2017. május 26., péntek

Isteni Irgalom, aki mindig és mindenhová elkísérsz minden embert Bízunk benned!



Isteni Irgalom, aki mindig és mindenhová elkísérsz minden embert
Bízunk benned!



Isten elsősorban nem aktivitást vár tőlünk, hanem mindenekelőtt azt akarja, hogy megszülessünk az ő gyermekeivé, Krisztus által, a Szentlélekben. Ez a születés pedig bizonyos szomorúsággal és fájdalommal jár, hiszen új életre születésünk nem mehet végbe egyfajta halál nélkül. Azonban éppen ez a születés lesz új, el nem múló örömünk forrása. Olyan öröm forrása, melyet nem befolyásolnak a külső körülmények változásai és kedélyállapotunk hullámzásai. Az istengyermekségre születés öröme más dimenzióban van, mint e világ örömei, ezért nem veheti el tőlünk senki sem. Kérdeznivalónk sincs már, hiszen Isten élete áramlik bennünk, s ez több, mint bármi, amit ésszel fel lehetne fogni és meg lehetne magyarázni.

Arra azonban szükségünk van, hogy földi életünk gondjai, teendői közepette újra meg újra erre a misztériumra irányítsuk figyelmünket, s Istennel egyesült életünk külső jelek által is megerősítést nyerjen. Szent Pál a legintenzívebb apostoli munka, az igehirdetés, az utazás fáradalmai és a testi-lelki megpróbáltatások közepette sem feledkezik meg arról, hogy az Úrnak tartozik önmagával. Miközben csaknem szétszaggatják – olykor fizikailag is –, ő nem hagyja szétforgácsolódni belső világát, hanem még nagyobb hangsúlyt ad Krisztushoz való tartozásának, például azzal, hogy fogadalommal kötelezi el magát, melynek külső jeleként Kenkreában lenyíratja a haját.

Urunk Jézus, add kegyelmedet, hogy szívünk bensőséges szeretetével ragaszkodjunk Hozzád, s ebben segítségünkre legyenek az általunk választott külső jelek, önként vállalt fogadalmak is, melyek megerősítik lelki elkötelezettségünket, hogy szüntelenül akaratodra figyeljünk, és felismerjük, mit akarsz cselekedni általunk.
 


Ferenc pápa: Emlékezet, imádság és küldetés – a keresztény élet topográfiája



Ferenc pápa: Emlékezet, imádság és küldetés – a keresztény élet topográfiája

A keresztény helye a világ, hogy ott hirdesse Jézust, de tekintete az ég felé fordul – fogalmazott reggeli homíliájában a pápa május 26-án, a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén.

A Szentírás három szót, a keresztény út három helyszínét jelöli ki számunkra – kezdte elmélkedését a szentatya. – Az első az emlékezet. A feltámadt Jézus azt mondja a tanítványoknak, hogy menjenek Galileába: itt került sor az első találkozásra az Úrral. Mindannyiunknak megvan a maga Galileája, ahol Jézus először megjelent, ahol megismertük, és ahol megéltük azt az örömöt és lelkesedést, hogy követjük Őt. Ahhoz, hogy jó keresztények legyünk, mindig emlékeznünk kell az első vagy későbbi találkozásunkra Jézussal. Az emlékezet kegyelme az, ami a próbatétel pillanataiban bizonyosságot nyújt számunkra.
A második az imádság. Amikor Jézus a mennybe megy, nem válik el tőlünk. Fizikailag igen, de mindig kapcsolatban marad velünk, hogy közbenjárjon értünk. Megmutatja az Atyának a sebeket és az árat, amit értünk, üdvösségünkért fizetett. Kérjük tehát a mennyről való elmélkedés kegyelmét, kérjük az ima kegyelmét és a kapcsolatot Jézussal az imában, aki meghallgat minket és velünk van – biztatott Ferenc pápa.
A harmadik a világ. Jézus, mielőtt a mennybe megy, így küldi tanítványait a világba: „Menjetek tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden népet” (vö. Mt 28,16–20). „Menjetek!”A keresztény helye a világ, hogy ott hirdesse Jézus szavát, hogy elmondja: eljött az Úr, hogy elhozza a kegyelmet, és mindannyiunkat magával vigyen az Atya elé – hangzott el a pápa homíliájában.
Ez a keresztény lélek topográfiája, életünk három vonatkozási pontja, helyszíne: az emlékezet, az imádság és a küldetés. Három szó keresztény utunkra: Galilea, az ég és a világ. A keresztény embernek ebben a három dimenzióban kell mozognia, és kérnie kell az emlékezet kegyelmét. Forduljunk az Úrhoz: „Ne felejtsem el azt a pillanatot, amikor kiválasztottál és amikor találkoztunk.” Imádkozzunk az égre tekintve, mert Ő ott van, hogy közbenjárjon értünk, és induljunk misszióba: ami nem azt jelenti, hogy mindenkinek külföldre kell mennie, hanem hogy megéljük és tanúságot teszünk az evangéliumról, valamint megismertetjük az emberekkel Jézust. Tanúságtétellel és Isten szavával, mert ha arról beszélünk, hogy milyen Jézus, a keresztény élet, viszont pogányként élünk, akkor ennek semmi haszna nincs, a misszió nem működik – állapította meg a szentatya. – Ám ha az emlékezetben, az imádságban és a misszióban élünk, a keresztény élet szép és örömteli lesz.
Ez Jézus utolsó szava ma az evangéliumban: amikor így élitek a keresztény életet, tudni fogtok mindent, „és örömötöket nem veszi el tőletek senki”. Senki, mert emlékezem a Jézussal való találkozásra; biztos vagyok abban, hogy Jézus a mennyben van, közbenjár értem és velem van. Imádkozom, van bátorságom, hogy kilépjek magamból, és elmondjam másoknak, tanúságot tegyek életemmel arról, hogy az Úr feltámadott és él. Emlékezet, imádság és küldetés – ismételte meg a péntek reggeli homíliában elhangzott kulcsszavakat Ferenc pápa. – Az Úr adja meg nekünk a kegyelmet, hogy megértsük a keresztény élet topográfiáját, és örömmel haladjunk előre, azzal az örömmel, amelyet senki sem vehet el tőlünk.
 


Húsvét hatodik hetének péntekje



Húsvét hatodik hetének péntekje


Szomorkodtok, de szomorúságtok örömre fordul – szól hozzánk Jézus az evangéliumban. A Szentírásban a szomorúság egy Istentől távoli életet és a bűn állapotát jelenti. Az öröm pedig annak a jele, hogy az ember Isten közelségében él és megkapja Istentől azokat az adományokat, amelyek szükségesek lelki fejlődéséhez. A bölcs ember kerüli az előzőt és keresi Isten közelségét, barátságát. Az apostolok számára a szomorúság forrása Jézus közeli távozása. De távolléte nem fog örökké tartani, hiszen a halála után harmadnapon feltámad és újra láthatják tanítványai. Ez a viszontlátás újra örömmel tölti majd el őket, s ily módon valóban örvendezéssé alakul át szomorúságuk.
A keresztény embernek nincs oka az elkeseredésre és az életuntságra, még a nehéz helyzetekben sem, hiszen Isten minden szomorúságunkat és elkeseredésünket örömmé tudja változtatni, mégpedig olyan örömmé, ami nem múlik el, s amelyet senki sem tud elvenni tőlünk.
Lelki fejlődésünknek íme ez az útja: Isten szeretetté alakítja át a szenvedésünket, s halálunkat, amit mi emberi szempontból a legnagyobb szenvedésnek tartunk, a legnagyobb jóvá alakítja át, amikor feltámaszt minket, s az örök boldogságnak válunk a részeseivé. Engedjük, hogy Isten a lelkünkhöz érjen! Engedjük, hogy szenvedéseinket örömmé változtassa!
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te összegyűjtöd és őrzöd nyájadat, az Egyházat, és fáradhatatlanul indulsz az eltévedt bárányok után, hogy visszavezesd őket a közösségbe. Ismered és nevén szólítod mindazokat, akik nyájadhoz tartoznak. Te vagy a Jó Pásztor, aki a kereszten életedet adtad juhaidért, az emberekért. Hívj fiatalokat a papságra, hogy téged követve egész életükkel megmutassák a világnak és nekünk szereteted! Segíts minket, hogy a papjaid által hirdetett evangéliumhoz méltóan éljünk!