2014. augusztus 23., szombat

Zsolozsma 231.



Szent Ambrus püspök zsoltármagyarázataiból

Krisztus kiengesztelte a világot Istennel vére által

Amikor Krisztus kiengesztelte a világot Istennel, természetesen saját magát nem kellett kiengesztelnie vele. Hiszen miféle bűnéért engesztelhetne az, akinek semmi bűne nem volt? Sőt amikor a zsidók a két drachmát kérték, ami a törvény értelmében a bűnért járt, azt mondta Péternek: Simon, a földi királyok kitől szednek vámot és adót, fiaiktól vagy idegenektől? Az idegenektől – válaszolta Péter. Jézus így folytatta: A fiaik tehát mentesek alóla. De hogy meg ne botránkoztassuk őket, menj ki a tóra, vess horgot, és az első halat, amely ráakad, húzd ki. Nyisd ki a száját: találsz benne egy sztátért. Vedd ki, és add nekik oda értem és érted (Mt 17, 25-27). Ezzel kimutatja, hogy nem maga miatt kellett a bűnökért engesztelnie, mert ő nem volt a bűn rabszolgája, hanem ő az Isten minden bűntől mentes Fia. A Fiú ugyanis szabaddá tesz, a szolga az, akinek tartozása van. Tehát a Fiú mindentől mentes; nem is a saját lelkének megváltásáért fizet árat, akinek vére túláradó váltságdíjat volt képes adni az egész világ összes bűnéért. Tehát igazán az tud megszabadítani másokat, aki magáért semmivel sem tartozik. Sőt tovább megyek. Nemcsak, hogy Krisztusnak nem kellett saját megváltásáért és bűnei elengedéséért váltságdíjat adnia, hanem ha az egyes emberekre alkalmazzuk, úgy lehet érteni, hogy ők sem kötelesek magukért egyenként váltságdíjat adni, mert maga Krisztus lett mindnyájunk kiengesztelése és mindnyájunk megváltása. Mert melyik ember vére lenne képes még a saját megváltására is, amikor Krisztus már vérét ontotta mindegyikünk megváltásáért? Hát összehasonlíthatjuk-e bárkinek a vérét is Krisztus vérével? Vagy melyik ember lenne képes saját magáért nagyobb váltságot adni annál, amit Krisztus ajánlott fel érte a saját személyében, hiszen ő egymaga a saját vérével kiengesztelte Istennel a világot? Mi lehet annál nagyobb áldozat, mi lehet értékesebb áldozatbemutatás, ki lehet annál jobb közbenjáró, mint az, aki könyörgő áldozattá lett mindnyájunk bűneiért, és életét adta megváltásunkért? Nem kell tehát az egyes embernek kieszközölnie a kiengesztelését vagy a megváltását, mert Krisztus vére mindennek a váltságdíja, az Úr Jézus ezzel megváltott minket, ő egymaga kiengesztelte az Atyát, és mindvégig értünk fáradozott, hiszen magára vállalta szenvedésünket, és mondta: Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, és én megkönnyítlek titeket! (Mt 11, 28). 


Isten öröktől fogva jó.



Isten öröktől fogva jó. Jó az, ami megfelel céljának, ha teremtményről van szó. A rossz a jó hiánya. Honnan van a világban a rossz és a gonosz?

Az életem egyik legnehezebben érthető kérdése. Isten végtelenül jó, abszolút hiánytalan és változatlan, minden végtelen fokban meg van benne, tehát örökké jó. Isten teremtette a teremtményeket, tehát azok is jók. Az emberiség életébe a sátán kísértése hozta el a bűnt. A bűn következménye lett a szenvedés, nélkülözés, betegség és halál. Az első házaspár addig felhőtlen boldogságban élt, akkor romlott meg a családi béke kezdtek egymásra mutogatni, a felelősséget a másikra hárítani Az egész emberiség viseli egész történelme során azokat a büntetéseket, amelyeket Isten az ősbűn miatt kirótt, sőt, a sorsa egyre rosszabb. Hiába a technikai előrehaladás, a világ tekintélyes része éhezik, naponta a világon gyermekek halnak éhen. Káin gyilkossága óta az emberölés egyre vadabbul, felelőtlenebbül terjed. Egyre tébolyultabb eszmék nyomán sodródik a világ alig sejtett veszedelmek felé. A Római Katolikus Egyház Katekizmusa így fogalmaz: Az ősbűn következtében az ember értelme elhomályosult, akarata rosszra hajló lett. De honnan van az a gonoszság, amely a kísértő sátánból áradt, és az ősbűnnek oka lett,mikor Isten nem tud rosszat teremteni? Mysterium iniquitatis, a gonoszság titka,hogy az angyalok,akik teremtésük után jók voltak,miért tagadták meg az engedelmességet Istennek,miért mondták:nem szolgálunk,nem engedelmeskedünk.


2014.08.23. Szombat



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.08.23. Szombat

Isten védelmébe veszi népét. Nem engedi, hogy a híres múlt elvesztése miatt gúnyolják a szomszédos népek. Az Úr maga vezeti prófétáját, és gondoskodik arról, hogy a templom újjáépítése a zsidóknak új életerőt kölcsönözzön. Ahogy a pusztulás előtt nyüzsögtek a templomban a bálványozók, most sorra jönnek a megtértek és Istenük imádásával engesztelik ki ŐT. „Azután elvitt a kelet felé néző kapuhoz. És lám, Izrael Istenének dicsősége bevonult kelet felől. Hangja olyan volt, mint a nagy vizek zúgása, és fönségétől tündöklött a föld. A jelenés, amit láttam, hasonló volt ahhoz, amelyet akkor láttam, amikor eljött, hogy elpusztítsa a várost, mint az a jelenés, amelyet a Kebár folyónál láttam, és arcra borultam. Az Úr dicsősége bevonult a templomba a kapun át, amely keletre nézett. Ekkor a Lélek fölemelt, bevitt a belső udvarba, és lám, a templomot betöltötte az Úr dicsősége. És hallottam hogy valaki a templomból, beszélt hozzám: Emberfia, ez az én trónom helye, lábam nyomának helye, ahol Izrael fiai között akarok lakni örökké. Nem fogja többé megszentségteleníteni Izrael háza, sem ők, sem királyaik szent nevemet paráznaságukkal, királyaik holttestével” (Ez 43,1-7) A királyok tőszomszédsága ne szennyezze be a végtelen tiszta, szent, nem teremtett létű Istent. Ez a prófétai megnyilatkozás már előre vetíti a Messiás korának erkölcsileg tévedt világát, amely körülbelül hat évszázad múlva okoz gondot. Akkor a Messiásnak az ellen kell felszólalnia, hogy ne az edényekre ragadt néhány porszem jelentse a gondot a törvény őreinek, hanem az, hogy a belső tisztaság, a szív ártatlansága megvan-e? A vezető emberek majd nem akarják elfogadni ezt. Mossák a kezüket, belül pedig tele vannak az erkölcsi tisztátalanságokkal, a törvények akarattal eltakart csúnyaságaival. Ezért idézi a mai evangélium Jézus ide vonatkozó tanítását: „Az írástudók és a farizeusok Mózes tanítói székében ülnek. „Tegyetek meg és tartsatok meg ezért mindent, amit mondanak nektek, de tetteikben ne kövessétek őket, mert bár tanítják, de tetté nem váltják. Elviselhetetlenül nehéz terheket hordanak össze, és raknak az emberek vállára, de maguk ujjal sem hajlandók mozdítani rajta. Minden tettükben az vezeti őket, hogy az emberek előtt feltűnjenek. Szélesre szabják imaszíjukat, és megnagyobbítják köntösükön a bojtokat. Szívesen elfoglalják a lakomákon a főhelyeket, és a zsinagógában az első székeket, szeretik, ha a tereken köszöntik s rabbinak szólítják őket az emberek. Ti ne hívassátok magatokat rabbinak, mert egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. Atyának se szólítsatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. Tanítónak se hívassátok magatokat, mert egy a ti tanítótok, Krisztus. Aki nagyobb közültek, az a szolgátok lesz,a felmagasztalja magát, azt megalázzák, aki megalázza magát, azt felmagasztalják” (Mt 23,2-12) Ezek a megállapítások Jézus szándéka szerint kezelendők. Kevés a zajban is jól megérthető cím, a tiszteletadás fontos szempont. Valahogy úgy kell gondolkodnunk, mint az alázatosság esetében: Nem az a baj, ha valaki tudja, hogy szép, okos, erős, hanem az, ha valaki elfelejti, hogy a tehetségeket is kaptuk valakitől. Ha az ősforrást nem feledjük, sőt nyíltan megvalljuk, ki merjük mondani: ennek a Szent és Örök forrásnak buzogni és kibontakozni én magam is segítettem. „Téged, Isten, dicsérünk, téged Úrnak ismerünk. Téged, örök Atyaisten mind egész föld áld és tisztel. Téged minden szép angyalok, kerubok és szeráfkarok. Egek és minden hatalmak szüntelenül magasztalnak. Szent vagy, Szent vagy, erősséges szent Isten vagy! Nagyságoddal telve ég s föld, dicsőséged mindent betölt” Téged dicsér egek Ura, apostolok boldog kara. Dicséretes nagy próféták súlyos ajka hirdet és áld. Jeles mártírseregek magasztalnak téged. Vall tégedet világszerte Szent egyházad ezerszerte, Ó Atyánk, téged s mérhetetlen nagy fölséged (Ho 276,1-11)


2014. augusztus 22., péntek

Zsolozsma 230.



Szent Amadeus lausanne-i püspök szentbeszédeiből

A világ és a béke Királynője

Nézd csak, milyen fölségesen ragyogott Mária csodálatos neve már mennybevétele előtt itt a földön, és mindenütt ismeretes volt már dicsőségének híre, mielőtt e kiváló teremtményét a mennybe vette volna Isten. Illő volt, hogy Fia érdemei folytán előbb itt a földön dicsőség övezze Szűz Máriát, utána pedig megkapja dicsőséges helyét a mennyben is. Illő volt, hogy itt a földön dicső legyen, hogy azután bejusson a mennyei teljes boldogságba. Illő volt, hogy miként itt a földön az erények legmagasabb fokára felemelte őt a Szentlélek, ugyanúgy a legnagyobb mennyei dicsőségbe is bevigye. Tehát már halandó földi életében elkezdte élvezni a jövendő mennyei boldogságot, azaz már itt a földön elérte az Istennel való legfölségesebb kapcsolatot, és egyben kimondhatatlan szeretetével segítette embertársait. Ezért volt része az angyal hódoló köszöntésében és az emberek tiszteletteljes szolgálatában. Mellette állott Gábor főangyal angyalok kíséretében. A többi apostollal együtt gondoskodott róla János apostol, aki maga is szűzi életet élt. Szeretettel fogadta magához a kereszten rábízott Szűzanyát. Az angyalok, mint Királynőjüket, az apostolok, pedig mint Úrnőjüket szerették, és mindnyájan gyöngéd tisztelettel hódoltak előtte. Mária az erények legmagasabb fokán tündöklik, tenger sok isteni karizmával, megmérhetetlen kegyelemmel teljes, és így minden embernél kiválóbb lett, de bőkezű ajándékozással árasztja is mindezt a rá szomjazó hívő népre. Testi gyógyulást és lelki orvoslást nyújtott, hiszen életre tudta kelteni az embert a testi és lelki halálból. Ugyan van-e valaki, aki bánatosan és szomorúan, vagy az isteni misztériumokat meg nem ismerve távozott volna valaha tőle? Ugyan van-e valaki, aki, ha bármit is kért Urunk Anyjától, Máriától, ne boldogan és örvendezve ért volna haza? Ilyen nagy isteni ajándékkal teljes ez a jegyes, ez az Egyszülött Jegyesnek édes és minden szeretetre méltó Anyja. Olyan, mint a bölcsesség kertjének forrása, mint az élő és éltető vizek kútja. E vizek áradata a Libanonról, az Istentől indulva Sion hegyétől kiárad a körülvevő idegen népekre is. Mennyei bőséggel árasztotta ki rájuk a béke folyamát és a kegyelem áradatát. Amikor tehát a szüzek Szüzét az Isten és Fia, a Királyok Királya, az angyalok örvendezése és a főangyalok ujjongása meg a mennyeiek dicsőítő éneke közepette felvette a mennybe, akkor teljesedett be a Zsoltárosnak az a jövendölése, amelyet az Úrról így énekelt: A királynő ott áll jobbodon, arannyal átszőtt ruhában (vö. Zsolt 44, 10). 


2014.08.22. Péntek



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.08.22. Péntek

Isten sajnálja, hogy népe boldogtalan, pedig ennek, boldogtalanságnak nem Isten az oka. Az Úr nagy örömöt akart kivirágoztatni az emberiség javára, amikor a sötét bálványimádás idején megszólította Ábrahámot, aki édesapjával és kiterjedt családjával együtt pásztorkodott a kaldeai Urban. Gazdag földbirtokosok rétjeit bérelték évről évre. Meglehetősen gazdagok voltak anyagiakban, gyarapodtak gyermekáldásban, de Ábrahámnak nem született gyermeke feleségétől-Sárától, mivel Sára meddő volt. Ábrahámnak nem volt saját földbirtoka.„Terach vette a fiát, Ábrahámot és unokáját, Lótot (aki meghalt fiának, Háránnak árvája volt), s a menyét, Sárát, fiának, Ábrahámnak feleségét, s kivezette őket a kaldeai Urból. Kivándoroltak Kánaán felé. Amikor Háránba érkeztek, ott letelepedtek. Terach 205 éves korában halt meg Háránban. Az Úr így szólt Ábrahámhoz: Vonulj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked. Nagy néppé teszlek. Megáldalak és naggyá teszem nevedet, s te magad is áldás leszel! Megáldom azokat, akik áldanak téged, de akik átkoznak téged, azokat én is megátkozom. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége” (Ter 11,31-12,3) Kis idő elteltével, az Úr esküjével erősítette meg Ábrahámnak tett ígéretét, hogy országnyi földet ad utódainak. (15,18-21) Kánaán volt ez, az ÍGÉRET FÖLDJE. Ezer év múlva Ábrahám egyik későbbi unokáját, a betlehemi Izáj nyolcadik fiát, Dávidot kente királlyá Sámuel próféta. Miután megszilárdult trónja, Nátán prófétával üzent neki az Úr: „Az Úr házat épít neked (dinasztiát), s ha majd betöltöd napjaidat, és atyáidhoz térsz, megőrzöm utánad ivadékodat. Atyja leszek, ő pedig fiam lesz, s nem vonom meg tőle kegyelmemet. Megtartom mindörökre házamban, országomban, s trónja szilárd lesz örökre” (1Krón 17,10c-14) Újabb ezer év múlva „az Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki egy Dávid házából való férfinak, Józsefnek volt a jegyese, és Máriának hívták. Az angyal belépett hozzá és megszólította: Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Veled van az Úr! Áldottabb vagy minden asszonynál.’ E szavak hallatára Mária zavarba jött, és gondolkozni kezdett rajta, miféle köszöntés ez? Az angyal ezt mondta neki: Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni. Nagy lesz ő, és a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házán örökké, s országának nem lesz vége. Mária megkérdezte az angyalt: Hogyan válik ez valóra, amikor férfit nem ismerek?’ Az angyal ezt válaszolta és mondta neki: A Szentlélek száll rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő Szentet is az Isten Fiának fogják hívni. Íme, rokonod, Erzsébet is fogant öregségében, s már a hatodik hónapban van, noha meddőnek mondták, mert Istennél semmi sem lehetetlen. Mária így válaszolt: Íme, az Úr szolgálója vagyok, legyen nekem a te igéd szerint. Erre az angyal eltávozott”(Lk 1,26-38) a Messiás Király a legszebb anyai szeretet trónjára lépett. Nagy Szent Gergely pápa (590-604) az óriási pestist elűző angyalkórustól hallja felcsendülni „REGINA COELI” „Mennynek Királyné asszonya, Örülj szép Szűz, Alleluja! Mert kit méhedben hordozni Méltó voltál, Alleluja! Ho 205,1-2)


SZENT ISTVÁN KIRÁLY 4.



I. a KATOLIKUS HIT MEGŐRZÉSÉRŐL

Minthogy a királyi méltóság rangját csakis a hívők és a katolikus hitet vallók nyerhetik el, ezért parancsainkban a szent hitet tesszük az első helyre. Ha a királyi koronát meg akarod becsülni, legelőször azt hagyom meg, tanácsolom, illetve javaslom és sugallom, kedves fiam, hogy a katolikus és apostoli hitet akkora buzgalommal és éberséggel őrizd, hogy minden Istentől rendelt alattvalódnak példát mutass, s valamennyi egyházi személy méltán nevezzen igaz keresztény hitvallású férfinak; enélkül bizony, tudd meg, sem kereszténynek, sem az egyház fiának nem mondanak. Akik ugyanis hamisat hisznek, vagy a hitet jó cselekedetekkel teljessé nem teszik, fel nem ékesítik, minthogy a hit tettek híján meghal, sem itt nem uralkodnak tisztességgel, sem az örök uradalomban vagy koronában nem lesz részük. Ám ha a hit pajzsát tartod, rajtad az üdvösség sisakja is. Mert e lelki fegyverekben szabályszerűen harcolhatsz láthatatlan és látható ellenségeid ellen. Hiszen az apostol ezt mondja: "Csak az nyeri el a babérkoszorút, aki szabályszerűen küzd." A hit tehát, melyről beszélek, a következő: higgy erősen a mindenható Atyaistenben, minden teremtmény teremtőjében, és az ő egyszülött fiában, a mi Urunkban, Jézus Krisztusban, kit az angyal meghirdetett, ki Szűz Máriától született, az egész világ üdvösségéért a keresztfán szenvedett és a Szentlélekben, ki szólt a próféták s az apostolok, valamint az evangélisták szavával, mint egyetlen tökéletes oszthatatlan szeplőtelen istenségben, és kétely hozzád ne férjen. "Ez a katolikus hit, melyben - miként Atanáz mondja - ha akárki híven és erősen nem hisz, semmiképp sem üdvözül." Ha valamikor uralmad alatt akadnának olyanok - távol legyen! -, kik az így egységbe fűzött Szentháromságot megosztani vagy kisebbíteni, vagy nagyobbítani próbálják, tudd meg: az eretnekség fejének szolgái azok, és nem a szentegyház fiai. Az ilyeneket pedig ne gyámolítsd, ne védelmezd, hogy magad is ellenségnek és bosszulónak ne mutatkozz. Mert az efféle emberek a szentegyház népét nyomorultul megrontják és szétszórják. Hogy ez ne történjék meg, különös gondod legyen.


2014. augusztus 21., csütörtök

A ferences szerzetesnek meddig kell engedelmesnek lennie?



A ferences szerzetesnek meddig kell engedelmesnek lennie?

A ferencesnek mindenben engedelmeskednie kell a törvényes elöljáróinak, amíg azok nem bűnt parancsolnak, vagy a parancs nem ellenkezik a szerzetes lelkiismeretével. Így pl. kaphat olyan parancsot, amely teherbírását felülmúlja és a megtartása súlyos károsodást okozna a szervezetében.

Kinek teszi fogadalmát a szerzetes?

Istennek. Az Ő szolgálatára kötelezi el magát egy újabb kötelékkel. Mivel több olyan intézménye is van az Anyaszentegyháznak, amelyben különleges szolgálatot tehetünk Istennek, ezért a fogadalmat úgy tesszük, hogy ebben a Rendben, ennek a Rendnek a szabályai szerint szentelem magam Isten szolgálatára. A főelöljáró illetékes kivenni a fogadalmat szerzete nevében. Ha ő akadályoztatva van, megbízhat más rendtagot a helyettesítéssel. Ezek tudtával mondja a fogadalomtevő: A te kezedbe, X.Y. testvér, teszem le fogadalmaimat.

Szegénység, engedelmesség és tisztaság: három evangéliumi tanács. Ezeket nem tudjuk önmagunktól megtartani. Miért?

A kérdést pontosítanom kell. Ha a szerzeteseknek erre a három evangéliumi tanácsra tett fogadalmára gondolva mondjuk, hogy önmagunktól, vagyis kegyelem nélkül nem tudjuk megtartani, akkor egyszerű a válasz: azért, mert a szerzetes nem természetes közegben él. A szegénység ott teljes egyéni nincstelenséget jelent, ami a természetes életben nem fordulhat elő normális körülmények között, mert ruhára, lakásra, eszközökre szüksége van mindenkinek. A szerzetesnek egyéni tulajdona egy szerzetesi öltöny és a zsolozsmáskönyv. Az engedelmesség a szerzetest minden elöljárói parancsra kötelezi, kivéve, ha parancsolnának neki. A tisztaság a szerzeteseknél cölibátust jelent, vagyis nem nősülhet, illetőleg nem mehet férjhez. Mindezekhez kegyelem kell, Isten különleges segítsége. A világi életben az ember megszokott, természetes közegben él. Ott a szegénység csapásként fordul elő, mert a család jólétéhez nem a legszükségesebb anyagi javak tartoznak csak hozzá, hanem bizonyos fokú jólét is. A családi vagyon a családé, de ezen belül lehet a családtagoknak is egyéni vagyona. Van tehát tulajdon. A tisztaság erénye a családi életben az úgynevezett házassági tisztaság, házassági hűség. Az engedelmesség kötelezi a gyerekeket addig, amíg a család keretei között élnek eltartottként. A családfő a férj. Mindkét életformában szükség van kegyelemre, mert az ősbűn következtében az emberi természet megromlott, tettei nem mindig megfelelőek.

Kit személyesít meg a legfőbb elöljáró?

Istent személyesíti meg. Ő csak a pápának tartozik engedelmességgel.

Hogyan épül fel a Ferences Rend?

Rendünk provinciákból (rendtartomány) és custódiákból (őrség) épül fel. A custódiák lehetnek önállók és valamelyik tartományhoz csatolt egységek. A legfőbb elöljáró tanácsadó testületével nyilvánítja ki és állítja fel ezeket a jogi kereteket. A tartománynak legalább negyven ünnepélyes tagja kell, legyen, az önálló custódiának legalább tizenöt.

Ti ne hívassátok magatokat atyának, mert egy a ti Atyátok, a mennyei.

A pap „alter Christus”,Krisztus mása. Mi a kapcsolat a felszentelt pap és az örök főpap között?Sokszor szemünkre hányják, miért hívnak minket, papokat atyának, holott Jézus ezt kifejezetten tiltotta. Persze, ez a tilalom akkor az édesapákra is vonatkoznék. Úgy, mint a másik két krisztusi tilalom is: ne hívassátok magatokat úrnak és tanítónak sem! Holott az úr a tanító vagy tanár megszólítás milliószor hangzik el, sőt meg is duplázzák: tanító úr, tanár úr. Ezt miért nem kifogásolják soha? Jézus azt akarja hangsúlyozni, hogy az atyaság Istentől, az Atyától ered. Erről elfeledkezni sohasem szabad. Nem szabad függetleníteni Istenatyánktól a földön sem a szellemi atyaságot, a papokét, sem a testit, az édesapaságot, még akkor sem, ha mindig nem is gondolunk konkréten a kettő összetartozására. Szent Pál apostol jobban ismerte Jézust és tanítását, mint én. Így nyilatkozik témánkról: „Ha tízezer tanítótok is volna Krisztusban, atyátok nincs sok, hiszen Krisztus Jézusban az evangélium által én adtam nektek életet. Kérlek tehát titeket, legyetek az én követőim!” (1Kor 4,15-16) Miért engedem tehát, hogy engem Bánk atyának szólítsanak? Ez a megszólítás kifejezi, hogy a Mennyei Atyának a nevében, az Ő erejével és szeretetével közeledem mindenkihez, az Ő atyaságából kaptam mindent, a papságomat is. A felszentelt pap részesedik Krisztus papságából, képviseli, helyettesíti Őt, szétosztja a megváltás kegyelmeit, örökli tanító küldetését és megszemélyesíti Őt: „Aki titeket hallgat, engem hallgat, aki titeket megvet, engem vet meg; aki pedig engem megvet, azt veti meg, aki engem küldött”(Lk 10,16)


Zsolozsma 229.



Szent X. Piusz pápa Divino afflatu kezdetű apostoli rendelkezéséből

Az Egyház szelíd hangú szava

A Szentírásba bevett és isteni sugallatra szerzett zsoltárok – mint köztudomású – már az ősegyházban is csodálatos módon emelték azoknak a híveknek az áhítatát, akik szüntelenül bemutatták Istennek a dicséret áldozatát, azaz az ő nevének ajkukon fakadó magasztalását (vö. Zsid 13, 15; Oz 14, 3). Az ószövetségi szertartások gyakorlata alapján magában a szent liturgiában és a papi zsolozsmában is jelentős helyet kaptak a zsoltárok, így született meg, mint Vazul mondja, az Egyház szava és a zsoltározás, ez pedig VIII. Orbán elődünk elnevezése szerint édes gyermeke annak a himnuszéneklésnek, amelyet megszakítás nélkül énekelnek Isten és a Bárány trónusa előtt. Atanáz szerint ez tanítja meg az istentiszteletet végző embereket arra, hogy miképpen kell Istent dicsőíteni, és milyen szavakkal kell azt méltó módon kifejezni. Találóan mondja ezzel kapcsolatban Ágoston: Hogy az ember helyesen dicsőíthesse Istent, azért dicsőítette meg előbb önmagát Isten. És hogy miként dicsőítse az ember az Istent, azt az ő jóságos gondoskodásából tanulta meg, mert ő már megdicsőítette önmagát. A fentieken kívül van még a zsoltárokban valami olyan csodálatos erő is, amely az összes erény gyakorlására serkenti a lelkeket. Mert noha az egész Szentírásunk, az ó- és az újszövetségi egyaránt, Istentől sugalmazott, és hasznos a tanításra – miként ez írva is van (vö. 2 Tim 3, 16) –, mégis a zsoltárkönyv – mely olyan mint a Paradicsom – az összes többi könyv gyümölcsét magában foglalva énekel, és azokkal együtt ráadásul saját gyümölcseit nyújtja a zsoltározás közben. Atanáz ismét találóan egészíti ki a mondottakat: Én úgy gondolom, hogy a zsoltározó számára szinte olyan a zsoltár, mint egy tükör, és a zsoltározó ebben olyan élethűen szemléli saját magát is, meg lelkének érzéseit is, hogy ezért is imádkozza azokat olyan szívesen. Ezért írja Ágoston a Vallomásaiban: Mennyire sírtam a himnuszok és énekek közben, milyen nagy buzgalomra indított szelíd hangú Egyházad szava! Mihelyt meghallottam ezeket a szavakat, a te igazságod töltötte el a szívemet, fellángolt a buzgóságom, és folytak a könnyeim; milyen jó volt azokat hallanom. Mert ugyan kit ne indítana meg a zsoltárok ama számos helye, ahol Isten végtelen felségéről, mindenhatóságáról, felfoghatatlan igazságáról, jóságáról vagy kegyességéről és a többi végtelen dicsőségéről olyan ékesen beszél? Kit ne lelkesítene hasonló érzelmekre az Istentől kapott jókért mondott sok hálaadás vagy az a sok bizalomteljes kérőimádság, vagy az a bűnbocsánatért esdő sok könyörgés? Ki az, akinek a szeretetét fel ne gyullasztaná megváltó Krisztusunk ékesen szóló előképe, akinek dicsőítő vagy könyörgő, reményteli vagy vágyódó szavát hallotta minden zsoltárban Ágoston? 


2014.08.21. Csütörtök



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.08.21. Csütörtök

Isten, amikor Izraelre zúdította mindazt a szenvedést, amelyet már a honfoglalás előtt a vándorlás idején kilátásba helyezett, Izraelnek meg kellett volna fontolnia, Isten szavait: Ha elhagytok engem, az egy igaz Istent és hasonultok a jövendő hazátokat most birtokló bálványimádókhoz, súlyosan meg foglak benneteket büntetni. „Az Isten szíve szerint való király”, Dávid is követett el súlyos bűnöket, de az első prófétai szóra azonnal magába szállt, böjtölt, imádkozott és az Úr nemcsak, hogy megbocsátott neki, hanem a házát dinasztiává tette. Megígérte, hogy családjából születik a Megváltó, és a Megváltón keresztül örökösen uralkodni fog Isten új népén. Az Úr két zsidó országot hozott létre Dávid utódjának, Salamonnak gátlástalan bálványozása miatt. Az északi tíz törzs, Izrael, mindössze kétszáz évig maradt fönn: bálványozása és lelketlen adói miatt az Úr Kr.e. 722-ben ellenségeivel elpusztíttatta, az élve maradtakat pedig szétszórták új uraik. Júdea viszont nem okult büntetésükből: őket Babilon tüntette el a földjükről (586). A szomszédjaik nem leplezett örömmel mondogatták:”lám, az ősi magaslatok a mieink lettek. Azért hát jövendölj. Így beszélj: Ezt mondja az Úr, az Isten: Mivel elpusztultatok, körös-körül mindenki eltaposott benneteket, és a többi nép birtokává lettetek, az emberek nyelvükre vettek és gyaláznak benneteket, azért, Izrael hegyei, halljátok az Úrnak, az Istennek szavát! Ezt üzeni az Úr, az Isten a hegyeknek és a halmoknak, a szakadékoknak és a völgyeknek, a pusztuló romoknak és a kihalt városoknak, amelyeket kifosztottak és csúfoltak a szomszéd népek. Ezt mondja az Úr, az Isten: Valóban, izzó féltékenységemben a többi népek és egész Edom ellen beszéltem, mivel elfoglalták országomat. Káröröm volt a szívükben és megvetés a lelkükben, amiért elpusztították és kifosztották” (Ez 36,3-5)„Ti meg, Izrael hegyei, sarjasszatok ágakat, és teremjetek gyümölcsöt népemnek, Izraelnek, mert hamarosan visszatér. Mert nézzétek, hozzátok megyek, felétek fordulok, azért megművelnek és bevetnek benneteket. Megsokasítom rajtatok az embereket, és Izrael egész házát”.(8-10a) a jövőben nem engedem, hogy a népek gyalázkodását halld és a nemzetek gúnyolódását hallgasd, s nem fosztod meg többé népedet gyermekeiktől, mondja az Úr”(15) Olybá tűnik, hogy a visszatérés után hosszabb idő telik el, amíg az igazi változás megtörténik a zsidók lelkében. Isten adja a teljes javulás lehetőségét. „Ez az Úr népe, mégis ki kellett az ő földjéről menniük. De tekintetre voltam szent nevemre, amelyet Izrael háza megszentségtelenített a népek között, ahová került. Ezért mondd meg Izrael házának? Ezt mondja az Úr, az Isten: Nem miattatok teszem ezt, Izrael háza, hanem szent nevemért, amelyet megszentségtelenítettek a népek között, amelyek közé kerültetek. Szentté teszem nagy nevemet, amelyet gyalázat ért a népek között. amelyet megszentségtelenítettek közöttük. Akkor majd megtudják a népek, hogy én vagyok az Úr, mondja az Úr, az Isten, amikor szemük láttára megmutatom rajtatok, hogy szent vagyok”(20b-23) a történelem folyamán hazánkat is érte sok veszteség. Ezt vállaltuk Géza fejedelemmel és Szent Istvánnal együtt, ezért lett örökös Pátrónánk a Mennybevitt Szűzanya. Akkor lett válságos a helyzetünk, amikor az ozmán birodalommal szemben már nem Szent István hitével álltunk csatasorba. Milyen sokatmondó tény, hogy a törököt kiverve hazánkból a 150 éves megszállás végén a népünk nem hitt az osztrák-magyar monarchiában, hanem egy hívőként állt az 1763-ban írt énekkel Szent Istvánhoz rimánkodók kórusába: „Rólad emlékezvén csordulnak könnyei, búval harmatoznak szomorú mezei. Lankadnak szüntelen vitézlő karjai, Nem szűnnek iszonyú sírástól szemei. Virágos kert vala híres Pannónia, mely kertet öntöze híven Szűz Mária. Katolikus hitnek bő volt szép virága! Be megsötétedett örvendetes napja. Előtted könyörgünk, bús magyar fiaid. Hozzád fohászkodunk, árva maradékid. Tekints, István király, szomorú hazádra, Fordítsd szemeidet régi országodra” (Ho 294.az, 2-3-4) 


2014.08.20. Szerda



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.08.20. Szerda

Társadalmi kultúra, amely közösséget szül

Jézus emberi közösségbe születik bele. Vállalja ennek a családi közösségét vallási és társadalmi kötöttségeivel együtt. Édesanyja szüzességi fogadalma ellenére házasságot kell, hogy kössön közvetlen rokonával, Józseffel, mert a családi birtokot meg kell őrizni a nemzetség keretein belül. Nevelőapja a szentcsalád feje lesz. Jézus engedelmesen fogadja nemcsak édesanyja parancsait, hanem Szent Józsefét is. Tőle tanulja meg az építőipar elméletét és gyakorlatát. Gyakorolja a zsidó vallást, jár szombatonként a názáreti zsinagógába közösen hallgatni a Szentírás felolvasását, magyarázatát. Nyilván belekapcsolódott Názáret gyermekközösségébe, majd felnőttként is úgy élt, hogy senki nem gondolt teljes kilétére, hogy ő az Isten Fia, aki érettünk emberré lett. Eljött az idő, hogy messiási küldetését kezdje el, amikor harminc éves, tehát népe kultúrája szerint nagykorú lett. Ettől kezdve építi az Isten országának új formáját, amelynek feladata beteljesíteni az ószövetségi kinyilatkoztatást, kiegészíteni az újszövetségi üzenettel: Isten az igazságra és szeretetre teremtette az emberiséget. A Messiás dolga az elrontott viszonyt helyreállítani. Az Istent kiengesztelni szenvedésével, halálával és feltámadásával, megnyitni az emberek számára az utat Isten felé. Az Isten kiengesztelten gyermekévé fogadja a megkeresztelt embert. Az ember ettől kezdve nem a törvény hatalma alatt áll, hanem a kegyelem világában él. Ennek legfőbb vonása: A Szentháromság nemcsak a mintánk a teremtésben, hanem a Szentháromság igazság és szeretetközösségébe tartozunk. Imánk az Atyánkhoz szól, kegyelmét a Fiú érdemli ki a számunkra és a Szentlélek osztja ki, akit az Atya és a Fiú immár közösen adományoz, küld nekünk. Ő, aki az isteni akarat síkján származik az Atyától és a Fiútól egyetlen leheléssel, bennünk marad, bennünk él a bérmálás után. Ő fedi fel nekünk egyénenként Istenatyánk számunkra készített csodálatos tervét, hogy minden pillanatban rányíljék a szemünk, itt és most mit kell tennünk. Hogy kell önzetlen szeretettel szolgálnunk a mellénk rendelt emberek boldogságát, gyűjtenünk az örök élet kincseit, amit Atyánk a mennyországba érkezve nekünk jutalmul oszt ki örökké tartó érvénnyel.Jézus földi életének alapvető parancsa: „Új parancsot adok nektek, hogy szeressétek egymást; ti is úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. Arról ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretettel vagytok egymás iránt” (Jn 13,34-35) Megszűnt tehát az a magába zárkózott életforma, amelyik ezt szavalja: Én szeretem az Istent, de ezt a borzasztó emberi nemet nem szeretem. Szent János keményen fogalmaz: „Ezt a parancsot kaptuk tőle: Aki Istent szereti, szeresse testvérét is" (Jn 4,21) Rengeteg a teendőnk-népünk új életre keltésével kapcsolatban. Minden részletkérdést ebben a megvilágításba kell elhelyeznünk: Vissza kell térnünk Istenhez, aki Fia által az Atyához emelt minket. A Szentlélek kegyelmeivel gazdagon boldogítani minden embertestvérünket úgy, hogy ez ne máz legyen rajtunk, hanem egész lényünket átdolgozott állapot: keresztény katolikus kultúra.


2014. augusztus 20., szerda

SZENT ISTVÁN KIRÁLY 3.



SZENT ISTVÁN KIRÁLY INTELMEI IMRE HERCEGHEZ

Mivel megértem s mélyen átérzem, hogy amit csak Isten akarata megteremtett s nyilvánvaló eleve elrendelése elrendezett mind a kiterjedt égboltozaton, mind az egybefüggő földi tájakon, azt törvény élteti s tartja fenn, s mivel látom, hogy mindazt, amit Isten kegyelme bőséggel adott az élet előnyére és méltóságára, tudniillik királyságokat, konzulságokat, hercegségeket, ispánságokat, főpapságokat s más méltóságokat, részben isteni parancsok és rendeletek, részben világiak, valamint a nemesek meg az élemedett korúak tanácsai és javaslatai kormányozzák, védik, osztják fel és egyesítik, s mivel bizonyosan Tudom, hogy minden renden valók a föld bármely részén, bármilyen méltóságot viseljenek, nemcsak kíséretüknek, híveiknek, szolgáiknak parancsolnak, tanácsolnak, javasolnak, hanem fiaiknak is, úgy hát én sem restellem, szerelmetes fiam, hogy neked még életemben tanulságokat, parancsokat, tanácsokat, javaslatokat adjak, hogy velük mind a magad, mind alattvalóid életmódját ékesítsed, ha majd a legfőbb hatalom engedélyével utánam uralkodni fogsz. Illik pedig, hogy odaadó figyelemmel hallgatván eszedbe vésd apád parancsait, az isteni bölcsesség intelme szerint, mely Salamon szájából szól: Hallgass, fiam, atyád intelmére,s ne vedd semmibe anyád tanítását![Hallgasd hát meg, fiam, fogadd el szavaimat,]akkor nagy lesz száma élted éveinek. Ebből a mondásból tehát észbe veheted, ha azt, amit atyai gyöngédséggel parancsolok, megveted - távol legyen! -, nem szívelnek többé sem Isten, sem az emberek. De halljad az engedetlen parancsszegők esetét és vesztét. Ádám ugyanis, kit az isteni alkotó, valamennyi létező teremtője a maga hasonlatosságára formált, s minden méltóság örökösévé tett, széttörte a parancsok bilincsét, s nyomban elvesztette a magas méltóságokat meg a paradicsombéli lakást. Isten régi, kiválasztott s kivált kedvelt népe is, amiért szétszaggatta a törvények Isten ujjával kötözött kötelékét, különb-különbféleképpen pusztult el: részben ugyanis a föld nyelte el, részben tűz emésztette el, részint egymást koncolta fel. Salamon fia is, félrevetve apja békéltető szavait, gőgjében pöffeszkedve kardcsapásokkal fenyegette a népet apja ostorsuhintásai helyett, azért sok rosszat tűrt el országában, végül is kivetették onnan. Hogy ez véled ne történjék, fogadj szót, fiam; gyermek vagy, gazdagságban született kis cselédem, puha párnák lakója, minden gyönyörűségben dédelgetve és nevelve, nem tapasztaltad a hadjáratok fáradalmait s a különféle népek támadásait, melyekben én szinte egész életemet lemorzsoltam. Itt az idő, hogy többé ne puha kásával étessenek, az téged csak puhánnyá s finnyássá tehet, ez pedig a férfiasság elvesztegetése s a bűnök csiholója és a törvények megvetése; hanem itassanak meg olykor fanyar borral, mely értelmedet tanításomra figyelmessé teszi. Ezeket előrebocsátván térjünk a tárgyra.

FEJEZETEKRE OSZTÁS

A katolikus hit megőrzéséről

Az egyházi rend becsben tartásáról

A főpapoknak járó tiszteletről

A főemberek és vitézek tiszteletéről

Az igaz ítélet és a türelem gyakorlásáról

A vendégek befogadásáról és gyámolításáról,

A tanács súlyáról

A fiak kövessék az elődöket

Az imádság megtartásáról,
a kegyességről és irgalmasságról, valamint a többi erényről


Zsolozsma 228.



