2013. december 21., szombat

Adventi kalendárium 17.


Adventi kalendárium

Az idei adventben, mindennap Ferenc pápa gondolataival készülünk Jézus születésének ünnepére, karácsonyra.
Jó lenne, ha a családokban, baráti körben, plébániákon közösen imádkoznák a rózsafüzért, vagy valamelyik más imádságot Jézushoz és a Szűzanyához! A közös imádság jelentősen meg tudja szilárdítani a családi életet és a barátságokat! Tanuljunk meg jobban a családban és családként imádkozni!

Teremtő és megváltó Istenünk,
akinek akaratából a Szűzanya méhében
testet öltött az örök Ige,
méltasd figyelemre kérésünket.
Engedd, hogy egyszülött Fiad,
aki emberi életünket vállalta,
adjon részt nekünk isteni életéből.
Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön-örökké.

Evangelii gaudium - XIII.



Evangelii gaudium - XIII. A buzdítás záró imája

November 26-án a Szentszék sajtótermében bemutatták Ferenc pápaEvangelii gaudium kezdetű apostoli buzdítását, melynek ismertetésére dr. Török Csabát, az Esztergomi Hittudományi Főiskola oktatóját kértük meg. Elemzését napi folytatásokban adtuk közre.
A Feltámadott olyan hatalommal mondja nekünk a következőket, amely végtelen bizalommal és szilárd reménnyel tölt el bennünket: „Mindent megújítok” (Jel 21,5). Bizalommal haladjunk előre Máriával ezen ígéret felé, és mondjuk neki:

Szűz és Anya, Mária,
te, aki a Szentlélek ösztönzésére
befogadtad az élet Igéjét
a te alázatos hited mélységébe,
amelyet teljesen odaajándékoztál az Örökkévalónak,
segíts, hogy kimondjuk a mi „igen”-ünket,
Jézus Örömhíre megszólaltatásának
napjainkban minden korábbinál sürgetőbb szükségében.

Te, akit csordultig eltöltött Krisztus jelenléte,
elvitted az örömöt Keresztelő Jánosnak,
aki felujjongott anyja méhében.
Te, elborítva az ujjongástól,
megénekelted az Úr csodálatos tetteit.
Te, aki szilárd maradtál a Kereszt előtt
megingathatatlan hitedben,
s megkaptad a feltámadás örömteli vigasztalását,
egybegyűjtötted a tanítványokat a Lélek várásában,
hogy megszülessen az evangelizáló Egyház.

Esdd ki számunkra a feltámadottak új lelkesültségét,
hogy elvigyük mindenkihez az élet Evangéliumát,
amely legyőzi a halált.
Add meg nekünk a szent vakmerőséget, hogy új utakat keressünk,
s így eljusson mindenkihez
a soha el nem múló szépség ajándéka.

Te, a hallgatás és szemlélődés Szüze,
a szeretet anyja, az örök menyegző menyasszonya,
járj közben az Egyházért, amelynek legtisztább ikonja vagy,
hogy soha ne záruljon be és soha ne álljon meg
az Ország felépítésére irányuló szenvedélyében.

Az új evangelizáció Csillaga,
segíts, hogy felragyogjon bennünk a közösség,
a szolgálat, a lángoló és nagylelkű hit,
az igazságosság és a szegények iránti szeretet tanúságtétele,
hogy az Evangélium öröme
eljusson a föld határaiig,
és egyetlen periféria se nélkülözze annak fényét.

Az élő Evangélium Anyja,
a kicsinyek örömének forrása,
imádkozz érettünk.
Ámen. Alleluja.

Advent 3. hete Szombat



Angyalposta a Mennyei Atyának 

Advent 2013.12.21.Szombat

Mennyei Atyánk! Te jól ismered teremtményeidet.Az angyalokat értelmesebbnek teremtetted, mint az embereket.Ezért néhány perces gondolkodás után örökre dönteniük lehetett,és kellett.Az emberek üdvösségükről a földi életük egész idejében javíthatnakés ronthatnak sorsukon,de a legutolsó döntő szót utolsó leheletükkel ejtik ki. 

Az Atya az emberi életet menyegzős boldogsággal tarkított munkás életnek rendelte, de bűnös élet lett belőle. Fiával megbeszélte a megváltás módját, aki azonnal megértve személyes beleegyezését adta.„Mennyi csodát tettél Uram és Istenem, a rólunk való gondban hozzád senki sem mérhető. Ha elmondani vagy hirdetni próbálnám, felsorolni sem győzném. Te nem kívánsz véres vagy ételáldozatot, 
de megnyitottad fülem a hallásra. Nem követelsz égő- és engesztelő áldozatot, így szólok hát hozzád: Lásd, itt vagyok! A könyvtekercsben rólam írták, hogy teljesítsem akaratod. Parancsod, Uram, örömmel tölti el szívemet”(Zsolt 40,6-9) Rögtön az ősbűn büntetésének kihirdetésekor tisztázódik a becsapott asszonynak későbbi unokája megszüli fiát, embergyermekként az Isten Fiát, és széttiporja a kísértő fejét(Ter 3,15) Amikor az öröktől fogva kiszemelt Szeplőtelen Szűz tisztázni akarja az angyali üdvözlet alkalmával a szüzességi fogadalma és istenanyasága közt felmerülő nehézséget,az angyal azonnal megoldja ezt a lehetetlennek tűnő nehézséget:„A Szentlélek száll rád és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával.Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni”(Lk 1,35) 
Máriát boldoggá tette az angyal magyarázata,és egész további élete, küldetése ebben a rendíthetetlen döntésben fejeződik ki„íme,az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint”(38) Mennyei Atyánk! A kétezer éves szűzi születés boldog ünneplésére kérjük, 
hogy tudjuk megbeszélni Veled, Fiaddal és az Ő Édesanyjával, hogy üdvösségünk nagy titkának rendíthetetlen igazsága és boldogító üzenete kegyelmed áradásával mossa el korunk keresztényellességének 
érveit,és ajándékod öröme tegye boldoggá karácsonyunkat!

2013. december 20., péntek

Evangelii gaudium - XII.



Evangelii gaudium - XII. Lélekkel evangelizálni (nr. 259–288)

November 26-án a Szentszék sajtótermében bemutatták Ferenc pápaEvangelii gaudium kezdetű apostoli buzdítását, melynek ismertetésére dr. Török Csabát, az Esztergomi Hittudományi Főiskola oktatóját kértük meg. Elemzését napi folytatásokban adjuk közre.
Az Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdítást olvasva mindannyiszor azt tapasztalhatjuk, hogy a Szentléleknek kivételes, központi szerep jut az evangelizáció minden vetületében: kezdve a kegyelmi renden, az inkulturáció szempontjain át egészen a párbeszédig. Ezzel Ferenc pápa oly figyelmes és elmélyült szentlelkes látásmódról tanúskodik, amely ugyan fel-felbukkant, implicit módon megjelent a korábbi pápai megnyilatkozásokban is, ám nála kivételes teljességre jut el. Úgy is mondhatnánk, hogy ez az exhortáció az evangelizáció s az evangelizációs egyházfelfogás Szentlélek-központú szemléletét nyújtja: olyan hittani szempont ez, amelyre egyrészt nagy szükség van napjainkban, másrészt pedig hatalmas lehetőségeket rejt magában. Nem véletlen, hogy a dokumentum utolsó, ötödik fejezete teljességgel ennek a „szentlelkességnek” lesz szentelve.
„A Lélekkel evangelizálók kifejezés azt jelenti, hogy az evangelizálók félelem nélkül megnyílnak a Szentlélek működése előtt” (nr. 259). Ebben a fejezetben – írja a pápa – „egyszerűen csak néhány megfontolást teszek az új evangelizáció lelke kapcsán” (nr. 260). Ez a szentlelkes lélek lehet az alapja a megújuló lendületnek és elköteleződésnek, amely elválaszthatatlanul összekapcsolja az imádságot és a tevékeny munkát (nr. 262). Ehhez azonban belső, eleven motivációra van szükség.

Ferenc pápa ennek kapcsán a következő indítóokokat sorolja fel:
– A személyes találkozás Jézus üdvözítő szeretetével (nr. 264–267).
– A népként való létezés lelki öröme (nr. 268–274).
– A Feltámadott és az Ő Lelkének titokzatos cselekvése (nr. 275–280).
– A közbenjárás missziós ereje (nr. 281–283).

Mind a négy motivációt áthatja a személyesség hitbeli megvalósulása: a személyes találkozás az Istennel s az ebből fakadó emberi–személyközti közösség tapasztalata. Mindez elképzelhetetlen a Szentlélek jelenléte, hatékony működése nélkül. Ugyanakkor látjuk azt is, saját egyházi valóságunk mutatja meg, hogy ezek az egyszerű és magából az evangélium szelleméből fakadó pontok komoly kihívást is jelentenek korunk keresztényei számára. Hiszen el kell hagynunk az egyénközpontúságot, a spirituális önzést, át kell alakulnunk valóban közösségi emberré, ami nem csupán annyit jelent, hogy néha elmegyünk a templomba vagy valamiféle közösségi alkalomra, hanem azt, hogy gondolkodásunk, érzületünk, egyáltalán önazonosságunk, ember-mivoltunk válik közösségi természetűvé. „Olykor érezzük annak kísértését, hogy úgy legyünk keresztények, hogy közben távolságot tartunk az Úr sebeitől. Azonban Jézus azt akarja, hogy megérintsük az emberi nyomorúságot, hogy megérintsük a többiek szenvedő testét. Arra van szükség, hogy felhagyjunk a személyes vagy közösségi menedékünk keresésével, amelyek azt ígérik, hogy távol tarthatjuk magunkat az emberi dráma csomópontjaitól…” (nr. 270). Nem hívő egyének vagyunk, hanem Isten népe! Ősélmény, alaptapasztalás ez, amely nélkül nem juthat célba az evangelizáció nagy műve, sőt mi magunk is elszegényedünk a hitben. Ha azonban felvállaljuk ezt a közösségi identitást, akkor megértjük a nagy titkot: „Én magam vagyok egy misszió ezen a földön, és ezért vagyok ezen a földön” (nr. 273). Ez a kulcs a buzdítás központi üzenetének megértéséhez, a személyességben, önnön személyességemben megélt küldetés tudata, amely feltárja Isten meghívásának gyönyörű szépségét.

Ezen az úton segítségünkre van Jézus nagy ajándéka az Ő népének: Szűz Mária, akit joggal nevezünk az új evangelizáció csillagának. „Van egyfajta máriás stílus az Egyház evangelizációs cselekvésében. Ugyanis minden alkalommal, amikor Máriára tekintünk, újra hiszünk a gyöngédség és szeretet forradalmi erejében. Benne meglátjuk, hogy az alázat és gyöngédség nem a gyengék, hanem az erősek erénye, akiknek ahhoz, hogy fontosnak érezzék magukat, nincs szükségük arra, hogy rosszul bánjanak a másikkal” (nr. 258).

Adventi kalendárium 16.



Adventi kalendárium 

Az idei adventben, mindennap Ferenc pápa gondolataival készülünk Jézus születésének ünnepére, karácsonyra.
Az igazi öröm nem a dolgokból, nem birtoklásból születik. A találkozásból, a másokkal való kapcsolatból születik, abból az élményből, hogy érezzük, elfogadnak, megértenek, szeretnek minket, és mi magunk is elfogadunk, megértünk, szeretünk másokat. És ezt nem pillanatnyi érdekből tesszük, hanem a másikért, mert a másik személy. Amikor Isten hív, azt mondja nekünk: „Fontos vagy nekem, szeretlek és számítok rád!” Jézus mindnyájunknak ezt mondja. Ebből születik az öröm! A mi örömünk titka: tudjuk, hogy Isten szeret minket.

Urunk, Istenünk,
méltasd figyelemre könyörgő szavunkat,
és árassz világosságot szívünk homályába Fiad kegyelmével,
amikor eljön hozzánk.
Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön-örökké.

Advent 3. hete péntek



Rorate, coeli desuper, et nubes pluant justum

Harmatozzatok, egek onnan felülről, és felhők hozzák az igazat.

Advent 3. hete péntek

Amikor megtalálták a Megváltó születésének megünneplésére legalkalmasabbnak vélt napot, örömmel szerkesztették meg a liturgiáját. A legmegfelelőbb időszak egy nagyon régi pogány hit hűlt helyének felfedezése lett. A hatalmas Római Birodalom első keresztény császára, hivatalosan még mint pogány ifjú, váratlanul esélyt kapott arra, hogy a birodalom legfőbb ura legyen. A legutolsó keresztényüldöző császár, Diocletianus ugyanis hiába döbbent rá kiváló jogászként, hogy a birodalmat függetleníteni kellene a felkent személytől, aki nagy méltósága ellenére előbb-utóbb meghalni kényszerül, mint a legegyszerűbb rabszolga. A császárok halála után pedig rendszerint nagy lesz a bizonytalanság: ki és miért éppen ő lesz a birodalom új és jó irányítója? Diocletianus hatalma teljében úgy rendelkezett, hogy az ősi latin világ helyén legyen a főcsászárság Róma székhellyel, és egy majdnem egyenrangú társcsászár éljen az ősi görögök helyén. Ők lesznek az Augustusok, a felségek. Az ő fél birodalmukból kiszakítottak egy-egy részt, azokat Augustus első római császár atyai jó barátjának, a méltatlanul megölt Julius Caesar nevéről cézároknak tisztelték (Ebből a személynévből keletkezett a legfelsőbb vezetők címe: Kaiser, császár) A Gallia provinciát kormányzó caesar, Constans, nem hajtotta végre igazán a keresztények üldözését. Titokban megismerte egyik alattvalóját, Helénát, egy kocsmáros lányát, aki Jézuslángoló szívű tisztelője volt. Caesar, a Birodalom negyedik legfőbb ura benne megtalálta szíve szerelmét, a hozzá egyedül illő párt, akit hivatalosan nem, de titokban feleségének ismert el. Saját nevéről kicsinyítő képzővel Constantínusnak nevezett el. Fiuk nevelését az édesanya vállalta. Egyáltalán nem csoda, hogy ismerte és szerette édesanyja Messiását, az Isten Második Személyét, aki érettünk emberré lett, és szenvedésével, halálával és feltámadásával megváltotta a világot. Az Ő megváltó keresztjét látta megjelenni a császári cím sorsát eldöntő csata elő estéjén, az égen ezzel a körirattal: „In hoc signo vinces!” (E jelben győzni fogsz) Parancsára az összes pogány jel eltűnt a fegyverekről, és az addig halált hozó jézusi kereszt ragyogott Konstantin minden katonáján. Iszonyú küzdelem volt, de legyőzték a keleti caesar fiát, Maxentius-t. Ezután a keresztények teljes jogú állampolgárként éltek-haltak. (Róma, Milvius-híd, 312) 313-ban pedig Milánóban kiadta császári rendeletét (Edictum Mediolanense), amely a kereszténységnek minden jogot biztosított. A szó szoros értelmében élni kezdett a Katolikus Egyház. Nem csodálom, hogy a megújult történelmi körülmények között az ősi advent szerkesztői is az egész Szentírást akarták felvonultatni, és annak fontos üzeneteit a Szűzanya ajkára adták. Szent Lukács ezt a gyönyörű éneket magától Máriától hallhatta. Lehet, hogy benne is felmerült a csodálkozás, mint az egyik beszélgető társamban: Mária énekében miért nincs egyetlen saját sora sem? Én úgy gondolom, hogy az idézett személyek és gondolataik ismerete és elfogadása azért történt, hogy az egész üdvtörténet benne zengjen a Magnificat-ban, és az Újszövetség imádkozóiban zengjenek a gyönyörű gondolatok a világ végéig.„Mária erre így szólt: Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben” (Hab 3,18) „mert tekintetre méltatta szolgálója alázatosságát”(1Sám 1,11)„Íme, mostantól fogva boldognak hirdet engem minden nemzedék” (Ter 30,13), „mert nagy dolgot cselekedett velem a Hatalmas,”(MTörv 10,21), „és szent az ő Neve” (Zsolt 111,9). „Irgalma nemzedékről nemzedékre azokra száll,akik őt félik” (Zsolt 103,13.17). 
„Hatalmas dolgokat művelt karja erejével, szétszórta a gondolataiban kevélykedőket” (Zsolt 89,11)„Hatalmasokat levetett a trónról, és kicsinyeket felemelt”(Zsolt 147,6)„Éhezőket betöltött jókkal, és üresen bocsátott el gazdagokat” (Zsolt 107,9) Felkarolta Izraelt, az ő szolgáját, megemlékezve irgalmasságáról”(Iz 41,8-9); (Zsolt 98,3), amint megmondta atyáinknak, Ábrahámnak és utódainak mindörökre” (Ter 17,7)

2013. december 19., csütörtök

Evangelii gaudium – XI.



Evangelii gaudium – XI. Az evangelizáció társadalmi vetülete – a párbeszéd (nr. 238–258)


November 26-án a Szentszék sajtótermében bemutatták Ferenc pápaEvangelii gaudium kezdetű apostoli buzdítását, melynek ismertetésére dr. Török Csabát, az Esztergomi Hittudományi Főiskola oktatóját kértük meg. Elemzését napi folytatásokban adjuk közre.
Miként VI. Pál első enciklikájában, az Ecclesiam suam kezdetűben fogalmazott: „Az Egyház szó, az Egyház üzenet, az Egyház párbeszéd”. Ferenc pápaEvangelii gaudium kezdetű apostoli buzdításában részletesen megvizsgálja, miként valósul meg az Egyháznak ez a párbeszédessége a társadalom, az állammal való kapcsolattartás szintjén. Mint minden dialógusnak, úgy ennek is a kölcsönös tisztelet lehet az alapja: „Az államra vár a társadalom közjavának a gondozása és előmozdítása. A szubszidiaritás és szolidaritás elveinek alapján, s a politikai párbeszéd és konszenzusteremtés jelentős erőfeszítése révén alapvető szerepet játszik minden ember teljes értékű fejlődése terén, amelyet nem lehet másra ruházni. Ez a szerep korunk viszonyai közepette mélységes társadalmi alázatot kíván meg” (nr. 240). Egy állam, egy kormányzat, amely „mélységes társadalmi alázattal” látja el a feladatát – napjainkban mennyire utópisztikusnak tűnik ez! Pedig éppen napjaink társadalmi válsága mutatja meg, hogy ha a politikum nem alakul át így, képtelen lesz betölteni hivatását. Az Egyház segítséget nyújthat ezen a téren, de „nincsenek megoldásai minden részletkérdésre” (nr. 241). Mi tehát a járható út? A párbeszéd, az együttműködés, az elköteleződés a közjó és a minden egyes ember érdekében.

A párbeszédnek természetesen vannak további szintjei is. Mindenképpen említést érdemel a hit, az ész és a tudományok közötti dialógus, amely oly kedves témája volt II. János Pál (Fides et ratio enciklika) és XVI. Benedek pápaságának. Ferenc is leszögezi: „Az Egyház nem akarja feltartóztatni a tudományok csodálatos fejlődését (…) Azonban egyes esetekben, egyes tudósok túllépik tudományáguk obiectum formale-jának [értsd: módszertanának, vizsgálódási szempontjának] kereteit, s elveszítik egyensúlyukat olyan kijelentések vagy következtetések által, amelyek kívül esnek a tulajdonképpeni tudomány területén. Ebben az esetben nem az észt hirdetik, hanem egy meghatározott ideológiát, amely elzárja egy hiteles, békés és gyümölcsöző párbeszéd útját” (nr. 243).

A pápa emellett megemlíti a hívő párbeszéd három igen fontos szintjét is: az ökumenét a keresztények között, a zsidósággal ápolt kapcsolatokat, illetve a vallásközi dialógust. Ezekben mindannyiszor a Szentlélek segítségére és közreműködésére van szükség, valamint a barátság és bizalom, egymás jobb megismerésének a légkörére. Ferenc pápa mintegy megerősíti korábbi, már érseksége idején tett kijelentéseit (pl. „Egy keresztény nem lehet antiszemita”), s az ezekből forrásozó személyes (de az egész Egyház számára szükségszerű) gyakorlatát is. A párbeszéd során persze soha nem szabad elhomályosítani „a párbeszéd és az igehirdetés közötti lényegi kapcsolatot” (nr. 251), hiszen ha katolikusként, hívőként folytatok dialógust, annak során soha nem tekinthetek el a Jézus Krisztusban a Szentlélek által megismert igazság valóságától. A pápa külön szól az iszlámmal folytatott párbeszédről is (nr. 253–253), hiszen ez napjainkban már társadalmi szintű kérdéseket is felvet. Fontos tudatában lenni annak, hogy a vallási fundamentalizmus (akármelyik oldalon jelenjen is meg) végül épp azt rombolja le, amit védeni akar: a kinyilatkoztatáshoz, az Istenhez való hűséget. Ez felelősséget ró ránk. „A fundamentalizmus megnyilatkozásaival szemközt, amelyek aggodalommal töltenek el minket, az iszlám hiteles hívői iránti szeretetnek el kell vezetni minket arra, hogy elkerüljük a gyűlöletes általánosításokat, mivel az igazi iszlám és a Korán megfelelő értelmezése szembehelyezkedik mindenfajta erőszakkal” (nr. 253).

A társadalmi szintű párbeszéd azonban csakis a vallásszabadság szövegkörnyezetében valósulhat meg. Ezt azt is jelenti, hogy nem csak a vallások követőihez, de azokhoz is közel érezzük magunkat, akik „őszintén keresik az igazságot, a jóságot és a szépséget, hogy általunk megtalálják ezek legmagasabb szintű kifejeződéseit s Istenben való forrásukat” (nr. 257).

Adventi kalendárium 15.



Adventi kalendárium

Advent 3. vasárnapja


Az idei adventben, mindennap Ferenc pápa gondolataival szeretnénk készülni Jézus születésének megünneplésére, karácsonyra.
Az Egyház olyan, mint az édesanya.
Egy anya nyíltan kiáll gyermekeiért, mindig készen áll arra, hogy megvédje őket. Vannak, akik börtönben vagy más nehéz helyzetben lévő gyermekeik miatt szenvednek: nem kérdezik, hogy bűnösök-e vagy sem, továbbra is szeretik őket, és gyakran megaláztatásokat tűrnek el, de nem félnek, továbbra is önmagukat adják gyermekeiknek.
Az Egyház is ilyen: irgalmas édesanya, aki megértő, mindig segíteni akar, bátorítja azokat a gyermekeit is, akik tévedtek vagy tévednek; soha nem zárja be Háza ajtaját; nem ítélkezik, hanem felkínálja Isten bocsánatát; felkínálja szeretetét, amely arra szólít, hogy folytassák az utat azok a gyermekei is, akik mély szakadékba zuhantak; nem fél attól, hogy belépjen éjszakájukba, és reményt vigyen nekik.
II. János Pál és Muzeyen Agca, Ali Agca édesanyja

Istenünk, te látod,

milyen hűséges lélekkel várja néped karácsony ünnepét.
Add, kérünk,
hogy Üdvözítőnk születésének nagy napjára elérkezve
örvendező lélekkel, áhítatosan ünnepeljünk.
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által,
aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön-örökké.

Advent 3. hete csütörtök



Rorate, coeli desuper, et nubes pluant justum

Harmatozzatok, egek onnan felülről, és felhők hozzák az igazat.

Advent 3. hete csütörtök

„Jézus Krisztus nemzetségtáblája"

Advent utolsó hét napja jelentette a liturgia alakulásának kezdetén az adventet.Ezért mindjárt az első napon arra hívja fel Egyházunk liturgiája a figyelmünket, hogy Megváltónk emberi közösségünkbe milyen nemzetségen keresztül épült be. Két nemzetségtáblát ismerünk a Szentírásból. Az első a Mt 1,1-17. Ezt a névsort háromszor tizennégy nemzetségbe rendezi tudatosan a zsidó számmisztikának megfelelően. Ábrahám volt kétezer évvel a Megváltó születése előtt az a kiváló férfiú, akit Isten a bálványimádó embertömegből kiemelt, megajándékozta az egyistenhittel és azzal a nagy ígérettel, hogy ő lesz ősapja a nagymértékben elszaporodott emberi közösségből a megtestesülő Szabadítónak.A tizennégyes szám Dávid király nevének mássalhangzóiból,mint számjegyekből ered (D=5, V=4) Miért fontos a nemzetségtábla? Mert Isten önhatalmúlag választotta meg azt a nemzetséget, amelyikbe Fiát be akarta iktatni. Ezen vitatkozni felesleges, kár, bűn. Ne akarjuk kioktatni Istent. Az Úr azt is megmutatta a nemzetségtábla tagjaival, hogy a többi nép is képviselve van benne édesanyákon keresztül (Szálmon nemzette Boózt Ráhábtól (jerikói), Boóz nemzette Obedet Rúttól (moábi). Ezek a nemzetségtáblák rámutattak arra, hogy több fiútestvér esetén melyik viszi tovább a messiási ígéretet. Nagyon fontos volt a korábbi ősöknél Ábrahám két unokája közül miért lett kiválasztott a kisebbik, Jákob, aki az Izrael nevet kapta az angyaltól. Még körülményesebb a választás Jákob számára, akinek tizenkét fia volt. Az első három vétkük miatt nem volt méltó a Megváltó ősapja címére, ezért a negyedik kapta ezt: „El nem vétetik a fejedelmi pálca Júdától, sem a vezér botja az ő térdei közül, míg el nem jön az, akié az, akinek a népek engedelmeskednek": (Ter 49,10) Dávid királynak sok felesége volt. Szíve választottja eredetileg Absalom nevű fia volt, de ő apja elleni lázadásával méltatlanná lett arra, hogy a Megváltó ősapja legyen. Viszont az is meglepő, hogy egyik harcosának, Úriásnak a feleségét ő vette el, és ettől az asszonytól született később Salamon nevű fia, akit Bölcs jelzővel tisztelt meg a történelem és lett a Megváltó ősapja. A Megváltó egyik leggyakrabban emlegetett címe volt ez: Dávid Fia. Nagyon furcsának tűnik, hogy Jézus nemzetségtáblájának utolsó tagja nem a Boldogságos Szűz Mária, hanem Szent József. Mivel sok gyanakvásra és félreértésre, félremagyarázásra adott okot ez a kifejezés: „Jákob pedig nemzette Józsefet. Ő volt a férje Máriának, akitől született Jézus." (16), Ezért tisztán kell látni, hogy Mária a családi vagyont fiútestvér hiányában kénytelen volt örökölni, és ebben az esetben férjhez kellett mennie egy közeli rokonához, hogy a birtok a család kezében maradjon. Máté apostol magyarázza, hogy Józsefet sokat gyötörte a kínzó gondolat: Mária gyermeke nem tőle származik (18) Az angyal tisztázta a gyötrő gondolatot:„ami őbenne fogantatott, a Szentlélektől van" (20)

2013. december 18., szerda

Evangelii gaudium - X.



Evangelii gaudium - X. Az evangelizáció társadalmi vetülete – a közjó és a béke (nr. 217–237)


November 26-án a Szentszék sajtótermében bemutatták Ferenc pápaEvangelii gaudium kezdetű apostoli buzdítását, melynek ismertetésére dr. Török Csabát, az Esztergomi Hittudományi Főiskola oktatóját kértük meg. Elemzését napi folytatásokban adjuk közre.
A Szentírás a Szentlélek adományai között kiemelt helyen jelöli meg a békét (vö. Gal 5,22). Társadalmi szinten ez soha nem fogható fel „irénzimusként, az erőszak puszta hiányaként, amelyet az egyik csoportnak a másik fölé helyezésével érnek el” (nr. 218). A béke a köznyelvben ugyanis túl sokszor jelenti a szegények elhallgattatását, az erősek és privilegizáltak nyugalmát, valamiféle felülről vezérelt elfojtást, amely kiiktatja azokat a hangokat, amelyek zavarják a „nagyokat” (uo.). E kérdés kapcsán Ferenc pápa meglepő nyíltsággal és közvetlenséggel, keménységgel szól.

Gondolatmenetének azonban van teológiai mélysége is. Együttesen vizsgál ugyanis két fogalmat: a teljességet és a határt, a korlátot. Az első mindig időben érkezik el, a jövő felé irányít – a másik a jelenben van. Az első az időre, a második a térre vonatkozik. Márpedig – a hitbeli szemlélet alapján, így megközelítve a dolgokat – az idő felette áll a térnek. Mit is jelent ez? „…azzal kell foglalkoznunk, hogy folyamatokat indítunk el, s nem azzal, hogy tereket birtoklunk” (nr. 223). A jövő, a teljesség a vezérfényünk, nem az itt és most uralma.

Ugyanilyen alapelv az egység elsősége a konfliktussal szemben, amire az Egyháznak mintát kell adnia: „…lehetséges a közösség kialakítása a különbözőségben”, aminek előfeltétele, hogy „túlhaladjunk a konfliktusos felszínen, s a másik embert a legmélyebb méltóságában szemléljük” (nr. 228). Ez az evangélium útja, az igazi béke útja. „A béke hirdetése nem egy kialkudott békére vonatkozik, hanem azt a meggyőződést hirdeti, hogy a Lélek egysége harmóniába kapcsol össze minden különbözőséget” (nr. 230). Ferenc pápa alapelvei sorában ott találjuk még a következőket: a valóság fontosabb az ideánál (nr. 231–233), az egész felette áll a résznek (s nem azonos a részek puszta összegével, minőségileg több annál, nr. 234–237).

Mi bontakozik ki itt a szemeink előtt? Egy dinamikus, a lelkipásztori élet gyakorlatában, tapasztalatában megérlelt, valóban katolikus (azaz egész szerinti, a teljeset a szem előtt tartó) társadalomszemlélet. Egy olyan pápa tanítása, aki megismerte a borzalmas jobboldali diktatúrát, de utána része volt a politikai liberalizmus hitellenességében is. Aki átélte a jólét, de a gazdasági összeomlás, az államcsőd korszakait is. Megismerte a helyi problémák világát, s ezzel együtt a globalizáció veszélyeit is. Így forrott ki benne a legjobb, a legértékesebb „keresztény realizmus”, amelynek alapelvét megtalálhatjuk az apostoli buzdítás szövegében: „A valóság felette áll az ideának. Ez a kritérium az Ige megtestesüléséhez s gyakorlatba való ültetéséhez kötődik (…) A valóság, a már megtestesült és folyton újra megtestesülni akaró Ige kritériuma lényegi fontosságú az evangelizáció számára” (nr. 233). Ezen alapelv miatt olvassuk az Egyház történelmét kegyelem-történetként, „az üdvösség történeteként” is. De ami még fontosabb: „…ez a kritérium arra ösztönöz minket, hogy gyakorlatra váltsuk az Igét, végbevigyük az igazságosság és szeretet tetteit, amelyekben az Ige termékennyé lesz” (uo.). Enélkül csak homokra építenénk, s minden (bármily szépnek tűnő) evangelizációs dinamizmus szükségszerűen terméketlen lenne.

Ha a kereszténység valóban átalakul e négy kritérium (időbeliség–jövő felé fordulás, egység, valóság, egész-szerűség) szerint, akkor hiteles tanúja lesz Krisztus evangéliumának. Ezzel pedig szükségszerűen együtt jár az is, hogy mind jobban be fogja tölteni azt a szerepét a világban, a társadalomban, amelyet Jézus maga jelölt ki számára: kovász, só, világosság lesz. S ha ez megtörténik, akkor az Ország örömhíre valóban eljut az emberi valóság legtávolabbi szegleteibe, s megszüli Isten csodálatos ajándékát: a békét.

Adventi kalendárium 14.



Adventi kalendárium


Az idei adventben mindennap Ferenc pápa gondolataival készülünk Jézus születésének ünnepére, karácsonyra.
Gyakran túlságosan szárazak, közömbösek, távolságtartók vagyunk, és a testvériesség helyett rosszkedvet, ridegséget, önzést árasztunk magunk körül. És rosszkedvvel, ridegséggel, önzéssel nem lehet gyarapítani az Egyházat. Az Egyház csak a Szentlélekből áradó felemelő szeretetettől növekszik. Az Úr arra hív, hogy táruljunk ki a vele való közösségre a szentségekben, a karizmákban, a szolgáló szeretetben, hogy keresztény hivatásunkhoz méltóan tudjunk élni!

Mindenható Istenünk,
ragyogjon fel szívünkben dicsőséged fénye,
hogy eltűnjön belőlünk az éjszaka sötétsége,
és a világosság fiainak találjon minket
hozzánk érkező Egyszülötted.
Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön-örökké.

Advent 3.hete Szerda



Rorate, coeli desuper, et nubes pluant justum

Harmatozzatok, egek onnan felülről, és felhők hozzák az igazat.

Advent 3.hete Szerda

Ősi advent december 17. 

