2012. október 27., szombat

17. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében XVI. Benedek pápa rendelkezése szerint

2012.10.26. szombat

A Szentháromság dogmája

253. A Szentháromság egy. Mi nem három istent vallunk, hanem egy Istent három személyben: "egylényegű Háromságot". [64] Az isteni személyek nem osztják meg egymás között az egyetlen istenséget, hanem mindegyik teljes egészében Isten: "Az Atya egészében az, ami a Fiú, a Fiú egészében az, ami az Atya, az Atya és a Fiú egészében az, ami a Szentlélek: azaz egyetlen Isten a természetet illetően". [65] "A három Személy bármelyike az a valóság, tudniillik isteni substantia, essentia, vagyis natura"[66]

254. Az isteni személyek valóságosan különböznek egymástól.
"Tiszteljük és megvalljuk az egy Istent, nem úgy, mintha magányos lenne." [67] Az "Atya", a "Fiú" és a "Szentlélek" nem egyszerűen az isteni "Lét" módozatainak nevei, mert valóságosan különböznek egymástól: "Az Atya nem ugyanaz, mint a Fiú, sem a Fiú nem ugyanaz, mint az Atya, sem a Szentlélek nem ugyanaz, mint az Atya vagy a Fiú." [68] Eredési relációik által különböznek egymástól: "Az Atya az, aki nemz, a Fiú az, aki születik, a Szentlélek az, aki származik"[69] Az isteni Egység Háromság.

255. A három isteni személy vonatkozásban (relatio) van egymással. Az isteni személyek közötti valóságos különbség, mivelhogy ez nem osztja meg az isteni egységet, kizárólag azokban a vonatkozásokban van, amelyek az egyik személynek a másik kettőhöz való viszonyát adják. "A személyek vonatkozást kifejező neveiben az Atya vonatkozásban van a Fiúval, a Fiú az Atyával, a Szentlélek mindkettővel; amikor erről a három személyről beszélünk, a vonatkozásokra vagyunk tekintettel, ugyanakkor egy természetben vagy lényegben hiszünk." [70] Közöttük tehát "minden (...) egy, ahol a relatio szembenállása nincs jelen". [71] "Ezen egység folytán az Atya egészen a Fiúban és egészen a Szentlélekben van; a Fiú egészen az Atyában és egészen a Szentlélekben van; a Szentlélek egészen az Atyában és egészen a Fiúban van."[72]

256. Nazianzi Szent Gergely, akit "teológusnak" is neveznek, a konstantinápolyi katekumenoknak a Szentháromságos hit ezen összefoglalását adja:"Mindenekelőtt kérlek, őrizd a jó letéteményt, amelynek élek és amelyért harcolok, mely bárcsak ez életből távozóban kísérne engem, mellyel az élet minden nehézségét elviselem, és minden gyönyörűséget megvetek és semminek tartok; a hitet, mondom, és a hitvallást az Atyában, a Fiúban és a Szentlélekben. Ezt bízom rád a mai napon, amikor elmerítelek a tisztító vízben, és a magasba emellek. Egész életed kísérőjéül és oltalmazójául adom neked az egy Istenséget és hatalmat, mely a Háromban együtt van, és a Három különbözőt magában foglalja, mely nem különbözik bennük sem állagban vagy természetben, sem alá- vagy fölérendeltség nem növeli vagy csökkenti a Három végtelen végtelen egységét [adom neked], a Három egyformán Istent, ha külön-külön nézzük ismét Háromságos Istent, ha együtt gondoljuk. Alig kezdek gondolkodni az Egyről, azonnal körülragyog a Háromság. Alig kezdem megkülönböztetni a Hármat, visszajutok az Egyhez."[73]

2012. október 26., péntek

16. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében XVI. Benedek pápa rendelkezése szerint

2012.10.25. péntek

Istentan a dogmatikában

A legrégibb keresztény hitvallások az Istenbe vetett hitmegvallásával kezdődtek. A keresztény hitnek legrégibb rendszerező összefoglalása, Origenésznek (+254) Peri arkhón (Az alapelvekről) című műve is szükségesnek tartja, hogy az üdvökonómia tárgyalása előtt összefoglaló tájékoztatást nyújtson magáról Istenről, kilétéről és tulajdonságairól. A teológiai tudnivalókat összefoglaló középkori Summák szintén a mai dogmatikában tárgyalt kérdésekkel, ezek pedig az Istenről szóló igazságok bemutatásával kezdődtek. Maga a dogmatikai istentan a középkor óta két részre tagolódik. Mert akár az ószövetségi kinyilatkoztatásból, akár Istennek bölcseletileg felismerhető tulajdonságaiból, indulunk ki, nem jutunk el a Szentháromsághoz; hiszen a három isteni személy kifelé való megnyilvánulásaiban egyetlen valóságnak látszik, és csak az újszövetségi kinyilatkoztatás elemzése során jutott el az ősegyház a Szentháromság titkának felismeréséhez. Ennek a kettősségnek megfelelően a dogmatikai istentan külön szokott tárgyalni Istennek a Szentháromság titka nélkül is felismerhető tulajdonságairól (De Deo uno) és külön a Szentháromságról (De Deo trino), ezek a teológiai traktátusok pedig egymás után következtek. Egyes hittudósok azonban úgy vélik, hogy ajánlatos a Szentháromságról szóló traktatust (trinitológia) a megváltástan (szótériológia) után tárgyalni, két okból. Szentháromság titka csak a megváltás művébe beillesztve szemlélhető a maga teljességében, továbbá a Krisztus-eseménynek, Isten Krisztusban történt önfeltárásának teljességéhez is hozzátartoznak azok a kijelentések, amelyeknek elemzése során Isten belső életébe nyerünk bepillantást. Isten szentháromságos belső életébe a megváltás következtében kapcsolódhat be az ember a trinitológiának ilyen elhelyezésével annak látszata is elkerülhető, mintha egyedül a dogmatika legelső része (De Deo uno et trino) szolgálná azt a célt, hogy helyes fogalmaink legyenek Istenről. Tágabb értetemben vett istentan az egész dogmatika. Hiszen ha Isten nagy tetteit, a teremtést, a megváltást, kegyelemközlést az Egyház szentségi életét és az egyéni meg közösségi jövőnkre irányuló isteni terveket mélyebben elemezzük, akkor ezeken keresztül is betekintést nyerünk Istengazdagságának, bölcsességének, megfoghatatlan szándékainak és kifürkészhetetlen urainak, mélységébe (Rom 11, 33)
A keresztény ember földi élete szüntelen Istent-keresés (Jn 17, 3;Jer 9,23-24; Zsolt 23,6; 9,11; Siral 3,25). Legbiztosabb útmutatója ebben a kinyilatkoztatás. A teológia a kinyilatkoztatásnak elfogadását akarja megkönnyíteni annak rendszerező feldolgozásával. Ezért feladata ugyanaz, mint a kinyilatkoztatásé. Szent Ágoston így fogalmazza ezt:Theologia Deum docet, a Deo docetur et ad Deum ducit, vagyis tárgya, forrása és célja maga Isten (Civ VIII 1). A teológián belül leginkább a dogmatikára áll ez a szent ágostoni megállapítás.

2012. október 25., csütörtök

15. nap a Hít Évében.



Katekézis a Hit Évében XVI. Benedek pápa rendelkezése szerint

2012.10.25. csütörtök

A dogmatika helye a teológiában

A teológia két szónak, a Theosz-nak (=Isten) és a logosznak (=beszéd) összetételéből származó szakkifejezés, eredeti jelentése tehát az Istenről szóló beszéd. Istenről azonban különböző formákban és különféle szempontok figyelembevételével lehet beszélni. A dogmatika rendszerező formában és az Egyház hit-értelmezésének szellemében ismertet Istenről szóló, beszédeket'', kijelentéseket, igazságokat. Elsősorban olyanokat, amelyeket az egyházi közösség hivatalos képviselője, az egyházi tanítóhivatal terjeszt elő, mint magától Istentől hallott, hittel átvett, a Szentlélek irányításával értelmezett és századok során mindig újra értelmezett igazságokat. Másodsorban a hittudósoknak ezekből az igazságokból levont következtetéseit. A dogmatika kinyilatkoztatott elméleti igazságok tudománya. Ebben különbözik a teológia olyan tudományágaitól, amelyek, kinyilatkoztatott gyakorlati igazságokkal foglalkoznak, mint például a morális vagy erkölcs-tudomány még inkább különbözik azoktól a teológiai szaktudományoktól, amelyek a kinyilatkoztatást nem az Egyház tradicionális hit-értelmezése alapján, hanem más szempontok szerint tárgyalják, bár nem hagyhatják, és nem hagyják figyelmen kívül a tradicionális hit-értelmezést (DS 3831). Ezek közé tartozik a dogmatika legjelentősebb segédtudománya (DS 3886; DR 24), a szentírástudomány .Az isteni kinyilatkoztatás az egyes embernek és az egész emberiségnek üdvözítésére, a boldogító isteni életben való részesítésére irányul .Ezért már az apostoli igehirdetés a,,kérügma'' szellemében ment végbe; az isteni ,,örömhírt''(evangéliumot) olyan személyhez szóló felszólítás formájában közvetítette, mint a győztes hadvezér ünneplését előkészítő vagy császár rendeleteit hirdető ,,kérüx''-ök az ókorban. Az apostoli kornak ezt a módszerét veszi át a mai dogmatika, amikor céljának nem tudásszomjunk kielégítését tekinti, hanem hitünk elmélyítését annak bemutatását: hogyan keressük emberi problémáink megoldását a kinyilatkoztatás fényénél? Hogyan alkalmazzuk az örök igazságokat az élet változó helyzeteire? És hogyan közvetíthetjük mindezeket az Istentől ránk bízottaknak?
 

2012. október 24., szerda

14. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében XVI. Benedek pápa rendelkezése szerint

2012.10.24.szerda

Isten ismeretvilágának elsődleges tárgya:tökéletesen ismert önmaga

Isten életének legszembetűnőbb szellemi megnyilvánulása az értelmi megismerés és az értelemtől irányított akarás. Isten értelmes mivoltára bölcseletileg a világban tapasztalható rendből és célirányosságból következtetünk. A fizikai, logikai és erkölcsi törvények, valamint a világegyetemes fejlődése ugyanis nem magyarázhatók meg értelmes és öntudatos végső ok nélkül. Hegel filozófiája nem tartja kezdettől fogva értelmes lénynek az abszolút szellemet, hanem úgy véli, hogy dialektikus fejlődés során csak az emberben jut el az öntudat és az értelmesség fokára. Ez az elgondolás azonban figyelmen kívül hagyja, hogy az ember megjelenését megelőző idő szervetlen anyagi lényeinek, energiáinak és életjelenségeinek, továbbá magának a fejlődésnek is vannak törvényei. A Szentírás az isteni értelmet elsősorban, mint bölcsességet, másodsorban, mint mindentudást, harmadsorban, mint végtelenül tökéletes értelmet mutatja, be Isten önismeretére a bölcselet ugyanúgy következtet, mint ismeretének egyéb tárgyaira: ha nem ismerne valamit, ami létezik vagy létezhet, akkor annak ismeretét tekintve képességiségben volna, ami nála lehetetlenség. Isten önismeretét csak a panteisták tagadják. Isten a Bibliában úgy viselkedik, mint aki tudatában van értékeinek, és ezeknek elismerését joggal várja el értelmes teremtményeitől. Jézus szerint az Atya és a Fiú kölcsönösen ismerik egymást, és másoknak róluk való ismerete ehhez a tudáshoz képest semmi (Mt 11,27). Hasonlót állít Szent Pál a Szentlélekről (1Kor 2,10-11). Ide kívánkozik Jézusnak ez a kijelentése: mint ahogy az Atya ismer engem, és én ismerem az Atyát'' (Jn 10,15). Isten önismerete két irányban érvényesül: Tudatosan cselekszik, és tud saját tökéletességeiről, ismer imagát minden vonatkozásban. Páratlan öntudattal rendelkezik. Össze tudja hasonlítani magát a teremtményekkel, és tudja, mennyivel több és értékesebb, mint azok együttvéve. Isten öntudatával szorosan összefügg az a tény, hogy mivel önmagában mindent megtalál, nem szorul rá, hogy teremtményei elismerjék és dicsőítsék. Elvileg mégsem mondhat le erről.Egyrészt azért, mert a teremtmények saját gondolatainak megvalósulásai,tehát ha értelemmel rendelkeznek nem hagyhatja meg őket abban a tudatban, hogy maguknak köszönhetik létüket. Másrészt az eszes teremtmények személyisége tökéletes kibontakozásának és örök boldogsága teljességének is feltétele Isten megismerése és elismerése.

2012. október 23., kedd

13. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében XVI. Benedek pápa rendelkezése szerint

2012.10.23. kedd

Az egy Istenről.

Amikor Isten teremtett, a még nem-létező dolgokat kigondolva értelmes fogalmakat alkotott. Amikor csak az Ő értelmében szereplő gondolati lényeknek valódi, kézzel fogható létet adott, akkor kezdett kialakulni a teremtett dolgok és személyek világa. Ez az egységes elgondolás a földön létező legmagasabb rendű teremtményt a gondolkodó embert, arra ösztönözte, hogy ne csak a teremtett világgal, de annak Teremtőjével is foglalkozzék. Istent, a világ kigondolóját és létrehozóját az ember a természetes eszével nemcsak fel tudja ismerni, de azt is meg tudja állapítani, hogy a létrehozott dolgok nem saját maguktól jöttek létre, hanem mind az élettelenek, mind az élő növények, állatok és az élő emberek a létükkel arra mutatnak, hogy egy valakinek a tervei alapján, ugyanannak a végtelen nagy valakinek a végtelen erejéből kapták. Az eszes ember megállapította, hogy azokból a dolgokból, amelyeket Isten gondolt ki, természetfeletti segítség nélkül is képes az összefüggéseket felismerni, sajátos névvel megszólítani. „Úgy tetszett mégis az isteni bölcsességnek és jóságnak, hogy magát, és örök akaratának határozatait más, éspedig természetfeletti úton nyilatkoztassa ki az emberi nemnek (DH 3004) így használhatóbb, szilárdabb bizonyosságú, minden tévedéstől mentes ismeretünk van Istenről. (DH 3005) Csak ez a kinyilatkoztatásból merített természetfeletti ismeret képes az embert a természetfeletti célra eljuttatni, amelyre Isten jóságából hivatása van. A Gondviselés jelen rendjében egyedül a természetfeletti cél szükséges az ember számára, senkinek sem szabad a kinyilatkoztatást elhanyagolnia. Ha megállapítható, hogy Isten szólt az emberekhez, nem szabad a természetfeletti ismeretet semmibe venni, megkerülni. Ismerni kell az Istenről szóló természetes teológiát, hogy az Isten megismert létezése és tökéletességei alapismeretül szolgáljanak. A természetes teológia fölé kell emelni még a teológiai tárgyalást ugyanerről az egy Istenről, hogy elfogadhatóan tudni lehessen mindazt, amit tudni kell a magát kinyilatkoztató Isten akaratából. Ügyelni kell viszont, nehogy vakmerően összekeverjük ezt a két külön tudományt. Gondoskodni kell arról, hogy mind a kettő a maga helyén tisztán megmaradjon. Minthogy a teológiát tárgyaljuk, nem azt kell kutatnunk, hogy mit tudhat meg az ember Istenről saját eszével, hanem azt kell vizsgálnunk, hogy Isten mit nyilatkoztatott ki magáról. Más szerepet kell szánnunk az értelemnek, ennek a tárgyalásban, mind a természetes teológia körében mind a teológiai alapvetésnél. Feltételezzük az Isten létét és a kinyilatkoztatás tényét, valamint elismerjük, hogy azt az Egyház örökre megőrzi. A hit birtokában lévő ember értelmét alkalmazzuk a kinyilatkoztatott igazságok magyarázatára, megvilágítására és megóvására. Soha nem alapozunk kizárólag logikus érvelésre. A kinyilatkoztatott tanítást magyarázva, és a kinyilatkoztatás forrásaiban megmutatva, helyesen gondolkodva munkáljuk ki az isteni dolgok ismeretét. (DH 3019) Az egy Istenről szóló egész tanítás két kérdésre válaszol: Van-e Isten? Micsoda az Isten? Ezért két részből állna a tárgyalás is: Isten létéről, Isten természetéről. A dogmatikus gondolkodás szerint így alakul a két tárgyalás: Mit nyilatkoztatott ki Isten a saját megismerhetőségéről? Micsoda az Isten?

2012. október 22., hétfő

12. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében XVI. Benedek pápa rendelkezése szerint

2012.10.22. hétfő

Isten ismer minden létezőt, előtte nincs titok

Az Egyház tanítóhivatalának egyetemes igehirdetése szerint Isten ismeri az összes múltbéli és most létező teremtményeket és történéseket, ismeri továbbá a jövőben szükségszerűen bekövetkező eseményeket és a jövőben biztosan létező dolgokat, sőt a jövő szabad tetteket is. Ez dogma. A Biblia ennek a tételnek részleteit konkrét formában tárja elénk: Isten ismerete kiterjed a számunkra jelentéktelennek látszóapróságokra is. Tudja a tengerpart homokszemeinek, az eső cseppjeinek, a világidő perceinek számát, és hogy milyen magas az ég és milyen mély a tenger (Sir 1,2; Jób 28,23). Megszámolta és néven szólítja a csillagokat (Zsolt 146,4) sőt számon tartja az emberek hajszálait (Mt10,30) Lát a rejtekben (Mt 6,4) tekintete mindenen áthatol (Zsid 4,13) ismeri gondolatainkat és szándékainkat (Zsolt 139; Jer 11,20; 17,10;20,12) a szívek és vesék rejtekében is olvas (Lk 16,15; ApCsel 1,24;15,8; Róm 8,27) Ismeri a jövendőt, és főleg ez különbözteti meg a hamis istenektől (Iz 41,23; Sir 42,15-25; 23,19-20)Tudását megmutatta az ószövetségi jövendölésekben, még inkább kinyilvánította Jézus Krisztusban, akiről álmélkodva kérdezték ellenfelei, hogy hogyan érthet az Írásokhoz, noha Nem tanulta azokat. ő pedig így felelt: Tanításom nem tőlem való, hanem attól, aki küldött (Jn 7,15-16).
 

2012. október 21., vasárnap

11. nap a Hit Évében.



Katekézis a Hit Évében XVI. Benedek pápa rendelkezése szerint

2012.10.21. vasárnap

A Szentmise nem magánájtatosság,hanem a közösség ünnepe.

Jézus az egész emberiség nevében mondott igent és köszönetet az Atyának. Ezt teszi az Egyház is. Az Egyház azonban szabad akaratú egyénekből áll, ezért szükséges, hogy tagjai ezt a hálát és Igent, mondást egyénileg is magukévá tegyék. Ez megy végbe azokban, akik részt vesznek az áldozat egészében úgy, hogy az áldozati lakomában magukhoz veszik az áldozati testet és vért. Az olyan résztvevőkben, akik nem tudnak elszakadni valamilyen súlyos bűnben megnyilvánuló nem -től, az említett igennek egy része mégis megvalósulhat. Az ilyen ember misehallgatása ugyanis azt a vágyat fejezi ki, hogy lenne ereje igent mondani; ehhez kéri a Szentlelket, az Atya és Fiú egymást igenlő szeretetének lelkét. Bármennyire szükséges, hogy a közös ünneplésbe egyénileg belekapcsolódjunk, mégsem szabad szem elől tévesztenünk, hogy a szentmise nem magánájtatosság. A régi húsvéti lakoma a közösség ünnepe volt, a szentmise is az egész Egyház ünnepe, még akkor is, ha kevés a résztvevő. Az eukarisztia rendeltetésének leginkább megfelelő és egyben leghatékonyabb szentmise az, amelyiken az egy részegyházhoz tartozók valamennyien részt vesznek. Minthogy azonban a szentségi jelek az egész Egyházat képviselik ezért a kevés hívő jelenlétében mondott szentmisék, sőt az úgynevezett privát-misék is érvényesek. Az eukarisztiának ekkléziológiai hatásai azonban kevésbé jutnak szóhoz ilyen esetben.