2019. szeptember 23., hétfő

Reklám, prozelitizmus, minősítő jelzők nélküli kommunikációt! – Ferenc pápa beszéde



Reklám, prozelitizmus, minősítő jelzők nélküli kommunikációt! – Ferenc pápa beszéde

„Egymás tagjai vagyunk” címmel tartja közgyűlését ezekben a napokban a Szentszék Kommunikációs Dikasztériumának vezetése. Ferenc pápa ebből az alkalomból fogadta hétfőn reggel kilenc órakor a dikasztérium 500 tagját. Előre megírt beszédét nem olvasta fel, hanem átnyújtotta Paolo Ruffini prefektusnak, a dikasztérium vezetőjének, aki 2018. július 5-én kapta tőle a megbízatását. Most arra kérte őt, hogy továbbítsa és ismertesse a munkatársainak a hivatalos szöveget, „mert ha felolvassa, akkor sokan elalszanak rajta”. Ferenc pápa végül szabadon rögtönzött beszédében a kommunikátor három fontos feladatát emelte ki. Először is saját maga vonódjon bele a kommunikációba, legyen része annak. Másodszor kerülje a prozelitizmust, ne csináljon reklámhíreket és legfőképp kerülje a minősítő jelzők használatát. Az utolsó és legfontosabb szempont a kommunikátor számára, hogy tudjon a mártírok, Krisztus tanúságtevői módjára kommunikálni, egészen a vére ontásáig.

A kommunikáció belülről jön és kifelé fordul

A kommunikáció egy magatartás, nem pedig irodai munka, ahol reklámot készítenek – kezdte beszédét a pápa. A kommunikáció az Isten iránti vágyat fejezi ki, vagyis közölni önmagát, amit a teológusok perikorézisnek neveznek és azt jelenti, hogy az ember először önmagán belül kommunikál, aztán másoknak. A kommunikálás Isten létéből vesz kezdetet és ugyanazt a magatartást akarja folytatni. Nem tud egyedül maradni, mert szüksége van a kommunikációra, hogy  közölje, ami az övé és amit a világban igaznak, igazságosnak, jónak és szépnek gondol.

A kommunikáció az egész embert igényli

A kommunikáció az egész embert igényli, mert lelkével, testével és elméjével kommunikál az ember, szívével és a kezével. Mindennel. Idézte a pápa „földjének” a mondását: az ember a „testével tűzbe veti magát”, semmitől sem kíméli magát. A legnagyobb kommunikáció a szeretet, amikor a szeretetben azt látja, hogy az a kommunikáció teljessége: szeretet az Isten és az ember felé.   

A kommunikátor hivatását a vértanúság dimenziója igazolja                                     

Hogyan kell kommunikálni? – tette fel kérdést a pápa. Az egyik dolog, amit nem szabad csinálni, a reklám. Ne csináljatok reklámot! – sürgette a pápa ismételten. Ne csináljatok úgy, mint ahogy azt teszik az emberi vállalkozások! Egy műszóval élve: Ne csináljatok prozelitizmust! A kommunikáció legyen keresztényi, ne prozelita. Ahogy XVI. Benedek mondta világosan: „Az egyház nem prozelitizmus, hanem vonzás révén gyarapodik”. Ez a vonzás a tanúságtétel. A mi kommunikációnknak tanúságtételnek kell lennie. Ha egy igazságot jóság és szépség nélkül akartok közvetíteni, hagyjátok abba, ne tegyétek! . Ha egy igazságot úgy akartok közvetíteni, hogy nem vonódtok bele abba, vagyis saját életetek tanúságtétele nélkül teszitek azt, akkor inkább ne csináljátok. A tanúságtétel aláírása ott van minden dolgunkban, amit teszünk. A kommunikátor hivatásának ez a vértanú dimenziója.

Az evilágiság kísértése, ne féljük, hogy kevesek vagyunk  

Szabadon fogalmazott beszéde második alapgondolataként Ferenc pápa a beletörődés és az evilágiasság veszélyeire mutatott rá, melyek oly sokszor belépnek a keresztény ember szívébe. Látjuk, hogy a világ egy pogány világ és ez nem újdonság. Kezdettől a világ mindig a pogányság jelképe. Jézus az utolsó vacsorán azt kéri az Atyától, hogy őrizze meg a tanítványokat, hogy ne essenek a világba, az evilágiasságba. Ennek a levegője nem újdonság a 21. században. Mindig volt veszély, mindig volt kísértés, mindig volt ellenség: az evilágiasság. Jézus pedig értük imádkozik, hogy az Atya mentse meg őket a világtól. Sokan pedig így gondolkodnak: Igen, egy kicsit be kell zárkóznunk, hogy egy kicsi, de hiteles egyház legyünk.

Kerüljük a lemondás, a panaszkodás és a belenyugvás rossz szellemét

Ferenc pápa kijelentette, hogy ő allergiás ettől a szótól: hiteles, autentikus. Ez a „kicsi, de hiteles” egy önmagunkba zárkózás, melyet megkísért a beletörődés. Kevesek vagyunk, de nem úgy kevesek, mint akik védekeznek, mert ők kevesek és az ellenség nagy. Kevesek vagyunk, mint a kovász, kicsik, mint a só: ez a keresztény hivatás. Ne szégyenkezz, hogy kevesen vagyunk és ne gondold, hogy az egyház jövője a választottak egyháza lesz. Ekkor úgy járnánk újból, mint egykor az esszénusok eretneksége. A lemondás, a panaszkodás és a belenyugvás rossz szelleme nem a Szentlélektől jön. Ne féljünk attól, hogy kevesen vagyunk. Igen kevesen vagyunk, de a misszió szándékával, hogy megmutassuk másoknak, hogy kik vagyunk. Ahogy Szent Ferenc küldte a testvéreket misszióba: „Hirdessétek az evangéliumot és ha szükséges, akkor szóval is”, vagyis a tanúságtétel áll az első helyen.

Nem a művészek, nem a prédikátorok és nem is az igaz és teljes hit őrzői éltetik az egyházat

Egy jelenlévő litván érsek láttán Ferenc pápa az általa kinevezett új kaunasi bíborosra utalt, aki sok év börtönbüntetést szenvedett. A vértanúk adnak életet az egyháznak, nem a művészek, nem a mi nagy prédikátoraink, és nem is az igaz és teljes hit őrzői. Nem, a mártírok. A vértanúk egyháza. A kommunikáció azt jelenti, hogy kommunikáljuk ezt a nagy gazdagságot, ami a miénk.    

Legyen a ti jelzők nélküli kommunikációtok komoly és szép! 

Beszéde harmadik részében Ferenc pápa a jelzők és határozók használatának a jelentőségére emlékeztette a szentszéki kommunikátorokat. A jelzők és határozók kultúrájába estünk és elfelejtettük a főnevek erejét. A kommunikátornak meg kell értetni a főnevek valóságát, melyek a személyek valóságát tükrözik. A valósággal kell kommunikálni, anélkül, hogy megédesítenénk jelzőkkel és határozókkal. Ez egy keresztény dolog. Miért kell azt mondani, hogy hiteles keresztény? Keresztény, ami azt jelenti, hogy Krisztusé vagyok. Ez erős, mint egy főnévvé lett melléknév. A jelzők kultúrájából a főnevek teológiája felé kell haladni. Ez legyen a ti jelzők nélküli kommunikációtok, komoly és szép! De ne a rokokó szépsége. A szépség magából a főnévből tűnjön ki, eper nélkül a tortán – fejezte be szabadon fogalmazott beszédét Ferenc pápa a Szentszék Kommunikációs Dikasztériumának 500 tagjához.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése