Felebarátainkban viszontszeretjük Krisztust – Erdő Péterrel ünnepelték a bátai kegyhely megújulását

Hagyományosan Magyarország egyetlen Szent Vér-kegyhelye a célpontja a Pécsi Egyházmegye zarándoklatának. Idén szeptember 14-én megszépült templom és tér várta a híveket. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készület jegyében Erdő Péter bíboros, prímás áldotta meg a megújult tereket.

Ünnep van a Sárköz fölé magasodó Klastrom-dombon, Magyarország egyetlen eucharisztikus kegyhelyén. A Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén óriási zarándoksokaság ünnepli a 600 éves búcsújáróhely megújulását. A középkorban királyok, főpásztorok látogatták Bátát, mely eucharisztikus csodára épült, a török pusztítás idején megsemmisült, majd újjáépült az 1938-as eucharisztikus világkongresszusra való készület során. Most, amikor másodízben ad otthont hazánk a világeseménynek, megújult templom és tér fogadja a lelki megerősödést kereső zarándokokat.

Hagyományosan ehhez a szeptemberi ünnephez kapcsolódva tartják a Pécsi Egyházmegye zarándoklatát Bátán. Az egyházmegye idei, hatodik útjának lelki tartalmát megfogalmazó mottó – „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” – a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készületet hivatott segíteni. A gyalogos és kerékpáros zarándokút az Eucharisztiát állította az elmélkedések középpontjába. Több százan, fiatalok és idősebbek, az egyházmegye katolikus oktatási intézményeinek és plébániáinak közösségei vállalták a fizikai erőfeszítést. Két irányból közelítették meg Bátát. Mohácsról 25 kilométert tettek meg a reggel 7 órai indulás után, Bátaszékről pedig 9 órakor indulva tíz kilométert gyalogoltak.

A menet végig imával, énekkel, hosszú csendekkel haladt Udvardy György apostoli kormányzó vezetésével. Az alakomra imafüzet készült a zarándokok számára, kibontva a központi témát. Mit jelent az Eucharisztia? – az Eucharisztia, mint hálaadás, mint valóságos jelenlét, mint áldozatvállalás, mint a szeretet forrása, mint barátság, mint közösség, mint az örök élet kenyere, mint a papság ajándéka, mint ünnep – e szempontok mentén vezette a zarándokok elmélkedését Nyúl Viktor, az egyházmegye pasztorális helynöke. A tanításokat kérdések sora követte: Milyen gyakran használom a köszönöm szót, merek-e a jelenben élni, adni az időmből, hogyan fejezem ki szeretetem, ki számomra a pap személye, építő tagja vagyok-e egyházközségemnek, hiszem-e az örök élet valóságát, milyen a vasárnapom, hogyan élem meg a barátságot?

E kérdések irányították a gondolatokat az úton. A nyárutó felhőtlen, gyönyörű napja, a táj varázsa, az ének, az ima felemelték a lelket, a Báron és Dunaszekcsőn tapasztalt vendégszerető agapé felüdítette a testet. Így jutott el a menet az 56-os úton az utolsó kanyarig, ahonnan a völgybe ereszkedve kitárult a látvány. Balról a bátaszéki templomtorony, jobbról, a Klastrom-domb magasáról a Szent Vér-templom fehér tornya köszöntötte az érkezőket. Elérve a Báta táblát, megszóltak a harangok. Isten hozott – fogadták a zarándokokat a viseletbe öltözött fiatalok, elkísérve őket az utolsó szakaszon. Még egy kaptató, és elértük a célt.

A kegyhely ünnepi díszbe öltözve várta a híveket. A templom előtti téren, a domb oldalába épített szabadtéri oltárral szemben állították fel a padokat. Sokan vagyunk, rengeteg az iskolás korú. A Pécsi Egyházmegye gyalogos és kerékpáros zarándokai főpásztoruk vezetésével a templomban, a NEK missziós keresztje előtt adnak hálát útjukért. Az oltár előtt rózsafüzért imádkoznak, miközben újabb és újabb csoportok érkeznek. A kivetítőn megismerhetjük Báta, mint búcsújáróhely történetét, szerepét és helyét királyaink – köztük Zsigmond és Mátyás – életében, a törökkori pusztulást, majd újjáépítést, képet kapunk az európai és magyarországi Szent Vér-kultuszról.

Udvardy György érsek köszöntötte az ünneplőket, köztük Baranya és Tolna megye kormánymegbízottjait, Báta és a környező települések polgármestereit, az oktatási intézmények vezetőit. A főpásztor kifejezte reményét, hogy a lelkipásztori tevékenység révén Báta a jövőben is meghatározó lesz a magyar egyház életében, és kérte Erdő Péter bíborost, áldja meg az épületet és az itt folyó lelki munkát. „Szent hely, ahol erőt tudunk meríteni abból, hogy Krisztus misztikus testének tagjai vagyunk” – fogalmazott a Pécsi Egyházmegye apostoli kormányzója.

Az ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka Erdő Péter bíboros volt, koncelebrált számos paptestvér, köztük Udvardy György érsek és Mayer Mihály nyugalmazott megyéspüspök.

Erdő Péter szentbeszédét teljes terjedelemben közöljük.

Nyolcvan éve annak, hogy újjáépült a bátai kegytemplom. Ma pedig azt is ünnepeljük, hogy felújították ezt a modern stílusú bazilikát. Ennek a búcsújáró helynek az újabb története szorosan összefonódik az eucharisztikus kongresszusokkal. A kései középkorban már nagy jelentőségű Szent Vér-búcsújáróhely volt Báta, de a török időkben elpusztult. 1539 és 1939 között romokban hevert a régi szentély. Különös öröm számomra, hogy most a jövő évi Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve megáldhatom a kívül-belül teljesen megújult kegytemplomot.

Hogy az utolsó vacsorán az Üdvözítő milyen poharat vagy kelyhet használt, erről a Biblia nem szól részletesen. Ám a hagyomány legszentebb ereklyeként őriz már a korai középkorban egy alabástrom kőből készült serleget, amelyet szent grálnak is neveztek. Ez az ereklye Spanyolországban ma is megtalálható. Számunkra persze nem a pohár alakja a fontos, hanem az a tény, hogy a tanítványok kezdettől fogva szilárdan hitték: az utolsó vacsorán a bor – bár íze és színe a régi maradt – valóban Krisztus vérévé változott. Az Oltáriszentségben Isten táplálékunk lett, testi életünkkel is közösséget vállalt. De Jézus az utolsó vacsorán már a feláldozott testét és vérét adta tanítványaink. Egyszerre volt szenvedő ember és ugyanakkor Istenként korlátlan úr a tér és az idő felett.

A mai evangéliumban Szent János szívünkig ható jézusi hasonlatot ad elő. Ahogyan Mózes felemelte a rézkígyót a pusztában, úgy fogják felemelni az emberfiát is, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Krisztus halála és feltámadása utat nyit számunkra az örök életre és az örök boldogságra. Ezért az egész keresztény világnak diadalmas és reményt adó jele a kereszt. Jelenti számunkra a végtelen isteni szeretetet, mely értünk, bűnösökért vállalta a szenvedést és a halált. Felszólítás számunkra a kereszt, hogy viszonozzuk Isten végtelen szeretetét, közvetlenül Isten felé imádságban és imádásban, és Krisztus felé, aki minden emberben megjelenik számunkra: „amit egynek tettetek a legkisebbek közül, nekem tettétek”. Ezért idézi emlékezetünkbe függelékében a Katolikus Egyház Katekizmusának összefoglalása az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit. Az éhség és szomjúság csillapítását, a foglyok és betegek látogatását, a halottak iránti kegyeletet, de a tudatlanok tanítását és a szomorúak vigasztalását is. Amikor hívő keresztények az életnek ezeken a területein szeretettel fáradoznak másokért – akár magánemberként, akár intézményes formában – Krisztus iránti hálájukat és odaadásukat fejezik ki. A kereszt jele emlékeztessen mindannyiunkat a szeretetnek erre a kötelességére.

De a kereszt reménységünk nagy jele is. Azé a reményé, hogy az élet nem ér véget a földi halállal, hogy minden szenvedés, nehézség, igazságtalanság vagy kudarc csak egy fejezete egy olyan történetnek, amely az örökkévalóságba tart, és a mindenható és irgalmas Isten szeretetével végződik.

A kereszt manapság sok vita tárgya. Egyesek nem szívesen látják, mások talán szívesen kitűznék mindenhová, de nem biztos, hogy veszik maguknak a fáradságot és a csendet, hogy elgondolkodjanak igazi értelméről. Pedig mindenütt, látható formában is itt van körülöttünk a kereszt. Az országban utazva városainkban, falvainkban, a mezőkön és az utak mentén megújulnak a régi szép keresztek, régi magyar, német vagy szláv feliratukkal, s a gyengéden megformázott szenvedő Krisztus alakjával, mely híven tükrözi a régi idők emberének ízlését és szeretetét. És a szép keresztek mellett gyakran megjelenik a friss virág, jelezve hogy Krisztus keresztje ma is vonzza hitünket és reményünket. De kereszt van templomaink tetején is. És ez a kereszt messziről látszik. Sokszor felkiáltó jelek ezek a templomok egy elszürkült, elfásult, zaklatott világban. A kereszt maga is missziót végez. Tanúságot tesz és hívogat.

A mai napon itt van körünkben a missziós kereszt, amely az eucharisztikus kongresszust készíti elő. Benne található a Kárpát-medence szentjeinek és boldogjainak ereklyéje. Sok közülük a legújabb idők vértanúja. Ők mindnyájan követték Krisztus példáját. Életüket adták katolikus hitünkért, szeretetből Isten és az emberek iránt. Sokszor nekünk is könnyebb megtalálni Krisztus követésének útját, ha ezeknek a szenteknek életéről elmélkedünk. Ők közel álltak hozzánk térben és időben. Közülük nem egyre kortársaink még személyesen is emlékeznek. Tudjuk hogyan éltek. Ösztönzést, indítást adhatnak számunkra is. Ugyanakkor pártfogóink és közbenjáróink, akik most is itt vannak velünk. Érdekli őket a mi sorsunk is.

Tekintsünk föl a megfeszített Krisztusra mi is bizalommal, mint hajdan a nép a rézkígyóra a pusztában, jussunk el rendszeresen ide, a templomba, magához az eucharisztikus Krisztushoz. Legyen a szentmise és a rendszeres szentáldozás éltető elemünk, reménységünk és erőnk forrása. A szentségi Jézus imádása pedig újítsa meg bizalmunkat a mindenható és irgalmas Istenben. Nézzünk a Szent Keresztre, és Krisztus iránti hálából nyissuk meg a szívünket azok felé az emberek felé, akikkel az életben találkozunk, hogy személyükben viszontszerethessük a megfeszített Krisztust.
Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged, mert Szent Kereszted által megváltottad a világot! Ámen.

A liturgia végén Erdő Péter megáldotta a megújult épületegyüttest. „Krisztus testében és vérében egyetlen nagy közösséget alkotunk. Több mint kétezren részesültek ma a szentáldozásban – a főpásztor zárógondolatai örömet fejeztek ki, és a kegyhely jelentőségére irányították a figyelmet. – Legyen ez a kegyhely nemzetközi viszonylatban is vonatkozási pont, ahol hitünknek egy nagyon lényeges igazságával találkozunk: a Szent Vér tisztelete a világegyház legaktuálisabb és legtöbbet vitatott problémáját jeleníti meg. Jézus meghirdette Isten szeretetét, mely minden emberre feltétel nélkül árad, a szegényekre, betegekre, bűnösökre, a távolállókra. Ugyanakkor azon a titokzatos, utolsó vacsorán elhangzó szavai – »Ez az én testem, mely értetek adatik, ez az én vérem, mely értetek kiontatik« – arról az áldozatról beszélnek, amit a népéért vállal. Milyen az Isten? Mindenkinek ad számolatlanul, ugyanakkor mégis áldozatot kíván? Igen, ez az Isten titka: Kész mindenkinek megbocsátani, mindenkit üdvözíteni akar, de megtérést kíván. Szabadságot ad, de erőfeszítést kér, ami a legdrámaibb pillanatban még az élet odaadását is jelentheti Isten és ember iránti szeretetből. A Szent Vér tisztelete ehhez a titokhoz vezet el. A keresztényeknek rá kell ébredni arra, hogy Jézus tanítása nem egyszerű életmódtanácsadás, hanem dráma. Kereszténynek lenni azt jelenti, erőfeszítésre van szükség ahhoz, hogy a nekünk rendelt hivatás alapján éljünk. Ehhez megkapjuk ez erőt is, Isten kegyelmét, az Eucharisztiát. Minden forrásom belőled fakad. Ezért vagyunk hálásak.”

Zárógondolatait követően a zarándokok felsorakoztak az eucharisztikus körmenetre. A kereszt és zászló legelöl, mögötte a viseletbe öltözött bátaiak, a cserkészek, a Szent Sír Lovagrend tagjai. A Szent Vér-ereklyét Sümegi József diakónus, a kegyhely őre hozta díszes tartójában, Erdő Péter a monstranciában az Oltáriszentséget. A zarándokok hosszú menete szinte körülölelte a templomot. Az ünnep főpásztori áldással zárult.

