Húsvét hatodik hetének péntekje
Szomorkodtok,
de szomorúságtok örömre fordul – szól hozzánk Jézus az evangéliumban. A
Szentírásban a szomorúság egy Istentől távoli életet és a bűn állapotát
jelenti. Az öröm pedig annak a jele, hogy az ember Isten közelségében él és
megkapja Istentől azokat az adományokat, amelyek szükségesek lelki
fejlődéséhez. A bölcs ember kerüli az előzőt és keresi Isten közelségét,
barátságát. Az apostolok számára a szomorúság forrása Jézus közeli távozása. De
távolléte nem fog örökké tartani, hiszen a halála után harmadnapon feltámad és
újra láthatják tanítványai. Ez a viszontlátás újra örömmel tölti majd el őket,
s ily módon valóban örvendezéssé alakul át szomorúságuk.
A keresztény embernek nincs oka az elkeseredésre és az életuntságra, még a nehéz helyzetekben sem, hiszen Isten minden szomorúságunkat és elkeseredésünket örömmé tudja változtatni, mégpedig olyan örömmé, ami nem múlik el, s amelyet senki sem tud elvenni tőlünk.
Lelki fejlődésünknek íme ez az útja: Isten szeretetté alakítja át a szenvedésünket, s halálunkat, amit mi emberi szempontból a legnagyobb szenvedésnek tartunk, a legnagyobb jóvá alakítja át, amikor feltámaszt minket, s az örök boldogságnak válunk a részeseivé. Engedjük, hogy Isten a lelkünkhöz érjen! Engedjük, hogy szenvedéseinket örömmé változtassa!
© Horváth István Sándor
A keresztény embernek nincs oka az elkeseredésre és az életuntságra, még a nehéz helyzetekben sem, hiszen Isten minden szomorúságunkat és elkeseredésünket örömmé tudja változtatni, mégpedig olyan örömmé, ami nem múlik el, s amelyet senki sem tud elvenni tőlünk.
Lelki fejlődésünknek íme ez az útja: Isten szeretetté alakítja át a szenvedésünket, s halálunkat, amit mi emberi szempontból a legnagyobb szenvedésnek tartunk, a legnagyobb jóvá alakítja át, amikor feltámaszt minket, s az örök boldogságnak válunk a részeseivé. Engedjük, hogy Isten a lelkünkhöz érjen! Engedjük, hogy szenvedéseinket örömmé változtassa!
© Horváth István Sándor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése