Marcel Nguyễn Tân Văn, a szeretet apostola
Marcel Nguyễn Tân Văn redemptorista szerzetes testvér a huszadik század első felében élt Vietnámban. A fiatalember sok szenvedésen ment keresztül, azonban valaki mindig a segítségére sietett. Így vált Marcel „a szeretet apostolává”.
Marcel Nguyễn
Tân Văn 1928-ban született egy észak-vietnámi faluban. A települést főként
katolikusok lakták; Marcel édesanyja nemcsak mélyen hívő volt, hanem elég jól
ismerte is a katolikus tanítást. Ahogyan fia növekedett, egyre nyilvánvalóbbá
vált, hogy Marcel is örökölte tőle a hit szeretetét. A kisfiú elmondta
édesanyjának, hogy szent szeretne lenni, az édesanya pedig eltökélte, mindent
megtanít Marcelnak, amit csak tud a hitről.
Marcel
először a rózsafüzért szerette meg. Egyre jobban ragaszkodott a Szűzanyához is,
Jézus iránt érzett szeretete pedig arra ösztönözte, hogy mihamarabb elsőáldozó
legyen. Édesanyja engedélyt szerzett a helyi lelkipásztortól, hogy fia
megkezdhesse az elsőáldozásra való felkészülést. Marcel alig múlt el hatéves,
mikor először vehette magához az Oltáriszentséget.
A fiú
nemcsak szent szeretett volna lenni: elhívást érzett a papságra is,
lelkipásztora és édesanyja ezért a közeli Huu Bang plébániájára küldte,
ahol Joseph Nha plébános külön foglalkozott a papnak készülő fiúkkal. Az
plébániai iskola sajátossága volt, hogy a fiatalabbakat az idősebb növendékek
tanították.
Marcel
nagy lelkesedéssel kezdte meg új életét – papnak tanulhat, mi lehet ennél
csodálatosabb? Jó tanuló volt, szorgalmas, kötelességtudó, társaival pedig
igyekezett kedves és nagylelkű lenni. A plébános gyakran őt állította példaként
a növendékek elé, ami bosszantotta és féltékennyé tette a többi fiút, akik
bántani kezdték Marcelt.
A
főkolompos Vinh volt, egy idősebb növendék. Vinh többször megverte Marcelt,
elvette ételét, rózsafüzérét, és még számtalan más gonoszsággal keserítette meg
társa életét. A csapások ellen Marcel máshogy nem tudott védekezni,
hazaszökött.
A fiú
azonban otthon sem talált békét: szülőfaluját tájfun rombolta le, szegénységbe
taszítva családját. Bátyja megvakult, kétségbeesett édesapjuk pedig az ivásban
és a szerencsejátékban próbált menedéket lelni. A család Marcel ellen fordult:
húga annak tulajdonította a csapások sorozatát, hogy a fiú elhagyta a
plébániát.
A család
ellenszenvét látva Marcel elhagyta a szülői házat, egy ideig az utcán élt és
kéregetett. Csak azután fogadták vissza a szülői házba, hogy Joseph Nha
felkereste a szülőket, és igazolta Marcel ártatlanságát. Miután a fiú hazatért,
édesanyja rávette, hogy folytassa felkészülését a papságra. A fiatalember
visszatért a plébániára, ahol növendéktársaival együtt imaláncot alapítottak,
hogy így együtt küzdjenek az ott tapasztalt széthúzás ellen.
Marcel
élete 1942-ben fordulóponthoz érkezett. Egy barátja segítségével folytathatta
tanulmányait Lang-Son előkészítő szemináriumában; azonban az intézményt fél
évvel később, a háború miatt bezárták. A Quang Uyen-i Kis Szent Teréz-plébánián
tanulhatott tovább, melyet ebben az időben domonkos misszionáriusok vezettek.
Egy
napon Marcel könyvekkel teli íróasztalához ült, és arra kérte Istent, segítsen
neki kiválasztani a legmegfelelőbb olvasmányt. Behunyta szemét, és találomra
kihúzott egy könyvet a kupac alól, Lisieux-i Szent Teréz
önéletrajzát, az Egy lélek történetét. Még sosem
hallott a szentről, de ez az élmény megváltoztatta életét; teljesen átjárta az
az egyszerűség, ahogyan Szent Teréz Jézust szerette.
Lisieux-i Szent
Teréz nemcsak írásain keresztül hatott Marcel életére, több alkalommal meg is
jelent neki. Tanítója és állandó társa lett, a jelenések alkalmával „kis
testvéremnek” szólította. Elmondta neki, hogy soha nem fogják pappá szentelni,
viszont a „szeretet apostola” lesz, akikre nagy szükségük van a
misszionárius lelkipásztoroknak. Neki kell a „papság szívének” lennie.
1944
nyarán Marcel belépett a redemptorista rendbe. Vietnám 1954-es kettészakadását
követően az ország északi része kommunista uralom alá került. Az ott élő
keresztények tömegesen menekültek délre, Marcel testvér azonban arra kérte
elöljáróit, hogy északon maradhasson. Egy évvel később letartóztatták, és
tizenöt év kényszermunkára ítélték. A büntetés nagy részét azonban börtönben
töltötte, ahol fogolytársainak lelki megerősítést nyújtott. Fogságban hunyt el
1959. július 10-én, mindössze 31 évesen.
Kétségtelen,
hogy „nagy testvére”, Teréz már tárt karokkal várt rá. Boldoggáavatási eljárása
1997-ben indult.