Isten gyermekének lenni
ajándék és kihívás – Folytatódott Veres András nagyböjti elmélkedéssorozata
A győr-gyárvárosi és a győr-szabadhegyi hívek
zarándoklata alkalmából Veres András győri megyéspüspök, a Magyar Katolikus
Püspöki Konferencia elnöke mutatott be szentmisét február 23-án a győri
Nagyboldogasszony-székesegyházban, melyen folytatta elmélkedését az Úr imájáról.
A szentmisén koncelebrált Győri Imre
győr-gyárvárosi, Tájmel Antal győr-szabadhegyi plébános és Martos Levente
Balázs, a Győri Hittudományi Főiskola prefektusa. A zarándokok a főpásztori
szentmise előtt keresztutat jártak Győri Imre vezetésével.
A szentmisében Veres András püspök folytatta az
előző hét péntekjén elkezdetett elmélkedéssorozatot a Miatyánkról. Ez
alkalommal a Miatyánk imádság első két szaváról beszélt.
„Nem kis dolog, hogy Istent Atyánknak szólíthatjuk,
egyáltalán, hogy megszólíthatjuk Istent – mutatott rá a főpásztor. –
Környezetünkben is lehetnek olyan emberek, akiket nem lehet megszólítani.
Méltóságok, akik elzárkóznak vagy akiket elzárnak az emberek elől. Olykor a
fiatalok is keserűen mondják, hogy úgy érzik, a felnőttek, még a szüleik sem
megszólíthatók számukra. Isten a legtöbb vallásban valamilyen
megközelíthetetlen távolságban lévő lény. Az ókori görög felfogás szerint az
istenek az Olümposz hegyén laktak, megközelíthetetlenek voltak. A zsidók nem
merték nevén szólítani Istent. Pedig kétségtelen, minden ember vágyakozik arra,
hogy Istent meg tudja szólítani. Sokszor Isten szeretetének, Isten nagyságának
a felismerése elragadtatást szül az emberben és felkiált, mint Berzsenyi Dániel
Fohászkodás című versében: »Isten! kit a bölcs lángesze fel nem ér, /
Csak titkon érző lelke ohajtva sejt: / Léted világít, mint az égő / Nap, de
szemünk bele nem tekinthet.”
Egy megrázó esemény következtében még az
ateista, az istentagadó ember is hívővé válhat. Válságok, nehézségek esetén az
emberek Istent szólítják meg, Istent hívják segítségül. Azonban nem az ember
szólítja meg elsőként Istent: ő az első, aki megszólít bennünket. Már azzal
megszólított bennünket, hogy életet adott nekünk – hangsúlyozta a főpásztor. –
S állandóan, életünk minden pillanatában nevünkön szólít, hív bennünket. És
Isten szólítása választ kíván. A szeretetlenség jele az, ha megszólítanak
bennünket, és mi nem válaszolunk a hívásra. Ugyanilyen szeretetlenség
részünkről az is, ha Isten szeretetére, Isten megszólítására nem válaszolunk.
Nincs helyhez, időhöz, alkalomhoz kötve, hogy Istent megszólíthassuk. Mindig
szólhatunk Istenhez, ő sohasem hagy bennünket válasz nélkül.
Jézus arra tanított bennünket, hogy „Mi
Atyánk”-nak szólítsuk Istent. Ez a birtokos névmás jelzi azt, hogy Isten nem
egyeseknek, hanem minden embernek van. Ő nem egy privát Isten, őt nem lehet
kisajátítani. Mindenki hozzá tartozik, még akkor is, ha erről az egyén nem vesz
tudomást. Mert létezésünknél fogva a teremtő Istenhez tartozunk. Isten minden
egyes ember Atyja, minden egyes ember Atyjának szólíthatja őt. A keresztség
által viszont még inkább Istenhez tartozunk, még sajátosabb módon nevezhetjük
őt a „Mi Atyánk”-nak. A keresztség által részesültünk abban az istengyermeki
életben, amelyet azok kaphatnak meg, akik hittel válaszolnak Isten hívására –
tanított a püspök.
Ha tudatában vagyunk annak, hogy Isten
mindnyájunknak Atyja, akkor azt is érezzük, hogy felelősek vagyunk egymás
iránt. Akkor nem kérdezhetjük Káinnal: „Talán őrzője vagyok testvéremnek?” (Ter
4,9). Az egy családban élőknek, az egy atyához tartozóknak érezniük kell az
egymás iránti felelősségüket – hangsúlyozta Veres András. – Mi egy családhoz
tartozunk, felelősek vagyunk egymás iránt. A keresztény embert különleges
kapcsolat fűzi Istenhez: ez nem egy távoli, elvont valóság.
Ugyan a természetfeletti rendben tartozunk
Istenhez mint Atyához, de ez a mindennapokban valósul meg: „Mert benne élünk,
mozgunk és vagyunk” (ApCsel 17,28). Mindnyájan testvérek vagyunk, ezért Istent
Atyánknak szólíthatjuk. Olyanok is a testvéreink, akikre büszkék lehetünk és örömmel
vállalhatjuk a közösséget velük, azonban olyan emberek is tartoznak a
közösségünkbe, akiket a család „fekete bárányainak” szoktak nevezni. Őket még
inkább segítenünk kell abban, hogy megélhessék az istengyermeki élet
teljességét, hogy olyanokká váljanak, akikre büszkén tekintünk fel. Nem
lehetünk személyválogatók – figyelmeztetett a szónok. – Az Egyház egyszerre
bűnös és szent: szent, mert Isten alapította, de a szentek mellett bűnös tagjai
is vannak az Egyháznak. Nemcsak a kegyelemben, hanem a bűnben is közösségben
vagyunk testvéreinkkel. Segítenünk kell egymást az életszentségre való
törekvésben, amelyre Isten hívott meg mindnyájunkat. Közösségben lenni azt
jelenti, hogy áldozatot is kell vállalnunk egymásért.
Istent Atyánknak szólíthatjuk, mert egyedülálló
kapcsolat fűz bennünket Istenhez a természet és a kegyelem rendjében. Mivel
Jézus valóban az Atya fia, aki Jézust követi, az Krisztussal társörökös –
mondja Pál apostol. A Lélek késztet bennünket arra, hogy Istent Atyának
szólítsuk: „Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben
éljetek, hanem a fogadott fiúság Lelkét nyertétek el, általa kiáltjuk: Abba,
Atya! A Lélek maga tesz tanúságot lelkünkben, hogy Isten gyermekei vagyunk”
(Róm 8,15–16). A Lélek által sugallt kifejezés – „Abba, Atya” – megegyezik
azzal, ahogy Jézus földi életében az Istent szólította. Ez nem egy jogi
reláció, hanem misztikus, kegyelmi valóság – emelte ki a győr főpásztor. –
Jézus ezért bátorít bennünket, hogy Istent Atyánknak szólítsuk.
Az arámi nyelvi környezetben a gyermek
szólította az édesapját abbának. Jézus előtt senki sem merte volna Istent
atyának szólítani. Jézus ellen is ez volt az egyik fő vád: Istent atyjának
nevezte, így egyenlővé tette magát vele. Jézustól tudjuk: Isten a mi mennyei
Atyánk. Jézus ugyanakkor utalt rá, hogy az ő számára Isten még sajátosabb módon
Atya: „Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti
Istenetekhez” (Jn 20,17). Jézus bátorít bennünket arra, hogy Istent atyának
szólítsuk. Mindnyájunk számára óriási ajándék és kihívás Isten gyermekeinek
lenni, Istent atyának szólítani. Ajándék, amivel Jézus ajándékozott meg
bennünket. Kihívás, hogy méltók maradhassunk erre az ajándékra. Tegyük fel
magunknak a kérdést: büszke lehet rám az Atyám? Az istengyermekség, az Istenhez
tartozás megmutatkozik az életemben, a cselekedeteimben? – kérte Veres András a
szentbeszéd zárásaként.
A szentmisét követően a jelenlévők a
főcelebráns vezetésével a Könnyező Szűzanya kegyképénél és Boldog Apor Vilmos
püspök sírjánál imádkoztak.
A nagyböjti zarándoklatok
következő alkalma március 2-án, pénteken 17.30-kor keresztúttal kezdődik a
győri Nagyboldogasszony-székesegyházban. Ezt követi a püspöki szentmise 18
órakor.