VI. Pál pápa apostoli leveléből, amelyet az Egyház Magyarországon történt alapításának s egyben Szent István születésének és megkeresztelésének ezredik jubileuma alkalmából írt

Népének hűséges őre és vezetője volt

Szent István, Pannóniának ez a ragyogó csillaga akkor látta meg a napvilágot, amikor népetek súlyos válságba került. Fejedelmeitek ugyanis a vészes és szörnyű kalandozások után, amelyekkel a nyugati országokat pusztították, arra kényszerültek, hogy keressék a szomszédos népekkel való békés együttélés feltételeit. S miközben bölcsen és óvatosan egymáshoz közeledtek, Magyarországra érkeztek az evangélium első hirdetői. Ami akkor hazátokkal történt, új dolgok magját vetette el, s e korhullámzó állapota, amely a látszat szerint az akkori bizonytalan körülményeknek volt eredménye, valójában az éltető Szentlélek művének bizonyult, aki szent tevékenységének kegyelmével szüntelenül megújítja a föld színét. Mindamellett Istvánnak, ennek az igen kiváló fejedelemnek születését, megkeresztelését, életszentségét és bölcsességét méltán tekinthetjük e szerencsés fejlődés mintegy kezdetének és csúcspontjának. Ezzel ugyanis végleg lezárul történelmeteknek ez a szakasza, és megnyílik a keresztény művelődés termékeny, új korszaka, amely most érkezik el ezeréves fordulójához. A szent király, Szent Adalbertnek lelki fia, a keresztény hit és erkölcs alapján állva, erős lélekkel, maradéktalanul megvalósította azt, amire Isten kiválasztotta: fiatal magyar nemzetének megmutatta és kijelölte azt az igazi utat, amely nemcsak az anyagi javak bőségéhez, hanem egyben magasabb értékű kincsekhez, vagyis a lelki műveltséghez és a természetfeletti kegyelemhez vezet. Mint népének hűséges őre és vezetője azt akarta, hogy az szabad és mindenkitől független legyen. Arra törekedett, hogy azt egy és egységes nemzetté forrassza össze. Önálló államformát biztosított neki, és olyan törvényeket hozott, amelyek a keresztény szellemiségből fakadtak. Egyidejűleg megszervezte királyságának határai között az első egyházi intézményeket, megvetve ezzel a jogi és lelkipásztori fegyelem alapjait, s ezzel előmozdította az Egyház termékeny növekedését magyar földön. Az esztergomi érsekségen kívül, amelyet Magyarország prímási székhelyévé tett, megalapította a kalocsai érsekséget és nyolc más egyházmegyét. Külön előjogokkal erősítette meg az akkor már meglevő pannonhalmi, Szent Mártonról nevezett monostort, létrehozta a veszprémi és pécsváradi monostorokat, a budai, nyitrai és székesfehérvári káptalanokat, és elősegítette a zalavári, bakonybéli, aracsi, oroszlánosi, sári, tatai és jáki monostorok felépítését. Ezek az egyházi intézmények, amellett, hogy a polgári közigazgatásnak is nagy segítségére voltak, olyan központokká váltak, amelyekben virágzott az istentisztelet, lelkesen folyt a hithirdető munka, s otthont találtak bennük a keresztény szellemű tudományok és művészetek, sőt gazdasági, szociális téren is, különösen a földművelés terén, a haladás előmozdítói voltak. Szent István, alighogy megkezdte ezt a munkát, Rómába küldte követét, Asztrikot, a pécsváradi monostor apátját, hogy terveit és alkotásait megerősítés végett előterjessze az Apostoli Szentszékhez. S annak bizonyítására, hogy a Szent Királyban különben is milyen nagy tisztelet élt a Szentszék iránt, szívesen említjük meg, hogy Szent Péter sírja közelében saját népe számára templomot és zarándokházat alapított. Itt vették kezdetüket az immár ezer éven át tartó, eredményekben gazdag kapcsolatok az Apostoli Szentszék és a magyar nemzet között, amelyeket a hithűség és a Szentszékhez való állandó ragaszkodás ihlettek, s amelyek mindkét fél számára oltalmat és segítséget jelentettek. Ami azonban a magyar népet leginkább megindította és a keresztény élet elfogadására bírta, az Szent István példás vallásossága és ennek megfelelő életmódja volt. Ehhez járult családja kimagasló példaadása, amelyet hitvese, Boldog Gizella és fia, Szent Imre nyújtott, így történt, hogy az a nép, amelyet egykor „a keresztények ostorának” tartottak, a hithirdetők munkája révén olyan nemzetté vált, amely mint a kereszténységnek századokon át hűséges követője, a hit bátor védőjének kitüntető nevét érdemelte ki. 


Zsolozsma 227.



Szent Bernát apátnak az Énekek énekéről mondott beszédeiből

(Sermo 83, 4-6: Opera omnia, Edit. Cisterc. 2 [1958], 300-302)

Szeretek, mert szeretek; szeretek, hogy szeressek.


A szeretet önmagában elegendő, önmagában és önmagáért is kívánatos. Önmagában érdem és jutalom is. A szeretet nem keresi sem okát, sem gyümölcsét önmagán kívül: maga a szeretet gyakorlása a gyümölcs. Szeretek, mert szeretek; szeretek, hogy szeressek. Nagy dolog a szeretet, de csak ha kútfejéhez visszaörvénylik, s ha eredetébe torkollva és forrásával eggyé válva mindig onnan buzog elő, ahonnét szünet nélkül árad. A lélek összes indulata közül, felfogó és érzelmi képességei közül egyedül a szeretet alkalmas arra, hogy benne a teremtmény, ha nem is egyenértékű vagy akár csak hasonló módon is, valami viszonzást nyújtson Teremtőjének. Mert amikor Isten szeret, nem akar mást, mint hogy viszontszeressük: nem másért szeret, csak azért, hogy szeressék; tudva, hogy maga a szeretet boldoggá teszi azokat, akik őt szeretik.
     A jegyesi szeretet, sőt az a Jegyes, aki maga a Szeretet, csak viszontszeretetre és hűségre vágyik. Hadd szeressen tehát a menyasszony! Hogyne szeretne a menyasszony, magának a Szeretetnek eljegyzett menyasszonya! Magát a Szeretetet hogyne szeretné!
    Méltán lemond minden más érzelemről, és egészen a szeretetnek szentel magából mindent, amit csak vizontszeretetében visszaadhat magának a Szeretetnek. Mert ha mindenestül szeretetté válik is, mi ez annak a Szeretetforrásnak örök áradásához képest? Nem egyforma bőséggel árad ugyanis a szerető ember és maga a Szeretet, a lélek és az Ige, a menyasszony és a Vőlegény, a teremtmény és a Teremtő, hanem úgy, mint a szomjazó és a forrás.
     Mi lesz tehát ezek után? Vajon meghiúsul és teljesen semmivé lesz a menyasszony kívánsága, az epekedő lélek vágyakozása, a szerelmes lángolása, a bizakodó reménysége, mert nem képes lépést tartani a futásban az óriással, vagy nem tud édességben versenyre kelni a lépesmézzel, szelídségben a báránnyal, tisztaságban a liliommal, tündöklésben a napsugárral, és szeretetben azzal, aki maga a Szeretet? Nem! Mert ha kevésbé szeret is a teremtmény, mert ő kevesebb, mégis ha egész lényével szeret, semmi sem hiányzik ott, ahol ott van az egész, így szeretni már annyit jelent, mint házastársként élni. Mert nem szerethetne így, ha Jegyese kevésbé szeretné. A kettőnek kölcsönös egyetértése alapján teljes és tökéletes lesz a házassági kötelék. Ki kételkedik abban, hogy az emberi lelket az Ige előbb szerette, és sokkal jobban szerette?



SZENT ISTVÁN KIRÁLY 2.



SZENT ISTVÁN KIRÁLY

„Ah, hol vagy magyarok Tündöklő csillaga, Ki voltál valaha Országunk istápja?
Hol vagy, István király? Téged magyar kíván. Gyászos öltözetben Te előtted sírván”

Úgy érzem hazánk minden katolikus magyar gyermeke őszinte szívvel zengi ezt az ősi, az 1763-ból ismert Dőri kéziratos fohászt. Már akkor is félelmetes események tolongtak a történelmünk ködében: az ország nagy része fél évszázada szabadult fel a százötven éves török hódoltság alól. Öt évtizede vívta kemény szabadságharcát II. Rákóczi Ferenc nagyságos fejedelem és kuruc vitézei az osztrák elnyomás ellen. Remek barokk templomok épültek a törökvilágban elpusztultak helyére: mégis hiányzott az államalapító nagy király. Sírt utána egy egész nemzet. Most, újabb két és fél évszázad szörnyű szenvedése után is ezzel a keserű érzéssel énekeljük:„Hol vagy, István király? Téged magyar kíván!” Miért? Mert hitünket és magyarságunkat nem érezzük megbecsültnek, gazdasági kilátásaink pedig a dühöngő reformok ellenére is meglehetősen ziláltak. Ezer éve Szent István is óriási reformokat vezetett be, folytatva édesapja, Géza fejedelem megkezdett munkásságát. Ezek a változtatások valóban reformok voltak, a régi módszerek jól átgondolt, még jobb, tökéletesebb formára való átalakításai. Minden ember legnagyobb kincse a hite, vallása, vagyis az a viszony, ami Istenhez, az örök forráshoz és célhoz köti. Az ősi magyar vallás tökéletes egyistenhit volt. Őseink tehát őrizték az ősszülők hitét, szemben a legtöbb néppel, akiket elcsábított a bálványimádás. A kereszténység ezt a hitet beteljesítette a Szentháromságról, a megtestesülésről, megváltásról szóló jézusi tanítással. Az ősi vallás tanította, hogy a szellemi létű Istennek van egy ízig-vérig tökéletes ember-lánya, a pogány Nagyasszony, akit Isten a magyarok gondos Úrnőjének, Királynőjének tett meg. Ez nyilvánvaló tévedés volt, hiszen testi születés szellemtől lehetetlen. Viszont a történelmi tény, hogy a Második Isteni Személy, az Atya szellemi szülötte, emberré akart lenni, hogy a teremtést beteljesítse és az embereket megváltsa és üdvözítse. Egy kiválasztott Szűztől született a Szentlélek teremtő erejéből. Géza fejedelemnek álmában megjelent Mária, megjövendölte fia születését, és arról is biztosította, hogy népét örökre oltalmába veszi. Ez nem pogány kori álom, hanem szent, fölemelő valóság. Őseink pillanatok alatt boldogan fogadták el. Szent István befogadta a keresztény és európai kultúra kincseit, de következetesen ragaszkodott az ősi magyar kultúrához is. Nem adta fel, ami a mienk. Fiának írt Intelmeiben külön parancsolja, hogy magyar népünket csak magyar szokások szerint kormányozza. Átvette Európa gazdasági eredményeit. Nem pénzéhes üzletembereket hívott meg ehhez, akik a maguk hasznát szolgálták volna, hanem a bencés szerzeteseket, akik másutt is a szellemi és gazdasági kultúra élen járó mesterei voltak. Tőlük tanulva harminc év alatt felfejlődtünk az európai színt közelébe. A tanulni vágyók pedig járhattak a plébániai és kolostori iskolákba. „Hol vagy, István király? Tekints, István király, szomorú hazádra, fordítsd szemed régi országodra.Tanítsd meg népedet gondolkodni, együtt érezni és helyesen dönteni.


2014.08.19. Kedd



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.08.19. Kedd

Kr.e. 587-586-ban borzalmas ostrom tombolt Jeruzsálem ellen és Nebukadnezár babiloni király félelmetes és kegyetlen serege kíméletlen rombolással romhalmazzá tette Júdea fővárosát és vele együtt a Salamoni templomot Azok a kisebb népek, amelyek irigyelték egykor a főváros fényét, pompáját, most gúnyolták és, gyűlöletük örömének szívesen adtak szabad folyást. Isten maga hozott ítéletet ellenük, amit Ezékiellel íratott meg és őrzi az ószövetségi Szentírás. A mai olvasmány a Tírusz ellen írt harmadik levélből való. „Az Úr szózatot intézett hozzám: Emberfia, mondd meg Tírusz fejedelmének: Ezt mondja az Úr, az Isten: Szíved felfuvalkodott, s azt mondtad: Isten vagyok, és az Isten trónján ülök a tenger közepén’. Noha ember vagy, nem Isten, szívedet mégis Isten szívéhez tetted hasonlóvá. Igen, bölcsebb vagy Dánielnél is, egyetlen bölcs sem léphet a nyomodba. Bölcsességeddel és okosságoddal vagyont szereztél magadnak, aranyat és ezüstöt halmoztál fel kincseskamrádban. Milyen ügyesen tudsz kereskedni! Megsokszoroztad vagyonodat, de szíved felfuvalkodott bensődben gazdagságod miatt. Azért azt mondja az Úr, az Isten: Mivel szívedet Isten szívéhez tetted hasonlóvá, lám, ezért idegeneket szabadítok rád, nagyon erős népeket. Kardot rántanak bölcsességed ellen, és bemocskolják fényességedet. Letaszítanak a gödörbe, és erőszakos halállal halsz meg a tenger szívében. Vajon mondod-e majd gyilkosaid előtt is: Isten vagyok, noha csak ember vagy, s nem Isten, azoknak a kezében, akik átszúrnak? Úgy halsz meg, mint a körülmetéletlenek, idegenek keze által. Mert én mondom, ezt mondja az Úr, az Isten” (Ez 28,1-10)„Isten az egész világnak Ura és a mi Mennyei Atyánk”.Ezt tanultuk hat évesen az elemi iskola első osztályának első hittanóráinak egyikén. Az igaz Isten minket, magyarokat súlyosan megbüntetett. Ezer évvel korábban Árpád fejedelmünk hét vérrokon, de önálló törzs vérszerződéssel egységbe kapcsolódott nagy családja élén bevonult a Kárpát-medencébe. Hun és avar rokonaink régebben már híres országokat alapítottak itt. Megszálltuk mi is Isten ajándékaként. Európa többi részét már rendezett államszervezetekben lakták a Római Birodalmat elfoglalt népek. Ezt a gyönyörű vidéket Isten nekünk tartogatta, és mire észhez tértek a szomszédaink, hogy ez a csodálatos föld már másé, hiába gyűjtötték össze fél Európát 907-ben, Árpád egész seregét összefogva előbb a Duna jobb partján előre nyomuló germánokat verte tönkre egy nap alatt. Az éjszaka leple alatt átúsztatta győztes csapatát a folyón. Hajnalban a germánok Pozsonyban pihenő része arra ébredt, hogy rohammal törnek rájuk a száguldó magyarok. Estére már a Lajtán túl verték a menekülőket. A magyarok győzelme akkora volt, hogy a germánok szégyenüket elrejtve „elfeledték” beleírni történelemkönyveikbe. A következő száz év is a magyarok több mint 90 győztes kalandozásáról szólt. Viszont a tízedik század közepén minden erejüket összefogva nagyon gyászosan legyőzték csapatainkat. Ekkor meg kellett értenünk, hogy minket más céllal rendelt ide a Gondviselés. Géza fejedelem már elkezdte a nagy reformot: A hét független rokon törzset egy nemzetté kell tenni, és le kell mondani a nomád életmódról, mert Európa minden földje jól szervezett népek kezében van, él és gazdálkodik. Gézát azonban józan aggodalom gyötörte: Sokáig nem született fia. Ha fiúörökös nélkül hal meg, akkor a törzsi törvény szerint másik család adja a fejedelmet. Ki tudja, hogy népünk jövőjéről hogyan gondolkodik? Létrehozza-e a magyar nemzetet a törzsekből, letelepszik-e a nemzet és polgári körülmények között él és dolgozik? A pogány, de egyistenhívő vallásról áttér-e nemzetünk a keresztény hitre? Ekkor jelent meg Jézus Édesanyja csodálatos szépségben, nagy mennyei udvarral és elmondta az isteni üzenetet: „Nyugodjál meg, Géza, én Mária vagyok, az az érintetlen Szűz, akiről a keresztény emberek elmondták neked, hogy Jézus Krisztusnak, az Isten Fiának édesanyja vagyok. Fiút szül neked a feleséged, ő királyi rangban uralkodik a magyarokon. Én pedig megígérem neked, hogy érdemeiért, amelyeket Fiam előtt szerez, a te országodnak védője és különleges patrónája leszek”(Schwandtner, Scriptores rerum Hung.Tom I.583-584) Ez a nagy titka Magyarországnak.


2014. augusztus 18., hétfő

Zsolozsma 226.



Nagy Szent Gergely pápa Jób könyvéhez írt „Erkölcsi magyarázatok” című művéből

Kívül harcok, belül félelem

Amikor Isten szent embereit megpróbáltatások és támadások érik, ők egyesekkel keményen bánnak, másokat ugyanakkor meggyőzni iparkodnak, egyesekkel szemben a türelem pajzsát használják, másokra viszont az igaz tanítás intelmeivel, mint nyilakkal támadnak. A harcnak mind e két fajtáját az erény csodálatos gyakorlottságával vívják, hiszen a közösségen belüli helytelenségre tapintattal mutatnak rá, a kívülről jövő ellenség támadását pedig bátran elviselik; ezeket oktatással javítják, azokat pedig szívós ellenállással visszaszorítják. Megvetik ugyanis az ellenséget, annak támadását elszenvedik, viszont visszavezetik az üdvösségre a gyarló testvéreket, és velük együtt szenvednek. Azoknak ellenállnak, nehogy másokat is magukkal sodorjanak, ezek felé pedig aggódva fordulnak, nehogy ők meg teljesen elhagyják a helyes életmódot. Lássuk most Isten táborának nagy harcosát, Pál apostolt, miképpen küzdött e két irányban, így vallott magáról: Kívül harcok, belül félelem (2 Kor 7, 5). Először felsorolja azokat a megpróbáltatásokat, amelyeket a külső ellenség miatt kellett elszenvednie: Veszélyben forogtam folyóvizeken, veszélyben rablók miatt, veszélyben népem körében, veszélyben a pogányok között: veszélyben a városokban, veszélyben a pusztaságban; veszélyben a tengeren, veszélyben az áltestvérek közt (2 Kor 11, 26). Mindjárt elmondja azonban azt is, hogy ebben a harcban milyen fegyverekkel támad az ellenségre. Fáradtam és gyötrődtem, sokat virrasztottam, éheztem és szomjaztam, sőt koplaltam, fagyoskodtam és nem volt mit fölvennem (2 Kor 11, 28) De ő maga szóljon arról is, hogy ennyi harc közepette is milyen éber elszántsággal őrizte a tábort. A fentiekhez rögtön ezt fűzte hozzá: A kívülről jövő szenvedések mellett mindennapi zaklatásom: az összes egyházak rám nehezedő gondja (2 Kor 11, 28). Így történt tehát: bátran bocsátkozott harcba, de ugyanakkor szíve nagy jóságában vállalkozott övéinek védelmére is. Elsorolja, hogy mik azok a rosszak, amiket elszenved, és utána mindjárt azt is, hogy milyen jótéteményekben részesül. Fontoljuk meg tehát, hogy milyen nagy küzdelem egy és ugyanazon időben a kívülállóktól elviselni az ellenséges támadást, a közösségen belül pedig oltalmazni a gyönge lelkeket. A kívülállók bántalmazásait tűri: vérig korbácsolják, bilincsbe verik; a belül levőkért viszont aggódva gyötrődik, mert attól tart, hogy e kínzások nem önmagának, hanem a tanítványoknak okoznak kárt. Ezért írja nekik: Nehogy valaki is megtántorodjék ezeknek a megpróbáltatásoknak közepette. Hiszen tudjátok, hogy ez a mi sorsunk (1 Tessz 3, 3). A saját szenvedésében is csak az kínozta, hogy ezzel esetleg mások bukására ad alkalmat: attól félt, hogy ha a tanítványok meglátják, mennyire összeverték a hitéért, akkor majd vonakodni fognak megvallani a hitüket. Mekkora szeretet van ebben a szívben! Semmibe se veszi, hogy ő maga szenved, és az a gondja, hátha egyik-másik helytelen gondolkodású tanítványának lelke kárt szenved. A testét borító sebekkel nem törődik, viszont annál odaadóbban gyógyítja a mások szívsebeit. Hiszen az a szokása az igazaknak, hogy ha rájuk szakadnak is a bajok és gyötrelmek, mégsem szűnnek meg a mások javával törődni, és amikor gonosz bánásmódtól szenvednek, másoknak már előre megadják a szükséges eligazítást. Halálra váltan is nagy orvosok ők. Tátongó sebektől szenvednek, és mégis gyógyszereket visznek másoknak. 


István király



„Ah, hol vagy magyarok Tündöklő csillaga?”

Tündöklő Csillag. A Boldogságos Szűz Mária ragyogtatta meg először Vajk édesapja előtt a gondoktól terhes éjszakájában. Géza nagyfejedelem belátta, hogy népe, a hét törzsből álló magyarság, olyan formában, mint ahogy élt, nem maradhatott tovább Európa országai között. Az Úr Isten vezette ide a népét, kiváló harcosai kivívták az európai népek rettegő tiszteletét, de ellenségeik megunták a közel száz kalandozást. Ezért az utolsó két hadjáraton már összefogtak ellenük. Ha örökké itt akar élni a magyar, változtatnia kell életmódján. Nem maradhat állandó vészt-hozó közeg Európa közepén. Meg kell változtatnia életformáját. A hét törzs önálló egység, egyetlen néppé kell válnia. Most engedelmeskednek, de bármikor elindulhatnak külön kalandra, s akkor mindjárt egy törzzsel kevesebben lesznek. Nem mehetnek tovább, mint halász-vadász alakulat. Le kell telepíteni őket. Amit elkezdtem népemmel folytatni kellene. Nem született fiam, ha meghalok, a törzsi törvények döntenek, ki legyen a fejedelem. Kérdéses, hogy mit fognak megszavazni? Ekkor mennyei ragyogás öntötte el hálószobáját. A ragyogást messze túlragyogta egy gyönyörű ifjú hölgy. Olyan udvar közepén állt, amilyen földi királyoknak nem jut talán soha.Én vagyok Mária, az érintetlen Szűz, akiről a keresztény emberek elmondták neked, hogy Jézus Krisztusnak, az Isten Fiának édesanyja vagyok. Azért jöttem, hogy megnyugtassalak: Fiút szül neked a feleséged, aki királyként uralkodik majd a népeden. Nemzetté egyesíti hét törzsedet, és letelepítve itt a Kárpát-medencében országolni fog Fiam, Jézus örömére. Rengeteg jót tesz Fiam dicsőségére, ezért megígérem, hogy én országodnak védője és különleges patrónája leszek. a látomás eltűnt, a fejedelem tökéletesen megnyugodottja jövendölés pedig beteljesült Szent István királyban. Kisgyerekként iskolába járt. Megkeresztelkedett. Elfogadta ősei Istenét, megtanulta, hogy az istenséget három Isteni Személy birtokolja, és a Fiú az emberek megváltója lett. Egyházat alapított. Ez a római katolikus egyház, amelynek feje a mindenkori római pápa. Istvánt örömmel befogadta volna a konstantinápolyi pátriárka is övéi közé, de István Európa többsége közé vágyott. Asztrik pécsváradi apátot Rómába küldte, hogy egyházszervező terveit jóváhagyassa a Szentszékkel. A pápa örömmel látta a pompás terveket, jóváhagyta valamennyit és a fiatal fejedelmet királyi koronával ajándékozta meg. „Én csak apostoli vagyok, István valóságos apostol” mondta. Mindezek mellett sok gyermekes családapa, Imre herceg szorgos nevelője, a szegények gondozója, alamizsnával ellátója, szervezi az évi Nagyboldogasszony-búcsút Székesfehérvárott, törvénylátó napokat tart ugyanott, törvényeket alkot és védi körömszakadtáig az ország teljes önállóságát. „Hol vagy István király? Téged magyar kíván” Tudjuk, csak imádkozhatsz értünk, de Nagyasszonyunkhoz és Urunk, Jézushoz könyörögve tedd meg.


2014.08.18. hétfő



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.08.18. hétfő

A keresztények között fennálló megosztottság botrány

Szentséges Atyánk helyesen ítéli meg az Isten országának Jézus által meghirdetett formáját. Amikor elkezdte küldetésének teljesítését, azt mondta: „Betelt az idő, és elközelgetett az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban" (Mk 1,15) Amit az Ószövetség jelentett, az tehát nem volt az Isten országa. Az Isten országa ott valósul meg, ahol teljesítik Isten akaratát. Az Ószövetség népe nem teljesítette Isten akaratát. A zsoltáros megfogalmazta ezt az igazságot, a katolikus Egyház naponta ezzel kezdi a papi zsolozsmát: „Ma, ha szavát meghalljátok, ne keményítsétek meg szíveteket, mint Meribánál s Massza napján a pusztában, hol atyáitok megkísértettek engem, próbára tettek, bár látták műveimet. Negyven esztendeig undorodtam e nemzedéktől, s azt mondtam: Tévelygő szívű nép ez. Nem ismerték útjaimat, ezért haragomban megesküdtem: Nem mennek be nyugalmamba": (Zsolt 95,8-11) Jézus tehát teljesen jogosan hangsúlyozta: Vele elközelgett az Isten országa. Ez annyira igaz, hogy bátran kimondta: „Van nekem ennivalóm, amiről ti nem tudtok. Az én eledelem az, hogy annak akaratát cselekedjem, aki engem küldött, hogy elvégezzem az ő művét". (Jn 4,32.34) Ennek tökéletes összefoglalása, zárójelentése Jézus utolsó szava: Beteljesedett.(19,30) Takács József professzorom szerint Jézus maga az Isten országa. Jézus személye egyetlen egy. Ez az isteni személyiség a Második Isteni Személy, a Fiúisten. Ő cselekszik mind isteni, mind emberi akaratával. Ezer évvel földi születése előtt mondja Atyjának: „A könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy teljesítsem akaratodat. Ezt akarom, én Istenem, törvényed a szívemben van" (Zsolt 40,8-9) Ezt akkor is vallja, amikor a megváltás nagy próbatétele előtt emberi akarata megdöbbenni látszik: „Atyám! Ha akarod, vedd el tőlem ezt a kelyhet, de ne az én akaratom legyen, hanem a tiéd" (Lk 22,42) Az általa alapított Egyháznak is ez a kötelessége:„De nem csupán értük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő szavuk által hinni fognak bennem, hogy mindnyájan egy legyenek; ahogyan te, Atyám, bennem vagy, és én tebenned, úgy ők is egy legyenek mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem" (Jn 17,201)


2014. augusztus 17., vasárnap

Zsolozsma 225.



Aranyszájú Szent János püspöknek a Máté-evangéliumról mondott szentbeszédeiből

A föld sója és a világ világossága

Ti vagytok a föld sója (Mt 5, 13). Hiszen – mondja Jézus – nemcsak életetek tartamára, hanem az egész világra vonatkoztatva intézem hozzátok e szavaimat. Mert nemcsak két városba, vagy tízbe vagy húszba küldelek titeket, nem is csak egyetlen néphez küldelek, mint a prófétákat, hanem a szárazföldre és a tengerre, azaz az egész világra, amely nagyon is nyomorúságos állapotban van. Amikor ugyanis azt mondta: ti vagytok a föld sója, ezzel azt is jelezte, hogy megromlott az egész emberiség, tönkretették a bűnei. Ezért azután éppen azokat az erényeket sürgeti náluk, amelyek leginkább szükségesek és hasznosak azoknak, akik sok emberrel törődnek. Mert aki szelíd, szerény, irgalmas szívű és kötelességtudó, az nem rejti el a jócselekedeteit csak önmaga számára, hanem mint éltető forrásokat mások javára is igyekszik kiárasztani. Ugyanígy aki tiszta szívű és a békéért fáradozik, és aki az igazságot keresi, az a saját életét a közösség javára áldozza fel.Nos tehát, mondja Jézus, ne gondoljátok, hogy csak itt-ott előadódó erőfeszítésre szólít a hivatásotok, és nem is csak valamilyen csekélységre akar indítani az, hogy ti vagytok a föld sója. Hanem mire? Vajon a megromlott lelkeket majd nekik kell megtisztítaniuk? Semmiképpen! Mert ami egyszer már megromlott, azt nem lehet megint romlatlanná tenni azzal, hogy sóval hintjük be. Természetesen nem is ezt tették. Az lett a feladatuk, hogy sóval hintsék be azokat, akik előbb már új életre születtek, akik már megszabadultak a bűnös rothadás bűzétől, és akiket rájuk bízott. Ezeket őrizték meg abban az új életben, amelyet magától az Úrtól kaptak. Mert Krisztus műve volt, hogy megszabadultak a lelkek a vétkek rothadásától; hogy pedig abba többé vissza ne essenek, ahhoz szükséges már az ő odaadó munkálkodásuk és erőfeszítésük.Íme, Krisztus fokozatosan vezeti rá őket annak felismerésére, hogy ők kiválóbbak a prófétáknál, hiszen nemcsak Palesztina, hanem az egész földkerekség tanítómestereinek nevezi őket. Ezért ne csodálkozzatok, mondja, ha a többieket mellőzve csak nektek beszélek, és ilyen nagy veszedelmekbe viszlek bele titeket. Gondoljátok meg tehát, hogy mennyi városba, mennyi néphez és nemzethez akarlak küldeni titeket vezetőknek. Ezért hát nemcsak azt akarom, hogy ti magatok legyetek bölcsek, hanem hogy másokat is azzá tegyetek. Mert ha nem lesztek bölcsek, akkor saját magatokért sem tudtok majd helytállni. Hiszen akik megromlottak, azok a ti segítségetekkel megújulhatnak, de ha ti megromlotok, akkor másokat is majd magatokkal sodortok a pusztulásba. Tehát minél fontosabb dolgot bízok rátok, annál nagyobb buzgóságra lesz majd szükségetek. Ezért fűzi hozzá: Ha a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg? Nem való egyébre, mint hogy kidobják, és az emberek eltapossák. (Mt 5, 13).Hogy pedig ne féljenek majd a nyilvánosság elé lépni azok, akik ezt a jövendölést halljak: gyaláznak és üldöznek benneteket és minden rosszat rátok fognak (Mt 5, 11), kijelenti: „Ha ezeket nem fogadjátok majd készségesen, akkor hiába lettetek választottak. A szidalmak szükségképpen bekövetkeznek, de nektek ezek semmit sem ártanak, hanem csak azt igazolják, hogy milyen állhatatosak vagytok. De ha ezektől megijedtek és nem lesz meg ez a hozzátok illő állhatatosságtok, akkor sokkal nagyobb szenvedéseket kell majd elviselnetek: mindenütt rossz híretek lesz majd, és mindenki meg fog vetni benneteket. Ezt jelenti az, hogy az emberek eltapossák. Azután egy másik, még mélyebb értelmű hasonlattal áll elő: Ti vagytok a világ világossága (Mt 5, 14). Újra így: a világé, nem pedig csak egyetlen nemzeté vagy akár húsz városé, hanem az egész földkerekségé. Mégpedig értelmet fénnyel elárasztó világosság, amely a napsugárnál sokkalta nemesebb, mint ahogyan lélek szerint értendő a só is. Először só, azután világosság, hogy megértsd, mekkora nyereség származik ezekből a nagyon találó szavakból és milyen haszon ebből a komoly tanításból. Mert összetart ez és nem enged szétfolyni, az irányítása alatt állókat pedig arra készteti, hogy az erényre szegezzék tekintetüket. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. S ha világosságot gyújtanak, nem rejtik a véka alá (Mt 5, 14). Ezekkel a szavakkal is sürgeti a megkívánt életmódot arra nevelve őket, hogy szüntelenül buzgók legyenek, mint akiket mindenki figyel, hiszen az egész világ nézőtere előtt vívják a küzdelmüket. 


Az esztergomi bazilika



Az esztergomi bazilika

Szent István 997-ben átvette édesapja, Géza nagyfejedelem örökségét. Megértette, hogy folytatnia kell a törzsi berendezkedés reformját. Az addigi életforma jó volt a keleti sztyeppéken, a halász, vadász életmódot fel kell váltania a városokba és falvakba letelepített, helyben lakó földművelő, ipart gyakorlók társadalmának. Európa közepén nem lehetett a letarolt földeket érintetlen legelőkkel felcserélni. A nagy vadak kiirtása után nem lehetett pótolni a vadállományt, a folyók sem szolgáltak kellő halállománnyal a halászások után. A nyugatabbra letelepedett, keresztény erkölcsön nevelkedett népek nem tűrték, hogy szorgalmas munkájuk gyümölcsét a kalandozó szomszédok időnként elrabolják. A magyarság ősi vallása azt tanította, hogy csak egy Isten van, aki szellem és az egész világot teremtette. Volt egy téves tanítás ezzel kapcsolatban: az ősi hit szerint a szellemi Istennek volt egy lánya, aki a nép jólétéről gondoskodott. A társadalmi berendezkedésnek, amelyben éltek, meghatározó egyénisége a törzsfőnök volt. Napi feladatai közé tartozott politizálás, védelem biztosítása. Felesége, aki a nép jólétéről, élelméről, ruházatáról gondoskodott volt a „nagyasszony”, az úrnő, a királyné. Valószínűleg ennek a pogány hitnek volt köszönhető, hogy őseink olyan könnyen elfogadták a kereszténység tanítását, hogy az Istenfia, aki egylényegű az Atyával, emberré lett, hogy az embereket halálával és feltámadásával megváltson és üdvözítsen, de a hitünket ki kellett egészíteni a Szentháromság tanával, az Oltáriszentség ismeretével. Ezért fogadta el népünk Géza álombeli látomását, hogy Jézus Krisztus édesanyja oltalmába veszi népünket és pátrónánk lesz a történelem folyamán. Ennek következménye, hogy az államalapító Szent István úgy rendelkezett, hogy az új, keresztény magyar államnak két központja legyen. Politikai központnak Esztergomot választotta. Ott lakott a király, onnan intézte a politikai és a gazdasági ügyeket. Vallási központnak Székesfehérvárt jelölte meg, ahol nem volt püspökség, ahol a Megváltó Édesanyja a nép. Ezért történt ott István megkoronázása, ezért rendelte el a király, hogy a Szűzanya, Magyarország Mennyei Királynője mennybevételének ünnepén, augusztus 15-én, az egész ország igyekezzék Székesfehérvárra zarándokolni minden évben országos búcsúra. 1015-ben Gellért velencei bencés apátot Mór pécsváradi bencés apát magával vitte erre a nagybúcsúra, aki kérdéseket tett fel vendéglátójának: Csak most térítik keresztény hitre a magyarokat, honnan van ennyi keresztény? Egész nap figyelem, mikor hallom meg Mária nevét, és egyszer sem hallottam? Mór apát mosolyogva válaszol: A magyar nép úgy tiszteli Jézus Édesanyját, mint országunk Királynőjét, és ez magyar nyelven így hangzik: Nagyasszonyunk, vagy még szebben: Nagyboldogasszonyunk. Itt építette meg Szent István azt a gyönyörű templomot, amit egy nyugati zarándok „Lélegzetelállító gyönyörű templom”-ként írt le, amelyet később az országunkat tönkretevő török haderők a mohácsi csatavesztés után ezt a földdel egyenlővé tették. Az új bazilika felszentelésekor Szcitovszky János esztergomi prímás, meghívta az akkori székesfehérvári püspököt, Farkas Imrét, hogy mondja ezen az ünnepi szentbeszédet, mutasson rá a főoltárt díszítő, Magyarok Nagyasszonya mennybevételét ábrázoló gyönyörű képére. Örömmel olvastam az idei székesfehérvári ünnepségről. Miért nem piros betűs nap a magyar naptárban Nagyboldogasszony ünnepe? 


2014.08.17. vasárnap



Evangelii Gaudium – az evangélium öröme!

2014.08.17. vasárnap

Az üdvösségtörténet legismertebb és legfontosabb, négyezer éves utolsó szakaszának a végén járunk. Az üdvtörténetet központja a Megváltó születése, ezért a keresztény időszámításnak ez a kezdő pontja. Kétezer év volt az Ószövetség ideje. (Ábrahám meghívása) Krisztus születése az O pont, és Krisztus után 2014. az Újszövetség ideje. A Mennyei Atya az Eugénia anyának 1932.július 1-én adott interjújában az egész emberi történelmet, az ősszülők bűnbeesését követő időt is a szeretetének idejébe számítja, mert szereti, nem zárja ki Gondviseléséből a gyenge embert és a hozzá való visszatérésén munkálkodik. A mai vasárnapra kijelölt három bibliai szöveg közül az izajási ezzel kezdi üzenetét: „Tartsátok meg a törvényt, szabjátok tetteiteket az igazsághoz, mert nemsokára eljön szabadításom és megnyilvánul igazságom” (Iz 56,1) Az az igaz, ami megfelel az istenadta fogalmának. Az Isten fogalmazása szerint imádni annyit jelent, mint legfőbb úrnak elismerni. Legfőbb Úr kizárólag Isten. A bálványimádás nem Istennek, hanem valamelyik teremtménynek szól. A próféta arról, beszél, hogy hamarosan eljön a megígért Megváltó, aki azért tudja egyedül megváltani a világot, mert személye isteni Személyiség, a Fiúisten, akinek a tettei végtelen értékűek. Van emberi teste és emberi lelke, amit a Szentlélek teremtő erejéből egy szűz méhéből kap. Ezt is Izajás jövendöléséből tudjuk: ”Íme, a szűz fogan, fiút szül és Immánuelnek nevezi el” (Iz 7,14) a halála és feltámadása igazi megváltás lesz, mert eltörli minden ember vétkét, kifizeti az emberek bűneiért járó összes büntetést. Minden emberre vonatkozik ez a szabadítás.„Az idegenek fiait pedig, akik az Úrhoz csatlakoznak, hogy szolgáljanak neki, szeressék nevét és szolgái legyenek, akik megtartják közülük a szombatot, és vigyáznak, nehogy megszentségtelenítsék és ragaszkodnak szövetségemhez, azokat mind elvezetem szent hegyemre, és örömmel töltöm el házamban, az imádság helyén” (Iz 56,6-7) A Rómaiakhoz ír levélben Szent Pál arra hivatkozik, hogy ő, a nemzetek apostola gondol a nemzetségére, akik elzárkóznak a Messiás, Jézus Krisztus elfogadásától. A pogányok között végzett munkájával szeretné serkenteni az akadékoskodó zsidókat, hogy térjenek Jézushoz, mert már csak az ő érdeméből fakad az üdvösség. „Isten ugyanis nem bánja meg kegyelmi adományait és meghívását. Amint egykor ti sem engedelmeskedtetek Istennek, de most, az ő engedetlenségük következtében irgalomra találtatok, úgy ők most hitetlenek lettek az irántatok tanúsított irgalmasság miatt, hogy egykor irgalomra találjanak. Isten ugyanis kiszolgáltatott mindenkit az engedetlenségnek, hogy mindenkin megkönyörüljön”. (Róm 11,29-32) Az Atya most nekünk külön üzeni: „Igen, a Szeretet az, amit tudtotokra akarok adni. Mostanára ez a szeretet feledésbe merült. Emlékeztetni akarlak benneteket rá, hogy megtanuljatok engem olyannak megismerni, amilyen vagyok. Hogy ne féljetek, mint a rabszolgák, egy olyan Atyától, aki benneteket ennyire szeret. És lássátok, ebben a történetben még csak az első évszázad első napjánál tartunk. Ó, hogy atyai szeretetemet az emberek mennyire elfelejtették! És mégis milyen gyengéden szeretlek benneteket! Fiamban, vagyis emberré vált Fiam személyében még mi mindent meg nem cselekedtem. Az istenség ebben az emberiségben rejtve van, kicsiny, szegény megalázott. Fiammal, Jézussal együtt áldozatos, munkás életet folytattam. Fogadtam az ő imáit, hogy az embernek kijelölt útja legyen, hogy mindig igazságban járjon azért, hogy a biztos célhoz, hozzám elérkezhessen. Jól meg tudom érteni gyermekeim gyengeségét” (Az Atya szól 26-27)