pénzben, hanem másban, de az Úr mindig a kétszeresét adja neked!

Kedves testvéreim! A Szentírás üzenete nagyon világos: meg kell nyílni bátran az osztozásra, ez az irgalmasság! Ha irgalmasságot akarunk Istentől, akkor kezdjük el gyakorolni mi magunk! Ez azt jelenti, hogy kezdjük el gyakorolni egymás között: az embertársak között, a családok között, a népek között, a földrészek között. Ha hozzá akarunk járulni egy szegények nélküli világ létrejöttéhez, akkor olyan társadalmat kell építenünk, amelyben nincs hátrányos megkülönböztetés, amely a szolidaritáson alapul, vagyis megosztjuk egymással javainkat és újraosztjuk az erőforrásokat a testvériség és az igazságosság nevében. Köszönöm!
Az általános kihallgatáson a pápa arra kérte a híveket, hogy kísérjék imáikkal Kirill moszkvai pátriárkával való február 12-i havannai találkozóját és azt követő mexikói apostoli útját.


Hamvazószerda



Hamvazószerda


A mai nappal megkezdődik a nagyböjt, a húsvétra való előkészület ideje. A bölcs ember jól tudja: akkor válhat ünneppé egy nap, ha arra valóban felkészül. Akkor telik meg örömmel a szíve az ünnep alkalmával, ha az előkészület során testét és lelkét egyaránt megtisztítja. A nagyböjt negyven napja erre a megtisztulásra ad lehetőséget. A nagyböjti időszak első napját hamvazószerdának nevezzük, amely elnevezés a naphoz kapcsolódó szertartásból ered. A hamvazás szertartása során a pap hamuval keresztet rajzol a hívek homlokára, miközben a két következő szöveg valamelyikét mondja: „Térjetek meg és higgyetek az evangéliumban!” vagy „Emlékezz ember, por vagy és porrá leszel.” E rövid szertartás célja nem csupán a nagyböjt kezdetének sajátos jelzése, hanem a bűnbánatra való felhívás.
Böjtölés, imádkozás, alamizsnálkodás. E három gyakorlatot ajánlja az Egyház a nagyböjti időszakra, s ezekkel kapcsolatban olvassuk Jézus tanácsát a mai evangéliumban. Az imádkozást könnyebben értjük, a böjt és az alamizsna azonban napjainkban sok hívő ember számára is idegenül hangzik. Mit jelentenek ezek? A böjt a test fegyelmezését jelenti, hogy jobban oda tudjunk figyelni a lelkünkre. A böjt a lelki tartalom, a lelki megújulás, a bűnbánat nélkül csak fogyókúra és koplalás. Az alamizsnálkodás a szegények, a rászorulók adománnyal való segítését jelenti, tágabb értelemben vonatkoztathatjuk mindenféle jócselekedetre, amit embertársainkkal teszünk.
Jézus tanácsa szerint a böjt, az ima és a jócselekedet gyakorlásával nem az emberi elismerést keressük, hanem kifejezzük Istennek bűnbánatunkat.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Atyám, vétkeztem ellened – mondom én is a tékozló fiúval – már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezz. Képmásodra teremtettél, nagy feladatokra hívtál, és én megbántással válaszoltam cselekedeteimben, beszédemben, gondolataimban. Én vétkem, én igen nagy vétkem! De rád tekintek, Uram, a te Fiad, a mi Urunk, Jézus Krisztus nevében, aki értem is vérét ontotta a kereszten: bocsásd meg bűneimet, vétkeimet, gyöngeségeimet!
Te vagy az örök szeretet, fogadj ismét gyermekeddé, és tarts meg kegyelmedben! Tiéd akarok lenni, tiéd akarok maradni mindörökre.



2016. február 9., kedd

Hamvazószerda



Hamvazószerda


Ember, emlékezz rá, hogy porból vagy és porrá leszel

„Íme, most van a kellő idő, íme, most van az üdvösség napja” Amikor Urunk, Jézus Krisztus megkezdte nyilvános működését, abbahagyta addigi iparos munkáját. A teremtés első isteni terve arról szólt, hogy a látható világ legfőbb teremtménye az ember lesz: „Alkossunk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra!” (Ter1,26) Isten nevében uralkodik majd a föld anyagán, az élettelenen megjelenő növény- és állatvilágon. A földön értelmével megismeri Istent, meg tanulja szeretni és szolgálni Őt önmagában és emberi teremtményeiben. Így a szeretetben komoly érdemeket gyűjthet: boldogíthatja a rábízottakat, és ezeket az érdemeket Isten a mennyei boldogságban egyenértékű örök boldogsággal jutalmazza. Ez a terv átalakult embermentő tervvé, mivel az ősszülők engedetlenségükkel súlyosan megbántották a végtelenül jó Atyát. Ezért kell Jézusnak szenvedő-megváltásra felkészülnie. Keresztelő János igehirdető helyén bemutatja őt az Atya az égből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik”(Mt 3,17) a Szentlélek galamb képében felette lebeg. Keresztelő János tanúskodva rá mutat. Jézus onnan egy hatalmas hegyhez megy, ami tele van sok barlanggal. Egyet kiválaszt és letelepedik negyven napra. Egyedül van, az Atyjával és a Szentlélekkel. Nem kellenek szavak, együtt gondolják ugyanazt az azonos isteni értelemmel, együtt akarják a megváltás mozzanatait. Csak Jézus emberi értelmének és akaratának kell idő, amíg mindent felfog és mindent elfogad. A teste pedig emberi táplálék nélkül éli át a negyven napot. A kis barlang őrzi és bámulja. Negyven nap elmúltával Jézus felkészülten a nagy küldetésre kilép a barlangból. Íme, ott áll előtte legnagyobb ellensége, a sátán. Leskelődött eddig, most kísérteni akar. Azaz hazudni. Mert ehhez ért. Először kenyérügyben próbálkozik. El akarja hitetni Jézussal, hogy nem kell dolgozni érte. Az Isten mást mond, s neki van igaza. Másodszor az öntelt nagyságot ajánlja: Ugorjon le a templom párkányáról, és teljes a világhír. A nyak a gondolkodó fejet kell, hogy hordja, nem egy öngyilkos idegközpontot. Harmadszor megmutatja a világ összes pénzét: ha leborulsz előttem és imádsz, mind neked adom. Ezt sok szánalmas ember elhiszi, s megteszi a legnagyobb rosszat: elhanyagolja a legfőbb tennivalóját az Isten imádását, és a szerencsétlen becsapott mindent elveszít. Jézussal mi is nagyböjtöt tartunk.


Himnusz LXXIII.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.
Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.


HIMNUSZ

Világfenntartó Istenünk,
te mozdulatlan őserő,
aki a napfény idejét
időszakonként megszabod,
világos alkonyt adj nekünk,
ne áldozzék le életünk,
de szent halál jutalmaként
örök dicsőségedbe vígy.
Add meg, kegyelmes jó Atya,
Atyának egyszülött Fia,
és Szentlélek, Vigasztalónk,
egyetlen Úr, örök király. Ámen.
 


