Pápai
Lajos nagyböjti beszédsorozata – az egyházban folytatódik Jézus megváltó műve
Pápai
Lajos győri megyéspüspök a nádorvárosi hívek és a Szentlélek-plébánia nagyböjti
zarándoklatának alkalmából április 4-én szentmisét mutatott be – tájékoztat a
Győri Egyházmegye. A főpásztor szentbeszédét közöljük.
Kedves
Testvérek!
Jézus
Krisztus megközelítéséről beszéltünk az elmúlt péntekeken. Arról, hogy − mivel
belépett történelmünkbe − történelmileg is megközelíthető. Azután Jézus
Krisztus életének misztériumairól beszéltünk, melyeknek csúcsa kereszthalálának
és feltámadásának misztériuma volt. Ebben valósult meg megváltásunk. Ma pedig
Jézus Krisztus megközelítéséről beszélünk az egyházban, ahol a megváltás műve
folytatódik.
A János-evangéliumban olvashatjuk, hogy „…ott állt János (ti. a Keresztelő) két
tanítványával, s mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt:
„Nézzétek az Isten Báránya!” E szavak hallatára a két tanítvány Jézus nyomába
szegődött. Amikor Jézus megfordult s látta, hogy követik megkérdezte: „Mit
akartok?” Így feleltek: „Rabbi – ami annyit jelent, mint Mester –, hol lakol?” „Gyertek,
nézzétek meg!” – mondta nekik. Elmentek vele…” (Jn 1,35-39) Ha ma megkérdezi
valaki „Mester, hol lakol?” vagyis : hol találhatom meg Jézus Krisztust, hol
találkozhatok vele, azt kellene válaszolni: az egyházban.
André Frossard írta le megtérése történetét az „Isten létezik, találkoztam
vele” c. könyvében. Mikor egy kis párizsi kápolnában megtapasztalta Isten,
Jézus Krisztus jelenlétét – épp szentségimádás volt a kápolnában –, e
rendkívüli, misztikus tapasztalata után az előző percben még ateista fiatalember
azt mondta barátjának: „most már én is katolikus vagyok!” Barátját kérte, hogy
vigye el egy paphoz. Neki pedig azt mondta: tanítsa meg arra, hogy mit tanít az
egyház, mert ő abból még semmit nem tud, de azt tudja, hogy minden szava igaz.
S Krisztust megtalálta egyházában, megkeresztelkedett, bekapcsolódott az Egyház
életébe, és minden nehézség ellenére boldogan élte meg a katolikus hitét.
Mi tehát az egyház? Láttuk az előző péntekeken, hogy Jézus Krisztus egész
életével, de főleg kereszthalálával és feltámadásával váltott meg minket. Mikor
meghalt a kereszten, „átadta a Lelket” (Jn 19,30) a kereszt lábánál álló, a
jövendőbeli egyházat jelképező pár tanítványnak. Azt is jelezte János
evangéliuma, hogy az egyház a beavató szentségeken keresztül, vagyis a
keresztség és az Eukarisztia révén terjed. Aki hisz Jézus Krisztusban és
megkeresztelkedik, tagja lesz az egyháznak, részesül a Krisztus által hozott
örök életben, a kegyelem révén elkezdődik benne, ami itt a földön az örök élet.
Mivel Jézus Krisztusban jelent meg itt a földön az Isten országa, akik hisznek
benne, akik a keresztség – bérmálás – Eukarisztia révén hozzá tartoznak,
azokban terjed tovább. A II. Vatikáni Zsinat Lumen Gentium kezdetű dogmatikus
konstitúciója szerint: „Az egyetlen közvetítő Krisztus, látható szervezetként
alapította meg és tartja fenn szüntelenül szent Egyházát, amely a hit, a remény
és a szeretet közössége ezen a földön, általa árasztja mindenkire az igazságot
és a kegyelmet.” (8. p.) Vagyis az Egyház egyszerre „– hierarchikus szervekkel
ellátott társaság – és Krisztus misztikus teste; látható gyülekezet és kegyelmi
közösség; földi egyház és mennyei javakban bővelkedő Egyház.” (L. G. 8.p.) Így
Krisztus Egyháza „emberi és Isteni elemekből álló, egyetlen, összetett valóság.”
(L. G. 8. p.) S erre is áll, „amit Isten egybekötött, ember szét ne válassza!”
(Mt 19,6) A Lumen Gentium konstitúció szentségnek nevezi az Egyházat, mikor azt
írja: „Az Egyház Krisztusban mintegy szentsége, vagyis jele és eszköze az
Istennel való bensőséges egyesülésnek, és az egész emberiség egységének.” (L.
G. 1.p.) A szentségekben tudjuk, hogy van egy látható jel, ami Krisztus
rendeléséből kegyelmet közvetít. Így például a keresztségnél a jel a vízzel
való leöntés, ami a tisztulást jelképezi, de a keresztségben Krisztus
rendeléséből ez a gesztus és a keresztelő szavai lelki megtisztulást,
újjászületést eredményeznek: a megkeresztelt az Egyház tagja lesz. A Zsinat
szerint az egyház is ilyen szentségi jel, ami Krisztus rendeléséből – a
szentségeken keresztül – közli a kegyelmet: az Istennel való élő kapcsolatot,
közösséget, amibe minden ember meghívást kapott.
De
hogyan találkozhatunk az Egyházban Krisztussal? Távolabbról megközelítve: az
Egyház a külső szemlélő számára is jel. A kívülálló is látja a templomot, lát
templomba menő híveket, papokat és szerzeteseket, lát egyházi esküvőt és
temetést. Vagyis ebben a világban találkozik valamivel, ami számra érthetetlen,
és kérdéseket tesz fel neki. Krisztus Egyháza tehát jelen van a történelemben.
A gondolkodó ember látja azt is, hogy sokan támadják az Egyházat, de ugyanakkor
lát számára megfoghatatlan és elképzelhetetlen dolgokat is, melyek az Egyházhoz
kötődnek. Az azóta boldoggá avatott Charles de Foucauld francia katonatiszt 16
éves korában elvesztette a hitét. Megtérése előtt be-betért egy templomba, s
ezt imádkozta: „Istenem, ha vagy, add, hogy megismerjelek!” (André Léonard:
Miért hiszünk?, Szetn István Társulat, Bp., 2012, 171. lap.) Az orosz ortodox
pap Dimitri Doudko Nyugatra kikerült írásában írt le eseteket, mikor teljesen
hit nélkül felnőtt fiatal értelmiségiek találtak el Istenhez, Krisztushoz úgy,
hogy kezükbe került pl. egy Újszövetség, vagy találkoztak egy pappal vagy egy
hívó kereszténnyel. Tatjana Gotitscheva például jóga-gyakorlat közben a Miatyánkot
mondta, amit kezébe adtak, s amiről nem tudta, hogy egy keresztény ima. És
mikor befejezte azt mondta: melyik az a közösség, amelyik ezt imádkozza, mert
én ahhoz akarok tartozni. Aztán az Egyház könyve, a Szentírás vezet sokakat
Krisztushoz. Mert a Szentírás az Egyház könyve, s az Egyház hívő közösségében
tudjuk a Szentírást azzal a lélekkel olvasni, ahogyan azt írták. Aztán mindenek
előtt a szent Eucharisztia, ahol jelen van az értünk meghalt és feltámadt
Krisztus, a szentségek, az Egyház hívő közössége, a papi szolgálat – mind JEL
számukra, hogy találkozzanak Krisztussal. Az Egyház, mint a „szentség” esetében
a „szentségi jel”: a látható, gyakran bűnösökből álló közösség, létével,
hitével, szentségeivel, tanításával. S ez a látható jel, az Egyház, jelenvalóvá
teszi az egyetlen Közvetítőt: Jézus Krisztust, és Jézus Krisztusban az
üdvösséget.
Az
egyetlen közvetítő Isten és ember között Jézus Krisztus, az Egyház pedig
„Krisztusban mintegy szentsége, vagyis jele és eszköze” az üdvösségnek. Jézus
Krisztus Egyháza ezt az üdvösséget kétféle módon közvetíti.
1.
Egyrészt azok számára, akik felismerik Jézus Krisztust és Egyházát, azoknak „…
szükséges a hit és a keresztség, (…) hiszen a keresztségen, mint ajtón át az
Egyházba lépnek be az emberek. Nem üdvözülhetnek tehát azok, akik nem akarnak
belépni az Egyházba, vagy nem akarnak megmaradni benne, noha jól tudják, hogy
Isten, Jézus Krisztus által, az üdvösség szükséges intézményének alapította meg
a Katolikus Egyházat.” (L. G. 14. p.) Aki felismerte Krisztust, annak döntenie
kell: mellette vagy ellene. André Frossard is döntött: megkeresztelkedett.
Pedig nem volt könnyű neki. Családja kitagadta. Sokan értetlenül nézték. Ő
pedig vállalta a döntés nehézségét. Ő is elmondhatta Szent Pállal: „tudom kinek
hittem és biztos vagyok benne…” (2Tim 1,12) Le is írta: „egy új család adatott
nekem” (ti. a katolikus Egyház).
2.
Ugyanakkor vannak sokan, akik még nem ismerték fel Krisztust és Egyházát, sőt
talán még Istent sem, saját hibájukon kívül, az Egyház számukra is közvetíti az
üdvösséget, ha „őszinte szívvel keresik Istent, és a kegyelem hatása alatt arra
törekszenek, hogy teljesítsék akaratát, amelyet lelkiismeretük szavában
ismernek fel” (L. G. 16. p.), ahogy a II. Vatikáni Zsinat tanítja. Ugyancsak a
Zsinat tanítja, hogy „Mivel Krisztus mindenkiért meghalt, és mivel az embernek
valójában csak egy végső hivatása van, mégpedig az isteni, vallanunk kell: a
Szentlélek mindenkinek módot ad arra – Isten tudja, hogy miképpen –, hogy a
Húsvét titkában részesedjék.” (G. Sp. 22. p.) Így kell érteni az egyházatyák
által gyakran ismételt mondást: „Extra Ecclesiam nulla salus”, azaz: „az
Egyházon kívül nincs üdvösség.”
Az
Egyház, mint szentség, jelzi és közvetíti az üdvösség kegyelmét azoknak, akik
felismerték Krisztust, ha a hit és keresztség révén belépnek az Egyházba,
azoknak pedig, akik még – saját hibájukon kívül – nem ismerték fel Krisztus,
Istent, Egyházát, egyedül az Isten által ismert módon. Nekünk, akik felismertük
Jézus Krisztust, Egyházának tagjai vagyunk, súlyos felelősségünk, hogy
megismertessük Őt azokkal is, akik még csak tapogatózva keresik életük
értelmét.
Kedves
Testvérek!
