Évközi huszonkilencedik hét szerdája

Évközi huszonkilencedik hét szerdája

Már gyermekkorunktól fogva hozzászoktunk ahhoz, hogy valaki számon kéri tőlünk kötelességünk teljesítését, és felelősségre von, ha valamit nem tettünk meg, illetve rosszul tettük. Szüleink és nevelőink bizonyára a jutalmazásról, a dicséretről sem feledkeztek meg, ha valamit időben, jól megtettünk. A gimnazisták és az egyetemisták jól tudják, hogy a számonkérés idejének közeledése milyen lelki terhet jelent, főként akkor, ha valamilyen mulasztás terheli a lelket. Mások nyugodt lelkiismerettel várják a megmérettetés napját saját felkészültségükben bízva.
A végső időkben Isten is számon kéri tőlünk, hogy mit tettünk földi életünk során. Egyesek rettegnek ettől a naptól, mert mulasztásaik vannak, mások viszont mindig készen állnak a találkozásra. Az egyik embert inkább a felelősségre vonástól és büntetéstől való félelem kényszeríti kötelességei teljesítésére, a másikat az Isten iránti szeretet. Az utóbbi könnyebb.
A szolgának is megvan a maga felelőssége. Hűségesen kell teljesítenie mindazt, amit ura rábíz, mert akire sokat bíztak, attól többet is kérnek számon. Isten azt a feladatot bízza ránk, hogy közreműködjünk szándékainak megvalósulásában a világban és az Egyházban. Isten szolgáiként a szenvedéseken és a próbatételeken keresztül juthatunk a mennyország dicsőségébe.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Uram, áldd meg földünket, amelyre leszáll az éj sötétje, áldd meg a városokat és a falvakat! Küldd a hazatérő édesapa elé gyermekeit a mosoly angyalával arcukon! Simítsd el a házastársak nézeteltéréseit. Szerezz békét a testvérek között! Tedd derűssé ezt a néhány órát mindegyikük számára, hogy legalább amikor együtt vannak, ne szidalmazzon téged senki, hanem szeressen! Imádkozom mindazokért, akik ma este nem imádkoznak hozzád. Szeretlek téged mindazokért, akik már nem szeretnek téged.