Urunk, Jézus Krisztus istenemberi születésének dátumát teljes homály fedi. A IV. század közepén kezdett gondolkodni a keresztény közösség, hogy a legegyszerűbb ember is megünnepli születése napját, csak a Megváltó, Istennek érettünk emberré lett Fia nem részesül ebben a tiszteletben. A Római Birodalom nap-tiszteletétől józanul megszabadult keresztények az akkor már elhagyott december 25-i Sol invictus (a le nem győzött Nap) helyére az örök fény Istenének emberi születését iktatták be, mint nagy örömünnepet.Előtte pedig december 17-24. egy hetes előkészületet tartottak. Ennek a lényege, hogy hozzánk jön az Úr (Adventus Domini), készüljünk fel erre imával, javulással!Keresztény őseink hitét és felkészülését őrzik az akkori szentmisékhez kiválasztott szentírási szövegek. Az első nap szent olvasmánya arról beszél, hogy nyolcszáz évvel korábban milyen áldást mondott Izrael Júdára, a születés sorrendjében negyedik fiára. Isten akarata szerint ugyanis ő örökölte apjától a messiási áldást.Idézem ennek szövegét, de az evangéliumot ismertetem inkább részletesen: 
„Júda fiatal oroszlán, zsákmányért indulsz, fiam, s megpihenve lefekszel, mint az oroszlán, mint a nőstény oroszlán ki merné felkelteni? El nem vétetik a fejedelmi pálca Júdától, sem a vezér botja az ő térdei közül, míg el nem jön Az, akié az, akinek a népek engedelmeskednek”(Ter 49,9-10) Az evangélium Jézus emberi családfájáról beszél. Legfontosabb mondanivalója: Ábrahám volt egyik ősapja, akit Isten kiemelt a bálványimádók rengetegéből, és ígéretet kapott, hogy majd végre még idősebb korában születik fia, Izsák. Neki ikrei születnek, és az Úr a messiási áldást a másodszülöttnek szánja, vagyis Jákobnak. A kiválasztott család általa kezd bokrosodni: tizenkét fia és sok lánya születik. Az első két fiú, a rang várományosai, nem kaphatják meg az elsőszülöttségi áldást bűnük büntetéséül. A harmadik, Áron, Isten tervei szerint a zsidó papság más vonalon kiváltságos kaszt lett. Ezért a negyediket választja Isten, hogy az ő törzse legyen a messiási törzs, Júdáé. Magát az áldást fentebb közöltem. Egyszerű emberek, kiválik közülük Júda, de az ő törzse is csak addig vezeti népét, amíg el nem jön Az, akinek az Úr egyedül szánta a királyi méltóságot: Júda ezernyolcszáz évesen átadja a törzset, végtelenül felülmúlja minden várakozását. A Megváltó tehát igazi ember, testvérünk. Félreérthetetlenül állítja ez a Máté-féle családfa, azt is, hogy az Úr hangsúlyozza: maga az izraelita törzs sem hibátlan, hiszen a felsorolt nevek hordozói egyénenként és közösségben is komoly bűnök elkövetői.De a honfoglalás előtt az izraelita kémeket elrejtő jerikói kocsmáros asszonynak, Ráhábnak nemcsak egész családját mentik meg a várfal ledőlése után, hanem Jézus egyik ősapja, Szálmon Ráhábt feleségül veszi, és ebből a házasságból született Boóz.(Mt 1,6) Boóz később feleségül vette egyik fiatalon meghalt rokonának pogány származású özvegyét, aki szintén belekerült az Úr családfájába.(Rút 4,13-17) Rúttól született Boóz fia, Obed. Ő Dávid király nagyapja lett. Így tehát két pogány nép sarja is Urunk ősanyja lett. Megerősítette Isten ígéretét, hogy a Megváltóban „áldást nyer a föld minden nemzetsége” (Ter 12,3)

2013. december 17., kedd

Evangelii gaudium - IX.



Evangelii gaudium - IX. Az evangelizáció társadalmi vetülete – a szegények (nr. 177–216)


November 26-án a Szentszék sajtótermében bemutatták Ferenc pápaEvangelii gaudium kezdetű apostoli buzdítását, melynek ismertetésére dr. Török Csabát, az Esztergomi Hittudományi Főiskola oktatóját kértük meg. Elemzését napi folytatásokban adjuk közre.
Az Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdítás IV. fejezete az evangelizáció társadalmi vetületeivel foglalkozik. Ez a legterjedelmesebb rész a szövegben, s ez is mutatja, hogy ezen a téren milyen fordulatra, megújulásra van szükség az Egyházban. Természetesen ennek az egész folyamatnak csakis az előzőek során említett kérügma lehet az alapja, hiszen a hitünk arra adott válasz, és az egész evangelizáció végcélja, Isten Országa is abban tárul fel előttünk. Mivel pedig az Országnak ez az örömhíre nem csak megszólítja, de át is alakítja az embert minden kapcsolatával, viszonyával egyetemben, szükségszerűen társadalmi vetülettel is bír: „…senki sem kívánhatja tőlünk, hogy a vallást a személyek titkos belső világába utaljuk, a társadalmi és nemzeti életre való mindenféle kihatás nélkül, anélkül, hogy aggódnánk a civil társadalmi intézmények üdve felől, anélkül, hogy megnyilatkoznánk azon kérdések kapcsán, amelyek érdeklik az állampolgárokat” (nr. 183).

Ennek a „társadalmiságnak” elsődleges eleme a szegények melletti elköteleződés – egy olyan hívő alap-magatartásforma, amelynek tettekre váltásában Jorge Mario Bergoglio mindig is jeleskedett: mind jezsuitaként, mind Buenos Aires főpásztoraként a favellákban, a nyomortelepeken. Hogy korunk helyzetét leírja, a pápa bibliai képet használ fel: a zsidó nép Egyiptomban Istenhez kiáltott, s Isten meghallotta az ő kiszolgáltatott és kétségbeesett kiáltásukat (vö. Kiv 3,7–8.10). Aki hívő ember, az egyesül Istennel minden egyes emberi kiáltás meghallásában – „Az Egyház felismerte, hogy e kiáltás meghallásának szükségessége magának a kegyelemnek a megszabadító működéséből fakad, amelyet mindannyiunkban kifejt, ezért nem csak párak számára fenntartott küldetésről van szó” (nr. 188). Az egész Egyháznak, minden kereszténynek radikálisan szolidárissá kell válnia minden emberrel, minden emberi fájdalommal, szenvedéssel, nyomorral, sőt minden néppel is, amelynek a kiáltása sok ezer szájból hangzik fel. Ha ezt nem valósítjuk meg, akkor hűtlenné válunk az evangéliumhoz, s bizony – a páli szófordulattal élve (vö. Gal 2,2) – hiába fáradozunk, fölöslegesen „futunk”. Az erre vonatkozó hitbeli tanítás „annyira világos, annyira közvetlen, annyira egyszerű és beszédes, hogy semmiféle egyházi értelmezésnek nincsen joga relativizálni azt” (nr. 194).

Így tehát Isten népének rá kell ébrednie arra, hogy a szegényeknek kivételes helye van a soraiban. Ez nem jelentheti azonban csupán azt, hogy olykor anyagi segítséget nyújtunk – bár ez hasznos támogatás, önmagában mégis kevés a hit szempontjából. „Elköteleződésünk nem kizárólag a segítségnyújtás és támogatás akcióiban vagy programjaiban áll, a Szentlélek nem féktelen aktivitást indít el bennünk, hanem elsősorban a másik felé forduló odafigyelést, »akit önmagunkkal teljesen egynek tekintünk«” (nr. 199). Ha ez nincs meg bennünk, akkor nem sokat ér a pénzadomány. Ferenc pápa kifejezetten kemény hangon szól a katolikusokhoz: „fájdalommal kívánom kijelenteni, hogy a legnagyobb diszkrimináció, amely a szegényeket sújtja, a lelki odafigyelés hiánya” (nr. 200). Ez azért fájdalmas, mert a szegények lelke kivételesen nyitott Istenre és az evangéliumra – de mi egyáltalán nem törődünk ezekkel a lelkekkel. Nem csak a szegények megélhetésére, de az üdvösségükre is gondot kell viselnünk. A pápa szomorú szívvel mondja ki: „Félek, hogy ezek szavak is csupán néhány kommentár tárgyát képezik majd, s nem lesz valódi gyakorlati következményük” (nr. 201). 

Valóban, az Evangelii gaudium lélekben, látásban, életben, gyakorlatban akar megújítani minket. Ha csak nagyokat beszélünk a buzdításról, konferenciákon, könyvekben és okoskodó szószaporítások során vizsgálgatjuk, mint a lepkegyűjtő a hálójába került zsákmányt, akkor Ferenc pápa kezdeményezése kudarcot vall bennünk. Át kell alakulnunk. Milyenné? „Kicsikké, de erősekké Isten szeretetében” (nr. 216). Hisz „minden keresztény meghívást nyert arra, hogy gondot fordítson azon nép és világ sebesültségére, amelyben élünk” (uo.).

Adventi kalendárium 13.



Adventi kalendárium 13.


Az idei adventben mindennap Ferenc pápa Jézus születésének ünnepére, karácsonyra.
A karizmák fontosak a keresztény közösség életében, de mindig csak arra, hogy ez a közösség növekedjék a segítő és a felemelő szeretetben, amelyet Szent Pál a karizmák fölé állít (vö. 1Kor 13,1–13). A felemelő szeretet nélkül ugyanis a legfeltűnőbb ajándékok is hiábavalók. A felemelő szeretet nélkül az ajándékok és karizmák nem szolgálják az Egyházat, mert ahol nincs felemelő szeretet, ott az üres teret az önzés tölti ki.

Mindenható Istenünk,
add meg nekünk, a te népednek,
hogy virrasztó lélekkel várjuk egyszülött Fiad eljövetelét,
kitartsunk kegyelmedben,
és ahogyan ő tanította,
az élő hit lámpásával siessünk eléje.
Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön-örökké.

Advent 3.hete Kedd



Rorate, coeli desuper, et nubes pluant justum

Harmatozzatok, egek onnan felülről, és felhők hozzák az igazat.

Advent 3.hete Kedd

A főtanács küldöttsége számon kérte Jézustól, milyen jogon avatkozott be egy üzletbe,amikor kikergette a templom területéről a kereskedőket és a pénzváltókat.

Nem részletezte beavatkozási jogát, mert a vitat kezdeményezők nem válaszoltak kérdésére, hogy Keresztelő János keresztsége Istentől való volt-e, vagy nem. Most Jézus tesz föl kérdést: „vajon erről mit gondoltok? Egy embernek két fia volt. Odament az elsőhöz és így szólt: Fiam! Menj ki ma, dolgozz a szőlőben: Az így válaszolt: Nem akarok, de később meggondolta magát és kiment. Akkor odament a másikhoz is, és ugyanúgy szólt neki. Az ezt felelte: Igenis, Uram! De nem ment ki. A kettő közül melyik tette meg az apa akaratát? Azt felelték: Az első." (28-31) A vitapartnerek okosan válaszoltak Jézus kérdésére. A kérdés lényege ugyanis ezt volt: melyik teljesítette az apa akaratét? A felfortyanással megtagadott engedelmesség ugyanis nem volt igazán emberi cselekedet, tehát erkölcsileg egyértelműen jó vagy rossz. Az értelem nem gondolkodott, dühösen forrongott az érzelemvilág, mit akar megint az apa, fontos-e a parancs? Neki engedelmeskednie kell, hiszen az apa kenyerét eszi? A megfontolás után az akarat egyértelműen úgy döntött: igen, neked engedelmeskedned kell, mert apád parancsolhat neked, hiszen ő a család feje. A parancsot nemcsak teljesítette, hanem erkölcsileg is jó volt a tette. A másik viszont úgy látszott, nyugodt volt, amikor a parancs feléje ismétlődött meg. Talán hallotta is a bátyjával lezajlott kurta szóváltást. Talán úgy vélekedett, nem bosszantja ő is az apját, azt mondja, amit ő vár tőle, de esze ágában sincs komolyan venni. Megfontolt, értelemmel és akarattal létrehozott döntés volt. Erkölcsileg rossz cselekedet. Engedetlenség. Jézus ebből a példából messzemenő tanulságokat vont le: Vitapartnerei, a farizeusok, írástudók és zsidó papok úgy tudták magukról, hogy ők Isten nagyon jó gyermekei, feddhetetlenül tartják az összes parancsát, tehát útjuk nyílegyenesen vezet a mennyországba. Bezzeg a vámosok és az utcanők azok a kimondottan kárhozat útját járó, megvetendő bűnösök. Ráadásul nem is akarnak, nem is tudnak megváltozni, tehát megtérni. Jézus viszont keményen elítéli ezt a felfogást. Nem azt állítja, hogy eme utóbbiak nem vétkeztek, hanem azt, hogy a gátlástalan nyerészkedéstől vagy az üzletszerű kéjelgésektől elvakítottak a komoly prófétai szóra azonnal megtértek, vezekelni kezdtek, vállalták bűneikért a büntetéseket, ezzel a mennyország felé fordult az útjuk, és hamarabb be is jutnak oda, mint akik önjelölt szentek. János fellépése tehát nagy figyelmeztetés: 
„Eljött ugyanis hozzátok János az igazság útján - és nem hittetek neki. A vámszedők és az utcanők azonban hittek neki. Ti még ennek láttán sem gondoltátok meg magatokat később, hogy higgyetek neki"(32)Jó szem előtt tartanunk nekünk is Jézus figyelmeztetését:„Aki magát felmagasztalja, azt megalázzák, s aki megalázza önmagát, azt felmagasztalják"(Mt 23,12)


2013. december 16., hétfő

Evangelii gaudium - VIII.



Evangelii gaudium - VIII. A homília, a prédikáció (nr. 135–175)


November 26-án a Szentszék sajtótermében bemutatták Ferenc pápaEvangelii gaudium kezdetű apostoli buzdítását, melynek ismertetésére dr. Török Csabát, az Esztergomi Hittudományi Főiskola oktatóját kértük meg. Elemzését napi folytatásokban adjuk közre.
Az Evangelii Gaudium kezdetű apostoli buzdítás szerkezeti középpontjában a homília, az igehirdetés kiemelt formája áll. Ezek a pontok olyan mélyrehatóak, annyira alaposan járják körül a prédikálás gyakorlatát (az előkészületektől kezdve a megvalósuláson át egészen az egyházi hatások elemzéséig), hogy ennek a szakasznak tananyaggá kell válnia a szemináriumokban, egyfajta mini-kézikönyvül kell szolgálnia a prédikálás mindennapos gyakorlatában élő papság számára.

A pápa legelőször a homília koordinátáit vázolja fel. Nem egyszerű „prédikálásról”, szent témáról szóló beszédről van itt szó. A homília egyedi műfaj, minőségileg több mint egy átlagos értelemben vett igehirdetés vagy szentbeszéd. Az első alapvető meghatározója a liturgikus kontextus (nr. 137–138): ez determinálja tartalmát (vagy a szentírási szakaszok, vagy a liturgikus szövegek), de a szóhasználatát, „módszertanát” is. „A homília nem lehet egy szórakoztató látványosság, nem felel meg a médiaforrások logikájának, hanem át kell tüzesítenie, értelemmel kell megtöltenie a liturgikus ünneplést” (nr. 138). Épp a liturgia kerete okán rövidnek kell lennie, nem hasonlíthat előadáshoz vagy hittanórához, nem keverhető össze a bibliaórával vagy a katekézissel. Ha önállósodik, terjedelmében, tartalmában vagy stílusában kiválik a liturgia egészének szövetéből, akkor elfelejti az alapkövetelményt: az ünneplés „részei közötti harmóniát és annak ritmusát” (uo.). Emellett a prédikációban nem a dörgedelmes, vagy éppen okos, kioktató pap szólal meg, hanem az Egyház mint anya – aki éppen ezért (a pápa szójátékával élve) „anya-nyelvet” beszél a homíliában (nr. 139), egyfajta anyai kultúrát valósít meg. Csak így válhat a szentbeszéd olyan megszólalássá, amely valóban képes lángra gyújtani a szíveket. Emellett persze szükség van a homília inkulturációjára is, hogy így végül „az evangéliumi üzenet szintézisét, s ne különválasztott gondolatokat vagy értékeket” közvetítsünk (nr. 143).

A következő szakasz (nr. 145–159) alapvetően a prédikáló papságnak szól, s a felkészülés, az előkészítés szempontjait vizsgálja, melyek e helyen csak felsorolásszerűen említünk meg: a Szentlélek segítségül hívása, az igazság szolgálata (vagyis a szentírási szakaszok üzenetének figyelmes és alázatos feltárása), a Szó személyessé tétele (vagyis a prédikátor személyes eggyé válása az Igével), a lelki olvasás/értelmezés (vagyis nem pusztán nyelvi-teológiai szövegelemzés), a nép meghallgatása (vagyis a készség arra, hogy a hívők valóságára reflektáljunk) és a pedagógiai eszközök alkalmazása (a képek, példák alkalmazása, a helyes nyelvezet, a pozitív tónus). Csak így tehetünk eleget VI. Pál intésének: „sokat várnak ettől a prédikációtól, s azért teremnek gyümölcsöt belőle, mert egyszerű, világos, közvetlen és megfelelő” (nr. 158).

Az evangelizáció kapcsán természetesen nem hallgathatunk a kérügmáról, vagyis az evangélium első, apostoli meghirdetésének a fontosságáról. Nem csak a homíliában, de a katekézisben, hitoktatásban is kérügmatikusnak kell lenni: azaz mindig az üzenetre, a lényegre kell összpontosítani, s azt egyszerű szavakkal, tanúságtevő magatartással kell átadni. Emellett a katekézis terén fontos még a misztagógikus, a misztériumokba (értsd: szentségekbe, szentségi életbe) bevezető szemlélet. Enélkül semmilyen hitoktatás nem ér semmit. Hisz a lényeg ez: „a nevelési tapasztalat szükségszerű lépcsőzetes előrehaladása, amelyben közreműködik az egész közösség, és a keresztény beavatás liturgikus jeleinek megújult értékelése” (nr. 166). Azaz: a jó homília és hitoktatás belesző a közösség szentségi életébe, valóban eleven vesszővé tesz a szőlőtőn.

Ezért is fontos, hogy minden egyes személy vezetést, kísérést kapjon az útján, amely adott esetben egészen személyes kell, hogy legyen. Emellett tudatosítanunk kell önmagunkban, hogy nem csak a prédikálás és a hitoktatás, de az egész keresztény lét a Szentírás szüntelen olvasásából, tanulmányozásából táplálkozik – baráti, közvetlen, bensőséges viszonyt kell kialakítanunk a Bibliával, hisz enélkül nem lehetünk misszionáriusok (nr. 175).

Adventi kalendárium 12.



Adventi kalendárium 


Az idei adventben mindennap Ferenc pápa gondolataival készülünk Jézus születésének ünnepére, karácsonyra.
A karizmák különleges kegyelmek, amelyeket egyesek azért kapnak, hogy sokaknak szolgáljanak velük. Képességek, sugallatok, belső indítások, amelyek arra vannak rendelve, hogy a közösség szolgálatára bocsássák őket. Valamennyien arra vagyunk hivatottak, hogy tiszteljük a karizmákat magunkban is, másokban is, és úgy fogadjuk, mint hasznos késztetéseket arra, hogy gyümölcsözően legyünk jelen és tevékenykedjünk az Egyházban.

Istenünk, lelkesítsd szívünket
egyszülött Fiad útjának előkészítésére,
hogy a vele való találkozás által
megtisztult lélekkel szolgáljunk téged.
A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által,
aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön-örökké.

Advent 3.hete Hétfő



Rorate, coeli desuper, et nubes pluant justum

Harmatozzatok, egek onnan felülről, és felhők hozzák az igazat.


Advent 3.hete Hétfő 

„Szól Bálám, Beor fia, szól a bezárt szemű ember”

Amikor véget ért a negyven esztendős büntetés, a pusztai vándorlás, Izrael népe igen kifáradtan érkezett az Ígéret földjének közelébe, Moáb országába. Tábort ütöttek Moáb síkságán. Az óriási tábort szorongva figyelte Moáb királya, Bálák. Ebben az időben már a messze környék tudta, hogy Izrael Istene, az Élő Isten népének akarja adni a Földközi tenger és a Jordán közt elterülő országot. Bálák király és népe is rettegett tőlük, mert féltették a saját hazájuk épségét. Ezért követeket küldött Bálám prófétához, aki a Tigris és az Eufrátesz folyók síkságán lakott. Kérte, hogy jöjjön hozzá, és átokkal bénítsa meg az ő síkságán sátorozó Izraelt. Bálám nem akart ilyenre vállalkozni, később azonban elindult szamara hátán lovagolva. Amint megérkezett Moáb királyához, az vele együtt kiment a síkságot lezáró hegy tetejére. Bálám megtudta Isten akaratát, hogy ezt a tábort, az Ő népét, nem átkozni, hanem áldani kell. Így szólt: „Szól Bálám, Beor fia, szól a bezárt szemű ember, szól, aki Isten beszédeit hallja, aki a Mindenható látomását látja, aki leborul, és akkor megnyílik a szeme. Mily szépek sátraid, Jákob, hajlékaid, ó Izrael!” (Szám 24,3-5) A szép dicséretek után Isten áldását ismétli meg, amelyet Ábrahámnak adott meghívása idején:Aki áld téged, legyen áldott, aki átkoz, legyen átkozott” (Ter 12,3; Szám 24,9) Erre dühösen tiltakozik Bálák, ám Bálám megismétli korábbi állásfoglalását: „Nemde követeidnek, akiket hozzám küldtél, megmondtam:Ha tele adja nekem Bálák a házát arannyal s ezüsttel, akkor sem szeghetem meg az Úrnak, az én Istenemnek parancsát, hogy csak valami jót vagy rosszat is a magam szívéből mondjak, hanem amit majd az Úr mond, azt mondom”. (12-13) Ezután búcsúzóul elmondja Báláknak azt az üzenetet, amely az egyik legszebb messiási ígéret, bejárta a Közel -Keletet, ezerkétszáz évig minden éjjel megfigyelő helyre hívta a csillagászokat, aztán kegyelmi segítséggel megverősítve a tudományt, biztatta a mágusokat, hogy menjenek Izrael földjére, mert megszületett a Messiás király: „Szól Bálám, Beor fia, szól a bezárt szemű ember, szól, aki Isten beszédeit hallja, aki a Fölséges tudományát tudja, s a Mindenható látomásait látja, leborulva s megnyílt szemmel: Látom őt, de nincs még itt, nézem őt, de nincs még közel. Csillag támad Jákobból és királyi pálca kél föl Izraelből” (15-17) Ő az, akire a nemzetek várakoznak. Újabb ezer év múltán a betlehemi csillag felragyogott a magyar nemzet egén. Még egy ezer év végén több magyar testvérünk hite előtt vérrel, kegyetlen üldözéssel, másutt nagy pénzekkel elködösítették Bálám csillagát. Most élő, hívő magyarok hagyjuk, hogy a Magyarok Nagyasszonya újra tegye látóvá nemzetünket, és egy ég-kék vászon tizenkét csillaga közé szülje oda, akire a nemzetek várakoznak. Mária kegyelmeivel ez a csillag a magyarok egéről letörölhetetlen.

2013. december 15., vasárnap

Adventi kalendárium 11.



Adventi kalendárium

Az idei adventben, mindennap Ferenc pápa gondolataival  készülünk Jézus születésének ünnepére, karácsonyra.
A szentségek nem tünemények, nem rítusok, hanem Krisztus ereje; Jézus Krisztus van jelen a szentségekben. Amikor az eucharisztiát ünnepeljük, az élő Jézus az, aki egyesít minket, aki közösséggé tesz bennünket, és ő késztet arra, hogy imádjuk az Atyát. Ugyanis a keresztség, a bérmálás és az eucharisztia által mindegyikünk beletestesül Krisztusba és eggyé válik a hívők egész közösségével. Éppen ezért egyrészt az Egyház hozza létre a szentségeket, másrészt a szentségek hozzák létre az Egyházat.

Mindenható Istenünk,
te azt kívánod tőlünk,
hogy előkészítsük Krisztus Urunk útját.
Ne engedd, hogy gyöngeségeink letörjenek minket,
míg mennyei Orvosunk érkezését várjuk.
Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben,
Isten mindörökkön-örökké.

Evangelii Gaudium - VII.



Evangelii Gaudium - VII. Isten egész népe hirdeti az evangéliumot (nr. 111–134)


November 26-án a Szentszék sajtótermében bemutatták Ferenc pápa Evangelii Gaudium kezdetű apostoli buzdítását, melynek ismertetésére dr. Török Csabát, az Esztergomi Hittudományi Főiskola oktatóját kértük meg. Elemzését napi folytatásokban adjuk közre.
„Az evangelizálás az Egyház feladata. Azonban az evangelizálás alanya jóval több egy organikus intézménynél és hierarchiánál, hisz az sokkal inkább egy nép, amely úton van Isten felé” (nr. 111). Ezzel az alapvető, a II. Vatikáni Zsinatot visszhangozó meglátással kezdi Ferenc pápa az evangélium hirdetéséről szóló III. fejezetet az Evangelii Gaudium című apostoli buzdításában.

Az Egyháznak tudatosítania kell önmagában ezt a „nép-szerűségét”, hiszen így érti meg, hogy a mindenkit üdvözíteni akaró Isten közösségeként neki is minden emberhez, minden néphez szóló küldetése van. Hisz Jézus nem elitet akart magának! Ferenc pápa ezért is mondaná szívesen a még nem hívőknek: „Az Úr téged is hív, hogy része légy népének, s ezt nagy tisztelettel és szeretettel teszi!” (nr. 113). Hogy az Egyházban mindenkinek helye van, az megmutatkozik abban, ahogyan a Szentlélek minden kultúra minden emberét képes belefoglalni a krisztusi közösségbe. Ezért „a kulturális sokféleség nem sebzi meg az Egyház egységét” (nr. 117). Később a szöveg még kitér arra is, hogy emiatt nem csak a személyeket, de a kultúrákat is evangelizálni kell – emiatt fontos az Egyház jelenléte a tudomány, a közgondolkodás, az oktatás terén (nr. 132–134).

Minden kereszténynek meg kell értenie, hogy egy ilyen ezerarcú közösség tagja, s hogy osztozik is e közösség nagy hivatásában: „mindannyian misszionárius tanítványok vagyunk” (nr. 119–121). Ennek a keresztség szentsége az alapja. „Minden megkeresztelt, akármilyen egyházi funkciója vagy hitismeretekben való jártassága legyen is, az evangelizáció aktív alanya. Helytelen lenne egy olyan elképzelésre gondolnunk, miszerint szakképesített munkások viszik előre az evangelizációt, miközben a nép többi tagja egyszerűen csak befogadja a cselekedeteiket” (nr. 120). Minden keresztény el kell hogy kötelezze magát a Krisztus melletti tanúságtételre.

Az evangelizáció terén külön fejezetet szentel a pápa a népi vallásosságnak (nr. 122–126), ebben ugyanis „meg lehet ragadni azt a módot, ahogyan a megkapott hit megtestesült egy kultúrában, és folyamatosan továbbadja magát” (nr. 123). Bár egyes katolikusok gyanakodva tekintenek a népi vallásosságra (s e tendencia felerősödött a II. Vatikáni Zsinat után), Ferenc pápa VI. Pál szavaival arra hív, hogy fedezzük fel újra ennek a jámborságnak az erejét: a népi vallásosság ugyanis „olyan Isten-szomjat nyilvánít ki, amelyet csakis az egyszerűek és szegények ismerhetnek” (uo.). Ferenc ezért is kéri, hogy „a jó Pásztor tekintetével” közelítsünk e jámborsághoz (nr. 125), amelynek kifejezési formái – mint fogalmaz – loci theologici, azaz teológiai források (nr. 126).

Az evangélium hiteles meghirdetésének további tényezője a személyesség, amelynek meg kell jelennie az Egyház missziós átalakulásában. A prédikáció első pillanata ugyanis „a személyes párbeszéd, amelyben a másik kifejezi és megosztja örömeit, reményeit, aggodalmait szeretteiért és számos dologért, ami megtölti szívét” (nr. 128) – mintha csak a Gaudium et spes kezdetű zsinati lelkipásztori konstitúció bevezetőjének szavait hallanánk, az evangelizációra alkalmazva. Ez a személyesség azonban csak akkor válik éltetővé és termékennyé, ha a Szentlélek karizmái válnak hatékonnyá benne, hiszen „a személyek és közösségek közötti különbözőségek olykor fárasztóak lehetnek, ám a Szentlélek, aki az eredete ennek a sokféleségnek, mindenből ki tud hozni valami jót, és át tudja azt alakítani evangelizációs dinamizmussá, amely a vonzás által cselekszik” (nr. 131). Ezért az emberi arcú egység, „az uniformizálás és az egyneműsítés bevezetése” (uo.) nem segít semmit az Egyház küldetésében – a Lélekre van itt szükség!


Advent 3. vasárnapja



Rorate, coeli desuper, et nubes pluant justum

Harmatozzatok, egek onnan felülről, és felhők hozzák az igazat.

Advent 3. vasárnapja

„Mindnyájan azon töprengtek magukban,vajon nem János-e a Krisztus?”

Szent Lukács evangéliumából nagyon jól tudjuk, hogy Keresztelő János hat hónappal volt idősebb, mint Jézus. Mindkettőjük születését Gábriel főangyal jelezte előre: Jánosét apjának, a templomban szolgálatot teljesítő idős zsidó papnak mondta meg előre, Máriát pedig názáreti otthonában kereste fel hat hónap múlva. Így illett: az angyal Istent teremtetése óta szolgálta mély alázattal, és felette állva földi szolgatársának, Zakariás papnak, szolgálati helyén adta tudtára, hogy végre fia születik, János lesz a neve, és ő készíti elő a Megváltó útját népéhez, Izraelhez. Öt-hatszáz évvel korábban Gábriel már járt a földön. Akkor Dániel prófétának jelentette a Messiás eljövetelének időpontját a hetek jövendölésében (Dán 9,24-27) Dániel nagy birodalmak királyainak megbecsült tanácsadója volt, de a fenséges égi lény előtt összeesett. félelmében. A vén zsidó pap viszont az első ijedelmen túl nem vette komolyan az angyal szavát, nem hitte el, hogy ő és felesége gyermeknek adhatnak életet. Ezért az angyal kilenc hónapos némasággal büntette őt. Hat hónap múlva ugyancsak Gábrielt küldte az Úr, hogy Szűz Máriát köszöntse igen nagy tisztelettel názáreti otthonában, és jelezze neki, hogy Isten neki, a minden kegyelemmel teljesnek ajánlja fel, hogy foganja a Szentlélektől, és szülje meg a világra Isten megtestesült Fiát, Jézust. Amikor pedig Mária kimondja a várva-várt választ: „íme, az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint” (Lk 1,38), az angyal tudja, hogy ebben a pillanatban a Magasságbeli ereje Mária méhében megalkotta a Fiúisten emberi testét, rögtön utána emberi lelkét, és odacsatolta istenségéhez elválaszthatatlanul örökre, odaajándékozva azt a Második Isteni Személynek. Gábriel most még nagyobb tisztelettel meghajolva búcsúzik, hiszen jövendő koronás királynéja előtt hódol. Amikor a mai evangéliumból felidézzük a harminc év múlva történteket, és olvassuk az emberek töprengését: „Vajon nem János-e a Krisztus?” – nem csodálkozunk, hiszen nem tudhatták, amiről nekünk pontos értesülésünk van. Viszont teljes tisztelettel hajtunk fejet János előtt, aki nem élt vissza jó híre fényével, hanem alázattal és pontos hitvallással informálta kortársait: „Ezért János így szólt hozzájuk: Én csak vízzel keresztellek titeket. De eljön majd, aki hatalmasabb, akinek saruszíját sem vagyok méltó megoldani. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel fog titeket megkeresztelni. Szórólapátját már a kezében tartja, hogy megtisztítsa szérűjét: a búzát csűrébe gyűjtse, a pelyvát meg olthatatlan tűzben elégesse”.(16-17) Mi, katolikusok mindent pontosan tudhatunk, ami üdvösségünk kezdeteihez tartozik. Sokfájdalmú szociális és nemzeti bajunkat ismerve tudomásul vesszük, hogy kell segítenünk a bajbajutottakon. De megjegyezzük azt is, hogy kell Jézushoz és hogyan környezetéhez igazodnunk szóban és tettekben egyaránt. Krisztus a mi királyunk, törvényhozónk, mert Ő a „királyok Királya és uralkodók Ura” (Jel 19,16) Feljebbvalónak pedig csak azokat tiszteljük, akik teljes imádattal fogadják el Jézus Krisztust Uruknak, Istenüknek és nem próbálják meg hazudozással és szívbéli gyűlölettel kiszorítani Őt életünkből.