Henri
Irénée Marrou, a neves katolikus világi professzor mondta egy előadásán arra a
kérdésre válaszolva, hogy „mikor kezdődött az Egyház romlása?”, hogy „pünkösd
másnapján.” És ezzel azt akarta mondani, hogy Krisztus Egyházában mindig jelen
volt és van az abszolút új, vagyis Jézus Krisztus, a Szentlélek, az Isten Igéje,
a kegyelem, a szentek; de ugyanakkor mindig jelen van a kísértés, a gyöngeség
és a bűn is. És téved az, aki „szentek egyházáról” álmodozik, aki arra vár,
hogy az Egyházban minden jó legyen, mindenki szent legyen, s akkor majd ő is
tesz valamit az Egyházban. Az Úr Jézus világosan tanította ezt a búza és
konkoly (Mt 13,24-30), a jó és hitvány halakról (Mt 13, 47-50) szóló
példabeszédekben. Az Egyház szent, hiszen Jézus Krisztus van jelen benne, jelen
van és működik a Szentlélek, ott az Isten Igéje, a szentségek, de ugyanakkor
bűnös tagokból áll, ahogy Karl Rahner mondta: Az Egyház a bűnösök szent
Egyháza. Bűnösökből áll, de állandóan törekednie kell a szentségre, és erre
minden lehetőség adott Jézus Krisztus Egyházában. Teréz anyát egyszer
megkérdezte egy újságírónő, hogy szerinte mit kellene megváltoztatni az
Egyházban? Teréz anya válasza ez volt: engem és önt. XVI. Benedek pápa írta
erről: „…sem az ész, sem a hit nem ígér tökéletes világot (itt). Ilyen ugyanis
nem létezik. Szüntelen sóvárgása, a lehetségességével és közelségével
folytatott játék politikánk és társadalmunk legelső veszélyforrása, mert e
magatartásból szükségszerűen fakad az anarchista rajongás, (…) ezért sürgősen
szert kell tennünk újfent arra a bátorságra, mellyel vállaljuk tökéletlen voltunkat.”
(Vigília, 1990/2, 85. lap) Tehát ahhoz kell igazi bátorság, hogy ne várjunk
szentekből álló világot, ahol minden tökéletes ahhoz, hogy mi is tegyünk
valamit az Egyház megújulásáért.
Minden nehézség ellenére ma is lehetséges az Egyházban szentnek lenni.
Ahogy VI. Pál pápa mondta: „Az egyház igazi reformátorai a szentek.” A már
említett Dimitri Doudko-t kérdezte meg valaki, hogy szerinte mikor lesz az
(akkori) Szovjetunióban kedvező idő az Egyház újjáéledéséhez. Ő azt válaszolta:
ez a kedvező idő most van. Ugyan úgy tűnik, a mi életünk a Golgota – mondta –,
de a Golgota az első lépés a feltámadás felé. Náluk is, most itt,
Magyarországon, a Győri Egyházmegyében, „itt az alkalmas idő”, ahogy a
Szentírás mondja, hogy ebben a nagyböjtben megújuljunk hitünkben, és hitből
fakadó lelkesedésünkben. Itt az idő, hogy valódi keresztény családok legyünk,
hitből élő fiatalok, házasságra elkötelezetten készülők, hivatásukat bátran
vállalók. Szent Pál nekik is mondja: „használjátok ki az időt, mert rossz napok
járnak!” (Ef 5,16)
Kedves Testvérek!
Ebben a nagyböjti szent időben elindultunk Jézus Krisztus keresésére. És
láttuk, hogy jelen van a történelemben, életének, kereszthalálának és
feltámadásának misztériumaiban, és jelen van Egyházában. És ez minden nehézség
ellenére bizalommal és örömmel tölti el lelkünket. Ahogy XVI. Benedek pápa
mondta utolsó beszédében: „…úgy éreztem magam, mint Szent. Péter a bárkában a
galileai tavon: az Úr adott sok napsütést és könnyű szellőt, napokat, amikor
bőséges volt a halfogás, de voltak olyan pillanatok is, mikor háborgott a
tenger és ellenszél volt – mint az Egyház egész történelme folyamán –, és az Úr
aludni látszott. De én mindig tudtam, hogy ebben a bárkában itt van az Úr, és
mindig tudtam, hogy az Egyház bárkája nem az enyém, nem a miénk, hanem az Övé.
És az Úr nem hagyja, hogy elsüllyedjen.” (Osservatore Romano, 28. fevrier
2013., no 9. 2. lap)
Ámen.