Hatodik alkalommal indultak útnak a zarándokok, hogy Mohács és Báta közötti imádságos menetük megerősítse közösségüket az egyházmegyében. Kezdetben tízen voltak, majd az évek során több százan lettek. Udvardy György kezdeményezése meghatározóvá vált a Pécsi Egyházmegye életében.

– Hogyan született ez az egyházmegye életét formáló kezdeményezés?

– Az Egyház folyamatosan keresi, hol és hogyan megszólítható a mai ember, mi felel meg leginkább vallásosságának. Ez az egyik prioritás a lelkipásztorkodásban. Nagy kincsként fedeztem fel, hogy két ősi hagyománnyal bíró kegyhely van az egyházmegyében, Máriagyűd és Báta. Korunkban a zarándoklás igen megfelelő vallási forma, mert leképezi az ember életét. Útra kell kelni, van cél, vannak útitársak, nehézségekkel kell szembenézni, egymás felé kell fordulni.

– Miben látja a zarándoklás legfőbb értékét?

– Sokféle motivációval indulunk el, de mindenkit megérint az út, menet közben mindenki formálódik. Nemcsak egyéni gondjainkat, szándékainkat, hanem kapcsolatainkat is alakítja, szükségszerűen megszületik a közösség élménye. Ez a közösség, amit az Egyház adni tud, ahol testvérei vagyunk egymásnak, de nem a szimpátia, nem érdekszövetség alapján, hanem mert Krisztushoz tartozunk. A keresztségben ez eggyé tesz bennünket, s ebből az egységből tudunk cselekedni. A zarándokút alakít, formál, meghatározó közösségélményt ad. Eltérő elköteleződéssel sokféle csoporthoz tartozunk életünk során. Hiszem, hogy az az ember, aki vállalja a zarándoklás gyötrelmeit, örömeit, lélekben megújult emberként tér vissza. De a zarándokhelyek liturgikus élményt is adnak, kisebb közösségeinkben gyakran meginog bennünk, tudunk-e ünnepelni, itt visszakapjuk a hitet, és megerősödünk. Tudunk ünnepelni, sőt, nagyon szép ünnepet készít nekünk az Egyház.

– Mit jelentett ez a hat év?

– Számomra az idei zarándoklat visszatekintés is volt. Hat évvel ezelőtt egy ősi kegyhely zarándoklatát szerettük volna megújítani, amire püspökelődöm, Cserháti József is tett már kísérletet, mégis bátor ugrás volt a vállalkozás. Az első évben maroknyi csapat voltunk, de másodszor is elindultunk. És évről évre nőttünk. Jönnek az emberek, és bekapcsolódtak az iskolák. Ennek nagyon örültem, mert fontosnak tartom, hogy a diákoknak legyen élményük egyházmegyéjük két kegyhelyéről. Láttuk, jobban fel kell készülni, jobban elő kell készíteni, hogy lelkileg valóban sokat tudjon adni. Így született meg egy felkészítő anyag, elmélkedéssel, énekekkel, amit elérhetővé tettünk a honlapunkon és elküldtünk iskoláinkba. Fejlődés volt számomra is, a magam gondolkodásában és a munkatársakkal való együttműködésben.

– Kezdettől járta az utat?

– Fontosnak tartom, hogy együtt menjek a hívekkel. Ha a zarándokút képezi az Egyháznak mint Isten zarándoknépének az útját, akkor erős szimbólum, ha a püspök pásztorként együtt zarándokol a népével. Nekem nagy élményt jelentett, de úgy érzékelem, a hívek számára is fontos ez. Ferenc pápa legutóbb az új püspököknek beszélt arról, hogy fontos, hogy a hívek között legyenek, elérhetők legyenek. A zarándoklat erre is alkalmat ad. Van lehetőség kölcsönösen feltenni kérdéseket, beszélgetni.

– Benne volt idén a búcsú gondolata?

– Így van, búcsúztam is. Tegnapelőtt találkoztam az egyházmegye papjaival, hogy elköszönjek tőlük. Egyikük megjegyezte, püspök atya, neked három nagy kedvenced volt, Máriagyűd, Báta és Püspökszentlászló. Szívemből szólt.

A fogyasztói társadalom törvényei nem a Szentírás törvényei – Beszélgetés Makláry Ákossal

Idén ünnepli megalakulásának 30. évfordulóját az 1989-ben létrejött Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ). Ebből az alkalomból szeptember 14-én, szombaton jubileumi kongresszust rendeznek az Országházban. Makláry Ákos görögkatolikus parókussal, a KÉSZ elnökével beszélgettünk.

– Harminc év már nagy idő egy szervezet életében, alkalom egyfajta összegzésre is…

– A rendszerváltozás hajnalán a KÉSZ azért jött létre, hogy a kommunizmus bukása után részt vegyen a magyar társadalom megújításában; Krisztus tanítását, az evangéliumot élesztőként, tartóra helyezett mécsesként mutassa fel az embereknek, más szóval „beleélje” a kereszténységet a hétköznapokba. Azóta országszerte hetvenöt csoportunk, közösségünk e szerint az elv szerint teljesíti küldetését. Az evangéliumot nemcsak a hívőknek és a vallásos életet élőknek, hanem az Egyháztól és a hittől távol élőknek, a keresőknek és az ateistáknak is szeretnénk megmutatni. Csoportjaink autonóm módon működnek, senkinek nem írjuk elő, hogy mit tegyen. Mindenkinek egyetlen mércét kell szem előtt tartania, az evangélium hirdetését. Közösségeink alulról szerveződnek, mert ők tudják, hogy helyben mire van éppen a legnagyobb szükség. Ez a szubszidiaritás elve, ami a kereszténydemokrácia egyik legfőbb alaptézise, és az egyházak is így működnek.

– Az egyes KÉSZ-csoportok tevékenységét hogyan kell elképzelni? Tegyük fel, ha egy településen nagy a szegénység, akkor felerősödik a karitatív szolgálat?

– „Szegények mindig lesznek köztetek…” Bárhol vagyunk a világon, mindig és mindenütt találunk rászoruló embertársat a környezetünkben. Karitatív tevékenységet bárki bárhol végezhet, és végezzen is. Ferenc pápa tanításának egyik központi eleme ez. Emellett azonban az evangelizációnak rendkívül sok módja és eszköze van. Úgy látom, manapság sokan azt szeretnék, hogy a keresztények csak és kizárólag a fizikai értelemben rászorulókkal foglalkozzanak, másra ne is figyeljenek. Jézus is sokat törődött a betegekkel és szegényekkel, de mellettük gondja volt a középrétegre, a vezetőkre, az értelmiségre is. A karitatív tevékenység mellett minden csoportnak és közösségnek meg kell találnia sajátos feladatát: kulturálisan, ökumenikusan, lelkiségileg vagy éppen a település életének alakításában szolgálnak az evangélium alapján. Bármit is teszünk, az evangélium hirdetését kell, hogy szolgálja.

– Beletartozik ebbe az is, hogy a közelmúltban elítélték a közbeszéd durvaságát?

– Foglalkozunk azokkal a jelenségekkel, amelyek a keresztény embereket is érintik, amik között gyakran negatív témák is megjelennek. Rendszeresen közlemény formájában fejezzük ki véleményünket egy adott kérdésben. Amikor a közbeszéd tisztaságának védelméről szóltunk, a minden embernek kijáró tisztelet és méltóság isteni törvényéből indultunk ki. Mindnyájan Isten képmásai vagyunk, amiből következik, hogy a tiszteletet megnyilatkozásainkban és verbálisan is meg kell adnunk egymásnak. Helytelen és káros, ha valaki úgy válik híressé és közszereplővé, hogy trágárul beszél a másik emberről. Emellett azonban sok mással is foglalkoztunk, például a környezetvédelemmel és a teremtésvédelemmel.

– Az egyik helyi gond, a másik globális kérdés?

– Amikor mi, keresztények teremtésvédelemről beszélünk, nem egyfajta új keresztény zöld mozgalom nevében tesszük ezt. A teremtésvédelem az Isten által teremtett egészet jelenti, melyben benne vannak az élőlények, benne van a Föld, a levegő, a talaj, a víz védelme is, de beletartozik az életet vezérlő isteni törvények megtartása is. Így az előbb említett emberi méltóság, a család védelme, a házasság szentsége, az élet védelme, a helyesen értelmezett szexualitás stb. Az isteni törvényeknek – amiket nevezhetünk természeti törvényeknek is – a tiszteletben tartása. Ez a teremtésvédelem, ami tágabb kört jelent a környezetvédelemnél.

– Lehet-e a keresztény értelmiségnek kovász szerepe olyan értelemben, hogy a hatalmon lévők lelkét jobban áthassa a krisztusi tanítás?

– Bő háromezer KÉSZ-tag van az országban, a keresztény értékeket magáénak valló értelmiség száma viszont ennek sokszorosa. A mi dolgunk, hogy feléjük is sugározzuk az erőt és a biztatást, hogy nem szabad meghunyászkodni és passzív maradni. Az ország vezetőiért a keresztények istentiszteleteiken rendszeresen imádkoznak, ahogyan mindig is tették, mert ez a természetes és belülről fakad. Ki az, aki nem szorul rá a Szentlélek bölcsességére? Ha megfigyeljük az USA elnökeinek megszólalásait, minden esetben imádságot kérnek vagy ígérnek, és Isten oltalmát kérik az országra. Vannak olyan helyzetek, amikor a vezetőknek tudomására kell hozni, hogy az evangélium alapján mi az, amivel egyetértünk, és mi az, amivel nem, mit tartunk jónak, és mit nem. A némaság, a vélemény elhallgatása, egy visszás dolog tisztességes fel nem tárása a mulasztás bűne lehet. Ezért szeretnénk minden időben a keresztény magyar értelmiségieket – ami természetesen nem diplomafüggő státusz, hanem a gondolkodó, a közjót szolgálni akaró emberekről van szó – erősíteni abban, hogy mindig mondják el őszintén véleményüket az elöljáróknak; ha szükséges, fogalmazzák meg szolidáris kritikájukat.

– Egy alapvetően gazdasági–materiális elveken nyugvó világban vajon mi, keresztények nem szorulunk-e törvényszerűen a társadalom peremére, mintegy gettóba?

– A gettó kifejezéssel kapcsolatban fenntartásaim vannak, mert az egy külső kényszer, egy kényszerített elkülönítés. „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket.” Nekünk, keresztényeknek nagyon fontos tudatosítanunk, hogy ki vagyunk választva. Ez óriási öröm és megtiszteltetés, és ebből fakadóan rendkívül nagy feladat. Ez a mi másságunk. Az egész világ arról szól, hogy a másságot tisztelni kell, így természetesen elvárjuk, hogy a mi másságunkat is tisztelje a világ. Mi nem csupán ebben a világban élünk, mert isteni törvényeket tartunk elsődlegesnek, amelyek sokszor összeütközésbe kerülnek az evilági trendekkel és törvényekkel. Ez feszültséget teremt, leginkább akkor, amikor az adott politikai–gazdasági–társadalmi rendszer nem humánus. Amikor nem szolgálja, hanem kihasználja az embert, és maga alá gyűri. Ilyen esetben szikrázik ez a feszültség, mert kiütközik a keresztények mássága. Gondoljunk csak a diktatúrákra, a mai világban is zajló keresztényüldözésekre vagy a Benedek pápa által fókuszba helyezett relativizmus diktatúrájára. Mi mások vagyunk, és ezt a másságot nem szégyellnünk kell, hanem büszkének kell lennünk rá.

A fogyasztói társadalom törvényei nem a Szentírás törvényei. A keresztény embernek ebben a világban nehéz a dolga, mert nem látványos a szembenállás. Könnyen belesodródunk mi is a fogyasztói társadalom folyamába, elvárásaiba és megszokásaiba. Keresztény közgazdászok mondják, hogy mindenből eggyel több van, mindenből elég lenne eggyel kisebb, mert túl sokat vásárolunk és fogyasztanunk. A krisztusi alázatot és szegénységet a fogyasztói társadalomban sokkal nehezebb megélni, mint korábban. Könnyebb azonban, ha a keresztények élő közösségekhez tartoznak, mégpedig nem virtuális és az antiszociális média által létrehozott közösségekhez, hanem hús-vér–lélek emberek által alkotott csoportokhoz. A mai világban azért van nehéz dolgunk, mert elfelejtjük a közösséghez való tartozás mély örömét, pozitív kontrolláló hatását, nevelését és evangelizáló hatását. Mi ezért próbálunk meg minél több csoportot létrehozni. Ebbe a feladatba állunk bele mi is, amikor azt szorgalmazzuk, hogy minél több hasonló értékrend alapján élő keresztény ember találja meg egymást, és hozzon létre szigeteket a társadalomban.

– Milyen területeken lehet kiemelkedő a keresztény értelmiségiek szerepe a társadalom megújításában?

