2018. március 31., szombat

Nagyböjti kalendárium – 2018. március 31., nagyszombat


 

Nagyböjti kalendárium – 2018. március 31., nagyszombat


Idei nagyböjti készületünkben az Ószövetségi Szentírást idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus megváltó kereszthalálára és a feltámadásának ünnepére!


„Igen, a mi bűneinkért szúrták át, a mi gonoszságainkért törték össze, a mi békességünkért érte utol a büntetés, az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást! Mi mindnyájan, mint a juhok, tévelyegtünk, ki-ki a maga útjára tért, és az Úr mégis az ő vállára rakta mindnyájunk gonoszságát.
Megkínozták, s ő alázattal elviselte, nem nyitotta ki száját. Mint a juh, amelyet leölni visznek, vagy amint a bárány elnémul nyírója előtt, ő sem nyitotta ki száját.
Erőszakos ítélettel végeztek vele. Ugyan ki törődik ügyével? Igen, kitépték az élők földjéről, és népem bűnei miatt halállal sújtották. A gonoszok között adtak neki sírboltot, és a gazdagok mellé temették el, bár nem vitt végbe gonoszságot, sem álnokság nem volt szájában.
Úgy tetszett az Úrnak, hogy összetöri a szenvedéssel. Ha odaadja életét engesztelő áldozatul: látni fogja utódait, hosszúra nyúlik élete és teljesül általa az Úr akarata.
Azért, mert lelke szenvedett, látni fogja a világosságot, és betelik megelégedéssel.
Sokakat megigazultakká tesz szolgám, mivel gonoszságaikat magára vállalta. Ezért osztályrészül sokakat adok neki, és a hatalmasok lesznek zsákmányai, amiért életét halálra adta, és a gonosztevők közé sorolták, noha sokak vétkeit hordozta, és közben a bűnösökért imádkozott.” (Iz 53,4–12)
Istenünk, te az ősbűnnek az egész emberi nemre átszálló örökségét, a halált legyőzted szent Fiadnak, a mi Urunk, Jézus Krisztusnak szenvedésével. Add, hogy mi, akik hozzá hasonlókká váltunk, miként emberi természetünk révén hordozzuk a földi ember képét, úgy kegyelmétől megszentelve a mennyei ember képét is hordozhassuk. Krisztus, a mi Urunk által. Ámen.


A pápa megrendítő imája nagypénteken: Jézus add meg nekünk a szégyen, a bűnbánat és remény kegyelmét


 

A pápa megrendítő imája nagypénteken: Jézus add meg nekünk a szégyen, a bűnbánat és remény kegyelmét


Március 30-án, nagypéntek estéjén a hagyományoknak megfelelően a pápa imája és áldása zárta a a Colosseumnál tartott keresztutat.


Az ima felolvasásakor a Szentatya véletlenül kettőt lapozott, ezért a szöveg középső része nem hangzott el, de a Szentszék a teljes szöveget közzétette, mert a pápa nem szándékosan hagyott ki egy részt.

A Szentatya imáját, melyet a keresztút végén elmondott, teljes terjedelmében közöljük.

Urunk, Jézus, tekintetünkkel feléd fordulunk, szégyen, bűnbánat és remény tölt el minket.

Határtalan szeretetedet látva szégyen borít el minket, mert hagytuk, hogy egyedül szenvedj bűneinkért:

szégyen, mert elfutottunk a próbatétel elől, bár ezerszer is mondtuk neked: „Ha mindenki elhagy is, én nem hagylak el soha”;

szégyen, mert Barabást választottuk, és nem téged, a hatalmat, és nem téged, a látszatot, és nem téged, a pénzistent, és nem téged, a világiasságot, és nem az örökkévalóságot;

szégyen, mert szánkkal és szívünkkel kísértettünk téged, valahányszor próbatétel előtt álltunk, és azt mondtuk neked: „Ha te vagy a messiás, mentsd meg magad, s mi hinni fogunk!”;

szégyen, mert sokan, még szolgáid közül is néhányan, engedték, hogy félrevezesse őket a nagyravágyás és a hiú dicsőség, és így elveszítették méltóságukat és első szeretetüket;

szégyen, mert korosztályunk egy megosztott, háborúk szabdalta világot hagy a fiatalokra; olyan világot, amelyet elemészt az önzés, s ahol a fiatalok, a kicsinyek, a betegek, az idősek ki vannak rekesztve;

szégyen, mert már nem is szégyenkezünk;

Urunk, Jézus, mindig add meg nekünk a szent szégyen kegyelmét!

Arcunkat bűnbánat is betölti, mely látva beszédes csöndedet irgalmasságodért esedezik:

bűnbánat, mely abból a bizonyosságból fakad, hogy egyedül te tudsz megmenteni minket a rossztól, egyedül te tudsz kigyógyítani minket a gyűlölet, az önzés, a gőg, a mohóság, a bosszú, a kapzsiság, a bálványimádás leprájából, egyedül te tudsz úgy átölelni minket újra, hogy visszaadod gyermeki méltóságunkat, és örülsz annak, hogy visszatérünk az atyai házba, az életbe;

bűnbánat, mely abból forrásozik, hogy átérezzük kicsinységünket, semmiségünket, hiábavalóságunkat, és amely engedi, hogy a megtérésre hívó gyengéd s mégis erős szólításod megsimogasson minket;

Dávid bűnbánata, aki nyomorúsága mélyén benned találja meg újra egyetlen erejét;

bűnbánat, mely szégyenünkből születik, abból a bizonyosságból, hogy szívünk mindaddig nyugtalan marad, amíg meg nem talál téged, s benned teljességének és nyugalmának egyetlen forrását;

Péter bűnbánata, aki meglátva tekintetedet keservesen siratta, hogy megtagadott az emberek előtt.

Urunk, Jézus, mindig add meg nekünk a szent bűnbánat kegyelmét!

Mérhetetlen fenséged előtt állva elkeseredettségünk sötétjében fellobban a remény lángja, mert tudjuk, hogy irántunk érzett szereteted egyetlen mértéke az, hogy mértéktelenül szeretsz minket;

a remény, hogy üzeneted ma is sok embert és népet ösztönöz arra, hogy elhiggyék: egyedül a jó győzheti le a rosszat és a gonoszságot, egyedül a megbocsátás küzdheti le a dühöt és a bosszút, egyedül a testvéri ölelés oszlathatja el a másikkal szembeni ellenségeskedést és félelmet;

a remény, hogy áldozatod ma is árasztja az isteni szeretet jó illatát, s hogy ez a szeretet megsimogatja megannyi fiatal szívét, akik neked szentelik életüket, s a szeretet és az ingyenesség élő példáivá válnak ebben a nyereség és a könnyű kereset logikája által tönkretett világunkban;

a remény, hogy a sok misszionárius ma is kihívás elé állítja az emberiség elaltatott lelkiismeretét, életüket is kockára teszik, csak hogy szolgáljanak téged a szegényekben, az eldobottakban, a bevándorlókban, a láthatatlanokban, a kizsákmányoltakban, az éhezőkben és a bebörtönzöttekben;

a remény, hogy a te szent és bűnösökből álló Egyházad minden hitelrontó kísérlet ellenére ma is olyan fény, amely megvilágosít, bátorít, felemel, és tanúságot tesz az emberiség iránti végtelen szeretetedről, a másokért élt élet modellje, az üdvösség bárkája, a bizonyosság és igazság forrása;

a remény, hogy keresztedből – mely sok törvénytudó és képmutató kapzsiságának és hitványságának eredménye – a feltámadás fakadt, mely a sír sötétségét a napnyugtát nem ismerő vasárnap hajnali fényévé változtatja, és megtanít minket arra, hogy szereteted a mi reményük.

Urunk, Jézus, mindig add meg nekünk a szent remény kegyelmét!

Emberfia, segíts minket, hogy levetkőzzük a balodra feszített lator, a rövidlátók és a romlottak pökhendiségét, akik egy kizsákmányolható alakot, egy kritizálandó elítéltet, egy kinevethető vesztest láttak benned, egy újabb alkalmat arra, hogy a saját bűneiket másokra, sőt Istenre terheljék.

Emberfia, inkább azt kérjük, hogy a bűnbánó latorral tudjunk azonosulni, aki szégyenkező, bűnbánó és reménykedő szemmel nézett rád, aki a hit szemével meglátta látszólagos vereségedben az isteni győzelmet, s így térdre hullott irgalmasságod előtt, és tisztesen elrabolta a paradicsomot! Ámen!



Nagyszombat



Nagyszombat


A húsvét titka

Tegnap, nagypénteken, az Úr kereszthalálának napján a kereszt titkáról, az emberi bűn és ítélkezés titkáról, a megváltás titkáról, a megbocsátás titkáról elmélkedtünk. Ma, húsvét vigíliáján ezeket a gondolatokat folytassuk az élet, a feltámadás, az újjászületés titkáról. A húsvéti szertartás e titkok megértéséhez vezet minket.
A szertartás a tűzszenteléssel kezdődik, majd pedig a tűzről meggyújtjuk a húsvéti gyertyát. Ezt a feltámadt Krisztust jelképező gyertyát visszük a sötét templomba, majd pedig ennek lángjáról gyújtják meg a hívek saját gyertyáikat ezzel jelezvén, hogy a feltámadás, az újjászületés egyetlen forrása a feltámadt Krisztus. Az ő fényét, az ő világosságát, az ő személyét fogadjuk az életünkbe, hogy végre megszűnjön körülöttünk a sötétség, a bűn sötétsége. A feltámadt Krisztus fényt hoz az életünkbe, megújítja azt, reményt ébreszt bennünk. Fényt, megvilágosodást hoz azoknak, akik részesednek a keresztségben és elindulnak a hit útján. Fényt és megújulást hoz az Egyház életébe, amely az újonnan megkereszteltekkel növekszik és hitében megerősödve indul, hogy újult erővel hirdesse: Krisztus legyőzte a halált. Krisztus feltámadt!
A húsvéti szertartás a húsvéti öröménekkel folytatódik, amely összefoglalja a megváltás lényegét, az emberi bűnt és Isten tetteit, amelyek a megbocsátást közvetítik az ember felé. Ezt követően az ószövetségi olvasmányokban felidézzük üdvösségünk történetét a teremtéstől kezdve egészen addig, hogy az idők teljességében Isten elküldte a világba Fiát, Jézust. Az ünnepi szertartás evangéliuma már az üres sírhoz vezet minket, amelyet mi is jelnek tekintünk, hitet ébresztő és hitet erősítő jelnek. Az igeliturgia után megújítjuk keresztségi fogadalmunkat, felélesztjük magunkban azt a kegyelmet, amely az Úr Jézus halálának és feltámadásának köszönhetően árad ránk.
De térjünk vissza az üres sírhoz, a húsvéti örömhírhez és üzenethez! Márk evangélista három asszonyt említ, akik a szombat elmúltával azonnal Jézus sírjához indulnak. Pénteken az ünnep közeledte miatt már nem volt idő arra, hogy a holttestet, Krisztus keresztről levett testét a szokásoknak megfelelően bebalzsamozzák, ezt akarják utólag pótolni. Miközben a sír felé haladnak, gondolatban már ott is vannak, hiszen arról a gyakorlati dologról beszélgetnek, hogy miként fogják elhengeríteni a sír bejáratánál lévő követ, asszonyi erejüket gyengének vélik ehhez. A sírhoz érve azonban meglepetés várja őket. Amit eddig ténykedésük akadályának gondoltak, az már nem áll útjukban, a követ valaki elmozdította a sírtól. Ezután jön az újabb meglepetés. Amikor belépnek a sírbarlangba egy fehér ruhás ifjút látnak, akiről első pillanatban elképzelni sem tudják hogyan került oda. Újabb meglepetés, hogy a számukra ismeretlen ifjú ismeri szándékukat és ismeri az elmúlt napok eseményeinek történéseit. A fehér ruhás személy, aki egy isteni hírnök, egy angyal lehetett, tudja, hogy a kereszten meghalt Krisztust keresik. Ezután hangzik a meglepetést okozó üzenet: Krisztus feltámadt, nincs itt! Majd láthatják a bizonyítékokat: a halotti leplek a sírban vannak, de az Úr teste nincs ott, mert Isten feltámasztotta őt a halálból. A küldött rögtön megbízást ad az asszonyoknak, siessenek a tanítványokhoz és mondják el nekik az Úr feltámadásának hírét.
Most, húsvét éjszakáján az egész Egyházzal együtt hálát adunk Istennek a megváltásért és örvendezünk Urunk feltámadásának. Az üres sírnál mi is megérthetjük küldetésünket: Induljunk és legyünk a feltámadás hirdetői!
© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, megváltó Jézusom, egykor a tanítványok is csak lépésről lépésre jutottak el a hitre, annak ellenére, hogy te már mindent elmondtál nekik előre. Látod, én is csak botorkálva, néha megállva, máskor pedig nagy lendülettel közeledem hozzád. Segíts megértenem kereszted és feltámadásod titkát! Tudom, hogy ehhez hitre van szükségem. De azt is tudom, hogy minden, amit kapunk, egyedül a te jóságodnak köszönhető, ezért kérlek, légy hozzám kegyelmes és erősítsd bennem a hitet! Erősítsd bennem a feltámadás és az örök élet hitét!


2018. március 30., péntek

Nagyböjti kalendárium – 2018. március 30., nagypéntek


 

Nagyböjti kalendárium – 2018. március 30., nagypéntek


Idei nagyböjti készületünkben az Ószövetségi Szentírást idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus megváltó kereszthalálára és a feltámadásának ünnepére!


„Így szól az Úr: Íme, szolgám diadalmaskodik, fönséges lesz és felmagasztalják, és nagy dicsőségre emelkedik. Amint sokan elborzadtak láttán – hisz oly dicstelennek látszott, és alig volt emberi ábrázata –, úgy fog majd sok nemzet ámulni rajta, és királyok némulnak el színe előtt.
Mert olyasmit fognak látni, amilyet még sohasem hirdettek nekik, és olyan dolognak lesznek tanúi, amilyenről addig soha nem hallottak. Ki hitt abban, amit hallottunk, és az Úr karja ki előtt nyilvánult meg?
Úgy nőtt föl előttünk, mint a hajtás, és mint a gyökér a szomjas földből. Nem volt sem szép, sem ékes, hogy szívesen nézzük őt, a külsejére nézve nem volt vonzó.
Megvetett volt, utolsó az emberek között, a fájdalmak férfia, aki tudta, mi a szenvedés, olyan, aki elől iszonyattal eltakarjuk arcunkat, megvetett, akit bizony nem becsültünk sokra.
Bár a mi betegségeinket viselte, és a mi fájdalmaink nehezedtek rá, mégis (Istentől) megvertnek néztük, olyannak, akire lesújtott az Isten, és akit megalázott.” (Iz 52,13–53,4)
Emlékezzél meg irgalmasságodról, Urunk, Istenünk, és örök oltalmaddal szenteld meg híveidet, akik számára vére árán szerezte a húsvét szent titkát a te Fiad, Jézus Krisztus. Aki él és uralkodik mindörökkön örökké. Ámen.



Ferenc pápa a papokhoz: Nem az elvont igazság, hanem az emberekhez való hűség igazsága számít!



Ferenc pápa a papokhoz: Nem az elvont igazság, hanem az emberekhez való hűség igazsága számít!


Március 29-én délelőtt a Szentatya a Szent Péter-bazilikában mutatta be a krizmaszentelési misét. Beszédében hangsúlyozta, hogy az emberekhez való közelségnek kell meghatároznia a pap életformáját, külön is kiemelte a beszélgetés, a gyóntatás és a prédikálás területét.



Kedves paptestvérek a római egyházmegyéből és a világ többi egyházmegyéiből!

Miközben a mai liturgia szövegeit olvastuk, állandóan a Második Törvénykönyvnek az a mondata jutott eszembe, amely így hangzik: „Hol van olyan nagy nép, amelyhez istenei oly közel volnának, mint hozzánk az Úr, a mi Istenünk, amikor csak hozzá folyamodunk?” (MTörv 4,7). Isten közelsége… a mi apostoli közelségünk.

Izajás próféta szövegében Isten küldöttjét szemléljük, aki már „felkenést kapott és elküldetett” népének tagjai közé, a szegények, a betegek, a rabok közelébe…; és a „rajta lévő” Lélek az, aki indítja és kíséri útja során.

A nyolcvannyolcadik zsoltárban láthatjuk, ahogyan Isten társasága, aki Dávidot fiatalkora óta kézen fogva vezette, és mellette állt erős karjával, most, amikor Dávid már öreg, a hűség nevét veszi fel: az idők folyamán megtartott közelséget hűségnek hívják.

A Jelenések könyve közel visz minket az „Erkhomenoszhoz” [az érkezőhöz], olyannyira, hogy láthatóvá teszi számunkra az Urat, személyesen, aki mindig „érkezik”, mindig. Az utalás arra, hogy meglátják majd őt „azok is, akik átszúrták”, megérteti velünk, hogy a feltámadt Úr sebei mindig láthatók, hogy az Úr mindig elénk jön, ha mi „közelítünk” mindazok testéhez, akik szenvednek, különösen is a gyermekekéhez.

A mai evangélium központi képében az Urat falubelijein keresztül nézzük, akik „rá szegezték szemüket”(Lk 4,20). Jézus felállt, hogy felolvasson a názáreti zsinagógában. Izajás próféta tekercsét adták oda neki. Ő addig tekerte azt, míg az Isten küldöttéről szóló részhez nem ért. Hangosan olvasta: „Az Úr Lelke van rajtam, […] felkent engem; elküldött engem…” (Iz 61,1). Azzal fejezte be, hogy kimondta ama szavak oly provokatív közelségét: „Ma beteljesedett ez az Írás, amelyet az imént hallottatok” (Lk 4,21).

Jézus megtalálja ezt a szakaszt, és az írástudók hozzáértésével olvassa fel. Tökéletesen lehetett volna írástudó vagy törvénytudó is, de ő „evangelizátor”, úthirdető akart lenni, „jó hírek követe” népe számára, szép lábú hírnök, ahogy Izajás mondja (vö. Iz 52,7), az emberekhez közeli hírnök.

Ez Isten nagy választása: Isten azt választotta, hogy olyan lesz, aki közel van népéhez. Jézus rejtetten élt harminc évig! Csak utána kezd prédikálni. Ez a megtestesülés, az inkulturáció pedagógiája; nem csak a távoli kultúrákban, hanem a saját plébániánkon is, a fiatalok új kultúrájában…

A közelség több mint egy különleges erény neve, olyan magatartás, amely meghatározza az egész személyt, annak kapcsolatteremtő készségét, azt a létmódot jelenti, hogy miközben önmaga életét éli, odafigyel másokra. Amikor az emberek azt mondják egy papra, hogy „közeli”, általában két dolgot emelnek ki: az első, hogy „mindig jelen van” (szemben azzal, aki „sosincs jelen”: „Tudom, atyám, Ön nagyon elfoglalt” – mondják gyakran); a második pedig, hogy mindig van egy jó szava mindenkihez. „Mindenkivel elbeszélget – mondják az emberek –, felnőttekkel, fiatalokkal, a szegényekkel, a nem hívőkkel…” Közeli papok, akik jelen vannak, akik mindenkivel beszélnek… Az utca papjai.

Az egyik, aki jól megtanulta Jézustól, mit jelent az utca prédikátorának lenni, az Fülöp. Az Apostolok cselekedetei azt mondja róla, hogy helységről helységre járt, hirdette Isten igéjének jó hírét, prédikált minden városban, és azok beteltek örömmel (vö. ApCsel 8,4–8). Fülöp egyike volt azoknak, akiket a Lélek „le tudott foglalni” bármelyik pillanatban, és el tudta indítani, hogy evangelizáljon, egyik helyről a másikra járt, képes volt arra is, hogy megkeresztelje a helyes hitű embereket, mint például az etiópiai királynő főemberét, és keresztelt itt is, ott is, az út során (vö. ApCsel 8,5; 36–40).

Kedves testvéreim, a közelség az evangéliumhirdető kulcsfontosságú tulajdonsága, mert az evangéliumban ez egy döntő fontosságú magatartás (az Úr ezzel a szóval írja le Isten országát). Vitathatatlan ténynek tartjuk, hogy a közelség az irgalmasság kulcsa, mert az irgalmasság nem lenne irgalmasság, ha nem törekedne mindig, mint „irgalmas szamaritánus” a távolságok áthidalására. Azt hiszem azonban, hogy sokkal jobban tudatosítanunk kell azt, hogy a közelség az igazságnak is a kulcsa; nemcsak az irgalmasságé, hanem az igazságé is. Át lehet hidalni a távolságokat az igazságban? Igen, át lehet. Az igazság ugyanis nemcsak meghatározást jelent, mely lehetővé teszi a dolgok és a helyzetek megnevezését, távol tartva azonban őket fogalmakkal és logikai érvekkel. Az igazság nem csak ez! Az igazság hűség (emeth) is, amely lehetővé teszi, hogy az embereket saját nevükön hívjuk, ahogyan az Úr nevezi őket, mielőtt osztályoznánk őket vagy meghatároznánk „helyzetüket”. Létezik a „jelzők kultúrájának” ez a – ugye, csúnya? – szokása: ez az ember ilyen, a másik amolyan, a harmadik ismét másmilyen… Nem! Az az ember Isten gyermeke! Nyilván vannak erényei és hiányosságai, de az a személyhez hű igazság számít, és nem a jelzők adják meg valaki lényegét.

Vigyáznunk kell, ne essünk abba a kísértésbe, hogy bizonyos elvont igazságokból bálványokat csináljunk magunknak. Ezek kényelmes bálványok, a kezünk ügyében vannak, adnak egyfajta presztízst és hatalmat, és nehéz felismerni őket. Mert a „bálványigazság” álcázza magát, az evangélium szavait használja öltözékként, de nem engedi, hogy ezek a szavak megérintsék a szívet. És, ami még rosszabb, eltávolítja az egyszerű embereket Isten igéjének és Jézus szentségeinek gyógyító közelségétől.

Ezen a ponton forduljunk Máriához, a papok édesanyjához. Szólíthatjuk őt úgy, mint a „közelség Szüzét”: „Mint igazi anya velünk jár, velünk küzd és állandóan árasztja felénk Isten szeretetének közelségét” (Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 286), hogy senki se érezze magát kirekesztve. A mi anyánk nem csak azzal a „serény” (uott, 288) szolgálatkészséggel van közel, amely a közelség egyik formája, hanem azzal a móddal is, ahogyan a dolgokat mondja. Kánában, az a jókor történő közbelépés, és az a hanglejtés, amellyel mondja a szolgáknak: „Bármit mond, tegyétek meg” (Jn 2,5), lehetővé teszik, hogy ezek a szavak minden egyházi nyelvhasználat anyai mintájává váljanak. De ahhoz, hogy úgy tudjuk mondani, ahogyan ő, túl azon, hogy kérjük a kegyelmet, arra is szükség van, hogy ott tudjunk lenni, ahol a fontos dolgokat „főzik”, azokat a dolgokat, amelyek számítanak minden szívnek, minden családnak, minden kultúrának. Csak ebben a – mondhatni „konyhai” – közelségben lehet felismerni, hogy milyen az a bor, amelyik hiányzik, és melyik a legjobb minőségű, amelyet az Úr adni kíván.

Szeretném javasolni nektek, hogy elmélkedjetek a papi közelség három olyan területéről, amelyekben ezeknek a szavaknak – „Bármit mond, tegyétek meg” – ezerféle módon, mégis ugyanazzal az anyai hanglejtéssel kell elhangzaniuk azoknak az embereknek a szívébe, akikkel beszélünk: a lelki kísérés, a gyóntatás és a prédikálás területe.

A lelki beszélgetésben tanúsítandó közelségről elmélkedhetünk úgy, hogy az Úrnak a szamariai asszonnyal való találkozását szemléljük. Az Úr mindenekelőtt megtanítja neki, hogyan kell Istent imádni: Lélekben és igazságban; aztán anélkül, hogy megbántaná, tapintatosan segíti, hogy meg tudja nevezni bűnét; végül az Úr engedi, hogy megfertőzze őt misszionáriusi szellemével, és vele megy evangelizálni falujába. Az Úr a lelki beszélgetés mintaképe, aki világra tudja segíteni a szamariai asszony bűnét anélkül, hogy árnyékot vetne az ő imádó imájára vagy akadályt gördítene misszionáriusi hivatása elé.

A gyóntatásban tanúsítandó közelségről a házasságtörő asszonyról szóló részt szemlélve elmélkedhetünk. Itt világosan látható, hogy a közelség döntő jelentőségű, mert Jézus igazságai mindig közel mennek, és személyesen, az egyik ember a másiknak mondja el – és mindig el lehet mondani – őket. A másik szemébe kell nézni, ahogy az Úr, amikor talpra áll, mert térdelt a házasságtörő nő mellett, akit meg akartak kövezni, s azt mondja neki: „Én sem ítéllek el” (Jn 8,11), és ez nem azt jelenti, hogy szembemegy a törvénnyel. És hozzá lehet tenni: „Mostantól többé ne vétkezz” (uott), de nem olyan hanglejtéssel, amely a meghatározás-igazság jogi területéhez tartozik – annak az embernek a hanglejtésével, aki elő akarja írni, melyek legyenek az isteni irgalmasság feltételei –, hanem olyan fogalmazásmóddal, amely a hűségigazság területéhez tartozik, mely lehetővé teszi a bűnös embernek, hogy előre és ne hátra tekintsen. Ennek a „többé ne vétkezz”-nek a helyes hanglejtése a gyóntatóé, aki úgy mondja ki azt, hogy hajlandó hetvenszer hétszer is megismételni.

Végezetül nézzük a prédikálás területét. Úgy elmélkedjünk rajta, hogy a távollevőkre gondolunk, és meghallgatjuk Péter első prédikációját, mely a pünkösd összefüggésében hangzik el. Péter azt hirdeti, hogy Isten igéje „mindazoké, akik távol vannak” (ApCsel 2,39), és úgy prédikál, hogy a kérügma „szíven találja őket”, és azt a kérdést ébreszti bennük, hogy „Mit kell tennünk?” (ApCsel 2,37). Olyan kérdés ez, amelyre – mint mondtuk – mindig máriás, egyházi hanglejtésben kell válaszolnunk. A homília a próbaköve annak, hogy „megítéljük a lelkipásztornak a népéhez való közelségét és a népével való találkozásra irányuló képességét” (Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 135). A homíliában megmutatkozik, mennyire voltunk közel Istenhez az imában, és mennyire vagyunk közel a ránk bízott emberekhez mindennapi életükben.

Az örömhír akkor kezd el működni, ha ez a két közelség táplálja és támogatja egymást. Ha távol érzed magad Istentől, akkor légy oly kedves, és kerülj közelebb az ő népéhez, ami majd kigyógyít téged azokból az ideológiákból, amelyek lelohasztották buzgóságodat. A kicsinyek megtanítanak arra, hogy másképp nézz Jézusra. Az ő szemükben Jézus személye elbűvölő, az ő jó példája erkölcsi tekintélyt kölcsönöz, tanításai az életet szolgálják. Ha pedig távol érzed magad az emberektől, akkor kerülj közelebb az Úrhoz, az ő szavához: az evangéliumban Jézus megtanít arra, ahogyan ő néz az emberekre, megtanítja azt, mennyit érnek szemében azok, akikért vérét ontotta a kereszten. Az Istennel való közelségben, az ige testté válik benned, és minden testhez közel álló pappá válsz. Az Isten népével való közelségben annak szenvedő teste igévé válik szívedben, és lesz, miről beszélned Istennel, közbenjáró pappá válsz.

A közel álló papot, aki a jó pásztor közelségével és gyengédségével jár az emberek között (és a lelkipásztori munkában időnként az emberek előtt megy, máskor az emberek között van, időnként mögöttük halad), az emberek nemcsak mélyen megbecsülik, hanem azon túl valami különleges dolgot éreznek iránta, olyasmit, amit csak Jézus közelségében éreznek. Ezért ez a közelségünk iránti hála nem valami többlet. Ezen múlik ugyanis az, hogy Jézus jelen lesz-e az emberiség életében, vagy pedig gondolati szinten marad, nyomtatott betűkbe zárva, legfeljebb néhány jó, lassanként rutinná váló szokásban megtestesülve.

Kedves paptestvérek, kérjük Máriát, a „közelség Szüzét”, hogy vigyen közelebb minket egymáshoz, és abban a percben, amikor azt mondjuk az embereknek, hogy „bármit mond Jézus, tegyétek meg”, egyesítse hanglejtésünket az övével, hogy véleménykülönbségeink közepette is váljék jelenvalóvá az ő anyai közelsége, amely az ő igenjével örökre közel vitt minket Jézushoz.



Nagypéntek



Nagypéntek

A kereszt titka
Krisztus halála, halálának értelme csak részben érthető számunkra. A kereszt olyan titok hordozója, amelyet csak a túlvilágon tár fel számunkra, értet meg velünk Isten.Pilinszky János rövid, tömör mondatokban írja le Pilátus című versében az egykori római helytartó és Jézus találkozását, kettőjük érzéseit és gondolatait.
„Kemény vagy, hivatalból.
Elítélsz, hivatalból.
Rámnézel, hivatalból.
Rádnézek mindörökre –
rádnézek mindhiába.
Itt állok mindörökre –
itt állok mindhiába.
Fölmentelek mindörökre.”

Nagyon elgondolkodtatóak ezek a rövid megfogalmazások. Pilátus hivatalból cselekszik. Neki joga van ítélkezni, joga van kimondani valakire a halálos ítéletet. A zsidóknak ehhez nem volt joga, mert a Római Birodalom fennhatósága alatt álltak és rájuk is vonatkoztak a római törvények. Sok mindenben ítélkezhettek saját törvényeik szerint, de halálos ítéletet nem mondhattak ki senkire. Vallási felfogásuk szerint Jézus istenkáromlást követett el azzal, hogy Isten Fiának nevezte magát, ezért halált érdemel. A zsidók azért viszik Pilátus elé Jézust, hogy vele mondassák ki a halálos ítéletet. És Pilátus ezt megteszi, mert nem tud kibújni hivatalának ruhájából. Próbálkozik ugyan Jézus megmentésével, mert nem akar beleavatkozni egy vallási vitába, de amikor azzal fenyegetik, hogy nem a császár barátja, akkor enged a kérésnek és elrendeli Jézus keresztre feszítését. Pilátusnak joga lett volna felmentő ítéletet hozni, de nem volt hozzá bátorsága, attól félt, hogy lázadás törne ki.
Pilátus ítéletében benne van mindannyiunk ítélkezése is. Valahányszor megtagadjuk Istent és nem veszünk tudomást szeretetéről és törvényeiről, akkor ítéletet mondunk Jézus felett. Minden bűnünkkel, Istennel való szembefordulásunkkal elítéljük Jézust, mintha csak mi is azt követelnénk, kiáltanánk, hogy „Keresztre vele!” Igen, az ember képes halálra ítélni és megölni a Istent, mert nem gondol arra, hogy cselekedeteiért felelős, azoknak következménye lehet. Mert azt gondolja, legyőzheti Istent. Mert nem gondol arra, hogy Isten időnként gyengének, legyőzhetőnek mutatkozik, de a végső szó az övé. Eljön majd az idő, amikor ő fog ítélkezni.
Jézus hiába várja a könyörületet Pilátustól, nem kapja meg. Napjaink szenvedő embereiben, a szegényekben és a nélkülözőkben is hiába várja mások könyörületét, elfordulnak tőle. Nem a nélkülözőtől való elfordulás ez, hanem Krisztustól is. A könyörület, a szánalom, az együttérzés megtagadása. Isten újra és újra odaáll az ember elé, az ember pedig könyörtelenül elfordítja tőle arcát. Pilátus előtt Jézus arra gondol, hogy felmenti őt bűne, gyávasága miatt. És felmenti azokat is, akik Pilátus ítélőszéke elé kényszerítették őt. Felmenti Júdást is, aki elárulta. Felmenti a katonákat is, akik keresztre feszítették. Irgalmas Istenként ez az ő válasza az emberi gyűlöletre és gyilkos szándékra. És reményünk szerint felment majd minket is.
Az ítélkezés helyszínéről gondolatban továbbmegyünk, elkísérjük Jézust a keresztúton. A kereszt alatt állva hallhatjuk, hogy Jézus életének utolsó pillanataiban kimondja a felmentő ítéletet, amikor így fohászkodik az Atyához: „Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!” (Lk 23,34). Ez a felmentő ítélet, ez a megbocsátás is a kereszt titka.
© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézusom, amikor feltekintek keresztedre, nem csak egy meggyötört, megalázott embert látok. Amikor feltekintek keresztedre, akkor az Atyát megdicsőítő Istenfiút látom. Hiszem, hogy szenvedésed nem volt értelmetlen. Hiszem, hogy kereszthordozásoddal nekünk embereknek akartál példát mutatni, feltámadásoddal pedig reményt adni. Adj erőt, hogy életem során ne a földre, hanem mindig felfelé, a te országodra tekintsek! Vezess engem az üdvösségre!


2018. március 29., csütörtök

Nagyböjti kalendárium – 2018. március 29., nagycsütörtök



Nagyböjti kalendárium – 2018. március 29., nagycsütörtök


Idei nagyböjti készületünkben az Ószövetségi Szentírást idézzük napról napra. Készüljünk együtt Jézus megváltó kereszthalálára és a feltámadásának ünnepére!


„Legyen a derekatok felövezve, saru a lábatokon, bot a kezetekben. Sietve egyétek [a bárányt], mert ez az Úr átvonulása. Én végigvonulok azon az éjszakán Egyiptomon és megölök minden elsőszülöttet Egyiptomban: embert és állatot, s ítéletet tartok Egyiptom minden istene fölött, én, az Úr. A vért használjátok annak a háznak a megjelölésére, amelyben laktok. Ha látom a vért, kihagylak benneteket. Titeket nem ér a megsemmisítő csapás, amellyel Egyiptomot megverem. Ez a nap legyen számotokra emléknap, és üljétek meg úgy, mint az Úr ünnepét. Nemzedékről nemzedékre tegyétek meg ünnepnapnak mindörökre.” (Kiv 12,11–14)
Istenünk, annak a szent vacsorának megünneplésére jöttünk össze, amelyen egyszülött Fiad, új és örökre szóló áldozatát és szeretetlakomáját halála előtt az Egyházra bízta. Kérünk, segíts, hogy ebből a nagy misztériumból a szeretet és az élet teljességét meríthessük. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké. Ámen.