2017. szeptember 7., csütörtök

Anyánk, ki Jézussal Egyiptomba menekültél Könyörögj érettünk!



Anyánk, ki Jézussal Egyiptomba menekültél 
Könyörögj érettünk!


Isten a trénerem! A bizalom, Isten számára azt jelenti, hogy alkalmassá akar tenni, ennek az életnek a kihívásain keresztül arra, hogy el tudjam viselni az örök életet. Minduntalan kihívások, megpróbáltatások várnak az emberre az életben. A pesszimista ember erre azt mondja, hogy szenvedés, áldozat. Isten nem áldozatot vár tőlem, hanem irgalmasságot. Legyek képes önmagammal szemben is az irgalmasságot gyakorolni. Azaz: tudjak kompromisszumot kötni mi jó Istennek, és mi használ nekem, de mi az, ami csak önmagamnak kedvez.
Egy sportoló mesterének tartja trénerét, edzőjét. Olyan személynek, akire rábízza magát, mert győzelemre áhítozik. Azt érzi, hogy képes lehet elérni valami csodálatos dolgot, talán többet is, mint amit tart magáról, de ahhoz szüksége van egy emberre, aki ki tudja hozni belőle azt a többletet, ami számára a sikert, a győzelmet, az önmaga feletti győzelmet jelenti. Ez a fizikai valóság, az evilági kiteljesedést szolgáló testi vágya az embernek, hogy sikeres legyek ebben az életben. És, amikor ezt eléri az ember, akkor talán ráébred arra, hogy ez kevés, nem is erre vágyott tulajdonképpen. De, akkor mi az, amire vágyakozik, és még az evilági sikerek után is hiányként él benne? Tulajdonképpen mindannyian sportolók vagyunk, tele az egész életünk azzal, hogy többet érjünk el, mint amit már elértünk. Az emberben benne van a szüntelen elégedetlenség. Csak tudnia kell, ezt az egészséges elégedetlenséget mederben tartani, hogy nehogy egészségtelenné legyen, netán fel is őrölje a személyiséget, az egészséget, vagy, nehogy olyan irányba térjen el ez az elégedetlenség, ami másoknak, és végül önmagának is kárára lesz. „Féljetek attól, aki a lelket is és a testet is el tudja pusztítani”! És ez, sokszor mi, önmagunk rosszabbik éneként vagyunk. Én nem vagyok annak a híve, hogy a gonoszt kihelyezzem magamból, mint egy külső ellenséget szemléljem, és ezzel felmentsem önmagamat. Bennem van a rossz, a rosszra hajlandóság, aki ellen szüntelen kell küzdenem.
Talán a mártírok azok, azokból lesz mártír, vértanú, aki megelégeli azt, hogy küzdjön a rosszabbik énével, és elköteleződik a jó mellett, olyannyira, hogy gyökeresen kitépi magából a rosszat. A másik út az, hogy egész életen át küzdök ellene. Keresem a jót, és elvetem a rosszat. A kompromisszumokat keresem szüntelen, egész életen át. Az ilyen ember sorra szedi össze a sérüléseket, és eközben másokat is megsért, megbánt. Az ilyen embernek van szüksége, szüntelenül rá, hogy az irgalmasságot gyakorolja. Önmagával szemben is, és mások felé is. Megbocsátani önmagamnak, és mert tudom, hogy másokat bántok, tudjak megbocsátani azoknak is, akik engem bántanak. Igen, a vértanúkat szentté avatják. De, aki egy életen át képes küzdeni önmagával, és képes kifejlődni az örök életre való alkalmasságát, ők azok, akikről Jézus azt mondja: boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmat nyernek [Mt 5,7].
Ennek szinonimája a mai evangéliumban így hangzik fel: „Mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom Atyám előtt, aki a mennyekben van.”
Edzeni kell a lelkemet! a jó mester pedig erre kész, és képes is. Az a kérdés marad csupán, hogy én, hiszek e, az edzőmben, a Mesteremben? Illetve, találok-e olyan segédedzőre, aki segít nekem abban, hogy megértsem a Mesteremet!?
Szabad kérnem Istenem? Akkor azt kérem, hogy adj nekem segédedzőt, mikor arra szükséget látsz, hogy már ne tévelyegjek, nehogy a cél előtt eltévedjek! Ámen
  


Ferenc pápa beszéde Kolumbia politikai és társadalmi vezetőihez



Ferenc pápa beszéde Kolumbia politikai és társadalmi vezetőihez


Békelángot gyújt Santos elnök és Ferenc pápa 
 
Csak hittel és reménnyel győzhető le Kolumbia számos nehézsége
Az ország történelmének különösen fontos pillanatában jöttem hozzátok – kezdte beszédét Ferenc pápa. Elődeim, Boldog VI. Pál és Szent II. János Pál pápa nyomdokain járok, s miként őket, engem is az a vágy ösztökél, hogy megosszam kolumbiai testvéreimmel a hit adományát, mely mélyen gyökeret vert ebben az országban, valamint a reménységet, mely mindenki szívében dobog. Ugyanis csak hittel és reménnyel győzhető le az a számos nehézség, amivel Kolumbiának szembe kell néznie.
Kolumbia áldott nemzet természetében, kultúrájában, de főként kitartó és bátor lakosaiban
Kolumbia sokféle módon áldott nemzet! – emelte ki a pápa. Bőkezű a természetben, mely főként a biodiverzitásban, a fajok sokféleségében szorul oltalomra, hiszen ebben a tekintetben a világ második leggazdagabb országa, elég csak az esőerdők buja növény- és állatvilágára gondolni. Ehhez hasonlóan túláradó az ország kultúrája, de a legfontosabb az a gazdagság, ami népének emberminőségét illeti. A kolumbiai emberek befogadóak és jók, kitartóak és bátrak a nehézségek leküzdésében.
További állhatatos erőfeszítéssel a kiengesztelődés útján
Ferenc pápa megbecsülésének adott hangot az utóbbi évtizedekben megtett erőfeszítéseikért, hogy véget vessenek a fegyveres erőszaknak és rátaláljanak a kiengesztelődés útjára. Az eddig megtett lépések gyarapítják a reményt, abban a meggyőződésben, hogy a remény mindig egy nyitott munka, megállás nélküli feladat, erőt nem kímélve kell dolgozni az ország újjáépítésén. Állhatatosnak kell lenni a találkozás kultúrája építésében és mindenféle politikai, társadalmi és gazdasági cselekvés középpontjában az emberi személynek és a közjónak kell állnia. Ez az erőfeszítés a bosszú mindenféle kísértésének ellenáll és a növekvő nehézségek láttán sem torpan meg.
A helyes törvények a szegénység strukturális okainak a felszámolására irányuljanak
Ferenc pápa az ország jelszavát idézte: „Szabadság és Rend”, mely két szóban benne rejlik minden tanítás. Az állampolgárokat becsülni kell a szabadságukban, stabil közrenddel védelmezve őket. Nem az erősebb törvényét, hanem a törvény erejét kell jóváhagyni és fenntartani a békés együttélést. Helyes törvényekre van szükség, melyek biztosítják a harmóniát és segítik azoknak a konfliktusoknak a legyőzését, melyek évtizedeken át rombolták a nemzetet. Ezeknek a törvényeknek nem a társadalom gyakorlatias elvárásaihoz kell igazodnia, hanem a szegénység strukturális okainak a felszámolására kell irányulniuk.
Mindnyájunkra szükség van, hogy megteremtsük és megalkossuk a társadalmat
A pápa arra kérte a kolumbiai közélet vezetőit, hogy ebben az összefüggésben fordítsák figyelmüket a társadalomból kizárt és peremre szorított személyekre, akikre a többség nem számít. Ezzel szemben mindnyájunkra szükség van, hogy megteremtsük és megalkossuk a társadalmat. Ezt nem csak az úgynevezett tiszta-vérűek csinálják, hanem mindenki. És ebben áll az ország nagysága és szépsége! – hangsúlyozta Ferenc pápa: Mindnyájan befogadottak vagyunk és mindnyájan fontosak.
A különbözőségben áll a gazdagság. Utalt a rabszolgák gondját viselő Claver Szent Péter jezsuita első útjára a tengerparti Cartagena-tól egészen Bogotáig, az ő elcsodálkozása a miénk is! – mondta. Fordítsuk most a tekintetünket a közeli és távoli vidékek etnikumaira, lakosaira, köztük a földműves parasztokra. Tekintsünk a gyengékre, a kihasznált és bántalmazott emberekre! Tekintsünk a nőkre, küldetésükre, talentumaikra, hogy „anyák” legyenek  a legkülönfélébb feladataikban! – kérte beszédében a pápa.
Az evangéliumi alapelvek képezik a kolumbiai társadalom szövetének egy jelentős dimenzióját
Az társadalmi élet képének vázolása után a pápa az egyház missziójáról szólt, mely elkötelezett a béke, az igazságosság és a közjó építésében. Tudatában van annak, hogy az evangéliumi alapelvek képezik a kolumbiai társadalom szövetének egy jelentős dimenzióját, éppen ezért tud hozzájárulni hatékonyan az ország növekedéséhez, különös figyelmet fordítva az emberi élet szentségére, főként a védtelen és gyenge emberek esetében. Ez sarokkő az ország erőszakmentes társadalmának építésében. Második szempontként a pápa a család jelentőségét emelte ki, mint egy olyan helyet, ahol az emberek megtanulnak különbségtétel nélkül mindenkihez tartozni. A közélet kolumbiai szereplőinek a lelkére kötötte a pápa, hogy hallgassák meg a szenvedő szegényeket, nézzenek a szemükbe és tanuljanak tőlük.
Gabriel García Marquez: Semmi sem tudja lefokozni az élet kitartó erejét a halál fölött
Végezetül Ferenc pápa a kolumbiai származású, világhírű író, Gabriel García Marquez-re utalt, idézve a Nobel-díj átvételekor mondott beszédéből: „Mindenesetre, mindenféle elnyomás, fosztogatás és cserbenhagyás ellenére a mi válaszunk az élet. Sem özönvíz, sem pestisjárvány, sem éhség, sem természeti csapás, de még háborúk sem tudják lefokozni az élet kitartó erejét a halál fölött. Ez olyan előny, mely csak nő és gyarapszik.”
 
 

Évközi huszonkettedik hét csütörtökje



Évközi huszonkettedik hét csütörtökje


Az elmúlt napok során az evangéliumi történetek alapján többször rácsodálkoztunk Jézus szavának különleges erejére, hatalmára. Szavával képes parancsolni a gonosz erőknek, az embereket megszálló gonosz lelkeknek, és azok elhagyják a megszállottakat. Ezt szemléltetik az ördögűző csodák. Szintén erre példa, amikor Jézus parancsoló szavával lecsendesíti a háborgó tengert, megszünteti a vihart. A bibliai nyelvezet és a Jézus korabeli felfogás szerint a megállíthatatlan természeti erők mögött a gonosz megfékezhetetlen hatalma áll, amely az emberek életére tör. Jézus mégis képes megállítani ezeket a pusztítani akaró erőket és így megmenti az emberek életét.
Más gyógyítások alkalmával Jézus szavának hatására történik meg a csoda. Parancsot ad, hogy beszélni tudjon az néma száj, nyíljon meg a hallásra a süket fül, mozduljon meg a béna láb, tisztuljon meg a leprás test. Szavára mindezek azonnal bekövetkeznek. Ismét más esetekben tanító szava embertömegeket mozdít meg, indít útnak, hiszen azért keresik sokan, hogy hallgassák tanítását, amelyben felismerik az Isten országáról szóló örömhírt.
A mai evangélium szerint Péter apostol engedelmeskedik az Úr szavának, megteszi, amit Jézus mond, kiveti a hálót halfogásra. Engedelmessége csodát eredményez, munkájuk bőséges eredményt hoz, bár korábban eredménytelen volt fáradozásuk. Hallgatok-e Jézus szavára?
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus, te kicsinnyé lettél, amikor Isten létedre emberi testet vettél fel és közöttünk éltél. Egész életeddel példát adtál nekünk a kicsik alázatos szolgálatára. Taníts minket arra, hogy felismerjünk téged minden emberben, a kicsinyekben is és Téged szolgáljunk mindenkiben!


2017. szeptember 6., szerda

Anyánk, kinek lelkét tőr járta át Könyörögj érettünk!



Anyánk, kinek lelkét tőr járta át 
Könyörögj érettünk!


Bennem is gyümölcsözővé akar lenni és növekedni akar szüntelen az evangélium, az üzenet, mely Istenből fakad, Krisztus által! Mennyire engedem azt, hogy bennem ez az üzenet kiteljesedjen? Mennyire engedem meg azt, hogy én magam is az ígéret földjévé legyek?
Bizony újra kell indulni. Folytatom a tegnapi elmélkedésemet, ezzel a gondolattal: Megújulni Istenhitemben! Mely életet, reményt ad, és bizalommal ajándékoz meg: Isten azért ad ma is új napra ébredést számomra, mert bízik bennem, hogy ma talán megértem őt, kicsit jobban - mint tegnap, szándékát velem. Ő az, aki látja azt a közeget, amiben élek, élni kényszerülök, és ami végtelen energiákkal próbálja az Ő szándékát kitakarni, félreértelmezni, félremagyarázni.
Minden körülmény ellenére itt vagyok, és itt vagy Te is. És itt van Isten is! Szentségei által jelenvaló, hogy bizalmáról, reményéről, szeretetéről biztosítson! Azt mondja Isten: élj Velem, hogy Életed Legyen! És én bizonytalanul visszakérdezek: miért, hát nem élet az, amit élek? Isten válaszol: miért, Te úgy érzed, hogy élsz? Mi számodra az, hogy élet? Mit élsz Te?
És valóban, ha az oltáriszentség, parányi fehér foltjáról elveszem a tekintetemet, és körülnézek magam körül, akkor rengeteg elégedetlenséget, panaszt, káromkodást, szenvedést, kínlódást, erőlködést, izzadtság szagot, tévedést, hajszát, megtévesztést, megfélemlítést, erőszakot, valamiért való gyötrődést látok, amit életnek nevezünk. Ezért élünk?
Megszólal bennem Krisztus hangja: „25Ezért azt mondom nektek: Ne aggódjatok az életetekért, hogy mit egyetek, se a testetekért, hogy mibe öltözködjetek. Nem több az élet az ételnél, a test pedig a ruhánál? 26Nézzétek az ég madarait: nem vetnek, nem aratnak, csűrökbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem értek ti sokkal többet ezeknél? 27Ki az közületek, aki aggodalmaskodásával képes az életkorához egyetlen könyöknyit hozzátenni? 28És a ruha miatt miért aggódtok? Nézzétek a mezők liliomait, hogyan növekszenek: nem fáradoznak és nem fonnak; 29mégis, mondom nektek: még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek közül. 30Ha pedig a mezei füvet, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, Isten így felöltözteti, mennyivel inkább titeket, kishitűek? 31Ne aggódjatok tehát és ne mondogassátok: ‘Mit együnk?’, vagy: ‘Mit igyunk?’, vagy: ‘Mibe öltözködjünk?’ 32Mert ezeket a pogányok keresik. Hiszen tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mindezekre szükségetek van. 33Ti keressétek először az Isten országát és annak igazságát, és mindezt megkapjátok hozzá. 34Ne aggódjatok tehát a holnapért; a holnap majd aggódik önmagáért. Elég a napnak a maga baja.” [Mt 6,25-34]
Szükségként, Jézus az ételről, az italról, és az öltözködésről beszél. Ez a három elég az Élethez! De, azt mondja, hogy ezen dolgokért se tegyek többet, mint Isten országáért, és annak igazságáért! Az Élet az, hogy megtaláljam a feleletemet arra, hogy mit akar mondani, mit akar jelenteni az, amikor Jézus arról beszél, hogy Isten országa, és annak igazsága. Amiért életem van, lehet, az Isten országa, és annak igazsága. És én még azt sem értem, hogy mit jelentenek ezek a szavak! Vagy, ha azt hiszem, hogy értem, akkor, biztos, hogy saját szavaimmal erről tudok bármit is mondani?
Isten a szentségeivel akar táplálni engem, hogy Életem legyen! Élek én a szentségei erejével, vagy csak használom, mert ezt így teszem már évtizedek óta, de erejére nem bízom magam?
Elkezdődött a 2020-as Eucharisztikus Kongresszusra való készület! Az első előkészületi évet hirdette meg az Egyház, az idei pünkösdön.
Az első év gondolata: Ez az év az Eucharisztiával – mint szentséggel - való személyes viszonyt kívánja elősegíteni. Ennek az évnek a jelmondata:
„Az Eucharisztia, mint az egyéni keresztény élet forrása”.
Hallottam már erről? Vagy, még nem is hallottam arról, hogy készülni kellene, el kellene indulni 2020 felé, hogy odaérhessek? Az Istennel való személyesség megélése mindig megtérésen keresztül érhető el: Én vagyok az, aki megalázom magam Isten előtt, mert belátom, hogy nekem kell változnom ahhoz, hogy én az Igazságának részesévé válhassak! Isten ennek eszközéül szánja, ajánlja, ajándékozza számunkra a szentségeket. Melyek Isten erejét, bölcsességét, kegyelmeit adják az Ember számára.
Isten igazsága a Van, én pedig vagyok az alany, aki általa Lehetek! Az Élet ajándék, amit vagy élek, mert megalázkodni képes vagyok. Vagy nem fogadok el, de akkor, a megaláztatást magamra kell vállalnom, mely halálba vezet, a teljes sötétségbe.
Nekem hirdetnem kell azt a gazdagságot, melynek reményét kaptam! 2020 Eucharisztikus Kongresszusa úgy válhat ünneppé számomra, ha felnövök az ünnephez, ha addigra, hirdetni tudom Isten Igazságát, mely Életet akar ajándékozni minden ember számára! Ámen