Ferenc pápa: Nem elég imádkozni és vasárnap misére menni!
Szeptember 3-án az önkéntesek, az irgalmasság apostolai tartották jubileumukat a Szent Péter téren. A megindító tanúságtételeket is magában foglaló közös program végén Ferenc pápa is szólt hozzájuk. Beszédét teljes terjedelmében közöljük.
Meghallgattuk
a szeretethimnuszt, amelyet Pál apostol a korintusi közösségnek írt, és amely a
hitünkről való tanúságtételre szólító egyik legszebb és legnagyobb odaadást
kívánó szöveg (vö. 1Kor 13,1–13). Milyen sokszor beszélt Szent Pál a
szeretetről és a hitről írásaiban; mindazonáltal ebben a szövegben valami
rendkívül nagyot és eredetit tár elénk. Kijelenti, hogy a hittel és a reménnyel
ellentétben a szeretet „soha el nem múlik” (1Kor 13,8), örökké tart.
Megingathatatlan bizonyossággal kell vallanunk ezt a tanítást; Isten szeretete
soha nem csökken életünkben és a világ történelmében. Olyan szeretet ez, amely
mindig fiatal, tevékeny, dinamikus, és minden másnál összehasonlíthatatlanul
nagyobb erővel vonz magához. Hűséges szeretet, mely ellentmondásaink ellenére
sosem csal meg minket. Termékeny szeretet, mely újat hoz létre, és felülmúlja
minden lustaságunkat. Erről a szeretetről tanúskodunk mi, mindannyian. Isten
szeretete ugyanis elér minket; mint egy áradó folyó magával ragad anélkül, hogy
halálunkat okozná; ellenkezőleg, életünk nélkülözhetetlen feltétele: „Ha
szeretet nincs bennem, semmi vagyok” – mondja Szent Pál (1Kor 13,2). Minél
inkább engedjük, hogy elárasszon minket ez a szeretet, életünk annál inkább
újjászületik. Valóban minden erőnkkel azt kellene mondanunk: Szeretve vagyok,
ezért létezem!
A
szeretet, melyről az apostol beszél, nem valami elvont és homályos dolog,
ellenkezőleg, olyan szeretet, amelyet az ember személyesen lát, érint és
tapasztal. E szeretet legnagyobb kifejeződése Jézus. Az ő egész személye és
élete nem más, mint az Atya szeretetének konkrét, sőt legnagyobb mértékű
megmutatkozása: „Isten azzal mutatja meg irántunk való szeretetét, hogy
Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk” (Róm 5,8). Ez a
szeretet! Ezek nem szavak, ez szeretet! Isten Fiának szenvedése a Kálvárián éri
el csúcspontját, onnan fakad a szeretet forrása, amely eltöröl minden bűnt és
újjáteremt az új életre. Mindig kitörölhetetlenül magunkkal hordozzuk a hitnek
ezt a bizonyosságát: Krisztus „szeretett engem, és önmagát adta értem” (Gal
2,20). Ez a nagy bizonyosság: Krisztus szeretett engem, és önmagát adta értem,
érted, érted, érted [Ferenc pápa az egyes emberekre mutat], mindenkiért,
valamennyiünkért! Semmi és senki nem szakíthat el minket Isten szeretetétől
(vö. Róm 8,35–39). A szeretet tehát az egész élet legnagyobb kifejeződése és a
szeretet teszi lehetővé számunkra, hogy létezzünk!
Látva
a hitnek ezt a lényegi tartalmát, az egyház nem engedhetné meg magának, hogy a
paphoz és a levitához hasonlóan viselkedjen a földön fekvő, félholt emberrel
(vö. Lk 10,25–36). Nem fordíthatjuk el tekintetünket és nem fordulhatunk
másfelé, csakhogy ne lássuk a szegénység irgalmasságot kérő számtalan formáját.
Ez a másfelé fordulás, hogy ne lássuk az éhezést, a betegségeket, a kihasznált
embereket…, ez súlyos bűn! Modern bűn is, korunk bűne! Mi, keresztények nem
engedhetjük meg ezt magunknak! Nem lenne méltó az egyházhoz, sem a keresztény
emberhez „továbbhaladni”, és azt gondolni, hogy nyugodt lehet a
lelkiismeretünk, mert imádkoztunk vagy elmentem misére vasárnap! A Kálvária
mindig időszerű; egyáltalán nem tűnt el a színről, és nem csak szép festmény
marad templomainkban! Isten velünk való együttérzésének, együttszenvedésének ez
a tetőpontja, ahonnan Isten szeretete árad az emberi nyomorúság felé,
napjainkban is beszél hozzánk, és az irgalmasság gyakorlásának mindig új
formáira indít bennünket. Fáradhatatlanul fogom ismételni, hogy Isten
irgalmassága nem egy szép eszme, hanem konkrét cselekvés. Nincs irgalmasság
konkrétság nélkül! Az irgalmasság nem azt jelenti, hogy „mellékesen” itt-ott
jót teszünk. Belebocsátkozást jelent ott, ahol baj van, ahol betegség van, ahol
éhezés van, ahol az embereket bármilyen formában kizsákmányolják. És az emberi
irgalmasság nem válik ilyenné, vagyis istenivé, amíg nem válik egészen
konkréttá a mindennapokban. János apostol figyelmeztetése mindig érvényes
marad: „Gyermekeim, ne szeressünk se szóval, se nyelvvel, hanem tettel és
igazsággal” (1Jn 3,18). Az irgalmasság igazsága ugyanis mindennapi tetteinkben
lelhető fel, ezek teszik láthatóvá Isten cselekvését körünkben.
Testvéreim
és nővéreim, ti itt az önkéntesség nagy és színes világát képviselitek. Az
egyház legértékesebb valóságai között ti vagytok azok, akik nap mint nap,
gyakran hangtalanul és rejtekben, alakot és láthatóságot adtok az
irgalmasságnak. Ti az irgalmasság kézművesei vagytok: kezetekkel, szemetekkel,
meghallgatásotokkal, közelségetekkel, simogatásotokkal… kézművesek! Ti az
emberi szívben rejtőző egyik legszebb vágyat fejezitek ki: megéreztetni egy
szenvedő emberrel, hogy szeretve van! Az emberek legkülönfélébb ínségei és
szükségei között jelenlétetek Krisztus mindenkihez elérő, kinyújtott keze. Ti
Krisztus kinyújtott keze vagytok: gondoltatok már erre? Az egyház hitelessége –
másokat meggyőző módon – a ti szolgálatotokon keresztül is megmutatkozik,
amelyet az elhagyott gyerekeknek, a betegeknek, az éhező és munkanélküli
szegényeknek, az öregeknek, a hajléktalanoknak, a foglyoknak, a menekülteknek
és a bevándorlóknak, a természeti csapás által sújtottaknak nyújtotok.
Végeredményben bárhol kiáltanak segítségért, a ti tevékeny és önzetlen
tanúságtételetek ott megjelenik. Ti láthatóvá teszitek Krisztus törvényét, azt,
hogy hordozzuk egymás terhét (vö. Gal 6,2; Jn 13,34). Kedves testvéreim és
nővéreim, ti Krisztus testét érintitek kezetekkel: ezt ne felejtsétek el! Ti
Krisztus testét érintitek kezetekkel! Legyetek mindig készek a szolidaritásban,
erősek a közelségben, fáradhatatlanok az örömfakasztásban, meggyőzőek a
vigasztalásban. A világ rászorul a szolidaritás konkrét jeleire, főleg a
közömbösség kísértésének kitéve, és szüksége van olyan emberekre, akik képesek
szembeszállni életükkel az individualizmussal, azzal, hogy csak magunkra
gondoljunk és ne törődjünk rászoruló testvéreinkkel. Örüljetek mindig
szolgálatotoknak, de sose legyetek önhittek miatta, és ne higgyétek jobbnak
magatokat másoknál. Irgalmat gyakorló cselekvésetek inkább Jézus Krisztus
cselekvésének legyen alázatos és beszédes folytatása, aki továbbra is lehajol a
szenvedőkhöz és gondjukat viseli. A szeretet ugyanis „épít” (1Kor 8,1), nap
mint nap lehetővé teszi közösségeinknek, hogy a testvéri szeretetközösség jelei
legyenek.
Beszéljetek
az Úrnak ezekről a dolgokról! Hívjátok őt! Úgy tegyetek, ahogyan Preyma nővér,
ahogyan elmondta: kopogtatott a tabernákulum ajtaján. Milyen bátor! Az Úr
meghallgat minket: hívjátok! Urunk, nézd ezt… Nézd, mekkora szegénység, mekkora
közöny, mekkora másfelé fordulás: „Ez nem érint engem, nincs közöm hozzá.”
Beszéljetek erről az Úrral: „Uram, miért? Uram, miért? Miért vagyok ennyire
gyenge, és te mégis erre a szolgálatra hívtál engem? Segíts meg, adj erőt, adj
alázatot!” Az irgalmasság szíve-közepe ez a párbeszéd Jézus irgalmas szívével.
Holnap abban az örömben lesz részünk, hogy Teréz anyát a szentek között
tisztelhetjük. [A hívek tapsolni kezdenek.] Megérdemli! Az irgalmasságnak ez a
napjainkban megmutatkozó tanúságtétele azoknak a férfiaknak és nőknek
megszámlálhatatlan seregéhez kapcsolódik, akik életszentségükkel láthatóvá
tették Krisztus szeretetét. Mi is kövessük az ő példájukat, imádkozzunk, hogy
alázatos eszközök lehessünk Isten kezében, hogy így enyhítsük a világ
szenvedését, s továbbadhassuk a feltámadás örömét és reményét. Köszönöm!Mielőtt áldást adnék rátok, arra kérlek mindnyájatokat, hogy imádkozzunk csendben azért a rengeteg szenvedő emberért, hiszen oly sok szenvedés van, imádkozzunk a társadalom kivetettjeiért. Imádkozzunk a hozzátok hasonló sok önkéntesért, akik odamennek Krisztus testéhez, hogy megérintsék, gyógyítsák, és közel érezzék magukhoz. De imádkozzunk azért a tömérdek emberért is, akik elfordítják fejüket, és szívükben ezt a hangot hallják: „Ez nem érint engem, nincs közöm hozzá.” Imádkozzunk csendben.
[Csend.]
Kérjük Mária segítségét is: Üdvöz légy, Mária…
[Áldás.]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése