Jézus Szíve, Isten szent temploma,
Irgalmazz nekünk!
Egyik
közösségi estén ezt a szöveget húztam: „Isten gyermekké lett, … A végtelen nagy
Isten elfogadja az emberi lét kicsinységét”. Ezen tűnődtem el akkor, és a mai
idézet alapján most is, hogy hogyan is értsem azt, hogy Isten elfogadja az
emberi lét kicsinységét?
Teológiailag
én úgy értem Istent, hogy Ő a minden, mindenben! Akkor az elfogadás részéről
mit is jelentsen ez? Arra a következtetésre jutottam, magamat bele állítva
Isten mindenségébe, hogy ez a kifejezés, részéről annyit tesz, hogy rám igent
mond! Rám, a semmi, az igaztalan, a kétkedő, a kishitű, az együgyű, a Vele
folyton folyvást viaskodó és vitatkozó, sőt ellenszegülő emberre mond Isten
igent! Azaz, hogy, azt fejezi ki Isten, hogy egyetlen ember sem kevesebb nála!
De, Általa és Benne juthat el minden ember a maga teljességére. Nélküle nem, de
Vele igen! Azaz, ha én Istenre nemet mondok, vagy nélkülözni próbálom, akkor
önmagam méltóságáról mondok le. Ugyanakkor, Őt, nem érhetem el, ha Benne nem
vagyok képes önmagam megismerésére, feltárására, elfogadására. A kályha, amitől
elindulhatok Isten felé, az én vagyok, aki Benne vagyok, és Aki bennem van!
Belőle vagyok, akár Dávid vagyok, akár Góliát, akár egy senki, aki még nincs.
De lehetek, Istenben és Isten által A Valaki! Aki Istennel csak én lehetek!
Még
valami eszembe jut annak kapcsán, hogy Isten elfogadni kész engem, de hozzám
hasonlóan minden embert, a maga egoizmusával együtt is! Mi ez, ha nem
alázatosság, szelídség? Ami, szerintem csak is teljes békességből fakadhat.
Ebből én arra a következtetésre jutok, hogy Isten az, aki a maga végtelen
alázatosságát nem magára kényszeríti, ahogy teszem én, az Ember, akkor,
amikor próbálok bele simulni Isten természetébe, Igazságába. De, mert Isten A
Szeretet, éppen ezért, az alázat természetének része.
Belegondolok,
hogy mit képes elviselni, elhordozni tőlünk, emberektől. És még arra is képes,
hajlandó, készséges, hogy minden tévedésünket, minden elhibázott és szándékkal
elkövetett hibánkat jóra fordítsa! Arra a jóra, mely általa jó, és mindenki
számára jóra való!
Hallatlan
bőkezűség, felsőbbrendűségre képessége ez Istennek. Amit természetesen emberi
és evilági értelemben fejezek ki felsőbbrendűnek, nem politikai, nem társadalmi
és nem identitás szempontok alapján.
Igen,
mindezek olyan érveim, Isten mellett, amelyek alapján tisztelem, magasztalom,
és dicsőítem Őt! Megpróbálom így kihozni magamból az iránta való szeretetet,
amire képtelen vagyok, de akarok élni. Érte, Neki, és Általa! Ámen