Évközi huszonkilencedik hét keddje

Évközi huszonkilencedik hét keddje

Jézus példabeszédet mond a virrasztó szolgákról, akik arra várnak, hogy uruk megérkezzen. „Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen” – olvassuk szavait. Az első kép, a felövezett csípővel való várakozás az Egyiptomból való szabadulás eseményét idézi fel, amikor a kivonulás előtti éjszaka felövezve, útra készen kellett várakozniuk a zsidóknak. Nem kényelmesen asztalhoz ülve, hanem indulásra készen fogyasztották el a húsvéti bárányt és ételeket. A másik kép, az égő gyertya szintén a készenlétre utal. A hazatérő urat nem sötétbe borult ház fogadja, amelyben már mindenki alszik, hanem ébren várják jövetelét a szolgák.
E jelképes beszéd jól szemlélteti, hogy a lelki éberségről, várakozásról és készületről van szó. A hit, a remény és a szeretet a mi lelkünk égő mécsei, amelynek lángját őriznünk kell.
Az állandó várakozás állapotában élünk. Nem láthatjuk még színről színre Istent, hanem várjuk a vele való találkozást. Oktalanság volna részünkről, ha azt gondolnánk, hogy nem kell vele találkoznunk, és nem kell számot adnunk neki életünkről. Érdemes készülnünk a találkozásra, mert a számadás nem marad el. Ha jócselekedeteinkkel segítünk embertársainknak és megdicsőítjük Istent, akkor jutalomra, örök üdvösségre számíthatunk.
© Horváth István Sándor

---

Imádság

Istenem! Te vagy, aki megalkottál, aki ismersz. Tőled kaptam az életemet, képességeimet, testvéreket magam mellé és naponta a számtalan kegyelmet. A kevesebbet vagy a talentumot azért adtad, hogy akaratodat teljesítsem. Tudom, hogy minden embert üdvözíteni akarsz. Vonj be engem is tervedbe, hogy minél több embernek el tudjalak vinni. Ígérem, mások elől nem rejtem el azokat a dolgokat, amelyek az életemben jóságodat és szeretetedet hirdetik, hanem engedem, hogy szereteted általuk terjedjen a világban.