Szent István király, ispotályok és kolostorok
építője
Megújulás! A megújulás igényével
szól Pál, már akkor, a korinthusi hívekhez is! Vagyis már akkor, az elején is
szükség volt rá, hogy megújuljanak a keresztények, gondolkodásukban, a maguk és
egymás megítélésében, de a világhoz való viszonyukban is! Miért gondolhatnánk
azt, hogy ma, kétezer év távlatában ne volna szükségünk rá, hogy szüntelenül
megújuljunk. Önmagunkban! Önmagunkat kell megújítani Krisztusban, a hitben!
Erről szól a Zsoltáros is:
„Énekeljetek az Úrnak új éneket”!
De erről szól az Evangélium is:
„… magához hívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt …” Így
kezdődött Jézus működése, mely Isten megújító szándéka szerinti tette volt!
A Zsoltáros szava az
Ószövetségből elhangzó felszólítás, melyet követ Jézus cselekvő jelenléte,
tanítása, gyógyító munkája – mely mindegyik a megújulásról szól. Isten
bizonyítja, hogy Ő akarja, hogy megújuljunk, és ezért elküldi a Fiút, Aki
megújító eszközévé lesz.
Akik eljöttek Jézushoz, „hogy
hallgassák őt és meggyógyuljanak betegségeikből. Akiket pedig tisztátalan
lelkek gyötörtek, meggyógyultak. Az egész tömeg érinteni akarta őt, mert erő
áradt ki belőle, és meggyógyította mindnyájukat.” A Lélek működik, jelentem! Már
nem csak az Atya Isten szándéka a megújulás, hanem, lám, az ember is
vágyakozik, keresi és szomjazza a megújulást. Érzi az ember, hogy szüksége van
a megújulásra!
Pál kezében folytatódik a
megújulás tette. Az, amire Jézus utat mutatott, azt Pál folytatja, és hirdeti a
mi számunkra is: míg világ a világ, és amíg ember az ember, és szabadnak
tudhatja magát, éppen ezért nem bűn nélkül való, szükséges számára a
visszacsatolás, a megújulás Istenben!
Pál egy nagyon lényeges,
alapállásbéli szempontra mutat rá: Isten szentjeire vár a világ megítélése!
Amit tudomásul kell venni, és arra érdemessé kell tenni magukat, azoknak, akik
Isten szentjeiként készülnek az ítéletre! El kell jutni arra a méltóságra,
annak az embernek, ki Krisztust követni hajlandó, hogy megítélhesse a világot.
Vagyis, már most, a jelentéktelen – e világi - dolgok feletti ítélkezésben kell
szert tenni arra a képességre, hogy mikor arra elérkezik az idő, a világ
feletti ítéletre is képessé lehessünk! Isten, a Lélek bölcsességével kell
bírnia annak, aki ítélkezésre vállalkozik. Pontosabban ez nem is vállalkozás,
hanem felvállalása annak, amire a Lélek indítja az Embert! Hogy tudnám
elviselni az öröklét „klímáját”, ha nem készülök rá, ha nem próbálok Isten
arcúvá alakulni?
Mégis, később, mintha Pál
meggondolná magát. Bár, a leírt szöveget nem bírálja felül, mégis később így
ír: „már az is hiba nálatok, hogy peres ügyeitek vannak egymással. Miért nem
viselitek el inkább az igazságtalanságot?” Mintha az igazságtalanság viselése
is már a Lélek bölcsességéről vallana! Pál jól látja: az igazságtalanság
elviselése abból a bölcsességből kellene, hogy forrásozzon, hogy az, aki
elszenvedni kénytelen az igazságtalanságot, az azért teszi rá képessé magát,
mert tisztában van vele, és fájlalja azt, hogy önmaga sem vonhatja ki magát az
alól a vétek alól, mely másokat károsít, mert igazságtalanok tetteink! Az ember
töredékessége, képtelensége a jóra, az igazságtalanságot szüli.
Nagyon keményen inti meg azokat
Pál, akik tévedésben ringatják magukat, és akik önmaguk megtévesztése okán
bűnben maradnak! A bűntudat, a bűnbánat, és bűnbocsánat szoros kapcsolatára
mutat rá Pál, amikor ezt mondja: „Bizony, ilyenek voltatok néhányan; de megmosakodtatok,
megszentelést nyertetek, és megigazultatok az Úr Jézus Krisztus nevében, a mi
Istenünk Lelke által.” És ez a keresztény ember minduntalan való megtérésének a
kezdete! Az a lépcsőfok, amire nekünk, keresztényeknek, talán a legnehezebb
fellépnünk! Ez az, amire Szent Ignác mutat példát, lehetőséget. Nyújt eszközt,
az elcsendesedés módszerével, a lelkigyakorlatok végzésével; a folyamatos
lelkiismeret vizsgálat végzése Isten jelenlétében eszköze által!
Nincs megújulás megalázkodás
nélkül, (és alázatosság szenvedés nélkül – mondja Richard Rohr), melyet Isten
jelenlétében, Istennel közösségben, és Krisztus vezetésével tehet meg az Ember!
Persze, nem a szenvedést akarom
Istenem, Atyám, de a megújulásért Veled, és Benned igen. Elviselni a
szenvedést, hordozni téged, a saját keresztem felvállalásával! Segíts engem
Istenem! Ámen