2018. június 1., péntek

Marcel Nguyễn Tân Văn, a szeretet apostola



Marcel Nguyễn Tân Văn, a szeretet apostola


Marcel Nguyễn Tân Văn redemptorista szerzetes testvér a huszadik század első felében élt Vietnámban. A fiatalember sok szenvedésen ment keresztül, azonban valaki mindig a segítségére sietett. Így vált Marcel „a szeretet apostolává”.


Marcel Nguyễn Tân Văn 1928-ban született egy észak-vietnámi faluban. A települést főként katolikusok lakták; Marcel édesanyja nemcsak mélyen hívő volt, hanem elég jól ismerte is a katolikus tanítást. Ahogyan fia növekedett, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Marcel is örökölte tőle a hit szeretetét. A kisfiú elmondta édesanyjának, hogy szent szeretne lenni, az édesanya pedig eltökélte, mindent megtanít Marcelnak, amit csak tud a hitről.
Marcel először a rózsafüzért szerette meg. Egyre jobban ragaszkodott a Szűzanyához is, Jézus iránt érzett szeretete pedig arra ösztönözte, hogy mihamarabb elsőáldozó legyen. Édesanyja engedélyt szerzett a helyi lelkipásztortól, hogy fia megkezdhesse az elsőáldozásra való felkészülést. Marcel alig múlt el hatéves, mikor először vehette magához az Oltáriszentséget.
A fiú nemcsak szent szeretett volna lenni: elhívást érzett a papságra is, lelkipásztora és édesanyja ezért a közeli Huu Bang plébániájára küldte, ahol Joseph Nha plébános külön foglalkozott a papnak készülő fiúkkal. Az plébániai iskola sajátossága volt, hogy a fiatalabbakat az idősebb növendékek tanították.
Marcel nagy lelkesedéssel kezdte meg új életét – papnak tanulhat, mi lehet ennél csodálatosabb? Jó tanuló volt, szorgalmas, kötelességtudó, társaival pedig igyekezett kedves és nagylelkű lenni. A plébános gyakran őt állította példaként a növendékek elé, ami bosszantotta és féltékennyé tette a többi fiút, akik bántani kezdték Marcelt.
A főkolompos Vinh volt, egy idősebb növendék. Vinh többször megverte Marcelt, elvette ételét, rózsafüzérét, és még számtalan más gonoszsággal keserítette meg társa életét. A csapások ellen Marcel máshogy nem tudott védekezni, hazaszökött.
A fiú azonban otthon sem talált békét: szülőfaluját tájfun rombolta le, szegénységbe taszítva családját. Bátyja megvakult, kétségbeesett édesapjuk pedig az ivásban és a szerencsejátékban próbált menedéket lelni. A család Marcel ellen fordult: húga annak tulajdonította a csapások sorozatát, hogy a fiú elhagyta a plébániát.
A család ellenszenvét látva Marcel elhagyta a szülői házat, egy ideig az utcán élt és kéregetett. Csak azután fogadták vissza a szülői házba, hogy Joseph Nha felkereste a szülőket, és igazolta Marcel ártatlanságát. Miután a fiú hazatért, édesanyja rávette, hogy folytassa felkészülését a papságra. A fiatalember visszatért a plébániára, ahol növendéktársaival együtt imaláncot alapítottak, hogy így együtt küzdjenek az ott tapasztalt széthúzás ellen.
Marcel élete 1942-ben fordulóponthoz érkezett. Egy barátja segítségével folytathatta tanulmányait Lang-Son előkészítő szemináriumában; azonban az intézményt fél évvel később, a háború miatt bezárták. A Quang Uyen-i Kis Szent Teréz-plébánián tanulhatott tovább, melyet ebben az időben domonkos misszionáriusok vezettek.
Egy napon Marcel könyvekkel teli íróasztalához ült, és arra kérte Istent, segítsen neki kiválasztani a legmegfelelőbb olvasmányt. Behunyta szemét, és találomra kihúzott egy könyvet a kupac alól, Lisieux-i Szent Teréz önéletrajzát, az Egy lélek történetét. Még sosem hallott a szentről, de ez az élmény megváltoztatta életét; teljesen átjárta az az egyszerűség, ahogyan Szent Teréz Jézust szerette.
Lisieux-i Szent Teréz nemcsak írásain keresztül hatott Marcel életére, több alkalommal meg is jelent neki. Tanítója és állandó társa lett, a jelenések alkalmával „kis testvéremnek” szólította. Elmondta neki, hogy soha nem fogják pappá szentelni, viszont a „szeretet apostola” lesz, akikre nagy szükségük van a misszionárius lelkipásztoroknak. Neki kell a „papság szívének” lennie.
1944 nyarán Marcel belépett a redemptorista rendbe. Vietnám 1954-es kettészakadását követően az ország északi része kommunista uralom alá került. Az ott élő keresztények tömegesen menekültek délre, Marcel testvér azonban arra kérte elöljáróit, hogy északon maradhasson. Egy évvel később letartóztatták, és tizenöt év kényszermunkára ítélték. A büntetés nagy részét azonban börtönben töltötte, ahol fogolytársainak lelki megerősítést nyújtott. Fogságban hunyt el 1959. július 10-én, mindössze 31 évesen.
Kétségtelen, hogy „nagy testvére”, Teréz már tárt karokkal várt rá. Boldoggáavatási eljárása 1997-ben indult.


Ferenc pápa: Az ördög el akarja pusztítani az emberben rejlő istenképmást



Ferenc pápa: Az ördög el akarja pusztítani az emberben rejlő istenképmást


A keresztényeket ért üldöztetésekről elmélkedett június 1-jén reggel a Szent Márta-házban Ferenc pápa. Rámutatott, az üldöztetés napjainkban az ördög által provokált kulturális gyarmatosítás, éhség, háború és rabszolgaság formájában sújtja az embereket.


Nagy üldöztetéseknek vagyunk tanúi a jelenkorban, melyek nemcsak keresztények ellen irányulnak, hanem minden férfi és nő ellen, mégpedig a kulturális gyarmatosítás, éhség, rabszolgaság csapásain keresztül, mert a mai világ a rabszolgák világa – emelte ki homíliájában a Szentatya, és ezt kívánta: az Úr adjon nekünk kegyelmet a küzdelemhez, hogy Jézus Krisztus kegyelmével helyreállítsuk Isten bennünk lévő képmását!
Ferenc pápa péntek reggeli homíliájának alapgondolatát a napi olvasmány, vagyis Péter apostol első levele adta, mely így figyelmeztet: „Szeretteim, ne lepődjetek meg azokon a perzselő szorongatásokon, amelyek megpróbáltatásul értek benneteket, mintha valami hallatlan dolog esett volna veletek. Inkább örüljetek, hogy részetek lehet Krisztus szenvedéseiben, hogy amikor dicsősége kinyilvánul, vigadozva örvendezzetek” (1Pét 4,7–13). „Perzselő szorongatásról”, „tüzes kohóról” beszél az apostol mint a szenvedés jeleiről. A pápa azonban hangsúlyozza, a keresztényeket ért üldöztetés a jézusi boldogságok része. Jézust is üldözték az Atyja iránti hűsége miatt.
A Szentatya megjegyezte, hogy manapság fellépett egy másféle üldöztetés, mely a minden férfiban és nőben rejlő istenképmás ellen irányul. Akár a keresztények, akár bárki más ellen irányuló üldöztetés mögött ott áll az ördög. Van ördög, mely szét akarja rombolni a Krisztus-hitet a keresztényekben, az istenképmást a férfiakban és a nőkben. Az ördög kezdettől fogva ezt akarta csinálni, ahogy a Teremtés könyvében olvassuk, vagyis szét akarta rombolni a férfi és a nő közötti harmóniát, amit az Úr teremtett. Ez pedig az a harmónia, ami az Isten képéből és hasonlatosságából ered. És sikerült neki megtennie, csalással és csábítással. A szokásos fegyvereivel tette ezt, ahogyan mindig is, azóta is teszi.
Ferenc pápa az ördög támadása mögött arra az éhségre, igazságtalanságra utalt, mely elpusztítja a férfit és a nőt – mert nincs mit enniük, még akkor sem, ha megannyi ennivaló van a világon. A Szentatya szólt az ember kizsákmányolásáról és a rabszolgaság számos formájáról. Megemlítette, hogy látott egy filmet a közelmúltban, melyet migránsok börtönében forgattak titokban az őket ért kínzásokról. Mindez hetven évvel az emberi jogok nyilatkozata után! A kulturális gyarmatosítás kapcsán a pápa leszögezte: a birodalmak elfogadtatják a saját kultúrájukat a függetlenség ellenében, a nép kultúrája ellenében, és olyan dolgokat kényszerítenek egy-egy népre, melyek nem emberiek, azért, hogy elpusztítsák őket. A Szentatya szerint az ördög valóban az emberi méltóság szétrombolását akarja.
Végük kitért a pápa azokra a háborúkra is, melyek a nép és az istenképmás elpusztításának az eszközei.
Vannak emberek, akik fegyvergyártással foglalkoznak, hogy szétrombolják a férfi és a nő istenképmását, akár fizikailag, akár morálisan. Minden üldözött ember, a nem keresztény ember is Isten képmását hordozza. Ezért akarja az ördög elpusztítani. A birodalmak továbbra is folytatják ezt a pusztító munkát. Mi pedig nem engedhetjük meg magunknak, hogy naivak maradjunk. Ma a világban nemcsak keresztényeket üldöznek, hanem embereket, férfiakat és nőket, ezzel szemben a minden üldöztetés atyja nem tűri el, hogy Isten képmását hordozzuk. Megtámadja és szétzúzza ezt a képet. Nem könnyű megérteni ezt, ezért van szükség oly sok imádságra – zárta első júniusi homíliáját Ferenc pápa.


Évközi nyolcadik hét péntekje



Évközi nyolcadik hét péntekje


Útja során Jézus megérkezik Jeruzsálembe. Ettől kezdve Márk evangélista napról napra írja le az eseményeket. Az első nap történését, az ünnepélyes bevonulást (vö. Mk 11,1-10) virágvasárnap olvastuk. A mai evangélium a második és a harmadik napon történteket mondja el. Két jelképes cselekedetről olvasunk. A leírás középpontjában a templom megtisztítása, a kereskedők kiűzése áll. Felületes szemlélő könnyen gondolja, hogy egy indulatos személy erőszakkal rendet akar tenni, pedig valójában másról van szó. Jézus, aki a mennyei Atyának a Fia, birtokba veszi a templomot, azaz a mennyei Atya lakóhelyét. Ő itt otthon van, ez az ő Atyjának a háza, neki itt joga van megmondani, hogy helyénvaló-e a kereskedők jelenléte vagy sem. Előző nap Jézus már itt volt a templomban és „mindent szemügyre vett.” Nem hirtelen felindulásból cselekszik, hanem „aludt rá egyet.” A mi Urunk prófétai jelet mutat, visszaadja eredeti rendeltetésére, az istentisztelet céljára a templomot.
A templom megtisztítását a fügefával történtek foglalják keretbe. A fügefa, amelyről reggel kijelentette: „Senki se egyék rólad gyümölcsöt soha többé!”, estére elszáradt. Nem haragról, önkényeskedésről vagy hatalmi visszaélésről van szó, hanem szintén egy jelről. A Bibliában az ítéletkor kivágott fa vagy szőlő azokat jelképezi, akik nem termik az igazság gyümölcseit, nem teljesítik Isten törvényeit. Eljött tehát az isteni ítélet ideje, amelynek végrehajtója az Úr.
© Horváth István Sándor

Imádság
Istenem! Tűz vagy. Szüntelenül égsz, de el nem égsz soha. Tűz vagy. Fölemészted minden szűkkeblű önzésünket. Tűz vagy. Fényednek köszönöm, hogy megismertem igazságodat. Szépség vagy minden szépség fölött. Újjáteremtettél Fiad vérében, s ebben az újjáteremtésben ismertem meg, hogy szerelmese vagy teremtményed szépségének.
Sienai Szent Katalin


2018. május 30., szerda

A rózsafüzér minden bajban segít



A rózsafüzér minden bajban segít
Írta: P. W. Göttler

Egy 1957. december 26-án folytatott beszélgetésben Lucia nővér a következőket mondta Pater Fuentes-nek: „Nézze, atya, a Boldogságos Szűz Mária ezekre az utolsó időkre, amiben mi élünk, a rózsafüzér imádkozásának különleges hatékonyságot szerzett. Olyan hatékonyságot, hogy nincs az a probléma, akár evilági, mulandó, akár szellemi, bármelyikünk privát vagy családi életében vagy vallási közösségekben, vagy a népek és nemzetek sorsában – amit a rózsafüzérrel ne tudnánk megoldani. Nincs olyan probléma, ismétlem Önnek atya, akármilyen súlyos legyen is, amit a rózsafüzér imádsággal ne tudnánk megoldani. A rózsafüzérrel fogjuk magunkat megmenteni. A rózsafüzérrel tesszük magunkat szentté. A rózsafüzérrel fogjuk Urunkat és Megváltónkat megvigasztalni és számos lélek megmenekülését elérni.”
2007. október 13-án ünnepeljük a fatimai csodálatos napcsoda 90. évfordulóját. Bár Isten Anyja előre bejelentette egy csoda bekövetkeztét, azt senki sem sejtette, még a látnok gyermekek sem, hogy ez mi lesz. A tömegben számos kíváncsiskodó és kétkedő is akadt, így szó sem lehetett valami fajta szuggesztióról, hiszen ehhez kritikátlan emberek szükségeltetnek, akik teljesen átadják magukat érzelmeiknek és így értelmüket némiképp kikapcsolják. És nem is csak a napcsoda történt, hanem az is, hogy a csoda után a jelenlevők ruhái teljesen szárazak lettek, holott előtte a szűnni nem akaró esőben többé-kevésbé mindenki átázott. Mindez körülbelül 70 ezer szemtanú előtt zajlott le. Az Ég e csodával világosan megmutatta, hogy ő az üzenetek szerzője.
Ma szemünk előtt teljesül be mindaz, amit Isten Anyja Fatimában mondott, nevezetesen, hogy Oroszország az egész világon elterjeszti tévtanait. Ez 90 évvel ezelőtt kezdődött, de most is folyamatosan tart tovább. Csak XI. Pius pápa 1937. március 19-én megjelent kommunizmusról szóló enciklikáját kell elolvasni, hogy valaki megállapíthassa, mennyire nem halott a kommunizmus, sőt, hogy tanai az egész világot egyre jobban uralják, és sajnos Anyaszentegyházunkat, a katolikus Egyházat is megmérgezik.
     Hogy magunkat e zűrzavartól és lelkünk elvesztésétől megmentsük, adta nekünk az Ég fő ellenszerként a szent rózsafüzért, amelynek az október hó különös módon van felajánlva. A rózsafüzér már évszázadok óta bebizonyította különleges erejét. Itt, Közép-Európában a törökök elleni harcban többször is a rózsafüzér imádságnak köszönhettük a győzelmet, csakúgy, ahogy 1955-ben Ausztriát is a rózsafüzér mentette meg Németország sorsától, a feldarabolástól.
A rózsafüzér olyan egyszerű imádság. Mindenki mindenhol imádkozhatja, és ezáltal ebben az olyannyira evilági beállítottságú, rövidéletű, felületes világban az igazi, maradandó valóságra gondolhat. A rózsafüzér arra való, hogy az örök valóságok szemléletére vezessen. De a rózsafüzérben még a szétszórtsággal küzdő ember is megtalálja azt az eszközt, amivel ez ellen harcolhat és lelkének nyugalmát megtalálhatja.
     A rózsafüzér titkait egy gyerek is megérti, de a tanult és/vagy szent szintén talál táplálékot benne lelke számára, mert a kegyelemmel mindig mélyebbre és mélyebbre lehet e titkokba behatolni. Ehhez csak arra van szükség, hogy megszabadítsuk magunkat attól, ami lelkünknek Istenhez való felemelkedését gátolja. Ez sok minden lehet: napi gondok, kötelességek, szükségek, szenvedélyek, kísértések stb. De ne sajnáljuk a fáradságot, még akkor sem, ha olykor olybá tűnik, hogy mindennemű haszon nélkül imádkozunk. Isten látja törekvésünket és kegyelmével jutalmazza azt.
     A világban a siker számít, az eredmény. A világ más módon nem tud jutalmazni. Isten előtt a fáradozás számít, ami azonban nem szükségszerűen nyer érzelmi áhítattal jutalmazást. Ne azért imádkozzunk, hogy ezért jutalmat vagy meghallgatást nyerjünk, vagy hogy érzelemmel és áhítattal teljünk el. A kegyelem nem mérhető vagy érezhető valami. A lélek előremenetele sem ebből áll. Éppen ezért olyan szükséges és gyümölcsöző a szenvedők imája. Sok kegyelem a családok, a plébániák, az Egyház mint egész számára, ered a szenvedők és a betegek imáiból. Milyen sok kegyelem veszik el a haszontalan időtöltések által! A könnyen eső imádkozás nem az igazi szeretet jele. A szeretet akkor mutatkozik meg, ha az imádkozás nehézzé válik. Azért találunk olyan kevés igazi, tartós szeretetet ebben a világban, mert sokan nem tartanak ki, amikor az imádkozás nehezükre esik.
A katolikusok körében normálisnak kell lennie, hogy mindenki naponta imádkozza a rózsafüzért. Ez legfőképpen a családokban fontos. Bár elmulasztása nem esik a súlyos bűnök alá, de ahogy a betegnek és annak, aki különleges megerőltetés alatt áll, egészségesebb kosztra van szükséges, úgy nekünk is, akik nagyon súlyos veszélyeknek vagyunk korunkban kitéve. Éppen az idősebbeknek, akik fizikailag már nem sok mindent tudnak tenni, lehet és kell a fiatalabbakért imádkozniuk, akik egy ilyen rosszra csábító világban nőnek fel és kényszerülnek élni.
     Maradjunk tehát különösen október hónapban hűségesek a napi rózsafüzér imádsághoz a Rózsafüzér Királynő oltalma alatt.



Ferenc pápa: Engedjük, hogy a Lélek kreatívan alakítson minket!



Ferenc pápa: Engedjük, hogy a Lélek kreatívan alakítson minket!


A Szentatya május 30-án folytatta a bérmálásról megkezdett katekézissorozatát. A keresztség és a bérmálás közötti szoros kapcsolatról elmélkedve kiemelte, hogy a bérmálásban tudatosan is befogadjuk a Lelket, aki bennünk működve lehetővé tudja tenni, hogy tanúságot tegyünk életünkkel Krisztusról.



Kedves testvéreim!
Folytatjuk a bérmálásnak a témáját, és ma „ennek a szentségnek az egész keresztény beavatással való szoros összefüggését” [1] szeretném kiemelni.
Mielőtt megkapják a Lélekkel történő felkenést, mely hitelesíti és megerősíti a keresztség kegyelmét, a bérmálkozóknak meg kell újítaniuk azokat az ígéreteket, amelyeket egykor szüleik és keresztszüleik tettek. Most ők maguk vallják meg az Egyház hitét, készek arra, hogy „hiszem”-mel válaszoljanak a püspök által feltett kérdésekre, és különösen is készek arra, hogy higgyenek „a Szentlélekben, Urunkban és éltetőnkben, akiben a mai napon a bérmálás által különleges módon részesülnek úgy, amint pünkösdkor az apostolok részesültek”. [2]
Mivel a Szentlélek eljövetele imában elmélyült szíveket igényel (vö. ApCsel 1,14), a közösség csendes imája után a püspök, kezeit a bérmálkozók fölé tárva, könyörögve kéri Istent, hogy árassza rájuk az ő vigasztaló Szentlelkét. A Lélek egy (vö. 1Kor 12,4), de hozzánk jőve magával hozza ajándékainak gazdagságát: a bölcsességet, az értelemet, a tanácsadást, az erősséget, a tudást, jámborságot és az istenfélelmet. [3] Hallottuk [a katekézis előtt] a szentírási szakaszt, amely felsorolja a Szentlélek ajándékait [Gal 5,22–23]. Izajás próféta szerint pedig (Iz 11,2) a Lélek ezt a[z imént említett] hét erényt árasztja ki a Messiásra, hogy az be tudja tölteni küldetését. Szent Pál is megfogalmazza, milyen bőséges gyümölcsöt hoz a Lélek: „szeretet, öröm, béke, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség és önuralom” (Gal 5,22). Az egyetlen Lélek kiosztja sokféle ajándékát, melyek gazdagítják az egyetlen Egyházat: ő a különbözőség szerzője, ugyanakkor az egység megteremtője is. A Lélek tehát egymástól különböző ajándékok gazdagságát adja, ugyanakkor összhangot is teremt, vagyis megteremti mindezeknek a lelki ajándékoknak az egységét, melyeket mi, keresztények kaptunk.
Az apostolok által tanúsított hagyomány szerint a keresztség kegyelmét teljessé tevő Lélek közlése kézrátétel által történik (vö. ApCsel 8,15–17; 19,5–6; Zsid 6,2). Mivel szerették volna jobban kifejezni a Lélek kiáradását, aki teljesen átjárja azt, aki megkapja, ezt a bibliai eredetű mozdulatot elég korán kiegészítették a krizmának nevezett illatos olajjal történő megkenéssel [4], melynek használata a mai napig megmaradt mind Keleten, mind Nyugaton [5].
Az olaj – a krizma – gyógyászati és szépségápoló szer, mely, behatolva a test szövetébe, gyógyítja a sebeket és megillatosítja a testrészeket. Eme tulajdonságai miatt alkalmazza a bibliai és liturgikus képvilág a Szentlélek tevékenységének kifejezésére, aki megszenteli és átjárja a megkereszteltet, és feldíszíti őt karizmáival. A szentséget a püspök úgy szolgáltatja ki, hogy a kézrátétel után megkeni a bérmálkozó homlokát krizmával a következő szavak kísértében: „Vedd a Szentlélek pecsétjét, akit ajándékul kaptál.” [6] A Szentlélek az adott láthatatlan ajándék, a krizma pedig ennek látható pecsétje.
Azáltal, hogy a bérmálkozó a kereszt illatos olajjal rajzolt jelét kapja a homlokára, ezáltal egy kitörölhetetlen lelki jegyet, úgynevezett „karaktert” is kap, amely által Krisztushoz tökéletesebben válik hasonlóvá, és megadja neki a kegyelmet, hogy az ő „jó illatát” árassza az emberek között (vö. 2Kor 2,15).
Hallgassuk meg újra Szent Ambrusnak a frissen bérmáltakhoz intézett felszólítását. Azt mondja: „Emlékezz, hogy megkaptad a Lélek pecsétjét […], és őrizd meg, amit kaptál. Az Atyaisten megjelölt téged, az Úr Krisztus megerősített téged, és zálogként szívedbe helyezte a Lelket!” [7] A Lélek egy meg nem érdemelt ajándék, akit hálával kell fogadnunk, és teret kell engednünk az ő kimeríthetetlen kreativitásának. Gondosan őrzendő ajándék, akire tanulékonyan kell figyelnünk, és engednünk kell, hogy mint gyertyát alakíthasson minket az ő izzó szeretete, hogy „visszatükrözhessük Jézus Krisztust a mai világban”.