Ferenc pápa homíliája a kapucinus rend tagjaival együtt bemutatott szentmisén



Ferenc pápa homíliája a kapucinus rend tagjaival együtt bemutatott szentmisén


Kapucinusok a pápával a katedra oltárnál - REUTERS


Pio és Lipót atya, az irgalmas gyóntatás nagy szentjei földi maradványainak a jelenlétében mutatott be szentmisét Ferenc pápa kedd reggel fél nyolckor a Szent Péter bazilika katedra oltáránál. A szentmisére Ferenc pápa meghívta a világ összes kapucinus rendtagját, hogy együtt mutassák a be legszentebb áldozatot, két jeles rendtársuk testi közelségében. A pápai szentmise, minthogy a bazilika legelső részében zajlott, a főoltár mögötti térben, nem akadályozta, hogy közben a hívek folyamatosan elhaladjanak a két szent kristálykoporsója előtt, közbenjárásukat kérve.
Az alázatos pap bűnösnek érzi magát és nagy megbocsátó lesz a gyóntatószékben
Ferenc pápa homíliájában a gyóntatás nagyszerűségéről beszélt: „A ti hagyományotok, a kapucinusoké a gyóntatás hagyománya. Megannyi derék gyóntató van köztetek, mert bűnösnek érzitek magatokat. Ők tudják, hogy bűnösek Isten nagysága előtt és ezért állandóan imádkozzák: Hallgass meg, Uram és bocsáss meg nekem! És mert így imádkoznak, tudnak megbocsátani. Ellenben amikor az ember elfelejti, hogy ő maga megbocsátásra szorul, lassanként elfelejti az Istent és elfelejt bocsánatot kérni és nem tud megbocsátani. Az alázatos ellenben bűnösnek érzi magát és nagy megbocsátó lesz a gyóntatószékben. Azok pedig, mint a törvény doktorai, akik tisztának és mesternek érzik magukat, azok csak ítélkezni tudnak.
Aki gyónni jön, az megerősítést keres, megbocsátást és békét akar a lelkében
Testvérként szólok hozzátok, mint gyóntatókhoz, különösen is most az Irgalmasság évében: a gyóntatószék a megbocsátásért van! Ha nem tudsz feloldozást adni - tegyük fel – akkor legalább ne ostorozz! Aki gyónni jön, az megerősítést keres, megbocsátást és békét akar a lelkében. Egy atyát keres, aki átöleli őt és azt mondja neki: „Az Isten szeret téged”. Nem szívesen mondom, folytatta a pápa, de a többség itt biztosan hallott már ilyet: „Én többé nem megyek gyónni, mert egyszer ezt  kérdezte tőlem a pap…”. De ti, kapucinusok, rendelkeztek az Úr különleges adományával és ez a megbocsátás. Arra kérlek benneteket, soha nem fáradjatok bele a megbocsátásba!
Történet a „túl sok” megbocsátásról
Ferenc pápa ezután elmondott egy történetet: Egy másik egyházmegyében megismert egy papot, aki elöljáró, gvárdián lett egy kegyhelyen. Hosszú sor kígyózott a gyóntatófülkéje előtt és jött hozzá mindenféle ember, papok, gazdagok és szegények, mindenki! Nagy gyóntató volt, mert mindig talált megoldást a feloldozásra vagy legalább arra, hogy a lélek békében menjen el, egy öleléssel... Egyszer elmentem hozzá és ezt mondta nekem: Te püspök vagy és te megmondhatod nekem: „Azt hiszem, hogy vétkezem, mert túl sokat megbocsátok és ezért aggodalmaskodom. De miért? Nem is tudom hogyan, de mindig megtalálom, hogy megbocsássak”. Én erre megkérdeztem tőle, hogy ilyenkor mit csinál, amikor ezt érzi? Bemegyek a kápolnába, felelte, a tabernákulum elé és ezt mondom az Úrnak: „Bocsánat, Uram, bocsáss meg nekem, mert túl sokat bocsátottam meg. De Uram te voltál az, aki ezt a rossz példát adtad nekem!” Íme, legyetek hát a megbocsátás, a kiengesztelődés és a béke emberei.
A megbocsátásnak sokféle a nyelvezete
„A megbocsátásnak sokféle a nyelvezete – folytatta a pápa. A szó nyelvezete, aztán a gesztusoké. Ha valaki gyónni jön, mert valami súlytól szeretne szabadulni, de nem tudja elmondani, akkor maga az, hogy eljön gyónni azt jelzi, hogy meg akar változni, nem akarja azt többé csinálni és ezt elmondja azzal, hogy eljön gyónni. Nem, nem kell szükségképpen kérdezgetni! – ajánlotta a pápa. Ha valaki eljön, jön mert nem akarja a rosszat tovább folytatni. De sokszor nem tudják, mert, pszichikai körülmények tartják kötésben, az életük, a helyzetük…  „Ad impossibilia nemo tenetur” – tette hozzá:  „Lehetetlenre senkit nem lehet kötelezni!”.
Tágas, megbocsátó szív kell, Isten simogatása kell a gyóntatáshoz
Tágas, megbocsátó szív kell, mert a megbocsátás egy mag, Isten simogatása. Bízzatok Isten bocsánatában! És ne essetek a pelagianizmusba, mely így szól: ezt és ezt kell csinálnod! De hiszen a tiétek a megbocsátás karizmája! Vegyétek elő, újítsátok meg! Aki nem tud megbocsátani, az úgy végzi, mint a törvény doktora, és nagy vádló lesz. És ki a nagy vádoló a Bibliában? A sátán! Tehát vagy Jézus hivatalát végzed és megbocsátasz, vagy az ördögét és akkor elítélsz és vádolsz! Én nem tudok nektek mást mondani. Kérem mindehhez az Úrtól a kegyelmet minden gyóntató számára, mindnyájatok számára, de magam számára is” – zárta homíliáját Ferenc pápa kedd reggel a kapucinus atyákkal együtt bemutatott szentmise homíliájában.