Aki úgy szeretted a világot, hogy egyszülött Fiadat adtad érte Irgalmazz nekünk!

Aki úgy szeretted a világot, hogy egyszülött Fiadat adtad érte

Irgalmazz nekünk!

Nagy teher a kötelezettség. Mert felelősséget jelent. De, nem ez a magamra vállalt kötelezettségben a lényeg! Mert a vállalásomban nem én vagyok, nem én kell legyek a fontos, éppen ezért nem én állok a középpontban! Hanem Ő, akinek elkötelezem magam. Tudva, hogy még saját elhatározásomnak sem vagyok képes mindenben, mindenkor, és mindennek megfelelni. Vagyis: ha elismerem, elfogadom, és felvállalom azt, hogy bűnös ember vagyok, akkor minden kijelentésemben benne van, benne tudom azt, hogy szándékomat, jóakaratomat fejezem ki, aminek megfelelni vágyakozom, próbálok, igyekszem. Vágyaimat, szándékomat, akaratomat ajánlom fel Istennek, helyezem az oltárra, míg magamat megalázom és térdet hajtok az oltár előtt, elismerve gyengeségemet, igaz voltom minden hiányát.

Nem vagyok jó! A jó bennem az Isten szándéka, készsége, és kegyelme, Aki segít felül emelkednem emberi gyengeségemet, töredékességemen, hogy teljességébe vonjon. Igen, Isten is tudja, sőt kifejezi akkor, amikor teremtettségembe bele sóhajtja, mosolyogva, és derűsen, magát megalázva – amit kifejez azzal is, hogy emberré lesz, és nem csupán Jézusban, de bennem is (!) – hogy te is jó vagy az én szememben! Teljességéből tudja, hogy csak akkor képes részesíteni engem, mikor már magamat képessé tudom tenni rá, hogy e testi halálom után elviselni tudjam a teljesség gazdagságát. A bűnös, és gyenge ember számára bizony, az az igazi teher, hogy elviselni képessé legyen a boldogító teljességet, azaz: Istennel a közösséget.

Belegondolok abba, amit Jézus kinyilatkoztat János evangéliuma szerint: „¹Ne nyugtalankodjék szívetek. Hisztek Istenben, és bennem is higgyetek. ²Atyám házában sok hajlék van. Ha nem így volna, mondtam volna-e nektek, hogy elmegyek helyet készíteni számotokra? ³És ha már elmentem és helyet készítettem nektek, ismét eljövök, és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek. … Aki engem látott, az Atyát látta.  … Nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem? Az igéket, amelyeket én mondok nektek, nem magamtól mondom, hanem az Atya, aki bennem lakik, ő cselekszi a tetteit. Higgyetek nekem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem. Ha másért nem, hát legalább a tettekért higgyetek.” [Jn 14,1-3; 9-11] Egyetlen a tanító mesterünk, Aki által képessé lehetek én, hogy felnőni képessé lehessek arra a magasságra, ahonnan az Atya átemelhet, és majd megtarthat engem, mert képes vagyok kimondani, elsóhajtani, hogy ez az a boldogság, amiről Jézus beszélt nekem! Megérkeztem! Akkor érthetem meg majd, hogy megalázásom mit ér, és az a kijelentés, hogy Atyám, milyen tartalommal bír, mekkora hatalom a számomra! Vágyva vágyom Istenem, hogy teljességedből részt kapjak, melyre érdemtelenül, mégis készülök! Ámen