Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!
2014.04.08. kedd
„Hór hegyéről a Sás-tenger felé vezető úton indultak tovább, hogy megkerüljék Edom országát. A nép azonban belefáradt a vándorlásba, és zúgolódott az Úr és Mózes ellen: Miért hoztatok ki Egyiptomból? Hogy elpusztuljunk a pusztában? Hisz se kenyér, se víz nincs! Ez a nyomorúságos eledel utálattal tölt el minket!”(Szám 21,4-5)
Folytatódik a pusztai vándorlás. Emlékszünk, miért kellett nekik negyven évvel azelőtt visszafordulniuk az Ígéret földje határától.Szegény Ábrahám ősapa! Nyolcszáz évvel korábban gyermektelen feleségével, Lóttal, a nagybátyja elárvult fiával
együtt az Istennel való nagy kegyelmi találkozó után kapta a sorsdöntő parancsot:„Vonulj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából arra, földre, amelyet majd mutatok neked. Nagy néppé teszlek. Megáldalak és naggyá teszem nevedet s te magad is áldás leszel. Megáldom azokat, akik áldanak téged, de akik átkoznak téged, azokat én is megátkozom. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége (Ter 12,1-3) Ábrahám tehát elköltözött, ahogy az Úr megparancsolta neki, s vele ment Lót is. Ábrahám hetvenöt éves volt, amikor Háránból elindult. Ábrahám vette a feleségét, Sárát, az unoka-öccsét, Lótot, minden vagyonukat, amijük volt, és az összes szolgát, akiket Háránba szereztek. Az után elindultak, hogy Kánaán földjére menjenek, s meg is érkeztek Kánaán földjére. Akkor az Úr megjelent Ábrahámnak, és így szólt hozzá: Ezt a földet utódaidnak adom. Erre ő oltárt épített ott az Úrnak, aki megjelent neki.”(4-7) Hétszáz ötven évvel később Ábrahám egyik unokájának millióssá növelt népét (tíz félelmetes csapással ráijesztve a fáraóra) kivezette Egyiptomból, kerülővel a Sínai hegy felé, velük újította meg szövetségét. Ez nem csendes beszélgetés keretében történt, hanem másfél hónapos villámlás, mennydörgés közepette, ünnepélyes szertartással, nagy hűségeskükkel. Eközben bálványt csináltak maguknak, aminek porát Mózes ivóvízzel keverte és megitatta velük (magyarán: „megitták a levét”). Ilyen előzmények után indultak elfoglalni Kánaán földjét, mint örök ajándékot. Az első pihenőben huszonnégyezer fiatal fiút kellett halállal büntetni moabita lányokkal való együtt-Baálozás miatt. Amíg Mózes a láthatatlan kegyelmek hatására mindent megtett, amit az Úr kívánt tőle, azt utódai félelmetes nagy csodák hatására is nehezen tudták elvállalni. Kánaán határán járva Mózes és Áron a Meriba szikláján történt vízfakasztásnál „nem dicsőítették meg az Istent és nem csendes botkoppantással, hanem két dühkitöréshez hasonló csattanó ütéssel fakasztottak vizet, s így „nem dicsőítették meg Istenüket, ezért a lázadásért ők is elvesztették a honfoglalásban való részvétel dicsőségét. Áronnak meg kellett halnia Hór hegyén. Mózes felkísérte a hegyre Áront és az ő fiát, Eleazárt. Ott levétette Áron főpapi öltözékét, utódlás jeléül Eleazárra adta, Áron pedig a hegycsúcson meghalt (Szám 20,22-29) Mózesnek rövid időre még a népével kellett maradnia. A negyven éves büntető vándorlás alatt kihalt idősebbek gyerekei közben felnőttek. Mivel ők nem látták a vándorlás eseményeit, Mózes ezeket a tanításokat ünnepélyesen elmondta újra. Leírta utolsó könyvében (Második Törvény) Közben történt még egy újabb lázongás a fárasztó hosszabb menetelés, kenyér és vízhiány miatt. Ekkor az Úr tüzes marású kígyók tömegét bocsátotta rájuk. Ebbe sokan belehaltak. Mivel bocsánatot kértek Istentől, Ő rézből kígyót csináltatott, póznára függesztette. Aki bűnbánattal felnézett rá, meggyógyult. Ezerkétszázharminc évvel később ezt a felemelt rézkígyót Jézus saját keresztre feszített teste előjelének mondta.(Jn 3,14-19) „a keresztfához megyek, mert máshol nem lelhetek nyugodalmat lelkemnek. S ott talállak, ó Szűzanya, fájdalom közt bágyadozva, tőr veré át lelkedet”.(Ho 63,1) „Jézusom, ha jön a végnap, ismerj engem magadénak, homlokomon piros véred: Tied vagyok, úgy ítélj meg! Jézus add, hogy hozzád térjek, Veled haljak, veled éljek”(Ho 70,9)
2014.04.08. kedd
„Hór hegyéről a Sás-tenger felé vezető úton indultak tovább, hogy megkerüljék Edom országát. A nép azonban belefáradt a vándorlásba, és zúgolódott az Úr és Mózes ellen: Miért hoztatok ki Egyiptomból? Hogy elpusztuljunk a pusztában? Hisz se kenyér, se víz nincs! Ez a nyomorúságos eledel utálattal tölt el minket!”(Szám 21,4-5)
Folytatódik a pusztai vándorlás. Emlékszünk, miért kellett nekik negyven évvel azelőtt visszafordulniuk az Ígéret földje határától.Szegény Ábrahám ősapa! Nyolcszáz évvel korábban gyermektelen feleségével, Lóttal, a nagybátyja elárvult fiával
együtt az Istennel való nagy kegyelmi találkozó után kapta a sorsdöntő parancsot:„Vonulj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából arra, földre, amelyet majd mutatok neked. Nagy néppé teszlek. Megáldalak és naggyá teszem nevedet s te magad is áldás leszel. Megáldom azokat, akik áldanak téged, de akik átkoznak téged, azokat én is megátkozom. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége (Ter 12,1-3) Ábrahám tehát elköltözött, ahogy az Úr megparancsolta neki, s vele ment Lót is. Ábrahám hetvenöt éves volt, amikor Háránból elindult. Ábrahám vette a feleségét, Sárát, az unoka-öccsét, Lótot, minden vagyonukat, amijük volt, és az összes szolgát, akiket Háránba szereztek. Az után elindultak, hogy Kánaán földjére menjenek, s meg is érkeztek Kánaán földjére. Akkor az Úr megjelent Ábrahámnak, és így szólt hozzá: Ezt a földet utódaidnak adom. Erre ő oltárt épített ott az Úrnak, aki megjelent neki.”(4-7) Hétszáz ötven évvel később Ábrahám egyik unokájának millióssá növelt népét (tíz félelmetes csapással ráijesztve a fáraóra) kivezette Egyiptomból, kerülővel a Sínai hegy felé, velük újította meg szövetségét. Ez nem csendes beszélgetés keretében történt, hanem másfél hónapos villámlás, mennydörgés közepette, ünnepélyes szertartással, nagy hűségeskükkel. Eközben bálványt csináltak maguknak, aminek porát Mózes ivóvízzel keverte és megitatta velük (magyarán: „megitták a levét”). Ilyen előzmények után indultak elfoglalni Kánaán földjét, mint örök ajándékot. Az első pihenőben huszonnégyezer fiatal fiút kellett halállal büntetni moabita lányokkal való együtt-Baálozás miatt. Amíg Mózes a láthatatlan kegyelmek hatására mindent megtett, amit az Úr kívánt tőle, azt utódai félelmetes nagy csodák hatására is nehezen tudták elvállalni. Kánaán határán járva Mózes és Áron a Meriba szikláján történt vízfakasztásnál „nem dicsőítették meg az Istent és nem csendes botkoppantással, hanem két dühkitöréshez hasonló csattanó ütéssel fakasztottak vizet, s így „nem dicsőítették meg Istenüket, ezért a lázadásért ők is elvesztették a honfoglalásban való részvétel dicsőségét. Áronnak meg kellett halnia Hór hegyén. Mózes felkísérte a hegyre Áront és az ő fiát, Eleazárt. Ott levétette Áron főpapi öltözékét, utódlás jeléül Eleazárra adta, Áron pedig a hegycsúcson meghalt (Szám 20,22-29) Mózesnek rövid időre még a népével kellett maradnia. A negyven éves büntető vándorlás alatt kihalt idősebbek gyerekei közben felnőttek. Mivel ők nem látták a vándorlás eseményeit, Mózes ezeket a tanításokat ünnepélyesen elmondta újra. Leírta utolsó könyvében (Második Törvény) Közben történt még egy újabb lázongás a fárasztó hosszabb menetelés, kenyér és vízhiány miatt. Ekkor az Úr tüzes marású kígyók tömegét bocsátotta rájuk. Ebbe sokan belehaltak. Mivel bocsánatot kértek Istentől, Ő rézből kígyót csináltatott, póznára függesztette. Aki bűnbánattal felnézett rá, meggyógyult. Ezerkétszázharminc évvel később ezt a felemelt rézkígyót Jézus saját keresztre feszített teste előjelének mondta.(Jn 3,14-19) „a keresztfához megyek, mert máshol nem lelhetek nyugodalmat lelkemnek. S ott talállak, ó Szűzanya, fájdalom közt bágyadozva, tőr veré át lelkedet”.(Ho 63,1) „Jézusom, ha jön a végnap, ismerj engem magadénak, homlokomon piros véred: Tied vagyok, úgy ítélj meg! Jézus add, hogy hozzád térjek, Veled haljak, veled éljek”(Ho 70,9)
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése