2015. december 5., szombat

Himnusz VII.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.
Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.


HIMNUSZ

Magasból érkező Ige,
Atyádtól fényként jössz ide;
a világ megmentőjeként
tűnő időben lépsz közénk.
Jöjj és szívünk világosítsd,
égő szerelmed lángra szítsd,
ha szól a hírnök szózata,
tisztuljon már a bűn sara.
Ha majd ítélsz a föld felett,
s a szívek titkát kémleled:
a rossz bűnhődik bűnökért,
ki jó volt országodba tér,
hozzánk ne férjen semmi vész,
bár méltán érne büntetés,
örök hazánk mégis legyen
a szentek között szüntelen.
Krisztus, kegyelmes nagy Király,
neked s Atyádnak tisztelet,
s a Szentléleknek is veled
időtlen századok során. Ámen.


A Megszentelt Élet Éve 333.



december 5.

Szeplőtelen Fogantatás ünnepe (december 8.)
Imádkozzunk a Szeplőtelen Szűz Mária Szolgálóleányaiért!
  • Szeplőtelen Szűz Mária Szolgálóleányai Szerzetesrend
Alapítójuk: Mar Joseph Kundukulam és a Társalapító: Rev. Mgr.Joseph Villangadan
Hivatásunkat a szociális, karitatív munkában fejtjük ki. Tagjaink saját és más egyházi intézményekben dolgoznak, mint hivatásos és képzett munkatársak: leányanyákkal, árvákkal, értelmi-, és testi fogyatékosokkal, leprásokkal, fekvőbetegekkel, elmebetegekkel, idősekkel, AIDS betegekkel és nyomornegyedben élőkkel foglalkozunk. Jelenleg 49 közösségben (Negyvenkettő India-szerte, hat Kenyában és egy Magyarországon) 265 nővér él. Rendi ruhánk az indiai viselet, a szári. Magyarországon a téli időszakban szürke anyagból készült ruhát viselünk.
Lelkiségünkből:
„Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket." (Mk 2,17)
„Az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért." (Mt 20,28)


Adventi kalendárium 7.



Adventi kalendárium – 2015. december 5.


Idei adventi kalendáriumunkkal az irgalmasság rendkívüli szentévéhez kapcsolódunk. Ferenc pápa Misericordiae vultus (Az irgalmasság arca) kezdetű bulláját idézzük napról napra. Várjuk együtt az Úr érkezését!


„Amikor Jézus látta az őt követő fáradt, kimerült, csalódott és gazdátlan sokaságot, a szíve mélyéből együtt érzett velük (vö. Mt 9,36). Ezzel az együtt érző szeretettel gyógyította meg az elébe vitt betegeket (vö. Mt 14,14), és lakatta jól a sokaságot néhány kenyérrel és hallal (vö. Mt 15,37). Jézust minden körülmények között az irgalmasság indította, mellyel olvasott beszélgetőtársai szívében, és válaszolt legmélyebb szükségleteikre. [...] Máté meghívása is az irgalmasság horizontjába szövődik. Jézus, elhaladván a vámasztal előtt, rátekintett Mátéra. Ez a pillantás tele volt irgalmassággal; megbocsátotta a bűneit, és – legyőzve a többi tanítvány ellenkezését – kiválasztotta a bűnöst és a vámost, hogy a tizenkettő egyike legyen. Szent Béda Venerabilis ezt az evangéliumi jelenetet magyarázva írta, hogy Jézus irgalmas szeretettel tekintett Mátéra és kiválasztotta őt: miserando atque eligendo. Ez a megfogalmazás mindig nagy hatást gyakorolt rám, olyannyira, hogy jelmondatomnak is ezt választottam.”
(Misericordiae vultus, 8.)
Istenünk, te azért küldted egyszülött Fiadat a világba, hogy a bűn átkától szabadulást adj az embernek. Áraszd reánk a mennyből jóságosan áldásodat, amelyre áhítatos lélekkel várunk, hogy elnyerjük az igazi lelki szabadságot. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.


Advent első hetének szombatja



Advent első hetének szombatja


Jézus, aki a mennyei Atya küldötte volt, tanítványainak ad küldetést. Megbízza őket, hogy az ő hatalmával és erejével induljanak. Az evangéliumi részlet kapcsán ne a küldöttek feladatáról vagy szolgálatuk módjáról elmélkedjünk, hanem a küldő szándékára irányítsuk figyelmünket. Máté evangélista pontosan megvilágítja, hogy mi áll Jézus cselekedetének, megbízásának hátterében: „megesett a szíve az embereken.” Félreértenénk a kifejezés értelmét, ha csupán szánalomra, sajnálatra gondolnánk. Valójában az emberi szükségletekre odafigyelő, az emberről gondoskodó, az emberrel törődő, az embert üdvözíteni akaró Isten aggodalmáról van szó, amely nem marad tehetetlen érzés, hanem konkrét cselekvést vált ki.
Itt érkezünk el a szövegrész adventi mondanivalójához. Miért küldi el a világba a mennyei Atya a Fiút? Miért érkezik el a világba a Megváltó, akinek jövetelére az adventi időszakban készülünk? Mert Isten törődik velünk. Látja, hogy bűneink miatt elvesznénk, ezért segítségünkre siet. Nem nézi sajnálkozva vergődéseinket, küzdelmeinket, hanem belép világunkba, belép életünkbe, hogy velünk legyen. Istent nem valahol a távoli messzeségben kell keresnünk, hiszen egészen közel jön hozzánk.
A mai napon ilyen törődéssel figyelek valakire, s próbálok neki segíteni. Ma a figyelmes szeretet küldötte vagyok.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Istenünk, segíts, hogy örömhíredet hirdethessük! Add, hogy hívásodra mindig figyelni tudjunk! Te azt kívánod, hogy az emberek szabadon kövessenek téged. Nyisd meg, kérünk, az emberek szemét, hogy meglássák az evangélium fényét. Nyisd meg az emberek szívét, hogy befogadják a te igéd igazságát, és boldogok legyenek, mert az örömhírben életet találnak.



2015. december 4., péntek

A Megszentelt Élet Éve 332.



december 4.

Szeplőtelen Fogantatás ünnepe (december 8.)
Imádkozzunk a Szűz Mária Társaságáért!
  • Szűz Mária Társasága
Alapítójuk: Ván Zsuzsanna Mária
A szemlélődő és az apostoli életet összekapcsolva, egyedül Isten nagyobb dicsőségét és a lelkek üdvösségét szem előtt tartva nem válogatunk a munkában, nem zárkózunk el a világtól, egyszerű, áldozatos életet akarunk élni.
Lelkiségünkből:
„Ha az élő vérkeringés megvan köztem és az Úr Jézus között, akkor vágyódom én is a lelkek megmentésére, hogy az Isten dicsősége nagyobb legyen." Ván Zsuzsanna Mária


Himnusz VI.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.
Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.


HIMNUSZ

Pásztorok áldott főpásztora, Krisztus,
szent követődnek ünnepelve napját
tárjuk eléd most lelkes énekünkkel
hódolatunkat.
Szolgálni hívtad egykor ezt a férfit,
s pappá nevelve, magad mellé vetted,
szent közösséged kegyes szívű, gondos
támasza így lett.
Nyájadnak őre, pásztoraid tükre,
fénye a vaknak, elesettnek atyja,
lankadók lelke, mindeneknek mindig
mindene volt ő.
Krisztus, a jókat jutalmul az égben
megkoronázod; minekünk is add meg,
hogy pásztorunkat, nyomdokain járva,
mennybe kövessük.
Himnusszal áldjuk mindeneknek Atyját,
felmagasztalván, Isten Fia, téged,
Szentlélek Istent ugyanúgy dicsérjük
szerte a földön. Ámen.


Ferenc pápa: Meg kell erősíteni a nők szerepét a családban és a munkában



Ferenc pápa: Meg kell erősíteni a nők szerepét a családban és a munkában


Ferenc pápa köszönti az ifjú házasokat a Szent Péter-téren - OSS_ROM

A nők pótolhatatlan szerepet töltenek be a családban és a gyereknevelésben, mint ahogy a dolgozó nők lényegesen hozzájárulnak az emberséges gazdasági és politikai rendszerek építéséhez. Ezt a szerepüket meg kell erősíteni – hangsúlyozza üzenetében a pápa, melyet a Világiak Pápai Tanácsa által szervezett nemzetközi tanulmányi napokra írt, amelyet a „Nők és a munka” – témakörében tartanak december 4-5-én Rómában. A pápai dokumentumot a vatikáni államtitkár, Pietro Parolin bíboros látta el kézjegyével. A Szentatya azt kéri, hogy dolgozzanak ki konkrét javaslatokat és pozitív modelleket a munkahelyi illetve a családi kötelezettségek összehangolására, hiszen a mai világot ez a kettősség határozza meg. A tanulmányi napokat Stanisław Ryłko bíboros, a Világiak Pápai Tanácsa elnöke nyitotta meg.
Munka vagy család – helyett - munka és család
A dikasztérium közleménye megállapítja: ma meg kell erősíteni a nők kettős szerepét, amelyet egyfelől a közéletben játszanak az emberségesebb struktúrák építésében, másrészt a családi életben vállalnak magának a családnak a jólétéért és a gyermekek neveléséért. A szimpózium célja, hogy elemezze a helyzetet és kiutat találjon abból a vagy-vagy választásból, amibe ma sok nő beleütközik, és e helyett újító megoldásokkal szolgáljon az és-és választáshoz, lehetővé téve a munkahelyi és a családi feladatok összeegyeztetését. Meg kell becsülni a női munkát, felülemelkedve a még mindig meglévő diszkrimináción, amelynek a női munkavállalók ki vannak téve, például amikor hátrányos helyzetbe kerülnek a gyerekvállalás miatt, vagy amikor nincsenek a férfiakkal egyenlő módon megfizetve. A tanulmányi napokon igyekeznek rámutatni arra a pótolhatatlan szolgálatra, amelyet csak a női géniusz képes adni az emberi nemnek az egyes ember növekedése és a társadalom építése javára.
II. János Pál 20 éve írt hálás levelet a dolgozó nőknek
A Világiak Pápai Tanácsa ezzel a szemináriummal ünnepli II. János Pál pápa nőkhöz írt levelének huszadik évfordulóját. Ebben a szent pápa mély háláját és elismerését fejezte ki a dolgozó nőknek az egyház nevében. „Köszönet neked, dolgozó nő azért a nélkülözhetetlen hozzájárulásért, amelyet az emberségben gazdagabb gazdasági és politikai struktúrák építéséért adsz” – írta.
A kétnapos tanácskozáson megvitatják a gender-elmélet kérdését és annak ellentmondásait is. Kilenc ország előadói szólalnak föl a szimpóziumon, amelyet viták követnek, így minden résztvevő hozzájárulhat a munkához.


Adventi kalendárium 6.



Adventi kalendárium – 2015. december 4.


Idei adventi kalendáriumunkkal az irgalmasság rendkívüli szentévéhez kapcsolódunk. Ferenc pápa Misericordiae vultus (Az irgalmasság arca) kezdetű bulláját idézzük napról napra. Várjuk együtt az Úr érkezését!


„Ha Jézusra és az ő irgalmas arcára szegezzük tekintetünket, képesek leszünk befogadni a Szentháromság szeretetét. Jézus azt a küldetést kapta az Atyától, hogy a maga teljességében nyilatkoztassa ki az isteni szeretet misztériumát. „Isten szeretet” (1Jn 4,8.16) – állítja elsőként – és az egész Szentírásban egyedül – János evangélista. Ez a szeretet vált láthatóvá és tapinthatóvá Jézus egész életében. Személye nem más, mint az önmagát ingyenesen odaajándékozó szeretet. A hozzá közeledő személyekkel valamiféle páratlan és megismételhetetlen kapcsolatban áll. A csodajelek, amelyeket elsősorban a bűnösökkel, a szegényekkel, a kirekesztettekkel, betegekkel és szenvedőkkel visz véghez, az irgalmasságról beszélnek. Benne minden az irgalmasságról szól; benne nincs semmi együttérzés nélkül.”
(Misericordiae vultus, 8.)
Istenünk, mutasd meg hatalmad erejét. Kérünk, jöjj hozzánk, és oltalmazz, hogy rosszra való hajlandóságunk veszedelmeitől megszabaduljunk, és kegyelmedből üdvözüljünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.


Advent első hetének péntekje



Advent első hetének péntekje


A hit kifejezése és megvallása többször előkerül az evangéliumokban. A mai szakaszban a csoda előfeltételeként szerepel. A két vaktól, akik Jézust követik, az Úr ezt kérdezi: „Hiszitek-e, hogy tudok segíteni rajtatok?” Előzetesen már kifejezték hitüket azzal, hogy „Dávid fiának” nevezték Jézust. A korabeli felfogás szerint ugyanis az eljövendő Messiás Dávid király leszármazottja, azaz „Dávid fia” lesz. A kérdéssel Jézus tulajdonképpen újabb megerősítést kér, amire a vakok azonnal megvallják hitüket, s ezt követően történik meg velük a csoda, nyerik vissza szemükvilágát.
Bár a történet kulcspontja a hit és annak megvallása, mégis érdemes másra is felfigyelnünk. Például arra, hogy a vakok követni kezdik Jézust. Feltehetően megszokott helyükön üldögéltek, koldultak, várakoztak, amikor odaérhetett Jézus és kísérete. Megtudván, hogy ki halad el mellettük az úton, a két vak nem marad a helyén, hanem felkelnek és elindulnak. Jól tudják, ha ott maradnak, ahol nap mint nap üldögélnek, akkor semmi változásra nem számíthatnak. Útközben hangosan kiáltoznak, messiási jelzőkkel illetik Jézust, s nem állnak meg, még akkor sem, ha látszólag meg sem hallja őket.
Esetük azt tanítja, hogy az adventi időben talán érdemes felállnom, megszokott helyemet elhagynom. Ma odalépek valakihez, akivel még sosem beszélgettem.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Mutasd meg, Uram, a Szegénységet, amelyet annyira szerettél! Irgalmas Jézus, légy irgalommal irántam, teljesen eltölt a vágy Úrnőm, a Szegénység után, aki nélkül nem lelek nyugalmat. Te lobbantottad fel, Uram, szívemben az érte epedő szerelmet, add meg hát a jogot is, hogy enyém lehessen! Arra vágyom, hogy ebben a kincsben legyek gazdag! Állhatatosan kérlek, hadd lehessen mindig az enyém! Uram, Jézus, te egészen szegény voltál, s így én sem kívánok e földön semmit sem a sajátomnak mondani, és csak abból akarok élni, amit felebarátaim adnak nekem!
Assisi Szent Ferenc
 


2015. december 3., csütörtök

A Megszentelt Élet Éve 331.



december 3.

Xaveri Szent Ferenc ünnepe
Imádkozzunk a jezsuitákért!
  • Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya
Alapítójuk: Loyolai Szent Ignác
A Jézus Társasága jelenleg a katolikus egyház legnagyobb létszámú szerzetesrendje. Világszerte mintegy 18 000 jezsuita él, összesen 126 országban. Elsősorban lelkigyakorlatokkal, neveléssel és oktatással, és a médiával foglalkozunk valamint szociális és egyéb lelkipásztori tevékenységet végzünk.
Jelmondataink: Mindent Isten nagyobb dicsőségére! A hit szolgálata és az igazságosság előmozdítása. A három szerzetesi fogadalom mellett még egy negyedik, különleges engedelmességi fogadalmat is teszünk, amiben elkötelezzük magukat, hogy készek vagyunk bárhova elmenni, ahova a Szentatya a hit hirdetése érdekében küld minket.
Lelkiségünkből:
„Aki mindent Isten nagyobb dicsőségére tesz, annak minden imádság.”
„Legyen a lelked annyira szabad, hogy mindig meg tudd tenni az ellenkezőjét is.”
„Úgy cselekedj, mintha minden rajtad múlna, de úgy bízz Istenben, mintha minden rajta múlna.”
„Azokra vár a mennyekben a legértékesebb korona, akik minden munkájukat a tőlük telhető legnagyobb szorgalommal végzik. Mert nem elég önmagukban jó dolgokat tenni, jól is kell azokat tenni.” Loyolai Szent Ignác


Himnusz V.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.
Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.


HIMNUSZ

Pásztorok áldott főpásztora, Krisztus,
szent követődnek ünnepelve napját
tárjuk eléd most lelkes énekünkkel
hódolatunkat.
Szolgálni hívtad egykor ezt a férfit,
s pappá nevelve, magad mellé vetted,
szent közösséged kegyes szívű, gondos
támasza így lett.
Nyájadnak őre, pásztoraid tükre,
fénye a vaknak, elesettnek atyja,
lankadók lelke, mindeneknek mindig
mindene volt ő.
Krisztus, a jókat jutalmul az égben
megkoronázod; minekünk is add meg,
hogy pásztorunkat, nyomdokain járva,
mennybe kövessük.
Himnusszal áldjuk mindeneknek Atyját,
felmagasztalván, Isten Fia, téged,
Szentlélek Istent ugyanúgy dicsérjük
szerte a földön. Ámen.


Lépjenek át a magyar családok is az irgalmasság kapuján! – az MKPK Családbizottságának felhívása



Lépjenek át a magyar családok is az irgalmasság kapuján! – az MKPK Családbizottságának felhívása


A Család Pápai Tanácsának javaslata alapján a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családbizottsága a hazai egyházban is lehetővé szeretné tenni, hogy idén Szent Család vasárnapján, december 27-én a családok az irgalmasság szentéve jegyében együtt ünnepeljenek.


Az alábbiakban közöljük a bizottság elnöke, Bíró László tábori püspök levelét.

Főtisztelendő egyházmegyei családpasztorációs és családreferens Atyák!
Kedves családokat szerető szerzetes- és paptestvérek!
Kedves családreferens és családbizottságban dolgozó testvérek!
Kedves családok!

„Az Egyház életének boltozatát az irgalmasság oszlopa tartja”, írja Ferenc pápa az irgalmasság szentévét meghirdető bullájában (MV 10). Ebből következik, hogy a családegyház életének boltozatát is az irgalmasság oszlopa tartja. Fontos tehát, hogy a családok is bekapcsolódjanak a szentév eseményeibe, hogy az irgalmasság évében „jusson el mindenkihez a megbocsátás hívó szava, és senki ne maradjon közömbös az irgalmasság megtapasztalására szóló meghívás iránt”. (MV 19).
A Családok 8. Világtalálkozóján, Philadelphiában, a záró szentmisén bejelentették, hogy Ferenc pápa december 27-én, a Szent Család vasárnapján, a Szent Péter-bazilikában a családokkal fog együtt ünnepelni, hogy Isten irgalmasságának fényében a családok is megtapasztalják a megbocsátást és az igazságot, tudva, hogy igazán kiengesztelődnünk mindig elsősorban Istennel kell, tehát szükségképpen a közösséggel – az Egyházzal és a családdal – és saját magunkkal. A Szentatya szándéka szerint ez az esemény nem nagyszabású nemzetközi összejövetel lesz, sokkal inkább mély lelkiségű, a jelenlévők megtérését szolgáló helyi ünnep.
Vincenzo Paglia érsek úr, a Család Pápai Tanácsának elnöke most javaslattal fordult az egész világ püspöki konferenciáihoz és a hozzájuk tartozó családbizottságok elnökeihez: szervezzék meg, hogy a világ minden egyházmegyéjében Szent Család vasárnapján tartsanak egy, a Rómában megrendezendőhöz hasonló, az irgalmasság szentévéhez csatlakozó családi ünnepet. Ennek az ünnepnek a helye legyen a székesegyház, ahol egyébként is megnyitották már a Szent Kaput, vagy egy, esetleg több másik nagyobb templom, amely alkalmas egy – akárcsak jelképes, alkalmi – Szent Kapu felállítására.
Az ünnep maga több részből áll. Bevezeti egy lelki felkészülés, ezt követi a hódolat a Szent Család előtt, majd a Szent Kapun való áthaladás, és lezárja a szentmise, az ünnep csúcspontja.
A lelki felkészülés – akárcsak a szentmise bevezető szertartása, amelyben az üdvözlés után következik a bűnbánati cselekmény – elmélkedés az irgalmasságról, a megbocsátásról és az igazságosságról. Nincs igazi keresztény élet – akár személyes, akár családi – irgalmasság nélkül. Nehéz egyszerre irgalmasnak és igazságosnak lennünk, sokszor úgy érezzük, hogy ellentét van az igazságosság és az irgalmasság között. Ezért is kérdezte Szent Péter, hogy hányszor kell megbocsátania annak, aki vétkezett ellene. „Talán hétszer?” Jézus így felelt: „Nem mondom, hogy hétszer, hanem hetvenszer hétszer!” Hetvenszer hétszer, azaz mindig, újra meg újra! Nagyon fontos, hogy igazságosság legyen a világban és az emberek között. Istenben nincs ellentét az igazságosság és az irgalmasság között. Amikor Ő irgalmas, teljesen igazságos is, mert irgalmasságának mértéke Krisztus áldozata és szeretete. Isten irgalmasságának nincs határa, és nincs vége! „Érdemes felidéznünk az igazságosság és az irgalmasság kapcsolatát. Ezek nem egymással ellentétes értékek, hanem egy és ugyanazon valóság két fokozatosan kibontakozó dimenziója, amely a szeretet beteljesedésében éri el csúcspontját.” (MV 20)
Az irgalmas Isten az embert saját képmására teremtette, ezért nekünk is irgalmasoknak kellene lennünk, amint Isten, az Atyánk is irgalmas: „Legyetek hát irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas.” (Lk 6,36) Nem tud irgalmas lenni az, aki nem ismeri fel Isten képmását sem a másik emberben, sem saját magában. Nem tudunk addig irgalmasok lenni, amíg Isten irgalmasságát meg nem tapasztaljuk családunkban, saját életünkben. Mindannyian sebzettek vagyunk, rászorulunk Isten irgalmára, aki sebeinket nem felszaggatja, hanem gyógyítja és szeretetté transzformálja.
Ezt a felkészülést lehet a szentmisét megelőző Szent Kapun való áthaladás előtt közvetlenül, vagy az ünnep előtti napon, vagy akár például triduum formájában korábban megtartani. A lélek felkészülését a bűnbánat felindítása teszi teljessé, hogy letehessük minden bűnünket, sérelmünket, szeretetlenségünket, lelki terhünket. Látogassuk meg a templomban, (esetleg a templomon kívül) felállított betlehemet, csodáljuk meg a Szent Család körül uralkodó békét és harmóniát és tegyük a betlehemi kisded jászla elé felajánlásainkat, elhatározásainkat és jószándékainkat.
Isten kegyelme és szeretete kinyitja előttünk a Szent Kaput, tisztán, felszabadultan léphetünk át rajta. Ha ilyenkor eszünkbe jut, hogy testvérünknek valami panasza van ellenünk, forduljunk vissza, és először menjünk, béküljünk ki testvérünkkel, s csak ez után lépjük át a Szent Kaput (vö. Mt 5, 23-24). A Szent Kapu mögöttünk bezárul, a kegyelem ereje megakadályozza, hogy visszalépjünk a bűn világába. Isten irgalmából megtisztultunk, és kegyelmével egyre közelebb kerülünk az egész keresztény élet, a család életének forrásához és csúcspontjához, az eucharisztikus áldozathoz.
Lépjenek át a családok az Irgalmasság Kapuján és „tapasztalják meg a vigasztaló, megbocsátó és reményt adó Isten szeretetét” (MV. 3) Ez a tapasztalat egyúttal küldetés is az evangelizációra. „Minden megkeresztelt ember, akármilyen egyházi funkciója vagy hitismeretekben való jártassága legyen is, az evangelizáció aktív alanya. Helytelen volna egy olyan elképzelésre gondolnunk, miszerint szakképzett munkások viszik előre az evangelizációt, miközben a nép többi tagja egyszerűen csak befogadja cselekedeteiket.” (EG, 120) A családegyház is az evangelizáció aktív alanya. A család csak akkor válik igazán családegyházzá, ha megtapasztalja Isten irgalmasságát és hirdeti az Irgalmasság Evangéliumát.
Hívjunk meg minden családot, jöjjenek a Szent Család napján együtt ünnepelni, Istent dicsérni és hálát adni irgalmas szeretetéért!

Bíró László
a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családbizottságának elnöke



Adventi kalendárium 5.



Adventi kalendárium – 2015. december 3.


Idei adventi kalendáriumunkkal az irgalmasság rendkívüli szentévéhez kapcsolódunk. Ferenc pápa Misericordiae vultus (Az irgalmasság arca) kezdetű bulláját idézzük napról napra. Várjuk együtt az Úr érkezését!


