Az esztergomi bazilika
Szent István 997-ben átvette édesapja, Géza nagyfejedelem örökségét. Megértette, hogy folytatnia kell a törzsi berendezkedés reformját. Az addigi életforma jó volt a keleti sztyeppéken, a halász, vadász életmódot fel kell váltania a városokba és falvakba letelepített, helyben lakó földművelő, ipart gyakorlók társadalmának. Európa közepén nem lehetett a letarolt földeket érintetlen legelőkkel felcserélni. A nagy vadak kiirtása után nem lehetett pótolni a vadállományt, a folyók sem szolgáltak kellő halállománnyal a halászások után. A nyugatabbra letelepedett, keresztény erkölcsön nevelkedett népek nem tűrték, hogy szorgalmas munkájuk gyümölcsét a kalandozó szomszédok időnként elrabolják. A magyarság ősi vallása azt tanította, hogy csak egy Isten van, aki szellem és az egész világot teremtette. Volt egy téves tanítás ezzel kapcsolatban: az ősi hit szerint a szellemi Istennek volt egy lánya, aki a nép jólétéről gondoskodott. A társadalmi berendezkedésnek, amelyben éltek, meghatározó egyénisége a törzsfőnök volt. Napi feladatai közé tartozott politizálás, védelem biztosítása. Felesége, aki a nép jólétéről, élelméről, ruházatáról gondoskodott volt a „nagyasszony”, az úrnő, a királyné. Valószínűleg ennek a pogány hitnek volt köszönhető, hogy őseink olyan könnyen elfogadták a kereszténység tanítását, hogy az Istenfia, aki egylényegű az Atyával, emberré lett, hogy az embereket halálával és feltámadásával megváltson és üdvözítsen, de a hitünket ki kellett egészíteni a Szentháromság tanával, az Oltáriszentség ismeretével. Ezért fogadta el népünk Géza álombeli látomását, hogy Jézus Krisztus édesanyja oltalmába veszi népünket és pátrónánk lesz a történelem folyamán. Ennek következménye, hogy az államalapító Szent István úgy rendelkezett, hogy az új, keresztény magyar államnak két központja legyen. Politikai központnak Esztergomot választotta. Ott lakott a király, onnan intézte a politikai és a gazdasági ügyeket. Vallási központnak Székesfehérvárt jelölte meg, ahol nem volt püspökség, ahol a Megváltó Édesanyja a nép. Ezért történt ott István megkoronázása, ezért rendelte el a király, hogy a Szűzanya, Magyarország Mennyei Királynője mennybevételének ünnepén, augusztus 15-én, az egész ország igyekezzék Székesfehérvárra zarándokolni minden évben országos búcsúra. 1015-ben Gellért velencei bencés apátot Mór pécsváradi bencés apát magával vitte erre a nagybúcsúra, aki kérdéseket tett fel vendéglátójának: Csak most térítik keresztény hitre a magyarokat, honnan van ennyi keresztény? Egész nap figyelem, mikor hallom meg Mária nevét, és egyszer sem hallottam? Mór apát mosolyogva válaszol: A magyar nép úgy tiszteli Jézus Édesanyját, mint országunk Királynőjét, és ez magyar nyelven így hangzik: Nagyasszonyunk, vagy még szebben: Nagyboldogasszonyunk. Itt építette meg Szent István azt a gyönyörű templomot, amit egy nyugati zarándok „Lélegzetelállító gyönyörű templom”-ként írt le, amelyet később az országunkat tönkretevő török haderők a mohácsi csatavesztés után ezt a földdel egyenlővé tették. Az új bazilika felszentelésekor Szcitovszky János esztergomi prímás, meghívta az akkori székesfehérvári püspököt, Farkas Imrét, hogy mondja ezen az ünnepi szentbeszédet, mutasson rá a főoltárt díszítő, Magyarok Nagyasszonya mennybevételét ábrázoló gyönyörű képére. Örömmel olvastam az idei székesfehérvári ünnepségről. Miért nem piros betűs nap a magyar naptárban Nagyboldogasszony ünnepe?
Szent István 997-ben átvette édesapja, Géza nagyfejedelem örökségét. Megértette, hogy folytatnia kell a törzsi berendezkedés reformját. Az addigi életforma jó volt a keleti sztyeppéken, a halász, vadász életmódot fel kell váltania a városokba és falvakba letelepített, helyben lakó földművelő, ipart gyakorlók társadalmának. Európa közepén nem lehetett a letarolt földeket érintetlen legelőkkel felcserélni. A nagy vadak kiirtása után nem lehetett pótolni a vadállományt, a folyók sem szolgáltak kellő halállománnyal a halászások után. A nyugatabbra letelepedett, keresztény erkölcsön nevelkedett népek nem tűrték, hogy szorgalmas munkájuk gyümölcsét a kalandozó szomszédok időnként elrabolják. A magyarság ősi vallása azt tanította, hogy csak egy Isten van, aki szellem és az egész világot teremtette. Volt egy téves tanítás ezzel kapcsolatban: az ősi hit szerint a szellemi Istennek volt egy lánya, aki a nép jólétéről gondoskodott. A társadalmi berendezkedésnek, amelyben éltek, meghatározó egyénisége a törzsfőnök volt. Napi feladatai közé tartozott politizálás, védelem biztosítása. Felesége, aki a nép jólétéről, élelméről, ruházatáról gondoskodott volt a „nagyasszony”, az úrnő, a királyné. Valószínűleg ennek a pogány hitnek volt köszönhető, hogy őseink olyan könnyen elfogadták a kereszténység tanítását, hogy az Istenfia, aki egylényegű az Atyával, emberré lett, hogy az embereket halálával és feltámadásával megváltson és üdvözítsen, de a hitünket ki kellett egészíteni a Szentháromság tanával, az Oltáriszentség ismeretével. Ezért fogadta el népünk Géza álombeli látomását, hogy Jézus Krisztus édesanyja oltalmába veszi népünket és pátrónánk lesz a történelem folyamán. Ennek következménye, hogy az államalapító Szent István úgy rendelkezett, hogy az új, keresztény magyar államnak két központja legyen. Politikai központnak Esztergomot választotta. Ott lakott a király, onnan intézte a politikai és a gazdasági ügyeket. Vallási központnak Székesfehérvárt jelölte meg, ahol nem volt püspökség, ahol a Megváltó Édesanyja a nép. Ezért történt ott István megkoronázása, ezért rendelte el a király, hogy a Szűzanya, Magyarország Mennyei Királynője mennybevételének ünnepén, augusztus 15-én, az egész ország igyekezzék Székesfehérvárra zarándokolni minden évben országos búcsúra. 1015-ben Gellért velencei bencés apátot Mór pécsváradi bencés apát magával vitte erre a nagybúcsúra, aki kérdéseket tett fel vendéglátójának: Csak most térítik keresztény hitre a magyarokat, honnan van ennyi keresztény? Egész nap figyelem, mikor hallom meg Mária nevét, és egyszer sem hallottam? Mór apát mosolyogva válaszol: A magyar nép úgy tiszteli Jézus Édesanyját, mint országunk Királynőjét, és ez magyar nyelven így hangzik: Nagyasszonyunk, vagy még szebben: Nagyboldogasszonyunk. Itt építette meg Szent István azt a gyönyörű templomot, amit egy nyugati zarándok „Lélegzetelállító gyönyörű templom”-ként írt le, amelyet később az országunkat tönkretevő török haderők a mohácsi csatavesztés után ezt a földdel egyenlővé tették. Az új bazilika felszentelésekor Szcitovszky János esztergomi prímás, meghívta az akkori székesfehérvári püspököt, Farkas Imrét, hogy mondja ezen az ünnepi szentbeszédet, mutasson rá a főoltárt díszítő, Magyarok Nagyasszonya mennybevételét ábrázoló gyönyörű képére. Örömmel olvastam az idei székesfehérvári ünnepségről. Miért nem piros betűs nap a magyar naptárban Nagyboldogasszony ünnepe?
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése