2016. április 7., csütörtök

Az Atya 3.



Isten időfölöttisége
 
Isten időfölöttiségét örökkévalóságnak szokás mondani. A Szentírásban azonban hiába keresünk olyan szót, amely az örökkévalóság fogalmát pontosan kifejezi. A héber ólám, a görög aiónion, a latin aevum, aeternum, saeculum és egyéb szavak a legtöbb esetben csak hosszú időtartamra vonatkoznak. Az Ószövetség nem egyszerörökkévalónak mondja a mennyet, a földet, Sion hegyét, és örökké tartóuralmat kíván a királynak, máskor azonban kifejezetten említi ezek mulandóságát. Isten örökkévalóságát azonban kétségtelenül tanítja mindaz Ószövetség, mind az Újszövetség.
Isten örökkévalósága mint határtalan,azaz kezdet és vég nélküli lét Mivel az izraelitáknak jó ideig nem voltak elvont fogalmaik, Isten örökkévalóságát a legrégibb időkben az öröktől létező valaki fogalmával fejezték ki (Ter 21,33). Ilyen értelemben mondja örök sziklának az Ura Izajás (26,4) a Deutero-Izajás már időtlennek mondja, és szembe állítja a pogány istenekkel, amelyek a világ körforgásával együtt keletkeztek tűnnek el újra: az Úr örökkévaló, mert ő teremtette a földet (40,28), mert ő az első és ott lesz az utolsó létezőnél is, mert előtte nem volt és nem lesz Isten (43,10). Kezdetnélküliséget és vég nélküliséget fejez ki az, öröktől örökig'' kifejezés is (Zsolt 90,2; 103,17; Sir 39,20). Több helyütt, főleg a zsoltárokban Isten örök terveiről, örök szeretetéről, kegyelméről, hűségéről, igazságáról, uralmáról olvasunk. Örökszövetségről is van szó (Ter 9,16; 17,7.13; Iz 24,5; Zsolt 106,8) a bölcsességi könyvekben pedig örök bölcsességéről (Sir 1,1; 24,9). Terveivel, szeretetével, uralmával és bölcsességével kapcsolatban a kezdetnélküliséget is említik. Az Újszövetség ugyanilyen értelemben magasztalja az örökkévaló Istent (Róm 1,20; 16,26; Fil 4,20; 1Tim 1,17; Jel 4,8) továbbá vallja a Fiú örökkévalóságát (Zsid 1,10; 13,8; Jel 1,17-18), örök uralmát(Lk 1,33; Zsid 1,8; Jel 11,15), örök papságát (Zsid 7,24-25), és sok helyütt emlegeti az eszkatológiai javak örökké tartó birtoklását. Örök büntetésről is beszél az újszövetségi kinyilatkoztatás. Mindezeket a változó és mulandó földiekkel szemben állítja a szent szerző. A Jelenések könyvében Isten a kezdet és vég, alfa és ómega; ô az, aki van, és aki volt, és aki eljövendő (1,8; 21)


Himnusz CXXX.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Ez óra, mely most felragyog,
keresztfa éjét űzi el,
megtörve földi vak homályt,
szelíd fényével földerít.
Ez órán a Feltámadott
minden sír mélyén szunnyadót
új létre keltve, élni hív,
halál hatalmát törve meg.
Hisszük: megújult életünk
immár nem szenved új halált,
a boldog élet örömét
örökre bizton élvezi.
Dicsérünk, Jézus, szüntelen,
ki feltámadtál győztesen,
Atyának, Léleknek veled
most és örökre tisztelet. Ámen.


Ferenc pápa fogadta a Metodista Világtanács küldöttségét



Ferenc pápa fogadta a Metodista Világtanács küldöttségét


Ferenc pápa és a Metodista Világtanács küldöttsége - OSS_ROM

Ferenc pápa csütörtökön délelőtt fogadta a Vatikánban a Metodista Világtanács, az Európai Metodista Tanács és a Brit Metodista Egyház küldöttségét. Oliveira püspök és Powell tiszteletes köszöntő szavai után a Szentatya beszédet intézett az egybegyűltekhez.
Metodista ökumenikus hivatal Rómában
Üdvözölte a hírt, hogy Rómában megnyílt a metodista ökumenikus hivatal, mely reményei szerint gyümölcsöző találkozási helye lesz a katolikusoknak és a metodistáknak, előmozdítva a testvéri szeretetközösséget és a teológiai párbeszédet. Közel ötven év telt el azóta, hogy a teológiai vegyes-bizottság megkezdte munkáját a két felekezet között. Túl a vitathatatlanul meglévő különbözőségeken, a párbeszéd a tisztelet és a testvériség jegyében zajlik, és ezáltal mindkét közösséget gazdagítja. A most készülő dokumentum is ennek bizonyítéka, melyet az év végéig kiadnak „Hívás az életszentségre” – címmel. A dokumentum a metodisták által aláírt, a megigazulás tanáról szóló közös nyilatkozatból indul ki.
Tanulhatunk egymástól az életszentségben
A pápa megállapította, hogy a katolikusok és a metodisták sokat tanulhatnak egymástól az életszentség fogalmáról illetve annak megéléséről. Idézve John Wesley anglikán lelkészt, a metodista mozgalom egyik megalapítóját, a Szentatya megállapította: való igaz, hogy még nem értünk egyet mindenben, például a papi szolgálat és az etikai kérdések terén sok tisztázandó kérdés van a két felekezet között. Ez azonban nem akadályozhat meg minket abban, hogy egyformán szeressünk, és közösen tegyünk tanúságot a világ előtt Krisztus iránti szeretetünkről. A mai világban, mely oly sok sebből vérzik, óriási szükség van arra, hogy a keresztények együtt tanúskodjanak Húsvét világosságáról, és Isten szeretetének jeleivé váljanak. Ha együtt szolgáljuk a rászorulókat, a köztünk lévő szeretetközösség is növekszik – mondta még a Metodista Világtanács küldöttségének Ferenc pápa.


Húsvét második hetének csütörtökje



Húsvét második hetének csütörtökje


A Nikodémussal való beszélgetés során a sötétség és világosság lett szembeállítva egymással. A „sötétséget szerető” emberek gonosz módon gondolkodnak és cselekszenek, ők az evilági dolgokhoz ragaszkodnak. Földies gondolkodásuk önmaguk felé fordítja őket, s tulajdonképpen elzárkóznak attól, hogy megnyíljanak mások felé, azaz kimutassák szeretetüket Isten és embertársaik felé. A „világosságot” keresők vágyat éreznek magukban a mennyei dolgok iránt, érzik Isten vonzását és törekszenek vele szeretetben élni.
Ugyanezt az ellentétet írja le a mai evangéliumi beszéd, de itt kifejezetten Jézus származására vonatkozóan. Ő azért nem gondolkodik földies, bűnös módon, mert valójában nem ebből a világból származik. Jézus a mennyei Atya küldötte, aki azért jön el, hogy bennünket a mennybe vezessen. Ő a kinyilatkoztatás és az üdvösség örömhírének a közvetítője, mert azt mondja el, amit az Atyától „látott és hallott,” és azt az igazságot hirdeti, amely az Atyához vezet minket, embereket. A mennyei dolgok szem- és fültanúja ő, tanúságtétele valóban igazság. Követőit szintén arra hívja, hogy az ő életének, halálának és feltámadásának tanúi legyenek.
A hit által olyan dolgokat fogadunk el, amelyek nem érzékelhetőek és nem megtapasztalhatóak, és ez az elfogadás mindig valaki tanúságtételén alapul. Jézus tanúságtétele igaz, személyét érdemes követni.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Eljöttem hozzád, Jézus, hogy érintésedet fogadjam, mielőtt megkezdem a napot. Pihentesd meg tekinteted tekintetemben, segíts, hogy munkámat barátságod biztonságának tudatában végezhessem. Töltsd be gondolataimat, hogy kitartsak a lárma sivatagában is, engedd, hogy áldott sugaraid beragyogják elmém rejtett zugait, és adj nekem erőt azokért, akiknek szükségük van rám.
Boldog Kalkuttai Teréz



2016. április 6., szerda

Az Atya 2.



A Mennyei Atyával - Mindennapi kenyerem

Mindennapi kenyerem

A fölséges Isten a teremtéskor csodálatosan szép földet hozott létre és adott a gyermekévé fogadott embernek. De nemcsak gyönyörűvé tette a az ember lakóhelyét, hanem hasznossá is. Az ember testből és lélekből áll. A teste táplálékra szorul, hogy élni és növekedni tudjon. A munkában elhasználódott energiáit is pótolnia kell. így tudósít erről a Biblia: „Elkészült tehát az ég és a föld, s azok minden ékessége." (Ter 2, 1) „Ültetett az Úr Isten egy kertet édenben, keleten, és elhelyezte benne az embert, akit alkotott. S növesztett az Úr Isten a földből mindenféle fát, amelyet látni szép és amelyről enni jó - az élet fáját is a kert közepén, s a jó és a rossz tudásának fáját. Édenből folyóvíz jött ki, hogy öntözze a kertet, utána pedig négy ágra szakadt." (8-10) Volt tehát az embernek bőven ennivalója a gyümölcsfákon, de dolgoznia is kellett, hogy mást is termeljen: „Fogta tehát az Úr Isten az embert, és az Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze meg." (15) A kenyér lett az egyik legfontosabb táplálék, amit Isten ajándékozott az embernek: „Füvet sarjaszt az állatoknak, és növényeket az ember szolgálatára, kenyeret adsz a földből, és bort, hogy vidámítsa az ember szívét. Hogy ragyogjon az arca az olajtól, és a kenyér erősítse az ember szívét." (Zsolt 104, 14-15) A bűn elkövetése után a legnagyobb büntetés az volt, hogy „átkozott legyen a föld miattad.- Fáradozva élj belőle életed minden napján... Arcod verejtékével edd kenyeredet, míg vissza nem térsz a földbe, amelyből vétettél." (Ter 3, 19) Tehát Ádámnak már az étkezés kifejezésére is a kenyerezés volt a gyűjtőfogalom. A népek bűneinek büntetésére is az szolgált, hogy hiányzott a mindennapi kenyér: „Én viszont azt tettem veletek, hogy elfogyott a harapnivaló minden városotokban, és szűkké tettem a kenyeret minden helységetekben, és ti mégsem tértetek vissza hozzám, mondja az Úr." (Ám 4, 6) Az emberiség legnagyobb részének a kenyér lett a legfőbb tápláléka. Minden táplálék megvan benne, mondják. Az étkezést is kenyerezésnek hívták keleten. A régimagyar nyelvben a családfenntartó munkát kenyérkeresetnek hívták. A legjobb barátját pedig kenyeres pajtásnak szólította a magyar férfi. Egyiptomról tudjuk, hogy kiváló gabonatermő ország volt. Ez mentette meg a szárazságok idején a környező népeket is, pl. a zsidókat. Nekünk, magyaroknak is nagy örömünk a finom magyar kenyér, amelyet bőven terem az áldott magyar föld. Átvitt értelemben is nagyon fontos nekünk a kenyér, hiszen Urunk, Jézus is ezt tette meg a lélek táplálékául, úgy hogy ezt változtatta át saját Testévé. Ide iktathatjuk az Eukarisztia második hordozóját, a bort is, amint a fentebb idézett zsoltárban is láttuk. Nézzük ennek a gondolatnak a kivirágzását a kinyilatkoztatásban. Isten a pusztában csodás módon a kenyeret a zsidó népnek negyven évig minden nap. - A Megváltónak Betlehemben kellett megszületnie. Oda való volt ősapja, Dávid. De Betlehem jelentése: kenyér háza. Viszont később nem a földi kenyere tette ismertté a nevét, hanem legnagyobb Szülötte, a Messiás: „De te, Efrata Betlehemje kicsiny vagy ugyan Juda ezrei között, mégis belőled származik majd nekem Izrael jövendő uralkodója, származása az ősidőkre, a régmúlt időkre nyúlik vissza." (Mik 5,1) Jézus körülbelül másfél éves koráig élt ott, tehát megkóstolhatta, fogyaszthatta a betlehemi kenyeret. Mária kínálhatta vele a napkeleti bölcseket is: vigyék el jó hírét, és majd nyerjék el egykor ennek mennyei változatát is. Felnőttként Jézus maga is kenyérkereső ember lett Szent Józseffel együtt, majd egyedül is. Minden bizonnyal megosztotta kenyerét nemcsak Édesanyjával, hanem más rászorulókkal is. Előre vetítette a nagy ajándékot, amit mindenkinek szánt. Aztán elérkezett a nyilvános működés ideje, a nagy, egész társadalmat érintő három éves tanítás és csodatevés. Az első nagy ajándék a kánai borcsoda. Ott a bor fogyott el, a szív megvidámítója. Később a pusztában elfogyott Jézus hallgatóinak kenyere, és Jézus akkor kezdte előkészíteni élete nagy - nagy ajándékát, az Eukarisztiát. Az emberek Jézust hallgatták három napon át. A tanítványok el akarták őket küldeni ennivalót venni a közeli falvakba. Ezt Jézus nem engedte. O akart segíteni rajtuk, mert a lélek nagy energia forrására kívánta ezzel felhívni a figyelmüket. Figyeljük meg, mennyire céltudatosan cselekszik. Tudatosítja a kenyér hiányát: „Honnan veszünk kenyeret, hogy ehessenek?" (Jn 6, 5) „Fülöp azt felelte neki: „Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindegyiknek csak valami kevés jusson." (7) András megtoldja: „Van itt egy fiú, akinek van öt árpakenyere és két hala. De mi ez ennyinek?" (9) Ezután Jézus letelepíti az ötezer férfit. Kis túlzással: asztalhoz ülteti őket. Legalább ennyi asszony és gyerek is van jelen. Fölcsigázódik a figyelem. Mindenki feszülten lesi, mi következik? Ki kapja meg a kevéske ennivalót? Milyen módon osztják szét? „Jézus pedig fogta a kenyereket, hálát adott, és szétosztotta a letelepülteknek. Ugyanígy a halakból is adott, amennyit akartak." Jóllakott mindenki. A csoda nyilvánvaló volt, nem kellett senkinek magyarázni. Jézus azonban gondolt a jövendő hitetlenkedőkre is, ezért mindegyik apostol kezébe nyomott egy-egy kosárkát, hogy szedjék össze a lehullott maradékot, aztán tegyék ki középre, hogy mindenki jól láthassa, velünk, illetőleg a hitetlen gáncsoskodókkal akarja láttatni: nem holmi látszat volt a szaporítás, nem hipnózis, aminek hatására az üres gyomrot telinek lehet érezni. A maradék is valóságos kenyér, nem is kis mennyiség. A józan eszű emberek a történtek után királlyá akarják kikiáltani Jézust. Mózes jutott ugyanis eszükbe, aki kiesdette Istentől népe számára a mannát. Ő szólt a majdan eljövendő nagy prófétáról is, akire mindenben hallgatni kell. Felmerül a kérdés: nem ő az? Jézus király ugyan, de nem ezt a kikiáltást akarta elérni. Elküldi hát a tanítványokat a csónakkal a túlsó partra. O viszont felballag a hegyre egyedül. Nyilvánvaló csodájával megmutatta, hogy hatalma van az anyag felett, úgy szaporítja, ahogyan akarja, ahogyan szükséges. Másnap hajnalban gyalog indul a tavon a csónakban széllel, hullámmal bajlódó tanítványok után. Ők egész éjjel nem jutottak túl a tó közepén. Nem birkóznak meg az elemek erejével. Egy újabb jelzés ez Jézustól: „Nálam nélkül semmit sem tehettek." (Jn 15, 5) Jézus a vízen jár. O mindent megtehet. De most sem mindenhatóságát mutogatja fennen, hanem felkelti a figyelmet a jelen és a jövő gondolkodóinak: lám, teljesen elvette a testének súlyát, nem Archimedes törvénye szerint úszva közeledik, hanem állva megtartja a víz. - Mi tudjuk, hogy a test súlya egyenesen arányos a test tömegével, illetőleg azzal az erővel, amellyel a föld vonzza. Jézus jelzi: testének tömegét is el tudja venni anélkül, hogy maga a teste károsodnék. „Hópehely ostya, csöpp búzakenyér, benne, lásd, az édes Úr, téged szomjaz, rád borul, egy világgal ér fel." (Ho 29) Péternek is megadja a vízen járás lehetőségét, amíg el nem vész a derűs, vállalkozó kedvű hite. Hite abban, hogy Jézus mindenkinek mindent megtehet, amit akar. Aztán beszáll a csónakba, és az rögtön kifut a partra. íme, az előkészítés első szakasza véget ér. Jön a második. Jézus bemegy a kafarnaumi zsinagógába. Imádkozik, hallgatja a felolvasást. És vár. Várja az előző napi tömeget, hogy bejelentse nekik élete nagy örömhírét: Az Atya nemcsak értünk adja egyszülött Fiát, hanem nekünk is adja, mint az örök élet kenyerét és a velünk lakó testvért, jóbarátot. Most talán érzi egy kicsit annak a boldogító kijelentésnek ízét, amit a böjtölést firtatóknak mondott: „Vajon gyászolhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? Eljönnek azonban a napok, amikor elveszik tőlük a vőlegényt, akkor majd böjtölnek." (Mt 9, 15) A Vőlegény magáról beszél. Persze, átvitt értelemben, de igazán. A természet síkján a vőlegénység lényege: odaajándékozni önmagát egy életre a menyasszony boldogítására. Jézusnál: Odaajándékozni önmagát egy egész történelemre az Egyház, az emberiség boldogítására. A tapasztalat szerint a vőlegények repdesnek örömükben, amikor bejelentik nagy élményüket a barátaiknak, rokonaiknak: vőlegény vagyok, boldog vagyok. Jézus is így érez, amikor megérkeznek előző napi vendégei. Lelkesen keresik a kenyeres jótevőt, és folytatást remélnek. Jézus pedig igyekszik áthangolni a figyelmet a gyomor tájékáról a szív és lélek síkjára. Nehezen megy. A földi kenyér körül forog az eszük, nem értik az ígért adomány végtelen többletét. A gyomor és a negyven évig ingyen kapott manna, ez a fixa ideájuk. Szegény Jézus! Már gyötrődik a lelke és nem ujjong. Sokszor ismétli: „Bizony, bizony mondom nektek: Nem Mózes adta nektek az égből való kenyeret, hanem az én Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Mert az Isten kenyere az, amely a mennyből szállott le, és életet ad a világnak." Ekkor azt mondták neki: „Uram, mindenkor add nekünk ezt a kenyeret!" Jézus azt felelte nekik: „Én vagyok az élet kenyere. Aki hozzám jön, nem fog éhezni, és aki bennem hisz, sohasem szomjazik meg. De mondom nektek, hogy bár láttatok engem, mégsem hisztek. Mindenki, akit nekem ad az Atya, hozzám jön, és aki hozzám jön, nem utasítom el, mert nem azért szálltam le a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem annak akaratát, aki küldött engem. Annak, aki küldött engem, az az akarata, hogy el ne veszítsek semmit abból, amit nekem adott, hanem föltámasszam azt az utolsó napon. Mert Atyám akarata az, hogy mindenkinek, aki látja a Fiút és hisz benne, örök élete legyen és én feltámasztom őt az utolsó napon." (Jn 6, 32-40) Nagy morgás, visszautasítás a válasz. Jézus még újra próbálkozik: „Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában és meghaltak. Ez a mennyből alászállott kenyér, hogy aki ebből eszik, meg ne haljon. Én vagyok az élő kenyér, amely a mennyből szállt alá. Ha valaki ebből a kenyérből eszik, örökké él. A kenyér pedig, amelyet majd én adok, az én testem a világ életéért. Vitatkozni kezdtek erre a zsidók egymás közt, és ezt kérdezték: „Hogyan adhatja ez testét nekünk?" Jézus azt felelte nekik: „Bizony, bizony mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet tibennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, és én feltámasztom őt az utolsó napon. Mert az én testem valóságos étel, és az én vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az bennem marad és én őbenne. Amint engem küldött az élő Atya, és én az Atya által élek, úgy aki engem eszik, az is általam él. Ez az a kenyér, amely az égből szállt alá. Nem olyan, mint amit az atyák ettek és meghaltak: aki ezt a kenyeret eszi, örökké élni fog. Ezeket mondta Kafarnaumban, amikor a zsinagógában tanított." (Jn 6, 48-59) A tömeg dühödten elvonul. Tanítványai egy része is morog: „Kemény beszéd ez! Ki hallgathatja ezt?" (60) És sokan otthagyják. Jézus nagyon szomorú, de nem mondja, nem mondhatja, hogy igazuk van. Őt senki és semmi nem helyettesíti, s ha elutasítják, a boldogságot vetik el maguktól. Az embereket sajnálja, nem önmagát. Ő a tervét megvalósította, s az most is érvényes. Ötven év óta kat. magyar testvéreink közül is sokan kihátráltak Jézus mögül. A kenyér kell, az élet Kenyere nem. Nekünk sok évtizedes szentáldozásunk után is forrón szeretett, mindig várva - várt Vendégünk, Testvérünk, Barátunk Ő? Amikor konszekrálunk, elsőmisés áhítattal tartjuk Őt kezünkben? Átérzett igazságot cseng a hangom, amikor mondom: „Ő általa, őbenne és ővele. Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj" Összeolvad bennünk a két kenyér szükségessége:nincs élet sem az egyik, sem a másik nélkül.


Himnusz CXXIX.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Ez óra itt a harmadik,
Krisztust kereszttel terhelik:
elménk hívságtól ment legyen,
imádkozzunk most csendesen.
Krisztust fogadja szív, ajak,
s bensőnk romlatlan, ép marad,
tanúskodjék buzgó imánk:
a Lélek méltán száll le ránk.
Ez óra régi gyászt törölt:
az ősbűn átka megtörött;
Krisztus kegyelme itt fakadt,
feltündökölt a virradat.
Dicsérünk, Jézus, szüntelen,
ki feltámadtál győztesen,
Atyának, Léleknek veled
most és örökre tisztelet. Ámen.


Ferenc pápa: Rendben, hogy mások bűnösök, de velem mi a helyzet?



Ferenc pápa: Rendben, hogy mások bűnösök, de velem mi a helyzet?


A Szentatya április 6-án délelőtt az irgalmasság evangéliumát az Újszövetség alapján kezdte el bemutatni. Jézus megkeresztelkedésének eseményéből kiindulva hangsúlyozta, hogy ne féljünk bevallani bűnös voltunkat. Katekézisét teljes terjedelmében közöljük.


Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Miután elgondolkodtunk Isten irgalmasságának megnyilvánulásáról az Ószövetségben, ma arról kezdünk elmélkedni, hogy maga Jézus hogyan juttatta azt beteljesedésre. Ő életének minden megnyilvánulásában mindig kifejezte, megvalósította és közölte ezt az irgalmasságot. Amikor tömegekkel találkozott, hirdette az evangéliumot, betegeket gyógyított, lehajolt a legelesettebbekhez, megbocsátott a bűnösöknek, akkor egy mindenki felé nyitott, senkit ki nem záró szeretetet tett láthatóvá. Mindenki felé nyitott, határt nem ismerő szeretetet! Ez a szeretet tiszta, ingyenes és feltétlen. Ez a szeretet a keresztáldozatban éri el csúcspontját. Igen, az evangélium valóban „az irgalmasság evangéliuma”, mert Jézus maga az irgalmasság!

Mind a négy evangélium tanúsítja, hogy szolgálatának megkezdése előtt Jézus úgy akarta, hogy megkapja a keresztséget Keresztelő Jánostól (Mt 3,13–17; Mk 1,9–11; Lk 3,21–22; Jn 1,29–34). Ez az esemény döntő módon kijelöli Jézus küldetésének irányát. Ő ugyanis nem a templom fenségében jelent meg a világ előtt, bár azt is megtehette volna. Nem kérte, hogy trombitaszó jelezze jövetelét, bár azt is megtehette volna. Nem is bírói talárban érkezett, bár azt is megtehette volna. Hanem, miután harminc évet rejtetten élt Názáretben, elment a Jordán folyóhoz, népének sok más tagjával együtt, és beállt a sorba, a bűnösökkel együtt. Nem szégyellte: együtt volt mindenkivel, a bűnösökkel, hogy megkeresztelkedjen. Tehát szolgálatának kezdetétől fogva olyan messiásnak mutatkozott, aki szolidaritástól és együttérzéstől indíttatva magára veszi az emberi létállapotot. Miként ő maga kijelenti a názáreti zsinagógában, amikor magára vonatkoztatja Izajás próféciáját: „Az Úr Lelke van rajtam, azért kent fel engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek. Elküldött, hogy hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabadon bocsássam az elnyomottakat, és hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét” (Lk 4,18–19). Mindaz, amit Jézus keresztsége után tett, e kezdeti programjának megvalósítása volt: elvinni mindenkinek a megmentő Isten szeretetét. Jézus nem gyűlöletet hozott, nem ellenségeskedést hozott: szeretetet hozott! Egy hatalmas szeretetet, egy mindenki előtt, mindannyiunk előtt nyitott szívet! Megmentő szeretetet!

Jézus felebarátjává vált a legutolsóknak, részesítve őket Isten irgalmasságában, amely megbocsátás, öröm és új élet. Jézus, az Atya elküldött Fia, valóban az irgalmasság idejének kezdete az egész emberiség számára! Akik ott voltak a Jordán partján, nem értették meg azonnal Jézus tettének jelentőségét. Maga Keresztelő János is csodálkozott Jézus döntésén (vö. Mt 3,14). De a mennyei Atya nem! Ő a magasból hallatta hangját: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem” (Mk 1,11). Ily módon az Atya megerősítette azt az utat, amelyet a Fiú messiásként elkezdett, miközben a Szentlélek galamb módjára leszállt rá. Így Jézus szíve mondhatni egy ütemre ver az Atya és a Szentlélek szívével, és minden embernek megmutatja, hogy az üdvössége.



Húsvét második hetének szerdája



Húsvét második hetének szerdája


A Nikodémussal folytatott beszélgetés folytatódik a mai evangéliumban. E részben Jézus feltárja beszélgetőtársa számára az isteni szeretet titkát. Szavaiból mi is megértjük, hogy mi indította a mennyei Atyát a megváltói terv véghezvitelére, és mi vezette a Fiút a szenvedés és az önfeláldozás vállalására. „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda” – mondja Jézus. A teremtéstől a világ végéig megnyilvánuló üdvtörténet forrása a mennyei Atya szeretete, amely kiárad a világ és a világban élő emberiség felé. Isten az, aki szeretetének jeleként életet ad, megteremti az embert, és biztosítja az ember számára az életfeltételeket. A szeretetből teremtett és szabadsággal felruházott emberrel Isten kapcsolatba lép, de az ember képes szembeszállni Istennel, ez a bűn. Isten újra lehetőséget ad az embernek, hogy visszataláljon hozzá és szeretetéhez. A bűnös, Istentől elforduló embert a megváltás menti meg az örök kárhozattól.
A végtelenül irgalmas Isten mindent megtesz tehát a mi üdvösségünk érdekében, szeretetét azonban sok ember visszautasítja. Ők azok, akik „jobban szeretik a sötétséget, mint a világosságot.” Aki szabad akarattal cselekszi a bűnt, annak következményét is magára vonja, mert senki nem kerülheti ki Isten igazságosságát.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Üdvözlégy, Jézus Krisztusomnak, Uramnak és Megváltómnak legszentebb és valóságos teste, aki Szűz Máriától, a legtisztább szűztől születtél, akit érettünk ártatlanul megkínoztak, s a keresztfán égi Atyádnak feláldoztak. Üdvözlégy, drága, igaz vér, amely az én Uram szent sebéből ömlöttél ki! Kérlek, Uram Jézus Krisztus, aki valóságosan és lényegedben jelen vagy a kenyér és a bor színe alatt: táplálj engem, vigasztalj és erősíts engem mindig, különösen utolsó órámon. Engedd, hogy téged, akit most a kenyér fátyola alatt imádok, ez élet után színről színre láthassalak!
Canisius Szent Péter
 


2016. április 5., kedd

Az Atya 1.



Az Atya 1.


Az örök élet pedig az, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust"(Jn 17,3) Istent soha senki sem látta, az egyszülött Fiú, aki az Atya keblén van, ő nyilatkoztatta ki."(Jn 1,18) A Mennyei Atya Fiában maga szenvedett érettünk. Eszébe sem jut menekülni. Viseli a gúnyt és a halálos ítéletet. Vállalja a testi halált, „amint az Atya parancsolta nekem" (vö Jn 10,17.18) Ha lehet fokozni a szenvedést és fizikailag lehetett -, akkor a keresztút, a keresztre feszítés és a kereszten függés, a haldoklás a zsidó nép, a katonák és a latrok gúnykacaja között, akkor a csúcspontra érkezett a Fiú és Atyja szenvedése. Mindketten öröktől fogva tudták ezt, örökös jelenként él bennük ez az esemény, a Szentlélek ihletésére Dávid ezer évvel az esemény bekövetkezte előtt meg is fogalmazta: „Istenem, Istenem miért hagytál el engem?" (Zsolt 22, 2) Most mégis valahogy más tartalmat kap a tény: Jézus valóban úgy éli meg, hogy Atyja elhagyta = nem érezteti, nem éreztetheti jelenlétét. Nem csak nem éli meg a boldogító örökkévalóságot, hogy Ő eddig is, most is, örökre is az Atya keblén van, de a durva keresztgerendákon függve a legrémesebb ellentétét éli át: mindenét elveszítve halálra hanyatlik. „Beteljesedett!" És fejét lehajtva kilehelte lelkét."(Jn 19, 30) Mintha ezt mondaná: mindent, amit vállaltam a megváltásért,engedelmesen végbe is vittem.Ahogy Pál apostol fogalmazza:„Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig." (Fii 2, 8) Mi mást mondhatna a kinyilatkoztatás csúcspontjaként, mint ezt: „Atyám! Kezedbe ajánlom lelkemet!" (Lk 23, 46) A szentháromságos születéskor az Atya végtelen szellemi tökéletességét, isteni természetét ajándékozta Fiának. Tudta, hogy e nélkül nem létezget az „új" isteni Személy. O pedig visszaajándékozta és folytonos ajándékozás lett. Az időben kapott a szűzi anyaságból teremtve egy emberi természetet is, testet és lelket. Teste épségét, szépségét elrabolták, keresztre feszítették. Ezt így adta és adja mindörökre Atyjának, mint az engedelmesség leggyönyörűbb bizonyítékát. Nem maradt mása a végső ponton, mint emberi lelke. És ezt most ünnepélyesen odanyújtja a szeretet forrásának, Atyjának, aki megsértett szeretetének tökéletes kiengesztelése képen elfogadja. A bűnök engesztelésére, vagyis az örök szeretet engesztelő viszonzására minket is Fia útjára hívott az Atya. Engedelmességi fogadalmunk az igazán nagy ajándék az O számára. Tartsuk meg, adjuk meg Neki mindhalálig, hogy bennünk is megdicsőüljön az Atya. (vö. Jn 12, 26-28) És ha ez, és embervoltunk többi szenvedése nagyon vagy egyre jobban fáj, ne felejtsük, az Atya velünk vagy inkább bennünk újra éli Fiával együtt megélt szenvedéseit, mígnem a csúcson, talán teljesen összetörten, örök boldogságában keblére ölel minket is. ágába sem jutott, hogy Jézust áldozati Báránynak tekintsék. Jézus, a Názáreti, az ő szemükben nem szent volt, hanem súlyosan káromkodó ember, akit vétke miatt halálra kellett ítélni, pogány kézzel a városon kívül rabszolga módra keresztre feszíteni, hogy így örökre elpusztuljon. De nem lehettek a jézusi áldozat papjai azok sem, akik Őt ténylegesen kínozták, szegezték, vagyis megtettek mindent, hogy megöljék. Ezek nem papok voltak, hanem hóhérok. Senki más, csak Jézus lehetett a pap. Csak egyedül Jézus. Róla már ősapja, Dávid király is megírta: „Megesküdött az Úr és nem bánja meg: „Pap vagy te mindörökké Melkizedek rendje szerint." (Zsolt lo9, 4) Ez az ezer évvel korábbi zsoltárvers nagyon helyesen megkülönbözteti Jézust az ároni papságtól. A Zsidókhoz írt levélben gyönyörű fejtegetést olvashatunk arról, mennyire nagyobb pap volt, mint Áron és fiai. Melkizedek, a magasságbeli Isten főpapja, kenyeret és bort áldozott Istennek, majd megáldotta Ábrahámot. Ábrahám pedig adózott neki minden zsákmányából. Áron Lévinek, Ábrahám dédunokájának volt a leszármazottja, tehát ő őssejtje ott volt Ábrahámban, és hódolt Melkizedeknek, az Isten főpapjának. „Mert ez a Melkizedek, Szálem királya, a fölséges Isten papja, aki Ábrahámnak eléje ment, amikor a királyok legyőzése után visszatért, megáldotta őt. Ábrahám trizedet adott neki mindenből. A neve először is azt jelenti, hogy az igazságosság királya, azután pedig Szálem királya, azaz a békesség királya. Apa nélkül, anya nélkül, nemzetségtábla nélkül jelent meg. Mivel sem napjainak kezdete, sem életének vége nincs, hasonlóvá lett Isten Fiához, és pap marad mindörökké." (Zsid 7, 1- Jézus az ő rendje szerint való főpap, és az is marad mindörökre. „S míg azok többen lettek papokká, mert a halál miatt nem maradhattak meg, neki, mivel örökké megmarad, örökkévaló a papsága. így örökre üdvözítheti is azokat, akik általa Istenhez közelednek, hisz mindenkor él, hogy értünk közbenjárjon." (23-25) „Mindabból azonban, amit mondani akarunk, ez a legfontosabb: olyan főpapunk van, aki a Fölség trónjának jobbján ül az egekben, mint a szentély szolgája és az igaz sátoré, amelyet nem ember, hanem az Úr épített." (8, 1-2) „Ő azonban most annyival kiválóbb szolgálatot nyert, amennyivel kiválóbb szövetségnek közvetítője, amely kiválóbb ígéreteken alapul. Mert ha az első kifogástalan lett volna, bizonyára nem lett volna szükség a másikra... Amikor az „új"-ról beszélt, az előzőt elavulttá tette. Ami pedig elavul és megvénül, közel jár az enyészethez." (6-7. 13) Jézus nemcsak főpap, de Ő az áldozat is: „Illő volt ugyanis, hogy ilyen főpapunk legyen: szent, ártatlan, szeplőtelen, a bűnösöktől elkülönített, és fölségesebb az egeknél: akinek nincs arra szüksége, hogy mint a papok, minden nap először a saját vétkeikért mutasson be áldozatot, azután a nép vétkeiért, mert ő ezt egyszer s mindenkorra megtette, amikor önmagát feláldozta." (7, 26-28) Ha pedig így van a dolog, akkor miben állt a keresztáldozat áldozati jellege? Jézus a főpap és áldozat, más öli meg, azaz tesz meg mindent, hogy meghaljon. Jézus viszont maga mondta: Azért szeret engem az Atya, mert odaadom az életemet, hogy ismét visszavegyem azt. Senki sem veszi el tőlem, én adom oda magam. Hatalmam van odaadni, és hatalmam van újra visszavenni. Ezt a parancsot kaptam Atyámtól" (Jn 10, 17-18) Másrészt a zsidó áldozatoknál sem a pap ölte le az áldozatot. Akkor? Jézus áldozati szándéka tette ezt a szörnyű kínhalált valóságos és Istennek tetsző áldozattá. Ugyanez a jézusi áldozati szándék teszi a szentmisét is áldozattá, hiszen Ő parancsolta: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre." Papok vagyunk. Üdvözíteni szeretnénk itthon is, a missiókban is embertestvéreinket. Misézhetünk, ez nagy kegy, nagy áldás. Ott állhatunk a kegyelmek kútjánál.


Himnusz CXXVIII.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Ez óra itt a harmadik,
Krisztust kereszttel terhelik:
elménk hívságtól ment legyen,
imádkozzunk most csendesen.
Krisztust fogadja szív, ajak,
s bensőnk romlatlan, ép marad,
tanúskodjék buzgó imánk:
a Lélek méltán száll le ránk.
Ez óra régi gyászt törölt:
az ősbűn átka megtörött;
Krisztus kegyelme itt fakadt,
feltündökölt a virradat.
Dicsérünk, Jézus, szüntelen,
ki feltámadtál győztesen,
Atyának, Léleknek veled
most és örökre tisztelet. Ámen.


Ferenc pápa: A közösség harmóniája Isten adománya



Ferenc pápa: A közösség harmóniája Isten adománya


A keresztény közösségben uralkodó harmóniát, amely a Szentlélek ajándéka, nem szabad összekeverni a kialkudott nyugalommal, amely gyakran képmutató módon elfedi az ellentéteket és a benső megosztottságot – fogalmazott Ferenc pápa április 5-én a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmiséjén.


A mise olvasmánya az Apostolok cselekedeteiből a jeruzsálemi hívek életét beszéli el: „A sok hívő mind egy szív, egy lélek volt. Egyikük sem mondta vagyonát sajátjának, mindenük közös volt. Az apostolok nagy erővel tanúsították Urunk, Jézus feltámadását, és mindnyájan bőségesen részesültek a kegyelemben. Nem akadt köztük szűkölködő, mert akinek földje vagy háza volt, eladta, és az érte kapott pénzt elhozta, és az apostolok lába elé tette.” (ApCsel 4,32–34) Ezt a közösséget legjobban ez a szó jellemzi: harmónia! – hangsúlyozta a pápa.
Olyan szó ez, amelyet helyesen kell értenünk, mert nem akármilyen összhangról van szó, hanem egy égi ajándékról, amelyet azok kapnak meg – ahogyan az első idők keresztényei megtapasztalták –, akik a Szentlélek által újjászülettek. Alkothatunk mi egyezményeket, akár valamiféle békét is, de a harmónia egy benső kegyelem, amelyet csak a Szentlélek adhat meg! És ez a közösség harmóniában élt! A harmóniának pedig kétféle jele van: senki nem szenved szükséget, mert mindenük közös. Milyen értelemben?” – kérdezte a pápa, majd így folytatta: „Egy volt a szívük, egy volt a lelkük, és mindent közösen birtokoltak, mert senki sem tekintette sajátjának a tulajdonát. A Szentlélek harmóniája szoros kapcsolatban áll a pénzzel, amennyiben a pénz ellensége a harmóniának, mert a pénz, az önző. Éppen ezért adták oda mindenüket, és ezért nem voltak köztük rászorulók.”

A pápa elidőzött ennél a fogalomnál, és kiemelte Barnabás apostol hősies példáját, aki eladta a birtokában levő szántóföldet, s az apostoloknak adta annak az árát. A Szentatya továbbolvasta a szöveget, azt a részt, amelyet már nem olvasnak a liturgiában. Ananiás és Szafíra történetével folytatódik a leírás, amely épp az ellenkező példáját mutatja a napi olvasmányban foglaltaknak, mert ők azt a látszatot keltették, mintha az eladott birtokuk árának az egészét az apostoloknak adták volna, pedig annak egy részét visszatartották maguknak, amely aztán nagyon keserű rész lett a számukra, mert az életükbe került. Isten és a pénz két külön gazda, mert az utóbbi szolgálata az Istennel kibékíthetetlen. Ferenc pápa tisztázta a harmónia és a nyugalom fogalmának egymáshoz való viszonyát: „Egy közösség lehet nagyon is nyugodt, a dolgok jól mennek, de nincsenek harmóniában. Egyszer egy püspök mesélt el nekem egy bölcs dolgot: »Az egyházmegyémben nyugalom van – mondta –, de ha érinted az egyik vagy másik problémát, azonnal kitör a háború.« Ez így csak egy kialkudott harmónia, de nem a Lélek harmóniája. Az egy képmutató harmónia, amelyet Ananiás és Szafíra teremtett.”

Ferenc pápa homíliája végén arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy olvassák el újra az Apostolok cselekedeteinek az első keresztények közösségi életéről szóló üzenetét. „Jót tesz nekünk, segít, hogy megértsük, miként tanúskodjunk abban a környezetben, amelyben élünk. A Szentlélek harmóniája adja meg nekünk azt a nagylelkűséget, hogy ne tartsunk sajátunknak semmit, miközben vannak szükséget szenvedők. Továbbá a Szentlélek harmóniája indít egy másik magatartásra is: az apostolok nagy erővel tettek tanúságot a feltámadt Úr Jézusról, és nagy kegyelem, vagyis bátorság munkálkodott mindnyájukban. Amikor ugyanis harmónia van az egyházban, a közösségben, akkor van bátorság is, bátorság arra, hogy tanúságot tegyenek a feltámadt Úrról” – zárta homíliáját Ferenc pápa.



Húsvét második hetének keddje



Húsvét második hetének keddje


A mai evangélium szereplője, Nikodémus, a zsidó főtanács egyik tagja lehetett. Ő is, miként a többi vallási vezető értesült Jézus tanításáról és csodáiról, amelyek feltűnést keltettek Jeruzsálemben. Az írástudók és a farizeusok úgy ítélték meg, hogy Jézus tanítása ellenkezik vallási hagyományaikkal, életmódja pedig sok esetben ellentétes a mózesi törvényekkel. Tanítását az általuk egyedül igaznak vélt vallás elleni lázadásnak, lázításnak minősítették, károsnak tartották, ezért fokozatosan kialakult az ellentét Jézus és a vallási vezetők között. Az így vélekedőkkel ellentétben Nikodémus nem ellenséges szándékkal kereste fel Jézust, hanem jobban meg akarta ismerni az Úr tanítását és személyét. Véleményével feltehetően egyedül maradt a főtanácson belül, ez indokolhatja, hogy titokban, éjnek idején keresi fel Jézust.
Kettőjük beszélgetésének egy részletét olvassuk az evangéliumban, amely részben a lelki újjászületésről és annak jelentőségéről ad Jézus tanítást. Nagyon tapintatosan és türelmesen vezeti Nikodémust annak megértésére, hogy nem testben való újjászületésre gondol, hanem a lelki újjászületésre, amelyet Isten ad meg az embernek a Szentlélek által.
A lelki újjászületés és az Istennek felajánlott élet ébreszti fel bennünk a vágyat, hogy az örök élet, az üdvösség elnyerésére törekedjünk.
© Horváth István Sándor
Imádság:

Szentlélek! Te akkor is bennem és velem voltál, amikor nem is tudtam rólad. Te akkor is mellettem álltál, amikor azt hittem, mindenki elhagyott. Te akkor is bennem imádkoztál, amikor nem tudtam szólásra nyitni ajkamat. Jöjj, töltsd el szomjazó lelkem a te igazságod teljességével, és így vezess el a teljes szabadságra, mert ahol az Úr Lelke, ott a szabadság.
 


2016. április 4., hétfő

Húsvéti idő, 2. hét Hétfő



Húsvéti idő, 2. hét Hétfő

ApCsel 4, 23-31 Mindnyájukat eltöltötte a Szentlélek, és bátran hirdették Isten szavát.
Jn 3, 1-8 Aki nem születik újjá, nem láthatja meg Isten Országát

A Feltámadott Jézusba vetett hit és a Szentlélek ereje tartotta össze a
tanítványok közösséget. Ez olyan erőt adott, amely mind fizikailag, mind
lelkileg rendkívüli erőfeszítésekre is ösztönözte őket.
Öreg vagyok én már ehhez, szoktuk mondani. Sokszor érezzük az éveket, a betegségek, a kudarcok súlyát. A fiatalon szerzett tragikus tapasztalatok is koravénné tehetnek. Jézus szavai figyelmeztetnek: fiatal az Isten! A tőle származó ajándék képes megújítani életünket. De csak akkor, ha mi is hajlandóak vagyunk az újjászületésre.
 


Himnusz CXXVII.



Istenem, jöjj segítségemre!
Uram, segíts meg engem!

Dicsőség az Atyának. Miképpen. Alleluja.


HIMNUSZ

Eljött üdvünknek hajnala,
a Szűzhöz Isten angyala;
betelnek ősi jóslatok,
a föld örömtől felragyog.
Az Isten égi egy Fia,
örökkön át szült magzata,
időknek adja át magát,
s a földön választ szent anyát.
Halandó testbe öltözik
értünk áldozni tagjait;
bűnünk ártalmát törleni,
ártatlan vérét ontja ki.
Ó, megfogamzott Ősige,
kit hordott áldott Szűz öle,
áraszd belénk világodat,
hogy lássuk égi arcodat!
Ó, Mária, szerény szavad,
hogy Isten szolgálója vagy,
királynévá a mennybe vitt,
most pártfogoljad híveid!
Kit földre szült a Szűz szülő,
Jézus, neved legyen dicső,
Atyád áldjuk, s a Lelket is,
idők végéig szüntelen. Ámen.


Ferenc pápa homíliája Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén: a keresztény legyen az „igen” embere



Ferenc pápa homíliája Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén: a keresztény legyen az „igen” embere


Aranymisés papokkal együtt misézett - OSS_ROM

A húsvéti időszak miatt idén annak nyolcada után ünnepli az egyház Urunk születésének hírüladása napját. Ferenc pápa a Szent Márta ház kápolnájában újra kezdte a reggel hét órai szentmiséket, most hétfőn éppen a Gyümölcsoltó Boldogasszony tiszteletére bemutatott szentmisével. Homíliájában arról az emberi felelősségről elmélkedett, mellyel az ember az Isten hívására válaszol, vagy éppen másfelé tekint és nem válaszol.
Ábrahám nyitja az „igenek” sorozatát
A szentmise olvasmányaiból kiindulva Ferenc pápa Ábrahámra utalt, aki engedelmeskedett az Istennek, igent mondott a hívására és elindult egy olyan föld felé, melyet nem ismert. A pápa a homíliájában az „igenek láncolatára” figyelt, mely „ténylegesen Ábrahámmal kezdődött”. „Férfiak és nők olyan sorára utalt, akik jóllehet már idősek, mint Ábrahám és Mózes, mégis igent mondtak az Úrban való reménységre. De gondoljunk Izajás prófétára is, akit az Úr a néphez küld, és ő azt feleli neki, hogy tisztátalan ajkú”.
Mária igenje ajtót nyit Jézus igenjére
„Az Úr megtisztítja Izajás ajkát és a próféta „igent” mond az Úrnak. Ugyanez érvényes Jeremiásra is, aki úgy tartotta, hogy nem tud beszélni, de végül ő is „igent” mondott az Úrnak. Ma pedig az evangélium azt üzeni nekünk – folytatta a pápa – hogy véget ér ezeknek az „igeneknek” a sorozata és egy „másik igen” kezdődik növekedni, mégpedig „Mária igenje”. Az az új „igen” azáltal valósul meg, hogy az Isten nem csak nézi, hogy miként halad az ember és nemcsak együtt vándorol a népével, hanem egy lesz közülünk és magára veszi az emberi testünket. Mária „igenje” nyitja meg az utat Jézus „igenje” számára. „Íme jövök, hogy megtegyem az akaratodat” – ez lesz az az „igen”, melyet Jézus betölt egész életében, egészen a keresztig menően”. Ferenc pápa rátekintett „Jézus „igenjére”, amikor azt kérte a szenvedése során, hogy vegye el tőle azt a kelyhet, de végül hozzáfűzte: Mindazonáltal legyen meg a te akaratod! Jézus Krisztusban tehát jelen van az Isten „igenje”, sőt, ő maga az „igen”!”.
Mária igenjében jelen van az üdvtörténet összes igenje
„Gyümölcsoltó Boldogasszony – hangsúlyozta a pápa – egy szép nap arra, hogy megköszönjük az Úrnak, hogy megtanította nekünk az „igen” útját. A Szentatya ekkor azokhoz a koncelebráló papokhoz fordult, akik aranymiséjüket ünnepelték 50 éves papi szolgálat után: „Mindnyájan, az egész nap során „igent vagy nemet” kell mondanunk. Vagy pedig miközben az „igenre” gondolunk, sokszor úgy elrejtőzünk lehajtott fejjel, mint Ádám és Éva, hogy ne mondjunk nemet, és úgy csinálunk, amint aki nem érti, mit is kér az Isten. Ma azonban az „igen” ünnepe van. Mária „igenjében” jelen van az üdvtörténet összes „igenje” és elkezdődik az ember és az Isten végső „igenje”.
Kérdezzük meg magunktól: Valóban az igen emberei vagyunk?
Ebben az „igenben” az Isten újjáteremt bennünket, mint ahogy kezdetben az „igennel” megteremtette a világot és az embert, ezt a szép Teremtést, de most ezzel az „igennel” még csodálatosabban újjáteremti a világot, újjáteremt mindnyájunkat. Isten „igenje” az, ami megszentel bennünket és elindít bennünket Jézus Krisztusban. Az Úrnak való hálaadás napja a mai nap és kérdezzem meg magamtól, vajon az „igen” embere vagyok-e, vagy pedig egy kicsit másfelé tekintek és nem válaszolok. Az Úr adjon kegyelmet nekünk, hogy az embereknek arra az útjára térjünk, akik „igent” mondtak az Istennek”.
A Szent Márta házban szolgáló vincés nővérek fogadalomújítása
A homília után a Szent Márta házban szolgáló vincés nővérek megújították fogadalmukat, amit a pápa ezzel a megjegyzéssel kísért: „Minden nap megteszik ezt, mert Szent Vince okos volt és tudta, hogy a rájuk bízott misszió nehéz és ezért akarta, hogy minden nap megújítsák a fogadalmukat”.