– Ha mi, keresztények egyénileg is felfedeznénk az imádság fontosságát és örömét, akkor nagy lépést tennénk előre a társadalmi megújulás felé. Az Úr Jézus is gyakran elvonult imádkozni, szüksége volt arra, hogy közösségben legyen az Atyával. A második, amiről az imént beszéltünk, az értékeket megélő közösséghez való tartozás. A harmadik pedig, hogy legyünk büszkék arra, hogy magyar keresztények vagyunk, arra hogy ezer év után is a Kárpát-medencében élünk. Szent István eszméje ma is él, ezt az örökséget büszke magyar keresztényként kell tovább adnunk gyermekeinknek.

– A KÉSZ jubileumi kongresszusát Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén tartják, a következő mottóval: „Mert nem csak magadnak születtél.” Tömör megfogalmazása a krisztusi tanításnak.

– Az idézet alapítónk, Csanád Béla atya versének egyik sora. Benne van az a krisztusi tanítás, hogy nem zárkózhatunk be a saját életünkbe, mert küldetésünk van a másik ember felé. A kongresszus mindig ünnep, ami egyszerre múltidézés és jövőbe tekintés. Számunkra fontos és hiteles embereket hívtunk meg, olyan egyházi és állami vezetőket, akik az egész nemzetben gondolkodnak. Kíváncsiak vagyunk a véleményükre, hogyan látnak bennünket és a mai magyar kereszténységet. Természetesen az is érdekes és fontos, hogy a vezetők milyen jövőképpel rendelkeznek.

„Bocsánatot kérünk” – A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia gyermekvédelmi közleménye

Az alábbiakban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) gyermekvédelmi közleményét olvashatják.

Az utóbbi időben azt tapasztaltuk, hogy a közvélemény egyre fontosabbnak tekinti az ifjúság- és gyermekvédelem témáját az élet minden területén. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia kijelenti, hogy mindenütt, különösen pedig az Egyházban elfogadhatatlannak tartja és minden lehetséges eszközzel fellép a kiskorúak bántalmazása és a sérelmükre elkövetett szexuális visszaélések ellen. Sajnálattal és együttérzéssel vagyunk mindazok iránt, akik gyermekként sérelmet szenvedtek el. Imádkozunk az ilyen jóvátehetetlen cselekedetek áldozatainak lelki békéjéért, a sebek begyógyulásáért, és az elkövetők helyett bocsánatot kérünk.

Akiről ilyen cselekedet bebizonyosodik, annak nincs helye a papság sorában. Az egyházi jog lehetővé teszi a legsúlyosabb büntetés alkalmazását számos olyan esetben is, amelyek a világi jog szerint nem büntethetők.

Az MKPK üdvözli Ferenc pápa 2019. május 7-én kelt Vos estis lux mundi kezdetű rendelkezését, amely a gyermek- és ifjúságvédelem kapcsán előírja, hogy az egyházmegyéknek a bejelentések kezelésére állandó rendszert kell felállítaniuk egy éven belül, amely könnyen elérhető.

Ennek szellemében az MKPK tagjai határozatot hoztak annak a szolgálatnak a felállításáról, amely az egyes egyházmegyék területéről fogad minden olyan panaszt, amely az egyházi személyek által történt bántalmazással vagy szexuális visszaéléssel kapcsolatos, különös tekintettel a kiskorúak és sebezhető személyek védelmére, hogy az ilyen eseteket az egyházmegyék, illetve a szerzetesrendek minél előbb kivizsgálhassák és a sértettek segítséget kapjanak.

Pécs, 2019. szeptember 4.

a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

„A Lelket ne oltsátok ki” – Diakónussá szentelték Orosz István Mokioszt

A görögkatolikus egyházi év első napján, szeptember 1-jén a Nyíregyházi Egyházmegye megyéspüspöke, Szocska A. Ábel a kállósemjéni görögkatolikus templomban diakónussá szentelte Orosz István Mokioszt.

A fiatal alszerpap diakónussá szentelését sokan kísérték figyelemmel, az egykor Rómában vele együtt tanuló latin és görögkatolikus rítusú papok, diakónusok, kispapok; a kállósemjéni hívek mellett többek között az ópályi és hodászi közösségek; húsz papi szolgálattevő, köztük édesapja, Orosz István atya, apósa, Tóth Elek atya, Papp Tibor főhelynök, valamint Tóth Tamás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára, illetve a templomban és kertjében összegyűlt hívek.

Szocska Ábel püspök néhány hónappal ezelőtt tett kánoni látogatást a kállósemjéni közösségben, akkor és most is szeretettel fogadták a hívek a főpásztort, aki tanításában ezúttal egy Szent Pál-i gondolatot állított a középpontba: „A Lelket ne oltsátok ki” (1Tessz 5,19).

A megyéspüspök a szertartáson végzett diakónusi feladatok közül egy mozzanatot emelt ki, mely a hívek elől elzártan, a behúzott függönyök és bezárt ajtók mögött történik: a szerpap forró vizet visz a szertartást végző papnak, aki azt ráönti a már egyesített szentségre. E forrásban lévő víz liturgikus megnevezése a zeon, melynek jelentése: ami forr, buzog, amiben élet van.

A szentírási igeszakasz és a liturgikus cselekvés összefüggésére a következőképp világított rá Szocska Ábel: a zeon használatára azért van szükség, hogy a hívek ne hideg adományokat vegyenek magukhoz a szentáldozáskor, hiszen az élő Krisztusban részesülnek. Ez a melegség, buzgóság, tűz átjár minket.

„Az ember életét betölti a buzgóság, elszántság, lelkesedés, mikor valamilyen különleges esemény történik: a diakónusszentelés is ilyen erővel visz tovább az Isten felé. De előfordulhat, hogy ez a buzgóság alábbhagy, kihűl” – ennek magyarázatát az egyházatyák tanításai alapján összegezte: a saját gyengeségünk, hiúságunk; a környezet hatása; esetleg, hogy tudatosan elfojtjuk a lelkiismeretünk szavát. Ez mind abba az irányba visz, hogy elfordulunk az Istentől, lelkesedésünk tüze alábbhagy, felszínes keresztényekké válunk.

„Mit tegyünk, hogy a buzgóság ne lankadjon az életünkben?” – tette fel a kérdést Szocska Ábel püspök, s a választ egy hasonlattal adta meg: azt, amit egy áthűlt, átfázott ember felmelegítéséért tennénk. „Térjünk be egy meleg szobába: lelki értelemben a templomba, az egyház közösségébe, hogy az Istentől kapott tűz lángra lobbanjon újra. Egy forró tea: a lelkiatya gondolatai; a kályha, mely meleget ad: a Szentírás; zsibbadt részeink dörzsölése: a karitatív jócselekedetek; a gyógyszer: a szentségek – ha kezd kihűlni a tűz, ezek segítenek, hogy a Lélek ne oltódjon ki. A forró zeon minden szertartáson emlékeztessen a Lélekre, mely benned kell, hogy buzogjon” – tanította Orosz István Mokioszt, s vele a hallgatóságot is.

A prédikáció után az oltárra helyezték az adományokat, a diakónusjelölt ezek mellé hajtotta oda fejét, melyre a főpásztor ráborította omoforját, kereszt alakban megjelölte, s kézrátételével, csöndes és fennhangon mondott imáival a Jóistennek ajánlotta. A diakónusi öltözék és jelvények felöltése után az új diakónus megkezdte szerpapi szolgálatát.

A szertartás végén Szocska Ábel tájékoztatta a híveket az újszentelt megbízatásáról: Orosz István Mokiosz püspöki diakónusként és személyi titkárként szolgál szeptember 1-jétől a püspöki hivatalban.

Orosz István Mokiosz szentelése után elmondta, hogy a János evangéliumában olvasható szeretetre való felszólítást szeretné magáévá tenni, s életével tanúságot adni az Úr irántunk megnyilvánuló szeretetéről –, ezért választott jelmondata is innen való: „Arról ismeri meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt” (Jn13, 35).

Orosz István Mokiosz 1991. május 9-én született Debrecenben, papi családban nevelkedett. Középiskolai tanulmányait a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnáziumban végezte.

Áldozópap édesapja mellett gyermekkorának szerves része volt a folytonos ministránsszolgálat, ám a meghívás a gimnázium utolsó évében, egy ifjúsági zarándoklaton érkezett hozzá, ekkor döbbent rá, hogy az út számára az Istenhez a papi hivatáson keresztül vezet. Az érettségi után 2010-ben felvételt nyert a Görögkatolikus Papnevelő Intézetbe. Az előkészítő évet Budapesten, a Központi Papnevelő Intézetben töltötte, majd két évet a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán.

Képzése 2013-tól Rómában a Pápai Német-Magyar Kollégiumban folytatódott. A Pápai Gergely Egyetemen szerzett teológia diplomát 2016-ban. Közvetlenül ezután a Pápai Lateráni Egyetem Szent Ágoston Patrisztikus Intézetében folytatta tanulmányait, ahol 2019-ben szerzett licenciátust.