Aki úgy szeretted a világot, hogy egyszülött Fiadat
adtad érte
Irgalmazz nekünk!
Nagy
teher a kötelezettség. Mert felelősséget jelent. De, nem ez a magamra vállalt
kötelezettségben a lényeg! Mert a vállalásomban nem én vagyok, nem én kell
legyek a fontos, éppen ezért nem én állok a középpontban! Hanem Ő, akinek
elkötelezem magam. Tudva, hogy még saját elhatározásomnak sem vagyok képes
mindenben, mindenkor, és mindennek megfelelni. Vagyis: ha elismerem, elfogadom,
és felvállalom azt, hogy bűnös ember vagyok, akkor minden kijelentésemben benne
van, benne tudom azt, hogy szándékomat, jóakaratomat fejezem ki, aminek
megfelelni vágyakozom, próbálok, igyekszem. Vágyaimat, szándékomat, akaratomat
ajánlom fel Istennek, helyezem az oltárra, míg magamat megalázom és térdet
hajtok az oltár előtt, elismerve gyengeségemet, igaz voltom minden hiányát.
Nem
vagyok jó! A jó bennem az Isten szándéka, készsége, és kegyelme, Aki segít
felül emelkednem emberi gyengeségemet, töredékességemen, hogy teljességébe
vonjon. Igen, Isten is tudja, sőt kifejezi akkor, amikor teremtettségembe bele
sóhajtja, mosolyogva, és derűsen, magát megalázva – amit kifejez azzal is, hogy
emberré lesz, és nem csupán Jézusban, de bennem is (!) – hogy te is jó vagy az
én szememben! Teljességéből tudja, hogy csak akkor képes részesíteni engem,
mikor már magamat képessé tudom tenni rá, hogy e testi halálom után elviselni
tudjam a teljesség gazdagságát. A bűnös, és gyenge ember számára bizony, az az
igazi teher, hogy elviselni képessé legyen a boldogító teljességet, azaz:
Istennel a közösséget.
Belegondolok
abba, amit Jézus kinyilatkoztat János evangéliuma szerint: „1Ne
nyugtalankodjék szívetek. Hisztek Istenben, és bennem is higgyetek. 2Atyám
házában sok hajlék van. Ha nem így volna, mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek
helyet készíteni számotokra? 3És ha már elmentem és helyet
készítettem nektek, ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én
vagyok, ti is ott legyetek. … Aki engem látott, az Atyát látta. … Nem
hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem? Az igéket, amelyeket én
mondok nektek, nem magamtól mondom, hanem az Atya, aki bennem lakik, ő
cselekszi a tetteit. Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya
énbennem. Ha másért nem, hát legalább a tettekért higgyetek.” [Jn 14,1-3; 9-11]
Egyetlen a tanító mesterünk, Aki által képessé lehetek én, hogy felnőni képessé
lehessek arra a magasságra, ahonnan az Atya átemelhet, és majd megtarthat
engem, mert képes vagyok kimondani, elsóhajtani, hogy ez az a boldogság, amiről
Jézus beszélt nekem! Megérkeztem! Akkor érthetem meg majd, hogy megalázásom mit
ér, és az a kijelentés, hogy Atyám, milyen tartalommal bír, mekkora hatalom a
számomra! Vágyva vágyom Istenem, hogy teljességedből részt kapjak, melyre
érdemtelenül, mégis készülök! Ámen