Gyümölcsoltó Boldogasszony



Gyümölcsoltó Boldogasszony


Jézus születése hírüladásának ünnepe március 25-én van. Mivel e nap idén nagypéntekre esett, ezért az ünnep áthelyezésre került a mai napra. Arra az eseményre emlékezünk, hogy a mindenható Isten közölte Szűz Máriával szándékát, miszerint ő legyen a Megváltó Anyja. Isten égi küldötte, Gábor angyal megjelenik a názáreti lánynak, s elmondja neki az isteni tervet. A mai ünnep evangéliuma az angyal és Mária párbeszédét írja le. Mária először csodálkozva fogadja a hírt, aztán kimondja beleegyezését.
A szavak mögé nézve felfedezhetjük, hogy Gábor angyal és Mária beszélgetésében Lukács evangélista csodálatos tanítást ad a születendő gyermek, Jézus és Mária Isten tervében betöltött szerepéről, illetve azokról a tulajdonságokról, amelyek alkalmassá teszik mindkettőjüket sajátos hivatásukra. A mennyei Atya terve az, hogy elküldi Fiát a földre, aki majd megváltja az embereket. Máriával pedig az a terve, hogy ő legyen a Fiúisten Anyja. Az isteni terv megvalósulása az ő feltétlen engedelmességüknek köszönhető. A Fiú, Jézus mindenben azt teszi, amit az Atya kíván tőle s ugyanígy Mária is. Mindketten egész életüket Isten szolgálatába állítják.
Kész vagyok-e engedelmeskedni Istennek? Készen állok-e arra, hogy akaratát teljesítsem, ha meghív valamilyen feladatra? Kész vagyok-e Istennek szentelni életemet?
© Horváth István Sándor
Imádság:

Szent Szűz, Megváltónk Édesanyja, biztos vezetőnk Isten és a felebarát felé, te, aki szíved mélyén megőrizted Jézus szavait, anyai közbenjárásoddal oltalmazd a családokat és az egyházi közösségeket, hogy segítsék a gyermekeket és a fiatalokat, amikor az Úr hívására nagylelkű választ kell adniuk. Ámen.
Szent II. János Pál pápa
 


2016. április 3., vasárnap

Húsvét 2. vasárnap



Dr. Benyik György 2004
Húsvét 2. vasárnap
Jn 20,19-31
„Ne légy hitetlen!”

Tamás apostolra, aki Jézus környezetében többször is feltűnik, a kissé hálátlan utókor a mai evangéliumi jelenet alapján a „hitetlen” jelzőt ragasztotta. János evangéliuma több figyelmet szentel a személyének, mint a szinoptikusok. Jn 11,16-ban sorsközösséget vállalt Jézussal, amikor Lázár feltámasztásának jelenetében ő az, aki felszólítja az apostolokat, „Menjünk és mi is halljunk meg vele!”. Őszinteségére jellemző, hogy Jn14,5-ben Jézus allegorikus beszédét hallgatva bele kérdez, míg a tanítványok megértést színlelnek, ő kiontja „nem tudjuk hová mégy.”
A húsvét utáni jelenés-elbeszélésekben több Jézus tanítványnak van Jézussal való találkozásra utaló élménye. Tamás nem egy könnyen fogadja el ezeknek az élményeknek a feltámadást bizonyító jellegét. Mindez azt jelenti, ő és a többi 12 apostol sem a csodaváró hiszékeny tömeg képviselője. Csak megdönthetetlen bizonyítékok alapján fogalmazzák meg tanúságukat Jézus feltámadásáról. E megnyilatkozása ebben a szövegben tükrözi Tamás élményének letaglózó erejét, amikor felkiált: „Én Uram én Istenem!”
Tamás nevéhez számos irodalmi alkotás is fűződik az ókorból. 1945-46-ban Nag Hammadi gnosztikus könyvtárban fölfedezett 13 kézirat között szerepel: „Jézusnak az élőnek titkos szavai”, mely 114 Jézus mondás, amely jórészt meggyezik a János evangéliumból ismert Jézus mondásokkal, de hiányzik belőle a szenvedés történet. Mindez azt mutatja, hogy Tamás lelki tekintélynek számított keleten. Az Abgár legenda szerint Jézus vele szervezteti meg az Edesszai egyház evangelizálását. Euszebiosz egyházatya is úgy tudja hogy Szíria északi részén a „pártusok földjén” hirdette az evangéliumot. Csak egy 3. századi apokrif Tamás apostol cselekedetei szerint misszionált Indiában, és ott is halt vértanúhalált. János evangélistához hasonlóan meditatív személyiség volt. Ezért igen kedvelték írásait a gnosztikus szektához tartozók is. Máig sem sikerült tudományos megegyezésre jutni arról, hogy írásai gnosztikus iratnak tekinthetők, vagy csak meditatív írások.
Jézus nyilvános működése alatt elhangzott beszédei megosztották hallgatóságát. Voltak, akik rajongtak érte, és akadtak olyanok is, akik ellenséget láttak benne. Jézus feltámadása ennél még jobban megosztja a hallgatóságát és követőit. Vagy valaki csalónak nevezi Jézust és ettől kezdve ádáz ellenségeként, tevékenykedik, vagy hisz benne, és akkor tanítványi elkötelezettséggel misszionál a feltámadás jó hírével.
A feltámadás az apostolok körében, Jézus tágabb követőinek körében mindenkit állásfoglalásra indított. Akik a föltámadás hírével kapcsolatba kerültek, nem maradtak sem közömbösek, sem passzívak. A feltámadás egyben felhívás a hitbeli tevékenységre. Ilyen mérvű életváltoztatást nyilvános működése idején csak azoknál tapasztalhattunk, akiket meggyógyított valamilyen betegségtől, vagy akiket a halából hozott vissza. De ott sem mindenkinél. Például a 10 leprás közül csak kettőt mozgatott meg ez a csodás gyógyítás. De a feltámadás után a Jézushívők másként kezdenek élni, mint annak előtte.
A feltámadás és a keresztség által Jézus tanítványai új emberré vállnak. A régi ember cselekedetei a földi életre irányultak, az új ember cselekedetei a mennyei értékek megszerzésére irányulnak. Ebből a szempontból az egyház és tagjai állandó kihívásnak vannak kitéve. Vagy az életükkel bizonyítják, Jézus tanításába, a feltámadt Jézusba, Isten országába való hitüket, vagy engedik, hogy ez a történet, a régi legendák világába süllyedjen vissza, aminek semmi köze a való életünkhöz, de jól elszórakoztat.
Jézus kétszer támadt fel, egyszer a valóságban, egyszer, pedig Tamás hitében. Nagy baj lenne, ha ezt a második feltámasztást, mi kényelem szeretetből elmulasztanánk.