2014. április 6., vasárnap

Nagyböjt 5.vasárnapja



Nagyböjt 5.vasárnapja

Ez 37,12-14; Róm 8,8-11;Jn 11,1-45

„A nővérek üzentek érte: Uram, íme, akit szeretsz, beteg”

Jézus az élő Isten Fia, aki érettünk emberré lett. Azt hirdette már a születésekor a betlehemi barlang istállóból a nyájukra vigyázó pásztoroknak: „Nagy örömet hirdetek nektek, melyben része lesz az egész népnek”. (Lk 2,10) Meg is adta egész nyilvános működése alatt hallgatóinak ezt a csodálatos örömöt: Isten gyermekei vagytok, örüljetek! Ha a szenvedők gyűltek köréje, egymás után gyógyította őket, és mindegyik örömmel sietett haza egészségesen családját is boldogítani. Aki szívesen fogadta otthonában, felkereste, elfogadta vendégszeretetét. Különösen szerette Lázárt és húgait, Mártát és Máriát, akik Jeruzsálem mellett laktak az Olajfák hegyének keleti lejtőjén. Akkor is így történt, ha késő este érkezett hozzájuk tizenkét apostolával. Micsoda megdöbbentő csalódás törte meg ezt a rendet! „Lázár volt beteg- a nővérek üzentek érte: Uram, íme, akit szeretsz, beteg”. (Jn 11,2-3) Jézust már elfogató parancs fenyegette. A Jordán távolabbi vidékein rejtőzködött. Először nem indult az Úr. Mártáék értetlenül vették tudomásul: Talán fél Jeruzsálem uraitól? Az apostolok sem értették. Később aztán Jézus adott rendelkezést:„Menjünk ismét Júdeába!”(7)Az ijedt apostolokat végül felvilágosította: „Lázár, a barátom, elaludt. de megyek, hogy felkeltsem őz az álomból”. (11) A népies indok, hogy ha a beteg nyugodtan alszik, akkor már gyógyul, Jézust arra ösztönözte, hogy nyíltan beszéljen: „Lázár meghalt, és örülök miattatok, hogy nem voltam ott, hogy majd higgyetek. De menjünk hozzá!”(15) Hozzá, és Mártához, aki enyhe váddal küszködik, Máriához, aki majd ki sem jön elém, a szájtátva bámuló falusiakhoz, akik mind eme gondolatnak a rabjai: Annyi betegen segített, rajta miért nem? Futótűzként terjed a hír, Jézus jön. Lázárék otthonába is eljut az üzenet. Márta indul, Mária konok. Marad. Márta is kiböki rögtön baráti bizalommal: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. De tudom, hogy most is, bármit kérsz Istentől, Isten megadja neked. Jézus azt felelte neki: Testvéred fel fog támadni. Márta így szólt hozzá: Tudom, hogy föltámad a föltámadáskor az utolsó napon. Jézus azt mondta neki: Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meg is halt, élni fog, és mindaz, aki él és hisz bennem, nem hal meg soha. Hiszed ezt? Márta ezt felelte neki: Igen, Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, aki a világba jön”.(21-27)Ez után a gyönyörű hitvallás után megérkezett Mária is, Jézus pedig odament családi sírbolthoz. A mélységes csendben hangzott el Jézus isteni parancsa: „Lázár, jöjj ki!” (43) S a negyednapos halott a gyászlepedőben kilépett az élők közé- Jézusnak kellett szólnia, hogy oldozzák fel kötelékeit. „Sokan, a zsidók közül, akik Máriához és Mártához jöttek, és látták, amit tett, hittek benne. Az ünnepi vacsora alatt pedig a terem függönyeit szét kellett húzni, hogy lássák Jézust, de a négy napos halotti állapotból feltámasztott Lázár látványa is sok embert tett hívővé azon az estén.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése