Szent Rafael főangyal
Könyörögj érettünk!
Minden
tudás, és minden érzés Rólad még a magam számára is titok. Annyira, hogy
lélegzetvisszafojtva ámulok e titok előtt, hinni alig merem. Hát akkor, hogyan
lehetnék képes beszélni róla. Annyira idegen a Te titkod Istenem a világ
számára, még nekünk, keresztények számára is, hogy képtelennek tartom rá a
világot, hogy megértse. Mégis, azt mondod, hogy beszéljek róla. Merjem
megosztani másokkal azt, amit megértek én, gyenge, gyarló, esendő, együgyű
bűnösöd. Mert szeretsz engem, és életre keltesz bűneimből is minden reggel!
Mert a bűn, megpróbál szétfeszíteni. Meghasonlok önmagamban is! Mert a jót
akarom tenni, de – ahogy Pál mondja – csak a rosszra vagyok képes. Te látsz
engem, és nem engedsz! Nem engeded meg! Mint abroncs, veszel körbe, átölel
szereteted, éltető kegyelmed, hogy szabadulhassak a bűn, az emberi gyengeség
igájából. Mert ahogy Te, Lelked által bennem vagy, úgy van bennem a gonosz is.
Csakhogy! Te, bennem vagy Lelked által, míg a gonosz kívülről tör rám. És ez a
kettő nem ugyanaz. Nem lehet képes az, aki kívülről ostromol győzni, míg Te
bennem harcolsz értem! Köszönöm Istenem!
És én,
hagyni akarom, sőt segíteni próbálok, hogy győzedelmes lehess, ellenemre is!
Mert tudom, hogy az jó nekem, amiért Te harcolsz, Te küzdesz! Megszentelő
kegyelmedet hívom magamra, Jézus Krisztus által, hogy örömöm legyen az Élet,
melyet Te készítesz a számomra!
Erről
kell, erről talán tudok beszélni úgy, hogy másokat is meggyőzhessen jelenléted,
Lelked, mely minden emberben szép szelíden jelen van, és éltetővé akar lenni.
Lángba borítani akar mindegyikünket, hogy lángba boruljon a mindenség Isten
szeretetéből!
Azt
mondja Jézus, hogy nem békét hoz Isten Igéje a földre, hanem széthúzást. De
hát, ezt érzem és tapasztalom önmagamban is! Amikor a jót szeretném tenni, de
csak a rosszat vagyok képes. Mindegyikünknek magának, önmagában kell
megharcolni a maga harcát! Pontosabban: megengedővé lenni, hogy Isten Szent
Lelke győzelemre juthasson bennem!
Ehhez
fel kell ismernem, hogy önmagam háborúban élek: háborog a lelkem, hogy nem
képes engedelmeskedni neki a testem, az érzékeim, az értelmem, a pszichém.
Azt mondja
Jézus, Nikodémusnak válaszként: „Ami testből születik, azt test, ami a Lélekből
születik, az lélek.” [Jn 3,6]. Tizennyolc évet éltem úgy, hogy arra tanítottak,
hogy hogyan lehetek, válhatok a világ számára emberré. Próbáltam, megfelelni,
elégségessé lenni rá. Nehezen jöttem rá, hogy képtelen vagyok megfelelni. Nem
lehetek képes megfelelni a világ elvárásainak, mert bennem Isten Szent Lelke
mást diktál: nem a szeretet törvénye szerint működik a világ! Ezzel szemben,
Isten szeretete általam akar életté lenni ebben a világban! Bele kell halnunk
evilági emberségünkbe, hogy Isten Embereivé legyünk, lehessünk! Ez az, amiről
Jézus így beszél (és ezt már nem csak Nikodémusnak mondja!): „aki nem születik
újjá – vízből és Lélekből – az nem láthatja meg Isten országát, az nem megy be
Isten országába”! [Jn 3,3-5].
Nem lehet
béke, sem bennem, sem körülöttem, amíg meg nem békélek azzal, hogy Isten mire
szán engem! El kell indulnom azon az úton, mikor megbékélek elrendeltetésemmel,
melyre Isten szán! Ne törődjek vele, hogy utam meddig tart! Nekem az úttal kell
törődnöm, hogy haladjak rajta, melyet Isten jelölt ki számomra. Hát legyen
velem, és rajtam Istenem, Atyám, a Te akaratod szerint! Ámen