„»Örökkévaló az ő irgalmassága«: ez a refrén ismétlődik a 136. zsoltár minden sorában, miközben elbeszéli Isten kinyilatkoztatásának történetét. Az irgalmasságból fakadóan az Ószövetség minden viszontagságának mély üdvtörténeti jelentése van. Az irgalmasság teszi üdvtörténetté Isten és Izrael történetét. Az »örökkévaló az ő irgalmassága« állandó ismételgetése – miként a zsoltárban áll –, áttöri a tér és az idő korlátait, és mindent a szeretet örök misztériumába kapcsol. Mintha azt üzenné, hogy az ember nemcsak a történelemben, hanem az örökkévalóságban is mindig az Atya irgalmas tekintete előtt áll.”
(Misericordiae vultus, 7.)
Istenünk, mutasd meg hatalmadat, és jöjj segítségünkre erőddel. Bár bűneink miatt távol vagyunk tőled, add mégis jóságosan kegyelmedet, hogy mielőbb egészen tetszésedre legyünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.


Advent első hetének csütörtökje



Advent első hetének csütörtökje


A sziklára és a homokra épített ház hasonlatával Jézus nem építkezési tanácsokat akar adni. Nem is minősíteni akarja az embereket, akik jó vagy éppen rossz döntéseket hoznak, bölcsnek nevezvén az előbbieket és balgának az utóbbiakat. A példázat megértésének kulcsa az, hogy a hegyi beszéd végén, annak lezárásaként hangzik el. Miután Jézus hosszasan és részletesen tanította a népet, ezzel a példával hívja fel hallgatósága figyelmét arra, hogy nem elegendő szavainak, tanításának hallgatása, hanem annak megvalósítását várja mindenkitől.
Maga Jézus és az ő tanítása az a biztos és sziklaszilárd alap, akire életünket és keresztény életünket alapozhatjuk. Ha tanításában felismerjük az üdvösségre vezető igazságot, akkor érdemes azt követnünk és megvalósítanunk. A hasonlatban szereplő zápor, árvíz és szélvihar azokat a veszélyeket jelképezik, amelyek eltéríthetnek minket az üdvösség útjától. A könnyebb megoldásokat választók végzetes hibát követnek el. Bár ez nem derül ki mindjárt a kezdetekkor, de idővel fény derül hiányosságaikra, helytelen döntéseikre, és a nehézségeik miatt életük romba dől.
Mai döntéseimben a pillanatnyi előnyök helyett jobban figyelembe veszem a távlati szempontokat. Ma többször gondolok végső célomra: az örök életet, az üdvösséget szeretném elnyerni.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Uram, adj éleslátást a dolgok észlelésére, erőt azok megragadására és megtartására; képességet és rátermettséget arra, hogy ezekhez még mindig hozzá tudjak tanulni! Adj tévedhetetlen ítéleteket a számba! A helyes beszéd kegyelméért is esdeklek! Döntsd el nálam mindig a kezdetet, határozd meg előrehaladásom irányát, és biztosítsd a vég sikeres és eredményes kimenetelét!
Aquinói Szent Tamás



2015. december 2., szerda

A Megszentelt Élet Éve 330.



december 2.

Szeplőtelen Fogantatás ünnepe (december 8.)
Imádkozzunk a Széher úti ferences nővérekért!
  • Assisi Szent Ferenc Leányai Kongregáció
Alapítójuk: Brunner Anna Margaréta
A Kongregáció jelenleg Magyarországon kívül Szlovákiában, Romániában, az Egyesült Államokban Laconban és Illinoisban működik. Fő tevékenységünk a betegápolás mellett a hitoktatás és plébániai szolgálat.
Lelkiségünkből:
„Merítsetek erőt a mély hitből, az Istenbe vetett bizalomból, valamint az állandó imából. A kölcsönös szeretet, alázatosságot és belső imát soha se veszítsük el!” Brunner Anna Margaréta


Himnusz IV.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek.
Miképpen kezdetben, most és mindörökké. Ámen. Alleluja.


HIMNUSZ


Magasból érkező Ige,
Atyádtól fényként jössz ide;
a világ megmentőjeként
tűnő időben lépsz közénk.
Jöjj és szívünk világosítsd,
égő szerelmed lángra szítsd,
ha szól a hírnök szózata,
tisztuljon már a bűn sara.
Ha majd ítélsz a föld felett,
s a szívek titkát kémleled:
a rossz bűnhődik bűnökért,
ki jó volt országodba tér,
hozzánk ne férjen semmi vész,
bár méltán érne büntetés,
örök hazánk mégis legyen
a szentek között szüntelen.
Krisztus, kegyelmes nagy Király,
neked s Atyádnak tisztelet,
s a Szentléleknek is veled
időtlen századok során. Ámen.


Ferenc pápa: Ne zárd ki a lehetőséget, hogy misszionárius legyél!



Ferenc pápa: Ne zárd ki a lehetőséget, hogy misszionárius legyél!


Ferenc pápa december 2-án a szerda délelőtti általános kihallgatás keretében visszatekintett afrikai útjára, és külön kiemelte a tanúságtétel és a misszionáriusok fontosságát a keresztény életben.


Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Az elmúlt napokban voltam első apostoli látogatásomon Afrikában. Afrika szép! Hálád adok az Úrnak e nagy ajándékáért, azért, hogy meglátogathattam három országot: Kenyát, Ugandát és a Közép-afrikai Köztársaságot. Ismételten kifejezem elismerésemet a világi hatóságoknak és e nemzetek püspökeinek, amiért fogadtak engem, és köszönetet mondok mindazoknak, akik valamilyen módon közreműködtek e látogatás lebonyolításában. Szívből köszönöm!

Kenya az az ország, amely jól jelképezi korunk globális kihívását: a teremtett világ megvédését, átalakítva a fejlődés modelljét oly módon, hogy az igazságos, inkluzív és fenntartható legyen. Mindennek ellenpéldája Nairobi, a legnagyobb kelet-afrikai város, ahol egymás mellett él a gazdagság és a nyomor: de ez botrány! Nemcsak Afrikában, hanem itt is, mindenhol! A gazdagság és a nyomor egymás mellett élése botrány, az emberiség szégyene! Éppen Nairobiban van az ENSZ környezetvédelmi hivatalának székhelye, amelyet meg is látogattam. Kenyában találkoztam a hatóságokkal, a diplomatákkal és egy lakónegyed egyszerű embereivel is. Találkoztam a különböző keresztény felekezetek és más vallások vezetőivel, a papokkal és a megszentelt személyekkel, és találkoztam a fiatalokkal, rengeteg fiatallal! Minden alkalommal bátorítottam őket, hogy tartsák becsben országuk nagy gazdagságát: a természeti és lelki kincseket, a föld erőforrásait, az új nemzedékeket és a nép bölcsességét adó értékeket. Örömömre szolgált, hogy ebbe a drámaian időszerű környezetbe vihettem Jézus reményt adó szavát: „Legyetek szilárdak a hitben, ne féljetek!” Ez volt a látogatás mottója. E mondatból él mindennap nagyon sok alázatos és egyszerű ember, nemes méltósággal. Erről a mondatról tettek tanúságot tragikus és hősies módon a garissai egyetem hallgatói, akiket kereszténységük miatt öltek meg (2015.) április 2-án. Vérük a béke és a testvériség magva Kenya, Afrika és az egész földkerekség számára.

Ugandában tett látogatásom az ország vértanúinak jegyében zajlott, ötven évvel azon történelemi esemény után, hogy Boldog VI. Pál pápa szentté avatta őket. Ezért az utazás mottója ez volt: „Tanúim lesztek” (ApCsel 1,8). E mottóhoz hozzátartozik a közvetlenül előtte elhangzó mondat: „A Szentlélek ereje tölt el titeket”, hiszen a Szentlélek indítja a misszionárius tanítványok szívét és kezét. Az egész ugandai látogatás a Szentlélektől éltetett tanúságtétel izzásában zajlott. Kifejezett tanúságtétel a katekéták szolgálata, akiknek megköszöntem és bátorítottam a munkáját, melybe gyakran családjukat is bevonják. Tanúságtétel a szeretetcselekedetek végzése, amit kézzelfoghatóan megtapasztaltam a nalukolongói házban, és ami sok közösséget és társulatot foglalkoztat a legszegényebbek a fogyatékosok, a betegek szolgálatában. Azután ott van a fiatalok tanúságtétele, akik a nehézségek ellenére őrzik a remény adományát, és igyekeznek az evangélium szerint, nem pedig a világ szerint élni, szembeúsznak az árral. Tanúságtevők a papok, a megszentelt férfiak és nők, akik nap mint nap megújítják teljes igenjüket Krisztusnak, és örömmel adják át magukat Isten szent népének szolgálatára. A tanúságtevőknek van még egy csoportja, de róluk majd később beszélek. Mindez a sokformájú, ugyanazon Lélektől éltetett tanúságtétel kovász az egész társadalom számára, miként azt az Ugandában az AIDS-elleni küzdelem és a menekültek befogadása terén végzett munka bizonyítja.

Az út harmadik szakasza a Közép-afrikai Köztársaságban, a kontinens földrajzi középpontjába volt: valóban ez az ország Afrika szíve. Voltaképpen ennek az országnak a meglátogatása volt az eredeti szándékom, mert ez olyan ország, amely egy nagyon nehéz helyzetből próbál kilábalni, erőszakos konfliktusok voltak ott, és a lakosság nagyon sokat szenvedett. Ezért akartam éppen ott, Banguiban megnyitni – egy héttel a hivatalos kezdés előtt – az irgalmasság jubileumi évének szent kapuját, a hit és remény jeleként annak a népnek, de jelképesen az összes, megmentésre és megerősítésre szoruló afrikai népnek. Közép-Afrika számára a mottó Jézusnak a tanítványokhoz intézett felhívása volt: „Evezzünk át a túlsó partra” (Lk 8,22). „Átevezni a túlsó partra” világi értelemben azt jelenti, hogy magunk mögött hagyjuk a háborút, a megosztottságot, a nyomort, és a béke, a kiengesztelődés, a fejlődés mellett döntünk. Ehhez azonban „átmenetre” van szükség, amely az emberek lelkében, magatartásformáiban és szándékaiban megy végbe. És ehhez döntő mértékben hozzájárulnak a vallási közösségek. Ezért találkoztam az evangelikál [evangéliumi keresztyén] közösségekkel, a muszlim közösséggel, közösen imádkoztunk, és elköteleztük magunkat a béke mellett. Osztoztunk a papokkal és a szerzetesekkel, de a fiatalokkal is abban az örömben, hogy érezzük: a feltámadt Úr velünk van a hajóban, és ő az, aki hajónkat a túlsó partra vezeti. Végül az utolsó misén, a bangui stadionban, András apostol ünnepén megújítottuk elköteleződésünket Jézus követése mellett, ő a mi reményünk, a mi békénk, ő az isteni irgalmasság arca. Ez az utolsó mise csodálatos volt: az egész stadion tele volt fiatalokkal! A Közép-afrikai Köztársaság lakosságának több mint a fele kiskorú, vagyis tizennyolc éven aluli: ígéretes ez a jövőre nézve!

Szeretnék valamit mondani a misszionáriusokról. Olyan férfiakról és nőkről van szó, akik elhagyták hazájukat, maguk mögött hagytak mindent… Fiatalként elmentek oda, iszonyatos sok munkával járó életet élnek, olykor az is megesik, hogy a földön alszanak. Banguiban találkoztam egy szerzetesnővérrel, olasz volt. Látszott rajta, hogy idős. „Hány éves?” – kérdeztem tőle. „Nyolcvanegy.” „Az nem is sok, kettővel több, mint én.” – Ez a nővér 23-24 éves kora óta ott élt: egész életében! És sokan vannak hozzá hasonlók. Egy kislánnyal volt. A kislány pedig olaszul úgy hívta: „Nagymama.” A nővér azt monda nekem: „Én igazából nem idevalósi vagyok, hanem a szomszédos Kongóból jöttem. Kenuval jöttem, ezzel a kislánnyal.” Ilyenek a misszionáriusok: bátrak! „És mit csinál, nővér?” „Ápoló vagyok, aztán tanultam itt egy kicsit, és szülésznő lettem, a világra segítettem 3280 gyermeket” – ezt mondta nekem. Egész életét az életnek, mások életének szentelte. És olyanok, mint ez a nővér, rengetegen vannak, rengetegen: szerzetesnők, papok, szerzetesek, akik arra áldozzák életüket, hogy Jézus Krisztust hirdessék. Szép ezt látni. Szép!

Szeretnék valamit mondani a fiataloknak. Sajnos kevés fiatal van, mert a szülés – úgy tűnik – luxussá vált Európában: a születési arányszám nulla és egy százalék körül mozog. De most a fiatalokhoz fordulok: gondolkodjatok el azon, mit kezdtek életetekkel! Gondoljatok erre a szerzetesnővérre, és arra a sok más nővérre, akik odaadták életüket, és sokan ott haltak meg. Misszionáriusságról van szó, nem térítésről: ez a nővér elmesélte nekem, hogy a muszlim nők hozzájuk mennek, mert tudják, hogy a nővérek jó ápolónők, jól gyógyítanak, és nem akarják katekézissel megtéríteni őket. Tanúságot tesznek, aztán aki akarja, annak tartanak katekézist. A tanúságtétel: ez az egyház hősies nagy misszionáriussága. Saját életünkkel hirdetni Jézus Krisztust! A fiatalokhoz fordulok: gondold végig, mit akarsz tenni az életeddel! Itt az idő, hogy elgondolkodj, és kérd az Urat, hogy éreztesse meg veled akaratát. De kérlek, ne zárd ki ezt a lehetőséget, hogy tudniillik misszionárius legyél, hogy elvidd a szeretetet, az emberséget, a hitet más országokba. Nem azért, hogy téríts: nem! Azt azok teszik, akik valami másra törekszenek. A hitet először tanúságtétellel hirdetjük, aztán szóval. Szép lassan.

Dicsérjük együtt az Urat ezért az Afrika földjén tett zarándokútért, és vezessenek minket ennek az útnak a kulcsszavai: „Legyetek szilárdak a hitben, ne féljetek!”; „Tanúim lesztek!”; „Evezzünk át a túlsó partra!”


Hívom a családokat 2015 decemberében – Bíró László püspök levele



Hívom a családokat 2015 decemberében – Bíró László püspök levele


Hívom a családokat, a házaspárokat, jegyeseket és szerelmeseket, a családokat szerető szerzetes- és paptestvéreket, és mindenkit, aki a család és az élet mellett áll!


Annyiszor kértelek, hogy ne gyere be a szobába utcai cipőben – mondta a feleség –, így is alig bírok rendet tartani a lakásban. Nem elég, hogy már soha nem segítesz takarítani, még nem is vigyázol a tisztaságra. Tisztelem a tisztaságmániádat – válaszolt a férj –, de inkább azzal törődnél, hogy a fürdőszobában legyen használható fogkrém, ma reggel is alig tudtam a tubusból valamit kipréselni, pedig rohannom kellett. Az utóbbi időben egyre gyakoribbá váltak közöttük az ilyenféle viták. Pedig házasságuk első éveiben minden olyan szép volt. Sokat dolgoztak, munkahelyükön is, otthon is. A férj inkább új lakásukkal meg a kis kerttel foglalkozott, a feleség a háztartási feladatok körül fáradozott, de sokat segítettek egymásnak, lényegében együtt csináltak mindent. Aztán amikor jöttek a gyerekek, annyi új, eddig ismeretlen és sürgősen megoldandó feladat jelentkezett, hogy nem tudtak tervet, munkabeosztást csinálni, mindegyikük kivette a részét majdnem mindenből. Arra sem volt idejük, hogy megbeszéljék: jó-e az, ahogyan megoldják dolgaikat. Örültek a gyerekeknek, élvezték otthonukat, az együttlétet, és örültek, hogy a feladatokat sikerült megoldaniuk úgy, ahogy azt az élet megkívánta. Egy idő után sok minden rutinná vált, fárasztó, örömöt nem okozó kötelező teendők ismétlődő sorozatává. Ugyan meg-megbeszélték, hogy kinek mi legyen a feladata, de ezeket a megállapodásokat egy-kettőre „felülírta az élet”, ahogy védekezésül mondani szokták, amikor valamelyikük számon kérte a másik „mulasztását”. Az ilyen viták során néha indulatosan felhánytorgattak régi sérelmeket, a maguk idején jelentéktelennek tartott megbántásokat, csendesen feledésbe merült megállapodásokat. Egyre gyakrabban fordult elő, hogy éles hangú szóváltás keletkezett, és ilyenkor megfagyott a levegő a házaspár körül.

A család megelőzi a civil társadalmat, a közösséget, a politikai államot, mert a család a természetjogon alapul. Nem a társadalom találja fel vagy alapítja meg a családot, hanem a család képezi a társadalom alapját: „Így a társadalom alapja a család, amelyben különböző nemzedékek élnek együtt és segítik egymást a nagyobb bölcsesség megszerzésében és abban, hogyan lehet a személyek jogait összehangolni a társadalmi élet egyéb követelményeivel.” (GS 52) A családnak ez a szemlélete sokáig egyetemes szemlélet volt, az ENSZ az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában 1948 decemberében ezt így rögzítette: „A család a társadalom természetes és alapvető alkotó eleme és joga van a társadalom, valamint az állam védelmére.” (16. Cikkely, 3. pont) Korunkban egyre több politikai és tudományos intézmény új módon képzeli el a családot. Szerintük a család megalapításához nincs szükség házasságra, a hagyományos házasságot pedig elavult intézménynek tartják, mert korlátozza az egyén szabadságát. Eltekintenek a nemi különbségekkel és a nemzéssel való szerves kapcsolattól, a házasságot olyan szerződésnek tekintik, amelynek feltételei szabadon módosíthatók. A nagyobb szabadság jelszavával egyre kevesebb kötelezettséget és kötelességet rónának a házas felekre. De minthogy szerintük a család a modern világban nem tudja a társadalmat és az államot építeni, az államnak kell szabályoznia, felügyelnie és engedélyeznie a család működését.

Beszéljétek meg, milyen lenne egy család nélküli társadalom? Milyen érdekeket szolgál a természetjoggal össze nem egyeztethető családpolitika és családjog?

Isten terve szerint a család az élet és a szeretet bensőséges közössége. Az a feladata, hogy egyre inkább azzá váljon, noha mint minden teremtett és megváltott valóság, ez csak Isten országában fog beteljesedni. A család lényegét és feladatát végső soron a szeretet határozza meg. A családnak az a küldetése, hogy őrizze, nyilvánítsa ki és közölje a szeretetet, azaz alakítsa a közösséget és legyen annak részese, szolgálja az életet, részesedjen a társadalom fejlődésében és az Egyház életében és küldetésében. (vö. FC 17)

A házasság igazi természetének aláásása vagy téves értelmezése meggyengíti a családot. A meggyengült családban, mivel mindnyájan bűnösök vagyunk, hajlunk egyfajta brutális individualizmusra, nagyon könnyen eltávolodunk Jézus gyengédségének hagyományától és szövetségének fegyelmétől. Rendezetlen vágyaink, gazdasági nehézségeink, a pornográfia, a fogamzásgátlás, a válás, és a jogi és intellektuális zűrzavar egyaránt fenyegeti azt a szeretetközösséget, amire teremtve vagyunk. A szívünkben lévő rendezetlenségnek társadalmi összefüggései és társadalmi következményei vannak. Az erős család arra készteti a férjet, a feleséget, és a gyerekeket, hogy olyan közösséget hozzanak létre, amely Jézus irgalmán, nagylelkűségén, szabadságán és hűségén alapul, hogy Isten szövetségének mintájára gyakorolják az önátadás művészetét. A család küldetése a szeretet, a szeretet fényével deríti fel a világot, újítja meg az Egyházat és a társadalmat.

Idézzetek fel családi, rokoni, baráti, ismerősi körből olyan eseteket, amelyekben a házasfelek „szívében lévő rendezetlenségeket” a szeretet legyőzte!

A családok az élet és a szeretet igazán bensőséges közösségévé csak Isten országában válhatnak. Mindennapi feladatuk mégis azon munkálkodni, hogy egyre közelebb kerüljenek ehhez az ideálhoz. A családon belül és a család és környezete között sok minden miatt adódhat nézeteltérés, keletkezhet konfliktus. Ferenc pápa erről így tanít: „Gondoljuk meg, milyen lenne az a társadalom, család, vagy baráti társaság, amelyben sohase jelentkeznének feszültségek és konfliktusok! Olyanok lennének, mint egy temető. Csak a holt dolgok között nincs sohase feszültség és konfliktus. Ahol élet van, ott van feszültség és konfliktus is. Fontos tehát meggondolnunk, hogy milyen okokra vezethetők vissza feszültségeink – a feszültség azt jelzi ugyanis, hogy élünk –, és hogy milyenek is konfliktusaink. Ezek majd csak a paradicsomban tűnnek el. Ott majd mindnyájan békében leszünk egyek Jézus Krisztussal. Mindenkinek fel kell ismernie a feszültségeket és konfliktusait saját életében. A feszültségek hozzájárulnak növekedésünkhöz, kibontakoztatják bátorságunkat. … A családban is megjelennek a feszültségek. Hogyan lehet ezeket feloldani? Párbeszéddel. Ha a családban a párbeszéd jelen van, ha az ember spontán megmondhatja, amit gondol, akkor a feszültségek hamar feloldódnak. … Nem szabad félnünk a feszültségtől. De vigyázat: ha valaki kedveli a feszültséget a feszültség kedvéért, az magának és környezetének is árt, mert mindig feszültségek között fog élni.” (Ferenc pápa beszéde fiatalokhoz 2015. aug. 7)

Globalizálódó világunk társadalmi, gazdasági, politikai és vallási zűrzavarában nagy szükség van arra, hogy a családok tanúságot tegyenek a szeretetről. „Az Istenben élő család ma arra hivatott, hogy megakadályozza a modern társadalmak elsivatagosodását. Társadalmunkban ugyanis hiányzik a szeretet, eltűnt a mosoly és terjed a sivatag. Van bennük ugyan sok vidámpark, számos a lehetőség az unalom elűzésére, de hiánycikk a mosoly és a szeretet. A mosolygós családok képesek az elsivatagosodás megállítására, a mosolyra pedig a szeretet teszi őket képessé. Nincs az a gazdasági, vagy politikai intézkedés, amely helyettesíthetné a családok mosolyát. A bábeli terv nyomán életnélküli felhőkarcolók jöttek létre, de Isten lelke a sivatagot paradicsommá tudja alakítani. (vö. Iz 32,15). Hagyjuk el a tornyokat és az elit páncélozott termeit, és látogassuk meg újra meg újra a szeretetre szomjas emberek sokaságának házait és kertjeit.” (Ferenc pápa beszédéből a 2015. szept. 2-i általános kihallgatáson)

Milyen gócpontjait látjátok mai társadalmunk elsivatagosodásának? Milyen szerepe van az elsivatagosodás megakadályozásában a közösségeknek, az emberek közötti kapcsolatok kultúrájának?

Egy élete nyolcvanadik évén túl lévő férj nemrégen elmondta, hogy hosszú házasságuk során ugyan voltak kisebb-nagyobb koccanásaik, de nagyjából békében teltek napjaik. Az utóbbi években azonban rendszeressé vált, hogy apróságokon vesztek össze, kiabáltak egymással, mérgesen zárták a napot, aztán mérgükben nem tudtak aludni, másnap rosszkedvűen ébredtek. A helyzet egyre rosszabb lett, míg egyszer csak hallották Ferenc pápa egy jótanácsát a házasoknak: három szót ajánlok figyelmetekbe: Kérem, köszönöm, bocsáss meg. Elhatározták, hogy ezzel a három szóval fogják kezdeni egymáshoz intézett szavaikat. „Kérem, hogy ne tedd ide az ásványvizes flakont, mert nem látom tőle a tv-t”. Azelőtt ezt úgy mondták, hogy „vidd innen ezt a ronda vizet, nem veszed észre, hogy útban van?” – a válasz pedig az volt, hogy „nekem nincs útban, tedd te odébb!” Vagy például: „köszönöm, hogy elmosogattál, pedig tudom, hogy nem ez a kedvenc munkád”. Régebben ez így hangzott: „na, végre egyszer voltál szíves elmosogatni, de persze a serpenyőt kifelejtetted.” Régebben naponta sok dolog miatt lett volna alkalmuk egymástól bocsánatot kérni, amióta az új rendszert bevezették, úgy tűnt, nincs miért bocsánatot kérni. Ezért esténként, elalvás előtt, mindig kölcsönösen bocsánatot kértek egymástól mindazért, amit a másikért, a másiknak aznap jobban, szebben tehettek volna.
Bíró László
az MKPK családreferens püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke