Évközi huszonkettedik hét szombatja

Évközi huszonkettedik hét szombatja

A legrégebbi zsidó törvények közé tartozik az a parancsolat, miszerint minden hetedik nap a nyugalom, a pihenés napja. A vallásos felfogás szerint Isten a teremtés után megpihent, erre emlékezik a nyugalom napja, amely a zsidóknál a szombat. E nap hétnapos szakaszokra tagolja az ember életét. Istennek szentelt idő, amely különbözik a munkára szánt időtől. Ünnepnap, amely elkülönül a hétköznapoktól. A kezdeti időkben, amikor a zsidók zárt közösségben éltek, könnyebb volt megtartani a nyugalom napját. Később, amikor szétszóratásban, más népek körében éltek, illetve amikor idegen népek telepedtek le Izrael ugyanazon területein, már nehézséget jelentett a szombati nyugalom megtartása. Ilyen körülmények között a szombat megtartása hitvallásnak és a zsidó néphez való tartozás kifejezésének számított.
A mai evangélium jelenete azt mutatja be, hogy Jézus korában a farizeusok mennyire szigorúan vették a szombatra vonatkozó törvényeket, a munka tilalmát. Még azt is munkának minősítették, hogy az Úr tanítványai néhány kalászt letépnek és megeszik annak termését. Vélekedésükben nem kevés túlzást érzünk.
A mi számunkra a heti nyugalom napja a vasárnap, mert Krisztus ezen a napon támadt fel. A vasárnap értünk van, kiemel bennünket a hétköznapok munkájából. Adjuk Istennek ezt a napot!
© Horváth István Sándor

Imádság:

Hálát adunk néked, Atyánk, az életért és tudásért, melyet kinyilatkoztattál nekünk a te szolgád, Jézus által! Dicsőség néked mindörökké! Ahogyan a kenyértöredékek szét voltak szóródva a hegyeken és eggyé váltak összegyűjtve, úgy gyűljön össze Egyházad királyságodban a Föld határairól! Mindenható Uralkodónk, ki mindent nevedért teremtettél, ételt és italt adtál az embereknek, hogy élvezzék, nekünk pedig lélek szerinti ételt és italt adtál, és örök életet Szolgád által. Dicsőség néked mindörökké!